A temető még 1714-ben létesült, nem messze a Savoyai-kastélytól, a későbbi Péter Pál utca menti domboldalon. A temetőben az 1739-1740. évi pusztító pestis után épült fel fogadalmi templomként a mai Péter Pál kápolna. A temetőt ma hiába keresnénk a kápolna környékén, mert az a XVIII. század végén megszűnt. A környező támfalaktól azonban még az elmúlt években is kerültek elő egykori sírkövek töredékei.
A Péter Pál utca elején, egy árnyas kis lépcső alján találjuk a Péter Pál kápolnát. A kis kápolna egy 1714-ben megnyitott temetőben épült fogadalmi templomként. Knoll János serfőző mester fogadalmat tett, ha túléli ő és családja az 1740-ben pusztító pestisjárványt, piciny kápolnát emelnek a településnek, ahol eddig nem lévén templom, egy házikó egyik szobájában tartották az Istentiszteleteket. Ugyan a serfőző túlélte a járványt, de már nem érhette meg a kápolna felépülését. Ígéretét lányuk és annak férje váltotta be: 1743-ra felépítették a kápolnát. Tornyát feltehetően az 1831 körüli renoválás során kapta. Mintegy száz év múlva, 1925-ben Poos Rezső plébános ezüstmiséje alkalmából ismét helyreállították.
A kápolna egyhajós, egytornyos dongaboltozatos barokk
épület. A kapuszárnyak copf asztalosmunkák, eredeti vasalással. Az
előtér előtt eklektikus vasrács, felette karzat található. Az 1934-ből
származó belső festés helyett ma már a falak fehér színűek. A jelenlegi
kőoltár 1831-ből való, felette a XVIII. századból származó kép, Máriát
ábrázolja a kis Jézussal.
A temetőt ma hiába keresnénk a kápolna környékén, mert az a XVIII.
század végén megszűnt. A környező támfalaktól azonban még az elmúlt
években is kerültek elő egykori sírkövek töredékei.
A Péter Pál kápolna feljárata
(sajnos az előtte magasodó közel 250 éves mezei juharfától a templom
fényképezhetetlen)
A kápolna 2006-ban
Képek
Hamarosan!