Pichler István rákosszentmihályi plébános megvásárolta a jelenlegi Ida és Párta utca sarkán lévő 600 négyszögöl területű telket. A közelben akkor még kevés lakóház állt, amikor 1928-ban hozzáfogott a templomépítéshez, de várható volt, hogy a község ebbe az irányba fog terjeszkedni. A templom (216 m2) 1930-ban készült el.
1929 óta külön kinevezett lelkész gondoskodik a környékbeli hívek
lelkigondozásáról.
Az 1985. évi búcsúra készült el a szembemiséző oltár és tabernákulum.
Ugyancsak 1985-ben a második világháború alatt tönkrement 5 db 5 m2-es
ablakot hőszigetelő ablakokra cserélték. 1987-ben a templom és a hozzá
kapcsolódó lelkészlakás hálózati gázfűtést kap. 1988-ban a templom
festésére került sor, és ugyanabban az évben a közösség vásárol egy
Johannus Opus 225-ös elektromos orgonát. 1990-ben Ormai Imre atya a
lelkészlakást saját költségén bővíti. 1991-ben a szentély fehér márvány
burkolatot, a templomhajó hőszigetelt PVC-burkolatot kapott, 1993-ban
lourdes-i barlang épült a templomkertben. 1994-ben a még mindig a háború
sebeit viselő templomtetőt alumínium borításúra cserélik. Az eddig
befejezetlen 10 m magas toronyfalra 7 m magas lemezborítású torony épül.
Képek