A régi református templom a jelenlegi templommal szemben lévő telken állt, amelyet 2008-ban a kopt keresztény egyház megvásárolt. Az új templomot Nagy Béla tervei alapján 2010-2011 között építették fel.
A templomépítés gondolatát az a hálás körülmény is
támogatta, hogy a régi templom jeles napokon már szűknek bizonyult, és
az épület átalakítása, bővítése, a karzatépítés, a teljes tető
elbontásával, újra építésével, a falak költséges megerősítésével olyan
tetemes költséggel járt volna, hogy azon az összegen már új templomot is
lehetett volna tervezni.
Számbavéve a lehetőségeket és az újabb igényeket, az építkezés anyagi
forrásait az adományokon, támogatásokon, segélyeken kívül, a régi
templom eladásából, és az időközben igényként is megjelenő urnatemető
létesítésével kívánták fedezni. A presbitérium 2005. július 26-án
döntött az új templom építéséről.
2006. június 11. az egyházközségi közgyűlés is egyhangúlag elfogadta az
új templom építését. Ezután nyomban megkezdődött az adományok gyűjtése.
Ezen év őszére több terv is elkészült, melyek közül a gyülekezet az
ötszög formájúra szavazott.
2008. július 3-án a megállapodást kötöttek a kopt-keresztény egyházzal,
hogy a megvásárolt régi templomban 2010. év végéig lehetnek jelen a
reformátusok. Július 8-án benyújtották az építési engedély kérelmét,
majd novemberben megalakul az Építési Bizottság, mely a kivitelezői
ajánlatkérésre tájékoztatót fogalmaz meg és felvázolja a pályázat
lépéseit. A pályázati ajánlatokra végül 9 pályázat érkezik. Az Építési
Bizottság meghatározta az elbírálási szempontokat, a legfontosabb
árajánlat mellett, a felelősségbiztosítás, az általunk elkészített
szerződés elfogadása, egyházi kötődés, templomépítési gyakorlat is
szerepelt.
A templom számítógépes látványrajza (kép: Szemeretelep.hu)
A presbitérium által megfogalmazott igények a következők voltak: az építményről, első ránézésre, messziről látszódjon, hogy református templom. Külső megjelenése emlékeztessen a hagyományos templomokra, a torony magassága 20 méternél ne legyen magasabb. Az épület üzemeltetése, karbantartása hagyományos, egyszerű módszerekkel legyen megoldható, lehetőleg minél kisebb karbantartási igénnyel. A templom természetes világítással rendelkezzen, benne tágas előtér legyen, amely alkalmas az iratterjesztésre, istentisztelet után csoportok beszélgetésére, rendezvények esetén ruhatár céljára. A templom rendelkezzen 500-1000 urna elhelyezésére alkalmas helységgel, és ebben a helységben 2-4 m3-es, a hamvak közös elhelyezésére szolgáló, földbe süllyesztett aknával.
A templom számítógépes látványrajza (kép: Szemeretelep.hu)
A templom, a kiszolgáló rész és a kolumbárium a meglévő parókia és gyülekezeti terem bővítéseként kerül megépítésre, 5 méteres előkerttel, 45%-os zöldfelülettel, 30%-os beépítettséggel, 15 parkolóhellyel, 7 és fél méteres épületmagassággal.
A templom építése (kép: Szemeretelep.hu)
A templomépítés 2010. május 17-én kezdődött el,
melynek első szakaszában a teljes épületkomplexum alapját, a falazatot,
a tetőszerkezetet és a torony építését jelentette. Elkészült a
kolumbárium alapjával együtt a hamvak közös elhelyezésére szolgáló akna
(osszárium), továbbá a feltétlenül szükséges közművezetékek,
villanybevezetés, villámvédelem és a betonban vezető csövezések.
2011-ben folytatódott az építkezés: behelyezték a nyílászárókat,
elvégezték az elektromos, épületgépészeti szereléseket, a belső
vakolást, a közművek bekötését, a vizesblokk elkészítését, a belső
burkolásokat és a fűtésszerelést.
Képek