A Makovecz Imre által tervezett templom kétszáz fő befogadására alkalmas, a torony magassága 37 méter. A szárnyas torony az iránytű jellegű Kálvin-csillaggal a menny felé szeretne utat mutatni.
A rákoskerti Mennybemenetel Templom alapkövét 2009. augusztus 23-án tették le, majd az építkezés tíz évvel később, 2019-ben kezdődött. Legmagasabb pontját 2020. június 26-án érte el, amelyet bokrétaavató rendezvénnyel köszöntöttek.
A templom látványterve
Az építkezés az Orbán-kormány és az Önkormányzati jelentős segítségével kezdődött meg. A templom 900 négyzetméter alapterületű és 200 fő befogadására alkalmas, a torony 37, a kupola 20 méter magas. Jellegzetes motívumként jelennek meg a torony két oldalán megvalósuló épületszárnyak. A szárnyakkal díszített torony az iránytű jellegű Kálvin-csillaggal a Menny felé szeretne utat mutatni, ezért a Mennybemenetel Templom nevet kapta az épület.
A templom építése 2020. júniusában (kép: rakosmente.hu)
A már elhunyt tervező, Makovecz Imre egykor így
fogalmazott: "A templom bizony ünnep, s ha lehetek, részese,
előkészítője, szolgálattevője vagyok ennek az ünnepnek".
Mivel az építmény magaslaton áll, városképi jelentősége is kiemelkedő.
Megépülésével egyrészt teljesül a helyi polgárok sok évtizedes lelki
igénye, másrészt Budapest és a XVII. kerület is gyarapodik egy
idegenforgalmi szempontból is jelentős Makovecz-alkotással, a mester
életműve pedig kiegészül az egyik utolsó hiányzó darabjával, a tervei
alapján megvalósuló budapesti templommal.
Az altemplom temetkezési lehetőséget is biztosít a lakosságnak, mivel
Rákoskerten jelenleg nincs temető.
A bokrétaünnepen Makovecz Imréné Szabó Mariann, a templom tervezőjének
özvegye, Dr. Füzesi Zoltán a Budapest-Rákoscsabai Református
Egyházközség vezető lelkésze, Dunai Mónika országgyűlési képviselő,
illetve Horváth Tamás polgármester a hagyományoknak megfelelően az
épület legmagasabb pontjára elhelyezett bokrétakoszorúval avatta fel a
szerkezetkész épületet.
Képek
Hamarosan!