III. Béla az egyetlen
uralkodónk, akinek földi maradványait teljes
épségben találták meg a székesfehérvári
Nagyboldogasszony-bazilika romterületén, 1848.
decemberében. A királyt első feleségének
maradványaival együtt, 1898. október 21-én temették
újra a Mátyás-templomban.
III. Béla korának egyik leggazdagabb európai uralkodója volt. A hagyomány nevéhez köti a magyar állam egyik legsikeresebb korszakát: részben a Bizáncban szerzett tapasztalatainak, részben pedig saját tehetségének és bölcsességének köszönhetően sikerült felvirágoztatnia a gazdaságot és a kultúrát, általánossá tette az írásbeliséget, sikeres külpolitikájának eredményeképp pedig királysága befolyási övezete is gyarapodott. Huszonnégy esztendős uralkodásának végére Magyarország vált a vezető hatalommá egész Kelet-Közép-Európában. Regnálása tehát sok tekintetben az Árpád-kor csúcspontját jelentette.
(1148 – 1196)
Magyarország királya 1172 és 1196 között. Első felesége Châtillon Anna,
második felesége Capet Margit volt
Halála után, III. Béla királyt végakaratának megfelelően első felesége mellé, a székesfehérvári Nagyboldogasszony-bazilika déli hajójába temették el. Az 1848 decemberében Érdy János régész által a bazilika romterületén feltárt sírt elhelyezkedése és kora, valamint az elhunytak életkora alapján III. Bélának és első feleségének tulajdonítják.
1. Szakértők kezébe elsőként Anna királyné csontváza jutott, méghozzá feltárásának délutánján, azaz 1848. december 5-én. Az éppen a városban tartózkodó orvosok, név szerint Aschner József, Hanekker Ferenc, Hellensteiner Károly, Marbik Mihály, Say Ferenc és Schaller János, a csontváz tüzetes vizsgálata alapján, amely, egyebeken kívül kiterjedt a koponya varratainak, a fogak rágófelszínének, a csontok alaki jellemzőinek részletes elemzésére, azon máig helytálló látleletet állították ki, miszerint a csontváz egy "megélemedett korú" nő maradványa
2. A király sírjának előkerülését, valamint a feltárások befejezését követően Érdy János 1848. december 17-én mindkét csontvázat Pestre szállíttatta. Ez esetben nem tudni kik voltak azok az orvosok, akik a koronás fők egyikét mintegy 50 év körüli férfinak, másikát mintegy 30-40 év közötti nőnek ítélték, máig helytálló véleményük előtt azonban ugyancsak tisztelettel adózhatunk. Jelentésük szerint az életkort - a székesfehérvári orvosokhoz hasonlóan - a koponyavarratok elcsontosodása, valamint a fogak rágófelülete alapján, a nemet a kulcscsont görbülete, a medence alakja és a combcsont fejének iránya (szöge) alapján becsülték meg (ÉRDY 1853). Ezek a jegyek ma is a csontvázak életkor és a nem meghatározásának alapjául szolgálnak.
3. Az Érdy-féle feltárásból származó, s utóbb a budavári Mátyás templomban elhelyezett csontmaradványok ismételt vizsgálatának ideje 1883-ban következett el, összefüggésben a templom átépítésével. A munkával Trefort kultuszminiszter Török Aurél orvos-antropológust bízta meg, aki a Budapesti Egyetem akkortájt létrejött Embertani Tanszékének volt európai hírű tanára. Török Aurél fennmaradt jegyzetei híven szemléltetik azt a hatalmas munkát, amelyet a csontmaradványok tanulmányozása során végzett, sőt akadémiai székfoglalóját is ebből a tárgyból írta. Ennek ellenére nyomtatásban csupán a király koponyájának és gerincoszlopának részletes alaki leírása, valamint testmagasságának, kóros elváltozásainak és embertani típusának rövid összegezése jelent meg. Török Aurél volt egyébként az, aki a király koponyája, valamint a győri Szent László herma közötti hasonlóságra felhívta a figyelmet
(TÖRÖK 1894a-b, 1900).
4. A királyi pár csontvázleleteinek harmadik vizsgálatára 1967-ben kínálkozott lehetőség, miután döntés született arról, hogy a csontvázakkal együtt őrzött tárgyak a Nemzeti Múzeum gyűjteményébe, illetve kiállítására kerüljenek. Az embertani vizsgálatra Tóth Tibor antropológus kapott felkérést, munkájáról azonban még szakmai beszámoló sem készült. A leletek orvosi szempontú vizsgálatát Regöly-Mérei Gyula patológus végezte el, amely kiterjedt az életkor, atestmagasság, valamint Zsebők Zoltán radiológiai felvételei segítségével, a kóros elváltozások áttekintésére, ugyanakkor Harsányi László igazságügyi orvos vércsoport, valamint ismételt életkor-meghatározást végzett. Munkájuk eredményét Regöly-Mérei a következő évben közzé is tette (REGÖLY-MÉREI 1968). Az 1967-es vizsgálatok alkalmával Báthy Géza és Bruder Katalin restaurátorok a királyi pár koponyájáról gipszmásolatot készítettek, hogy ennek alapján Mihail Geraszimov orosz antropológus arcukat rekonstruálhassa. A neves tudós 1970-ben bekövetkezett halála miatt ez végül is nem történt meg, így esett, hogy a tervezett munkát Árpás Károly autodidakta képzőművész
készítette el.
5. A királyi pár csontvázleleteinek legutóbbi, immár negyedik vizsgálatára annak kapcsán került sor, hogy 1984-ben a Királysír Bizottság határozatot hozott, a bazilika területén 1848-tól máig feltárt, valamennyi embertani lelet feldolgozására. Az antropológiai vizsgálatokat Nemeskéri János, Marcsik Antónia, Szálai Ferenc és jómagam, a fogászatiakat Kocsis Gábor sztomatológus végezte. Luzsa György radiológus a röntgendiagnosztikai vizsgálatokkal, Bacsó József és Uzonyi Imre fizikus a nyomelemek, Santora Zsófia szerológus az RH antigének, Szabó Árpád igazságügyi orvos Váczy Zsuzsannával a vércsoportok, Konda József geológus és Orcsik Éva vegyészmérnök pedig a sírok fenéklapjának vizsgálatával vett részt a munkában. Az eredmények együttes közzétételére az ezredfordulón kerül sor, részeredményekről csupán két tanulmány számolt be (LUZSA és mtsai 1988, 1989). Skultéty Gyula szobrász-biológus munkájaként, ezen alkalommal is elkészült Béla király és Anna királyné arcrekonstrukciója.Részlet a III. Béla és Antiochiai Anna sírjának fellelése című tanulmányból (PDF)
A királyi pár földi maradványait megtalálásuk után a
Nemzeti Múzeumba vitték, majd 1898-ban a budai Mátyás-templomban
temették újra. A díszes sírt Ferenc József király saját pénzén
készíttette. A királyi pár budapesti újratemetése egyesek szerint a
maradványok megszentségtelenítése, ugyanis végakaratuk szerint
Székesfehérvárott kellene nyugodniuk. A sírmellékletek alapesetben ma is
a Nemzeti Múzeumban láthatók, a székesfehérvári Szent István Király
Múzeumban csak a másolatok tekinthetők meg állandó jelleggel.
A kincsek 169 év után először a Királyi Napok 2017-es rendezvénysorozata
alkalmából tértek vissza Székesfehérvárra egy időszakos kiállítás
keretében. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere 2017-es
Királyi Napokkal kapcsolatban (melynek középpontjában Nagy Béla és kora
állt) megjegyezte, hogy nem csak a sírmellékleteket, hanem a földi
maradványokat is szeretné a városvezetés véglegesen visszajuttatni
Székesfehérvárra, amennyiben ez lehetséges. Az eredeti, piszkei
vörösmárványból készült szarkofágok maradtak csupán a volt fővárosban: a
Szent István-székesegyház altemplomában láthatók. A márványkoporsók
különlegessége, hogy a király és a királyné testlenyomata ma is jól
kivehető a fenéklapokon.
Egyes feltételezések szerint azonban a sírban nem III.Béla és Anna
királyné, hanem Könyves Kálmán és első felesége, Felícia nyugszik. A
feltételezés alapjául többek között az szolgál, hogy a királyi párral
eltemetett sírmellékletek a XI. század végéről származhatnak, valamint a
sírban találtak egy körmeneti keresztet, és Kálmán volt az egyetlen
magyar uralkodó, aki megkoronázása előtt felszentelt főpap, egészen
pontosan nagyváradi, majd egri püspök volt. Sokak szerint ez nem
bizonyít semmit, hiszen a trónra már királyként és nem papként ült, s 21
éves uralkodásának végére már aligha tartották őt püspöknek. A
feltételezéshez csatlakozott Buzás Gergely régész is, aki szerint III.
Béla maradványait egy másik székesfehérvári leletegyüttes rejthette.
A Mátyás-templomban található csontokon Olasz Judit és munkatársai
genetikai vizsgálatot végeztek, amelynek során kiderült, hogy III. Béla
az R1a Y-haplocsoporthoz tartozik. Ezt a haplocsoportot a férfiak több,
mint 10%-a hordozza egy Dél-Ázsiától, Közép-Kelet Európáig és
Dél-Szibériáig terjedő széles földrajzi területen, és a leggyakoribbnak
számít különböző, szláv, indo-iráni, dravida, török és finnugor
nyelveket beszélő populációkban. A kutatócsoport fontos eredményei közé
tartozott az a tény is, hogy a Mátyás-templomban őrzött csontok közül az
egyik csontváz tulajdonosa apai ágon rokona III. Bélának, ám a kutatás
kizárta, hogy testvéri, vagy apa-fiú kapcsolat állna fent közöttük. Bár
több helyen felmerült, hogy ez a kutatás cáfolná azt a feltételezést,
hogy Könyves Kálmánt azonosították tévesen III. Bélaként, Buzás Gergely
szerint a kérdést a genetikai vizsgálat nem zárta le véglegesen.
Vasárnapi Újság: III. Béla és neje, Anna
Történeti nevezetességű nappá avatta a közelebb
múlt október 21-ét az az országos gyászpompa, a melylyel mély
megilletődéssel ugyan, de egyszersmind megnyugvó kegyelettel helyeztük
el méltó és most már állandó nyugvóhelyre egyik Árpád-házbeli dicső
királyunk, III. Béla és neje Antiochiai Anna királyné földi
maradványait, melyeket 700 hosszú esztendőn át megkímélt az enyészet a
végső elpusztulástól.
Ötven esztendő telt el, mióta e maradványok Székes-Fehérváron egy
földmunkálat alkalmával a Szent István által Nagy-Boldogasszony
tiszteletére emelt fényes, de utóbb elpusztult egykori bazilikának
eltemetődött alapjaiból véletlenül előkerültek. Ötven esztendeig
vándoroltak a királyi csontok Székes-Fehérvárról a Magyar Nemzeti
Múzeumba, onnan a Mátyástemplom régi sírboltjába, majd e templom
újjáépítése miatt a budapesti egyetem embertani intézetébe, míg végre
intézkedés történhetett, hogy e nemzeti ereklyék hozzájuk és a magyar
állam méltóságához illő módon és helyen takaríttassanak el s
őriztessenek meg a legkésőbbi maradékok
számára is.
Első sorban királyunk Ő Felségének köszönhető, hogy ez az eltakarítás
most igazi királyi pompával megtörténhetett. Miután egyes buzgó hazafiak
serénykedése folytán mind általánosabbá lett az érdeklődés az
országgyűlés és a kormány köreiben, majd pedig Ő Felsége is tudomást
nyert a dologról: a király nagy elődje és őse iránti kegyeletből
elhatározta, hogy az annyi viszontagságon átment királyi csontok az
időközben újjáépült koronázó-templomban helyeztessenek vógnyugalomra s
ugyanott méltó síremlék is állíttassék melléjük. Ez elhatározását 181Í7.
május 25-én kelt levelében közölte báró Bánffy Dezső miniszterelnökkel,
megbízván őt, hogy ez ügyben intézkedjék s egyszersmind tudatván vele,
hogy az eltakarításnak és az emlék fölállításának költségeit
magánpénztárából
kívánja fedeztetni.
A király kegyeletes elhatározása csakhamar meg is valósult. III. Béla
király és hitvese ma már végleges nyugvóhelyükön pihennek a
Mátyás-templomnak a Szentháromságról nevezett oldalkápolnájában, mely
mostantól kezdve egyik kiváló történelmi nevezetességű része a pompás
koronázó-templomnak. Helyén való ez alkalomból visszapillantást vetnünk
a rég elhunyt királyi párra és azon időre, melyben hazánk s nemzetünk
sorsa az ő
kezükbe volt letéve.
Mikor II. Géza királyunk halála után villongás ütött ki a trónért, III.
István, a törvényes király és nagybátyjai, a II. László és IV. hatván
néven ismert ellenkirályok között: Komnen Manuel görög császár, ki
Magyarországot minden áron szerette volna fenhatósága alá hajtani,
ravaszul szította a viszálykodást; de minthogy ármánya czélt nem ért,
tervet változtatott; ugyanis el akarván hitetni a nemzettel, hogy ő
Magyarországra nem áhítozik, azt kérte, hogy adják át neki III. István
öcscsét, Béla herczeget, kit ő fiává fogad, feleségül saját leányát adja
neki s aztán, minthogy neki fiú örököse nincs, halála után utódjává
teszi a hatalmas
görög birodalomban.
Az ország rendjei őszintének vélték a görög császár ajánlatát, s ezért
beleegyeztek, hogy a még csak 12 éves Béla berezeg a császár udvarába
vitessék nevelésre. I. István 1173 tavaszán fiutód nélkül elhalván, a
magyar trón némi küzdelmek után a Bizánczban nevelkedett s ott
Alexiosnak (Elek) nevezett Bélára szállott. Ezt az ország rendéi közül
sokan nem jó szemmel nézték, mert attól tartottak, hogy Béla görög
szokásokat és erkölcsöket fog meghonosítani országában s főleg, hogy a
görög egyházat fogja pártolni. De az aggodalmak csakhamar eloszlottak, s
Bélát a kalocsai érsek 1174 elején királylyá koronázta.
A nyugalom lassanként egészen helyre állott az országban, s a testi és
lelki jelességekkel egyiránt megáldott Béla erélyes és igazságos
kormányzásával s a római katholikus egyház iránt tanúsított
ragaszkodásával az ellenpárt, főleg az egyháziak ellenkezését is
lefegyverezte s a közigazgatás és az igazságszolgáltatás megjavításával
általános népszerűségre emelkedett. A görög udvarnál szerzett hasznos
tapasztalatait a haza javára igyekezett fölhasználni. Nem áhítozott hadi
dicsőségre, hanem a béke embere volt. A mennyire igen gyér történeti
adataink alapján tudhatjuk, főleg két fontos dolog fűződik az ő nevéhez,
t. i., hogy a peres ügyekben az írásbeli tárgyalást behozta, mi által
úgy az ország kormányzása, mint a birói végzések szilárd, elvi alapot
nyertek; s hogy szigorú rendtartásával «az orvokat és latrokat
kiirtotta», vagyis a személy- és vagyonbiztonságot megteremtette.
Igazságosságát külföldi krónikások is magasztalják. Bizonyos, hogy az ő
okos, tapintatos és bátor kormányzásának volt köszönhető, hogy
halálakor, 119G-ban ismét azok voltak az ország határai, a melyek Kálmán
idejében.
De visszatérve ifjúkorára, Manuel császár csakugyan örökösének és leendő
vejének tekintette Bélát egészen 1170-ig, mikor második házasságából
váratlanul fia született. Erre azonnal megváltoztatta szándékát. Fiát,
Alexiost, meg csecsemő korában megkoronáztatta, Bélához pedig, mikor ez
már a magyar trónt elfoglalta, saját leánya helyett, feleségének
nőtestvérét, Boemund antiochiai fejedelem leányát, Ágnest adta
feleségül, kit a görögök s ezek után a történetírók is Antiochiai
Annának, vagy családja franczia ősei után Chatillon Annának neveznek.
Házasságuk boldog, de rövid ideig tartó volt, mert Anna királyné már
1184-ben meghalt és az akkor még fönnállott székesfehérvári bazilikának
királyi sírboltjában temettetett el. Nem sokára újabb házasságra lépett
VII. Lajos franczia király leányával, Margittal, ki 1183 óta II. Henrik
angol király hasonnevű fiának özvegye volt. Ez a nősülése szoros
kapcsolatba juttatta Béla királyt a franczia királyi családdal 8 annak
révén rokonságba több más uralkodóházzal. Franczia- és Magyarország közt
igen élénk anyagi és szellemi összeköttetés támadt; magyar ifjak sűrűn
látogatták a párisi egyetemet; szerzetesek és kereskedők igen gyakran
jártak egyik országból a másikba.
III. Bélának második házassága sem sokáig tartott, mert 1196-ban meghalt
s ugyancsak Székes-Fehérvárott temettetett el első neje mellé, hol aztán
1848/49-ben meg is találták őket vörös márvány koporsóikban. Az Árpádok
jeles családjából alig van királyunk, a kinek temetkező helyéről biztos
tudomásunk volna. Annál inkább megnyugtatja kegyeletünket, hogy legalább
e nagy emlékű jeles királyunk és neje csontjai előkerültek s ezeket most
olyan helyre takaríthattuk el, hová a késő jövő magyarja is eljárhat a
kegyelet adóját leróni, a múltak nagy emlékein épülni s a jövő
munkálására lelkesedést meríteni. Nyugodjanak békében s igaz nemzeti
tisztelettől környezve hétszáz év óta alvó nagy halottaink!
Vasárnapi Újság: Királyi tetemek a ravatalon
Gyászpompával és kegyeletesen helyezték ravatalra
a budavári koronázó - templomban október 21-ikén Árpádházi III. Béla és
első neje, antiochiai Anna királyné hamvait. A koronázási templom
Szent-Háromság kápolnájában a síremlék most készült el, a csontokat
tehát két külön koporsóban a templomba vitték s eltemetésök előtt három
napig - október 17-20 között - a templom szentélyében fölállított
ravatalon helyezték el.
Özönlött a közönség a királyi ereklyékhez. A templomot feketével vonták
be, s a viaszgyertyák égő erdeje vette körül a két koporsót. A templom
tornyából is gyászlobogók lengtek. A kereszthajó közepén, az oltár
lépcsői előtt állt a másfél méter magas ravatal s rajta a vörös rézből
vert két koporsó széles pántokkal, tetején domborművű kereszttel. A
nagyobbik Béla királyé s csupán ez az írás áll rajta: lll. Béla. Előtte
biborvánkoson a székes-fehérvári sírboltban talált ereklyék mása: az
ezüst korona, a jogar, a kard, agytírű, a nyakláncz, a karperecz és a
sarkantyúk. Antiochiai Anna koporsójára is csak a keresztnév van írva.
Előtte az aranykorona és a gyűrű mása, úgy, a hogy az a fehérvári
kriptából kikerült. A királyné koporsójában talált gyűrűbe vésett
lantoló szirén egyik adalékul szolgált hozzá, hogy megállapíthatták,
kinek a tetemei ezek. A ravatalnál látott ékszerek és királyi jelvények
az iparművészeti múzeum mesteri művei, s temetés után a nemzeti múzeumba
kerülnek. Az eredeti ékszereket visszahelyezték a koporsóba.
A két koporsó fölé mennyezet borúit. Körül égő
gyertyák, a négy sarkon lángoló kandeláber. Alabárdos koronaőrök álltak
a ravatalnál, a templom bejáratánál pedig rendőrök. Megkülönböztetett
hely illette a királyi csontoknál a hazafias cziszterczita rendet,
melyet III. Béla hozott be Magyarországba, hol a tanítás buzgó nemzeti
ápolói lettek. Gyönyör" ezüst koszorút tettek le a ravatalhoz. A koszon'
levelein egy-egy rendtag neve, az összekötő szalagon Vajda Ottó apáté. A
rend tagjaiból fölváltva kettő kettő imádkozott á ravatalnál és a
temetéskor is czisztercziták vitték a koporsókat a Szent-Háromság
kápolnájába a szarkofág alá.
Hogy a megdicsőült királyi pár földi maradványai méltó sírban
őriztessenek meg, a műemlékek országos és a koronázási templom
építőbizottság együttesen állapította meg a sirkápolna és a siremlék
tervét. A munkálatok ez év október hónapjának második hetében készültek
el. A kápolnában az oltárral szemben, a kápolna nyugati falához
csatlakozólag, közveilen a talaj színéről emelkedik a királynak és
királynénak román-stilü szarkofágja melyen köröskörül levéldiszítés fut
végig, mig a keskeny oldalt domborműben három pajzs foglalja el, melyek
közül a jobbfelőli a király Árpád-házi a bal a királyné
Chatillon-családi és a középső az állam czimerét: a kettős keresztet
mutatja.
A szarkofág födelének párkányán következő a felírás:
Magyar - Horvát - Dalmátország - Ráma királya. III. Béla és hitvestársa,
Chatillon Anna, antiochiai herczegnő.
A szarkofág födelén a király és a királyné sirszobra. Alakjaikon azok a
királyi jelvények és ékszerek vannak kivésve, melyekkel egykoron
eltemettettek. A szarkofág fölött mennyezetképen, melyet a falba
illeszkedő szarkofág két oldalán oszlopnyalábok is tartanak, a
falmezőhöz csatlakozva kőből faragott tornyok, a mennyei várost
ábrázolják, mely a szarkofágban nyugvó királyi személyeknek földi
életből a mennyek országába való átmenetét jelképezi. A falmező felső
részén a tizenkét apostolnak felhőkön ülő domborművű alakja látható.
Fölöttük Krisztus, a világbíró trónol az evangélisták jelvényei között,
felhőkből alkotott keretben.
A szarkofágtól jobbra és balra a falmezőbe két fekete
márványtábla van beillesztve. Az egyik uralkodó királyunknak a síremlék
felállítását elrendelő kéziratára vonatkozó felírás, a másik pedig az
Árpádoktól való leszármazást tünteti fel, uralkodó királyunkig.
A budavári templom búcsújáró-helylyé vált, a míg a ravatalt látogathatta
a közönség. Kegyelettel és meghatottan járult mindenki a nemzeti király
ereklyéihez. Az idő kellemetlensége, az eső sem zavarta meg a benső
érzések nyilvánulását. Egy halk és forró fohászt kívánt küldeni annyi
ezer szív a hétszázados sírjából kikelt királyi pár eltemetésének
gyászszertartásához. Október 20-ikán reggel 8 órakor gróf Majláth
Gusztáv erdélyi püspök a főoltárnál csöndes gyászmisét mondott. Tiz
órakor nyitották meg a templom ajtajait, ekkor már az egész
Szentháromság-tér tömve volt tanulókkal s a ravatal látogatására jött
más közönséggel. Az eső csak ugy szakadt, a tengersok iskolás fiu,
nagyrószben esernyő nélkül, türelmesen, mozdulatlanul várta, míg a sor
rákerül, hogy a templomba bebocsáthatják. Hogy hamarább bejussanak, a
templom főkapuját és a déli ajtót egyszerre nyitották meg számukra. A
temetkezési egylet tisztjei és a koronaőrök sorai között haladtak a
szentélyig, hol a ravatal állt. Megállaniok a katafalknál nem lehetett,
mert egyszerre nagy torlódás támadt volna. Lassan lépkedve haladtak el a
koporsók előtt, különös érdeklődéssel nézegették a katafalk előtt piros
bársonyvánkoson nyugvó királyi ereklyék másolatait s a czisztercziták
szép ezüst koszorúját. Dél felé számos egyesület, asztaltársaság nézte
meg a ravatalt, de késő délutánig mindig a tanuló-ifjúság tartotta
megszállva a templom kornyékét.
A temetés napja, október 21-ike is komor őszi nap
volt. A budai vár megnépesült már 8 óra után s egyre jött az a mély
érzésű gyászoló-közönség, megannyi századok halotti maradványainak kivan
a megadni az életükben viselt emberi nagy hatalom és nemzeti kegyelet
osztatlan és, zavartalan hódolatát. Megyék, városok is küldtek a
temetésre megbízottakat, érzés és fohászt az ország minden részéből.
Talán soha sem lesz többé, hogy egy Árpád-házi királyt kelljen elkísérni
végső pihenő helyére.
III. Béla király és felesége, antiochiai Anna királyné tetemeinek örök
nyugalomra helyezése alkalmára a budavári koronázó-templom már jóval a
szertartás kezdete előtt megtelt gyászoló közönséggel. A
miniszterelnökség harmadfélezer meghívót küldött szét, de tízszer
ennyien szerették volna a gyászünnepélyt látni és igy ezrekre menő tömeg
lepte el a koronázó-templom környékét.
A templom belsejében előkelő résztvevő gyülekezet
foglalt helyet. A király, a ki még nem ocsúdott föl megrendítő
fájdalmából, nem jelent meg a gyászünnepélyen, de az udvar részéről
megjelent Apponyi Lajos gróf magyarországi udvarnagy fekete
díszmagyarban, és több udvari főméltóság.
A kormány tagjai testületileg jelentek meg Bánffy Dezső báró
miniszterelnök vezetése alatt s képviselve volt az országgyűlés mindkét
háza, Szilágyi Dezső és gróf Károlyi Tibor elnökök vezetése mellett; a
róm. kath., a görög kath. és protestáns püspöki kar, a tábornoki kar, a
diplomácziai testület, az Akadémia, a székesfőváros, a két egyetem s
valamennyi megyei és városi törvényhatóság.
A templomnak komor gyászpompájából érdekesen vált ki a püspökök
lilaszinű talárja, a tábornokok egyenruhája, a konzulok diplomataöltönye
és a túlnyomóan sok fekete díszmagyar, a melyet miniszterek, főrendek,
képviselők, főispánok és megyei küldöttek viseltek.
A gyászünnepély színhelye megkapóan impozáns volt. A díszes ravatal
körül koronaőrök álltak díszben, alabárdosan, továbbá a
cziszterczita-rend tagjai karingben és sajátos fehér-fekete
reverendájukban. Mindegyik égő gyertyát tartott a kezében és zsolozsmát
zengett III. Béla király, egykori nagy jóltevőjük ravatalánál, a ki a
rendet Francziaországból Magyarországba telepítette.
A czisztercziták mögött a főhajóban álltak a Ferencz József-intézet
növendékei egyenruhában, kivont karddal. S kívülök ott szorongtak a
fővárosi középiskolák eminens-tanulói történettanáraik felügyelete
mellett. A fekete posztóval bevont padsorokban ültek a küldöttségek
tagjai.
Az első három padsort gyászruhás hölgyek foglalták el, a kik közt voltak
báró Bánffy Dezsőné, Wlassics Gyuláné, Perczel Dezsőné, báró Dániel
Ernőné, Daruváry Alajosné, a főkonzulok feleségei és sok előkelő uri nő.
Az egész gyülekezetre érdekes fényt vetett a kandeláberek füstölgő
lángja, az égő viaszgyertyák fénye és szines üvegfestményeken átszűrődő
bágyadt őszi világosság. Az idő borult volt, mintha gyászt öltött volna
az ég is.
A gyászünnepély a nagy zeneköltőnek, Mozartnak hires rekviemével
kezdődött, melyet a templomi ének és zenekar művészileg adott elő. A
gyászoló gyülekezet meghatottan hallgatta Mozart remekművét. A
főoltárnál Vaszary Kolos bíboros herczegprimás misézett, a kinek Hornig
Károly báró veszprémi püspök, Steiner Fülöp székesfehérvári püspök,
Vajda Ödön zirczi főapát, Bita Dezső bélai apát, az udvari papság, dr.
Nemes Antal budavári plébános és a cziszterczita-rend több tagja
segédkezett.
A mise után Vaszary Kolos biboros-herczegprimás a főoltár lépcsőjén
állva, szónoklatot mondott, a melyben megkapó szavakkal méltatta III.
Béla királynak az egyház és haza körül szerzett érdemeit. A
herczegprimás messze hallható hangon, szónoki hévvel beszélt és hangja
csak akkor vált a fájdalomtól fátyolozottá, amikor királyunkról
emlékezett meg, aki királyi elődjének fejedelmi eltakaríttatásáról
gondoskodott. Szem nem maradt szárazon, mikor az agg egyházfejedelem
maga is könnyes szemmel áldást kért az egek urától sokat sújtott
uralkodónkra.
A megindító gyászbeszéd után a herczegprímás a ravatalhoz ment és
beszentelte a koporsókat, mialatt az énekkar Mosonyi Liberóját énekelte.
A gyászének elzendültével a cziszterczita-szerzetesek vállukra emelték a
két koporsót és orgonaszó, meg harangok zúgása közt vitték be a
Szent-Háromság-kápolnába, a nagy halott utolsó nyugvó helyére. Elől Ödön
főapát lépdelt, magával vivén a rend ezüst babérkoszorúját. A koporsók
után haladt a herczegprimás es kísérete, a kormány valamennyi tagja és a
képviselőház elnöksége és több udvari főméltóság. Ez a kis gyülekezet
volt tanúja a sírba teteinek. A két koporsót Schulek Frigyes tanár
felügyelete alatt helyezték el a szarkofágban, melynek fedőlapjára csak
két koszorút tettek: a czisztercziták ezüst koszorúját és Székesfejérvár
város élővirág koszorúját. A király és a királyné fekvő sírszobrát
utólag erősítik a szarkofágra. A mint a szarkofág fedőlapjai lezárultak,
a herczegprímás utoljára beszentelte a sokat hányatott hamvakat és a
gyászoló közönség eloszlott.
Budapest székes-főváros ismét egy szép emlékkel lett gazdagabb, a
melyhez kegyelettel és hazafias érzéssel fog elzarándokolni a főváros
közönsége és a hazának minden hű fia.
Megdőlni látszik, hogy őseink a tundra vidékéről származnak
Az archeogenetika napjainkban a történetkutatás egyik legizgalmasabb területe. A modern eljárások már a múlt több kérdését is megválaszolták. A legfrissebb eredmények szerint az Árpád-házi királyok dinasztiája a mai Afganisztán északi részén alakult ki, 4500 évvel ezelőtt – hangzott el az M5 Multiverzum című műsorában.
Az Árpád-ház eredetének meghatározását célzó kutatás
kiinduló pontja III. Béla csontmaradványai voltak, amelyeket a
Mátyás-templomban őriznek. Az első eredményeket a 2018-as év hozta meg.
Az Országos Onkológiai Intézet vezette nemzetközi kutatócsoportnak
sikerült azonosítania a dinasztia férfi tagjaira jellemző DNS-szakaszt.
Neparáczki Endre, a Magyarságkutató Intézet Archeogenetikai
Kutatóközpontjának igazgatója kifejtette, a férfiak rendelkeznek egy speciális, kizárólag az édesapától,
nagyapától szinte változatlanul rájuk maradó Y-kromoszomális
génszakasszal, amivel a férfi ágú leszármazást tudják vizsgálni a genetikusok.
Az első kutatás azzal zárult, hogy sikerült az Árpád-házra jellemző R1A
marker főcsoportot azonosítani. A kutatók azt már korábbról tudták, hogy
az R1A speciális ága három földrajzi régióban terjedt el a világon: az
észak-afganisztáni régió, a Dél-Urál és a Kaukázus előtere volt –
magyarázta.
Az új, részletesebb kutatás célja az volt, hogy kiderítsék, ebben a
három régióban hol található az Árpád-házra jellemző marker szett, és hogy hogyan ágazott el az evolúciós útvonal. A Magyarságkutató
Intézet által nemrég jegyzett eredmények azt mutatják, hogy az
Árpád-dinasztia az ókori Baktria, a mai Észak-Afganisztán területén jött
létre mintegy 4500 évvel ezelőtt, majd a Dél-Urál, végül a
Kárpát-medencei régióba költözött.