Az első lóverseny Pest-Budán, 1827.

1827. június 6.

Írta: Szécsi József 2014.

Magyarországon először, 1814-ben gróf Hunyady József rendezett lóversenyt ürményi birtokán saját nevelésű lovai kipróbálására. Ezt követően minden évben rendeztek lóversenyt, egészen 1821-ig. A versenyek rangjára utal, hogy néhanap az uralkodócsalád tagjai is részt vettek a nézők soraiban.

A nagyszámú közönség ekkor még nem kötött fogadásokat csak élvezte a gyönyörű lovak vágtázását. A versenyeken nem volt nyeremény, hiszen más tulajdonosok lovai ezen nem vettek részt, s amúgy is nem a verseny, hanem a lovak kipróbálása, tehetségük lemérése volt a cél.

Széchenyi István angliai útjáról hazatérve úgy fogalmazott, hogy három dolgot kell megtanulni Angliától: az alkotmányt, a gépipart és a lótenyésztést. A lóversenyeket és a lótenyésztést igen fontosnak tartja, melyet írásban és szóban folyton folyvást szorgalmazott. 1821-ben, naplója tanúsága szerint többedmagával díjat tűz ki a majdani pesti futtatásokra. Ebben az évben ismét Angliában járt, gondosan tanulmányozta a lóversenyzés alapszabályait, s itthon megszer-kesztette az első magyar nyelvű versenyszabályzatot.

Ebben a korban a legfontosabb közlekedési eszköz a szekér, a kocsi, illetve a hintó volt. Ha valaki saját lovain utazott, annak sokat kellett gyakorolnia a hajtást, hogy megelőzze a baleseteket. A lósportba alapvetően három sportág tartozik: a fogathajtás, az ügető és a galopp.

Hajtás
Az utazási kedv a sport szeretete alakította ki a magyar hajtós stílust. Más a szekér, más a hintó és más a kocsi. A szekeret az különbözteti meg a hintótól, hogy dereka közvetlenül a tengelyen nyugszik, míg a hintóé egy szíjon függ. A kocsi pedig könnyűségével tűnik ki.

Ügető
Az ügető leginkább a római kori kocsiversenyekre hasonlít. Az első ügető színhelye a Tattersall Egylet Kerepesi úti ló bemutató pályája volt, ahol telivérek és magas félvérek vettek részt a versenyben. Az első ügető versenyeket az 1900-as évek elején rendezték meg, s bár az arisztokrácia az ügetőt méltatlannak tartotta arra, hogy rendszeres látogatója legyen, annál inkább érdeklődött a galopp iránt.

Galopp
A galoppverseny egyenlő a lovaglással, vagyis a résztvevők közvetlenül a ló nyergében ülve versenyeznek.

Széchenyi polgári átalakulást akart, így ellenezte a paraszt-futtatásokat, mert ezeket a lótenyésztés és a versenyszellem szempontjából egyaránt károsnak tartotta. Azt remélte, hogy a nagy összegű díjak ösztönzően hatnak a lótenyésztésre és, hogy a lóverseny - illetve az azokra való felkészülés - leméri a lovak képességeit és utat enged a szelekciónak.

Tervei szerint Angliából hozatott lovakat, melyeket magyar lovakkal pároztatott. Példáját számos magyar nemes követte, s idővel a magyar arisztokrácia jelentős része is belátta a lóversenyek fontosságát, így Széchényi mellé állt.

Magyarországon adott volt mindaz, ami a lótenyésztéshez kellett. A legnagyobb méneseket a nagybirtokos főurak tartották fenn, s ennek következtében ők nevelték a legjobb telivéreket is.

A lótenyésztés hallatlanul fontos volt ekkoriban, mert a közlekedés, az ipar alig volt gépesítve. A háborúkban is megfelelő ló kellett a huszárok alá. Emellett egyik legfontosabb exportcikkünk is volt, így hát egyáltalán nem véletlen, hogy az ország nagyjai kiemelten foglalkoztak a témával. Persze azt sem szabad elhanyagolni, hogy a lóversenyek szórakozást, látványosságot, társasági eseményt is jelentettek.

Olyanok is voltak természetesen, akik egyáltalán nem lelkesültek ezért az ügyért, sőt mindent elkövettek, hogy megakadályozzák az ilyen irányú magyar kezdeményezéseket. Metternich herceg is ellene volt a magyarországi lóversenynek, mert nemzeti megmozdulást, gazdasági fejlődést látott a dologban.

Szerencsére a magyar arisztokrácia újból Széchenyi mellé állt, s ezúttal nem hiányzott a sorból: gróf Andrássy György, gróf Berchtold Antal, gróf Esterházy Mihály és Károly, gróf Károlyi Lajos és György, báró Orczy Lőrinc, gróf Pejacsevich Péter, gróf Széchenyi Pál, báró Wesselényi Miklós és báró Wenckheim József. Széchenyi Istvánon kívül már kezdetben is jelentős volt gróf Festetics László, gróf Károlyi István, gróf Hunyady József, mint mecénás és futtató.

Az angol lovak behozatalával gyakorlatilag fajtaváltás ment végbe. Erről Széchenyi István így írt később: "... honosított angol lovakkal győztük meg a régi fajtákat, s ekképpen ló dolgában körül-belül éppen annyi hasznot hajtánk a honnak, mint ki spanyol fajt hozott a hosszú szőrű juh helyébe".

A lóversenyzés magyarországi hívei 1826-ban Pozsonyban kívánták megrendezni az első versenyt. Azért esett Pesttel szemben Pozsonyra a választás, mert el akarták kerülni még a látszatát is annak, hogy a tömegek nacionalizmusát akarják felizzítani. Azonban a megnyitó napján a bécsi és pozsonyi helyőrség egy csoportja szétzavarta a lóversenyre összegyűlt tömeget, mert úgy vélték, hogy csak a simmeringi mező jöhet számításba helyszínként.

Szerencsére nem így történt, mert még ugyanez év nyarán, az illetékes körök beleegyezésüket adták és Széchenyi irányításával a pozsonyligeti síkon versenyeket rendezhettek. Ezek után már semmi sem álhatott útjában annak, hogy Pesten is lóversenyt tartsanak.

1826 szeptemberében már el is küldték a meghívókat az 1827-es pesti versenyekre.

Engedély már volt, de lóversenypálya még nem. Széchenyi és segítői bejárták a város környékét, s végül választásuk a mai Üllői út és Soroksári út között fekvő területre esett. A Pesti Lóversenyző Társaság a 230 holdas területet évi 400 forintért albérlőként vette át.

A pálya tojásdad alakú volt, hossza 2340 méter, megfelelő - 1000 méteres - befutóval. A vezetőség, a választottság emelvénye és a mázsálóház a tribünökkel szemben, a pálya belsejében volt. A belső részen volt az akadálypálya. Az 52 páholyos, fából épült tribünön kényelmes ülőhely volt a futtatók számára. A gondozott terület évről évre szépült, a tribünt kis fasorok övezték.

Az első pesti lóversenyre 1827. június 6-án került sor, melyre minden ülőhely zsúfolásig megtelt. A sporttörténeti napon az első futamban 22 ló vett részt, melyet nagy küzdelemben Wesselényi Miklós "Alborac" nevű kancája nyert. "Alborac" ekkor 5 éves volt, barna színű és Széchenyi István cenki tenyészetében nevelkedett.

Kezdetben egy választott bizottság intézte a lóversenyzéssel kapcsolatos ügyeket, melynek élén gróf Széchenyi István állt, de 1830-ban már az Állattenyésztő Társaság, majd 1838-tól a Gazdasági Egylet rendezi a lófuttatásokat. Ezt követően 1842-től felveszi a Pesti Lovaregylet nevet, ami Pest-Buda egyesítése után (1873) néhány évvel Magyar Lovaregyletre változik.

A pesti polgárok zöme szívügyének tekintette a lóversenyt. Különösképpen megemlítendő az a szeretet, mellyel Pest város polgársága felkarolta a futtatásokat. De nemcsak szeretetével és érdeklődésével, hanem áldozatkészségével is. Alig van vége-hossza a pesti patrícius nevek sorának, melyet a Gyepkönyvekben, mint a versenyekre adakozókat találunk. Kereskedők, iparosok, egyéb "burgerek", nem vonja ki magát egyik sem, mind lerója évente az 5-10 pengő forintját oltárára a lótenyésztésnek, mely amellett Pest városának is fontos társadalmi és gazdasági tényezője.

Az országos hírű lóversenyek idején rengetegen érkeztek Pestre, a fogadók színültig megteltek vendégekkel. A versenyek gyorsították Pest városának fejlődését. A pesti közönség nemcsak gazdasági tényezőt látott a lóversenyzésben, hanem idegenforgalmi vonzerején kívül kedvelt mulatsággá, várva-várt szórakozásává vált.

1900. szeptember elején a perzsa uralkodó, Mozaffar ad-Din sah (1896-1907) Budapestre utazott, s itt tartózkodása idején ellátogatott a pesti ügetőt is. Az ügetőn ekkor csupán három ló versenyzett, de ennek ellenére nagy érdeklődéssel szemlélte a verseny lefolytatását, hiszen maga is a lovaknak és futtatásának kedvelője volt.

A sah háttal a versenynek, a kép bal oldalán látható, kezében látcső; mellette Széll Kálmán miniszterelnök és gróf Andrássy Aladár ülnek.

A háttérben a nagyközönség nézőtere, a 30 krajczáros hely látszik: a sűrű embercsomó élénken bizonyítja, hogy Pesten minden körben mily kedveltségnek örvendenek a versenyek. A távolban a Földtani Intézet új palotája és a víztorony tűnik fel.