Amíg Ferdinánd az 1527-1528 telét Esztergomban tölti, addig Szapolyai János összeomlott uralma ellenére, a hatalom megszállottságától sarkallva, élete legnagyobb, s az ország szempontjából sorsdöntő diplomáciai játékba kezd. A lenni vagy nem lenni tragikus sorskérdésére a megoldást I. Ferenc francia uralkodó és a Velencei Köztársaság hatására törökbarátsággal kívánja megoldani.

AJÁNLÓ

Még fülébe cseng a legkeresztényibb király Habsburgok ellen uszító üzenete: „Bátran kelj fel jogaid védelmében, annál is inkább, mert hiszen tudnod kell, hogy a római pápa, Anglia hatalmas királya, a Velencei Köztársaság, kivált pedig mi (ti. a franciák) nem fogunk segítség nélkül hagyni!"

És János király előtt a teljes összeomlás napjaiban megjelenik Laski Jeromos, a tapasztalt lengyel diplomata, aki Párizsból hazatérve francia sugallatra ráveszi, hogy a Habsburgok elleni harchoz kössön szövetséget a török szultánnal. De ugyanezt javasolja a ravasz velencei dózse is. A francia diplomácia XVI-XVII. századi egyik sarkalatos alapelve a Habsburg-birodalom két tűz közé fogása, a magyar-török katonai erők támadásának a birodalom keleti oldalára való irányítása. János, akit azért ültettek hívei a magyar trónra, hogy megvédelmezze az országot az oszmán hadak ellen, 1527 késő őszén elküldi Laskit Konstantinápolyba, hogy kovácsolja ki számára a portán a magyar-török politikai és katonai szövetséget. Két hónapi kemény diplomáciai alkudozás után teljes sikerként megszületik a paktum: „az örök barátság a magyar nemzet és a török nép között, még pedig a legtisztességesebb alapon, hogy a nyomorúságos Magyarországot megmentse a fenyegető (Habsburg-) szolgaságtól".

A létrejött szerződés kimondja az „örök barátság"-ot, a kölcsönös katonai segítségnyújtást, s egyben megadja a törököknek a jogot, hogy a „Ferendus király" elleni harcban mindenkor szabadon vonulhassanak át hadseregükkel Magyarországon. „Én pedig - mondja Szulejmán Laskinak - a te uradnak barátja akarok lenni, s igaz és örök szövetségese. Ígérem, hogy minden ellensége ellen személyesen és minden katonámmal jelen leszek... Mohameddel s a szablyámmal." Ibrahim nagyvezér ezt úgy fogalmazza meg, hogy János király ellensége Szulejmán ellensége, s barátja a szultán barátja. Kapóra jön egyébként a padisahnak János puhatolódzása, hiszen Ferdinánd katonai sikerei, s Budavár elfoglalása miatt már döntött az 1529. évben indítandó magyarországi hadjáratról, melynek az előkészületei már folyamatban is voltak.

Ferdinánd, amikor 1529 februárjában fél évi magyarországi tartózkodás után hazatért Bécsbe, egyúttal kivonja nyugati zsoldos-hadát is az országból. Noha egyre több híre s jele van az újabb török támadásnak Budán, melynek élére Nádasdy Tamást állította, csupán 900 főnyi fegyveres szolgál, mivel a közelgő oszmán veszély hírére a védősereg egy része Esztergomba menekül.

Szulejmán szultán 1529. május 10-én indul el hadseregével Sztambulból. Most is Anatóliából és Ruméliából von össze csapatokat, melyek csatlakoznak a janicsárokhoz és portai csapataihoz. A hadjárat célja az új szövetségesnek, Szapolyai Jánosnak budavári királyi trónjára való visszaiktatása, és talán Bécs időleges elfoglalása és kifosztása.

Ugyanazon a napon, melyen a padisah elhagyja birodalma székvárosát, bocsátja ki a törökök védőszárnyai alatt Lippán megtelepedett János király a magyar vármegyékhez intézett nyílt levelét: „Mivelhogy pedig a hatalmas török császár a mi ellenségein-ket a maga ellenségeinek is tekinti... s feltett szándéka a mi hitsze-gőinket is kiirtani, ezért hűségre intünk titeket." Behódolásra, engedelmességre hívja fel a magyarokat, mert „ellenkező esetben magatoknak tulajdonítsátok, ha mi és velünk együttesen a török majd erőszakhoz folyamodunk." A felhívás meg is teszi a magáét, mert alig hogy magyar földre ér a szultán, egymást érik színe előtt a
behódoló magyar urak.

A török katonai mozgolódások hírére a magyar haditanács már március első napjaiban arra kéri Ferdinándot, hogy készüljön fel , és serege legyen együtt Bécsnél, hogy amikor a tőrök Belgrádhoz ér, az ő hada már elérhesse Budát.

Az ország beígért védelmére azonban semmi sem történik: a sok fontos vár - közte Buda is - kijavítatlanul, s kellő számú őrség, felszerelés, fegyverzet nélkül maradt. Szalaházy püspök, aki felismeri a hadműveletekben, s Buda védelmében is a naszádosok nagy jelentőségét, felhívja Ferdinánd figyelmét arra, hogy: „Naszádosainknak már eddig is nagy hasznát vettük. Azokat okvetlen szaporítani kellene, azonban nem tudjuk, hogy a meglévőket is honnan fizessük."

A pénztelenség miatt a naszádosok parancsnoka lemond, bár egy hajóraj még Tolna alatt cirkál. S ez nagyon is időszerű, mert amikor a támadásra felvonuló oszmán sereg Belgrádnál még csak átkel a Dunán, hadihajóik már a Szerémség határán úsznak, sőt összetalálkozva Ferdinánd naszádjaival csatát kezdenek. A küzdelem súlyos magyar veszteséggel zárul, mert a szerbek átpártolnak hajóikkal a törökök oldalára, s együttesen támadják a magyarokat. A dél-dunai hajócsata után a magyar naszádosok sebesen elmenekülnek, s ezzel a Duna egészen Bécsig védtelenné válik. Így tehát zavartalanul kísérhetik a szárazföldön menetelő törököket hadihajóik: a „sajá"-k és a teherszállító hajók, a „dombáz"-ok.

AJÁNLÓ

A fenyegető veszély hatása alatt a súlyos anyagi gondokkal küzdő bécsi hadvezetőség 1529 nyarán váratlan lépésre szánja el magát. Július 27-én - amikor a török had már az al-dunai Szabács váránál táborozik - Szulejmánnak évi 100 ezer, a nagyvezérnek pedig 40 ezer arany adót akar felajánlani, de az ügyben eljáró követ már nem juthat a szultán elé. Az a rendkívül súlyos helyzet állt tehát elő, hogy Ferdinánd egyetlen magyar megkérdezése nélkül hűbérül dobta volna az országot a töröknek, noha a korábban általa katonailag és politikailag megvert Szapolyai János ezt ügyes diplomáciával formailag mégiscsak elkerülte.

I. Szulejmán (Sulaymān)
(1494-1566)


I. (Habsburg) Ferdinánd
(1503-1564)


I. (Szapolyai) János
(1487-1540)

Amikor Szulejmán már magyar földön jár, a Habsburg-hadvezetés tisztában van azzal, hogy nem mentheti meg Magyarországot a támadóktól, s így minden igyekezetével Bécs katonai védelmén munkálkodik. 16 ezer főnyi jól felszerelt katonával és 72 ágyúval sikerül megfelelően előkészíteni az osztrák főváros védelmét.

A szultán Szapolyai Jánost a véres emlékű mohácsi síkon rendeli maga elé. A magyar király 300 főnyi kísérettel jelenik meg a török táborban, ahol - miután a megkívánt szokásos kézcsókra járult az „angyali természetű padisah őfelsége" elé - a vezérek jelenlétében tárgyal Szulejmánnal.

Lutfi pasa szerint János imigyen adja elő kívánságát szövetsége- sének: „Magyarország királyi széke jelenleg üres, így jogos igényem van a királysághoz!." Kéri a szultánt, hogyha „Ferendusnak Bu-dinban lévő embereit kiűzi", úgy neki adja a magyar trónt, s egyben foglalja el Bécset, mivel onnan gyakorta háborgatják az országot. A padisah kegyesen kijelenti: „Budinhoz megyek és ügyeidet kívánságod szerint fogom elintézni!" S hozzáteszi a török történetíró, hogy „János pedig örvendő szívvel a padisah hadseregével együtt haladt."

Rövidesen azonban elhagyva a török sereget, Paks után egy réven átkel a Duna keleti partjára, s azon siet északra, Pest felé. Az oszmán hadsereg közeledtének a hírére igen sok német katona hagyja el Budavárát. A menekülők között látjuk Báthori Istvánt, a nádort is. Nádasdy Tamásnak, a budai vár parancsnoknak csak többszörös kérésére küldenek katonákat Bécsből a 900 főnyi saját katonaság kiegészítésére.

Az utolsó napokban pedig ezer zsoldost: Christof Pesserer vezetésével ulmiakat, Johann Traubinger parancsnoksága alatt tiroliakat. Így végső soron mintegy kétezer fegyveres sorakozott fel a budai vár védelmére, ötezer morva és német táborozott Bécs előterében. Magyaróvárnál Nádasdy körültekintő gondossággal készült az ostromra. Nagy mennyiségben szerez be lőszert és élelmiszert is. Felkészül a végsőkig való tartásra, s arra a várőrséget is megesketi.

A szultán a Szászhalom(batta) melletti táborból Buda alá küldi két emberét, hogy megtudakolja: meg akarnak-e hódolni vagy sem. A kiküldöttek nemleges eredménnyel térnek haza. Nádasdy nem nézi ölbe tett kézzel az ellenség közeledtét. Már az előőrsökre rácsap 50 főnyi huszárcsapatával.

Szeptember 3-án érkezik meg az oszmán had Buda vára előterébe, s meglehetősen óvatosan a távoli Kelenföldön táboroz le. Szulejmán naplója szemléletesen így jellemzi az ostrom alá veendő helyet: „Maga Buda a Duna partján magas hegyen épült, nagy fallal körülvett város, melynek tornyai az égig érnek, építése tömör, fala szilárd és erős. Egyik része, ahol a tévelygő király lakhelye van, s mely magas fallal és tornyokkal, mély és nagy árkokkal van körülvéve, a tulajdonképpeni nagy és erős vár. Ez alatt terül el, fallal körülkerítve a híres város. Budával szemközt pedig a Duna túlsó partján Peste nevű nagy város fekszik."

János király szerény hadával Pest mellett, Kisjenőnél, a mai Margithídfőtől délre fekvő kis falunál táborozik, de semmiféle harci cselekményben nem vesz részt. A pestiek látván reménytelen helyzetüket, nyomban behódolnak a padisahnak.

„A császár ágyúi a Duna folyó vizén naszádokon voltak és sietve jöttek Buda alá, hogy megostromolják. Amikor megjöttek késedelem nélkül mindjárt megkezdték a császár nagy ágyúit a hajókból kiemelni, s a Dunáról a Bécsi utcai rév mellett (a mai Bem József tér környékén) a partra kihúzni."

Ibrahim pasa nagyvezér főhadiszállását az óbudai részen rendezte be. Az igazhitű harcosok csapatai sűrű, tömött rajokban veszik körül a várat és a várost. Amíg a katonák a vár alatti külvárost lövöldözés közepette megközelítik, és felderítik védőinek erejét, addig a pasa az ágyúállások helyét jelöli ki. Mi sem jellemzőbb a várbeli német zsoldosok harcértékére, mint az, hogy már az ostromnak ebben a kezdő fázisában megindul csapataik bomlása. Már szeptember 4-én ötvenen szöknek ki Budáról.

Az 1-2 nap a könnyen támadható Váralja áll rohamok alatt, melyet védői hamarosan feladni kényszerülnek. A Szent Péter külváros kiürítésére éjjel kerül sor, de a nagy lendülettel rohamozó török csapatok elől a menekülők csak egy része tud a várba húzódni.

A hegyen álló vár s a polgárváros ostroma tulajdonképpen csak 3 napon át tart, szeptember 5-7-ig, amikor is heves ágyú- és puskatűz alá veszik a falakat, bástyákat, tornyokat. Különösen eredményesen dolgoznak a Gellért-hegyen álló török ütegek. Bár rést nem sikerül törniük a falon, de a becsapódó lövedékek súlyosan megrongálják azt.

A pontosan célzó topcsik* mindjárt első lövéseikkel ledöntik a vár magas István-tornyának nagy részét. Bár nem sikerül a török ágyúknak Buda falait annyira megtörniük, hogy a rohamozó gyalogosok eredményt éljenek el, mégsem lankadnak az ellenséges támadások a védők heves elhárító tüzében.
* tüzér, szó szerint "Ágyús". A török top (ágyú) szó alapján. A mai török nyelvben: topcu (ejtsd: topcsu)

AJÁNLÓ

Korabeli német újság Buda 1529-es ostromáról

Érdemes meghallgatni Dzselalzáde Musztafát az igazhitűek egy rohamáról: „A várra támadó, a falaknak minden oldalát megrohanó sereg olyan volt, mint egy tenger, a vár pedig ebben a tengerben egy sziget. A hit harcosainak csatakiáltásai és lármája a kék égig felhatott ... Mindenfelől dörögtek az ágyúk és ropogtak a puskák..."

A védők kezdetben szép sikereket érnek el, egymásután verik vissza a támadásokat jól célzott lövéseikkel. Szeptember 8-án azonban az egész délelőtt folyó támadás alatt felbomlik a védelem, mert Pesserer és Traubinger német és osztrák zsoldosai elfogadják a törökök megadási felhívását. Azt ígérik ugyanis a magukat megadó budaváriaknak, hogy fegyvereik megtartásával szabadon elvonulhatnak. A pánikba esett hiszékeny katonák felszólítják a várvédelmet ügyesen irányító Nádasdy Tamást a kapitulációra.

„Nádasdy, akit ez a váratlan esemény felizgatott - olvassuk Istvánflynál -, haragjában és fájdalmában tombolva, szigorú arccal, fenyegetően iparkodik őket a megadás feltételeitől eltéríteni, egyszersmind szemükre veti gyávaságukat és árulásukat, s parancsot ad, hogy az ágyúkat az ellenségre irányítsák. Ők azonban a haragosan kiáltozó Nádasdyt megragadják, egy közeli boltozatos szobába dobják, s a törökökkel a vár feladására nézve megegyeznek, s páratlan gyalázattal, az ellenség nagy örömére és ujjongásával a várba bebocsátják őket."

Hasztalannak bizonyult tehát a derék Nádasdy Tamás minden igye- kezete, hogy a megrémült idegeneket kitartásra bírja, noha tájékoztatta őket, hogy bőségesen el van látva a budai vár élelemmel, fegyverrel és lőszerrel.

Szulejmán szultán naplója így örökíti meg Buda 1529. szeptember 8-i vesztét: „A hitetlenek kimerülvén kegyelmet kértek, s a várat feladták, ők pedig szabadon bocsáttattak."

Ferdi így számol be erről az eseményről: „A negyedik nap reggelén a rettenthetetlen sereg összeszedvén minden erejét, nem várta meg, hogy a fal beomlásával rések támadjanak, hanem több helyen rohamot intézett, és minden felől felmászott a falakra létrákon és nagy szögek segítségével. A feslett erkölcsű hitetlenek, amennyire tőlük tellett, ellenálltak és védekeztek, s úgy küzdöttek, mint kellett. De végre is legyőzettek... A dicső sereg mint ömlő áradat rohant be, s ama tévelygő csoportnak legnagyobb részét kardra hányta, leaprította."

A várba nyomuló iszlám sereg azonnal zsákmány után kutatott, de láthatóan legértékesebbnek a foglyokat tartották. Nagy tömegben hajtották le az ártatlanokat a várból, s mihamar embervásárt csaptak. „A várbeli gyaurok fiai és leányai a táborban nyilvánosan eladattak" - rögzíti hitelesen az eseményt a szulejmáni napló.

Az áruló zsoldosok bejelentése nyomán Nádasdyt elővezetteti a nagyvezér. „Ibrahim ... őt durva szavakkal feddi meg - számol be a történtekről Istvánffy Miklós - amiért Budát, a magyar királyok székhelyét, ki maga is magyar, János magyar király és a győzhetetlen szultán ellen oly nyakasan védelmezte, Majd két csauszra s bizonyos számú janicsárra bízta, hogy a Duna partjára vigyék, mintha Jánosnak szándékoznának átadni, valósággal pedig azért, hogy a folyóba vessék... Amint a parthoz érnek, magát gyorsan egy közeli csónakba veti, a janicsárok ruháját megragadva igyekeznek őt visszatartani, de ő azt letépve, ruháját nekik hagyva, a csónakot eléri s minden evező nélkül, küzdve a habokkal estefelé a túlpartra ér, hol János övéivel táborozik". A megmenekülő Nádasdy Tamás nyomban János hűségére áll.

A törökök győzelmi örömébe azonban ürömis vegyül. A janicsárok „e győzelemmel végződő hadjáratban ajándékot követelnek maguknak... Ez okból ezen a napon közülük többen merészen felemelvén fejüket, Ibrahim nagyvezérre támadtak fegyveresen. A pasa pedig nem bátorkodván szembeszállni velük, haragjuk elől egy templom udvarára menekült, s miután itt biztatta őket, lecsillapodott haragjuk".

Talán ezzel áll kapcsolatban, hogy a magukat megadott német és osztrák zsoldosokat, s a város 40 tehetős polgárát szabad elvonulásuk során a janicsárok a vár alatt kifosztják, majd lemészárolják.

A győzelem után negyednapra, szeptember 12-én a szultánnak is Óbudán állítják fel táborát, s ó, mint ki jól végezte dolgát, vadászgatni indul. Mielőtt azonban Bécs ostromára kelne a török hadsereg, a szultán fontos intézkedéseket hoz. Szeptember 14-én a szeg-bánbasi és janicsárcsapata Szapolyai Jánost Pestről Budára kíséri, s a „trónra ülteti", azaz átadja részére az „örök barátsági szerződés" értelmében visszaszerzett budai várat, s az egész országot. A törökök bizalmi embere, Lodovico Gritti is ekkor vonul be Budára.

De gondoskodik Szulejmán védence biztonságáról is. Koszrev elbasszáni szandzsákbéget 50 janicsárral és 3000 más források szerint 8000 ezer iszlám harcossal Budán hagyja - maga pedig seregével szeptember 15-én megindul a Duna mentén Bécs ellen.

A török szultán Bécs falai alatt azonban nem arat sikert, a szeptember 27-től október 14-ig tartó eredménytelen ostrom után „a győzhetetlen sereg" az esős, téliesre fordult időben, a mocsaras Duna menti terepen való visszavonulás során vért had képét mutatja. A Dunán Buda felett állított hídon október 26-án vonul át á padisah a pesti oldalra. János király már Óbudán az üdvözlésére siet, de bizony a szultán tiszteletére csak 12 ágyúval durrogtathat a várból, mert az ott talált másik 12 ágyút elhurcolta a török.

Az ünnepélyes találkozóra október 28-án a pesti török táborban kerül sor. „Helyes volt tőled János- mondta Istvánffy szerint Szulejmán -. hogy az ínségtől nyomatva, s a németek által az országból kivetve hozzám folyamodtál és segítségemet kérted, amit, mint tapasztalhatod, meg is adtam. Miután a háború, amit visszahelyezésedért kezdtem szerencsésen viselve befejeződött, ami napon téged testvéremül és barátomul fogadlak, s Buda és Magyarország királyának nyilvánítalak. Segítségemet és pártfogásomat ezentúl is ígérem." Ezután átadja a magyar királynak a
Perényi Pétertől megszerzett koronát s a koronázási jelvényeket.

De nem maradhat el a szokásos török fenyegetés sem. „Nektek pedig főrendek szintén megparancsolom, hogy ha e kard bosszúját nem akarjátok megérezni (s az oldalán függő fegyverre mutat), e király iránt tiszteletet és engedelmességet mutassatok."

S a szultán kegyes jóindulata beszédes jeléül az elfogott Perényi Pétert szabadon bocsátja, s Jánosnak átadja.

Az oszmán sereg október 29-én indul haza Pest alól, de mivel nincs az Alföldön át vezető útjukban magyar kalauzuk, ezért csak nagy kerülőkkel, sok időveszteséggel küszködve tud a hatalmas embertömeg haladni a kedvezőtlen időjárási viszonyok közepette.

A visszavonulásnak példátlan eseménye, amikor Tas falunál a szultán megtudja, hogy Ibrahim pasa nagyvezér titkon mégis magával hozta a magyar koronát. Haladéktalanul intézkedik, hogy az Szapolyai János kezéhez Budára kerüljön. Ma is rejtély, hogy milyen szándéka volt a magyar királyi koronával a török basának?

Az 1529. évi hadjárat során Szulejmán valóban korrekten és maradéktalanul teljesíti a segélynyújtási szerződést, és visszahóditja Szapolyainak az ország javarészét, az élen természetesen Buda várával. Sőt mivel gyenge lábakon áll a magyar király védereje, a budai vár és a török érdekek biztosítására még katonai erőt is hagy vissza.

A török szultán bár 1700 kilométer megtétele után kudarccal terhelten tér vissza Bécs falai alól, de az osztrák főváros sikeres meg-védelmezése Magyarország szempontjából is rendkívüli fontossággal bírt, hiszen ha a törököknek sikerült volna Budához hasonlóan Bécset is - ha csak időlegesen is - hatalmába keríteni, annak beláthatatlan politikai és katonai következményei lettek volna.