Az 1970-es években épült lakótelepi panelházak tengerében kicsiny templom és plébánia húzódik. Története szorosan egybefűződik a Havanna-lakótelep elődjének, az Állami-lakótelep történetével. Ezen a területen ugyanis a főváros egyik legnagyobb nyomorúságú lakóövezete terült el egykor.
Az Állami-telep vezető gondnoka, Forgács Ferenc és
dr. Walter József püspöki titkár indították el a templomépítés ügyét.
1934. április 27-én az itt élők megalapították az Oltáregyesületet.
Az építési munkálatok 1934. május 1-én kezdődtek. Az eredeti tervekben
csupán egy kis kápolna szerepelt, amely az idők folyamán fokozatosan
templomi formát öltött. A főhajót két oldalhajóval toldották és
toronnyal látták el.
Az első szentmisét 1934. december 8-án mutatta be Szabó László
hitoktató. A torony 1935. május 19-én készült el. Felszentelését 1935.
június 29-én végezte Wimmerth Béla prelátus. 1946 óta önálló plébániával
rendelkezik a templom. A lakótelep építése idején veszélybe került
templom megmenekülése Somogyi László plébánosnak, vagy ahogy a
helybéliek hívták, Laci bácsinak köszönhető, akire mindmáig hálával
emlékezik a közösség.
Templom a lakótelep közepén (kép: Google)
Képek