Buda várának már a XIII. század közepe óta fontos szerepe volt az ország irányításában. A 167 méter magas Várhegy fennsíkján húzódó, 1.5 kilométer hosszú és 400 méter szélességű vár kedvező védelmi pozíciókat rejtett magában. A híres vár 1849-ben a tizenkettedik ostromának nézett elébe. 

AJÁNLÓ

A Vár már az 1686-os ostrom során sem számított modernnek, 1848-ra pedig végképp elavulttá vált. Nem voltak közvetlen megrohanást akadályozó védművei, rendes önálló vízellátása, és a környező magaslatokról be lehetett lőni a várba. Mindezen fogyatékosságok ellenére hozzáértő és elszánt védők kezében csak rendes ostrommal volt bevehető, mint azt az 1849-es ostrom kitűnően mutatja.

A téli hadjárat során a móri ütközetben Perczel Mór hadteste katasztrofális vereséget szenvedett a Jellasics vezette cs. kir. csapatoktól, és ezzel a főváros vonalának – a Duna felső szakaszának – védelmét a magyar hadvezetés tarthatatlannak ítélte.

Vetter Antal és Klapka György által 1848. december 31-én felterjesztett, téli hadjárat második szakaszára vonatkozó haditervvel egyedül Perczel Mór nem értett egyet, aki szerint Buda télen „kissé jó védelem mellett” bevehetetlen – ezért még január 1-jén javasolta Kossuthnak minden erő Budán és Pesten való összpontosítását. Egyetlen, súlyos csatavesztéssel nemrég parancsnoki renoméját vesztett tábornok szavára azonban nem hallgattak, ami érthető is volt – a túlerő igencsak nyomasztónak látszott, a visszavonulás és vereségek kimerítették és demoralizálták a csapatokat, akiknek a felkészültségükkel is akadtak gondok.

A sikeres tavaszi hadjárat után a hadműveleti célokat tekintve Buda visszafoglalása kézenfekvőnek tűnt, de reális célként fogalmazódott meg az osztrák seregek Magyarországról való kiűzése is. Buda visszavétele mellett szólt az utánpótlási vonalak fontossága, a főváros és a dunai vízi útvonal birtokba vétele.

A magyar hadvezetés a Vár védműveinek állapotát ismerve úgy gondolta, hogy annak feladására hamarosan sor fog kerülni. Az ostrom esélyeit növelte, hogy a közeli hegyekről (Sváb-hegy, Gellért-hegy) az ostromágyúk könnyen belőhették a Várhegyet, és mivel a Vár kiépített elővédművekkel nem rendelkezett, a közvetlen roham egy alapos előkészítő ágyúzás után a siker reményével kecsegtetett.

Végül a főparancsnok, Görgei Artúr tábornok a Vár ostroma mellett döntött, mely a politikai vezetés véleményével is megegyezett.

Buda várának parancsnoka, Heinrich Hentzi von Arthurm szakképzett katona volt.

Aulich Lajos vezérőrnagy, aki a gödöllői hadművelet megkezdése óta a II. magyar hadtesttel és az Asbóth-hadosztállyal a Pest előtti táborban állt, április 24-én küldte be az első alakulatokat Pestre a rend fenntartására. A hadtest nagy része azonban továbbra is a cinkotai és környéki táborban maradt, mert Aulich nem akart ürügyet adni Hentzinek arra, hogy Pestet és a Lánchidat lövesse.

Április 29-én Görgei utasította Aulichot, tegyen előkészületeket Adonynál a Dunán történő átkeléshez úgy, hogy 3-án a Csepel-szigetről megkezdhesse a hídverést a jobb partra, s ezáltal hozzájárulhasson a Budán történő rajtaütés sikeréhez.

Az előzetes hírek szerint az osztrákok a Sváb-hegyet is tüzérséggel szállták meg, így védelmi állapotba helyezték, Jellasic pedig erősítésekkel Budára akart vonulni. Görgei ugyanezen a napon a Kmety-hadosztályt is Budára irányította.

Aulich április 30-án meg is kezdte a hídverési munkálatokat, majd május 1-jén jelentette Görgeinek, hogy aznap estére a híd elkészül. Május 2-án tudatta, hogy két zászlóaljat átszállított Ercsibe a hídverés fedezésére. Maga a hadtest Szigetújfalunál ütött tábort; Pestet két zászlóalj, két lovasszázad és egy fél 6 fontos gyalogüteg őrzi. Május 3-án már azt jelentette, hogy a híd különböző nehézségek miatt csak május 4-én délre készülhet el. Ugyanezen a napon azt is közölte Görgeivel, hogy ha a híd nem készülne el időre, még aznap éjjel áthajózza egész hadtestét a Duna jobb partjára.

A Kmety-hadosztály április 29-én délután 3 órakor érkezett Esztergomba. Innen Görgei utasítására május 1-jén Dorogra, 2-án Csabára, 3-án Ürömre és 4-én Budára ért. Az I. és III. hadtest zöme szintén 4-én érkezett Buda alá, de 3-án az I. hadtest néhány huszára már megjelent Budán a Krisztinavárosban a templom előtti téren.

A Buda alá felvonuló magyar sereg északi részén a Kmety-hadosztály állt a Vízivárosban, nagyjából a mai Margit híd vonalában. Ehhez csatlakozott a Kálvária-hegy és a Kis-Sváb-hegy közötti szakaszon Knézich Károly tábornok III. hadteste. A Kis-Sváb-hegy és a Kis-Gellért-hegy között Nagysándor József tábornok I. hadteste foglalt állást, a Kis-Gellért-hegy és a Duna közötti szakaszt Aulich Lajos II. hadteste tartotta megszállva. A zároló erők – a II. hadtesthez tartozó Szelzulits-hadosztály kivételével – a Duna jobb partján foglaltak állást. A magyarok megkezdték a tábori lövegek telepítését a környező magaslatokra, a Gellért-hegyre, a Nap-hegyre, a Kis-Sváb-hegyre és a Kálvária-hegyre. A legközelebb, 6-700 méternyi távolsága a Nyárs-hegyi (Nap-hegyi) üteg állt a várfalaktól.

A Várat ostromló magyar hadtestek létszáma:
 I. hadtest: 8199 gyalogos, 1322 huszár, 35 löveg; (Nagysándor)
 II. hadtest: 7540 gyalogos, 1600 huszár, 48 löveg; (Aulich)
 III. hadtest: 6700 gyalogos, 1500 huszár, 43 löveg; (Knézich)
 15. hadosztály: 3350 gyalogos, 700 huszár, 16 löveg. (Kmety)
Összesen: 25789 gyalogos, 5122 huszár, 142 löveg.

A II. hadtest sávjához csatlakozott az I. hadtest, mely a Naphegy mögött sorakozott fel és a Kis-Svábhegyig látta el a Vár körülzárását. Ettől tovább a III. hadtest sávja következett, mely a Nagykovácsi úton a Krisztinavárosig nyomult előre. A körülzárás vonalának meghosszabbítása a Vártól északra a Dunapartig a Kmety-hadosztály feladata volt, mely Óbuda déli és a Víziváros északi végén vert tábort. Az első főhadiszállás a Zugliget szélére, majd május 9-én a Svábhegyre került.

A magyar csapatok ostromtüzérséggel nem rendelkeztek, s csak 3, 6 és 12 fontos tábori lövegek voltak, amelyek a várfalban komoly károkat nem tudtak okozni. Több üteget azonnal bevontak a támadásba; az egyik legerősebb üteg a Svábhegyen flállított hétlöveges (3db 12 fontos ágyú, 2db hétfontos hosszú tarack, 2db tízfontos tarack), Barla Károly főhadnagy ütege volt.

Görgei május 4-én egy hadifogoly főhadnagy elküldésével felszólította Hentzit a megadásra, melyet ha teljesít, becsületes hadifogságra számíthat Ő és katonái. Levelében felhívta rá a figyelmet, hogy a Vár nehezen védhető, amely nehéz feladat elé állítja a védőket. Egyben közölte, hogy nem fogja Pest felöl ostrom alá venni, de ha Hentzi ennek ellenére lövetné azt, vagy szétrombolná a Lánchidat, a Vár bevétele után az őrség nem számíthat kegyelemre.

Hentzi válaszában közölte, hogy Buda 1849 januárjában, Görgei gyors elvonulása idején még tényleg nem volt erősség, de azóta azzá alakították át, "melynek szerencséje lesz Önnek a leghatáro-zottabban ellenállni". Felszólította Görgeit, hogy hagyjon fel a vár lövetésével, mert kénytelen lesz Pestet hatalmas ágyútűzzel támadni.

Görgei erre - hogy nyomatékot adjon szavainak - elrendelte a Vár lövetését, majd utasította Kmety György ezredest, hogy előrenyomulva a Lánchíd közelében lévő, cölöpsánccal ellátott vízvédműhöz, gyújtsa fel azt, megszűntetve ezzel a Várhegy vízellátását.

A Kmety-hadosztály reggel 8 órakor indult el Ürömről Óbudán át Budára, majd "átverekedve" magukat az éljenző tömegen, déli fél 12-kor érkeztek a Bomba (ma Batthyány) térre, s délben Kmety itt kapta meg a parancsot a vízvédmű elfoglalására.

Kmety a délvidéki harcokban edződött 10. és 33. zászlóaljakkal, valamint két 6 fontos löveggel indult a vízvédmű ellen. A 33. zászlóaljat tartalékban hátrahagyta a Király-hegy (ma Bem József) téren, ő maga pedig a 10. zászlóaljat és a két löveget a vízvédmű felé vezette. A támadókat a Halász-bástya és a József-bástya védői oldalról, a Vízi-kapu melletti bástya ütegei szemből lőtték.

A 10. honvédzászlóalj katonái mikor elérték a vízvédmű cölöpműveit, olyan kartács- és puskatüzet kaptak, hogy kénytelenek voltak visszavonulni. A zászlóhordozó elesett, a zászlót átvevő Thurzó Miklós a vállán kapott lövést, és maga Kmety György is megsebesült. Visszavonulásuk közben a zászlóalj felbomlott, s a katonák egy része a környező házakban keresett menedéket.

Némi rendszerezés után Üchtritz Emil őrnagy dandárja lövetni kezdte néhány röppentyűvel a védművet. Kmety ekkor ismét rohamra indult a 33. zászlóaljjal, de az ostrom újból kudarcot vallott. Üchtritz a 10. zászlóalj megerősítésére kiküldte a 45. zászlóaljat, ám az ellenséges tűz miatt az újabb támadás nem tudott kibontakozni. A vadászok, a 23. honvédzászlóalj és a 2. besztercebányai zászlóalj szintén megpróbálkozott a rohammal, de sikertelenül. Kmety tett még egy kísérletet, majd jelentette Görgeynek, hogy a vízvédmű bevételét lehetetlennek látja, mert az ellenséges lövegek széltében pásztázzák a hozzá vezető utat.

Súlyos veszteség érte a magyarokat: a 10. honvédzászlóalj egyharmada vált harcképtelenné, a vadászok 45 főt veszítettek. A honvédekre a várból is lőttek, az egyik bomba a 45. honvédzászlóalj tömegébe csapott le, néhányan elestek, a zászlótartónak mindkét lába térdben eltört, sokan megsebesültek, s még egy kémény is a zászlóalj katonái közé dőlt. Az újabb parancs szerint azt a feladatot kapták, hogy igyekezzenek a házak rejtekében a vár közelébe jutni, s a háztetőkről lőni az őrséget. A háztetőkön szükséges rések törésére fejszéket és csákányokat a városi szertár feltörése árán szereztek, de közben folyamatosan lőtték őket, s ismét néhányan elestek. Éjszakára a katonák a vár bástyáinak közelében húzódtak fedezékbe.

Görgey utasítására a környező hegyeken öt üteget helyeztek el. A Kálvária és a Kis-Rókushegyen egy-egy 7 fontos taracküteg, a Kis-Sváb-hegyen az 1db 12 fontos üteg, a Nyárs-hegyen egy fél röppentyű üteg, a Gellért-hegyen pedig egy 6 fontos üteg állt fel. Ezek délután 2 órakor kezdték el lőni a várat. A vártüzérség viszonozta a tüzet, s elhallgattatták a Kis-Rókus-hegyen és a Nyárs-hegyen lévő ütegeket. A Kis-Sváb hegyen lévő 12 fontos, a Gellért-hegyi 6 fontos és a Kálvária-hegyi taracküteg akadálytalanul folytatta működését. Két, a Gellért-hegyről kilőtt lövedék a váron átröpülve, a Lánchíd oszlopán megpattant, s a vízvédműbe csapott be. Hentzi ezt Pest felől kilőtt lövedéknek vélte, s ezért elrendelte Pest lövetését, amely este 8 órától 10 óráig folyt.

A vízvédmű elleni támadás kudarca után nyilvánvaló lett, hogy a vár gyors bevételére nincs remény.

Május 5-én a magyar haditanács úgy döntött, hogy a Nyárshegyen egy leszerelő üteget állítanak fel, s ettől balra fogják elhelyezni a réstörő üteget. Emellett Görgey utasította a tüzérséget, hogy folyamatosan lőjék a várat, s igyekezzenek azt több ponton felgyújtani. Az egyes hadtestek azt az utasítást kapták, hogy minden nap sötétedés után négy-négy, a Kmety-hadosztály pedig két századot vezényeljen ki a várőrség nyugtalanítására.

Maga Görgei május 6-án Kossuth Lajoshoz írott levelében úgy vélte: "A vár bevétele csak úgy sikerülhet legrövidebb idő alatt, legkevesebb emberveszteség mellett, ha a vízi gépeket Pest részéről bombák és gránátok s röppentyűk által összeromboljuk, minek következtében a víz hiánya engedékenyebbé tehetné az ellenséget - átallottam volna ugyan ezt legelőre javasolni, Pest városa bombáztatásától tartván, de minthogy az esküszegő Hentzi tábornok minden ok nélkül úgyis már bombáztatja a szép várost, a kár ugyanegy, a jó eredmény ellenben biztosabban várható, ha Pest részéről is ostromoljuk".

Görgei tehát írt Guyon Richárd tábornoknak is, a komáromi vár parancsnokának, hogy sürgősen küldjön ostromágyúkat Buda alá. Guyon május 6-án útnak is indított négy 24 fontos és egy 18 fontos ostromlöveget, s ezek május 8-án meg is érkeztek. Ez Kossuth erélyes utasításának is volt köszönhető.

AJÁNLÓ

Budavár bevétele
(Than Mór festménye)

A rohamban elesett maga Burdina őrnagy, a Dom Miguelek parancsnoka is. Az első zászlót Püspöky Grácián, a 47. honvédzászlóalj néhány napja felesküdött zászlótartója tűzte ki a várban.

Nyeregjártó János dandárja Máriássy János ezredes vezetésével a réstől jobbra indult rohamra. Itt a 19. és 34. honvédzászlóaljak rohamoztak. Az ellenséges tüzérség és gyalogság hatókörén belül szörnyű jelenetek játszódtak le: a kartácstűz négyesével szedte le az embereket, az ágyútűz tömegekben döntötte a sorban állókat. Leszakadt kezek, lábak, koponyadarabok hevertek mindenütt. Máriássy ezredest egy robbanás légnyomása terítette le, majd mikor végre magához tért, a hátráló csapatok visszafordítását kellett levezényelnie. Ha lassan is, de sikerült a rést védők oldalába kerülnie, amelyek így kettős tűz alá kerültek. Görgeinek hajnali 5 órakor jelentette, hogy a Várban immáron kilenc zászlóalj van, "s ha Isten is úgy akarja", tartani fogják magukat.

A honvédek utcáról utcára haladtak előre a védekezők golyózáporában, majd csakhamar fölényre tettek szert: a védekezők egymás után adták meg magukat, de sokan estek áldozatául a honvédek támadásának is.

Az olaszok - amint látták a magyarok betörését - több ponton beszüntették a harcot és megadták magukat. A 20. honvédzászlóalj Andrássy Jenő főhadnagy vezette kis különítményét, "Evviva Ungheria" kiáltással fogadták, s letették a fegyvert. A különítmény előbb a Sándor-palota felé vette útját, innen azonban olyan tüzet kapott, hogy kénytelen volt visszavonulni a nádori istállókhoz. Csak amikor erősítés érkezett, tudták kiszorítani onnan a védőket.

Budavár bevétele
(ismeretlen festő)

Buda bevétele
(Jakobey Károly festménye)

AJÁNLÓ

A 49. zászlóalj a várkerten át szuronyt szegezve futamított meg egy sortüzet leadó osztrák-horvát csapatot, melyet még a zegzugos utcákon is követtek.

A 6. zászlóalj parancsnoka, Szalkay Gergely százados már az első roham visszaverése után megindította alakulatát a falakhoz, majd mikor nagy nehezen bejutott a Várba, megtisztította a fegyvertár és a Sándor-palota környékét. Ezután a zászlóalj egy részét a vízvédmű felé küldte, hogy fentről lövöldözve segítsék elő Kmety hadosztályának támadását.

Amikor a katonák megkezdték a felmászást, a császári-királyi csapatok már csak gyéren mutatkoztak a bástyákon, mert a résen tömegesen betóduló ostromlók miatt visszahúzódtak. A feljutó honvédek a házak fedezékében bújtak meg, s amikor számuk pár száz főre növekedett, megindultak a Szent György tér felé. A nádori palota ablakaiból még lőttek rájuk, ám rövidesen egy másik rohamoszlop megrohanta és elfoglalta ezt az épületet is. A zászlóalj a Szent György térről a Dísz térre, majd onnan a Nándor-laktanyához vonult, ahonnan visszatért a Szent György térre. Beniczky Alajos százados tanúsága szerint az alakulat a várban már nem került tűzbe.

Nem volt könnyű dolguk a III. hadtest katonáinak sem. Ők a Bécsi kaput és a szomszédos falszakaszt mászták meg létrákon. 30 katona esett el, mire sikerült feljutni a kapura, s aztán bejutnia várba. A rohamozók ezután az Úri és az Országház utcán indultak a Szent György tér felé, hogy két tűz közé fogják a védőket.

A 65. zászlóalj betört a Nándor-laktanyába, ahol a házak ablakaiból erős tűz fogadta a katonákat. A 9. zászlóalj néhány katonája a Nándor-laktanyához közel eső 4. számú rondella felé futott, hogy az ott lévő ágyúkat a védőkre irányítsák.

Hentzi, aki korábban a vízvédmű védelmét irányította, az I. hadtest betörése miatt előállt válságos helyzetben a Szent György téren maga állt a védők élére, s megpróbálta visszaűzni a honvédeket. A császári támadókat gyilkos sortűz fogadta a honvédek részéről, melyben Gorini százados halálos lövést kapott. Hentzi további rohamot vezényelt, melynek során a hasába golyó fúródott. Bal kezével elszorítva sebét, Kristin főhadnagy karjaiba zuhant. A főhadnagy néhány ember segítségével kivonszolta őt a harcból, majd Josipovich hadnagy gondjaira bízta.

A várparancsnok eleste után, reggel 7 órára a vár a honvédek kezébe került. Utoljára a várpalotában védekező császári-királyi csapatok adták meg magukat.

Noha Görgei a roham előtt elrendelte, hogy a honvédek ne ejtsenek foglyokat, a rohamozók mégis többnyire megkímélték a magukat megadók életét. A 3. honvédzászlóalj katonáinak Mogyoródy Adolf főhadnagy értelmezte a parancsot: "Görgei csak a fegyverrel ellenállókat érthette".

Maga Görgei is helyeselte a honvédek eljárását, egyedül Hentzire volt mérges, amiért az ok nélkül lövette Pestet, s még a Lánchidat is fel akarta robbantatni. "...ha ma meg nem hal, ezen nyomorult hőst holnap felakasztatom" - mondta.

Röviddel a vár bevétele után Görgei is fellovagolt. Utasította a 9. honvédzászlóaljat, hogy készenléti tartalékként a budai városháza előtt táborozzanak le. A napok óta kialvatlan honvédeknél azonban az álom erősebbnek bizonyult, mint a parancs, s röviddel a kiadása után már ötösével-tízesével aludtak a kapualjakban.

A vár bevételét követően a honvédek egy része korántsem hősies dolgokkal foglalatoskodott, hanem igyekezett jól megszedni magát. A gyilkos küzdelmet követő felszabadultság különböző kihágásokhoz vezetett: a honvédek nemcsak kiraboltak bizonyos épületeket, hanem fel is dúlták azokat. Akadt bőven bor is; többórás mulatozás kezdődött a várban.

A vár bevételéről szóló jelentést Kmety György ezredes vitte Debrecenbe Kossuthnak. Kossuth néhány órára családja körébe is meghívta az ezredest, s egyik fiának a következőképpen mutatta be: "Nézd meg fiam e bácsit, s midőn a legvitézebb magyarról hallani fogsz, akkor jusson eszedbe e bácsinak arcképe".

Kossuth utólagos érvelése szerint Görgeinek Komárom felmentése után Buda helyett Bécs ellen kellett volna támadnia, s akkor Bécs "egy érett alma gyanánt hull vala kezébe". Ekkor azonban még magának Kossuthnak sem voltak kételyei. Május 22-én lelkesítő utóirattal tette közzé a Buda bevételéről szóló jelentést, s ugyanezen a napon Szemerével közösen gratulált Görgeynek: "Ön eddigi hadjáratát az ős Buda várának bevételével koszorúzta meg. Fővárosát a hazának, székhelyét a nemzetgyűlésnek és kormánynak visszaadta. Sőt e diadal által siettette vagy éppen eszközölte, hogy önálló nemzeti függetlenségünk Európa által elismertessék".

Hentzi halála

Az orosz intervenció hírének megérkezése után mind Kossuth, mind Görgei igyekezett szabadulni az ostrom felelősségétől. Buda ostromát Görgei utólag többször is hibának mondta, s a kormányt okolta érte.

1849 augusztusában Paszkevics tábornagynak írott rövid összefoglalójában már egyenesen úgy fogalmazott, hogy "Buda ostroma volt a legnagyobb hiba, amelyet elkövethettünk, mert ez meggátolt bennünket abban, hogy kihasználjuk az osztrákok fölött Nagysarlónál (1849. április 19-én) aratott győzelmünket". A vár bevétele után erre többé nem volt lehetőség.

Ám, ahogy Görgei néhány évtizeddel később írta, semmi értelme az ostrom felelősségének kérdését feszegetni mindazoknak, akik abban részesek, azért, "mert Kossuth Lajos minden áron akarta; Klapka György a legmelegebben pártolta s e tettét csak akkor bánta meg, mikor már késő volt; Görgei Artúr pedig újonc tehetsége szerint kivitte".

E felelősségáthárítási kísérletek révén jöhetett létre az a paradox helyzet, hogy 1849 óta kortársak, politikusok, történészek és publicisták tucatjai keresik egy győzelem felelősét. Holott az adott katonai helyzetben Buda ostromán kívül nemigen volt más reális cél.

A vár bevételével a honvédsereg komoly, 5000 főnyi veszteséget okozott az ellenségnek, 248 löveg és több ezer gyalogsági fegyver jutott a magyar sereg kezére. A meglehetősen véres ostrom egyike volt a szabadságharc legrövidebb ostromműveleteinek: mindössze 17 napig tartott. Az ellenségnek okozott óriási veszteséget tekintve pedig a legnagyobb győzelemnek mondhatjuk.

A foglyul ejtettek számát tekintve ehhez a győzelemhez csak az 1848. október 7-i ozorai diadal mérhető. Ozoránál azonban a horvát hadsereg legkisebb harcértékű csapatai estek fogságba. Budánál a császári-királyi hadsereg négy elsőrangú zászlóaljat veszített. Emellett ez volt az egyetlen olyan eset 1848-49-ben, amikor egy hadsereg rohammal, s nem kiéheztetéssel vagy alkudozással foglalt el egy jelentős erődítményt. A szabadságharc leverésének oka nem a Budánál "elvesztegetett" három hét volt, hanem az az ellenséges túlerő, amely az elkövetkező hónapokban az országra zúdult.

Buda bevételével a honvédsereg lehetőségei csúcsára ért. A vár bevételével a honvédsereg komoly hadikészletek birtokába jutott, egyben biztosította a hátát az elkövetkezendő hadműveletek idejére. Ekkorra már nyilvánvaló lett, hogy Ausztria önmagában nem bír el a magyar szabadságharccal. Nem véletlen, hogy I. Ferenc József éppen Buda bevételének napján kötötte meg a végleges megállapodást I. Miklós orosz cárral arról, hogy a cár 200.000 katonát küld a magyar forradalom leverésére. S nem véletlen az sem, hogy a császár ezt a baráti segítséget kézcsókkal köszönte meg a cárnak.

Az ostromot még egy szempontból illeti meg különleges hely a magyar történelemben. 1541 óta először és eleddig utoljára foglalta vissza magyar hadsereg "önerőből" az ország fővárosát. Érdemes megemlíteni, hogy 67 évvel később, 1916-ban ezen a napon hunyta le örökre szemét a XIX. század legnagyobb magyar hadvezére, Buda visszavívója, Görgei Artúr honvédtábornok.

Sebesült honvéd
(Sterio Károly festménye; részlet)

Heinricz Hentzi 1850-ben posztumusz megkapta a Katonai Mária Terézia-rend kiskeresztjét, fiát pedig bárói rangra emelték. 1852. július 11-én Ferenc József személyes parancsára a budavári Szent György téren emlékművet emeltek Hentzi és bajtársai tiszteletére, amely a főváros lakosságának tiltakozását váltotta ki. Ennek ellenére az emlékmű 1899-ig a helyén maradt. Az emlékmű nyílt provokáció volt a magyar közönségnek, amelyet rendszeresen meg is rongáltak. Az elégedetlenséget csak fokozta, hogy a kiegyezés után a Monarchia hivatalnokai előszeretettel rendeltek ki magyar honvédegységeket a Hentzi-obeliszk őrzésére és koszorúzására. Erzsébet császárné és királyné meggyilkolása után Budapest Székesfőváros Tanácsa felajánlotta, hogy az uralkodónak egy Sissy-emlékművet adományoznak. „Véletlenül” éppen arra a reprezentatív helyre kívánták azt állítani, ahol a Hentzi-emlékmű állt. Mivel a cél szent volt, Ferenc József beleegyezett a tervbe, hogy a Hentzi-emlékművet a Hűvösvölgybe, a későbbi Bólyai laktanya területére helyezzék át.

Budavár bevétele
(Jakobey Károly festménye)