Budapest ostroma 1945. február 13-án ért véget.
Magyarország fővárosa romjaiban hevert, az infrastruktúra teljesen
összeomlott.
Január 18-án, amikor a pesti hadműveletek befejeződtek és a polgári
lakosság szörnyű megpróbáltatások után a sötét pincékből feltámolygott a
napvilágra, halott várost pillanthatott meg. Az utcákon a házsorok
romokban hevertek, a meglevő üzletek redőnyei feltörve, az üzletek
kifosztva, az utakon a szétlőtt harckocsik, ágyúk torlaszolták el a
romok által itt-ott véletlenül szabadon maradt úttesteket, melyeken
mindenütt állati és emberi tetemek hevertek. A halottak: katonák,
polgárok, gyermekek, nők részben a harci események következtében,
részben a nyilasok esztelen gyilkolási vágyának áldozataként pusztultak
el, egyesek pedig "egyszerűen" éhen haltak, vagy betegség lett úrrá
legyengült szervezetükön.
Az életben maradt lakosság elé a főváros borzalmas képe tárult, melyet
statisztikai adatok beszédesen mutatnak. Budapest csaknem 40 ezer
épületéből mindössze 10323 (26%) maradt csak épen. Súlyosan 27826 (70%)
sérült meg és 1494 ház teljesen megsemmisült (3,8%). Az épületállomány
kétharmad részének rongálódott meg a teteje.
Gáz- és villany szolgáltatás az első napokban egyáltalán nem volt,
részben a hálózati hibák, de főként az energiaszolgáltatáshoz szükséges
szén hiánya miatt. Az erőműveket ért súlyos háborús károkat a fagykár
még tetézte. Az áramellátásra jellemző, hogy míg 1944 január-májusában
186,2 millió kWó volt az áramszolgáltatás, 1945 január-májusában
összesen 28,6 millió kWó volt a termelés.
A közlekedés is szünetelt, az áramhiány mellett a tárgyi veszteségek is
bénították a forgalom megindítását. A BSZKRT személyszállító
kocsiparkjának 1854 egységéből 900 maradt üzemképes. A BHÉV 418
járművéből 128 maradt meg. A hálózat 719 km-es vezetékéből 650 km
pusztult el. A pesti villamosvonalak felső vezetékének 90%-a (30 km)
megsemmisült. A pályatestek is erősen megrongálódtak, s romokban
hevertek a hidak is.
Budán még javában folytak a csatározások, amikor Pesten elkezdődött az
alapvető életfeltételek, a társadalom újjászervezése. Elsőként a
közlekedés égető problémáját próbálták meg orvosolni, hiszen e nélkül
nem juttathatták célba - többek között - az élelmiszer és
gyógyszerszállítmányokat, valamint nem indulhatott be a gyárakban a
termelés.
Az első munkásvonat február 3-án indult útjára a Nyugati pályaudvar és
Istvántelek között, február 5-én pedig befutott Soroksárra az első
tehervonat Szegedről (Soroksár ekkor még egy független település volt a
főváros határában). Két nappal később, február 7-én - miután üzemképessé
tették a Nyugati pályaudvart - megindult az első távolsági vonat északi
irányba, de ekkor kezdte meg működését a Forgách utca - Újpest,
Víztorony között közlekedő 55-ös villamos is.
Ugyan gázszolgáltatás ekkor még nem volt és a
csatornahálózat is nagyrészt tönkrement, de február 3-án már
újranyitották az Uránia mozit. A megnyitó műsoron szovjet film
szerepelt, Az oreli csata. Az első előadást február 4-én (vasárnap)
tartották, délelőtt 11, valamint délután 2 és 4 órakor. 1945. február
24-én nyitott meg a Corvin is, ugyancsak Az oreli csata című filmmel.
"A győzelmes Vörös Hadsereg diadalmas küzdelmeinek történelmi
jelentőségű, grandiózus riportfilmje, azon kívül 57 600 német fogoly
vonul át Moszkván" – közölte a Szabadság című lap 1945. október 25-én.
Az országban különösen nehezen ment az új “mozikataszter” összeállítása,
míg Budapesten ezt még valahogyan sikerült összeállítani. A háború után
sok mozitulajdonos nem jött vissza, meghalt a koncentrációs táborokban
vagy a harctereken és így sok mozinak nem volt gazdája, nem volt
tulajdonosa.
A filmszínházak nagy része 1945-ben nem a régi tulajdonosok birtokába
került vissza, hanem a pártok és politikai szervezetek kezébe jutott. A
kormánynak 1945. április 17-én megjelent belügyminiszteri rendelete a
mozikataszter felállítását rendelte el, amelynek az volt a célja, hogy
gyorsan segítsen a zűrzavaros állapotokon és rendet teremtsen a
moziszakmában.
A magántulajdonosok közül csak néhányan kapták vissza mozijukat és
Magyarország történetében megtörtént az első eset, hogy politikai pártok
és társadalmi szerveknek adták ki a mozgóképszínházak játszási
engedélyeit. Az 1945. évi július 18-án kiadott kormány-rendelet
értelmében minden addigi moziengedély 1945. szeptember 30-ikával
hatályát veszti és azontúl csak a belügyminiszter részéről kiadott új
engedélyek az érvényesek.
A Pesti Hírlap így írt június 29-iki számában: "Sok helyütt nem is ment
simán a dolog, s a Rákóczi-úti Fővárosi Nagymozgó kiürítésének
megkísérlésénél a rendőrség is beavatkozott. A mozgó régi tulajdonosa,
Gerő Sándor ugyanis ragaszkodik ahhoz, hogy a berendezést az utolsó
szögig elviteti. A szomszédos Phönix mozgó belseje is a teljes pusztulás
képét mutatja... Itt lebontották még a porcelánkályhát is".
Ekkor még mintegy 4o filmvállalat működött az országban, amelyek bőséges
anyaggal rendelkeztek, viszont a régi magyar filmek nagy részét kivonták
a forgalomból, főszereplőjük, vagy témájuk fasiszta volta miatt.
A pártok rendszerint megtartották a régi tulajdonost és az eredeti, vagy
más mozgókép-színház felelős üzemvezetői állásba helyezték. A
filmműsorokat azonban a pártok központi filmirodái kötötték és osztották
be.
1945-ben egyes mozgóképszínházak hol játszottak, hol leálltak, hol egy
héten többször játszottak, hol egyszer-kétszer hetenként, stb.
Érdekesség, hogy az egyetlen föld alá helyezett nézőtérrel bíró mozi a
Broadway volt. Eredetileg színháznak épült, de a közigazgatási hatóságok
nem adtak hosszú ideig engedélyt a megnyitáshoz. A mozi 1938-ban nyílt
meg, s a nézők azért szerették a háború idején, mert légiriadó esetén
sem kellett az előadást megszakítani.
(Az épület átvészelte a háborút és 64 éven keresztül moziként működött)
A város újjáéledésének egyik hosszú-hosszú eseménye volt a takarítás. Az orosz hadsereg elsőként a holttestek elszállításához fogdosta össze az embereket, hiszen nagy volt a járványveszély, majd megkezdődött az utak járhatóvá tétele.
Február 13-án a budai oldalon is elhallgattak a fegyverek, s a további harcok ezután a Dunántúlra összpontosultak. Ennek ellenére Buda és Pest között még szünetelt az átjárás, hiszen a németek az összes hidat felrobbantották, lassítandó a szovjetek előrenyomulását. 13-án megindult az első szolnoki vonat is a Nyugati pályaudvarról, amely a korábbi egyórás utat most közel tíz óra alatt tette meg.
Élelmezési problémák
Február 19-én élelmiszerszállító vonatok indultak el
Kelet-Magyarországról, amelynek nagy részét viszont lefoglalta a szovjet
hadsereg - az Ideiglenes Kormány által január 20-án kötött fegyverszünet
kimondta, hogy a magyar fél feladata a Vörös Hadsereg fenntartása.
"Malinovszkij marsall a Moszkvából hazatérő kommunisták kérése ellenére
sem volt hajlandó élelmiszert juttatni magyar hatóságoknak. Mivel
mindenki tudatában volt Budapest élelemellátásának kulcsfontosságával, a
koalíció pártjai Vas Zoltánt, az 1945. február 13-án kinevezett
közellátási kormánybiztost rendkívüli, az egész országra kiterjedő
jogkörökkel ruházták fel. Minden nem szovjet kézben lévő
élelmiszerkészletet lefoglalhatott, és bárkit internáltathatott (…).
Vas
első intézkedései között megszervezte a budapesti gyerekek vidékre
telepítését, majd a rendelkezésre álló élelem erejéig a szükségkonyhákat
is. Február 17-én érkezett a fővárosba az első élelemszállítmány: napi
tíz vagon volt a lakosság minimális szükséglete, de az első időkben még
ezt is alig tudták biztosítani" - írja Ungváry Krisztián a Budapest
ostroma című könyvében.
Bár az 1944. évi termés a háborús évek egyik leggazdagabb ja volt, már
1944 második felében komoly nehézségek mutatkoztak a főváros
élelmiszerellátásában. 1944 szeptemberétől, részben az ország
hadműveleti területté válása folytán szállítási zavarok keletkeztek,
majd a közeledő szovjet front miatt 1944 végén sok helyen elmaradt a
betakarítás, az őszi munkák a földeken, ami előrevetítette, hogy a
következő évben nagy ínségre kell számítani.
Az 1944. évi termésből itt-ott véletlenül megmaradt készletek csak
cseppet jelentettek a tengerben az éhező város számára. A főváros
lakosságának átlag napi 90-100 vagon élelmiszerre volt szüksége. Ezzel
szemben az ostrom utáni első napokban semmi remény nem volt arra, hogy
valami élelmiszer érkezzen. A szállítási nehézségek és az
élelmiszerhiány együtt jelentkezett, hiszen az ország nyugati felén még
folytak a harcok, a felszabadult területekről pedig a vasutat ért súlyos
károk következtében az esetleges összegyűjtött készletek szállítása
okozott nehézséget.
A fővárosi közélelmezési intézmények - melyeknek a lakosság nagy
részének ellátását kellett biztosítaniuk - mint egy februári jelentés
beszámol róla - teljesen készletek nélkül maradtak. A községi
kenyérgyárban a munkát nem lehetett elkezdeni, mert nem volt sem
tüzelőanyag, sem liszt, sem élesztő a kenyérgyártáshoz.
A községi lóhúsüzemben az istálló és a gyárépület elpusztult. Ennek
ellenére "dolgozhatnánk, ha a lovakat a lakosság nem az utcán vágná le
és osztaná szét" - szólt a jelentés. A tétényi sertéshizlaló 7100
sertése pusztult el a németek, a nyilasok és a környékbeli lakosság
fosztogatása következtében (a jelentés idején Nagytétény még harci
terület volt). A marha- és sertésközvágóhidak is üresen álltak.
A lakosság a szükséges élelmiszerek csupán 20-25%-át kaphatta meg, s
gyakorlatilag az éhínség küszöbére ért a város. Végül az orosz hadsereg
tábori népkonyhájának volt köszönhető, hogy nem tört ki nagyobb
katasztrófa. Ez a nagyobb éhínség elkerülésére elég volt, de a lakosság
így is éhezett.
Az általános bizonytalanság és várakozás légkörében az volt a fő kérdés,
hogy lesz-e olyan erő, mely szervezetten élére áll a nehézségek
leküzdésének és példájával, irányításával buzdítani tudja erre a munkára
Budapest népét. Szinte a felszabadulással egy időben, január 19-én a
Párt Tisza Kálmán téri helyiségében elkezdődött az MKP budapesti
szervezeteinek kiépítése. Ugyanekkor érkezett Budapestre a Debreceni
Ideiglenes Kormány megbízottja, Vas Zoltán, aki felvette a kapcsolatot a
budapesti kommunistákkal. Hamarosan megkezdődtek a tanácskozások arról,
hogy mi legyen az első teendő, miként biztosítható, hogy Budapesten
megteremtődjenek az élet kialakításának előfeltételei.
A főváros népességéből kb. 40 ezer ember vesztette életét a harcok során, és sokakat elvittek hadifogolynak. Az orosz katonai vezetők megkapták a direktívát, hogy hány hadifoglyot kell előállítaniuk, és ha a létszám nem volt teljes, az utcáról pótolták, nem nézve azt sem, hány éves, milyen nemű az elhurcolt személy. Az ostrom és az azt követő időszak egyik legszomorúbb történelmi ténye, hogy milyen sok magyar fiatal lány, anya, feleség lett nemi erőszak áldozata. A szovjet katonák csak Budapesten legalább a nők 5-6 százalékát erőszakolhatták meg. És a borzalmak jó része rejtve maradhatott, mert sok áldozattá vált nő eltitkolta az átélteket a családja elől.
Az élelmiszerellátás biztosítása
Az elkövetkező hetek, hónapok sajátos szakaszát
képezik a felszabadult Budapest életének. Az ország nyugati felén még
folynak a harcok, az új Kormány még Debrecenben van, és természetesen
oda helyeződik a politikai élet központja, ott csírázik ki az új
rendszer.
Budapesten, amely a magyar nagyipar központja, a magyar ipari munkásság
egyik fő centruma - és így a demokratikus kibontakozásnak is jelentős
bázisa kellett legyen - még a közvetlen létfenntartásáért folyt a harc.
Ez a kérdés állt a felszabadult Budapest életének középpontjában.
A Kormányt ekkor - Budapestre költözésének közvetlen időszakában - a
munka megindítására, az életfeltételek biztosítására irányuló
erőfeszítések jellemzik, hogy mind erőteljesebben nyomuljanak előtérbe a
demokratikus átalakítás politikai problémái is.
Rendkívül bonyolult és igen nehéz feladatokat kellett megoldani ahhoz,
hogy a harci cselekmények megszűnte után meginduljon a tevékeny munka,
az élet normalizálása. Világos volt, hogy az elkövetkező hónapok
központi kérdése az élelmiszerellátás lesz, de a romeltakarítás, a
közüzemek megindítása, az egészségügy megszervezése ugyancsak
elengedhetetlen feltétele a főváros megmentésének.
Nem volt kétséges, hogy e feladatok megoldása csakis jól megszervezett
vezető erő irányítása mellett, a lakosság tevőleges részvételével
képzelhető el. Az első napokban látszólag mind a két feltétel hiányzott.
A Kommunista Párt 25 évi illegalitás után megalakult helyi szervezetei
még nem tudtak az egész lakosság munkáját irányító szervvé válni, és
maga a lakosság is az ostrom hosszú hetei után az új helyzetet bizonyos
várakozással szemlélve, csak az élet legelemibb fenntartásához szükséges
tevékenységet fejtette ki.
A szovjet katonai parancsnokság január 20-i parancsa és a kommunisták
kezdeményezésére megalakult Magyar Függetlenségi Front felhívása adta az
első lökést, mely az élet szervezett megindításának kiindulópontját
képezte.
Mind a budapesti katonai parancsnokság első rendelete, mind a MNFF
felhívása azokat a legfontosabb teendőket jelölte meg, melyeket a
lakosságnak a saját érdekében végre kell hajtani. E kezdeményezéseknek a
jelentősége elsősorban erkölcsi erejükben rejlett. Egyrészt azért, mert
a lakosság bizonyságot nyert a szovjet csapatok későbbi támogatása
felől, másrészt azért, mert már láthatóvá vált egy kibontakozó magyar
vezető szerv, amely alkalmasnak mutatkozott arra, hogy az újjáépítés
munkájában összefogja Budapest valamennyi dolgozóját.
Január utolsó napjaiban, midőn még Budán folyt a harc, ez a munka
elsősorban az utcáknak a tetemektől és a legveszélyesebb romoktól való
megtisztítására terjedt ki. De a Szabadság című napilap, melynek
megjelentetése is már az új élet megindításának egyik első eredménye,
már napról napra hírt adott Budapest újjáépítésének első lépéseiről.
A január 26-i számban például már olvashatták az éhező fővárosiak, hogy
bár alig maradt meg mozdonyaink tíz százaléka, mégis nyolc vasúti vonal
rendbe hozásával Pestet összekötötték az ország már felszabadult
területeivel. A közüzemek dolgozói nagy erőfeszítéseket tettek, hogy az
üzemeiket legalább bizonyos fokig működőképessé tegyék. A közélelmezés
és az egészségvédelem biztosítása szempontjából a legelemibb feltétel, a
vízszolgáltatás megindítása is - bár még csak részlegesen - elkezdődött.
A romeltakarítás, a szemétszállítás és a hullák elszállítására a
közlekedési dolgozók a vágányokat tisztították meg és a főútvonalak
megrongált vezetékeit szerelték fel.
Az első napokban folyt már a telefonközpontok romtalanítása és üzembe
helyezése is. A posta műszaki és fizikai alkalmazottai szinte teljes
létszámban - mint megállapították - "egyelőre vezetőség nélkül" vették
fel a munkát.
Február első felére kezdtek a helyi jelentőségű és jobbára elszórt üzemi
szintű kezdeményezések egy szélesebb, a város megmentésének valamennyi
főbb kérdését felölelő elgondolásba bekapcsolódni. Az ideiglenes kormány
Debrecenben már január közepén foglalkozott Budapest közélelmezésével. A
megoldás azonban egyáltalán nem volt kézenfekvő, így a polgári pártok és
a Szociáldemokrata Párt is visszariadt attól, hogy saját emberére bízza
a feladat végrehajtását, attól tartva, hogy esetleges sikertelenség
pártjukra üt vissza. így került sor arra, hogy Budapest élelmezésének
megoldását is - mint a fiatal demokrácia egyéb nehéz feladatait - az MKP
vállalta magára. Javaslatára a kormány Vas Zoltánt nevezte ki Budapest
közellátási kormánybiztosává. Az első napokban még nem volt semmiféle
kialakult terv e nehéz feladat végrehajtására.
Elvileg fennállt a lehetősége annak, hogy a megmaradt készletek
számbavételével Budapest jövőbeni ellátását is a legszigorúbb kötött
gazdálkodás alapján próbálják megoldani. Ez azonban több okból nem
látszott lehetségesnek: egyrészt a magánosoknál felhalmozott készletek
összegyűjtéséről és esetleges igazságos elosztásáról nem lehetett szó,
mert a legteljesebb és leggazdaságosabb elosztás esetében sem tudták
volna Pest ellátását néhány napnál tovább biztosítani, másrészt a kötött
gazdálkodás további előfeltétele pedig, hogy a központi szervek vidékről
rendszeres élelmiszer-utánpótlást kapjanak, egyáltalán nem volt
biztosítva. Ebben a helyzetben a kommunista vezetők felismerték, hogy
valamiféle szigorú kötött gazdasággal való kísérletezés nemcsak hogy nem
vezethet eredményre, de azzal a veszéllyel fenyeget, hogy még súlyosabbá
teszi Pest lakosságának élelmezési problémáit.
A kizárólagos kötött gazdálkodás ellen szóltak más érvek is, így
elsősorban az, hogy a kötött gazdálkodás megszervezett állami irányítást
feltételez, sőt az elosztás szinte valamennyi problémáját arra hárítja
át.
1945 elején azonban nemcsak az okozott nehézséget, hogy ilyen szerv nem
létezett, hanem az is, hogy ebben az esetben nem lett volna mód a
lakosság kezdeményező készségét ebben az irányban felhasználni.
Éppen ezért az MKP lényegében a szabad gazdálkodás mellett döntött,
melyet természetesen kiegészített a központi készletek, illetve a
központba beérkező készletek igazságos elosztásával. Az MKP tehát
nemcsak minden erőfeszítést megtett annak érdekében, hogy megteremtse az
alapokat Budapest szervezett élelmiszerellátására, hanem módot nyújtott,
sőt támogatta a lakosság kezdeményezését is a nem központi készletekből
származó élelmiszer-felhozatal és kereskedelem szabaddá tételével.
A szabad gazdálkodás engedélyezése természetesen szintén nem oldhatta
volna meg a problémát önmagában, mert fennállott a veszély, hogy ez
feketézést, lánckereskedelmet, élelmiszeruzsorát tesz általánossá.
A közellátási kormánybiztosság tehát arra törekedett, hogy a már
ténylegesen dolgozó munkások, gyermekek, ellátatlan betegek és öregek
számára maga tudja biztosítani a létminimumhoz szükséges élelmiszereket,
így ellensúlyozva a szükségképpen jelentkező üzérkedési törekvéseket.
Ezekből a meggondolásokból kiindulva kezdett munkához Budapesten a
Közellátási Kormánybiztosság, mely fokozatosan támaszkodhatott a főváros
kiépülő hivatali apparátusára is, ahol a közélelmezési ügyosztályokon
megindult a munka. Ez a dolgozók munkába állítása, a károk felmérése, a
legelemibb munkafeltételek biztosítása és a létminimum megteremtéséhez
szükséges készletek összegyűjtése és kiosztása érdekében tevékenykedett.
Az emberek nagy többsége azonban nem is várta a központi kezdeményezést
- hanem, ahogy egy kissé magához tért - nagy lendülettel kezdett
munkához. A Szabadság január 26-i száma "így indul az élet a romok
felett" című cikkében színesen festi le az ostrom utáni első
napokat: "Az emberek munkaváró kedvvel igyekeztek elfoglalni
helyeiket. A legelső üzletredőny, melyet felhúztak, egy borbélyé volt. A
vendéglők közül is sok kinyitott. Csak ebédet, egy tál ételt szolgálnak
fel, mindenkinek magával kell hoznia a tányérját és evőeszközeit. A
vendégek számot kapnak, ennek ellenében adják ki az egész mély tányért
betöltő főzeléket".
Az egyik ilyen vendéglő vezetőjének nyilatkozata szerint csak a
legnagyobb nehézségek árán tudják megoldani a közönség élelmezését, de
emberi kötelességük az eddig éhezőkön segíteni: "Munkánkat nagyban
elősegítették az orosz katonai hatóságok, melyek biztosítják számunkra a
mi üzemünkben napi ezer ember ebéddel való ellátását".
Az élelmiszerkészletek nagy részét ebben az időben a Vörös Hadsereg
bocsátotta Budapest népe rendelkezésére. Február elején négyszáz tonna
élelmiszert (kétszáz tonna liszt, kétszáz tonna árpa) juttatott a
legínségesebbeknek a házmegbízottak útján.
Február első felében azonban alig mutatkoztak az élelmezési helyzet
valamelyes javulásának a jelei. A Közellátási Kormánybiztosság még nem
tudott a vidékkel megfelelő kapcsolatot kiépíteni, annál is inkább,
mivel a debreceni ideiglenes kormány közellátási miniszterétől kevés
támogatásban részesült. Február első felében mindössze egyszer,
körülbelül kettőezer kilogrammos zsírküldeménnyel járultak hozzá a
budapesti kórházak betegeinek ellátásához.
Sokkal inkább látszott a tiszántúli kommunista megbízottak munkájának
eredménye. A MKP vidéken is a Párt egyik legfontosabb feladatának ítélte
Budapest megmentését, melyet Rákosi február 16-i beszédében nyomatékosan
hangsúlyozott is.
A vidéki kommunista funkcionáriusok fokozottan törekedtek arra, hogy
bizonyos készleteket gyűjtsenek össze. Február végére, március elejére
sikerült - ha nem is nagy mennyiségben, de többé-kevésbé rendszeresen -
ellátni Budapest lakosságát.
A felszabadulás utáni idők tanúi élénken emlékeznek még a
február-márciusi napokra, amikor a Nagykörút megtisztított vágányain
mozdonyhúzta tehervillamosok álltak meg, melyeken lelkes fiatalok minden
ellenszolgáltatás nélkül, hatósági áron osztották a budapestieknek a
burgonyát, a lisztet, aszerint, hogy mit tudtak szerezni. Különös
jelentősége volt ezeknek a kiosztásoknak, hogy a napi áron, igen olcsón
osztották, ami a kezdődő feketepiac árainak mérséklését is magával
hozta.
A legszükségesebb és legolcsóbb táplálékot, a burgonyát a Közellátási Kormánybiztosság népszerű vagonjaiból közvetlenül a fogyasztók részére mérik ki a főváros különböző pontjain. Hála Vas Zoltán erélyes intézkedéseinek, ezzel az akcióval sikerült letörni a profitéhes feketepiac szemérmetlenül magas árait. A világítás nélkül maradt fővárosi lakosságot az átmeneti időre a Közellátási Kormánybiztos benzinkutjaiból látta el olcsó petróleummal
- korabeli filmhíradó
Az MKP és az SzDP külön felügyelőket bízott meg azzal
a feladattal, hogy a befutó élelmiszervonatokat őrizzék és a szabályos
elosztást biztosítsák.
Március közepéig mintegy 150 vagon élelmiszer érkezett a fővárosba a
közellátási kormánybiztos rendelkezésére. Természetesen, ha figyelembe
vesszük, hogy ez a háború alatt a budapesti felhozatal két napi
mennyiségének felelt meg, jelentéktelennek tűnik. Valójában azonban
hatalmas eredmény volt, hiszen március közepére éppen ebből a
felhozatalból sikerült megindítani a pékek munkáját, biztosítani, hogy
mindenki legalább néhány dekagramm lisztet és meleg ételt kaphasson.
Március közepére már nemcsak liszt, de tojás, hagyma, dohány is került
kiosztásra, és a Közellátási Kormánybiztosság a Vörös Hadsereggel együtt
naponta kettőszázezer ember részére biztosított egy tál ételes ebédet.
A Szabadság című napilap, midőn az első eredményeket összegezte,
megállapította, hogy sikerült leküzdeni a szervezetlenség, a teljes
élelmiszerhiány nehézségeit. Valóban, március közepétől a közellátást
sikerült oly mértékben stabilizálni, hogy Budapest élelmezésében a
központi ellátás rendszeres és egyre növekvő szerephez jusson. Ettől az
időtől kezdve a jegyrendszer fokozott bevezetésével - ha változó
mennyiségben is, de többé-kevésbé rendszeresen - biztosították a
lakosság minden rétegének - de elsősorban a munkásságnak - bizonyos
élelmiszerekkel való ellátását.
Az újságok most már nap nap után közölték, hogy a Közellátási
Kormánybiztosság milyen élelmiszert oszt a lakosságnak.
Március 23-án például 15 deka húst, 20 deka lisztet, 1 tojást és 15 deka
cukrot kaptak a dolgozók. Pár nap múlva sajt, zsír és a gyermekeknek tej
szétosztásáról adnak hírt. 3116 liter tej került elosztásra, melyből
1771 litert az anya- és csecsemővédő intézet juttatott el a
gyermekekhez. A maradékot a gyermekkórházak, a gyermekmenhely és a
Nemzeti Segély kerületi tejkonyhái között osztották fel. A kiutalt
mennyiség 3 napra oldotta meg a tej-ellátást.
Április 4-én a kormánybiztos már a gyermekek fejadagját is
meghatározhatta. Ez a rendelet, mely április 8-tól lépett életbe,
lényegében arra utal, hogy sikerült a Nemzeti Segélynél és a
kormánybiztosságon olyan minimális készleteket felhalmozni, mely már
alapját képezhette a gyermekek mindennapi rendszeres ellátásának.
Ugyanakkor sor kerülhetett a felnőttek egytálételes fejadagjának
felemelésére is, melyben döntő szerep jutott a Szovjetunió 20000 tonna
élelmiszer-küldeményének. E készlet körülbelül két hónapra biztosította
Budapest és a bányavidékek minimális élelmiszerszükségletét.
A közellátás elindítása, annak szervezeti kialakítása egyéb
vonatkozásban is szükségessé tette a hivatali szervezet kialakítását.
Újra meg kellett szervezni a szállítást, az energiaszolgáltatást, el
kellett indítani a hivatali és kereskedelmi apparátust és új feladatok
ellátására kellett átszervezni. Mindezek a főváros lakosságának
segítségével aránylag igen rövid idő alatt jöttek létre.
A budapesti munkásság áldozatos munkájának gyümölcse a meginduló
villamosjáratok, az első termelő üzemek, a postaforgalom feléledése stb.
volt. Az első két hónapban bizony sok helyen napi egy tál étel volt a
fizetség, mely ellenében gyakran napi 10 órai munkával igyekeztek minél
előbb eredményeket elérni. A hétköznapi emberek szárnyakat kaptak, és
csodával határos gyorsasággal tapasztották be a főváros
gyógyíthatatlannak látszó sebeit.
Mivel kevés volt az élelem, jegyrendszerrel igyekeztek az elosztást valahogy szabályozni és igazságosabbá tenni. Még két évvel a háború után is napi 500 kalória tápértékű élelemmel kellett beérni sokaknak, és mellette még dolgozni is kellett. A túlélés érdekében a nagyvárosi lakók nekiálltak földet is művelni. Elrendelték, hogy terület ne maradjon szabadon, művelés alá kellett vonni mindet, még azt se nézték, hogy kié a föld, nagyvonalúan eltekintettek a tulajdonviszonyoktól. A kenyér olyan nagy kincs volt, hogy nem kerülhetett mindennap az asztalra, helyette egész sor más növényt szolgáltak fel: csalánból, gyermekláncfűből, lóheréből, akácfa fiatal hajtásából, akácvirágból, fiatal komlóból főztek a leleményes szakácsok.
az amerikai magyarok gyógyszerajándékát osztják
A közlekedés megindítása
Budapest útjainak ideiglenes helyreállítása,
romtalanítása után a közlekedés megindítása képezte a legszükségesebb és
legsürgősebb feladatot. E nélkül a közellátás és az egészségügy
megszervezése, a kereskedelem megindulásának lehetősége nem látszott
biztosíthatónak.
A vágányok és a közlekedési utak megtisztításában Budapest felnőtt
lakosságának jelentékeny része segédkezett, a felső vezetékek és
villamoskocsik helyreállítása azonban a BSZKRT dolgozóira hárult. A
BSZKRT székháza január 18-án szabadult fel, és itt az elsők között
megalakuló üzemi bizottság haladéktalanul felszólította személyzetét
erre a munkára. Az üzemi bizottság felszólítására az alkalmazottak
mintegy 38-40%-a azonnal jelentkezett is. A műszaki irodán kidolgozták a
helyreállítási tervet, mely szerint a legfontosabb útvonalakat, például
a Rókus-kórház - Rákoskeresztúri temető, Keleti pályaudvar - Közvágóhíd
stb. kellett először üzemeltetni.
Február 3-ig a Kispestre és Újpestre vezető
útvonalakon már elindulhatott volna a közlekedés, azonban az
áramszolgáltatás hiánya még nem tette ezt lehetővé.
Február elejéig megjavították az újpesti vonalat, helyreállították a
nagykörúti és Népszínház utcai vonalakat, az Üllői úti vonalak egy
részét. A helyreállítás munkáját elsősorban még nem a személyi
közlekedés felmerülhető igényei szabták meg. A teherszállításnak
(élelmezés-, szénszükséglet és nem utolsósorban a szemét eltávolítása)
viszonylag legelőnyösebb lebonyolítása határozta meg a vonalak
helyreállításának sorrendjét.
Február 7-én az újpesti víztoronytól a Forgács utcáig
már megindult az első villamos. A hivatalos jelentés közli, hogy a
"járat jelzése 55-ös, fordulóideje 40 perc, a forduló hossza 9 km",
azonban az áramszolgáltatás nehézségei miatt azonban február 10-én már
le kellett állítani. Ettől kezdve a közlekedés megindítása és
rendszeressé tétele már nem elsősorban a kocsik és pályák állapotától,
hanem az áramszolgáltatástól függött.
A szállítás tehát az első hónap végén általában megindulhatott volna, ha
a megfelelő áramszolgáltatást biztosítják. A teherszállítást áramhiány
következtében ideiglenesen gőzmozdonyok beállításával oldották meg: így
például a Rókus-kórház és a Köztemető között a hullaszállítás és a
szemétszállítás is így folyt, és mint már erről szó volt, az
élelmiszereket is így juttatták el a dolgozókhoz.
Körülbelül március közepére javult meg annyira a
helyzet, hogy néhány legfontosabb villamosjárat rendszeres
üzemeltetéséhez az áramellátás biztosítottnak látszott. Így március
17-én ismét megindult az 55-ös a Berlini tértől (ma Nyugati tér) az
újpesti víztoronyig, bár csak a reggeli és délutáni órákban, hogy az
üzemek munkásait a gyárakba és otthonaikba tudja szállítani.
Március 19-én elindult próbaútjára a Thököly úton, Zuglóból a Baross
térre az első rendszeres járat. A végállomások dolgozói számára - mint a
korabeli lapok megállapítják - ez ünnepnap volt: "Az útirányt jelző
táblán, 'Út a szabadság felé', a hirdetőtáblán pedig 'Romokból
építettük' felirat volt olvasható".
Áprilisban azután már rohamos a javulás. Addigra ugyanis az Elektromos
Műveknél is elindították a munkát. A Révész utcai erőművet már március
végére sikerült kijavítani és a Kelenföldi Centrale április folyamán
vált működőképessé, így azok a rendkívül szigorú áramkorlátozások,
melyek korábban érvényben voltak, kezdtek megszűnni, és április közepére
már a rendszeres áramszolgáltatás feltételei is megteremtődtek. A
főváros Elektromos Művei ekkorra ugyanis már napi 16-18 megawatt
csúcsterheléssel, napi 300-350 ezer kilowatt áramot termeltek és arra
számítottak, hogy a megfelelő szénellátás esetén ezt kétszeresére tudják
emelni.
Az áramellátás feltételei - nem utolsósorban azért, mert az orosz
parancsnokság 30 vagon szenet biztosított a BSZKRT-nak a közlekedés
számára - egyre kedvezőbbé váltak. Szinte napról napra adnak hírt az
újságok újabb és újabb járatok elindításáról.
Április 9-én a 91-es a Búr-telep és István-telep, a 93-as pedig a
Búr-telep és Megyer között indul el.
Április 19-én Kispest és a Nagyvárad tér között az 52/a járat
közlekedik.
Április 24-én a Szent István-kórház és az Aréna út között a 23-as
villamost is elindítják, mellyel Kispest és Újpest között megteremtették
a közvetlen kapcsolatot.
Április utolsó napjaiban további hét járatot helyeztek üzembe. A
helyreállítás első szakaszát mintegy betetőzi Budapest jellegzetes
villamosának, a 6-osnak a megindítása a Nagykörúton május 1-én.
Villamoson 1944-ben 500 millió személy utazott. 1945 januárjában nem
volt személyszállítás, februárban 37000, márciusban 175000, áprilisban
1761000 személyt szállítottak a villamosok.
A közlekedés elsősorban reggel 6 és fél 9 és délután 4 és fél 9 közötti
időre korlátozódott, hogy a munkások szállítását a munkaidő kezdetén és
végén le lehessen bonyolítani. Ezzel egy időben a Pest környéki
közlekedést is sikerült konszolidálni. Itt ugyan a helyreállításnál
jóval nagyobb nehézségek mutatkoztak, mert számos kis hidat is
helyreállítani, illetve pótolni kellett.
Ezért januárban a munka igen lassan haladt, mert a 296 km hosszú
vágányból februárban még csak 53 km hosszú vonal van készen, mely
márciusban 129 km-re, áprilisra pedig 198 km-re emelkedett.
Az első járat március 12-én indult el Budapest és Pesterzsébet között
gőzmozdonnyal. Ezt a vonalat március 20-án Csepelig meghosszabbították.
Április elején a Budapest-Szentendre járat, április végén pedig a
Budapest-Nagytétény és Budapest-Gödöllői HÉV is többé-kevésbé
rendszeresen közlekedik.
Az "N" (Nagytétény) jelzésű HÉV a Móricz Zsigmond körtér és Nagytétény
között járt, itt volt a másik végállomása.
A hidak újjáépítése
Hozzávetőleg áprilisra tehető az az időszak, amikor
Pest és Pest környéke rendszeres kapcsolatának közlekedési feltételei
megteremtődtek, és körülbelül ugyanebben az időben vált ismét
lehetségessé, hogy a fővárosnak a hidak felrobbantása következtében
elszakított két városrészét újból összekössék.
Ismeretes, hogy a németek valamennyi budapesti hidat felrobbantották. A
budapesti hidak állapotát egy 1945-ben készült jelentés alapján a
következőképpen rekonstruálhatjuk:
"Az Újpesti Vasúti Híd egy nyílás kivételével fel van robbantva, a
legnagyobb része víz alatt fekszik. A Margit-híd a pesti mederágban
fekvő három nyílásának szerkezete robbantási szerencsétlenség
következtében még a múlt év őszén elpusztult. A budai ág három nyílását
januárban robbantották fel a németek. A Lánchíd középső nyílása és a
Pest felőli oldalnyílás legnagyobb része víz alatt van. Az Erzsébet-híd
budai kapuzata eldőlt, medernyílásának szerkezete a vízben fekszik,
csupán a pesti kapuzata áll. Az erről lelógó lánc a vízbe ér. A Ferenc
József-híd két szélső nyílása konzoljaival együtt épen maradt, és csak a
középső nyílásból kirobbantott hídrész fekszik a mederben. A Horthy
Miklós-híd mindhárom nyílása fel van robbantva, és a szerkezet
fűrészfogszerűen támaszkodik a mederbe és a pillérekre. A Déli Összekötő
Vasúti-híd minden nyílása fel van robbantva. A vasszerkezet csaknem
teljes egészében víz alatt van".
Természetesen, e szomorú helyzet megváltoztatására csak jóval később
lehetett gondolni, mint az élet más területén. Még Budán folytak a
harcok és a pesti oldal is állandó belövések alatt állt, még a hidak
állapotának felmérésére sem kerülhetett sor. Ami pedig a gyakorlati
intézkedéseket illeti - ideiglenes hidak létesítésének lehetőségét -,
ezt a város teljes felszabadítását követően is az időjárási problémák
gátolták. Február végén, március elején csak hevenyészett megoldások
(csónak, komp stb.) teremtettek kizárólag esetleges kapcsolatot a két
városrész között.
A Vörös Hadsereg utász alakulatainak köszönhető, hogy március második
felében és áprilisban megtörténhetett a két városrész rendszeresebb
összekapcsolása. A Vörös Hadsereg március 21-én ideiglenes átkelőhelyet
biztosított a Horthy Miklós- és a Ferenc József-hídon. Műszakilag a
problémát a megmaradt hídrészek felhasználásával, hídroncsokra és úszó
alapokra (pontonokra) támaszkodó fa szerkezetű áthidalások építésével
oldották meg.
Az elszakított városrészek további összekapcsolásának fontos állomása
volt a Margit-híd mellett épült, a Margitszigetet keresztülszelő
pontonhíd is, melyet a pestiek nemsokára Manci néven becéztek. Ezt a
hidat a Vörös Hadsereg egy hét alatt építette fel, és nagymértékben
hozzájárult a forgalom lebonyolításához és meggyorsításához.
Március végéig reggel 8-tól délután 4-ig, áprilisban már reggel 6-tól
este 5-ig lehetett a hidakon közlekedni.
Április 5-én "az orosz hídépítő katonai
parancsnokság által ideiglenesen helyreállított Ferenc József- és Horthy
Miklós-hidakat Budapest székesfőváros közönségének nevében" a
polgármester helyettese átvette.
E gyors, és az adott helyzetben életmentő ideiglenes megoldások azonban
nem voltak elégségesek. E hidak nem állták az árvíz és a téli jégzajlás
viszontagságait. Szükség volt állandó, szilárd szerkezetű hidak
felépítésére. Ezt felismerve a hídépítő szakemberek szinte azonnal
munkához láttak és elkezdték a tervezést. A Közlekedési Minisztérium
hídosztályán elkészültek a Ferenc József-híd végleges helyreállításának
tervei. A tervezet szerint "amennyiben a hengerelést a diósgyőri és
ózdi vasművek együtt végzik, úgy az anyag két hónap alatt elkészülhetne.
A műhelymunkát a MÁVAG- budapesti hídműhelye és a Ganz megosztva további
két-három hónap alatt végezhetné el".
A tervezet továbbá megállapítja, hogy a helyszíni szerelési munkák
időtartama szintén hét-nyolc hónapban határozható meg. Tekintettel arra,
hogy a szerelési munkákat hét-nyolc hónapra becsülték, ez egyben
párhuzamosan a műhelymunkákkal, az egész helyreállítási munkálat
időtartamára elégségesnek ígérkezett. Tehát arra számítottak, hogy még a
tél beállta előtt a híd helyreállítása befejeződhet.
A budapesti hidak helyreállításának kérdésével a Minisztertanács április
19-én foglalkozott. Megállapította, hogy a legsürgősebb feladat a Ferenc
József-híd helyreállítása. A Petőfi pontonhíd (a Lánchíd mellett), "az
újonnan építendő cölöpös fahíd" (Kossuth-híd) építésében jelölte meg
a további fontos feladatokat és ezekre jelentős hiteleket szavazott meg.
Tekintettel arra, hogy az ipar csökkent kapacitása, valamint más irányú
igénybevétele folytán kérdésesnek látszott, hogy a Ferenc József-híd
helyreállításához szükséges vasanyag időben biztosítható lesz, már
áprilisban foglalkozni kezdtek egy új híd létesítésének gondolatával.
Ezt a hidat - viszonylag kevesebb vasanyag felhasználásával - a Duna
legkeskenyebb szakaszán kívántak felépíteni.
Április 27-én már a Közlekedési Minisztérium, a Közmunkák Tanácsa, a
Rendőrség, tervezők és vállalkozók megbízottai értekezletet tartottak,
ahol meghatározták az újonnan építendő híd helyét, a Kossuth tér és a
Batthyány tér között. Az előkészítő munkákat azonnal megindították.
A vasútvonalak helyreállítása
Az ostrom nem csak kettészakította a várost, hanem
elszakította a fővárost az ország többi részétől is. A pályaudvarok, a
vasúti sínhálózat nem kevésbé súlyos károkat szenvedett. Nem kétséges,
hogy a legsúlyosabb károk a Déli pályaudvart érték.
Egy február 17-19-i jelentés a következő sivár képet festi: "Az
állomás egész területe a robbantásoktól, bombatalálatoktól, aknáktól és
tűztől erősen szenvedett. A vágányzat mindenütt rombolva, robbantással
megszakítva, sok helyen kocsironcsokkal használhatatlanná van téve. A
fűtőház nagy része rom".
Ha nem is ilyen súlyos, de jelentős károk mutatkoztak
mind az épületekben, mind a sínhálózatban a többi pályaudvaron is.
Jellemző, hogy a Nyugati pályaudvar 132 vágányából 15, a Józsefváros 36
vágányából 3, a Rákosrendező 48 vágányából 5 volt teljesen sértetlen a
felszabaduláskor.
A helyreállítás első lépéseinek eredményeként ennek ellenére már
megindult a személy- és teherforgalom, mely lehetővé tette az ország már
felszabadult területeinek részleges egybekapcsolását. Lehetővé vált,
hogy Budapestet rendszeresebben lássák el élelmiszerrel, hogy a lakosság
egy részét, elsősorban a gyermekeket vidékre szállítsák, olyan helyekre,
ahol már rendezettebb viszonyok és kielégítő közellátás volt.
A személyforgalom elsőnek a Nyugati pályaudvar és Szolnok között indult
el február 4-én. A vonat szerelvénye 25 kocsiból állott, 1123
ülőhellyel, 1825 utassal közlekedett Budapestről Szolnokra - 658 perc
késéssel érkezett meg.
Az utazók igen nehéz körülmények között tették meg az utat: "Sokat
szenvednek a hidegtől és az éhségtől, egy utas megőrült, három súlyosan
megbetegedett" - írta egy egykori jelentés.
A Nyugati pályaudvar és Vác között az első személyforgalmi vonat február
5-én indult, s 63 perc késéssel érkezett meg. A Keleti pályaudvar és
Gödöllő között február 17-én indult el az első szerelvény.
Február 15-én Gábor József, akkori kereskedelmi miniszter bizakodva
nyilatkozhatott a napilapoknak arról, hogy "Budapest hamarosan
bekapcsolódik a felszabadított területek vasúti forgalmába".
A helyreállítás gyorsan haladt előre. Március első felében Budapest
szinte valamennyi nyílt vonalának elsődleges helyreállítása megtörtént,
így a Nyugati pályaudvar 137 vágányából 98, a Keleti pályaudvar 70
vágányából 64, a Józsefvárosi 36 vágányából 13, a Ferencvárosi 28
vágányából 20.
A MÁV munkája nem korlátozódott a pályaudvarokon és a pályatesteken
végzett feladatok ellátására. A helyreállítás oroszlánrésze éppen a
műhelyek munkásaira hárult. A MÁV Északi Főműhelyében láttak először
munkához. A teljesen elpusztult üzemrészeket a felszabaduláskor azonnal
megalakult üzemi bizottság vezetésével és irányításával bontották le,
illetve hozták használható állapotba. A 100 mozdonyt befogadó
gépcsarnokban megindult a munka. Március 20-ig 30 mozdonyt és 300
tehervagont javítottak ki. Ebben a műhelyben a munka megindítása mellett
a munkások ellátásáról is gondoskodott az üzemi bizottság.
Nem volt rosszabb a helyzet az István-telki Főműhelyben sem, ahol január
13-ától napi 10-12 órát dolgoztak. Megjavítottak 45 mozdonyt, 280
vagont, 30 személy- és csomagkocsit, ezenkívül részt vettek a
Budapest-Vác vasútvonal helyreállításában is. Közben 70000 lópatkót
gyártottak.
A MÁV dolgozóinak eredményes munkáját nagyszerűen dokumentálta a március
9-i napilapokban megjelent kis hír az új vasúti menetrend
megjelentetéséről. Ez azt jelentette - ha természetesen rendkívül
korlátozottan is -, hogy márciusban Budapest a felszabadított
országrészekkel rendszeres vasúti összeköttetésben állott.
A termelés újraindítása
A közlekedés megindításával egy időben ugyancsak nagy
erőfeszítések árán lassan megindult a postaforgalom is. Február 16-án,
pénteken hajnalban megérkezett az első szabályosan feladott és
szabályosan kézbesített távirat. A táviratot Kisújszállás polgármestere
küldte Budapest polgármesterének és közölte benne, hogy február 11-én "Budapest
éhező lakossága számára Kisújszállásról 14 vagonban élelmiszereket
juttatott el".
A levél- és az ajánlott levél-forgalmat március 2-ától már a 4, 5, 7, 8,
9, 10, 62, 72, és 82-es postahivatalokon keresztül rendszeresen
bonyolították le. Az újra megindult levélforgalom lehetővé tette, hogy a
háborútól elszakított emberek újra érintkezhessenek egymással.
A munkások nagy áldozattal és lelkesedéssel vállalt erőfeszítései egyre
inkább megteremtették a normális életfeltételeket a fővárosban. Az
életkörülmények normalizálása mintegy előfeltételét képezte a rendszeres
termelés megindításának. Gyakorlatilag azonban ez a két folyamat időben
egyáltalán nem választható el egymástól, hiszen már a felszabadulást
követő napok mostoha körülményei sem tartották vissza a munkások
jelentős részét attól, hogy ne keressék fel üzemeiket, hogy ne kezdjenek
az üzemek helyreállításához, sőt nem egy esetben a termeléshez.
Az első időben ez a folyamat szinte teljesen spontán volt. Hamarosan
azonban a megalakuló üzemi bizottságok bizonyos konkrét célkitűzésekre
irányították a munkát. Ez rendkívül nagy feladat volt, hiszen az üzemek
csaknem 10%-a a háborús károk következtében beszüntette működését,
84,3%-a súlyosan megrongálódott ugyan, de egyes részeiben dolgozni
lehetett, és 6% csak azoknak az üzemeknek a száma, melyeket nem ért
károsodás.
De nem csupán a gyárépületek és felszerelések károsodása gátolta a
termelést. Nem csekély - sokak szemében szinte leküzdhetetlennek látszó
- akadálynak tűnt a nyersanyag- és félkészáruhiány, valamint a korábbi
üzemi irányítás felbomlása. A kommunisták, felismerve az ipar
megbénításából eredő veszélyt, azonnal harcot hirdettek a nagyipari
termelés megindításáért.
A mozgósítás eredménye, mely részben a kerületi és üzemi
pártszervezetek, részben a megalakult üzemi bizottságok munkája, hogy
már februárban például Kőbányán 31 gyárban 17000 munkás dolgozott.
A Fogaskerékgyárban 60%-os károsodás ellenére már januárban megindult a
termelés a Vörös Hadsereg részére, és februárban már az 1943-as
termelési szint 50%-át érték el.
A csepeli gyárban január 15-én megalakult a 16 tagú üzemi bizottság, és
január 18-ára már 6000 munkás dolgozott. Közülük 60% romeltakarítást
végzett, és 40% már közvetlenül a termelésben vett részt.
A préskovács-osztály, a hegesztőüzem, a motorosztály és több fontos
üzemrész járult hozzá az újjáépítés azonnali megindításához.
Csepelen ekkor már elkezdték a pontonok gyártását, és fő feladatul
kitűzték az első turbina helyreállítását is.
A Ganz-gyár kollektívája minden felsőbb megbízás nélkül még januárban
elkészítette annak a 100 tonnás emelődarunak a terveit, mely a hidak
szerelési és emelési munkálatai során nélkülözhetetlen volt.
A Ganz Hajógyárban is azonnal megalakult az üzemi bizottság és 4500
munkást foglalkoztatott. Áramhiány miatt hallatlan erőfeszítéssel, kézi
erővel hajtották a gépeket.
Ezek az egyes üzemekből származó elszórt adatok nem nyújtanak összefüggő
áttekintést, inkább csak illusztrálják a megindítás munkálatainak
nehézségeit. A termelés általános megindításáról - történjék ez a
helyreállítás céljára, vagy a Vörös Hadsereg háborús szükségleteire -
március közepétől, április elejétől beszélhetünk. Ugyanakkor a
termelésnek ez az általános megindítása új, eddig ismeretlen
mozzanatokkal járt együtt.
A magyar ipari termelés történetében először, a vörös Csepel kommunistái
május 1-e megünneplésére versenymozgalmat indítottak el.
Felhívásukra, mely március 22-én hangzott el, Budapest szinte valamennyi
ipartelepének munkássága válaszolt. Ennek alapján nagy lendülettel
indult meg a munka. Mindezeket az eredményeket nehéz körülményeik,
súlyos szociális helyzetük ellenére érték el. A helyzetre jellemző, hogy
Csepelen 10 óra volt a napi munkaidő, és napi egy tál meleg ételt
biztosíthatott csak az üzemi bizottság.
A Ganz gyár üzemi bizottsága e nehézségeken kívánt változtatni, amikor
azt javasolta, hogy a szovjet élelmiszerkölcsönből elsősorban az ipari
üzemek munkásai részesüljenek.
Az Elektromos Művek üzemi bizottsága azt jelentette, hogy
"Alkalmazottaink - tisztviselők és munkások egyaránt - kora reggeltől
késő estig szenet lapátoltak, vontatóerő hiányában vagonokat tologattak,
s e megfeszített munka ellenértékeként csak fizetési contókat, és
élelmiszerkészletek hiányában egy-egy sovány levest tudtunk nekik
nyújtani".
A munkások rendkívüli nélkülözései bizonyos mértékben a súlyos gazdasági
helyzet velejárói voltak. Ugyanakkor a tőkések nemcsak a gazdasági
helyzetből következően, hanem ezen túlmenően is szerették volna az
újjáépítés terheit a munkásokra hárítani, és elsősorban a béreket az
árak alakulásához egyáltalán nem mérhető alacsony színvonalon tartani. A
KMP azonban, midőn egyfelől kérte a munkásoktól az újjáépítés
áldozatait, másfelől ügyelt arra, hogy csak olyan áldozatot vállaljanak,
melyek ténylegesen az egész ország érdekeit szolgálják.
A tőkések túlzott nyereségének megakadályozására szükségessé vált a
munkások fizetésének sürgős megállapítása és az aránytalanságok
orvoslása.
A Szakszervezeti Tanács még februárban megalakult. A KMP és az SzDP
együttműködésével A Magyar Szabad Szakszervezetek Országos Tanácsa éppen
a munkabérek megállapításában látta egyik legfontosabb feladatát. E
szervezet működött közre abban, hogy a kormány március 28-án rendeletet
bocsátott ki, melyben kötelezte a GYOSz-t, hogy a munkabérek ügyében a
szakszervezetekkel a tárgyalásokat megkezdje.
Április végén - természetesen csak az adott körülmények között - az
egész ipari munkásságot felölelően, a munkabéreket kedvezően
szabályozták. A kibontakozó munkaverseny, a kollektív szerződés
megkötése jele annak, hogy az ipari termelés terén túljutottak a
beindítás nehézségein, és a rendszeres munkafolyamat általánossá vált.
Ez a mozzanat - nézetünk szerint - ismét arra utal, hogy áprilisban
Budapest helyreállításának kezdeti szakasza lezárult.
Nemcsak a termelés folyamatossága és a közlekedés helyreállítása
biztosította, hogy áprilisra Budapest ismét visszanyerte régi helyét és
szerepét az ország irányításában. A város egészségügyi és kulturális
viszonyai, a politikai és társadalmi élet kibontakozása egyaránt a
tavaszi hónapokra ért el olyan színvonalat, mely egy egész ország
gazdasági, politikai és kulturális életét irányító fővárosban
elengedhetetlenül szükséges. Erre az időre sikerült úrrá lenni a város
katasztrófával fenyegető egészségügyi helyzetén is.
Egészségügy
A hosszú háborús nélkülözések, az ostrom hónapjai és
a felszabadulás utáni napok körülményei az emberek ellenálló képességét
nagymértékben igénybe vették. Az idősebbek halálozási aránya a békeévek
havi átlagának majdnem tízszerese volt ezekben a hónapokban. A csecsemők
mintegy 30-35%-a esett áldozatul a közvetlen háborús veszélyt túlélve, a
háború következményeként fellépő betegségeknek.
A temetetlen vagy a köztereken eltemetett hullák, a több hónapos szemét,
a romok törmeléke melegágyai voltak a betegségeknek. A frontról
hazakerült katonák is számos fertőző betegséget hurcoltak magukkal. Ezt
a veszélyt felismerve, a felszabadulással szinte egy időben születtek
meg az első egészségügyi intézkedések. Az egyes házakban, köztereken,
körzetekben azonnal elkezdték a hullák elszállítását és a szemét
összegyűjtését. A Szabadság már január 24-én felhívja Budapest népét a
legfontosabb egészségügyi tennivalókra; fel kell jönni a pincéből, újra
járni kell, tisztálkodni és felforralni a vizet. Ezzel egyidejűleg
rendelet jelent meg, hogy március 31-ig a temetőkbe kell szállítani a
köztereken elhantolt tetemeket.
Január 24-én a Nemzeti Bizottság az egészségügyi helyzet megjavítására
és a járványveszély leküzdésére megalakította a Budapesti Egészségügyi
Tanácsot.
A polgármester február 3-án felmérte a kórházak állapotát, ágylétszámát,
orvosi és egészségügyi ellátottságát. Rendelkezés történt az
egészségügyi dolgozók beosztásáról is, és egyes kerületekben, mint
például a X. kerületben az elöljárók tömborvosokat neveztek ki, akiknek
a rászoruló szegény betegek számára kiadott receptjeit a gyógyszertárak
ellenszolgáltatás nélkül voltak kötelesek kiadni.
Január végére az OTI, a MABI és az OTBA már a betegrendelést is
elkezdhette.
A budapesti mentőszolgálat is azonnal munkába állott, és még januárban
elkezdte az ingyenes tífusz védőoltásokra vonatkozó propagandáját.
Felhívta a lakosságot, hogy minél többen jelentkezzenek oltásra.
Ezek az erőfeszítések nem voltak hiábavalók, mert mint az erről készült
statisztika bizonyítja: 1945 első negyedében járványos betegségben
összesen 702-en haltak meg.
Különösen nagy gondot fordítottak az egészségügyi hatóságok a csecsemők
és gyermekek ellátására. Az egészségügyi tanács a csecsemőintézetek,
gyermekmenhelyek gyors ellátását tűzte ki célul. Március közepére a
főváros 33 ezer gyermeket gondoz. Két-három hét alatt 3998 liter tejet
osztott ki a csecsemőknek. 14 védőintézet működött, melyekben 3000
állapotos anyát, 9030 csecsemőt, 33165 egy-három éves gyermeket láttak
el.
A főváros az ellátatlan gyermekek összeszedésére szociális védőnőket
küldött ki, és a Gyermekvédő Liga helyiségében napközi otthonokat,
illetve átmeneti otthonokat létesített. Gyermekkonyhákat állítottak fel
az állapotos anyák és csecsemők ellátásának javítása érdekében. E
helyeken 6000 állapotos anyát, 8000 szoptatós anyát gondoztak. Az anya-
és csecsemővédelmi intézet 5433 csecsemőt vett ápolásába. A Nemzeti
Segély kezdeményezésére a budapesti gyermekek vidékre való kihelyezésére
is sor kerülhetett. Az éhező gyerekeket a jobban ellátott vidéki
lakosság fogadta magához.
Március 6-án 1000 gyermekkel indult el az első vonat Szegedre. A Nemzeti
Segély sokat tett a fővárosban maradt gyermekekért is. 20000 gyermek
ellátását szervezte meg, 55 kerületi népkonyhát tartott fenn, és
ezenkívül még 23 gyermek- és napközi otthont látott el.
A felszabadulás utáni időszak fő problémáját, a gyermekek ellátásának és
ellátottságának ügyét az egész társadalom magáévá tette.
A főváros Szociális Ügyosztálya mellett, melynek elsőrendű feladata volt
a gyermek-egészségügy szervezése, az egészségügyi tanács, a Kommunista
Párt kerületi szervezetei, a Nemzeti Segély, a Madisz és egyéb
szervezetek minden erővel küzdöttek a gyermekek megmentéséért.
1945 áprilisára sikerült a csecsemőhalálozási arányszámot a februárinak
a felére csökkenteni, mely természetesen még mindig magasabb volt a
normálisnál. A halálozások száma általában is nagymértékben csökkent,
míg januárban 11 995, februárban 7723, márciusban 5081, áprilisban már
csak 3411 ember halt meg Budapesten. Ez utóbbi szám már csak mintegy
ezer emberrel volt több az előző év áprilisi halálozási arányánál.
A kórházak rendbehozatala is gyors ütemben haladt előre. Az ágylétszám
mintegy 80 százalékos helyreállítása - ebben a vonatkozásban - már
normális feltételeket biztosított Budapest lakosságának egészségügyi
ellátása szempontjából.
A kultúra és a politika újjáéledése
Rendkívül gyorsan kezdődött meg az új kulturális élet
kibontakozása is a fővárosban. A Kommunista Párt már február 6-án
értelmiségi gyűlést tartott, ahol Orbán László és Horváth Márton
tartottak előadást az új demokratikus Magyarország értelmiségének
feladatairól.
A kultúra terjesztésének eszközei természetesen új kezekbe kerültek.
Ebben az időben csak egy napilap, a Szabadság jelent meg, melyet a
demokratikus koalíció jegyében szerkesztettek. Új lap megindítása a
súlyos papírhiány miatt egyelőre lehetetlen volt.
Az MKP vezetősége például január 25-én felhívást intézett a rotációs
papír beszolgáltatására. Csupán március végén nyílott mód arra, hogy a
Szabad Nép és a többi párt lapja külön is megjelenjék.
Január végén megtették az előkészületeket a mozik megnyitására, és
valóban néhány mozi február folyamán már megkezdhette előadásait.
A műsorokon új szellemű filmek szerepeltek, sőt az egykori "fasiszta"
tulajdonban levő mozikat a főváros saját kezelésébe vette.
A Nemzeti Bizottság ötös bizottsága február 16-án kiadta a színigazgatói
engedélyeket. Az Operának Nádasdy Kálmán, a Nemzeti Színháznak és a
Nemzeti Kamara Színháznak Major Tamás, az Andrássy Színháznak Várkonyi
Zoltán, a Fővárosi Operett Színháznak pedig Fényes Szabolcs lett az
igazgatója.
Ebben az időszakban a kulturális munka középpontjában március 15-e
megünneplése állott. A Magyar Színházban rendezett ünnepségen először
hangzottak fel a március 15-ét a kommunista szemléletnek méltón
megünneplő, a fasizmus évei alatt elhallgattatott bolsevik művek. Az
egyes politikai pártok képviselői is 1848 demokratikus eszméit
domborították ki és folytatásukra vállaltak kötelezettséget.
Március 15-e megünneplése és az ünnepség szelleme már nyilvánvalóvá
tette, hogy a politikai élet is az ideiglenes kormány székhelyéről,
Debrecenből lassan Budapestre helyeződik át. Közvetlenül a felszabadulás
után Budapesten csak a KMP kezdte meg működését, és oroszlánrésze volt a
felszabadulást követő szörnyű nehézségek leküzdésében. Lassan azonban a
többi demokratikus párt, elsősorban az SzDP és a Polgári Demokratikus
Párt is megkezdték budapesti szervezeteik kiépítését.
A budapesti Nemzeti Bizottság, mely január 31-én alakult meg, márciusban
már véglegesen átszerveződik a pártok és a szakszervezet
közreműködésével.
Az Ideiglenes Nemzetgyűlés már február végén elhatározta, hogy
legközelebbi ülését Budapesten tartja. Ehhez arra volt szüksége, hogy
Budapest küldötteit is beválasszák a nemzetgyűlésbe. Az Ideiglenes
Kormány Politikai Bizottsága a budapesti képviselők számát 108-ban
állapította meg. Ezek közül 26 kommunista, 26 SzDP, 22 szakszervezeti,
16 kisgazda, 9 parasztpárti és 6 polgári demokrata párti küldött volt.
Április 2-án választotta meg Budapest népe a képviselőit. A
meghatározott 108 képviselőn kívül 8 pártonkívüli képviselőt is
választottak, akik között ott volt Bölöni György, Bartók Béla, Szekfű
Gyula is.
Az április 2-i képviselőválasztások alkalmából a Sportcsarnokban
nagygyűlést rendeztek, melyen Kiss Károly bevezető beszédében
hangsúlyozta, hogy Budapest hamarosan újra az ország szíve lesz. Kállai
Gyula, aki az MKP nevében szólalt fel, Budapest antifasiszta és
demokratikus hagyományaira emlékeztetett, hangsúlyozva, hogy az új
demokrácia legszilárdabb tömegeit éppen a budapesti munkásosztály
alkotja.
A főváros képviselőinek megválasztását követően néhány nap múlva
megérkezett a hír, hogy az Ideiglenes Kormány átteszi székhelyét
Budapestre, így Budapest ismét az ország fővárosa lett, mégpedig egy új
ország fővárosa.
Tildy Zoltánt beválasztották az Ideiglenes Nemzetgyűlésbe, majd az
1945-ös választásokon is országgyűlési mandátumot szerezett, akárcsak
fia, Zoltán és felesége, Gyenis Erzsébet (mindhárman a Kisgazdapárt
képviseletében). 1945. november 15-étől 1946. február 1-jéig
miniszterelnök volt, kormányának tagja volt többek közt Nagy Imre is
mint belügyminiszter – igaz, ennek a kormánynak az összetétele kapcsán
már szovjet szempontokat is figyelembe kellett venni.
1946. február 1-jén szűnt meg a királyság mint államforma, mivel a
Nemzetgyűlés az 1946. évi I. törvény elfogadásával Magyarországot
köztársasággá nyilvánította. A II. köztársaság első államfője
köztársasági elnökként Tildy Zoltán lett, a korábbi kormányfői posztot
Nagy Ferenc kapta meg, aki új kormányt alakított. Noha az 1945-ös
választások során a választók több mint 50%-a a kisgazdákat szerette
volna kormányon látni, a kommunisták kihagyása nélkül nem lehetett
kormányt alakítani. A szovjet befolyás egyre nőtt, s Tildynek is azt
tanácsolták brit és amerikai politikusok, hogy igyekezzen szívélyes
viszonyt kialakítani a Szovjetunióval.
Tildy elnöksége alatt folytatódtak a háború utáni népbírósági perek,
egyebek között a Sztójay- és Szálasi-kormányok egykori tagjai ellen. A
halálos ítéletekkel szembeni kegyelmi kérvény elutasítását
államelnökként Tildy írta alá, melynek nyomán jobboldali politikai
ellenfelei (a református lelkészek palástjára utalva) „palástos
hóhér”-nak nevezték el.
1946-ban a kommunisták belső ellentétek szításával szétrombolták a
kisgazdapártot (szalámitaktika), Nagy Ferenc miniszterelnök pedig az
ellene felhozott koholt vádak hatására nem jött haza Svájcból. Tildyvel
a Baloldali Blokk vezetői 1947-ben feloszlattatták a parlamentet, és
augusztus 31-ére új választásokat írattak ki, amelyen jelentős csalások
történtek az ún. kék cédulák felhasználásával. Tildyt 1948. július 31-én
mondatták le veje, Csornoky Viktor hazaárulás vádjával való
letartóztatása miatt (Tildy köztársasági elnöki tisztsége hivatalosan
csak augusztus 3-án szűnt meg). Ezután Tildy Zoltánt 1948 augusztusától
egészen 1956 májusáig – közel nyolc évig – házi őrizetben tartották.