A Baross Gábor-telep 1950-ig Nagytétény községhez tartozott, azóta Nagytéténnyel együtt Budapest XXII. kerületének része. A terület, amelyen ma az egyházközösség fekszik, valamikor szőlőhegy és legelő volt. 1903-1910 között parcellázták fel a római számokkal jelzett utcákat s az új területet Baross Gáborról (1848-92), a magyar vasúthálózatot megteremtő "vasminiszterről" nevezték el. A többi utcát a két világháború között alakították ki.
Baross Gábor telepen az egyházi élet 1926-ban indult
el a Templomépítő Bizottság megalakulásával. Ugyanez év májusában
tartották az első szentmisét az iskolában, hol ettől kezdve
több-kevesebb rendszerességgel misét hallgathattak a telep lakói.
1929-ben kapott a telep helyben lakó lelkészt, Lényi Vincét, aki
megszervezte a képviselőtestületet (1930. január 1.). Ez évben lett
Baross Gábor telep önálló lelkészség, melynek határa északon a balatoni
műút, keleten Budatétény, délen a Duna, nyugaton a Diósárok.
A templom alapkövét 1933. május 5-én tették le. Bizzer Pál lelkészsége
alatt Irsy László tervei szerint egyelőre a templom hajóját építették
fel neobarokk stílusban. 1933. szeptember 3-án Shvoy Lajos megyéspüspök
áldotta meg a Jézus Szíve tiszteletére épített templomot.
Az egyházközösség 1948-ban vásárolta meg a mai plébániaépületet (Dózsa
György út 80.), s ez lehetővé tette, hogy 1948. szeptember 3-án az
eddigi lelkészség plébániává emeltessék.
A templom tornya és új kórusa Kismarty-Lechner Jenő tervei szerint
1948-51 között épült fel. 1950-54-ig készültek el Pleidell János tervei
alapján a Hétfájdalmú Szűzanya témáját feldolgozó üvegablakok. 1958-ban
került sor a szentély és sekrestye kibővítésére, a torony befejezésére s
a templom bevakolására. Ez utóbbi építkezések Magdics Imre plébános
(1938-66) emlékét őrzik.
1965-66-ban a II. Vatikáni Zsinat szellemében a
modern egyházművészet értékes alkotásaként Bozó Gyula tervei alapján
elkészült a templom teljes belső berendezése. A templomot 1966.
szeptember 4-én konszekrálta Kisberk Imre segédpüspök.
A templom tornya 2014-ben a Dózsa György útról
Képek