1932-ben kap Kaiser József, a Szent Margit plébánia káplánja megbízatást, hogy a Szent Margit plébánia Dráva utca, Röppentyű utca, Rákos-patak és Duna által határolt területén új egyházközséget és lelkészséget szervezzen.
1936-ban megalakul a Kisegítő Kápolna Egyesület,
amelynek célja a templomépítés. 1938-ban a Váci út 38. sz. alatti
ingatlant megvásárolják, majd 1942-ben a szomszédos telket is. 1943.
december 1-től önálló egyházközség és lelkészség lesz.
A háborús és anyagi nehézségek miatt a templomépítésre összegyűjtött
pénz csak arra elegendő, hogy a megvásárolt telken lévő kocsmaépületet
kápolnává rendezzék be. 1948-ban újabb telket vásárol az egyházközség.
1952-ben tárgyalások után a telkeket és a rajta levő kápolnát az épülő
lakótelep számára államosítják. A lelkészség kárpótlás után kápolnáját
visszahelyezi oda, ahonnan egykor kiindult, a Frangepán u. 4. sz. ház
alagsorába (126 m2).
Az eddigi alagsori és lelkészlakások bérlemények voltak, melyek helyett
Dr. Lékai László bíboros Szabó István és Borsányi Pál tervei alapján új
templomot és plébániát építtet a mai helyen. 1985. november 16-án maga
szentel fel.
Az eltelt évtizedek megmutatták a templom és a plébánia épületének
értékeit, de megjelentek a problémák is. Világossá vált, hogy a templom
és a plébánia megújításra szorul. 2015-ben a Kormány igen jelentős
támogatást nyújtott a templom felújítására, amely lehetővé tette a
munkák elvégzését.
A harminc év alatt leromlott állapotú épületet 2016-ban kezdték el
felújítani és korszerűsíteni. Az elkészült templomot egy évvel később,
2017. szeptember 23-án áldotta meg Erdő Péter bíboros.
Képek