Budapest kialakulása hosszú folyamat eredménye volt. A három város, Buda, Óbuda és Pest egyesítésével már Széchenyi István is megpróbálkozott, majd az 1848-as forradalom kormánya, de az első komolyabb tettet a levert szabadságharc utáni abszolutista hatalom vitte véghez, Buda és Óbuda összevonásával.

AJÁNLÓ

Buda és Pest története szorosan kapcsolódik Óbuda történetéhez: a XIX. század első felében forrtak egybe, amely időszakban ugyan külön településnek számítottak, de vérkeringésük által már mindhárom részt egynek tartották az emberek. Hiába ülésezett Pozsonyban az Országgyűlés, mert hivatalosan Buda volt Magyarország fővárosa - annak ellenére is, hogy az uralkodó Bécsben székelt (az 1848-as forradalom 12 pontja közül az egyik épp ezért az volt, hogy az Országgyűlés költözzön Budára). A reformkori politikusok előtt nem volt kétséges, hogy e három várost egyesíteni kell; Széchenyi István már az új nevet is kitalálta: Budapest (Az 1866-ban megjelent "Buda-pesti por és sár” című művében, pedig azt fejtette ki, hogy mit kellene tenni, hogy igazi fővárossá fejlődjön Buda és Pest). Kossuth nemhogy az 1841-ben induló Pesti Hírlapban, de már például egy fogsága idején édesanyjához intézett, az 1838. évi nagy pesti árvízzel foglalkozó levelében is többször megemlíti a Budapest nevet.

(Már a reformkorban megjelenő lapok nevei is – Budapesti Szemle, Budapesti Divatlap, Budapesti Híradó, és talán ide sorolhatjuk a Budapesti Hídegyesületet is – más-más ízlésű és politikai árnyalatú közönségüket a jól eltalált reklám automatizmusával, szinte észrevétlenül nyerték meg a Budapest-gondolat számára. 1848 tavaszára így mindenkinek egyértelmű volt, hogy az önálló magyar állam székhelyének Budapestnek kell lennie)

A legdinamikusabban Pest városa fejlődött, ahol a viszonylagos síkság adta lehetőségek miatt fokozatosan települt le a kereskedelem és az ipar, kísérve őket az egyre nagyobb számban érkező polgárság. Buda ekkor még aludt, Óbuda pedig egy álmos mezőváros képét mutatta.

1849. május 21-re a magyar csapatok visszafoglalták Pestet és Budát, s ekkor a Kormány visszaköltözhetett Pestre. A háborúban álló ország ügyeinek intézése mellett megfogalmazták az új, független ország fővárosának fejlesztését is, ugyanis ekkor már kimondták a Habsburg-ház trónfosztását.

E fejlesztési koncepciót Spira György foglalta össze A pestiek Petőfi és Haynau között című munkájában, amely szerint Kossuth Lajos előállt egy olyan hajózható csatorna megépítésének tervével, amely kísértetiesen hasonlít Reitter Ferenc csatornájához - mindkettőjük Táncsics Mihálytól vette az öteletet. A kormányzóban megfogalmazódott egy palota is a harcokban megsérült veteránoknak, de papíron hozzákezdtek a Margitsziget átalakításához is, amelyben a Habsburgok tulajdonai átkerülnek a magyar államhoz, ami ekkor a nádori család tulajdonában volt. A tervekben egy népsziget, azaz a pesti lakosok előtt megnyitott kert létrehozása szerepelt. Budával kapcsolatban elhatározták, hogy lebontják a Vár falait, de szóba került a Krisztinavárost a Lánchíddal összekötő alagút terve is. E tervek végül mind papíron maradtak, s csupán a pestiek láthatták a Nádor utca lekövezésének kezdetét, ahol a kormányzói iroda volt.

A miniszterelnök, Szemere Bertalan eközben utasította a Kormányt, hogy készítsék elő Óbuda, Buda és Pest egyesítését, így a miniszterelnöki hivatalban elkezdődött a városegyesítési rendelet kidolgozása (a Szemere-kormány 1849. május 2-án alakult és alig több mint három hónappal később, augusztus 11-én oszlott fel).

A Közlöny 1849. június 27-i számában jelent meg a rendelet, amely kimondja, hogy: "Miután a lánczhid rövid idő múlva tökéletesen elkészülvén, ezáltal meg fog szüntetni az anyagi akadály, melly a két törvényhatóságban elkülünözve élt ’s létezett testvér főváros egyesítését és szellemi összeolvadását nehezíté. (…) Miután a’ magyar álladalomnak csak egy fővárosa lehet, mellynek élő erejét főleg Pest, történeti ős emlékezetét főleg Buda adja meg; és miután végre az ország fővárosának dísze, ereje, hatalma, nagysága, egysége által föltételeztetik, mire az igazságtalan háborúval megtámadott hazának most különösebben nagy szüksége van.

Mind ezeknél fogva rendelem a’ mint következik:

1. Buda és Pest, ’s illetőleg ó-Buda hatóságának egyesítése elrendeltetik, ’s a’ testvér két főváros mint Budapest ezennel egyesíttetik.(…)”

A rendelet 1849. június 24-i dátummal jelent meg, amit Szemere Bertalan, mint belügyminiszter jegyzett. E rendelet arról is rendelkezett, hogy a városok törvényhatóságai milyen ütemben üljenek össze és dolgozzák ki az egyesítés pontos menetét. Nem kaptak sok időt, hiszen az egész folyamatnak két hét alatt le kellett volna zajlania (a kormányzat ekkor már hetek óta "Budapest” helymegjelöléssel adta ki a rendeleteit).

Budapest élete azonban kérész életűnek bizonyult, ugyanis júniusban az orosz cári hadsereg 200.000 fős sereggel tört be az országba, hogy segítséget nyújtson az osztrákoknak, s mivel a kétfrontos háborút a magyar hadsereg nem tudta sikerrel megvívni, ezért a kormány július közepén elhagyta Budapestet, ahová július 18-án bevonult Haynau.

AJÁNLÓ

A szabadságharc leverése utáni megszálló osztrák csapatok természetesen nem tartották tiszteletben a magyar kormány rendeletét, így sok más rendelettel együtt Budapest létrehozását is semmisnek nyilvánítottáak.

Az 1849. augusztus 13-i világosi fegyverletétel után az 1849-ben bevezetett olmützi alkotmány rendelkezései váltak irányadóvá (az olmützi alkotmányt I. Ferenc József császár adta ki császári pátenssel 1849. március 4-én. Rendelkezéseinek éle különösen a "lázadó” magyarok ellen irányult: az alkotmány szerint az ausztriai császárság koronatartományokból állt, a Szent Korona országait ezért felosztotta Magyar Királyságra, Erdélyi Fejedelemségre – az uniót Erdéllyel semmisnek nyilvánítva, – Katonai határőrvidékre és Dalmát–Horvát–Szlovén Királyságra. A császári házhoz lojális Horvátország Dalmácia mellett megkapta a Magyar Királyságtól elvett Fiume kikötővárost is. Az olmützi alkotmány sohasem lépett életbe. Az alkotmánnyal Ferenc József többek között azt akarta elérni, hogy császársága alá tagolja Magyarországot. Magyarországon azonban ekkor még nem ismerték el, mint uralkodót, hanem egészen a trónfosztás kimondásáig V. Ferdinándot tekintették koronázott királynak. Így a Ferenc József nevéhez fűződő dokumentumot sem tekinthették hatályosnak. Az alkotmány bevezetését a szabadságharc miatt elhalasztották, s végül 1851. december 31-én egy császári pátens hatályon kívül helyezte).

Ennek részeként a korábban önkormányzattal rendelkező szabad királyi vagy mezővárosok központi irányítás alá kerültek, a városokat a katonai körzetparancsnokok és a polgári kerületi főbiztosok kormányozták. A polgármester kinevezése a császári megszálló hadsereg főparancsnoka, Haynau és a császári biztos Geringer Károly jogkörébe került (Bécsben egységes osztrák birodalomban gondolkodtak, ezért Magyarországot 1850 őszétől mesterséges, központilag kormányozott körzetekre osztották). Pesten, Budán és Óbudán a választott testületek helyett az irányítási, igazgatási feladatokat a kerületi főispán által kijelölt községtanács látta el.

Budát és Óbudát e rend szerint közigazgatásilag összevonták: 1849. november 8-án politikai, december 19-én pedig közigazgatási szempontból egyesítette a két várost, ez 1850. január 1-jén lépett életbe. A kor szinte egyetlen újságja, a Hölgyfutár 1849. november 16-án lakonikusan közölte a döntést: "Óbuda ezentúl Budához fog tartozni, és ez igen helyes, mert eddig sem igen volt a kettő közt lényeges különbség”.

Január 8-án a közigazgatásilag egyesített két városról az alábbit jegyzi meg az újság: "Óbudán voltunk, már csakugyan látszik rajta, hogy összekelt Buda várával, mert ott is olly szép a rendetlenség, sötét utcák, hó halmazok, jégrakások, harapós kutyák, félmeztelen koldusok; valóban, teljes egyenlőség”.

A bécsi kormányzat 1850. november 13-án továbblépett: Pestet és Budát egy közigazgatási egységgé egyesítették, majd pár nappal később a várost zárt várossá nyilvánították.

1853. február 26-án az egyesített városokat közös pénzügy-igazgatási egységként határozták meg, majd a lakókat fogyasztási adó megfizetésére kötelezték.

A kényszer szülte intézkedések közel egy évtizedig voltak érvényben. 1860-ban Bécs új politikájának részeként az 1860-as Októberi Diploma (a "birodalom államjogi rendezésére” I. Ferenc József által 1860. október 20-án kiadott császári-királyi rendelet elnevezése) helyreállította a szabad királyi városok törvényhatóságainak újjászervezését, igaz, néhány hónap után ismét felfüggesztették a helyhatóságokat, de ez a döntés a városok ekkori egyesítését valójában megszüntette, hiszen mind Pesten, mind Budán és Óbudán is önálló helyhatóságok álltak fel.

A politikai nyomás és önkényuralom ellenére Buda, Óbuda és Pest városok növekedése nem állt meg. A vidéki lakosság fővárosokba költözése fokozatosan erősödött: Pest és Buda lakossága a forradalom után, 1851-ben 173 ezer volt, 1857-re ez a szám már 191 ezer fő volt, míg 1869-ben már 269 ezer ember élt e két városban. Óbudát 1848-ban csak 7 ezer fő lakta, míg 1851-ben 12 ezer, 1869-ben 16 ezer ember élt itt.

AJÁNLÓ

Az 1868. évi XXI. törvény 62.§ a községi adóhivatalokra hatáskörébe vonta az adóbehajtást Pesten és Budán. Ez újdonságnak ugyan nem számított, de jelezte, hogy ez a két város elüt az ország többi területétől, ahol az adóbehajtást nem a helyi közigazgatási intézmények, hanem az állam végezte. Fontos integráló erő volt az 1868. évi XXXVIII. törvény 127.§-a, mely szerint Buda és Pest külön tankerületet alkotnak, de egyetlen közös iskolatanács gyakorolja felette a felügyeletet.

1870-ben történt a két város fejlődése, fejlesztése szempontjából a legfontosabb lépés: létrehozták a Fővárosi Közmunkák Tanácsát (1870. évi X. törvény).

A végleges, valóban előkésztett városegyesítés már csak az alkotmányos viszonyok helyreállítása után, azaz az 1867-es Kiegyezést követően történhetett meg, amikor is 1873. november 17-én megszületett Budapest, amely mai területét 1950-ben nyerte el, ugyanis 70 éve, 1850. január elsejével csatoltak a fővároshoz számos, addig önálló települést.