Buda legnagyobb kiterjedésű és legszebb fekvésű temetője. Az utóbbi évtizedekben a tudományos és kulturális élet elhunyt nagyjainak jelentős részét ide temették. A művészetek és a tudományok kiemelkedő képviselői a Művészparcellában és a Magyar Tudományos Akadémia parcelláiban kaptak díszsírhelyet. Az 1980-as években az egyik ravatalozót Makovecz Imre tervei szerint alakították ki. A főbejárati téren 2008 tavaszán felállították Veres Kálmán Griffmadár című alkotását, a távol nyugvók emlékhelyével.
A Farkasréti temető a főváros határában a legszebb
fekvésű. Félkörben a budai hegyvidék lankás hegyoldalai védik
barátságtalan légáramlatoktól, a Duna felé pedig innen olyan kilátás
nyílik a szemlélőnek, amilyenhez hasonlót a világ kevés városában lehet
találni írta a Vasárnapi Újság 1899-ben a néhány évvel korábban
megnyitott temetőről.
Buda legnagyobb kiterjedésű és legszebb fekvésű temetőjének megnyitására
1894-ben került sor. A kisebb sírkertek ekkorra ugyanis részben
beteltek, részben közegészségügyi szempontból elavultakká váltak.
Hamarosan nemcsak a Tabán-Krisztinavárosi és a vízivárosi, hanem már a
tehermentesítésükre létrehozott németvölgyi temetőt is fokozatosan fel
kellett számolni.
A Széchenyi-hegy lankás lejtőjén fekvő temető helyének kiválasztása
annak idején sok vitát kavart. Gyönyörű fekvése egyszerre vált előnyére
és hátrányára: sokan inkább üdülőterületnek, mintsem temetőnek kívánták
volna hasznosítani. Mások még évtizedek múltán is attól tartottak, hogy
az agyagos-kőzettörmelékes talajban átnedvesedéskor földcsuszamlás
következhet be, esetleg talajvíz károsíthatja a sírokat.
A jóslatok ellenére a Farkasréti temető rövid időn belül Budapest egyik
legnépszerűbb temetkezőhelyévé vált. Eredeti területét a főváros
vezetése már 1914-ben kénytelen volt 20 holddal bővíteni a szomszédos
telkek megvásárlásával. Így a Hóvirág utcai felső területtel együtt, a
temető kiterjedése megközelítőleg elérte mai 72 holdas nagyságát.
A régi budai temetők teljes és végleges megszüntetése után a Tabáni és
Németvölgyi temetők számos megőrizni kívánt sírját ide helyezték át.
Egyre több nevezetes személy is temetkezett Farkasrétre, s a sírokra
számos kiváló műalkotás került. A századfordulótól egészen az 1920-as
évek végéig folyamatosan épült az Érdi úti reprezentatív kriptasor.
A ravatalozó épülete
Legnagyobb szabású építkezésként a bejárati tér
kialakítása készült el 1938-ban Módos Ferenc és Krassói Virgil tervei
szerint. Az épületegyütteshez templom, kálvária, harangtorony, új
ravatalozó, árkádos kriptasor, valamint üzletsor, kerítés, fő- és
mellékbejáratok tartoztak. Eredeti állapotukban csak néhány évig
maradhattak fenn: a II. világháború alatt történt bombázások miatt az
építmény jelentős része romba dőlt, illetve súlyosan megsérült.
A háború után a ravatalozót és az árkádos kriptasort helyreállították,
az egykori temetőtemplom belső terét és tornyát pedig urnás temetkezések
céljára hasznosították. 1977-ben a temető területén kívül épült fel a
Mindenszentek plébániatemploma. Ezekben az évtizedekben létesültek a
kolumbáriumok és az új kriptasorok. A művészetek és a tudományok
kiemelkedő képviselői a Művészparcellában és a Magyar Tudományos
Akadémia parcelláiban kaptak díszsírhelyet.
Az 1980-as években átépítették a ravatalozót; ősi magyar motívumokkal
díszített reprezentatív termét Makovecz Imre tervei szerint alakították
ki. A főbejárati téren Horvay János Jó pásztor című, a II.
világháborúban megsemmisült szobra helyén felállították Mészáros Mihály
Főnixmadár című alkotását, a távol nyugvók emlékhelyével. Amerikai
típusú sírkert létesült a 60-as parcellában, első sorában új
díszsírhelyekkel. Elsőként Bartók Béla 1988-ban hazatért hamvait
helyezték itt nyugalomra.
Mára a Farkasréti temető csaknem teljesen betelt, további bővítése
csupán kis mértékben lehetséges. A temetőt mégsem lehet bezárni:
kiváltására másik budai temető nincsen, s jellegzetes adottságai, szép
földrajzi fekvése továbbra is kedvelt temetkezőhellyé teszik. Az utóbbi
évtizedekben a kulturális élet elhunyt nagyjainak jelentős részét ide
temették.
A bejárattól jobbra 2-3 percnyi sétára nyugszik Bartók Béla, a
bejárattól balra található ravatalozó oldalában pedig Bajor Gizi.
Farkasréten talált végső nyugalmat Illyés Gyula, Weöres Sándor, Kaffka
Margit, Jávor Pál, Pilinszky, Gobbi Hilda, Déry Tibor, Örkény István,
Ruttkai Éva, Karády Katalin, Domján Edit, Fedák Sári, Nádasdy Kálmán,
Tolnay Klári, Kabos Gyula, Jászi Oszkár társadalomtudós, Széchenyi
Zsigmond afrikakutató, Bánki Donát, Semsey Andor, Molnár C. Pál, Zelk
Zoltán, Árkay Aladár építész, Knézy Jenő és még sokan mások.
Itt található Budapest exkluzív temetkezési helye, az Angyalok Kertje.
Képek
Hamarosan!