A kórház rövid idő alatt népszerűvé vált, s olyan hírességek keresték fel az intézményt látogatóként, mint Széchenyi István és felesége, vagy József nádor felesége, Mária Dorottya főhercegnő.
A Honművész 1836-os kiadása
Az intézetet az 1838-as árvíz elmosta, melynek során
az épület összeomlott. A kórházat és benne a doktor összes vagyonát
elpusztította a háborgó Duna.
Az árvíz levonulta után egy évvel, 1839-ben lakossági adományokból új
intézmény nyílhatott meg: Schoep-Mérei Ágost nem adta fel, hanem a
lakossághoz fordulván alapított egy egyesületet, amelyen keresztül
támogatásokat szerzett. Ügyéhez megnyerte Ürményi Ferenc koronaőrt is,
aki a kapcsolatai által segített a kórház újranyitásában. Az egyesület
1839-ben alakult meg a Nemzeti Casinoban, amelynek fővédnöke Mária
Dorottya főhercegnő lett. Az aláírók között egyaránt megtaláljuk a
főnemesség és a pesti iparosok képviselőit is.
Schoepf-Merei Ágost (1804-1858) Családi nevét a szabadságharc hatására
1849-ben Mereire változtatta.
Schoepf-Merei Ágost, magyar orvos- és sebészdoktor, szemorvos,
gyermekgyógyász, az MTA levelező tagja. Prágában kezdte az orvosi első
évet, majd Padovában folytatta egy évig, végül Paviában fejezte be,
orvos- és sebészdoktori oklevelet nyert 1832-ben. Egy ortopédiai intézet
felállításának céljából azonban 1834-ben Pestre költözött, majd 1836-ban
meg is nyitotta, ami az első ilyen intézmény volt Pesten. Ő vezette be a
hallgatózással és kopogtatással végzett diagnosztikai vizsgálatokat;
előírta a kórtörténetek módszeres feljegyzését és vezetését, ő
honosította meg a bőr alatti (szubkután) ín- és izommetszéssel végzett
műtéteket és a kancsal szem műtétét.
Ő írta az első magyar gyermekgyógyászati tankönyvet és ő indította el az
első magyar gyermekgyógyászati folyóiratot.
A Jelenkor nevű magazin írta ezen év május 15-én: "A gyermekkórházat
létesítői szándékozó egyesület tagjai Pesten már 400ra mennek, ’s igy az
intézet rövid idő múlva tettleg fog életbe léphetni. E’ nagyhasznu
vállalat olly szép sikerültét leginkább Ürményi Ferencz titkos tanácsos
emberbaráti buzgalmának köszönhetni, ki néhány nap alatt igen számos
taggal szaporitá e’ zsenge intézetet, ’s azonkül az előző ülésekben is
mindenkit hathatósan buzdita e’ czél minélelőbbi létesithetésére".
Végül augusztus 15-én, az Ötpacsirta utcában (ma Puskin utca) egy ház 10
szobáját bérelve adták át a Pesti Szegény-gyermek Kórházát. Itt 19
betegággyal, ambulanciával, műtővel, házi-patikával és korbonctani
részleggel működött az általános gyermekgyógyászat. Ez már nem "privát"
intézet volt, hanem a Pesti Szegény-gyermek Kórház Egylet által
létrehozott és működtetett intézmény. Az intézet az akkori világ
negyedik gyermekkórháza volt a párizsi, a szentpétervári és bécsi
kórházakat követően.
Azonban az idő múltával (ahogy az intézmény kezdte kinőni a helyet),
különböző támogatások révén sikerült szert tenni egy ingatlanra az Ősz
utcában (ma Szentkirályi utca), ahol felépülhetett a kórház saját
tulajdonú épülete. Ennek zárókövét 1845. júniusában tették le. Az
építkezés költségének jelentős részét egy úgynevezett "ezüst sorshúzás"
lebonyolításával szedték össze.
A Honderű 1843-as kiadása
Az intézmény 1846-ban már 32000 forintnyi tőkével
bírt. Kopácsy hercegprímás, Batthyány és Károlyi grófnők, s a magyar
rendek több más tagja is 1000-1000 forintot adományoztak, míg 1846-ban
V. Ferdinánd 3000 forintot adott a kórháznak az ágyak fenntartására.
Az új kórházban nem csak gyógyítás folyt, hanem itt oktatták a leendő
gyermekorvosokat is. A kórház idő közben – a támogatók széles körének
hála – folyamatosan bővült. A gyerekeket ugyan ingyen kezelték, de a
későbbiekben voltak fizetős szobák is, sőt lehetővé tették, hogy az
anyjuk vagy a szoptatós dajkájuk is végig a gyerekekkel maradjanak.
Az Ősz utcai kórház
Schoepf a szabadságharc mozgalmaiban tevékeny részt
vett, s az olasz légióban katonaorvosként szolgált. A szabadságharc
bukása után kénytelenné vált menekülni, így Kossuth Lajossal emigrált
(előbb az Oszmán Birodalomba, majd Párizsba, végül Angliába került.
Manchesterben telepedett le mint gyermekorvos, ahol gyermekkórházat
alapított). A kórház vezetését Bókai János vette át, aki Schoepf alatt
segédorvos volt az intézményen belül.
A Vasárnapi Újság így emlékezik meg erről 1860-ban: "Az 1848. és 1849-ik
évben hazánkat földúlt viharos események érzékenyen sujták a fiatal
intézetet is, söt kérdésessé tevék annak további fönnállását. Az egylet
elveszte eddigi tagjainak legnagyobb részét, az intézet pedig
igazgatóját, ki azt s hazáját 1849. júliusban elhagyá. Az ágyak számát
tetemesen meg kellett szorítani, az intézet vezetése pedig az akkori
első segédorvos, dr. Bókai Jánosra bízatott, ki ezen válságos időben,
fizetés nélkül s csupán egy , általa díjazott segédorvossal fél éven át
föntartá az intézetet, míglen egyleti elnök Ürményi Ferencznek sikerült
engedélyt nyerni egy közgyűlés megtartására. Ezen közgyűlés 1852.
február 15-én tartatott meg s abban az egylet újra szerveztetvén, jövője
is biztosíttatott. — Ürményi Ferencz ujolag is egyleti elnöknek, az
eddigi helyettes főorvos dr. Bókai János pedig igazgató-főorvosnak lőnek
megválasztva.".
Bókai János (1822-1884)
Bókai János magyar orvos- és sebészdoktor, szemészorvos,
gyermekgyógyász, egyetemi tanár, a korszerű magyar gyermekorvoslás
megteremtője; a budapesti Stephania szegénygyermek-kórház főorvosa,
királyi tanácsos. 1841-ben Pesten beiratkozott az orvosi karra, de az
ötödik évet Bécsben végezte. 1846-ban a pesti gyermekkórház
tiszteletbeli segédorvosa volt dr. Schoepf mellett. Orvosi diplomáját
1847-ben Pesten szerezte meg, még ebben az évben sebész-szülészmesteri
oklevelet is kapott. Orvosi disszertációjának a dongaláb volt a témája.
A szabadságharc kitörésekor nemzetőr szolgálatot
teljesített, amikor - Jókai tanácsára - Bókaira magyarosította nevét.
Ezt 1897-ben változtatták meg Bókay-ra, miután a császár nemességet
adott a családnak.
Az új igazgató, Bókai gyermekorvosi pályájának elején nemcsak a
gyermekhalandósággal, a legkülönbözőbb gyermekjárványokkal és
betegségekkel kellett megvívnia, hanem sokan a gyermekgyógyászat, mint
önálló szakterület létjogosultságát is kétségbe vonták. A kórház azonban
csakhamar a beteg gyermekek "központja" lett, amelyet nemcsak egy
bizonytalan bevételű alapítvány működtetett, de a szegény gyermekek után
még Pest városa is alig-alig fizetett valamit. Ennek ellenére társadalmi
összefogással, tehetős és jótékony polgárok adományaiból sikerült talpra
állítania kórházát.
1853-ban egy, 1854-ben kettő, 1855-ben öt, 1856-ban kettő, 1857-ben hat,
1858-ban és 1859-ben három-három ágy alapíttatott, miáltal az évtized
végére összesen harminchárom ágy volt található a kórházban.
Az 1856. évben felsőbb helyen jóváhagyott alapszabályok szerint "az
egyesületnek tagja lehet minden emberbarát, ki évenkint 5 ftot fizet az
egylet pénztárába és magát ez összegnek hat egymásutáni éven át,
évenkinti pontos fizetésére kötelezi. Ki az évi járuléknak megfelelő
tőkét, úgymint 100 ftot akár készpénzben, akár biztosan kamatozó
kötelezvényben leteszi, az az egyesület alapító tagjai közé soroztatik;
a ki pedig 1000 ftnyi alapítványt akár készpénzben, akár évenkint
kamatozó kötelezvényben biztosit, egyes ágyak alapitójának tekintetik,
egy
ágy az ö nevéről neveztetik, s a beteg fölvételénél az ö ajánlottja
elsőbbséget nyerend".
Míg 1849-ben 11 ágya volt az intézetnek s egész éven át 88 fekvő betege,
1859-ben az ágyak száma 33-ra nőtt 413 fekvőbeteggel, a bejáróké 3725 fő
volt.
1861-ben a pesti orvosi karon a gyermekgyógyászat magán-, 1867-ben
rendkívüli, 1874-ben pedig nyilvános és rendes tanára lett.
1883-ban ismét költözni kényszerült a kórház; új székhelye a Gólya utca
(most Bókay) lett, ahol a klinika - mai nevén az I. Sz.
Gyermekgyógyászati Klinika - máig is működik.
A Stefánia Szegény-gyermek Kórház (ma Semmelweis Egyetem I. sz.
Gyermekklinika)
az Üllői út és a Gólya utca (ma Bókay János utca) sarkán (kép: Fortepan)