A nemzeti panteon terve már Széchenyi fejéből is kipattant, aki 1843-ban egy egész könyvet szentelt a Gellért-hegy tetején létesítendő "Üdvlelde" gondolatának. E panteon lett volna a nemzet nagyjainak közös temetkezőhelye. Széchenyi elképzelését fia, Széchenyi Ödön vetette fel ismét 1871-ben a közelgő millenniumi eseményekkel kapcsolatban.

AJÁNLÓ

Korabeli lapok szerint "Hazánk fennállásának ezredéves ünnepére, egy a naphoz méltó emlékmű létrehozása, a Gellérthegy-oldal szabályozása és lejtméretezése, kéjlakokkal és villákkal benépesítése, a tetőn, pedig egy méltóságos Pantheon vagy Walhalla-szerű épület, s talán nemzeti katonai iskola felállítására komolyan készítette a terveket".

Az 1871-es városrendezési terv pályázatának második helyezettje, Feszl Frigyes a Gellért-hegyen létesítendő panteon vázlatát is mellékelte. A kör alaprajzú oszlopos építmény tetejére egy lovas szobrot, a lábazati részre a négy világtáj irányába vágtató lovasokat tervezett.

Az 1881-es Nemzeti Panteon pályázatára beadott tervek közül Czigler Győző terve lett az első helyezett, amely stílusában és felfogásában is klasszikusnak számított, s mintha a Hősök terének megoldásait előlegezte volna meg. A centrális középrészhez hosszú oldalszárnyak csatlakoznak, kolonnád, lovas szobrok, a legmagasabb ponton angyalszobor, szabadon álló korinthoszi oszlopok képezik a kompozíció fő elemeit.

1891-ben Pulszky Károly vetette fel ismét a Széchenyi által elindított elképzelést, amelyet sokan vitattak, főleg azért, mert a hegy tetején emelt létesítmény az összes vallást szolgáló templom lett volna.

Kolbenheyer Gyula és Straub Sándor a hegy tetejére egy csarnok megépítését javasolták, amely az 1892-re tervezett millenniumi kiállítás után nemzeti emlékhelyként működött volna tovább.

Palóczi Antal egy kupolás oszlopsorral körülvett szentélyt tervezett az ezredév főbb történelmi eseményeit megörökítő ábrázolásokkal. E terv különlegességét a hatalmas kupola fölé tervezett csillagda adta volna.

Willheim Adolf 1893-as javaslata szerint a Gellért-hegyen egy ión stílusú akropoliszt kellene felépíteni, elé egy monumentális Hungária szoborral, melynek fáklyája és diadémja egyben a város nevezetességeinek megvilágítására szolgálna.

Willheim Adolf 1893-as terve (grafika: Falanszter.blog.hu)

1899-ben a Fővárosi Közgyűlés tagja, Szabó Ferenc egy Erzsébet királynét emlékét megörökítő Örökimádás templomot javasolt.

Medgyaszay István első Nemzeti Pantheon tervét a bécsi Wagner-iskola végzős hallgatójaként készítette 1902-1903 között. Az építmény központi eleme a hegytetőn elhelyezkedő monumentális épület, amelyhez a Duna-parttól szobrokkal és két kilátótoronnyal szegélyezett reprezentatív rámpák vezetnek fel. E rámpákon kívül egy föld alatti felvonó is szerepelt a terveken. A centrális alaprajzú központi csarnokba két előcsarnok vezet, ehhez két oldalt csatlakoznak a mellérendelt terek, adminisztrációs irodák és folyosók. Az elképzelés szerint a központi, a nemzet nagyjainak emléket állító térből galériákkal ellátott kiállítótermek nyíltak volna. Tervéért Medgyaszay István a Művészeti Akadémia Gundel-díját nyerte el.

Második tervét 1906-ban készítette. Legnagyobb újítása a Feszty-körkép elhelyezése a központi csarnokban, de az első tervhez hasonlóan a kupola külső kiképzése itt is a Szent Koronát idézi.

Lendl Adolf 1917-ben megjelent Jövőbetekintés című könyvében egy nagyméretű domború Magyarország térképet tervez a Citadellára, amelyet üvegtetővel fedtek volna le. Művében a Kis-Gellérthegyen egy skanzen kialakítására is javaslatot tesz.

Straub Sándor és Kolbenheyer Gyula terve

"A hegy ormán ilyen nemzeti emléket terveztünk és ennek méretét a hegy magasságával arányba is hoztuk. (...) A nemzeti emlék épülete mögött tervezünk egy nagy víztartót, mely annyi vizet tartalmazna, a mennyi a nagy vízesések, esetleg ugyanazon időben 1-2 óráig, a nagy szökőkút táplálására is elég lenne. E vízeséseknek esténkinti szines villám-fénnyel való megvilágítása a látványosságok egyik főrészét alkotná. A tartóba a Duna vizét a kiállítás motorai nappal nyomnák föl. (...) A nemzeti emlék mögött gondoljuk a történelmi kiállítás ideiglenes jellegű két épületét, esetleg Szent Istvánig és Szent Istvántól a mai napig terjedő korra osztva. Ugyanitt látható a villamos vasút felső pályaháza, a mely egyszersmind terraszos vendéglő is lenne. A hegy éjszaki részén épülne az erdészeti pavillon, a hol az erdőipar, stb, termékei lennének kiállítva. (...) A Gellérthegy nyugati (s a hegy felöli) részén, a hol nagy, széles terraszok vannak, számos, részben magán pavillon épülhet, esetleg egy dalcsarnok is, vagy orpheum-féle mulatóhely. A Gellérthegy déli gerincze mögött, melyet tornyokkal és középkori bástyákkal igen hatásosan lehetne díszíteni, húzódik a villamos sikló, mely a kiállítási területeket köti össze, vagyis a központi csarnok vidékét a hegyi résszel. A hegy meredek volta miatt itt (...) talán hadászati kiállítás lenne. (...) A déli gerincz felső épülete a felhúzó torony lenne, mert ide az alagút baloldali kiágazásában a hegy felső részéig széles aknát terveztünk; a felhúzót elektromotor hajtaná. (...) A kikötő előtt, a vízesések terrasza alatt lenen az alagút bejárata. Az alagút bent jobbra és balra szétágazik s mindegyik ág három csarnokban végződik. A jobboldali ágat a bányászati kiállítás foglalja el; egyik csarnokban a sóbányászat, másikban a szénbányászat, harmadikban a vas-, átalában a fémbányászat lenne feltüntetve. (...) A bányakiállításhoz keskeny vágányú kis villamos bányavasút vezetne. (...) Mindezek a helyiségek a kiállítás berekesztése után egy nagyszabású fővárosi borpincze állandó helyiségéül szolgálhatnának. (...) A vasszerkezetű épületek a kiállítás berekesztése után részben vásárcsarnokoknak, részben pedig vasúti állomás csarnokoknak vagy más czélokra szolgálhatnak, ezeknek költségei tehát jó részben megtérülnének". Straub Sándor, Vasárnapi Újság

1929-ben tartották Budapesten a nemzetközi fürdőügyi kongresszus soron következő ülését, amelyet a Budapesti Fürdőváros Egyesület szervezett. A konferencia lehetséges helyszínéül a Gellért-hegyet jelölték ki korábban, amely miatt a Citadellára egy olyan épületkomplexumot terveztek, amelyben egy 18 emeletes toronyszerű szálloda és egy konferenciaközpont került volna elhelyezésre, a hozzájuk tartozó fürdőmedencével. Sok korábbi tervhez hasonlóan siklót is terveztek a látogatók feljuttatására. E tervek elkészítésére Alpár Ignácot bízták meg.

A Gellért-hegy csúcsának rendezésével kapcsolatos bizonytalanságnak a szovjet hadsereg 1945-ös bevonulása és győzelme vetett véget. A felszabadulás emlékének monumentális megörökítésével Kisfaludi Stróbl Zsigmondot bízták meg. Az emlékmű a Citadella déli homlokzata előtt részre került 1947-ben.

A Magyarok Nemzeti Szövetsége 1991-ben a teljes szovjet emlékmű lebontását kezdeményezte, helyén Szervátiusz Tibor Szent Korona emlékművét akarták felállítani.

A Nemzeti Panteon terve Medgyaszay István szerint

Az ismertető szerint a terv célja egy méltó nyughely létrehozása a magyar nemzet királyai és nagyjai részére, összekapcsolva a nemzet történetét bemutató képek és relikviák ünnepélyes kiállítótermeivel. A feladat olyan módon kiképezni a Gellért-hegy lejtőit, hogy a Panteonnal koronázott, egységes, monumentális koncepció valósuljon meg. A hídpillérek közelében két, azonos magasságban elhelyezkedő fennsíkot egy-egy kilátótorony és kolonnád az egész kompozíció védőbástyáiként határoz meg. A nagyszabású, meredek lépcsők innen vezetnek fel a Panteonhoz. Ügyelni kellett arra, hogy a szimmetrikus lépcsőkarok az egyenetlen terepbe simuljanak, s hogy az épület főtengelye a környék egy jelentős pontjára irányuljon. Mindkét feltétel teljesül, ha a főtengely az Eskü tér középpontjára, az egyik híd végére irányul. Ebben a tengelyben föld alatti felvonó működik, a parttól a lépcső legfelső platójáig.

Alaprajzi elrendezése egyszerű és világos. A központi csarnokba két előcsarnok vezet, a Duna-part felőli a látogatók részére, a szemben lévő oldalon a másik a temetési menet céljára. Oldalt csatlakoznak a mellérendelt terek, az adminisztrációs irodák, valamint a folyosók. A központi csarnokból jobbra és balra a galériákkal ellátott kiállítótermekbe léphetünk.

Az egész koncepció méretei az építészeti kialakítás elé különleges feltételeket állítottak. Mind az impozáns távlati hatás, mind a természet szabad és nyugtalan formáival szembeni kontraszt elérése csak nagyon egyszerű kontúrok és nagy felületek alkalmazásával volt megoldható. Megpróbáltam az egész koncepciót egy szimfóniához hasonlóan néhány nagy motívumban feloldani, a formamotívumok fúgáját megteremteni, hogy egységes és fennkölt hatást érjek el. így a két pilon és a kupola motívuma a lépcsőpihenőn azonos szélességben és arányokban, de eltérő formában jelenik meg, ahogy egy szimfónia visszatérő alapmotívuma képezi az egység nélkülözhetetlen feltételét.

AJÁNLÓ

Medgyaszay István tervei

A Millennium eszméje Medgyaszayra is hatással volt. A Wagner-iskola végzős növendékeként 1900-ban vetette papírra első elképzeléseit a monumentális emlékműről, mikor még az Erzsébet híd sem állt. Tervei szerint az emlékmű a hegy két oldalán lévő fürdők nagyszabású kiépítésével, városi terek kialakításával indult volna.

1902-ben elkészült az Erzsébet híd, s döntés született a Gellért-hegyen felállítandó emlékműről is. Medgyaszay elképzeléseit e realitásokhoz igazítva a hidak tengelyébe zárta. Átgondoltsága, kompozicionális következetessége és kiforrottsága, nagyvonalú tömegkezelése és határozott keleti irányultságot mutató egyéni stílusa egyaránt az életmű kulcsfontosságú művévé avatja.

A tervek 1903-ban elnyerték a Művészeti Akadémia Gundel-díját. A Műcsarnok 1904-es kiállítása után a terveket a magyar állam megvásárolta a Szépművészeti Múzeum számára.

Medgyaszay István terve

"Az Árpád-házi, az Anjou- és vegyes házakból való legnagyobb királyaink és erdélyi fejedelmeink hamvai az ország városaiban kisszerű, jobbára elhanyagolt műemlékek alatt nyugosznak, olyan környezetben, mely legalábbis nem méltó szellemükhöz és történelmi jelentőségükhöz. Mert nagy erkölcsi erő rejlik abban, ha a művészet felemelheti lelkünket azokhoz a magasan szárnyaló lelkekhez, akik emberi nemünk és fajunk vezérlő világosságai. Itt volna tehát méltó helyük az emberszeretet, a jog, a szabadság és a nemzeti művelődés nagyjainak.

Az egész tervezet alapeleme tehát a hegy tetején emelendő Nemzeti Panteon legyen, nagyszerű térhatású termekkel, melyekben a nagyok szobrai, emlékei és sírjai volnának méltó elrendezésben. Ezek fölé tágas galériák tervezendők, ahonnan az egész áttekinthető és még magasztosabb hatású lenne. Itt tartanók meg legnagyobb és legszentebb ünnepeinket, itt gyászolna a nemzet és itt róná le háláját nagy fiai és azok emléke iránt. Kell tehát ezekhez az ünnepélyekhez méltó hatalmas csarnok, kellenek ide vezető hatalmas lépcsők is és feljárók, hogy felzarándokolnánk nagy, ünnepélyes tömegekben.

A további meggondolás során az az elvi kérdés merül fel, hogy mily terjedelmű és helyzetű legyen az egész kiképzés. Terjedjen-e az egész hegyre, annak egy részére vagy csak egyik lejtőjére? Ebben a kérdésben két követelmény dönt. Az első értelmében kívánatos, hogy a panteon a hozzá vezető lépcsők és feljárók, az ezekkel összefüggő teraszok, szobrok és egyéb művek a dunai hajókról és legalább a pesti oldal minden pontjáról láthatók legyenek. Másfelől a nemzeti önérzet emelésére, a felemelő és lelkesítő hatás szempontjából kívánatos, hogy a távlati képben azoknak ne csak egy része, hanem lehetőleg mindig az egész koncepció jelenjék meg impozáns egységében. Az első követelménynek megfelel a hegy délnyugati és Duna felőli meredek lejtője. A másodiknak - az egységes távlati kép követelményének - azonban csak a Duna felőli lejtő tesz eleget, azzal az újabb gyakorlati követelménnyel, hogy a hegy délnyugati és északi lejtőjének utóbb rendezendő útjaihoz és kiépítéséhez a kellő kapcsolópontok meglegyenek.

Az elrendezés terjedelmét észak felől a Gellért tér, dél felé a Döbrentei tértől innen eső mellékutcák szabják meg. Minthogy a két Duna-híd is beleesik az egész távlati képébe, az emlékművek helyzete ezek tengelyeire kell hogy vonatkozzon.

Az egész koncepció és a beépített város között való átmenetet többféle módon oldottam meg. Amikor még nem állott az Erzsébet híd a mostani helyén, azt egyik első tervemben távolabb, a Döbrentei tér felé gondoltam, ahol a híd tengelyében nagyobb félkörű teret alakítottam volna, melyet a Rudas, esetleg Rác fürdő szélesen kiépített tömegei körítettek volna. Tágas úszócsarnokok, gyógyfürdők, kerti helyiségek, a társas életet szolgáló felolvasó- és hangversenytermekkel és könyvtárakkal. Ezt azután lankás sétautak, lépcsők, teraszok kötötték volna össze a hegyen levő panteonnal. Így támadt volna fel e helyen a mi körülményeinkhez és természetünkhöz alkalmazkodva a klasszikus világ harmonikusan szép életmódja. Ugyanilyen megoldást nyert volna a másik oldalon fekvő Sáros fürdő is.

Azóta fölépült az Erzsébet híd. Az említett elrendezéseket a hegylejtővel szerves egységben nem lehet már megoldani. Megmaradtam tehát annál az elvi megállapodásnál, hogy az egész koncepciót a hidak tengelyében lezárom. [...]

Mindinkább világosabb lőn előttem, hogy ezt a regényes fekvésű hegyet, mely az egyhangú bérházak, egyenes utak, gázlámpák és villamossínek világából fönségesen emelkedik ki, nem szabad teleépítenünk, hanem ellenkezőleg: éppen a művészi alkotások által az ellentétek hatása alapján érvényre kell juttatnunk. Törekvésünk csak akkor helyes, ha sikerül oly megoldást találnunk, amelyben a természeti szép a művészi széppel összeolvadva egységes és magasztos harmóniában egybeforr.

Ezek után az a gondolat látszott leghelyesebbnek, ha a lankás feljárók és kocsiutak teljesen a hegy szabálytalan felszínéhez simulva vezetnének fel. Ily módon ugyanis a sziklák teljesen megmaradnának. A rétegtervben való pontos szerkesztés azonban arról győzött meg, hogy a gyalogút 5-7 százalékos csekély lejtésével s így nagy hosszúságával, gyakori fordulataival igen behálózná a Duna felőli gyönyörű hegyoldalt, másfelől ezt az úthálózatot egységes, nagy koncepcióba foglalni a hegy szabálytalan felszíne miatt lehetetlen volna.

A másik megoldást a lépcsők nyújtották volna. Ez műszaki szempontból teljesen kifogástalan, de ahogy elölnézetben vázoltam a feljárót, rögtön éreztem, hogy a lépcsőkarok emelkedése az egész képben túlságosan hirtelen, nem elég komoly és nem elég ünnepélyes. Pedig az emelkedésben az 1:4 arányon alul nem maradhatunk.

Így jutottam itt is a két elv egybevetéséhez, az emelkedő út és a közbevetett lépcsők ösmert elrendezéséhez. Az út emelkedése 20 méteres darabokban 5 százalék, a lépcsőé 5 méteres darabokban 25 százalék, tehát átlagosan 9 százalék. Ez annyit jelent, hogy a felvezető út körülbelül 1200 méter. Ha ehhez hozzáadjuk a kétszeres emelkedést, a panteonba vivő séta kereken 1500 méter vízszintes hosszúságnak és időben jó negyedórának felel meg.

Az ily módon megállapított feljárók egységes széles rendszerét először a panteonnal együtt párhuzamosan helyeztem el a Duna-parttal. Ez nagy feltöltéssel járt volna. Második tervemben beláttam azt, hogy ilyen nagyszabású koncepciónál a szimmetriatengely hajlása ferde is lehet.

És valóban, ahogy a 115 öl magasságú rétegvonallal párhuzamosan vettem azt fel, sokkal inkább oda illett a hegylejtő hajtásába és a Citadella falaira. Elértem ezzel azt is, hogy a panteon tengelye a pesti Duna-part egyik jelentős pontjára, az Eskü tér felé irányul. A panteon alatt levő négy kar, a hegyoldal hajlásába belefeküdve, levezet egy szélesebb nyugvóig, ahonnan jobbra-balra hosszabb karok visznek a kétoldali tornyokhoz. Ebből a fele magasságból már nagyobb hajlású lépcsők vezetnek le a két hídfőhöz.

A hegy hátsó lankás lejtőin kanyarodnék fel a kocsiút, míg elöl a középtengelyben egy már meglevő bevágásban vezetne fel a szikladarabokkal lefedett Sikló"

"Az egész koncepció művészi megoldásának alapeleme az előző megfontolások értelmében maga a panteon. Tömegének súlypontját a kiemelkedő kupola hangsúlyosa és ettől jobbra és balra terül el az épület. Ez a hosszúságban való kifejtés ellenkezik a műtörténetből ismert ama elvvel, amely az ilyen nagyméretű és szélesen elterülő vidékre kiható műnél csak a középponti elrendezést engedi meg. A hegy felső rétegvonalához azonban jobban hozzásimul a hosszan elnyúló tömeg, érezzük, hogy így nem a síkra, hanem éppen erre a hegyre való; jobban ül a helyén. Másfelől a hegylejtő is az Eskü tér felé ereszkedik.

Az ehhez simuló eljárónak is csak egy homlokzata lehet, nem volna tehát helyes, ha az ezzel szervesen összefüggő panteon homlokzata mindenünnen egyenlő lenne, így oldalról is, hol a lépcsők már alig látszanak. Ily módon a Margitsziget felől az egész koncepció majdnem elölről látszik, lefelé haladva folyton változik a kép, míg a Csepel-szigetről tekintve már oldalt fordul, elöl a barlang teraszával és felette az egyik toronnyal. Ezekkel okolom meg a kivételes megoldást.

Hogy a hegyet koronázó panteon jobban érvényesüljön, művészi tekintetből is kívánatosak a széles, ünnepélyes feljárók. Nyugodtabbá és fönségesebbé válik az egész a távolból szemlélő előtt. Az ünnepélyekre felzarándokolók látóköre is emelkedik és szélesedik, hangulatuk is mindig meghatottabb lészen, szinte előkészíti őket az Ünnepélyre, mint az egyiptomi szentélyek előtt levő hosszú szfinxsorok.

Az egy-két ezer méter hosszú feljárót nagyszabású, egyszerre áttekinthető és a két híd teljes közét befogó egységes képben kell megoldani. Ez volt a feladatban a legnehezebb. Ilyen helyt már teljesen felszabadul az építő képzelete, nem köti semmi sem, de annál nagyobb igényű, annál magasabb lett a cél: a teljesen szabad, tisztára művészi megoldás".

A kompozíciós feladat a hidak közötti aszimmetrikus hegy olyan kiképezése volt, hogy az épület ne nyomja el a hegy látványát, minél jobban idomuljon a természeti környezetbe, ugyanakkor megteremtse az átmenetet az épített környezet, a város felé. Ennek érdekében Medgyaszay az egész kompozíciót meghatározott viszonyba hozza a városszerkezettel úgy, hogy annak elemei már a városban kezdődnek.

A központi tömeg kereszttengelye az Eskü térre irányul, az épület hossztengelye a Ferenc József híd előtti tér közepére. A hídfőknél kapuzatszerűen, párosával kialakított őrházak a kompozíció legtávolabbi - még a városban elindított - elemei. A déli oldalon az őrházak mögött két pilon áll, a négy elem alkotta téglalap középpontjából indul a déli lejtő tengelye, amelyen a barlangszentély előtti terasz helyezkedik el és a hozzá vezető lépcső, felette a kolonnádos kilátótorony. Északon az Eskü téri híd őrház-pilonjai mögött indul a karéjos, emeletes kolonnáddal keretezett lépcső, e felett is kilátótorony áll. Ezekkel az elemekkel mesterien oldotta meg a városi környezet átvezetését a hegy szeszélyes formáihoz.

A két, már a hegyhez tartozó lépcsőmű között, a főépület tengelyében álló "völgytemplom", a kéreg alatti sikló állomása jelenti a harmadik Duna-parti elemet. Az alsó lépcsőteraszokat az állomás épületével kerítés köti össze, szinte kertté szelídítve a Gellért-hegyet. Óhatatlanul a Várkert-bazár Ybl tervezte impozáns együttese jut eszünkbe.

Az együttes körül teraszokon kolonnáddal körbevett őrtornyok hangsúlyozzák az együttes közepét. A tornyoktól váltakozóan a terephez simuló rámpák és lépcsők vezetnek az épület tengelyében lévő alsó, szoborcsoporttal díszített teraszra. Innen a kompozíció szigorúan szimmetrikus, a kertépítészet klasszikus hagyományait követi. A felvonulási út az épület előtti terasznál ér véget. Innen pilonok és szoborcsoportok közötti lépcsőn érhető el az előcsarnok előtti legfelső terasz.

A főépület hosszan elnyúló tömegéről Medgyaszay kétoldalt leválasztja a galériás oszlopcsarnokokat, hogy a középső kupolacsarnok kiemelésével a feladattól elvárt centrális alakításnak eleget tegyen, így az minden irányból centrális kompozícióként jelenik meg. A kupolacsarnok kör alaprajzú, átlós sarkaiban karéjos fülkékkel bővített tér, amelyhez a két háromhajós oszlopcsarnok kapcsolódik. A hatalmas termekbe szobrok, képek, relikviák kerültek volna, a nemzet nagyjainak lesüllyesztve elhelyezett szarkofágjaira innen lehetne rátekinteni.

A szoborcsoportokkal és fáklyákkal kísért felvonulási út az épület előtti két lovas szoborhoz vezet. Bal oldalon Árpád, felette a pilonon Magyarország címere, jobb oldalon Atilla, Erdély címerével. A pilonok mögött kétoldalt, a kiszolgáló-épületek tetején a honfoglaló vezéreknek és az ország nagyjainak szobrai. A kupola tengelyében, az előcsarnok tetején mint talapzaton óriási szoboralak áll: áldást osztó táltos, mint a Feszty-körkép hasonló figurája (ilyen a Palóczi-féle terv áldó géniusza is). A teljes szoborkompozíció a honfoglalás témájára épül, a központi csarnok maga is Feszty Árpád körképének elhelyezésére szolgál, tetején a kupola a Szent Korona formáját veszi fel.

A bal oldali szárnyon, az oszlopfolyosó felett, az egész falfelületet betöltő dombormű Szent István koronázását ábrázolja. Jobb oldalon I. Ferenc József magyar királlyá koronázásának jelenete. A domborművek központi részét szélesebb szemöldökív hangsúlyozza, amely egyúttal tagolja a múzeumi szárnyak homlokzatát.

A mű tömegformája, lépcsőzetes komponálása, az elemek formai alakítása biztonságot és erőt sugároz és egyúttal perspektívát fokozó szerepe van. A téglalap keresztmetszetű pilonok felfelé keskenyednek. A központi csarnok a négyzetes alaprajzból a kupola indulásáig fokozatosan nyolcszögbe megy át, hogy aztán íves átmenettel a korona abroncsához simuljon. Ez a központi tömegnek harangformát kölcsönöz. A nyolcszögű test vállaira erős plasztikus díszítésként Medgyaszay ráteríti - mint csipkegallért - a korona függőit, a vállak között három-három csúcsíves nyílású keleties ablak. Az oldalszárnyakat az előcsarnokokhoz kapcsolódó, a teljes épületet körbefutó, tornácszerű oszlopfolyosó övezi. Monumentális hatását fokozza a hatalmas lábazat. Ebből nőnek ki a pilonokhoz hasonlóan sudarasodó és fejezet nélkül, lekerekítve záródó oszlopok. A közöttük feszülő, síkban visszahúzott, háromkaréjú szegmensív szabadon hagyja a pillérek tetejét. Az oszlopok, a szegmensívek bécsi és lechneri formák hatását mutatják.

A kolonnád mögött, az oldalszárnyak reliefjei felett bütykös, félköríves ablakszemek sora nyílik. Az ablakközök konzolain támaszkodó, széles kiülésű szemöldökpárkányok a kolonnád ritmusát ismétlik. A szemöldökívek válla felett rozetta díszítés, ívének alján az ablakbütykök sugaras kivetítéseként bordák sora. Az utalás félreérthetetlen, ezt a formát India sziklatemplomairól ismerjük. Ez a patkó alakú nyílás az úgynevezett "Napablak", a kudu, amelyet többnyire a csarnoktemplomok emeletén, a boltozat közelében, ahhoz igazodóan alakítottak ki, és formájában a faépítészet - szekérre feszített sátor és a ponyvát tartó bordázat - emlékét őrzi. Medgyaszay a kudu motívumából sorozatot képez, ezzel a térlefedő szerkezetnek lebegést kölcsönöz, azt kissé anyagtalanítja, növelve ezzel az emelkedettség érzését. Ez a keleti kereszténység és az iszlám építészetében is ismert és alkalmazott eljárás. A sorolással elvész a motívum egyedisége és ornamenssé válik. Figyelemre méltó az előcsarnok hármas bejárati nyílása feletti bütykös ablakszemek dekoratív sora, amely Medgyaszay későbbi ablakmegoldásainak korai példája.

A mű 1907-es párizsi kiállítási ismertetőjében az építész így fogalmazott: "Formai megoldásában nem másoltam egyik elmúlt és idegen kor stílusát sem. [...] Arra törekedtem, hogy a gondolat széles, egyszerű, józan, az érzés erős és őszinte legyen. Egyik első kísérlete ez azoknak a művészi törekvéseknek, amelyek majdan az akkori időkbe illő és magyaros stílusra fognak vezetni".

Az elképzelés átfogó kifejtésére 1908-ban került sor, ez az első hazai nyomtatásban megjelent publikációja. Ekkor már ismerte a gödöllőieket, túl volt néprajzi gyűjtőútjain, az európai nagyvárosok keleti gyűjteményeinek tanulmányozásán, s ezért némileg eltérően interpretálja a mű egyes momentumait.

A terv 1907-ben a párizsi Sodété des Artistes Français érmét, az 1909-es londoni építészeti kiállításon VII. Edward király elismerését nyerte el, 1923-ban Monzában Diploma dell' Honoréval jutalmazták.

AJÁNLÓ