1866-ban érte el Pestet az utolsó nagyobb méretű kolerajárvány, amikor a városban elterjedéséhez kedvező viszonyok alakultak ki. A polgári forradalom után rohamos fejlődés indult meg, a lakosság száma ugrásszerűen növekedett, és a nagyvárosi élet átalakulása a közművesítés fejlesztését, az egészségügyi hálózat bővítését, a köztisztaság előmozdítását tette volna szükségessé. Azonban a város vezetői, hivatali szervei és hatóságai az anyagi eszközök hiánya, a politikai bizonytalanság, a városi patrícius hagyományok és sok egyéb tényező miatt nem tudtak lépést tartani a fejlődéssel.

AJÁNLÓ

Az 1865-1866. évi kolerajárvány az ország területén a negyedik volt. Maga a betegség Ázsiából, India Ganges-menti területeiről került az európai kontinensre. Először 1817-ben terjedt túl a bengáliai területeken, 1821-ben a Perzsa-öböl vidékén dühöngött. Innen a karavánok hurcolták be Oroszországba, a Kaspi-tenger vidékére.

1829-ben az orenburgi kormányzóságban tört ki, 1830 szeptemberében elérte Moszkvát, és terjedésének segített az ekkor folyó orosz-lengyel háború is. Az 1831. évi járvány országos méretekben a legnagyobb volt. Kb. félmillió lakos betegedett meg, és ezek fele meghalt.

A járvány elterjedt Pesten is, ahol 1831. júl. 14-én történt az első megbetegedés. A szept. 16-ig tartó járványban a betegek száma 2450 volt, közülük 1770 halt meg. Érintette Pestet az 1848-1849. évi kolera is, amely azonban sokkal kisebb méretű volt. A következő járvány a krími háború idején, 1854-1855-ben tört ki, és 14 hónapig tartott. Az országos összesítések szerint a halottak száma 30 000-re emelkedett. Pesten és Budán a helyzet különösen súlyos volt. Pesten összesen 3250, Budán 1240 beteg volt; Pesten 1847, Budán 539 eset végződött halállal.

Az 1866. évi járványt az 1865-ös évben a kolera újabb európai betörése előzte meg. A Bengália mocsaraiból induló kolera a szárazföldön keresztül Perzsiába jutott el, majd a zarándokok Mekkába és Medinába hurcolták át, ahonnan a Vörös-tenger partján terjedt tovább. Az Egyiptom felé haladó hajózást eltiltották, a zarándokok a nyár folyamán gyalog tértek haza Alexandria felé, és vitték magukkal a betegséget. Júius 23-án Alexandriában már múlófélben volt, de augusztus közepén Olaszország adriai kikötőiből súlyos eseteket jelentettek. Ezzel a betegség ismét Európába került. Októberben már Triesztben pusztított, megjelent a német birodalom területén, és előfordult néhány eset Erdélyben is. Október végén elterjedt Franciaország jelentősebb városaiban, néhol Angliában is. Bécsbe és Pest-Budára ezúttal nem tört be. Novembertől a betegség lassú eltűnéséről jelentek meg a beszámolók.

Az 1865. évi kolera méreteiben nem haladta meg a korábbi járványokat, de európai megjelenése arra intette a hatóságot, hogy megtegyék a szükséges intézkedéseket a betegség továbbterjedésének megakadályozására. A század 20-as, 30-as évtizedeihez képest nőtt az orvostudomány empirikus tapasztalata a kolerát illetően. Tisztában voltak azzal, hogy a betegség forró égövi eredetű, Európában a nyári hónapokban terjed el. Megfigyelték, hogy iszapos, televényes talajon gyakrabban fordul elő, mint homokos területen. Befolyásolják az életkörülmények, az éghajlatnak nem megfelelő ruházat, a zsúfolt lakások. A járvány a sűrűn lakott területeken terjed el elsősorban, és annál tovább tart, minél nagyobb számú a népesség. Ha az első időben viharos lefolyású, akkor sokáig fog elhúzódni, ha könnyű esetekkel kezdődik, gyorsan el is múlik. Kitörésében, elterjedésében közrejátszanak a nagyobb gyülekezetek, vásárok, kiállítások, zarándoklatok, hadjáratok, ahol - hosszabb-rövidebb ideig - a megszokottnál rosszabb körülmények között él együtt sok ember.

Még vitás kérdés volt az, hogy a kolera fertőző-e, de általában ragályosnak tartották. Megfigyelték, hogy ha egy család megkapta, az könnyen elterjedt a házban, utcában és a környező területen; máskor pedig a kórházakban a beteget ápoló orvosok - természetesen a megfelelő fertőtlenítés miatt - egészségesek maradtak. A kolera kórokozójának valamilyen ,,miasmá"-t tartottak, amelynek mibenlétét azonban nem tudták meghatározni. Különösen jelentősek voltak Pettenkofer kutatásai, aki a kolera elterjedésében a talajnak, a vízállásviszonyoknak, a rossz ivóvíznek, fertőzött levegőnek mint járványfaktornak nagy jelentőséget tulajdonított. Egyre fontosabb lett a betegek elkülönítése, a fertőtlenítés, a gyakori szellőztetés és a városon belül a köztisztaság fenntartása.

1865-ben országos szakbizottság ült össze, és „Utasítást" dolgozott ki arra az esetre, ha a kolera eléri a birodalom határait.

Az „Utasítás" figyelmeztette a lakosságot, hogy a betegség az ország határai felé terjed. Ismertették a kolera jellemét, kórlényegét, lefolyásának szakaszait. Az „Utasítás" készítőinek az volt a véleménye, hogy a beteg teste nem ragályos, ürülékét azonban fertőtleníteni kell. A kolera megelőzésének lehetőségét a mértékletes, de megfelelő táplálkozásban, az időjáráshoz igazodó ruházatban, tágas lakásokban és megfelelő tisztaságban látták. Utasították a hatóságokat, hogy gondoskodjanak a betegek elhelyezéséről. Ahol nincsenek kórházak, ott béreljenek megfelelő lakásokat, a hatósági orvosok mellé - napidíjjal - vegyenek fel magánorvosokat is. Legyen megfelelő gyógyszerellátás.

Ahol kevés a gyógyszertár, ott a községházán és a lelkésznél árusítsák. A hatósággondoskodjék a megfelelő halottszemléről, a hullák elszállításáról és temetéséről. Építsenek a járvány idejére ideiglenes hullaházakat. Rendszeresen hajtsák végre a fertőtlenítést. A járvány idején az utasításokat a hatósági főorvos adja ki, és a hatóság ellenőrizze azok rendes végrehajtását. Ürítsék ki az egészségtelen lakásokat, gyakoroljanak felügyeletet az élelmiszerek tisztasága felett. A hatóság lépjen fel a kuruzslók ellen. Az első kolera-eseteket jelentsék a helytartótanácsnak. Ha a helyzet súlyosbodik, zárják be az iskolákat, tiltsanak be mindenféle gyűlésezést.

A helytartótanács az „Utasítás" megküldésével egyidejűleg felszólította a városi tanácsot, hogy a helyi viszonyoknak megfelelően vezessék be annak egyes pontjait és tegyenek meg mindent a járvány elkerülésére. Pest városában - hosszabb-rövidebb megszakításokkal - az önálló törvényhatóság visszaállítása, 1861 óta működött az egészségügyi bizottmány. 1865. nov. 16-án Tormay Károly tiszti főorvos és kórházigazgató vezetésével, szakbizottmányt nevezetek ki a megfelelő szabályok összeállítására és az intézkedések megtételére. A szakbizottmány felkérte az egyik résztvevőt, Poór Imréi a szabályzat elkészítésére. A betegek elhelyezését ideiglenes járványkórházakban („fiókkórházak") kívánták megoldani. Elsőként a Heinrich-féle házban, a Belvárosban 60—80 ágy elhelyezését javasolták. Terveztek ilyen intézményt a terézvárosi Schéher házban, Józsefvárosban a Dohányraktárban, Ferencvárosban a Vámházban is. Betegszállítás céljából a hordáregylettel kívántak szerződést kötni.

Mozgósították a gyógyszertárakat, a városban működő hatósági és magánorvosokat, az egyházat, az ápoló személyzetet. Utasítást adtak a Rókus kórház melletti telken levő halottaskamra megtervezésére. A terv néhány nap múlva elkészült. 24 halott számára tervezték, költsége 1235 Ft 56 krajcár lett volna. Elkészült a Kerepesi temetőben létesítendő ideiglenes hullaház terve is. Ennek költsége 2801 Ft 19 krajcár volt.

A fertőtlenítést a halottak után klórmésszel vagy vasgálic-oldattal kívánták megoldani. A csatornák kiöblítését is fontos tényezőnek tekintették. Javasolták a hatóságnak, hogy tegyenek intézkedéseket a pincelakások felszámolására, és a városban élő alkalmi munkások, munkanélküliek számára létesítsenek népkonyhákat („levesosztóintézet"). A várost járványkerületekre osztották. Belvárosban 2, Lipótvárosban 3, Terézvárosban 5, Józsefvárosban 3, Ferencvárosban 2 kerületet terveztek. Minden kerületben kellett lakni egy ügyeletes orvosnak, akinek házát nappal városi zászló, éjszaka színes lámpa jelölte.

Nemcsak a városi szakbizottmány hívta fel a figyelmet a szükséges intézkedések megtételére, hanem tevékenykedni kezdtek az egyes városrészekben működő egészségügyi bizottmányok is. Elsősorban a ferencvárosi és józsefvárosi bizottmány volt nehéz helyzetben. Kérték a helyi fiókkórházak felállítását, az udvarok kitakarítását, kutak tisztítását stb. Külön gondot jelentettek számukra a városrészben élő pacalfőzők, rongy- és hulladékkereskedők, zsibárusok. Két házban vágóhíd működött. A malmokban dolgozó alkalmi munkások, a városrészben megforduló idegenek nemegyszer a városrész nagyobb házai környékén vagy pincéiben kerestek menedéket.

A szakbizottság és a helyi szervek javaslatát az egészségügyi bizottmány továbbította a városi tanács felé. A városi tanács annak csak kis részét emelte határozattá.

A halottas kamra és temetői hullaház építését meg sem ígérték, mert nem volt rá fedezet. Megpróbáltak bizonyos összeget tartalékolni a betegség betörésére. Intézkedéseket tettek a szemét eltakarításáról, az utcák rendben tartásáról, elrendelték, hogy a vécékbe az esti órákban — a városban azonos időben — öntsenek nagyobb mennyiségű vizet, amely a csatornákat kiöblíti.

1865. dec. 30-ra elkészült egy nagyobb, 200 ágyas kórház költségvetése is. Csak a legszükségesebb felszereléssel kívánták ellátni. Az egész berendezés 6878 Ft 8 krajcárt ért, ami kb. 2 gazdagabb iparos vagyonának felel meg. Általában 30-40 fős kórtermeket terveztek. A terv irányadó volt a következő évben a kolera-kórházak felszereléséhez.

Az ágyakon kívül a kórház bútora 8 fiókos asztalból, 8 mosdószekrényből, 8 kis puhafa asztalból, 24 festett faszékből, 16 köpőládából, 8 órából állt. Egyéb fából készült felszerelés: 8 festett ételhordó láda, 8 ruhásláda, 8 szenesláda, 16 teaszűrő szita, 8 étdeszka, 8 orvossághordó deszka stb. Az ágynemű megfelelt a szegényebb lakások berendezésének. Minden ágyhoz volt Iószőrvánkos, 3 váltás huzat, egy pokróc, 6 lepedő; de összesen csak 8 matracot és 40 törülközőt vettek. Minden beteg számára gondoskodtak pongyoláról, papucsról, evőkanálról és csészéről. A gyógyászati felszereléshez tartozott 8 gennytál, 24 széklettál, 200 köpőcsésze, 40 fecskendő, 24 olló. A tisztálkodási lehetőséget 4 ülőkád és 24 mosdó biztosította. A berendezést konyhafelszerelés (40 fazék, 40 üst, 2 tűzhely, 8 lábas, tűziszerszámok) és a takarításhoz szükséges kellékek egészítették ki.

A városi tanács 1866. jan. 26-án beszámolt a helytartótanácsnak a kolerával kapcsolatos gondokról. A hatóságot tehát nem érte váratlanul a betegség betörése.

A helyzetet megfelelően fel tudták mérni, azonban anyagi eszközök hiányában semmi lényeges intézkedés nem történt. Születtek tervezetek, de nem volt pénz ezek megvalósításához. Csak a helyi erőkkel tudtak gazdálkodni: az orvosokat, gyógyszerészeket mozgósították, felszólították a kapitányi hivatalt a közegészségügyi szabályok ellenőrzésére, kísérletet tettek arra, hogy biztosokat küldjenek ki ilyen célból.

Azonban sem az egészségügyi bizottmánynak, sem a kolera-szakbizottmánynak nem volt megfelelő tekintélye a városban. Joggal állapította meg az Orvosi Hetilap cikkírója:

"A közegészségügy kezelése hazánkban egyáltalán nincs úgy rendezve, mint azt mai állapotunk, civilisatiónk és foglalkozásaink megkívánják. Kevés az orgánum, csekély hatalmuk, s az orgánumok nem állnak szerves összeköttetésben az alárendelt közegekkel, a helybeli hatóságokkal és a néppel, hogy működésüknek kielégítő sikere lenne".

Nem volt meg a propaganda és ismeretterjesztés sem. A városi tanács a kiadott utasításokat nem hozta nyomtatványok formájában a lakosság tudomására még hónapok múlva sem. A napisajtó sem foglalkozott a kérdéssel. Úgy látszott, mintha a hatóságok igyekeztek volna eltitkolni, hogy a szomszédos országokat elérte a kolera, és betörése 1866 nyarán Magyarország területére is várható. Komolyabb beruházást igénylő egészségügyi létesítmények építésére egyáltalán nem volt pénz.

1866 februárban próbáltak 11 000 Ft-t kérni az országos egészségügyi alapból, de ezt a kérést a helytartótanács elutasította. Legkevésbé az alapvető városi szociális és közegészségügyi problémákon tudtak segíteni, amelyek a kolera gyors elterjedését lehetővé tették. 3 ilyen tényező volt: a zsúfolt lakások, a rossz vízellátás, a nem megfelelő szennyvízelvezetés. Legsúlyosabb probléma a lakáshiány. Bár volt néhány jelentős építkezés, nem tudtak lépést tartani a népesség számának emelkedésével. 1869-ben Lipótvárosban 360, Terézvárosban 1373, Belvárosban 598, Ferencvárosban 719, Józsefvárosban 1423 ház volt.

Lipótvárosban a házak 1/4-e, Terézvárosban 3/4-e, Belvárosban 1/5-e, Ferencvárosban csaknem 90%-a volt földszintes. Pesten átlagosan 38 személy lakott egy házban, ami lényegesen nagyobb volt az országos átlagnál. 1 4
A lakosok száma 200 476 fő, a háztartásoké 35 872. A lakosság 1/5 része albérlő vagy ágyrajáró. Csaknem ezer egyszobás lakásban együtt élt a család a cselédekkel, a mesternél dolgozó segédekkel. Az egyszobás lakásokban 40% volt a családtag, 60% az idegen elem. A többszobás lakásokban sem jobb a helyzet. Átlag 3 személy élt egy szobában. A Belvárosban, Lipótvárosban 2, a többi területeken 4. Ötnél több lakó jutott egy szobára 78 727 egyén esetében, ami a lakosság 2/5 részét jelentette.

Ezek közül 15 664 fő pincében lakott. 13 000 személy volt, aki tíznél több társával lakott egy helyiségben. Pest nagyvárossá fejlődésével a bajok csak fokozódtak. A faluról felözönlő lakosság - a jobbágyfelszabadítás végrehajtása után - kiszakadva régi környezetéből Pestre jött szerencsét próbálni. A növekvő kereskedelem, a fejlődő gyáripar igényelte a munkaerőt. A rossz körülmények között élő lakosság soraiban a kolera gyors elterjedési lehetőséget talált.

Másik probléma a vízellátás volt. Tisztaságról, hygiénéről megfelelő háztartási víz hiányában beszélni sem lehetett. A város vízellátását a talajvizet felhasználó ásott kutakból, néhány fúrt kútból vagy közvetlenül a Dunából merített vízzel biztosították. A bel- és lipótvárosi lakosság a folyóból viszonylag könnyebben jutott vízhez, azonban a külső városrészekbe a Duna-víz hordása megoldhatatlan volt. Pest város altalaja folyami hordalékból, agyagból és kavicsból állt, azonban az építkezések megkezdése előtt a mélyebben fekvő részeket szeméttel töltötték fel. így a leszivárgások miatt a talajvíz szennyeződött. A szűk udvarokban az emésztőgödrök, csatornák, kutak egymás mellé kerültek, ami a szennyeződést tovább fokozta.

A pesti hatóság 1856 óta foglalkozott a vízvezeték ügyével. 1857-ben az osztrák Förster, 1862-ben Siklósy Károly orvos, 1863-ban Bürgermeister Antal kútmester, Poliák Gyula mérnök, Grissel és Docwra angol vállalkozók készítettek vízvezetéktervet.

1862-ben a városi tanács támogatásával „vízvezetéki társulat" jött létre. Úgy tervezték, hogy a vízvezetéket részvénytársasággal építik meg, mert a városnak nincs rá pénze. A tárgyalások rendkívül lassan haladtak előre, mert sem a víz árában, sem a vízmű költségeiben nem tudtak megegyezni. Az orvosok, a sajtó, a hatóságok joggal bírálták a társulat vezetőjét, SzapáryX, hogy nem tud intézkedni. Tisztában voltak azzal, hogy a fenyegető kolerával szemben a víz tisztasága rendkívül fontos lenne, de a városban nem tulajdonítanak neki jelentőséget. Az Orvosi Hetilap írta 1866. szept. 9-én:

"Mondhatjuk, hogy vízvezetékek kellenek, melyek jó ivóvizet hozzanak, az árnyékszékeket, csatornákat, udvarokat és utcákat pedig tisztán tartsák. Legfeljebb tervet csinálnak, s azután, egyet fordulva, a halálálmot tovább alusszák".

Pesten - írta a Pesti Napló - "sokra jut pénz, ami bátran elmaradhatna, de vízvezetékre nem, és sokat észrevesznek, a mi senkinek sincs kárára, de azt nem veszik észre, hogy a kutakat árnyékszékek fertőzhetik meg, és hogy Pest város százezer lakója közt nincs ezer, ki egészséges vizet innék".

Még rosszabb a helyzet a csatornákat illetően. Az 1840-es években épültek ugyan fontosabb csatornák, de ezek a régebbi, belső városrészekben haladtak. A meglevő csatornáknak sem volt elég nagy esése, és a korlátozott vízhasználat miatt azok kiöblítésére nem volt lehetőség. Még csak tervek sem készültek a polgári forradalom
óta új csatornák építésére.

A város orvosai csak saját sajtóorgánumaikban tudták felhívni a figyelmet a közeledő veszélyre. A napilapoknál, politikai folyóiratoknál sokkal kevésbé olvasott Orvosi Hetilap és Gyógyászat vállalta ezt a feladatot, de megjelent néhány önálló kiadvány is.

1866. máj. 6-án megérkeztek az első hírek, hogy a kolera újra betört Európába. Ezúttal Hollandiában voltak az első betegek, azokban a kikötővárosokban, amelyek kapcsolatban voltak a fertőzött arab területekkel. A járvány innen Németországba terjedt át, majd hamarosan megfertőzte a francia területeket is. Jún. 16-án kitört a porosz -osztrák-olasz háború, amely a betegség elterjedését Európa-szerte elősegítette. Ezúttal is eljutott szárazföldi úton a betegség Perzsiába, innen Oroszország, majd Lengyelország területeire. Ez az ága is elérte Németországot. Berlinben júl. 8-ig 697 beteg volt.

Németországban, Ausztriában majd Magyarországon is közzétették a Pettenkofer kutatásain alapuló kolera-szabályzatot.

AJÁNLÓ

Ez elsődleges jelentőséget tulajdonított a fertőtlenítésnek. Előírta a közlekedés korlátozását, a Keletről jövő tengeri hajók utasai számára az elkülönítést. Felhívta a figyelmet a fertőzött talajon való katonai táborozás veszélyeire, a rossz életkörülményekre, utasítást adott a kolera-esetek felderítésére, a járvány lefolyásának rögzítésére is.

1866. július végén a járvány elérte Magyarország határait. A betegséget a Csehországból szabadságolt katonák hurcolták be. Pozsony, Nyitra, Komárom, Esztergom, Fejér és Pest megyében fordultak elő megbetegedések. Összesen 153 705 beteg volt, és ezek között 69628 eset végződött halállal.

Pesten júl. 17-én vitték be az első beteget a kórházba. Aug. 10-én a helytartótanács körrendeletben hívta fel a hatóságok figyelmét a következetes fertőtlenítésre és az egészségügyi szabályok betartására.

Aug. 18-án a városi tanács Pesten ismét életre hívta az előző évben is működött „szakértő albizottmány"-t. Kérték, hogy a helyi körülményeknek megfelelően dolgozzák ki a koleraszabályzatot, amit már az előző évben elkezdtek. Elhatározták az utcák, terek kitakarítását, a kút- és csatornatisztítást is. Azonnal felszerelték az első fiókkórházat a Heinrich-féle házban 60 beteg részére. Augusztusban sor került a Rókus fiókkórház felszerelésére is. Rózsay Józsefei nevezték ki igazgatónak.

A járvány idején a kórházban magánorvosokat és medikusokat is foglalkoztattak, megfelelő napidíj ellenében. Létrehozták az előző évben megtervezett járványkerületeket. Itt a városi orvosnak szintén segítséget adtak, mivel a járvány sokkal nagyobb volt, mint azt az előző évben gondolták. Az orvosi személyzettel nem volt különösebb probléma. Az ősz folyamán az is felmerült, hogy a pesti orvosok vidéki kollégáiknak fognak segítséget nyújtani szükség esetén. A Rókusban Rózsay mellett 3 orvos dolgozott. Volt elég ápoló(nő) is, mivel a szerzetes rendek, apácák is felajánlották segítségüket.

A Kerepesi temetőben hullaházat állítottak fel. Augusztus végére befutottak az első jelentések az ország megyéiből a helytartótanácshoz. Az előforduló eseteket még nem tartották járványnak, de felhívták a lakosság figyelmét a fokozott óvintézkedésekre, az orvosrendőri teendők megfelelő elvégzésére. Szerették volna előmozdítani a propaganda munkát is. Népszerű oktatásokat akartak rendezni, amelyhez igénybe kívánták venni a lelkészek segítségét is

A propagandát Pesten is hiányolták. 1866. aug. 21-én az egyik külvárosi pap fordult a városi tanácshoz. Tapasztalata szerint a külvárosokban élő nincstelen lakosság nem fordul orvoshoz még kolera esetében sem. Legfeljebb a papot hívják el, ha a beteg haldoklik vagy állapota már igen súlyos. Kérte, hogy a lakosságot falragaszokon vagy más formában világosítsák fel, mi a teendő a kolerás beteggel, ha nincs orvos. Ők, a lelkészek is készek volnának tanácsokat adni.

Augusztus végétől a sajtó (Pesti Napló, Pester Lloyd) is bekapcsolódott a felvilágosító munkába. Felhívták a figyelmet az egészséges életmódra, a betegek elkülönítésére és mindenek előtt a fertőtlenítés következetes végrehajtására. Általános volt az az elv, hogy a betegség eltitkolása csak rontani fogja a helyzetet.

Aug. 25-re végre elkészült a városi koleraszabályzat, és megjelentek az utcákon a falragaszok. Az általános utasításokon kívül tanácsot adtak a beteg hozzátartozóinak, hogy mit kell tenni, míg az orvos megérkezik :

"A cholerának leggyakoribb előjele a hasmenés lévén - írták -, addig is míg az oda hívott orvos megérkezik, fektessék le a beteget hozzátartozói, s takarják le mérsékelten melegített paplannal vagy pokróccal stb, rakjanak hasára mustárpépet vagy reszelt tormát, azután melegített ruhát vagy lenlisztpépet ; továbbá, ha még nem hány, adjanak neki italul illatos meleg folyadékot, például hársvirág-, bodzavirág-, mentaforrázatot, orosztheát, boróka-főzetet, stb.".

A felvilágosító munkához tartozott az is, hogy az orvosi folyóiratokban és napilapokban különféle gyógyászati eljárásokat ismertettek, elsősorban az orvosok tájékoztatása céljából. Wagner Dániel, a nagymúltú pesti vegyigyár tulajdonosa újfajta fertőtlenítő szert ajánlott. A Budapesti kir. Orvosegylet rendszeresen ülésezett a kolera ügyében. Ismertették és közölték az új eljárásokat, külföldi gyógymódokat.

A fertőtlenítéshez a klórt túl gyengének találták, a hasmenés ellen timsót, savas ólomoldatot javasoltak. A mákonyt nem tartották megfelelőnek. Az általános elgyengülés és kóma ellen mentateát, kámfort, fenyőmagvakból készült teát, kávét ajánlottak. Siklósy Károly - az 1862-es vízvezetékterv készítője - azt javasolta, hogy a kolerás beteget "vízgyógyászati" kezelésnek vessék alá, azaz testét hideg vizes lepedőkkel borogassák és dörzsöljék.

A betegek ellátásában problémát jelentett, hogy a Heinrich házban és a Rókusban elhelyezett járványkórház hamarosan betelt. Tor may már 1866. szept. 3-án kérte a városi tanácsot, hogy kizárólag pesti betegeket helyezzenek el a járványkórházakban, a környéken lakók problémáját más módon oldják meg.

Szeptember 6-án már egyik kolera-kórház sem tudott beteget fogadni. Végső megoldásként a Josephinum árvaházat szerezték meg a várostól kórház céljaira. Bizonyos segítséget jelentett az is, hogy a különféle városi ápoló intézetekben (Invalidus-ház, Zsidó-kórház, aggmenházak) néhány szobát elkülönítettek, ahol a kolerás betegeket ápolták. így legalább ezekből az intézetekből nem kellett a betegeket a városi fiókkórházakba vinni.

Még ez is kevés volt. 1866. szept. 24-én a helytartótanács arról értesült, hogy minden tilalom ellenére a Rókus-kórház központi részlegében, a többi betegek között helyeztek el kolerásokat.

Szeptember végére a betegség Pesten egyre jobban terjedt. A helytartótanács joggal feltételezte, hogy a városban a fertőtlenítést hanyagul kezelik, azért öltött a járvány ilyen nagy méreteket. Jankovics György helytartótanácsi alelnököt királyi biztosként küldték a városba, hogy ellenőrizze az egészségügyi intézkedéseket. A szept. 29-i leirat előírta, hogy a W. C.-ket, csatornákat naponta fertőtlenítsék. Nevezzenek ki bizalmi férfiakat, akik erre felügyelnek, ha a kapitányi hivatal nem győzi. A járványkerületi orvosok tartalékoljanak maguknál bizonyos mennyiségű vasgálicot, hogy a szegényebb lakosság is hozzájusson. A népesebb külvárosokban is létesítsenek fiókkórházakat, mert a járvány tovább nőhet. A betegség megelőzésére a gyárak is alkalmazzanak orvosokat, akik az ott dolgozók egészségére felügyelnek. Szorgalmazta a helytartótanács a népkonyhák létrehozását, kérték, hogy a Duna-parton jelöljenek ki vízkiemelő helyeket, hogy az ivóvizet ne a csatornák közeléből merítsék.

A főkapitányi hivatal ellenőrizte a városban tartalékolt vasgálic mennyiségét. A kereskedőknél több mint 380 mázsát találtak, és a felmérés alkalmával az is kiderült, hogy a lakosság azt egyáltalán nem vásárolja. A járvány lefolyása a városban gyors volt. Aug. 28-ig 116 lakos betegedett meg, ezeknek több mint fele meghalt. A későbbiek során fokozatosan csökkent a halottak száma. November elején 16 megbetegedés közül csak 1, illetve 11-ből csak 2 végződött halállal. Mint a heti jelentésekből kiderül, a betegek száma a járvány közepén, okt. 3 - okt. 10 között volt a legnagyobb, amikor egyetlen hét alatt 736 ember betegedett meg. November 19-én már egyetlen kolerás sem volt a városban A járvány idején mindvégig egészséges maradt a Belváros és Lipótváros, ahol a jómódú lakosság élt, és a tágas lakásokban normális egészségügyi viszonyokat lehetett teremteni. Az első hetekben a Terézvárosban, majd a Józsefvárosban volt nagy a járvány, azután itt felengedett. Terézvárosban az Aradi utca volt a legveszélyesebb, ahol néhány házban sok ember zsúfolódott össze, és az utcán még csatorna sem volt.

Szeptember közepétől a gócpont a Ferencvárosra tevődött át, ahol a Liliom utca volt a központ. E városrész lakossága volt a legszegényebb, így a kolera elsősorban itt szedte áldozatait. Józsefvárosban a Kálvária környéke volt a gócpont, ahol igen sok volt a földbevájt pincelakás. A statisztikához hozzá kell számítani a kórházban meghaltakat is, akik szintén elsősorban a külső negyedek lakóiból kerültek ki.

A járvány szűnése idején, október folyamán is volt néhány különleges eset. Tömeges megbetegedés történt az Üllői úti laktanyában és a Király utcában levő, "Jó pásztorhoz" címzett házban. A laktanyába nyilván az újonnan érkezett katonák hurcolták be, a terézvárosi házban azonban nem találtak semmi olyan tényezőt, amely a tömeges megbetegedést indokolta volna. Vizsgálatot folytattak, de némi túlzással csak azt állapították meg, "hogy az orvosi szakemberek nem csak hogy a cholerat gyógyítani nem tudják, hanem hogy e kórnak még csak szülő okait sem képesek felderíteni".

Szinte közhelynek számít, hogy a betegség elsősorban a szegényebb lakosság körében terjedt. A halottak statisztikai adatai szerint a meghaltaknak fele tartozott a teljesen nincstelenek (napszámosok, szolgák, gyári munkások) közé. 1866-ban ezek a lakosok a város össz-népességének csak kb. V 3 részét tették ki. A halottak foglalkozás szerinti megoszlása a következő képet mutatja: pap: 2, tisztviselő: 8, magánzó: 9, kereskedő, üzér: 35, festő, fényképész, mázoló: 10, gépész: 4, pék, cukrász, szakács: 3, molnár: 8, mészáros, hentes, szappanos: 5, sörfőző: 3, cipész, kalapos, kárpitos: 39, szíjgyártó, nyerges, kötélgyártó: 2, posztós, paplanos: 2, szabó, szűcs, sapkás: 47, borbély, fodrász: 5, szedő, nyomdász: 2, könyvkötő, kártyafestő: 3, kőműves, cserepes: 28, ács, asztalos, bognár, kerékgyártó: 32, kosárfonó, szitás: 1, arany-ezüstműves, órás: 1, kovács, lakatos, bádogos: 18, tímár: 11, tehenész, kertész: 43, halász, hajós: 8, napszámos: 634, mosónő: 6, szolga: 104, házmester: 8, vasúti
munkás: 10, gyárimunkás: 81, koldus, csavargó: 32, fegyenc: 10, nő: 260, gyermek: 457, ismeretlen: 52. 3 5

A betegek számát tekintve az 1866. évi járvány volt a legsúlyosabb a pesti kolera történetében. 1831-ben 2450, 1855-ben 3250, 1866-ban 4075 megbetegedés fordult elő. Azonban a város lakóinak száma 1831-ben csak 53 335 volt, tehát a lakosság 4,5%-ára terjedt ki a járvány; ellenben 1866-ban csak a népesség 3 %-át érintette.

A betegség a falvak lakóit sokkal inkább tizedelte, mint a városokét. A fertőzött területeken az összlakosság 3 318 780 fő volt, 153 705 = 4,63% betegedett meg. Pesten ennél kisebb volt az arány. Az ország városait tekintve Pesten és Budán voltak a legrosszabb viszonyok. Pesten 136 566 lakosból 4075 fő lett beteg, Budán 42 000-ből 1273; Sopronban 19 943-ból 190, Győrött 18 000-ből 443; Szegeden 70 000-ből 1288; Debrecenben 50 000-ből 180.37

A járvány megszűnése után fokozatosan felszámolták az ideiglenes egészségügyi létesítményeket. A rossz helyzetben levő városi költségvetés miatt is szükség volt erre. 1866. okt. 15-én Tormay már azt javasolta a városi tanácsnak, hogy küldjék el a járványkerületekben élő kisegítő orvosokat és néhány segítséget a kórházakból is.

1866. nov. 3-án jelentették, hogy a járvány elmúlt, új beteg nincs, a városban folyik a fertőtlenítés. Az egészségügyi bizottmány véleménye szerint ez ismét olyan feladat, amit a hatósági biztosok nem tudnak rendesen ellenőrizni, ezért be kell vonni a munkába a kapitánysági tisztviselőket is.

November 12-én elküldték az ápoló-személyzetet, 13-án a fiókkórházban alkalmazott, és a járványkerületekben lakó orvosokat is felmentették munkájuk alól. Felszámolták a Rókus fiókkórházát.39 Az orvosok feladata már csak a gyógyászati ismeretek összegezése és a tapasztalatok levonása volt. Erre az orvosi sajtóban, évkönyvekben, önálló kiadványokban került sor.

Nemzetközi méretekben az 1867-ben Weimarban összehívott kolera-értekezlet adott alkalmat a vélemények összegezésére.

Pesten a járvány idején egyre gyakrabban elhangzott az egészségügyi bizottmány és a sajtó részéről a felhívás, hogy vigyék előbbre a vízvezeték ügyét. Az egészségügyi bizottmány már az első koleraesetek megjelenésekor felszólította a városi tanácsot, hogy a vízvezeték minél előbb készüljön el.

A betegség terjedésével a kérdés egyre sürgetőbbé vált. Szept. 3-án a Gazdasági Bizottmány kérte a városi tanácsot, hogy vessen véget a „vízvezetéki társulat" huzavonáinak. Döntsék el, "valljon van-é azon helyzetben, hogy a tervezett vízvezetéket rövid idő alatt létrehozhatja és akkor bizonyítsa ezt megczájblhatatlan tényekkel; - ha pedig nem, ragadja a város magához ez ügyet, és tegyen akár közvetlen, akár közvetve, oly intézkedéseket, hogy Pest városa egy vízvezetés jótéteményét még tovább is nélkülözni ne kényteleníttessék".

A bizottmányokban, sajtóban, közvéleményben éppen 1866 októberében, a járvány legdühöngőbb heteiben fogalmazódott meg a gondolat, hogy a vízvezeték közmű, amelynek létrehozását nem lehet kapitalista vállalkozás (részvénytársulat) formájában megoldani, hanem csak a város költségén

A járvány pusztításából a város vezetői ezúttal gyorsan levonták a következtetéseket. Az anyagi alapot előteremtve
1868. februárban szerződést kötöttek Lindley angol mérnökkel a vízvezeték építéséről és novemberre elkészült annak első szakasza.

Sokkal kisebb eredményt értek el a csatornázás terén. 1869-ben elkészült ugyan a város csatornázási terve, de ennek megvalósítására csak évtizedek múlva került sor.

1874-ben megnyitották az első népkonyhát, tervek készültek a munkáslakások építéséről is. Az egyes javaslatok csak részben váltak valóra. Azonban az orvostudomány fejlődése, a városok egyesítése után bekövetkezett átalakulás, az új közegészségügyi intézkedések, az orvosi hálózat kibővítése meghozták eredményeiket. Az 1866. évihez hasonló, pusztító kolerajárvány többé nem volt a városban.

AJÁNLÓ