Szent Gellért
1046.
1046.
Augusztus 15-én Székesfehérvárott be is mutatták István királynak, ki
vonakodása dacára rábízta fiának, Imre hercegnek nevelését, s időnként
diplomáciai küldetésekre is használta; Franciaországban kétségtelenül az
ő küldetéséből járt.
Amikor azonban mintegy 16 éves lett Imre herceg, barátjának (szent)
Günthernek példájára Gellért 1023-ban remeteéletre szánta magát, s
Bakonybélbe vonult vissza, ahol szent életet folytatott.
1030-ban azonban István király őt marosvári (csanádi) püspökké nevezte
ki, s tőle várta az Ajtonytól visszafoglalt tisza-maros-duna-közi
terület megtérítését.
Csanád ispán tíz (közte 7 magyarul tudó) szerzetessel vitte őt
püspöksége székhelyére, Csanádra, hol az Oroszlámosra áthelyezett
ortodox szerzetesek monostorába telepedtek le. A nép ezrével tódult oda,
hogy fölvegye a keresztséget, s ajándékaival árasztotta el a püspököt,
aki a vidékre is gyakran kirándult, hogy templomok építésére helyet
jelöljön ki, s hogy megkeresztelje a népet.
Egyházmegyéjét 7 főesperességre osztotta. Valtert tanítóvá tette a
magyar urak kérelmére Csanádon állított iskolában, s gondoskodott magyar
ifjaknak papokká való neveléséről, székesegyházat épített, templomaiban
meghonosította a menedékjogot. Amellett ő maga aszkétaéletet élt,
egyúttal azonban a tudományokkal meg csillagászattal is foglalkozott,
magyarul azonban sohasem tanult meg annyira, hogy a nép nyelvén
szónokolhatott volna.
Szűz Mária magyarországi tiszteletének ő az első és leghatásosabb
terjesztője.
Szent Istvánnak 1038. augusztus 15-én történt halála után a politika
zivatarai őt is kizavarták apostoli csöndes munkásságából. 1041-ben a
székesegyházában előre elkészíttetett sírjánál bánatosan siratta a
magyar nemzet sorsát, 1043-ban pedig Aba Sámuel királytól megtagadta a
húsvéti koronázást, és nyilvánosan megtámadta őt politikai gyilkosságai
miatt.
Péter másodszor való uralkodása idejében éppen az ő székvárosában
határozták el az elégedetlen magyarok Vazul fiainak visszahivatását, s
1046-ban Beszteréd, Bőd és Beneta püspökük társaságában ő is útra kelt,
hogy Endre herceget már a határon üdvözölje.
Szeptember 24-én azonban a pesti révnél (a mai budapest-belvárosi
templom és a Rudas fürdő közt) megtámadta őket a felháborodott néptömeg,
mely elfogta, és kétkerekű talyigán a Kelen-hegyre vonva onnan a
mélységbe lökte.
Vértanúságának helyét utóbb Szent Gellért-hegyének nevezték, a nép
pedig, mely Csanádon temette el a püspököt, azonnal szentként kezdte
tisztelni, 1083-ban pedig István királlyal és Imre herceggel együtt az
egyház is a szentek közé iktatta.
Szent Gellért (San Gerardo) megmaradt ereklyéit – bebalzsamozott testét,
piros miseruhában és piros infulában – most Velencében, egy muranói
templom oltára alatt őrzik. Művei Bolognában, Prágában és Győrött,
valamint Szegeden a Fogadalmi Templomban (a „Dómban”) (s onnan még 3
helyen) vannak szétszórva. Fennmaradt életművét (Deliberatio Gerardi
Morosanae Ecclesiae Episcopi supra hymnum trium puerorum ad Isingrimum
liberalem) először 1790-ben gróf Batthyány Ignác erdélyi püspök adta ki;
ez a hazai tudományos irodalom legrégibb emléke. Szent Gellért a
Szeged–Csanádi Egyházmegye védőszentje.
Szent Gellért a Magyar Anjou Legendáriumban