Az Ördög-árok

Idézet a "Fővárosi Közmunkák Tanácsa története" című könyvből

Írta: Varga Máté 2019. augusztus

Az Ördög-árokkal való küzdelemhez egyként kellett technikai tudás, városrendezési és pénzügyi ismeret. Az Ördög-árok históriája oly régi, mint az ördögé. Nem is egy, számos olyan vízmosás van a világon, amelyet a nép ördög művének tulajdonít. Van is rá oka: az irgalmatlan nagy szakadék helyén lomhán terpeszkedik hónapokon át, engedi, hogy gaz kiverje, állat felkeresse, a gyermeksereg rablópandúr-tanyává alakítsa, egyszerre aztán elveszti béketűrését, rohanó sárga víztömeggel telik meg, amely magával ragad mindent, ami útjába kerül.

Így volt ez régen. Az ember nem nyúlt az árokhoz, tehát az árok nyúlt az emberhez. Ma már valamivel szelídebb. Úgy látszik a benne lakó ördöggel is az állatszelídítők módjára bántak: kiöltek belőle minden energiát, úgyhogy ha sikerült is összebeszélnie egy hiú felhőszakadással, csak színpadiasan mutogatja zajló árját, amellyel együtt szégyenkezve tűnik el a rá váró hatalmas csatornaketrecben. Ez aztán minden érzés nélkül a Dunába löki.

Az Ördög-árok Nagykovácsi község határában indul el útjára, amelyet az Erzsébet híd fölött fejez be, nyilván célzatosan a Gellérthegynél, az egykori boszorkányok hegyénél. Itt együtt panaszolhatják a szomorú sorsot, amelyet a civilizáció hozott mindkettőjükre.

Nagykovácsi község felett, a Nagyszénás-hegység tövében kezdődik a vadvizeknek ez a természetes, de rakoncátlan összegyűjtő medencéje. Tizennyolc kilométeren át foglalkoztatja környezetét. Mária-Remetén keresztül a hűvösvölgyi határon jut a főváros területére. Érinti a Szép Juhásznét, a Lipótmezőt, majd a Budakeszi úton, a Városmajoron, a Vérmező mellett a Krisztina körúti oldalon halad a Duna felé.

Mellékárkok is folynak az Ördög-árokba, így a Zugligeti-árok, amely a Szarvas vendéglő tájáról jövet a Szép Ilonánál torkollik bele; a magasabb fekvésű Budenz-árok és a törökvészi oldalon lévő Kapiutcai-árok. Ez afféle régi szabású árokdarab, amint azt a Guggerhegy felé sétálók méltányolni tudják.

A Közmunkatanács műszaki osztálya a hetvenes években megállapította, hogy e budai ördögárok vízszedő területe 9783 hektár (17.000 hold) és majdnem mindenütt meredek oldalak által képezett szűk völgyeken rohan le. Úgy látszik régen két egymás felett fekvő részből állott; az egyik része eredetétől egész a Bátorhegyig (Hárshegy) terjedt, hol a Petneházi-réten tavat képezett; a másik mélyebben fekvő része pedig innét a Dunáig terjedt. A múlt században ez a két rész a köztük volt természetes gátnak megszakadása következtében már egy folytonos mederré vált, a tó eltűnt és az alatta fekvő árokrész meredek hegytorkolattá lett.

Ez a «patak», mely még torkolata közelében is nagyobb hegyi árkokat vesz fel magába, mindig veszélyeztette a Gellérthegy és Várhegy közti völgyet. Ellene évszázadok óta nem történt semmi, ellenkezőleg medrét tabáni részében ház- és támfalak beépítésével szűk, szabálytalan csatornába szorították.

A Tabánban ugyanis a házakat védő támfalak az árok medrében szabálytalan módon és minden összefüggés nélkül épültek akként, amint ezt az egyes telektulajdonosok jónak látták, a nyílt árkot pedig a körülálló házak lakói szemétlerakó helynek használták.

1868 körül a katonai hatóság, amely az Alkotás utcában kórházat szándékozott építtetni, a toalett-folyadékot az Ördögárokba kívánta levezetni. Ezt Buda városa nem engedte meg. Ekkor egy vegyes bizottság útján részletekbe menő tárgyalások indultak meg, amelyek azonban eredményre nem vezettek. Amikor pedig a Fővárosi Közmunkák Tanácsa megalakult, Buda fővárosa 1870 szeptemberében az egész ügyet hozzá tette át.

A tanács műszaki osztálya a neki küldött tervet egészen elvetendőnek nyilatkoztatta ki és új terv kidolgozásába kezdett. Az 1873. évi jelentésben már arról olvasunk, hogy az első munkálatokat a Fővárosi Pénzalapból megszavazott 376.000 forintnyi hozzájárulás biztosítja és hogy Buzzi Bódog és Kéler Napoieon vállalkozók a munkát 1873. március 5-én a Tanács felügyelete alatt a Horváth-kert mellett levő Szent János-hídnál megkezdették.

1875. június 6-án este hat órakor hatalmas esővíz zúdult a városra, amely az Ördög-árkot és a rajta végzett munkálatokat 1200 méter hosszban alaposan megrongálta. A régi boltozat is több helyen beszakadt, magával sodorva a rajta épült házakat is.

Az árok befedése végül 1876 júniusára készült el a Vérmezőig. Azóta a Horváth-kertben csak az 1838-ban állított Nepomuki Szent János-szobor emlékeztet a patak nyomvonálara.

Az 1874. évben szorgalmasan folyt a munka a Szent János-tér és 1 (jelenlegi Krisztina-kőrúton levő) Áldásy-ház között. A munka folytonosságát azonban kisebb-nagyobb akadályok gátolták, mindazonáltal remélhető volt, hogy a nagy mű 1875-ben elér legalább a Városmajorig. Sajnos, nem így történt. Egy hónap sem telt el és az Ördög-árok megrendezte a legpokolibb táncot, amelyet valaha produkált.

1875. június 26-án volt az az óriási felhőszakadás, amelyre a budaiak úgy emlékeznek, mint az 1810-es tabáni tűzvésznek és az 1838-as pesti árvíznek borzalmakban egyenrangú folytatására. A hírlapok tudósítása szerint a városban egyes helyeken az utca a kövezettel együtt eltűnt és tátongó mélységet hagyott hátra; máshol iszappal borított utcák, összeomlott házak, düledező falak, vízzel telt pincék és lakások, az udvarokra kihordott bútorok, gyászoló özvegyek és árvák hirdették a borzasztó csapás nagyságát, amely minden emberi képzeletet felülmúlt. Az Ördög-árok régibb boltozata több helyen beszakadt: a rajta épített házak a lakókkal együtt elsodortattak és eltemettettek; az árvíz tartama alatt a Vérmező és Kelenföld síktengernek látszott.

Az egykorú Horváth Farkas a hegyvidék kárát így ecseteli:

- Ez év június 26-ika volt azon válságos nap, - írja - amelynek áldozatul esett a főváros jobb parti részén minden, amit a bősz vihar és vízár útjában talált. A gyönyörű budai hegyvidék, amely eddig gyönyört és élvezetet nyújtott, a gazdag fürtökkel kecsegtető és bő termést ígérő szőlők a vihar után olyan képet tártak fel, amelyre a fájdalom könnyei nélkül tekinteni nem lehetett.
Az országutak 3-6 lábnyi iszappal és kőtörmelékkel borítottak, a közutak betömettek, minden közlekedés meg volt akasztva; a vízlevezető árkok ölekre menő szélességben kimosottak, hidak, védfalak elsodortattak, az utakon és egyes szőlőkben helyükről csak lőpor segítségével kimozdítható roppant kövek hevertek. Számos szőlőnek nyomát sem lehetett látni.

Súlyosan érintette ez az eset a Közmunkatanácsot, hiszen önszántából ment bele a küzdelembe, amelyre mások nem mertek vállalkozni. Rögtön kikutatta a baj okát és sietett azt orvosolni.

A csatorna belsejében támadt kár abban találja magyarázatát, mondja a jelentés, hogy a csatorna a Vérmezőn létező nyílt árokkal nem lévén még összekötve, a János-hídnál fenntartott beömlő nyíláson át a hegyekről lesöpört hordalék az árok Horváth-kerti részének oldalfalaiból kirántott nehéz fed-kövek a csatorna belsejébe rohamos erővel behajtattak. Ez nem történt volna, ha az árok a Vérmezőn a nyílt árokkal már összekötve és a köztük tervezett anyagszedő akna már kiépítve lett volna... Mindazon házak, melyek az Attila-utca, Ördög-árok, a Szent János-tér és Sas-tér között fekszenek, hasonló esetekben mindaddig ki lesznek téve az áradás veszélyeinek, míg a jelen mély felszínen maradnak, mert a hegyekről leomló víz csakis az Ördög-árokban találván lefolyást, amint ez megtelik, a környező mélységben fogja keresni és találni útját s ha másként nem, az Ördög-árokba nyíló házi csatornákon által fogja a házak mély területét elönteni.

A műszaki osztály további javításokat eszközölt tervén, amelynek alapján 1876 június havában elérte az egyik főcélt, azt t. i., hogy a csatorna a vérmezői nyílt árokrésszel összeköttetésbe került és hogy a fennmaradó nyílt árok a Szent János-hídig betölthető volt, a még az előző évekből fennmaradt Szent János-hídi nyílás pedig beboltoztatott. Ez évben épült meg a kőfogó gödör is.

Még másfél évi szorgalmas munkára volt szükség, hogy a tervbe vett munka - az Ördög-ároknak a Városmajortól a Dunáig fedett csatornává alakítása - befejeződjék. Ez 1878 május végére bekövetkezett.

A Tanács büszkén hivatkozhatott nemcsak arra, hogy a közelmúlthoz hasonló katasztrófák most már nem ismétlődhetnek meg, hanem arra is, hogy a teljesítmény hatása alatt abban a városnegyedben, ahol ötven év óta nem épült egy ház sem, most már - jóllehet nem kedvezőek a viszonyok - öt új ház emelkedett. Továbbá, hogy amíg eddig csak a Duna közvetlen szomszédságában fekvő utcák kaphattak csatornát, addig most már az egész völgy, amely a Dunától a Városmajorig ér; összes oldalaival együtt csatornákkal ellátható.

Az Ördög-árokkal való további küzdelmet a Főváros folytatja becsülettel.

Az Ördög-árok egykori torkolata az Erzsébet híd lábánál
2009-ben a vele együtt folyó szennyvizet átvezették az akkor épülő főgyűjtőcsatornába

A veszedelem napja

Vasárnapi Újság, 1875. július 4.

Vész, iszonyú pusztító vész angyala járt a múlt szombaton, június hó 26-kán este a magyar főváros fölött. Akik szorosan a vész színhelyén nem voltak, csak egy nagyobbszerű nyári zivatart láttak, s nem is sejtették, hogy a szomszéd városrészben, egy pár száz ölnyire tőlük, mily irtózatos mérveket ölt a veszedelem. S midőn másnap annak színhelyét meglátogatták, s a hallott és túlzottaknak vélt híreket a valóssággal összehasonlították s meggyőződtek, hogy az nem csak a híreket, de a képzelet tulcsigázásait is felülmúlta, megdöbbenve állottak a pusztulás nyomai előtt, melynek utczasorok, kőházak s egész sereg emberélet estek áldozatul. Az ember akkor érzi kicsinységét a természettel szemben, mikor annak elemei, rendes egyensúlyokból kibillenve, elszakítják fékeiket s hatalmukkal felülkerekednek rajta s az emberi alkotások szilárdsága, maga az emberi élet nevetségessé válik előttük és megsemmisül az egyenetlen harczban.

Ha egy hatalmas tűzokádó, a föld belsejében forrongó örök tüzek kéménye, kiönti láváját s Herkulanumot és Pompejit hamuba borítja, hogy a századok eltemetett munkáját évezredek ássák ki a mélységből: a nagyság előtt rettegve némulunk el. De hogy egy szikrából, mely véletlenül gyulékony anyagra esett, az orkán fuvalma által városokat elemésztő tűzvész legyen, abban nem tudunk megnyugodni.

Ha egy fejedelmi folyam, mint a Duna, kilép medréből s nagy vidékeket iszapol el, gátakat rombol szét és tahikat, városukat romba dönt, természetesnek találjuk: potentes potentes aqunt. De hogy egy futó nyári zivatarból, mely széltől fujt felhő volt imént, félóra alatt utczákat elsodró s az emberi élet százait megsemmisítő ár legyen: azt elhinni sem akarjuk. Pedig ennek a látványnak voltunk elrémült tanúi e napokban.

A Mauksch-féle ház a főúton

Néhány napi rekkenő, fojtó hőség után, szombaton délután hat órakor, néhány tompa dörej jelenté a vész közeledtét. Egy sebes, futó zápor, intőleg előzte meg a kitörést. Egy negyed óra múlva szokatlanul erős eső tört ki, legnagyobb erővel a budai hegyek közt, óriási jégviharral. A városban is sok helyen lapátolni lehetett a jeget, s a nyugatra néző ablakok üvegei százanként, csörögve hullottak az utcákra. Fél óra elég volt, hogy a pusztulás műve végbe menjen a város azon részeiben, melyek fekvésük s építésük módjánál fogva a veszedelemnek sokkal inkább kitéve, s úgyszolván torkában vannak.

A Csekeő-féle ház a Duna-parton

Ha magas pontról, avagy csak a vár délnyugati bástyáiról nézzük a Krisztina és Ráczvárost, egy teknőfenék gyanánt tűnik föl, a budai hegyek minden oldalról, a svábhegy, a naphegy, a Jánoshegy, eminnen a Gellért, a várdomb, úgy elzárják, hogy a víznek sehol sincs menekvése. Még a Duna felé is egy csekélyebb emelkedésű gerinc zárja el az utat előle. egyetlen lefolyása a hajdan paulus-, most Ördög-ároknak nevezett csatorna, mely egy részben nyíltan, más részben a föld alatt s beboltozva, részint a városrész szennyének, részint a hegyi esők gyüledékének ad lefolyást a Dunába.

Rendesen eléir tágas is, hogy e ezélnak megfeleljen, de rendkívüli esetben oly veszedelem okozója lehet, a minő nem állana elő nélküle. Mert ha a viz minden utczán, a merre nyilast talál, folyhatott volna, s minden oldalból és minden árokból, a hegyek közül és a város utczáiból, nem az egyetlen ördögároknak kellene szükségkép rohannia: a veszedelem közel sem lett volna akkora, mint most.

Az Ördög-árok ellen már rég óta hangos panaszok emeltetnek, e veszélyes jellege miatt is, mely épen 38 évvel ezelőtt, 1837. pünkösd másodnapján hasonló pusztítással csapott ki partjaira ; de főleg bűzhödtsége, rondasága miatt. Beboltozásán s némileg más irányba vezetésén, évek óta dolgoznak már, a nálunk szokásos lassúsággal és határozatlansággal. E körülmény döntő befolyást gyakorolt a veszedelemre. A munkálatok miatt az árok egyes pontjain a szabad lefolyás némileg akadályozva levén, az egyszerre, irtózatos erővel lerohanó víztömeg megtorlódott, visszafelé ömlött, felfeszítette a boltozatot, vagy kitörve belőle, elbontott mindent.

Egy félóra alatt a Krisztinaváros, a vérmezőtől kezdve az alagútig. s le az Attila-utczán, egy tengernek látszott. Képzelhetetlen, a mekkora
víztömeg gyűlt össze perczenként e tekenőben.

Felülről mind nagyobb és nagyobb menynyiségben rohant, a Duna szélességével, de tízszer oly gyorsasággal, lent pedig nem volt lefolyása, míg gátjait el nem törhette vagy át nem hághatta. Az ördögárok megtelt, megtorlódott, helyenként beomlott; a Krisztina- és Ráczváros közti, szemmel alig észrevehető emelkedés a vizet mégis fenntartotta, úgy, hogy félóráig a Krisztinaváros teknője fenekén minden utcza 3-4 lábnyira, helyenként egy ölnyire, a legmélyebb pontokon még magasabb víz alatt állott.

S most vegyük hozzá e városrész utczái s házai nagy részének építését. Szűk, lejtős utczák, apró, gyönge házak, a szobák sok helyt mélyebben fekve az utczánál, az ablakok alig egy pár lábnyival az utcza földje felett. Természetes, hogy az utczák ily vízállásának a szobákban hasonló felelt meg.

A Ráczvárosra valamivel később érkezett a veszedelem. De aztán annál nagyobb volt. Az Ördögárkot - mely itt beboltozva, a föld alatt áll, s egész hosszában házak vannak fölébe építve - több ponton beszakította a viz rohama; a boltozat beroskadt, s a mi fölötte állott, utcza, vagy ház, utána.

Hogy a házak beomlása, a szobákba betoluló öles vizek, mennyi érték pusztulását vonták magok után: ki tudná azt felszámítani? Mennyi emberéletet? még az sincs tudva. A viharkor mindenki házába húzódik, ott véli legbiztosabbnak magát; s mikor a veszély már megérkezett, sok helyt nem volt idő a menekülésre. Sokakat valószínűleg elsodort az ár, s majd csak napok, hetek múlva fogja fölvetni a Duna valahol; e jó öreg víz gondoskodni szokott, hogy az elveszetteket, a soká keresők, végre is megtalálják! A kiket el nem sodort az ár: azokból sokakat a víz iszapjából, a romok közül vettek ki.

Szombat levén, sokan voltak a hegyek közt a zöldben. Azok közül is esett elég áldozat. A vihar, mely egész szőlőket, földestől, tőkéstől a völgybe sodort, mely nagy fákat tövestől tépett vagy tördelt ki, mely öt-tíz mázsás köveket, mint egy forgácsot ragadott magával alá: hogy ne bírt volna az emberekkel? Hidakat vitt el, kocsikat, még vasutakat is, döntött fel, a fogaskerekű vasút gépezetét szétrombolta, pályáját egypár hétre járhatatlanná tette.

A rombolás részleteiről külön helyen vesznek olvasóink tudósítást. Az egésznek képe s okai ezekből is tisztán felfoghatók. Valóban, az ember jó órájában elfeledkezve a természet erejéről, s könnyelműen elmulasztva védelemről gondoskodni* annak ellenséges hatalmai ellen: csak magát okolhatja a vész óráján. Ily építkezés, mint nálunk még egész városrészekben, ily nyomorult alkotmány, mint ez a szerencsétlen Ördögárok, ily szabályozatlan utczák, mint a Rácz- és Krisztinavárosáé: ugyan mire vezethetne mindez egyébre ily veszedelemnél? De vájjon okulunk-e valaha?