1684. június 30.
A szerződés értelmében mindegyik fél a maga érdekkörzetében veszi fel a
küzdelmet a szultán csapataival. Kimondják, hogy az egyik fél békét
csakis a többi hozzájárulásával köthet, s ezzel semlegesítik a császár
kompromisszum felé való tapogatózását.
Bécs nagy katonai előkészületei a minden eddigit messze felülmúló
hadjáratra már 1684 elején megindulnak. Az udvari haditanács a támadó
haderő összlétszámát 80000 főben állapítja meg. A február 16-án tartott
haditanácskozáson rögzítik a folyó évi hadműveleti tervet.
1. Négy hadsereget kell kialakítani: a fősereget, a
Felső-Magyar-országon s a Horvátországban operáló sereget, valamint egy
Ausztriában visszatartott hadat;
2. A fősereg Párkánynál kel át a Dunán, s Buda várát veszi ostrom alá.
3. A horvátországi sereg előrenyomulva, Eszéknél elvágja a felvonuló
török hadak útját a Drávánál.
4. A felső-magyarországi csapatok Érsekújvárt és Thököly felkelő hadát
tartják szemmel.
5. Buda megvétele után egy, a helyzetnek megfelelő vár veendő ostrom
alá.
6. Ha meghiúsulna Buda ostroma, úgy Érsekújvár, vagy egy másik, az
osztrák-magyar határhoz közel fekvő vár ellen vonul a fősereg.
7. A fősereg harccselekményei során nem távolodhat el a Dunától, ahonnan
ellátása utánpótlását kapja.
8. A seregek gyülekezési időpontja Lipót 1684. május 20-ában állapítja
meg. A főseregnek Vágsellyén, a felső-magyarországi hadnak pedig Zsolnán
kell lennie a fenti időpontban.
A szervező munka számottevő német birodalmi csapatkontingenst kapcsol be
a hadseregbe. Az Eszterházy Pál nádornak adott utasítás szerint „a
fegyverre szólított felkelők"-nek június 24-én kell a fősereghez
csatlakozniuk.
Budavár ostromára való tekintettel erős tüzérséget biztosítanak. A bécsi
arzenálban 87 tábori és 36 ostromágyú, továbbá 17 nehezebb mozsárágyú
áll rendelkezésre. De ugyanott felhalmoznak 9700 mázsa lőport, 31700
ágyúgolyót és 7000 bombát.
A várfalak alá vájandó robbantó aknák készítésére egy század aknászt is
szerződtetnek Velencéből.
Rendkívüli jelentőséget tulajdonít a hadvezetőség a dunai hajóhadnak,
melyre a tüzérség szállításán kívül a folyamatos élelmiszer-és
lőszerszállítás is épül. Az evezőkkel és vitorlákkal felszerelt hajóhad
30-40 sajkából, 6 nagy és 2 kisebb gályából, 3 naszádból és 2 fregattból
áll. A matrózokat Velencében, az evezéshez értő hajós katonaságot pedig
Fiuméban, Zenggben, Buccariban és Triesztben verbuválják. A 3 naszádra
30-30 gyalogos katonát osztanak be. Az evezés pokolian nehéz munkáját
részben török hadifoglyok, részben pedig az örökös tartományok
börtöneiből összegyűjtött fegyencek végzik, akiket az evezőpadokhoz
láncolnak.
Felállítanak egy 150 főből álló hajóhídépítő és hídverő századot is. Jó
előre gondoskodás történik úgy a hátországban, mint a táborokban a
sebesültek és betegek gyógykezelésére rendelt kórházakról. A hadjárat
céljaira felhalmozott lisztkészlet 171000 mázsát tesz ki. A fősereg
pénzkiadásainak fedezésére az Udvari Kamara fél millió forintot, XI.
Ince pápa pedig 100 scudot bocsát Károly herceg rendelkezésére.
A fősereg főparancsnoka Lotharingiai Károly herceg lett, a lovasság
parancsnoka Aeneas Sylvius Caprara gróf tábornagy, a gyalogságé Ernst
Rüdiger Starhemberg gróf tábornagy, a tüzérségé Carl Eugen Croy herceg,
a hajóhadé Gabriele Vecchio altábornagy. A felső-magyarországi had
felett Johannes Schultz gróf altábornagy, a horvátországi felett pedig
gróf Leslie tábornagy parancsnokol.
Az 1684. évi hadjárat céljaira elvileg 72 ezer külföldi fegyverest
mozgósítottak. Az Eszterházy Pál nádor vezette magyar felkelő sereg
15000 fős, amelyet négy csoportban helyeznek el: Érsekújvár körül 3000,
a Rába-vonal védelmében s a drávai hadsereghez két-kétezret, s a Budát
ostromló fősereghez 8000 huszárt és gyalogos hajdút. A lovasok sorában a
vértesek, páncélosok és dragonyosok, azaz puskások mellett horvát és
magyar könnyű lovasokat, huszárokat találunk. A Buda ellen operáló
fősereg külföldi csapatainál a lovasok aránya a gyalogosokkal szemben
eléri a 37,8%-ot. Ugyanekkor az egyes várak helyőrségének létszáma a
kimutatások szerint 10500 fegyveres.
Javában folynak már a hadjárat előkészületei, amikor április elején XV.
Lajos francia csapatai váratlanul megtámadják Luxemburg várát, a német
birodalom területén. Erre a Haditanács a Magyarország ellen már részben
felvonult csapatokat a Rajnához dobja át. A török elleni hadjárat
szerencséjére azonban megnyugszik a helyzet, s augusztus 15-én
Regensburgban 20 évre szóló fegyverszünetet köt Lipót és a napkirály.
Ez a kellemetlen intermezzo a legrosszabbkor éri a Habsburg-hadvezetést,
noha Konstantinápolyban is súlyos gondok tornyosulnak. A múlt évi bécsi
és esztergomi kudarc megtorlásaként Kara Musztafa pasa nagyvezér
megkapja a selyemzsinórt, s utóda Kara Ibrahim pasa lett, aki a
főcsapást Thökölyre kívánja mérni, mert „ezek az árulók, akik bennünket
a könnyű hódítás csalfa ámításával mészárszékre vittek, s azután a magul
biztonságában a távolból nézték a mieink vereségét."
(1643-1690)
(1631-1701)
A Vágsellyén gyülekezett fősereget Károly herceg május végén indítja
útnak, majd Párkánynál átkelve a Dunán, a folyam jobb! partján Buda felé
veszi az irányt. Az elővéd Maximilian Starhemberg táborszernagy
parancsnoksága alatt háromnapi könnyű ostrom árán június 18-án
elfoglalja Visegrád várát. Itt értesül a főparancsnok arról a
kellemetlen hírről, hogy egy 15000 főnyi oszmán had, az aleppói Musztafa
pasa vezetésével már Budára érkezett.
A haditanács úgy dönt, hogy a fősereg első fázisban nem Buda, hanem Pest
ellen vonul. A Habsburg-sereg Visegrádról visszatér Esztergomba, s a
hajóhídon átkelve a Duna bal partján kezdi meg az előnyomulást Vác és
Pest irányába. Esztergomban csatlakoznak a fősereghez a sziléziaiak, a
lengyel lovasok és Eszterházy nádor magyar felkelőinek egy része.
Az ellenséges felderítés félrevezetésére Nagymarosról Nógrád ellen
támadnak, de Musztafa pasa felismeri a cselt, s 20000 fős egri,
temesvári, boszniai török és tatár csapattal elébe megy Lotharingiai
Károly seregének, s Június 27-én Vác előterében harcba bocsátkoznak a
felek. Az erős ágyútűzzel támogatott csatában a császári hadak fényes
diadalt aratnak a pasa fölött, 3000 harcosát küldve „vértanúságra". Vác
rövid lövetés után megadja magát, s ezzel megnyílik az út , Pest felé.
A
(1638-1701)
(1634-1683)
Akárminő elszántsággal is védi a maroknyi oszmán Pestet, a nagy és
megújuló erőkkel rohamozók támadásai elől kénytelenek meghátrálni. Az
utolsó török bázis a hídfő körül alakul ki, szívósan fedezik a hídon át
Budára menekülők útját. A dragonyosok a hídfőt védő kis janicsárcsapatot
minden oldalról körülfogják. A kétségbeesett helyzetben harcoló utolsó
moszlim katonáknak a budai várból a császári erőkre zúdított „gyilkos
ágyútűz" fedezete alatt sikerül a hídon át Budára menekülniük,
hátráltukban több helyen megbontják, s felgyújtják a hajóhidat.
A Pestet elözönlő felszabadító csapatoknak elég későn sikerül eloltaniuk
a terjedő tüzet, majd a szakadatlanul tüzelő budai ágyúk hatósugarán
kívül, Rákos mezején állítják fel táborukat, 1800 fegyveresre bízva a
könnyűszerrel visszahódított város védelmét.
A hídmaradványokat Károly herceg teljesen el akarja pusztítani, nehogy
azokat a budaiak megújítva, a várból Pestre törhessenek. Két
eredménytelen kísérletet is tesznek. „Éjfél tájban egy nagy öreg hajót
sokféle tüzes szerszámmal megrakván s meggyújtván - meséli egy magyar
szemtanú - és úgy a Dunán táborárúi lebocsátván Buda városa alá, de
semmi kárt nem tehete benne."
A másik vállalkozás során a pestiek négy hajóval eveznek át a
hídroncsokhoz, de „midőn tüzes szerszámokkal az elhánt hidat
gyújtogatták volna, náluk feles szurok lévén, mi is vigyázatlanságok
miatt meggyulladván, magok mind elvesztenek miatta. Csodálatosképpen
csak négyen maradának meg.
(1635-1713)
1684. július
Hangsúlyozza, hogy Budát tízezernyi, tüzérséggel jól ellátott török
védelmezi, mindenre elszánt parancsnokok keze alatt. A vár magas sziklán
álló falai igen jó állapotban vannak, s legalább 30000 gyalogost kíván
meg az ostrom, ennyit pedig a bécsi hadvezetőség nem tud adni. De nem
látja biztosítottnak a várostrom zavartalan élelem- és
lőszerután-pótlását sem.
Az altábornagy nagy nyomatékkal hangsúlyozza, hogy „a budai vállalkozás
semmi jó eredményt nem ígér!" Lotharingjai Károly herceg azonban Bádeni
Lajos tábornagy ellenkező álláspontját teszi magáévá, s a budai vár
megostromlása mellett dönt. A hadsereg Vácnál, a Szentendrei-szigeten át
építette kettős hajóhídon át vonul a nagy folyam budai oldalára, s a
közeledő török csapatok hírére Szentendrénél felsorakozik a küzdelemre.
Musztafa pasa 20-25000 lovassal, janicsárral és ágyúkkal vonul a Buda
felé közeledő császári hadsereg ellen. Az 1684. július 10-én lefolyt
ütközetben súlyos veszteséget szenvedett török csapatok július 12-én, az
éj leple alatt meghátrálni kényszerülnek. A visszavonulók azonban nem
Budára mennek, hanem a vártól délre 8-20 km-nyire fekvő Hamzabégnél (ma:
Érd) telepednek le.
Lotharingiai Károly herceg serege július 14-én érkezik a budai vár alá,
s Óbuda térségében táborozik le. A „német armadá"-t 33-34000 főnyinek
említik az iratok. Ez tehát azt jelenti, hogy a végsellyei gyülekező
táborba az egyes csapatkontingensek mégsem a megadott számban vonultak
fel. A Pest őrizetére hagyott 1800 katonán túlmenően a létszámot
apasztották az addigi harcok áldozatai és sebesültjei, sőt a betegek is,
pedig Esztergomban a fősereghez csatlakoztak a sziléziai, a lengyel s a
magyar csapatok. A császári sereg 70 ágyút szállít Budavár ostromára!
A budai törökök alaposan felkészülnek a küzdelemre. Kara Mohamed budai
pasa mellett még több pasát találunk a parancsnoki kar élvonalában.
Ibrahim pasát maga a szultán küldte Budára a védelmi harcok
irányítására, de ott van még Ahmed pasa Szófiából, a két Oszmán
Boszniából és Aleppóból. Cserkesz Ahmed és Abdulmumin az adanai,
karamaniai, szmirnai és szendrői csapatokat vezette. Ott találjuk még
Szeidi Oglu Ahmedet Temesvárról, valamint az egri pasát.
A vár védelmére 10000 válogatott harcos és janicsár marad a falak között
Adanából, Szmirnából, Karamániából, Anatóliából, Rumé-liából, Egerből és
Temesvárról. De még további nyolc szandzsák is elküldte csapatait budai
helyőrség megerősítésére. A tüzérség 200 ágyúval rendelkezik. A lovasság
az aleppói pasa, Musztafa vezérlete alatt Érdnél figyeli az ostrom
hadműveleteit.
Az Óbudáról előrenyomuló császári csapatok a Víziváros előtti terepről
könnyű harc árán szorítják vissza az igazhitűeket, úgyhogy napnyugtakor
már Veli bég fürdőjénél (ma Császár fürdő) alakul ki a támadók
arcvonala.
A parancsnokok szemrevételezve a várat, azt olyan gyenge állapotban
lévőnek ítélik, hogy véleményük szerint két hétnél tovább képtelen lesz
ellenállni. A hadmérnökök azonban óvatosságra intenek, s határozott
véleményük szerint csakis szívós módszeres ostrommal lehet csak erőt
venni Budán.
Az ostrom első fázisa: a váralji Víziváros elfoglalása. Gróf Fontaine és
Parella márki tábornokok engedélyt kapnak, hogy a Vízivároson még az
éjjel egy kis válogatott csapattal rajtaüssenek. A vállalkozás tüzérségi
támogatással zajlik. A Duna-parton s az alsóváros előtti hegyen egy-egy
sáncot hánynak, egyikébe 10, a másikba pedig 6 ágyút és 4 mozsarat
vontatva. Éjfél tájban 300 önkéntes erős tüzérségi tűz fedezete alatt
úgynevezett tárgyak, azaz nagy deszkalapok oltalmában közelíti meg a
városfalat, hogy azon aknákkal rést robbantson. Az éber törökök azonban
oly erélyesen és ügyesen védekeznek, hogy a vállalkozás meghiúsul.
A július 15-i haditanácson a fővezér Starhemberg altábornagyot bízza meg
a későbbi módszeres ostrom vezetésével. A lovas csapatok Budát a
Gellért-hegyig terjedően, közel félkörben bekerítik. A Rókus-hegyről 24
ágyúval és 17 mozsárral napokon át szakadatlanul lövik a Vízivárost és a
város falát. A tüzérségi tűz július 17-én két megrohamozható rést tör a
falon.
Július 18-án a Vízivárostól északra úgy állítják csatarendbe az ostromra
rendelt csapatokat, hogy a balszárny a Dunára támaszkodik, a jobb pedig
a vár északnyugati szöglete előtti magaslatokra. A terv szerint a
balszárny és a közép tüzének fedezete alatt az erős jobbszárnynak nyugat
felől be kell hatolnia a Víziváros és a vár közé, hogy elszigetelje a
Váralját a vártól. Az ostromterv azonban meghiúsul, mert az Érdről
feljött erős török lovas alakulatok megtámadják: a rohamra készülődő
balszárnyat, s a küzdelemben a császáriakat messzire elvonják az
alsóvárostól.
Ugyanekkor Budáról kétezer török ront a Duna-parti balszárnyra. Az itt
parancsnokló Lajos neuburgi hercegnek csak nagy üggyel-bajjal, s a
tartalékok bevonásával sikerül visszavetni a támadó oszmánokat. A
gyilkos közelharcban 500 török pusztul el, 200 pedig megsebesül.
E küzdelmekkel terhes napon, éppen jókor vonul be az óbudai táborba
Eszterházy Pál nádor 8000 magyar katonájával.
A fővezérlet, miután az ágyúk az alsóváros falán tört réseket tovább
tágították, a következő nap, július 19-én általános rohamot rendel el a
Víziváros ellen. Starhemberg 4000 német gyalogost és 2000 magyart három
csoportban úgy sorakoztatja fel a támadásra, hogy a bal rohamoszlop
szárazon és vízen a Duna-parti körbástya, a jobb oszlop pedig az északi
falszakasz rése ellen támad. Háromszáz ember pedig a városkapu
betörésére vonul. A támadó csoportok mögött állítják fel a tartalékot.
A balszárny a jól védelmezhető vízirondellánál szívós ellenállásba
ütközik, s képtelen behatolni a falakon. A rés ellen rohamozóknak is
felkészült oszmán harcosok állják az útját. Csak akkor sikerül itt végül
is beroppantani a védelmet, amikor a kapu betörésére rendelt katonák is
a segítségükre sietnek. A résen át sűrű sorokban beözönlő, s a
tartalékkal felerősített császári csapatok futólépésben törnek előre a
Víziváros területén, s a harcoló török erőket hátba kapják. A törökök
másik része futva tör a menekülés egyetlen útja, a Bécsi kapu irányába.
A kibontakozó közelharcot Kara Mohamed budai pasa azzal pecsételi meg,
hogy - tartva a támadók rohamától - üldözött katonáinak az orra előtt
becsukatja a várkaput. A vad öldök-1 lésben 1000-1300 igazhitű muzulmán
hull el, a többi pedig elszéledve a lakóházakban keres menedéket.
Már leszáll az este, amikori Starhemberg altábornagy elrendeli a
Víziváros felgyújtását, hogy a lángtengerbe veszejtse a megbújt
ellenséges katonákat. A felszabadító keresztény sereg első sikeres budai
fegyverténye során csupán 40 katonát veszít, mégis megszerzi a budai vár
ostromának bázisául a Várhegy lábánál elterülői Vízivárost.
(ismeretlen készítő)
1684. július-november
Délnyugat felől, a közeli Naphegyről 19 ágyú és 8 mozsár tüzel a
Fehérvári kapuval szomszédos várfalszakaszra. Összesen tehát 68 ágyú és
32 mozsár lövi ekkor Buda várát „Éjjel-nappal a nagy iszonyú lövéseknek
szüneti nem volt" - írja egy Budán tartózkodó magyar. Az ágyúk nemcsak a
falakat törik, de kivált a mozsarak nagyszámban árasztják el bombáikkal
a vár belső területét Nem ritka nap az, amikor 500-700 lövedék csapódik
be Budán.
Az északi ütegeknek három rést sikerül törniük: egyet az északnyugati
sarokrondellán, kettőt pedig a szomszédos falakon. A rombolás teljesebbé
tétele céljából hatalmas kétüregű aknát mélyítenek itt a rés közelébe,
hogy ledöntsék a falcsonkokat. Az akna hibás kialakítása miatt azonban a
több mint 22 mázsányi lőpor felrobbanása sem hoz kimutatható eredményt.
A réseket pedig éjjel a törökök elreteszelik.
Starhemberg ostromterve három irányból veszi támadás alá a várat. A fő
támadás a Naphegy felől a Fehérvári kapu és rondella mellett húzódó
várfalszakasz ellen irányul. Itt az ostromot maga az altábornagy vezeti.
A két melléktámadást Maximilian Starhemberg táborszernagy irányítja. Az
egyik célja a vár északnyugati szögletbástyája, az Esztergomi rondella,
a másiké pedig a vár keleti oldala alatt a Duna-parton emelkedő
vízirondella.
Mindhárom irányból ostromárkokat készítenek a tüzérségi tűz fedezete
alatt a falakhoz, bástyákhoz. Az árkok azonban a szakszerűtlen munka
folytán nemcsak szűkeknek, 'de egyenetleneknek is bizonyulnak, sőt
kiderül, hogy sem megfelelő sáncokkal, sem pedig lövőpadokkal nincsenek
ellátva.
A velencei aknászok is nagy munkában vannak, s bár egyik aknát vájják a
másik után, kivált az Esztergomi rondella, a Bécsi kapu és a
vízirondella térségében, de semmi eredményt nem tudnak felmutatni. Az
aknák vagy túlságosan rövidekre sikerülnek és ártalmatlanoknak
bizonyulnak, vagy ha el is érik a vár falát, nem tesznek számottevő kárt
abban. Sőt több esetben a szakszerűtlenül készített akna felrobbantása
„nem hogy a belsőknek ártalmokra, de inkább magoknak visszaszaladásával
nagy veszedelmekre szolgált." Egy sor aknát pedig az éber törökök
hatástalanítanak.
Marsigli olasz hadmérnök megfigyelése szerint nem csupán az ágyúk
felállítási módja és helye hibás, de az ágyúgolyók öntése is sok esetben
hibás.
A császári haderő szakszerűtlen műszaki munkálatai mellett az ostrom
jellemzőivé válnak a naponként rendszeresen megismétlődő eredményes
török kirohanások a várból, melyek részben emberveszteséget okoznak,
részben pedig a már elkészült ostrommunkálatok megsemmisítésére
irányulnak. Egy-egy kicsapásról a moszlim harcosok gyakorta több száz
levágott fejjel térnek vissza falaik mögé, sőt foglyokat is hurcolnak
magukkal, akiket a pasák mind lefejeztetnek.
A heves ágyúzás és az aknázás eredménytelenségének a fényében a Buda
felszabadítására érkezett hadsereg kezdeti szép sikerei és katonai
fölénye szertefoszlik. Rendkívül súlyosan érinti a Habsburg-hadat az
egyre érezhetőbbé váló emberhiány. A harci veszteségek, a kimerülések s
a széltében-hosszában dúló járvány széles rendet vág az ezredek
soraiban.
Egy hivatalos kimutatás szerint augusztus derekán a gyalogság állománya
55,3%-ára olvad le, de a lovasok között is 18%-os a veszteség. Lipót
császár 34000 főnyi büszke hadának a létszáma 21000-re csökken. Zavarok
vannak az élelmiszer- és lőszerutánpótlás dunai szállításában is.
Különösen nagy probléma a lovasság tekintélyes takarmányszük-ségletének
a biztosítása. A lovak kőzött számottevő az elhullás a megerőltető
szolgálat ellenére is hiányos takarmányozás miatt. A helyzet további
romlását eredményezi, hogy augusztusban hírét hozzák a kémek egy nagyobb
török hadsereg készülődésének.
Károly lotharingiai herceg 11-én Lipótból küldött jelentésében nem
szépíti Budát ostromló hadserege nehéz helyzetét, sőt a sorold között
már az ostrom leállításának a célszerűsége is kiérezhető. A bécsi
haditanács elnöke, Hermann bádeni Őrgróf „a császári fegy- verek
tekintélyéinek szem előtt tartásával a harcok folytatását követeli. A
császár a helyzet felmérésére Rudolf Rabatta lovassági tábornokot
sürgősen Buda alá rendeli. Az elkészült jelentés tragikus képet fest a
fősereg helyzetéről.
Beszámol Rüdiger Starhemberg tábornagy határozatlannak talált
hadvezetéséről, a: hatástalannak bizonyult aknaásásokról, a naponként
megújuló törők kitörésekről, a lázas] betegségekről, melyek nemcsak a
fővezért, dg a tábornoki s a tisztikar egy részét is ágynak döntik. A
34000 fős had 12500 harcképp katonára olvadt le. „A bátor tisztek s a
legjobb katonák Buda falai alatt már el vannak temetve." A jelentés
elmondja, hogy felhágjanak az Esztergomi rondella eredménytelen
ostromával, és „minden használható erő"-t a Duna-parti vízírondella s
kapcsolódó részét! ellen vetnek be.
Rabatta tábornok úgy véli, hogy csakis akkor szabad Buda ostromát
folytatni, ha a sereg a felmentő török had megérkezése előtt számottevő
erősítést kap.
A budai törököket augusztus végén súlyon veszteség éri. Kara Musztafa
pasa kezét egy ágyúlövedék szétroncsolja, majd pedig egy becsapódó bomba
darabokra szaggatja. Tisztét Buda vára élén a szultáni küldött a
fanatikusan harcias Saitán (ördög) Ibrahim veszi át.
A császáriak katonai helyzetének megmentésére szeptember közepétől
egymás után érkeznek az újabb pihent csapatok Buda alá. Miksa bajor
választófejedelem a 8000 főnyi gyalogság mellett lovasokkal érkezik.
Befut Károly Gusztáv badendurchlachi őrgróf vezetése alatt egy 4000
főnyi svábföldi kontingens is, továbbá néhány ezred Csehországból és
Alsó-Ausztriából. Bár az utóbbiak létszámát nem ismerjük, de
valószínűleg 28-30 000-re gyarapodott ismét a budai várat ostromló
fősereg.
A frissiben érkezett harcos Miksa bajor választófejedelem ezredeit a
Gellért-hegy aljában helyezik el, s ostromműveleteinek céljaként a vár
déli végében emelkedő nagy rondellát jelölik meg. Saját tüzérségét két
állásban helyezi el, egyikébe 14 ágyút, másikába pedig 8 mozsarat
vontattat. Nagy energiával, a többi császári támadó bázissal
összehangoltan folyik a tüzérségi előkészítés. Ötnapi lövetés után,
szeptember 18-án a déli nagy rondella falán sikerűi egy jókora rést
törni. A bajor csapatok, tisztjeikkel és zászlaikkal az élen rohamra
lendülnek, de a háromórás kemény tusa nem hoz eredményt.
A bajorok aktivitása lendületbe hozza az ostromot vezető Starhemberg
tábornagyot is, aki minden emberileg elkövethetőt megtesz, de hasztalan.
Támadását a Fehérvári kaput védő rondella s a mellette húzódó falszakasz
ellen készíti elő. Itt egy-egy aknát is mélyíttet a bástya és a fal alá,
sőt a háttérben már rohamra sorakoztatja fel katonáit.
Mindkét akna azonban oly gyatra hatásúnak bizonyul, hogy a gyalogsági
támadást meg sem lehet kísérelni. Az ismételt sikertelenség a fővezér és
Starhemberg között a már korábban is feszültté vált légkört elmérgesíti.
(ismeretlen készítő; részlet)
Amikor Musztafa felmentő csapatai már 4 km-nyire merészkednek, nagy
lovastámadást terveznek ellenük, a beköszöntött esőzés azonban
meghiúsítja a kezdeményezést. A törökök azonban mit sem törődve az
esővel, megrohanják az Aspremont- és Salm-ezredeknek a budai hegyekben
meghúzódó záróállásait, s mivel az esőzés miatt a császáriak nem
használhatják lőfegyvereiket, a támadók nagy mészárlást rendeznek
soraikban. A fővezér kemény megtorló visszavágást rendel el. Kevés híján
az egész sereg Musztafa pasa ellen vonul, aki meglátva a hatalmas
tömeget, Fehérvárra menekül.
Az eredménytelenség hatása alatt a szeptember 29-én tartott haditanács
szótöbbséggel úgy dönt, hogy állásaik megtartása mellett az eddigi
támadási irányokat feladják, s egyesítik erejüket a várat dél felől
támadó bajor ezredekkel. Budavár ostromát kizárólag a déli rondellára
összpontosított támadással folytatják. A parancsnokok megítélése szerint
ugyanis ott hatolhatnak be leginkább a vár területére.
Lotharingiai Károly herceg Lipót császárnak élesen veti fel a kérdést:
folytassák-e vajon az ostromot, vagy hagyjanak fel vele? Az uralkodót
láthatóan kényelmetlenül érinti a személyének szegezett kérdés, s nagyon
logikusan azt válaszolja, hogy erre kizárólag a Buda alatt küzdő
csapatok parancsnokai adhatnak megnyugtató választ. A császár finom
fogalmazásából azonban egyértelműen kitetszik, hogy a bécsi Burgban a
küzdelem továbbfolytatását látják helyesnek.
Ugyanekkor változás áll be az ostromló csapatok parancsnoki tisztében,
amennyiben Lipót Rüdiger Starhemberg tábornagynak engedélyezi, hogy
saját kérésének megfelelően, az egészségi állapotára való tekintettel
eltávozzék a vár alól. A betegsége mellett kétségtelen szerepet játszik
távozásában a fővezérein való feszült helyzete is.
A kijelölt egyetlen támadási iránynak meg^j felelően lázas ütemben
folynak az ostroma munkálatok. Szeptember 30-án a vívóárkai elérik a
déli nagy rondellát. Október 1-én 6 nehéz faltörő ágyú kezdi meg
közelről^ a körbástya lövetését - s 4-én már átjárható rést nyitnak a
falán. Még aznap rohamra vezénylik a bajorokat. Valamennyi ágyújuk és
mozsaruk erős tüzének fedezete alatt támadjanak a csapatok.
A résnél két óra hosszat változó szerencsével folyik a gyilkos
közelharc. A bajorok már-már győzedelmeskedni] amikor egy erős török
lökés kiveti őket elfoglalt állásaikból. A meghiúsult támadás 400 katona
életét követeli. A Margitszigeten át épített hajóhíd pestii hídfőjét
1700 fegyveres biztosítja az egri s az érsekújvári törökök portyái
ellen. Az éber Dünnewald altábornagy a Dunán őrködtében könnyű sajkákon
és naszádokon fegyvereseket küld a császári folyami szállítmányokra
vadászó török hadihajók ellen.
A várostrom a továbbiakban semmi eredményt nem hozó szakadatlan
aknázással telik, A bajoroknak egy, a déli rondella alá készülő s
eredménnyel kecsegtető aknája munkálatait is abba kell hagyni, mert a
mélyre vájt üreget elárasztja a víz.
A támadó sereg már harmadik hónapja, nem boldogul Buda falaival, illetve
a törökök bátor helytállásával. A moszlim harcosok nemcsak a küzdelem
terén állnak derekasan helyt, de a tüzérség okozta falrongálásokat is az
éj leple alatt gondosan és gyorsan helyreállítják.
Károly herceg, gróf Rüdiger Starhemberg tábornagy felmentésének
alkalomszerűségét megragadja, s kéri a császárt és a Haditanács elnökét,
hogy Hermann bádeni őrgrófot küldje Buda alá az ostromműveletek további
vezetésére. A tábornagy csak kénytelen-kelletlen utazik uralkodója
parancsára a budai táborba.
A már őszi esőzésekkel is nehezített helyzet közepette megfordul a
kocka: az ostromlott budai törökök erős és rendszeres kirohanásaikkal
ténylegesen támadókká lépnek elő, a császári hadsereg pedig immár
védekezésbe kényszerül.
A Haditanács elnöke helyszíni tapasztalatai nyomán már nem követeli az
ostrom folytatását, hanem az ezredek téli elszállásolása körül kíván
tevékenykedni. Lipót parancsára ugyanis Budát a tél tartamára is szoros
gyűrűben kell tartani.
A magyar csapatok október 26-án megkezdik elvonulásukat a táborból.
Eszterházy Pál nádor így ír az uralkodónak:
Budát ugyan vívjuk, legkegyelmesebb császár, de ha így folytatjuk az ostromát, tartok tőle, hogy nem jut a kezünkbe. A magyar katonaság is fogyni kezd végínsége miatt, elesége nincs, fizetése nem érkezik, szavakkal többé nem tarthatom őket. S e nyomorúság közepette veszem a vármegyéknek szóló parancsot, mely a jövő télen is Magyarországon kívánja elszállásoltatni a hadakat, mely oly zavarba ejti a nemzetet, hogy néhány nap alatt valamennyien eltávoznak a táborból. S ez igen természetes... Mi bizony, hű szolgálatain kért jutalmat, nem büntetést reméltünk, s a lotharingiai herceg tanúságot tehet buzgalmunk felett. Isten a megmondhatója, mennyi fáradtsággal szedegettem hadaimat egyívé, s mindez egy krajcárjába se került a kincstárnak, azon kevés kenyéren kívül, melyet itt kiosztogattak, mely nagyjából olyan rossz volt, hogy senki sem volt képes megenni.
Eszterházy Pál
(1658-1730)
A török hadvezetés mindenáron gondoskodni kíván a budaiakról, s ezért
október 31-én 7 nagy teherhajó evez fel a vár alá, megrakva
élelmiszerrel, de nem hiányoznak a további harcokhoz nélkülözhetetlen
tüzérek, aknász katonák s néhány csapat válogatott harcos sem. A
budaváriak, hogy biztosítsák a zavartalan kikötést, sűrű csoportokban
törnek ki a Duna felé tekintő Vízi kapun. Lerohanják a bajorok közelben
húzódó ostromárkait, s vadul lekaszabolják az ott szolgálatot teljesítő
két századnyi muskétást.
A hajókról lobogó zászlók alatt vidám zeneszóval vonulnak fel Budára a
frissiben érkezettek. Betelik a bajorok sorsa is. A városból nagy
csapatokban kirontó oszmánok a jól kiépített állásokra vetik magukat, s
teljesen tönkreteszik az ostromárkokat és sáncokat
Egyértelmű a belátás a Budát vívó sereg hadvezetésében: nincs már mit
keresniük a vár alatt sőt annak téli körülzárásáról is lemondanak.
November 1-én a még táborban fekvő betegeket átszállítják a
Margitszigetre, hogy onnan majd továbbvigyék őket. Az ágyúk és a
mozsarak is hajókra kerülnek, s november 3-án megindul a császári sereg
Esztergom felé. A várat ostromló tábor távozásával párhuzamosan Pest
városát is kiürítik a Habsburg-csapatok.
Buda falai alatt 1684 nyarán és őszén mintegy 20 000 katona veszti
életét fegyver, kimerülés, vagy járványok miatt. Az elcsigázott és
leromlott hadseregből a Buda és Esztergom közötti menetben még további
2000 ember. Az oszmánok nem nézik tétlenül volt ostromlóik távozását. A
Margitszigetre csapnak, s az ott fekvő mintegy ezer beteget fogságba
ejtik, majd a tatárok továbbvágtatnak, s átúsztatva a Dunán, a
Szentendrei-szigeten még utolérik a poggyász egy részét, 900 beteggel. A
kocsik rakományát zsákmányul ejtik. A katonákkal - betegekkel s
egészségesekkel egyaránt - irgalmat nem ismerve végeznek.
1684. november 5-e örömünnep a török Budán. Musztafa pasa és serege
ágyúdörgés és üdvrivalgás közepette vonul be a megvédett vár biztonságot
jelentő falai közé.
A magyar csapatokkal támogatott császári hadseregnek óriási vér- és
pénzáldozattal, s nemzetközi erőfeszítéssel megszervezett újabb
kísérletei Buda megszerzésére ismételten eredménytelennek bizonyultak.
Visegrád, Vác és Pest megszerzése, a szentendrei és érdi csaták diadala,
s Víziváros elfoglalása nem hogy a budai vár ostromának serkentőjévé
vált volna, de éppen ellenkezőleg, a hadseregvezetés önelégültségét és
vétkes optimizmusát eredményezte.
Marsigli a hadmérnök tárgyilagosságával jelenti, hogy az ostromoknál nem
szabad túlságosan bízni a természeti fekvés előnyeiben, s abban, hogy a
folyó megvédi a támadókat, még akkor sem, ha az oly nagy, mint a Duna.
Az ostrom baklövései megmutatták - írja-, hogy végzetes dolog
lekicsinyelni az ellenség erejét, és ügyetlennek, gyengének hirdetni
mindenfelé.
A főparancsnok, Károly herceg, ugyan a mozgó hadviselésben, a nyíltszíni
csatákban sikeres hadvezérnek bizonyult, de a nagy technikai
felkészültséget és sokoldalú katonai jártasságot igénylő várostrom
vezetésében már bizonytalan talajon állt. Ezért is adta át az
ostromműveletek vezetését Rüdiger Starhemberg altábornagynak, ki bár
Bécs védelmében számottevő érdemeket szerzett, de Buda alatt nem adta
tanújelét ostromművészetbeli hozzáértésének.
A fővezér és Starhemberg közötti feszültség pedig mindenképpen
jelentékeny kárára volt a vállalkozásnak. A hadműveletekben nem
ismerhető fel egy kidolgozott, határozott cél. A hadsereg bár számottevő
tüzérségi erő felett rendelkezett, a több mint száznapos ostrom alatt
mégsem sikerült a várfalak rombolását elérnie.
Az aknakészítő velenceiek tevékenysége pedig egyenesen a kudarc egyik
jelentékeny részesének bizonyult. Jól jellemzi az ostrom hadműveleteit,
hogy a 100 nap alatt nem került sor a vár ellen egyetlen nagy
erőbedobással megszervezett gyalogsági rohamára sem. Az a körülmény
pedig, hogy az ostromárkok műszakilag tökéletlenül voltak elkészítve,
semmivel sem menthető.
Az élelmiszer- és lőszerutánpótlás zavarai viszont a dunai hajóhadnak az
operáló sereggel való együttműködési és szervezési hibáira utalnak. A
nagy dunai gályák felépítése is hibásra sikerült, mert veszélyesen
nehézkesen mozogtak. Az olasz Marco d'Aviano a sorozatos hibák és
mulasztások láttán így ír hazájába: „Nem tudom, de úgy gondolom, hogy ha
Isten csodát nem művel, Budát nem foglaljuk el!"
A Habsburg-haddal szemben a budai törökök viszont katonailag
kifogástalanul oldották meg a rájuk hárult feladatokat. Felismerték és
nagy sikerrel alkalmazták mindjárt az ostrom kezdetétől fogva az egy
időben esetleg két ponton is intézett erős kirohanásaikat amelyeket az
esetek egy részében gyümölcsözően kombinálták Musztafa pasa felmentő
hadának akcióival.
A fősereg budai ostromkísérletével karöltve Leslie tábornagy Dráva
melléki hadserege, melynek alapfeladata a török had felvonulási útjának
Eszéknél való elvágása volt, a gyuragyevói bázisról kiindulva csak
Verőcét foglalja el, majd késedelmeskedve ugyan előre tör Eszék
irányába, de 40 km-nyire a kulcsfontosságú drávai átkelőhelytől
jóvátehetetlenül elakad.
A felső-magyarországi hadműveletek sorára Schultz tábornagy seregével
sikeresen operál Thököly csapatai ellen Pálffy Károly és Frederico
Veterani tábornok. Trencsénen át előnyomulva eredményesen teszik rá
kezüket Liptó, Szepes és Sáros vármegyékre, Eperjes-1 sel, Késmárkkal és
Bártfával egyetemben.
A magyarországi akciókkal párhuzamosan a Szent Liga lengyel s velencei
csapatai is i megkezdik harcaikat a törökök ellen. A lengye-lek
Podoliára támadnak, s bár Kamieniecnél nem sikerül az ostrom, de
Jarovicát megszerzik, nyugtalanítva a térség oszmán katonai erőit.
A Velencei Köztársaság hajóhada Dalmáciára támad Sebeniconál és
Catarónál, de Francisci Morosini a főtámadást Görögország (Morea)
nyugati partvidéke ellen intézi, ahol sikerül elfoglalnia Sancta Maurot
(ma: Leukos) szigetét, több kisebb társával egyetemben, sőt Albánia
szárazföldjén is szilárdan megvetik a lábukat, Prevese fontos
kikötőjének a birtokba vételével.