A Rózsadomb lejtőjén, az egykori Országút (ma Margit körút) mentén áll az Ágoston-rendiek által épített barokk templom és kolostor, amely 1785 óta a ferenceseké, akik tovább alakították, illetve bővítették az épületegyüttest.

AJÁNLÓ

A Margit körútnak ma már csak egyetlen temploma van, mert a régi János Kórház Nepomuki Szent János tiszteletére szentelt kápolnáját a Széna térnél 1949-ben lebontották, a Tolentinói Szent Miklós-temetőkápolnát pedig már jóval korábban, 1835-ben, a temető felszámolásakor szüntették meg. Ezt a ma is álló, Nepauer Máté által tervezett, és Szent István vértanú tiszteletére szentelt templomot eredetileg Ágoston-rendi szerzetesek építtették, és 1770-ben konszekrálta Zbiskó Károly bosnyák ferences püspök.

Az ágostonosok magyarországi rendtartományát 1262-ben alapították. A török hódoltság előtti időkben kolostoraik száma már elérte a 30-at. A Vízivárosban állt budai konventjükről 1309-ből származik az első adat, amely Buda török kézre kerüléséig működött.

Buda visszafoglalása után a bécsi landstrassei rendházból alapították újra a budai kolostort. Széchényi Pál kalocsai érsek és a Kamara 1700-ban engedélyezte budai letelepülésüket. Az utóbbi hivatal a mai telek egy részét is ekkor utalta ki számára, amelyhez a rend a szomszédos Pamer János-féle házat vette meg a következő évben. Ekkor néhány földszintes ház állt a Csalogány és a Gyorskocsi utca sarkán, valamint itt-ott kisebb, földszintes épületek. Az új kolostor felépítéséig itt laktak a szerzetesek. A munkákat az ideköltözött tartományfőnök, Achinger József irányította.

Az első, kezdetleges két mellékkápolnás, kriptával ellátott templomot 1707-ben emelték a mai templom közepe helyén, amely 1762-ig működött. Az egyhajós, tornyos épület külsejét J. M. Steudlin metszete örökítette meg, belsejéről pedig a gróf Csáky Zsigmond castrum dolorisát (1738) megörökítő rajz ad képet.

Miután az ágostonosok 1723-ban engedélyt kaptak az országúti plébánia megalakítására, halaszthatatlanná vált az új kolostorépület megépítése. Feltételezzük, hogy az 1724. július 17-i alapkőletételen részt vett Hölbling János építőmester, városi szenátor lehetett a rendház tervezője.

Az épület csak igen lassan, 1734-re készült el. Az egytraktusos, egyemeletes épület utcai homlokzatából csak a refektóriumot is magába foglaló rizalit ugrott ki, oldalfolyosója az udvari oldalon futott végig, az épülettömbhöz a déli telekhatár mentén L alakban melléképület (présház és nyitott szín) csatlakozott. A telek északi felén a Pámer-féle házat és a csűrt kötötték össze 1726-ban. A templom északi oldalán fekvő temetőben pedig 1742-ben, a templomban működő Tolentinói Szt. Miklós övtársulat névadó szentje tiszteletére építettek egy kis, kriptával is ellátott kápolnát.

A Víziváros északi fele 1740-ben

Az új templom emelését - a déli toronnyal - 1752-ben kezdték el, tervezője a budai barokk építészet vezető mestere, Nepauer Máté volt. A Hamon Kristóf özvegyét feleségül vevő és műhelyét átvevő építőmester a budai jezsuita (Szt. Anna) templom főhomlokzatának architektúráját módosította, viszont ennek Hamon-féle tervét (1740) - kisebb változtatásokkal - éppen az Országúti templom homlokzatánál használta fel.

1761-ben készen állt a déli torony és a főhomlokzat középső része, a hajót csak (az első templom lebontása után) a következő évben fejezték be, s csak ekkor kezdtek a szentély építésének.

A Víziváros északi fele 1761-ben (fekete pötty jelöli a templomot)

1767-ben a templom már tető alatt állt, majd 1768-ban az új sekrestye, a felette lévő oratórium és az oldalfolyosók készültek el. Ugyanebben az évben építették fel a rendház II. manzárdemeletét. Bár a dekoráció még nem volt teljesen készen, 1770. szeptember 23-án Zbiskó Károly tinini (bosnyák ferences) püspök felszentelte a templomot és főoltárát.

1780-ra elkészült a szentély boltozatfreskója, amelyet Vályi András szerint Franz Anton Maulbertsch (1724-1796), a magyarországi barokk falképfestészet legnagyobb mestere festett.

Az éppen elkészült templomot nem sokáig használhatták az ágostonrendiek: 1785. január 31-én II. József elrendelte a budai ágostonrendi kolostor feloszlatását: helyükre a vízivárosi ferencesek kerültek a Fő utcából, akiknek rendházukat az Erzsébet-apácáknak kellett átadniuk. Ekkor született a feloszlatott Ágoston-rendi kolostor leltára és Franz Xaver Hacker ácsmester felmérése az épületegyüttesről.

A Víziváros északi része az Országút mentén 1793-ban (fekete pötty jelöli a templomot)

Az Ágoston-rendiek rendháza azonban lényegesen kisebb volt, mint a ferencesek előző konventje, akik alig-alig fértek el az új helyükön. Ráadásul építészeti megoldását tekintve a templom egyáltalán nem felelt meg a ferences szokásoknak, amelyet Franz Anton Maulbertsch és műhelye – a megrendelő igényeinek megfelelően – főként az Ágoston-rendiek körében tisztelt szentek barokk képeivel díszített. A ferencesek ekkor mindössze egy oltárt cseréltek ki: megszüntették a speciális ágostonrendi szent, Tolentinói Szt. Miklós kultuszát, s helyette rendalapítójuknak, Assisi Szent Ferencnek tiszteletére készítettek mellékoltárképet.

A ferencesek számának növekedése miatt a XIX. század első felében az udvaron új rendházépület építése vált szükségessé. Az új T-alaprajzú egyemeletes kolostor Kimnach Lajos budai építőmester tervei alapján épült 1835-1841 között.

Az "Ország út" környéke 1833-ban (ekkor a legtöbb telek még vályogházakkal épült be, s a Duna partja is szabályozatlan volt)

Az udvaron is változások történtek: valószínűleg 1835-ben bonthatták le a Tolentinói Szent Miklós-kápolnát, 1852-ig pedig az udvari oldalszárnyat meghosszabbították, s lebontották az északi korábbi épület emeletét és az istállót.

1882-ben az utcai kolostorszárny manzárdszintjét le kellett bontani a boltozatok repedései miatt. A templomban 1843-ban Johann Lojb bécsi orgonakészítő új orgonája miatt meg kellett nagyobbítani a karzatot, 1884-ben pedig Girolamo Bai olasz mester festette ki a templom belsejét. A századvég káros divatja jegyében sajnos 1887-1906 között az oltárok barokk szobordíszének egy részét kortárs, a tiroli Stuflesser Nándor műhelyében készült szoborfigurákra cserélték, s a diadalívnél álló oltárok oltárképeit is eltávolították. A diadalív ívében álló két baldahinos oltár festményeit eltávolították, s helyükre Szent József, illetve a Lourdes-i Szűz Mária szobrait helyezték el. 1891-ben készítette az orgonakarzat színes üvegablakát a Forgó és társa cég.

1900-ban a Margit-körút szélesítése miatt lebontották a kerítést, megszüntették az előkertet, sőt a kolostor kiugró rizalitját is. 1903-ban a templomhajó boltozatait veszélyes repedései miatt rabitzszerkezetre cserélték.

A Margit körút századfordulós képe

A két világháború között Unghváry Sándor festette ki a templom boltozatait (1925) Assisi Szent Ferenc életének jeleneteivel, a szentélyablak alatti falra a ravatalon fekvő rendalapító ábrázolása került. A sekrestye feletti oratóriumot Éber Sándor díszített falképekkel, 1926-27-ben.

1933-ban a templom bővítésének megtervezésével pedig Rimanóczy Gyulát bízták meg, majd 1939-ben tervpályázatot írtak ki a feladatra. A pályázat nem volt sikeres, ezért 1940-ben Walder Gyulát kérték fel a bővítés megtervezésére, ám a II. világháború miatt ez sem valósult meg. 1938-ban minden ablaknyílásba színes üvegablak került.

1944-45-ben különösen a főhomlokzat sérült meg, de a főoltárkép és a Jótanács Anyja-kegykép is elpusztult. Ezeket 1946-ban Márton Lajos festményeivel helyettesítették, s több új festmény is készült a templomtérben. 1947-ben a templomot belülről, majd 1951-ben kívülről állították helyre Gerő László tervei szerint. 1967-ben egy felújítás során eltávolították a diadalívnél álló mellékoltárokat és a copf keresztelőkutat.

1989-ben készült el az utcai kolostorszárny rekonstrukciója Ungár Péter tervei szerint, amely keretében visszaállították a múlt század végén statikai okokból lebontott eredeti barokk manzárdszintet, jelezve az egykori rizalitot is.

A templom és környezete a magasból (kép: Google)

AJÁNLÓ

Képek

AJÁNLÓ