1999-ben aláírásgyűjtést kezdeményeztek a hegyen lakók körében felekezetre való tekintet nélkül. Kb. 500 aláírás gyűlt össze abból a célból, hogy a XII. kerületi Önkormányzat bocsásson a reformátusok részére olyan telket, amelyen templomot lehet építeni.
A 19. század második felében felgyorsult a fővárosi
református gyülekezetek szerveződése. A svábhegyi reformátusok
gyülekezet szervező tevékenysége szinte ezzel egy időben megkezdődött.
Az első svábhegyi adatunk 1888-ból való. Máthé Domokos villájában
nagypénteken úrvacsorás ünnepi istentiszteletet tartottak. Ezután
hagyománnyá vált, hogy évente egyszer ünnepi istentisztelet legyen a
Svábhegyen. Máthé Domokos 1889-ben bekövetkezett halála után hosszú
évekig Szente Lajos gyógyszerész svábhegyi lakása volt az
istentiszteletek helyszíne.
1899 komoly fordulatot hozott a svábhegyi hívek életében. Azon a nyáron
dr. Andrew Moody, a skót misszió budapesti igazgató-lelkésze tartott
istentiszteleti alkalmakat a hegyen, s 1889 első adventi vasárnapjától
kezdve az istentiszteletek rendszeressé váltak.
A vasárnapi igehirdetés rendszeres szolgálatát Kádár Lajos vallástanár
lelkipásztor vállalta, amelyet a Diana úti régi iskola tornatermében
tartottak.
1890-ben Haypál Benő budai lelkipásztor arról számolt be, hogy a
svábhegyi istentiszteleteken 5-6 hívő él az úrvacsora lehetőségével. Ez
a szám elgondolkodtató, hiszen a Svábhegy akkori beépítettségét össze
sem lehet hasonlítani a mai állapotokkal.
1901-ben „szép mozgalom indult meg, a melynek czélja templomépítés a
Svábhegyen. … megalakult később a templomépítési bizottság.
…megindíttatott a gyüjtés… összesen 13.163 korona 24 fillér valóban szép
összeg áll e czélra rendelkezésünkre, hirdetve egyfelől a buzgóságot,
másfelől e templomépítés szükségének komolyságát.”
A múló évek megszilárdították a szerveződő gyülekezet szokásrendjét,
alkalmait. Nyáron dr. Andrew Moody tartott istentiszteletet, a tanévben
Kádár Lajos végezte ezt a szolgálatot.
1903-ban Kádár Lajost Nagykanizsa szerveződő gyülekezete hívta meg
missziós lelkésznek, de a Svábhegyen nem akadt meg a kezdeti lendület. A
mindenkori Diana úti vallástanárok sora azonosult a gyülekezet
akaratával, és vállalták a vasárnapi szolgálatot.
1904-ben a svábhegyi presbiterek templomépítésre alkalmas telekért
folyamodtak a budai anyagyülekezet templomépítő bizottságához: „Állandó
lelkipásztor és istenháza nélkül szűkölködünk… kapnánk pedig telket a
Máthé villa Diana út és a katolikus templomtérre szögellő telekrészében,
s e cél érdekében a svábhegyi közösség anyagi áldozatra is kész”.
Mindezek ellenére a svábhegyi gyülekezetnek nem lett saját tulajdonú
istentiszteleti helye. Nem tudjuk miért hiúsult meg a terv, mi lett a
sorsa a svábhegyi templom-alapnak, azt viszont tudjuk, hogy az
istentiszteletek nem akadtak el. A gyülekezet közadakozásból készíttette
el a ma is meglévő úrasztali kelyhet és keresztelő tálat, és a közösség
még sokáig a budai, majd 1933-tól a Buda-hegyvidéki anyagyülekezet
filiája maradt.
A második világháború után az istentiszteletek helyszíne nem maradhatott
a Diana úti iskolában. A még köztünk lévő régi svábhegyiek és
családtagjaik, illetve családi fotók tanúsága szerint a Diana út 12.
szám alatti, jelenleg is álló ún. Balogh-villában talált otthonra a
gyülekezet. A hatvanas évek közepéig van tudomásunk svábhegyi
istentiszteletekről és gyülekezeti életről, ezután az 1995-ös
újraindulásig hosszú csend következett.
Három évtized… Ennyi telt el a hatvanas évek közepe óta a Svábhegyen
lakó reformátusok számára gyülekezeti élet, istentiszteleti közösség,
saját egyházi alkalmak nélkül.
De hogyan is történhetett meg ez egy olyan gyülekezettel, amelyik fél
évszázaddal ezelőtt még önállóságról, templomról, saját lelkészről
álmodott, s ehhez minden szükségessel – elegendő létszám, építési telek,
anyagi erőforrás – rendelkezett? Ezt a tragikus változást nem lehet
csupán a XX. századi magyar történelem viharos évtizedeivel indokolni.
Ismert és szomorú tény, hogy országszerte csak azok a gyülekezetek
maradtak életképesek, amelyek 1945 előtt eljutottak az önállósodásra.
Hiszen a háború, majd az ötvenes évek anyagi, szellemi, erkölcsi
pusztítása megakadályozta a korábban szerveződött, de saját tulajdon
nélküli gyülekezetek továbbfejlődését. Hiába járt a gyülekezeti naplók
szerint a Svábhegyen még a 40-es évek végén is átlagosan 100-120 fő
vasárnaponként istentiszteletre, és 20-30 gyermek vasárnapi iskolába, a
gyülekezet saját templom vagy legalább imaház nélkül kisszolgáltatott
állapotba került.
Ezen még az országos ébredési hullám sem segített. Így történt meg az,
hogy a svábhegyi reformátusok 1950 januárjától kezdve egyik napról a
másikra az utcán találták magukat. A Diana utcai iskola (ma Jókai Mór
Általános Iskola) tornaterméből ugyanis ekkor kellett távoznia a
híveknek. Nyilván az is csoda, hogy 1945 után még két-három évig
egyáltalán ott maradhattak. Ezzel elkezdődtek a lassú sorvadás évei.
Jóllehet hamarosan a Diana út 17. szám alatti villaépületben ideiglenes
otthonra talált gyülekezetünk. Mirtse Árpád nagytiszteletű úr hűséges és
áldozatos szolgálata tartotta az egyre kisebbé zsugorodó közösségben a
lelket, amíg lehetett. Hiszen a hatvanas évek tudatos egyházromboló
munkájában a szórványszintre süllyesztett svábhegyi leány-egyházkösség
is részesült.
Három évtized… Ennyi idő alatt nagyszülőkké válnak az ifjú házasok.
Ennyi idő alatt felnő egy új, családalapító nemzedék. Ennyi idő alatt
gyökeres fordulatot vehet egy ország, egy egyház, vagy egy gyülekezet
élete. Ennyi idő után kinek jut eszébe egy elfelejtett, és leírt
gyülekezet újjáélesztése? Hiszen a keresztelési és úrvacsorai edényeken,
néhány idős ember megsárgult emlékein, s az egyházi levéltárok poros
iratain kívül mi emlékeztetett volna bárkit is a Svábhegyi Református
Gyülekezet létére? A kilencvenes évek közepén, az ismert politikai
visszarendeződés idején kit foglalkoztatott a svábhegyi reformátusok
sorsa?
Lovas Miklós presbiter testvérünket. Ő nem törődött bele, hogy a hegyen
lakó hívek hóban, fagyban is a Buda-hegyvidéki, a Pasaréti, a Kálvin
téri, vagy más gyülekezetekbe mennek, vagy egyáltalán nem mennek
templomba! Ő nem hitte el, hogy érdemes kedvezőbb egyházi és politikai
„széljárásra” várni. Ezért kezdte el Berta Zsolt akkori Buda-hegyvidéki
beosztott lelkészt meggyőzni a svábhegyi istentiszteletek
szükségességéről.
Minden kezdet nehéz – tartja a közmondás, de igaz ez az újrakezdésre is.
Hirtelen egy sor kérdést kellett megválaszolni: hol, mikor, milyen
rendszerességgel, ki legyen a „gazdája”, hogyan szervezzük meg? Persze a
kishitűség számtalan kérdését kellett magunkban legyőzni: hányan fognak
járni, hogyan fogunk továbblépni, érdemes-e egyáltalán belefogni?
Néhány hónapnyi puhatolózás, előkészítő tárgyalás után kiderült ugyanis,
hogy a régi iskolába nem mehetünk be, a kiszemelt Fogas Vendéglő tűzeset
után épen maradt részét is lebontják, megfelelő önkormányzati helyiség
pedig nincs a láthatáron.
Ekkor sietett segítségünkre a svábhegyi terület önkormányzati képviselő
asszonya dr. Berczik Árpádné. Az Istenhegyi Szent László Plébánia
lelkipásztorához, Jánosa Domokos atyához fordult problémánkkal, aki
készséggel bocsátotta rendelkezésünkre vasárnaponként saját hittan
termüket. Így került sor 1995. november 19-én, délután 3 órakor a rég
áhított pillanatra, az első istentisztelet megtartására. Ezt az alkalmat
dr. Nagy Tibor, akkori Buda-hegyvidéki lelkész tartotta, de a
gyülekezeti élet újjászervezése Berta Zsoltra hárult.
A közösségbe eljáró tagok száma nőtt, egyre több gyermek is ellátogatott
az istentiszteletekre. Szükségessé vált gyermek istentiszteletek
tartása.
Hamarosan szűknek bizonyult katolikus testvéreink hittanterme. Ekkor a
Német Kisebbségi Önkormányzat felajánlotta szépen felújított még
használaton kívüli Közösségi Házát. Itt már részt vehettek a
kisgyermekes családok is, hiszen meg tudtuk oldani a gyermekek
felügyeletét, illetve beindítottuk a gyermek-istentiszteleteket.
Sajnos egy év múlva újra költözködni kellett, mert a Kisebbségi
Önkormányzat használatba vette a házat. Akkor ismét visszakérezkedtünk
katolikus testvéreink hittantermébe, Megint megcsappant a hívők száma,
ugyanis a hittanterem nagyon kicsi.
1999-ben aláírásgyűjtést kezdeményeztünk a hegyen lakók körében
felekezetre való tekintet nélkül. Kb. 500 aláírás gyűlt össze abból a
célból, hogy a XII. kerületi Önkormányzat bocsásson a reformátusok
részére olyan telket, amelyen templomot lehet építeni.
Éppen 100 év múlva teljesülhetett a svábhegyi reformátusok álma, templom
épülhet a Sváb-hegyen. A Képviselőtestület 1999. VII. 24.-ei ülésén
meghozta döntését, miszerint a Felhő utca 10 szám alatti ingatlant 50
évre ingyenes használatra templomépítés céljára felajánlja.
A 2003-as évben el tudtuk kezdeni az építkezést, amelyet 2004-ben
fejeztek be.
Képek