Az újpalotai szocialista lakótelep - amelyet 60 év
élettartamra terveztek - templom nélkül épült fel az 1970-es években. A
rendszerváltásig nem is jöhetett szóba templomépítés. A katolikus hívek
a Pestújhelyi Keresztelő Szent János Plébániához tartoztak. Közlekedési
szempontból azonban a Zuglói Páduai Szent Antal templom esett közelebb.
1990.-ben került Márton Mihály plébánosnak Pestújhelyre. Az újpalotai
hívek részére Ő kezdte meg a vasárnapi szentmisék bemutatását a volt
pártházban. Az egyházmegyei határok rendezése során 1993.-ban a
Plébániát az Esztergom-Budapesti Egyházmegyéhez csatolták, melynek akkor
általános helynöke Dr. Nagy Imre volt.
1994. március 21.-én Dr. Paskai László bíboros úr és Czibik Tamás
polgármester úr helyszíni szemlét tartott Újpalota főterén.
Márton Mihály esperes-plébános úr tervei szerint a templomnak a főtéren
kellett megépülnie. A látványtervet, a makettet és műszaki dokumentációt
a Főegyházmegye elkészíttette. A Budapest XV. Kerületi Önkormányzat
képviselő-testülete 1996. július 2.-án, 565/1996. VII.2. számú
határozatával a templom helyét az újpalotai Fő téren jelölte ki. Egyben
felkérte a polgármestert, hogy a terület részletes rendezési tervét
készíttesse el és kezdje meg a tárgyalást a 2000 négyzetméteres telek
használatba adási feltételeiről.
II. János Pál pápa 1996. szeptember 7.-én megáldotta a templom
alapkövét. Ez az alapkő is a jelenlegi altemplom oltára alatt található.
A XV. Kerületben időközben polgármester váltás történt. Az új
polgármester nem érezte magára nézve kötelezőnek, a képviselő-testület
határozatát. Így nem készíttette el a Főtér részletes rendezési tervét
sem. Indokokat keresett magatartása megmagyarázásához. Segítséget kapott
többek között egyes szektás aláírásgyűjtőktől is.
Mások a harangszótól féltették nyugalmukat. Található volt olyan
személy, aki a halottaktól retteget, feltételezve hogy a templom
kriptájában hamvasztás nélkül kerülnének elhelyezésre. A Templom nem
épült. A "jóakarók" a volt szovjet laktanya mellett tartották csak
elképzelhetőnek felépítését. Az APEH a személyi jövedelemadók - az
újpalotai templomépítés céljára megajánlott - 1 %-át nem utalta át. A
Főegyházmegye az építkezés megkezdése esetén még a Bosnyák téri templom
második tornyának felépítésére összegyúlt pénzt is az újpalotai templom
építésére fordította volna, látva azonban, hogy megegyezés nem várható,
a soroksári és a gazdagréti templom építésére fordította anyagi
eszközeit. Márton Mihály esperes-plébános szíve nem bírta tovább a
megpróbáltatásokat. 2001.-ben, 59. éves korában elhunyt.
2001.-ben egy lakossági fórumon feltett kérdésre a polgármester a
templom építésének elmaradását azzal indokolta, hogy a nép nem akar
templomot a Főtéren. Szóban adott válaszában azonban elképzelhetőnek
tartotta, hogy a lakótelep szélén, az építkezési felvonulási barakkok
helyére kerüljön a templom.
Az elkövetkező időszakban Dr. Erdő Péter bíboros, prímás,
Esztergom-Budapesti érsek, Dr. Udvardy György püspök, vicarius generális
és Molnár Béla József a Regnum Marianum guardianja, esperes-plébános a
méltányos kompromisszumot kereste. Így az önkormányzat "a lakótelep
mértani közepén", a Pattogós utca és Szerencs utca által határolt
területen, 99 évre használatba adott egy 4100 m2-es telket, templom
építés céljaira.
2007. május 7-én bemutatták a templom terveit: eszerint a templom tornya
30 méter magas lesz. Összehasonlításképpen a közelben lévő távközlési
torony 64 méter magas, az újpalotai toronyház 68 méteres.
A hittanterem, a gyülekezeti terem és az altemplom a földfelszín alatt
közel 4 méteres mélységbe kerül.
A tervek szerint a főhajóban lévő ülőhelyek száma: 288 (, amely 342-re
bővíthető). Összehasonlításul a Bosnyák téri Páduai Szent Antal templom
főhajójában 576 ülőhely van, a Pestújhelyi Keresztelő Szent János
templomban ez a szám: 140.
A templom teljes egészében a Esztergom-Budapesti Főegyházmegye anyagi
eszközeiből épül.
A lakossági fórumot az alpolgármester úr hívta össze. Részt vett a
fórumon Dr. Udvardy György vicarius generalis úr, Molnár Béla
esperes-plebános úr, Sander Zoltán érseki főépítész úr, Kruppa Gábor
építész tervező úr (KIMA), László Tamás országgyülési képviselő úr, és
sokan mások.
2008. január 7.-én elkezdődik a földmunka, majd az építkezés
befejeztével, december 19-én megszólaltak a harangok. A templomot
december 27-én szentelték fel.
Képek