Rákoskeresztúron református istentiszteletet az 1900-as évek elejétől 1952-ig tartottak az evangélikus templomban, illetve az evangélikus iskolában. 1990-ben felmerült a rákoskeresztúri református templom építésének gondolata, így a reformátusok kérelmet nyújtottak be egy szabad ingatlan iránt. A kérelmet 1994-ben bírálták el, és 99 évre térítésmentesen átadták.
Több variáns elkészítése után az építkezés Cseh
József építészmérnök tervei alapján kezdődött meg. 1995. július 26-án
volt az alapkőletétel, s a templom 1996 őszére már szerkezetkészen állt.
1998-ra készült el a száz férőhelyes gyülekezeti terem, amelyben a
templom felszenteléséig tartották az istentiszteleteket. A templom a
jubileumi 2000-ik évre készült el.
Az építkezést több külföldi református egyházközség segítette, így a New
York-i Marble Collagiate Church és a svájci Seuzach Református
Egyházközsége.
Az épület jól alkalmazkodik a lejtős terep adottságaihoz, déli oldalon
kapott helyet a főbejárat, ahonnan az előtéren át a templomtérbe
érkezünk. Kelet felől az oldalbejáraton át a templomtér alatti szintre
jutunk, ahol a gyülekezeti termek találhatók. A legalsó szinten
urnatemetőt alakítottak ki.
Képek