Az avarok az eurázsiai sztyeppe nomád népe voltak, akik a V-VIII. század között Kárpát-medencei központú, erős birodalmat irányítottak. A IX. században ez a birodalom apró államocskákra hullott szét. Az avar nép eredete, rokonsága, sőt még az etnikai összetétele is vitatott.

AJÁNLÓ

A Kína mellett birodalmat létrehozó hiungnukkal, a heftalitákkal és a zsuanzsuanokkal egyaránt kapcsolatba hozzák őket. A krónikák az ázsiai avarok három nagyobb vándorlását örökítették meg. Kárpát-medencei történetük során korai avar és későavar korszakot különböztethetünk meg. A későavarok egy részét a kettős honfoglalás elmélete magyaroknak tartja (onogur magyarok).

A 350. utáni közép-ázsiai népvándorlás > A 350-es években a Közép-Ázsia, vagy korabeli nevén Toharisztán területét – a korábban ott lakó alánokat kiszorítva – egy hódító nomád nép vette birtokába. A kínai források huá néven említik őket, amit a korabeli kínai kiejtésen keresztül uarnak rekonstruálhatunk. Ugyanekkor más kínai források a hiungnuk közép-ázsiai megjelenéséről és Szogdia elleni támadásáról értesítenek.

Az újonnan megjelenő nép uralkodói (kidariták dinasztiája) a Baktriában veretett görög nyelvű pénzérméiken magukat oino néven nevezték, amiből egy hjóno névalak rekonstruálható. Ahogy látjuk, Közép-Ázsia területén az uar és a hjóno, hiungnu népnevek egyidőben tűnnek fel. Ez lehetett két külön népcsoport is, akiket hol az egyikük, hol a másikuk nevén említenek a források.

Egyesek az uar nevet az avarokkal, a hjóno és hiungnu neveket pedig a hunokkal azonosítják. Ez a feltevés azonban nem általánosan elfogadott, mivel a nevek átöröklése mellett az egyes népcsoportok valódi etnikai hovatartozásáról nincs pontos ismeretünk.

A Hiungnu Birodalom (Kr. e. III. - II. század) felbomlása után a mai Észak-Kína és Mongólia területén maradt hiungnuk idegen uralom alatt éltek, majd a 4. században részt vettek az új Zsuanzsuan Birodalom felépítésében. Egyesek az avarok elődeit a zsuanzsuanokban látják.

A 460. körüli uarhun szövetség > A heftaliták által uralt területek 520 körül. A területeken az általunk besenyőknek nevezett nép is élhetett, akiken heftaliták uralkodtak.

Toharisztánban 456-ban a Heftal-dinasztia került hatalomra, amelyről Toharisztán lakóit heftalitáknak nevezték. A dinasztiaalapító I. Khingila király (kb. 430–490) szoros törzsszövetségben egyesítette a területen élő uar és hjóno törzseket, amelyek ettől kezdve a heftalita név mellett uarhun néven is szerepelnek a forrásokban.

A név a bizánci történetírónál, Priszkosz rétornál is előfordul, aki néhány évvel Attila király európai hun birodalmának bukása után, 463 körül arról ír, hogy a szavirokat megtámadták a közép-ázsiai uarhunok. Az uar-avar azonosságot feltételezve, ez az avarok legkorábbi ismert európai említése.

A heftalitákat vagy uarhunokat a szanszkrit források húna és svetahúna („fehér húna”, azaz fehér hunok) néven emlegették, miután azok betörtek Indiába.

Az 558. körüli európai népvándorlás > 557-ben a türkök megdöntötték a zsuanzsuanok birodalmát, majd nyugat felé hatalmas területekre terjesztették ki uralmukat és a heftalitákat is legyőzték. Ezzel egyidőben indul meg az avarok vándorlása Kelet-Európába.

558-ban már avar követek jártak Bizáncban, majd 567-re meghódították a Fekete-tengertől északra élő bolgártörököket (utrigurok és kutrigurok), valamint a szlávokat (antok). 567-ben uralkodójuk, az Al-Duna mentén tartózkodó Baján kagán szövetséget kötött a Kárpát-medencében élő langobárdok királyával Alboinnal, aki ennek következtében legyőzte az itt uralkodó gepidák királyát, Kunimondot.

Az avar szomszédságot túl fenyegetőnek érezve végül a langobárdok 568 húsvétján állataikat hátrahagyva Észak-Itáliába vonultak, így az avaroké lett az egész Kárpát-medence, ahová a kagán a székhelyét is áttette.

576-ban II. Tiberius Constantinus bizánci császár Valentinus vezetésével követséget küldött a nyugati türkökhöz, hogy a II. Justinus császár és a nyugati türkök első kagánja, Istemi közötti békeszerződést megerősítse, amiről Menandrosz bizánci történésztől értesülünk. Meglepetésükre a nyugati türk uralkodó, Turxanthosz – neve valószínűleg a Türk sad méltóságnevet adja vissza – nagy haraggal fogadta őket, szemükre hányva, hogy befogadták elmenekült alattvalóikat, az avarokat. Nagy nehezen tudták csak lecsillapítani, és részt kellett venniük az uralkodó apjának, a nemrég elhunyt Isteminek a gyászolásában.

Az álavar kérdés > Priszkosz rétor után csak Menandrosz és Theophülaktosz Szimokattész bizánci történészek tudósítanak újra az uarkhoniták néven említett avarokról.

Theophülaktosz írja, hogy a türkök először a heftalitákat – más néven abdeleket – győzték le, majd az avarokat, de nem azokat az avarokat, akik 557-ben jelentek meg Bizáncban és Európában. Theophülaktosz azt állítja, hogy az Európába jött avarok nem azonosak a korábban Ázsiában élő avarokkal, hanem csak felvették a nevüket, hogy megfélemlítsék a többi népet, és valójában az oguroktól származnak. Theophülaktosz így őket „álavaroknak” (pszeudoavaroi) hívja. Ugyanakkor leírja, hogy két néprészüket uarnak, illetve khuninak hívják.

Ez ugyanaz a kettős népnév, mint amivel korábban Toharisztánban találkoztunk (uar – hiungnu). Ugyanakkor a heftalitákkal való azonosság ellen szól, hogy Theophülaktosz határozottan különbözőnek állítja a két népet. A névfelvételről szóló történethez hasonló viszont már előfordult Tacitusnál is, úgyhogy költött is lehet a legenda. Ez a kérdés máig nem tisztázott, tehát az álavarokról szóló történet akár hamis is lehet.

A Kárpát-medencei Avar Birodalom > Az avarok 552-ben jelentek meg Európában, a Türk Birodalom fennhatósága elől menekülve, amikor átkeltek a Volgán 567-ben a longobárdokkal szövetségben birtokba vették a Kárpát-medence Dunától keletre eső részét, majd 568 húsvétja után – miután a szövetséges longobárdok állataikat hátrahagyva a később róluk elnevezett Lombardiába menekültek az avaroktól való félelmükben – az egykori Pannonia területét is. Vezetőjük az isteni eredetűnek gondolt, korlátlan hatalmú Baján kagán volt, akit a trónon közvetlen leszármazottai követtek.

Az Avar Birodalom megalakítását 568-tól számíthatjuk, amikor a Kárpát-medence kizárólagos uraiként ide helyezték központjukat, ahol gepida, szarmata, szláv és bolgártörök népcsoportok felett uralkodtak.

A kagán székhelyeként emlegetett avar körgyűrű, a kilenc fallal körülvett táborhely belül falvakkal, valószínűleg legenda. A régészeti leletek alapján azt valószínűsítik, hogy a kagáni központ a 630-ig terjedő időszakban a mai Siófok körzetében volt. Az avarok a Kárpát-medencébe mint nagyállattartók települtek be, itt azonban egy évszázad alatt teljesen megváltozott az életmódjuk és a földművelésé lett a vezető szerep gazdálkodásukban (érdekes, nem? - a szerk.).

Az egész Kárpát-medence az övék volt, ami a déli irányt kivéve jól védhető terület volt. Ezért hadjárataikat főleg dél felé folytatták, hogy onnan biztosítsák a birodalom határait.

582-ben elfoglalták Sirmiumot Bizánctól, majd 584-ben Singidunumot (Belgrád). Folytatták Bizánc elleni hadjárataikat szláv szövetségeseikkel karöltve. 586-ban már Thesszaloniké is az övék volt, és nem sokkal később a szlávok elözönlötték a Peloponnészoszi-félsziget nyugati részét. 626-ban sikertelenül ostromolták meg Bizáncot, ami súlyos vereségként hatott, abbamaradt a bizánciak adófizetése. Ez megrázta a birodalmat, az alpesi szlávok fellázadtak. Az onogur-bolgár birodalommal is háborúzniuk kellett. Ekkoriban dinasztiaváltásra utalhat az, hogy a kagánok jelvénye az onogur-bolgárok méltóságaihaz hasonlóan az arany álcsatos öv lett. A kagáni székhely ezután valószínűleg végig a Duna-Tisza közén volt, az egyetlen, gazdagsága miatt kagáninak tartott temetkezés Kunbábony mellett került elő.

A későavar kor > Az egyes vélemények szerint az első magyar nyelvű írásos emlék ebből a korból származik. A Szarvason talált tűtartó rovás felirata Vékony Gábor szerint magyar nyelven ad értelmes szöveget. Róna-Tas András ugyanakkor ótörökül fejtette meg a feliratot. Biztosnak tekinthető olvasata nincs.

670. után véget értek az avarok Bizánc elleni háborúi, miután a Balkánon új államot teremtő, onoguroknak is nevezett bolgártörökök Aszparuh kán vezetésével beékelődtek a két birodalom közé. Ugyanekkor új etnikum jelent meg a Kárpát-medencében is, amely szintén onogurokként szerepel a forrásokban (uniguri, ungri). Korábban őket is a bolgártörökökkel azonosították, de újabban a László Gyula által kidolgozott kettős honfoglalás elmélet alapján sokan a magyarok első bevándorlási hullámát látják bennük.

A régészet a griffes-indás motívumok alapján tudta elkülöníteni az új betelepülőket, de hamarosan a leletek - tehát a lakosság is - keveredtek. A bizánci forrásokban 670-790 között csend övezi az avarokat.

AJÁNLÓ

A Frank Birodalom terjeszkedése során 788-ban indította első hadjáratát Nagy Károly az avarok ellen, amely 791-ben a frankok súlyos vereségével ért véget. Az Avar Birodalmat azonban belső nyugtalanság sújtotta, és polgárháború tört ki az uralkodó, a kagán és fővezére, a jugurrus között. Egyes vélemények szerint az éghajlat felmelegedése a Kárpát-medencében ekkoriban hosszan tartó, súlyos aszályt okozott, ez pedig éhínséghez vezetett. Ebben a helyzetben támadtak a frankok 796-ban és 803-ban ismét, ami az Avar Birodalom összeomlásához vezetett. 796-ban a nyugati országrészt uraló tudun megkeresztelkedett.

Avar méltóságok > A birodalom végnapjairól szóló frank tudósításokból ismerjük az avarok méltóságneveit. A legfőbb uralkodó a kagán volt, felesége a katun. A többiek a késő avar korban tűntek fel a forrásokban, talán az új politikai helyzet hozta létre őket. A rangban második a vezére, a jugurrus. A nyugati részek irányítója pedig a tudun. A kagán kíséretében tarkanok voltak találhatók és létezett még a kapkan cím.

Kihaltak az avarok? > Fekete Zsigmond már 1882-ben arra a következtetésre jutott, hogy az úgynevezett „rabló hadjáratok” célja az avar kincsek visszaszerzése volt. Említi, hogy őseinknek úgy tűnt a hadjáratok folyamán, mintha jól ismert magyar területeken vonultak volna végig, mert mindenütt hasonló magyar műalkotásokat találtak.

Az avar kincsek művészi értéke legendás. Hogy fogalmat kapjunk a kincsek mennyiségéről, amit Nagy Károly elrabolt, felsorolunk néhány helyet, ahová a kincseket Nagy Károly végrendelete szerint szétosztották: Aachen, Róma, Ravenna, Milánó, Aquileia, Grado, Köln, Mainz, Salzburg, Embrun, Bordeaux, Tours, Bourges. A személyes ajándékozottak száma szinte megszámlálhatatlan. Nagy Károly krónikása, Einhard, szintén az ajándékozottak között található, aki mint egy ötvösmester, megpróbálta a keleti díszítések elemeit beültetni a nyugati művészet alkotásaiba.

Ismereteink hibásak voltak, mikor azt hittük, hogy Nagy Károly megsemmisítette az avar nemességet és talán az egész avar népet. László Gyula feltárta a X. század magyarországi sírjait, és felfedezte, hogy az avar sírok számai magasan túlszárnyalják az árpádkori sírokat, és ez megdönthetetlen bizonyítéka annak, hogy az avar nép nem pusztult ki a VIII. században, mert túlélte Nagy Károly és Pipin hadjáratait.

Az avarok külön temetőbe temetkeztek, ezért a megkülönböztetés nem okozott nehézséget. Biztosan tudjuk, hogy a X. században Taksony kagán felesége és néhány katonai parancsnok is avar volt. Megerősődve, ők vezették hadainkat az elrabolt kincsek színhelyére.

Norman J. Finkelstein művészi ábrázolása egy VIII. századi, Nagyszentmiklóson talált füles vizeskancsón lévő rajz alapján.
Egyesek szerint azonban ez egy kazár harcos képe. A rekonstrukció legalább két pontban a szerző fantáziájának szüleménye lehet ha az avarok kelet ázsiaiak:
a ló nem kelet ázsiai fajta, az avarok és más steppei lovasnomád népek pedig nem aggattak.

Csanád Bálint régész, aki ugyancsak kutatta a X. századi magyar sírokat, arra a következtetésre jutott, hogy a magyar hadak vezetőinek egy része, akik a kincsek visszaszerzéséért indultak, avar arisztokraták voltak. A Képes Krónika fedőlapján öt avar főúr látható, érmékkel, melyek rangjukat jelképezik. Sok adatforrás jelzi, hogy az avarok (hunok) még léteztek Pannóniában, mikor Árpád és népe visszatértek ősi hazájukba, a Kárpát-medencébe. A Salzburgi Krónika szerint a XII. században: „A Szkítiából kijött magyarok kiűzték a hunokat”.

Gervasius Ricobaldus szerint: „A magyarok Szkítiából jönnek és elfoglalják Pannóniát, kivetvén onnan az avarokat, akik Attila népei voltak”. Ezek az írások mind Felső-Pannóniára vonatkoznak. Ottó, a friesingeni püspök a XIII. században, a velencei Dandolo, a Bajor Krónikák, Lucensis Ptolemy a XIV. században és a XV. századi Persona Gobelinus mind azt állítják, hogy a magyarok az avarok közé telepedtek le Pannóniába.

Magyar őseink számarányban kevesebben voltak s csak egy tájszólását beszélték az avar nyelvnek, ezért nem kellett megváltoztatni a sok földrajzi, települési neveket, mint például Miskolc, Kassa, Eger, Győr, Fehérvár, Veszprém, Szeged, Kikinda és Bécs, s emiatt maradtak fenn az avar, hun, magyar nyelvben. Emiatt állíthatjuk, hogy az avarok nyelve ugyanaz volt, mint a magyar. Ismert, hogy népek nem kölcsönöznek települési vagy földrajzi neveket mások nyelvéből. Annak dacára, hogy a magyarság találkozott a Kárpát-medencében a nálánál nagyobb tömegű avar néppel, a magyar nyelv nem halt ki, mint ahogy pl. a bolgár nyelv megszűnt, mikor egy számban nagyobb szláv nép közé telepedett.

Nagy Károly krónikása, Einhart leírja a háborút, amit Nagy Károly vezetett az avarok ellen, Felső-Pannónia területén. Az avarok kipusztultak: „Pannónia teljesen elnéptelenedett, és a hely, ahol a Kán kastélya állt, most puszta, nem lehet találni az emberi település legkisebb nyomát sem. A teljes hun arisztokrácia kipusztult ebben a vetélkedésben, és vele ment minden dicsősége.”

Írja továbbá, hogy az avarok nagyon szerették az aranyat és a drágaköveket, majd említi: „emberemlékezet óta, mióta a frankok háborút viseltek, háború nem hozott részükre annyi gazdagságot és prédát”. „Az ember azt gondolja, hogy a frankok jogosan, igazságosan vették el a hunoktól azt, amit ők igazságtalanul vettek el más nemzetektől”.

A Világ Történelmi Harper Atlasza bemutatja a Frank Birodalmat, és a Kárpát-menti határát vastag vonallal rajzolja, de ugyanakkor „elfelejti” tudatni, hogy ez volt a nyugati határa az Avar Birodalomnak, amely 250 évig létezett. Ez az atlasz nem mutatja be az Avar Birodalmat.

Az Avar Birodalom fővárosa a Duna völgyében Győr volt, és határai elnyúltak a Fekete-tengertől a Balti-tengerig, az Enns folyótól a Donig. Einhart leírása, hogy a frankok miként szerezték az avar kincseket, nem pontos. Ő azt írja, oly sok csata folyt le és oly sok vér folyt, hogy minden élőlény elpusztult a Kagán kastélya körül. Az egész terület pusztává változott.

A Lorch apátság évkönyvében az van bejegyezve, hogy a Jugurt és a Kagánt meggyilkolták. Ugyanebből a forrásmunkából megtudjuk azt is, hogy az, aki ezt a gyilkosságot tervezte és végrehajtotta, az maga a Tudum, aki a második személy volt a Kagán után a hatalomban. Majd ez a forrás „regulus” kiskirálynak is nevezi. Aventinus, a német krónikás azt írja később, hogy Tudum borral mérgezte meg apósát, a Kagánt. (321a, 277)

Amit Einhart említ, az nem a háború okozta áldozat volt, hanem egy közönséges rablógyilkosság eredménye. Longus Johannes írja, hogy Tudum, az avarok vagy hunok hercege megadta magát és országát Nagy Károlynak, és ő maga felvette a kereszténységet K. u. 795-ben.

Ha nem gyilkosság volt, akkor nagyszámú frank halottnak kellett ott lennie, mert ebben az időben az Avar Birodalom volt a legerősebb Európában. Pipin hadjárata egy évvel később nem volt egyéb, mint az előbbi év rablógyilkosságának álcázása, hogy utána elhíresztelhesse azt, hogy a megszerzett kincsek mind háborús zsákmányok voltak.

Einhart azt is feljegyezte, hogy csak két frank vezető személyiség vesztette életét a Pipin vezette hadjáratban. Ekkor az avarok erősek voltak, minden nemzet félte őket, és néhány kisebb ország egyenesen avarnak jelentette ki magát, csak azért, hogy ezzel elkerüljék az esetleges támadást. Az elképzelhetetlen, hogy ilyen harcra képes nemzet nem tudott volna több mint két frank embert egy háború folyamán elejteni. De ha ez mégis így történt, akkor csak az a magyarázat, hogy a Kagán nélkül maradt avarság könnyű prédája lett a frankoknak.

Einhart felváltva használja az avar és hun neveket. Az avar-hunok Nagy Károly hadjáratát túlélték, majd egyesültek a hazatérő magyarsággal, akik úgy jöttek, mint jogos örökösei a földnek, és a hadjárataikkal vissza akarták szerezni az elrabolt kincseket.

A hadjáratok tehát nem voltak „rabló célzatúak”. Az a cselekmény nevezhető rablásnak, mikor a törvényes tulajdonostól erőszakkal elveszik a tulajdonát. Az értéktárgyak visszaszerzését nem lehet rablásnak minősíteni. Einhartnak az az állítása, hogy a frankok „jogosan” vették el az avar kincseket, mert az avarok „jogtalanul” szerezték másoktól, messze áll a valóságtól.

A Hun-Avar Kagán Birodalom (Khanate) egy katonai és kereskedelmi hatalom volt. Feltehetjük a kérdést, vajon a mai kereskedelemre beállított országok milyen elbírálás alá esnének Einhart által? A Hun-Avar Birodalom szövetségben volt Perzsiával Bizánc ellen, kitől hűbéradót, sarcot szedtek a háború elkerkülése végett. Ebben az időben ez szélesen elterjedt szokásjog volt. Róma, Bizánc, Nagy Sándor is alkalmazta ezt az üzleti fogást.

Az Avar Birodalom erőnléte ismert volt Európában, ha ez nem így lett volna, Bizánc nem fizetett volna évi 80.000 soldiust 54 éven keresztül, ami 4.320.000 soldiust tett ki. Nyugatról nagyon kevés kincs került avar kézbe, csak egy esetben fordult elő, amikor Siegbert, frank király elvesztett egy háborút. Ekkor a frankok súlyos sarcot fizettek, de a mennyiség nincs megnevezve. A selyemút Kínából az Avar Birodalmon haladt át nyugat felé. A kereskedők vámot fizettek az avaroknak, ahogy napjainkban a vámpolitika szabja meg az országok vámtarifáját.

Az avaroknak néhány főjövedelmi forrásból, bevételből származtak a kincsei: vámdíjak, sarcok és kereskedelem. Egy másik lehetőség által is szaporodhattak a kincsek: a diplomáciai kapcsolatok fenntartásán és ajándékozási szokásokon keresztül. Ma is folytatódik e szokás, talán kisebb mértékben. Minél nagyobb hatalommal rendelkezett a tárgyaló fél, annál értékesebbnek vagy számottevőbbnek kellett lennie az ajándéknak. Ennek eredményeképpen az avarok nagyon értékes ajándékokhoz jutottak minden esetben.

Mikor Bizáncnak hiánya lett soldiusban, a császáraik értékes műtárgyakkal fizették adójukat a kölcsönökért. Maga az ajándékozás is ősrégi szokásokra épült. A vámszedés pedig elterjedt gyakorlat volt az akkori világban is. A sarcot nevezhetjük méltánytalannak, amikor behajtották, de ez talán felhatalmazta Nagy Károlyt az avarok kirablására? Aki a kincsek legtöbbjét székesegyházakba és apátságokba helyeztette el Európa szerte.

Anonymus szerint az egyik Taksony irányította hadjárat vezetője Urkund volt. A másik jelentős avar vezető neve Őrsúr. Ez a név mutatja, hogy a „kipusztított” avar arisztokrácia milyen fontos szerepet játszott a magyar hadjáratokban. Árpád és népe nem űzte el a hun-avarokat, hanem a megmaradt főembereiket is egyenlőnek fogadta el. Ezt bizonyítja a magyar és a bizánci császár tárgyalási dokumentumaiban az egyenlő megtiszteltetést a magyar fejedelem Árpád és az avar vezér Kusán felé. Mindkét nép, úgy a magyar, mint az avar, megtartották saját azonosságukat az országon belül. Ezért is temetkeztek külön, de háború esetén egyesültek a papkirály Árpád neve alatt.

Ekkor az avar nép neve jó hírben volt, még a Nagy Károly-i vereség után is. Azonban a frankok magyarázattal tartoztak a környező nemzeteknek az avar kincsek elrablására, ezért a kereszténységet vonták be, hogy igazolják rablásaik jogosságát.

Azt írja Einhart, hogy az avar kincseket a frankok igazságosan vették el, sőt kijelentették, hogy az ő rablásuk Isten akarata volt. S ahogy a kereszténység erősödött, úgy halványult és romlott az avar név híre, végül annyira befeketítették őket, hogy már nem volt egyetlen nemzet sem, amely valamilyen kapcsolatot vállalt volna az avarsággal.

Később mi magyarok is, mikor már nyugati keresztények lettünk, visszautasítottunk minden kapcsolatot, és e szempont szerint megvontuk tőlük azt a hatalmat, amit előttünk bírtak, élveztek. Még a nevük említése is tiltott volt. Ezért az avarok másik neve a várkun volt, és a név rövidített formája a kun jött használatba, így lett ismert. A várkun név azt jelenti, hogy a „kunok, akik a várakban élnek”.

Keresztény politikánkról kaptunk egy tiszta képet, és láthatjuk a karakterét, a jellemét. Ahelyett, hogy egyesítette volna a két testvérnépet, az avart és a magyart – akiknek egy a nyelve és szokása –, ellenkezőleg, elválasztotta, sőt halálos ellenséggé fordította őket. Az ok, hogy a kun-avar nemzet a Kárpát-medencén kívül ebben az időben még nem fogadta el a nyugati kereszténységet. A Kárpát-medencén belül élők már azok voltak. Nagy Károly és a frankok az avarok honát akarták, s hogy ezt megszerezzék, ennek érdekében leszólták, befeketítették, ócsárolták a nevüket.
 

AJÁNLÓ