A kéttornyos, neobarokk stílusú templomot Walder Gyula tervei szerint építette a ciszterci rend, 1929-ben elkészült gimnáziuma mellett. Felszentelésére 1938-ban került sor. A háromhajós bazilika ugyan történelmi formákat mutat, ám egyszerű kompozícióját, szerkezetét tekintve a korszak modern templomaihoz hasonlítható.
A Fővárosban letelepedett ciszterci rend 1912-ben
kezdte meg a tanítást a Szent Imre Gimnáziumban. Az esztergomi főhatóság
nem sokkal ezután megbízta a rendet a tabáni plébánia területéből
kihasítandó plébánia megszervezésével, így 1917-ben megalakul
exposituraként a Kisegítő Kápolna Egyesület. Kelenföldi
Nagyboldogasszony Plébánia néven 1923-ban jött létre a plébánia. 1924-re
elkészült a Villányi út 3. szám alatti telken a plébániaház és az
ideiglenes Nagyboldogasszony templom.
Dr. Wälder Gyula egyetemi tanárt bízták meg a végleges templom tervének
elkészítésével úgy, hogy a templom bal oldalán a gimnázium, jobb oldalán
a rendház is helyet kapjon. A gimnázium 1927–29-ben készült el.
1930-ban, a Szent Imre jubileumi év alkalmával a kerületet
Szentimrevárosnak nevezik el, ami a plébánia nevébe is belekerül.
1938-ban Serédi Jusztinián hercegprímás szenteli fel a barokk stílusú
templomot Szent Imre tiszteletére. A régi, kis templomot lebontják.
A rendház felépítését a háború meghiúsítja. A nagy lélekszámú plébánia
lelkipásztori munkájának eredményesebb végzésére 5 kisegítő
kápolnaigazgatóság alakult. 1950-től az esztergomi főegyházmegye papsága
látja el a plébániát. A plébániaépület a ciszterci rend tulajdona. A
templomot 1972–75 között belsőleg, 1976–79 között külsőleg felújították.
A plébániát 1989-től ismét a ciszterciek látják el. A templom 15 704.
törzsszám alatt a műemléki nyilvántartásban szerepel.
A főoltár képének témája: Szent Imre a Szűzanya előtt. Az aranyozott
szobrok a magyar szenteket ábrázolják. A jobb oldali mellékhajó első
oltárát Szent Bernátnak, a ciszterci rend alapítójának tiszteletére
emelték. Itt őrzik Szent Imre ereklyéit.
A templom bejáratának egyike
A templom jobb oldali tornya és sisakja a felújítás előtt
2017 augusztusában az Orbán-kormánytól 310 millió
forint támogatást kapott a magyarországi ciszterci rend a budai Szent
Imre-templom felújítására. A felújításról tartott sajtótájékoztatón a
honvédelmi miniszter, Simicskó István kiemelte: a Szent Imre-templom
Újbuda jelképe, a városrész címerében is szerepel. A plébániának
"kisugárzó ereje van" az egész kerület életére. Elmondta, hogy "Bízunk
benne, hogy növekszik majd a hívek száma is, és fel tudjuk mutatni a mai
világban, hogy a magyarok tudják, honnan jönnek, tisztelik múltjukat és
továbbra is fontosnak tartják a keresztény értékeket".
A plébános, Szkaliczki Csaba Örs elmondta, hogy a rend még 2016-ban az
Emberi Erőforrások Minisztériumától (Emmi) 130 millió forintot, most
pedig 180 milliós kormányzati támogatást kapott. A legégetőbb feladat a
templom Gellért-hegy felőli, megsüllyedt részének megmentése, a hegyről
lefolyó víz ugyanis alámosta az épületet. A ciszterci szerzetes kitért
arra: a templom homlokzata, a lépcső és az erkély is felújításra szorul.
Emellett a támogatásból megtörténhet a templom belsejének festése,
műszaki és gépészeti felújítása. Terveik szerint felújítják a templomban
lévő két hittantermet is, és kialakítanak egy galériát a templomtorony
egyik feljárójában, ahol időszaki kiállításokat rendezhetnek majd.
Az Emmi egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős
államtitkára, Soltész Miklós arról beszélt, hogy a ciszterci rend két év
múlva lesz 900 éves, ebből az alkalomból a kormány döntött arról, hogy
összesen 4,8 milliárd támogatást nyújt a rendnek, amelyből szerte az
országban megújulnak iskolái, templomai.
Az elmúlt években a templom mellett lévő Budai Ciszterci Szent Imre
Gimnázium 13,5 millió forint támogatást kapott különböző programjaira,
kisebb beruházások megvalósítására. Újbudán az elmúlt időszakban
összesen 330 millió forintból újulhattak meg közösségi terek, templomok,
jöhettek létre közösségi programok – tette hozzá az államtitkár.
2020 június 30-án felkerült a kereszt a templom keleti tornyára. A Szent
Imre plébániatemplom több hónapon át tartó rekonstrukciója ezzel
befejeződött, nemcsak a külső homlokzat és a tornyok újultak meg, hanem
belül is új festést kapott az épület és a keresztet tartó gömbbe
időkapszulát helyeztek el.
A felállványozott keleti torony (kép: Koszticsák Szilárd, MTI)
Szkaliczki Csaba Örs plébános ezen alkalomból tájékoztatót tartott az elmúlt időszak munkálatairól. Elmondta, hogy nemcsak a külső homlokzat és a tornyok újultak meg, hanem belül is új festést kapott az épület és állagmegóvási munkákat is végeztek. A vízelvezetés megoldásával megszűnt az templom Gellérthegy felöli süllyedése, statikai szempontból már nincs veszélyben az épület. A keleti torony állványzatát hamarosan eltávolítják.
A torony keresztje és gömbje a felállítás előtt
A felújított templombelső
A keresztet tartó gömbbe időkapszula került, abba az egyházközség lapja, pár apró tárgy és egy fényképekkel teli pendrive – amelyek fontos kordokumentumként szolgálnak a jövő nemzedékének. A plébános megáldotta a keresztet, majd felhelyezték azt a keleti torony tetejére.
A templom látványa a magasból (kép: Google)
Képek