A törökök 1686-os kiűzése után a vízivárosi mecsetet
és dervisépületet a ferencesek rendje kapta meg, akik a romos épületeken
1703-ban kezdték meg kolostoruk építését Dumont mérnökkari ezredes
tervei alapján. Az elkészült nyugati épületszárny elkészülte után,
1722-ben kezdték meg a déli, majd 1726-ban a dunamenti szárnyak építését
- utóbbit teológiai és filozófiai oktatásra használják.
Az egykori mecset helyén ekkor egy szerényebb kis templomot használnak:
a jámbor ferencesek annak jeléül, hogy itteni építkezésüket és egész
munkálkodásukat az Immaculata oltalmába helyezik, ott, ahol tervük és a
kapott adomány szerint kolostoruk falának a Vásártéren végződnie kellett
volna, egy kis kápolnát állítottak föl és belehelyezték az égi Szűz kis
kőszobrát.
A kis kápolna a négyszögű tér közepétől és az útvonaltól (az akkori
Országúttól) körülbelül egyenlő távolságban volt és ott maradt akkor is,
amikor a hatóság nem engedte meg odáig a kolostor falának kiépítését.
Nagyobb jelentőséget nyert, amikor az 1710-töl 1713-ig tartó
pestis-járvány miatt a templomokat zárva tartották. Akkor a kápolnácska
lett a vízivárosi hívek istentiszteletének és megvigasztalódásának
helye, ott hallgatták szabad ég alatt a bem utatott szentmisét és a
bátorító szentbeszédeket.
A kápolnához akkor deszkafalból kis sekrestyét is csatoltak. A
kápolnában álló Immaculata-szobor a templomok újabb megnyitása után is
gyengéd tisztelet tárgya maradt. Erre rávilágít az az eset, amikor
1717-ben, a ferencesek följegyzése szerint 1720-ban, a belgrádi
csatározásban megsebesült előkelő katonatiszt, Taffin (Taaffe?) Félix
gróf, a würtenbergi Frigyes vértes ezred őrnagya, fogadalomból ezüst
palástot adományozott az Immaculata-szoborra.
1731 és 1737 között alakítanak át a ma is látható formára
(homlokzatát a kronosztikonos felirat szerint 1740-ben alakították ki).
A toronysisak építésée csupán két évvel később, 1739-ben kezdődik, amit
1741-ben fejeznek be. A terveket Hans Jakab készítette, s ő maga
felügyelte a kivitelezést is. A templomot Assisi Szent Ferenc
tiszteletére csak jóval később, 1757. szeptember 18-án szentelik fel.
1785-ben II. József a szerzetesrendeket feloszlató rendelete alól ugyan
kivonta a budai kapisztránus ferenceseket, de át kellett költözniük a
megszűntetett Ágostonrendiek Ország úti (ma Margit körút) kolostorába,
helyükbe a Szent Erzsébet-szerzet betegápoló apácái költöztek.
Az Erzsébet apácák megérkeznek a ferencesek egykori kolostorához (balra a
Szent Anna templom)
A betegápolás ügyének megoldására a város és II.
József sürgetésére 1785. november 6-án a bécsi kolostorból 20 nővér
vette át a kiürített kolostort, majd 20 ággyal megnyitották a város első
női kórházát. A császár négyszer járt incohnitóban a kolostorban és
személyesen adott építési utasításokat az első-második emelet levegős
kórteremmé való egyesítésére.
A kolostort végül 1785 és 1787 között alakították át kórházzá Tallher
József tervei alapján, amelynek előkészítését Hillebrandt
vizsgálta felül. A kórház befogadóképessége az évek során bővült.
1806. április 22-én Marczibányi István nagy összegű alapítványt
juttatott a kórháznak, majd egy kétemeletes épületet emeltetett a
kolostortemplom (a mai Szent Ferenc sebei templom) északi oldalán
"lábadozóház” céljára.
A nővérek a betegápolás mellett ínségkonyhát is fenntartottak a környék
szegényei számára. A budai Erzsébet-apácák kórháza 1817-ben 40, 1892-ben
60, 1928-tól pedig 130 ággyal csak női betegeket fogadott (kivéve a
háborús éveket).
1828-1829-ben a kórházban 45, a lábadozóházban 30 ágy volt. 1831-ben
kolerakórházat nyitottak az épületben, ahol az apácák életük
kockáztatásával ápolták a tömegesen ide menekült betegeket. Az akkori
főnöknő, Lenauer Mária Pulcheria és másik két nővér is a járvány
áldozata lett. A kolostor gyógyszertárában az orvosságokat a nővérek
készítették. A nővérek régi gyógyszerei közé tartozott az orbánc elleni
- ún. Erzsébet-golyó (Globuli ad erysipelas Monialum Sanctae
Elisabethae) -, mely 1774-ben az osztrák természetes gyógyszerkönyvben
is szerepelt. A kórház állandó orvosait (egy főorvost és egy
másodorvost) a főnöknő nevezte ki. A főorvos vezette a kórházat, kezelte
a bel- és szembetegeket, a másodorvos a külső- és sebészeti betegeket.
Víziváros térképe 1850-ből (ekkor még egy házsor hiányzott a Duna felé)
1892-ben a térrendezés miatt lebontott épületszárnyat emeletráépítéssel pótolták (a kórházi részt 1933-ban Fábián Gáspár tervei szerint bővítették).
A templom és a piac 1880 körül
A szakképzett nővérek száma 1885-ben 26, 1899-ben 32, 1911-ben 39, 1917-ben 40, 1941-ben 62, 1945-ben 58, 1948-ban 48 fő volt.
A templom és a kolostorkórház 1895 körül
1944-ben betegség címén több mint 100 zsidót rejtegettek, és számos
zsidót mentettek ki az óbudai téglagyárból is.
A II. világháború alatt a kórház és a templom komoly károkat szenvedett,
a Marczibányi-menhely rommá lett.
A szerzetesrendeket a kommunista hatalom 1950-ben feloszlatta, így az
apácáknak ekkor el kellett hagyniuk a kolostort. A kórház épülete állami
fenntartásba került. Ez az időszak az épületegyüttesre nézve is nehéz
volt: bár a politikai vezetés általános álláspontja az volt, hogy az
egyházi műemlékeket meg kell óvni tekintet nélkül azok korábbi
funkciójára, mégis voltak hangok, akik az 1950-ben elhatározott
metróépítésre hivatkozva jobbnak látták volna, ha a Szent Ferenc Sebei
templomot a hozzá tartozó kolostorral együtt lebontják (a tervek szerint
a kórházépület helyére épült volna a metróállomás). Az indok, miszerint
a talajmunkálatok károsan hatnának a háborús károkat még magukon viselő,
rossz állapotú műemlékre, egyébként igaz volt, s épp ezért azt 1954-ben
életveszélyessé kellett nyilvánítani és be kellett zárni másfél évre.
A tatarozás elvileg csak állagmegóvást jelentett volna, a gyakorlatban
azonban, az állványok mögött az elvártnál nagyobb léptékű munkálatokat
végeztek. Így próbálták megelőzni a "levegőben függő” bontási
rendeletet.
A Batthyány tér 1953-ban, háttérben az Erzsébet apácák temploma és otthona (kép:
Fortepan.hu)
A metróépítés munkálatai 1953-ban
Az épület egy részéből később szociális otthon lett, másik részébe a
Fővárosi Tervező Vállalat (Főmterv) költözött.
A műemléki helyreállítást dr. Gerő László Herder-díjas építész
irányításával 1980-ban kezdték meg. A templom eredeti színvilágát
szakértői kutatást követően 1984-1985 között állították vissza. A templom 1981-től a Szent Anna plébániához csatoltan,
1989-től a németajkú hívek lelkészségeként működik.
A
rendszerváltozást követően az idősek otthona működtetését a dunai
szárnyépületben, Gondviselés Háza néven a Magyar Máltai
Szeretetszolgálat vette át, a Marczibányi-menházat pedig az apácák rendháza és a
budapesti német Szt. Erzsébet katolikus lelkészség számára alakították át. A 2015-ös felújítás során megújult a homlokzat, sor került a
bádogozás és a nyílászárók cseréjére, megoldódott a vízszigetelés
problémája.
A templomtól balra eső egykori ferences temető felszámolásával épült fel
a Marczibányi-féle menedékház, amelyet alapítójáról neveztek el. Az
épületben ma szociális otthon van, míg az egykori ispotályt irodának
használják.
A templom és tömbje a magasból (kép: Google)
2016-ban az Esztergom–Budapesti Főegyházmegyének lehetősége nyílt több fővárosi
műemlék templomának a rekonstrukciójára, amely szerencsés módon kerülhetett
összhangba az
52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra
való méltó felkészüléssel, amelyet a járványhelyetre való tekintettel azóta
elhalasztottak. Ám e lehetőségnek köszönhetően találkozhatott ismét az Érsekség
részéről a megrendelői igény az építészek, különösen Tóth Tamás, a templom
korábbi belső felújítását vezető építész személyes indíttatásával: a Duna-parti
barokk templom sokáig váratott külső homlokzati rekonstrukciójával.
A XVIII. század közepén alkotott részletgazdag, barokk templombelsőt egy
omladozó, díszeitől szinte megfosztott külső rejtette — egészen a 2020-ban
kezdődő felújításáig. A megvalósult eredmény Z. Halmágyi Judit és Tóth Tamás
vezető tervezők, valamint Miklós Bernadett építész munkáját dicséri.
Az egyedülálló barokk műemlékegyüttes szerves részét is képező Szent Ferenc
Sebei templom külső homlokzati rekonstrukciója komplex feladatot jelentett az
építészeknek: a hosszú, alkotói munka materiális és szakrális síkon is folyt
egyaránt. A műemléki felújítás nemcsak a homlokzat 1945 előtti állapotának,
egykori épületplasztikai kialakításának teljes helyreállítását - a szobrászati
és architektonikus elemeinek visszaállítását, díszítményeinek restaurálását -
jelentette, hanem cél volt a templomnak mint szakrális "szigetnek" a profán
világban elfoglalt helyének felerősítése is. Szükség volt tehát arra, hogy a
templom erősebb hangsúlyt kapjon a budai városszövetben, közvetlenül a Duna jobb
partján.
Mivel a korábbi kutatások alapján a Szent Ferenc Sebei templom homlokzatain nem
maradtak fenn eredeti barokk kori színmaradványok, így az építész-alkotóknak
lehetőségük adódott egy szimbolikus tartalmú, építészeti alkotásra: a homlokzati
szín és árnyalatának pontos kiválasztására. Ehhez viszont a templom múltját
kellett feleleveníteni: a rend égi pártfogója, Árpád-házi Szent Erzsébet
(1207–1231) alakja kulcsfontosságú motívum a templom történetében. Kék ruhás
alakjának, vagyis attribútumának köszönhetően merült fel az acélkéknek egy
bizonyos árnyalata, amelyet a templom belső teréből digitális színazonosítással
és a lehetséges árnyalatok egymással történő harmonikus megfeleltetése útján
választottak ki az újjászülető homlokzatokra. Ez a bizonyos paszteles, fémes
árnyalatú kék a napszak változásával újabb és újabb tónusaiban tud kibontakozni,
miközben képes egyensúlyban maradni az egykori kolostorépület — ma a Máltai
Szeretetszolgálat Gondviselés-háza — markáns, mély vöröse mellett.
A felújított templom
Képek
A felújítás előtt álló temlom és rendház 2011-ben
A templom homlokzatának szobrászati díszítése a ferencesek idejéből való, ezért
a kapu feletti fülkében levő Immaculata-szobor két oldalán Assisi Szent Ferenc
és Páduai Szent Antal ábrázolását látjuk