Kossuth Lajos 1894. március 20-án hunyt el az olaszországi Torinoban, majd két héttel később, április elsején temették el őt Budapesten, a Kerepesi úti temetőben. Sírját ekkor még egy hatalmas kőlap fedte csupán, de a kortársak már ekkor elhatározták, hogy az egykori kormányzónak ennél monumentálisabb síremlék való, amellyel méltón emlékezhetnek meg a néhai politikus nagyságáról.

AJÁNLÓ

A fővárosi közgyűlés 1897. június 2-án fogadta el azt a javaslatot, amelyben az építendő Kossuth-mauzóleumról döntöttek. Az építésére 1901. februárjában írtak ki pályázatot, amelynek beérkezett pályaműveit a bírálóbizottság 1902. március 24-én bírálta el. Magát a pályázatot sok vita kísérte: a közgyűlés határozata ellen Jámbor Lajos és Bálint Zoltán építészet a miniszterhez föllebbeztek. Ebben a zsűri ítéletének megsemmisítését kérték, mert szerintük a kivitelre elfogadott terv végrehajtása nem 300.000, hanem 360.000 koronába kerül, emellett több formai kifogást is tettek a zsűri ítélete ellen. A belügyminiszter a fellebbezést elutasította, s a közgyűlés határozatát megerősítette. Végül az első díjat Gerster Kálmán építész és Stróbl Alajos szobrász "1848 - zöld koszorúban” jeligéjű pályázata kapta.

Gerster Kálmán többek között a következőképpen számolt be a mauzóleum tervezéséről:

Mindjárt az első alkalommal, amidőn a síremlék pályázatához fogtam, elhatároztam, hogy a művet a classicus stílusok szellemében fogom megoldani. Ebben vezérelt engem az az elv, hogy a kitűzött célhoz a görög dór stílus nemes egyszerűsége a legmegfelelőbb monumentális hatást fogja adni. Kerültem minden díszt és pompát. A felépítésben éreztem az igazi monumentális erő megnyilatkozását. Követ kőre hordtam piramisszerűleg, a magasra törő szellemóriás szimbólumaként. (...) Az egész külső a természetes kőhalom sajátosságával bír, mintegy ősemlékül valamely nagy természeti alakulásnak

- Gerster Kálmán

Gerster első pályaterve (részlet)

Gerster már a pályatervében egy árkádsort szánt a síremlék köré, mely nevesebb személyek temetkezési helyéül szolgált volna. Több évtizedig foglalkoztatta az építészt az U-alakú árkádsor és a hősi sírkert terve, de ez végül nem valósult meg.

1902. szeptember 19-én történt meg a mauzóleum alapkőletétele. Ezen a napon bensőséggel és kegyelettel emlékezett meg az ország Kossuth Lajos születésének századik évfordulóján. Országosan mindenhol zajlottak felvonulások és ünnepi beszédek, több szobrot és utcatáblát is felavattak. A budapesti ünnep méreteiben a benne résztvevők nagy tömegével imponáló volt, amelyben úgyszólván az egész főváros és küldöttségek által a vidéki lakosság nagy része is igyekezett jelen lenni.

Az ünnepség a Deák téri evangélikus templomban istentisztelettel kezdődött, amelyre nagy és díszes közönség gyűlt össze. Köztük voltak Kossuth Lajos fiai, Ferenc és Lajos Tivadar, Apponyi Albert gróf, a képviselőház tagjai, több főrendiházi tag, a főváros és a törvényhatóságok küldöttségei, a tudományos és társadalmi testületek képviselői, stb. Az istentiszteleten Horváth Sándor lelkész mondott beszédet.

Az istentisztelet után az ünneplő közönség a temetőbe vonult át, ahol az építendő Kossuth-mauzóleum alapkőletételét tartották meg. Kossuth sírját szépen feldíszítették ez alkalomra, s már reggel elborította a koszorúk nagy sokasága. Délelőtt tíz órától kezdve folyton jöttek a küldöttségek koszorúikkal a sírhoz, s a képviselőház tagjainak és a többi előkelőségeknek felvonulását az út mentén mindenütt nagy közönség nézte éljenezve. Mikor a menet a sírhoz ért, az egyes küldöttségek elhelyezték rajta a koszorúikat, majd ezután a mauzóleum számára kijelölt helyre vonultak, ahol az erre illetékesek egy zöld színű selyemsátorban aláírták a mauzóleum alapításáról szóló okiratot. Az alapkövet ez okirattal együtt Halmos János polgármester emelkedett hangú beszéde után tették le.

Az alapkőletétel után jött a polgárság képviselőinek, a fővárosi és vidéki egyesületek, társulatok végtelennek tűnő hosszú sora, hogy ők is elhelyezhessék koszorúikat a síron. Beszédeket mondtak Polónyi Géza képviselő, Lakatos Miklós az öreg honvédek nevében, az ifjúság küldötte, stb. A háttérben a Szózatot, a Himnuszt és egyéb Kossuth-nótákat énekeltek. Mire a több száz koszorút elhelyezték, beesteledett. A sötétség beálltával az utcákat kivilágították, s az ünneplő tömeg lámpásokkal járta az emlékhelyeket. A Múzeum körúton, a Brázay-ház előtt - ahol az agg Ruttkayné lakott - szerenáddal emlékeztek meg. Itt megjelentek a közönség előtt az erkélyen Kossuth Ferenc és Lajos Tivadar is, akik szintén nagy ovációban részesültek.

Az ünnepségek lezajlása után e hó folyamán az elfogadott terveket az építőbizottság átdolgoztatta. Gerster 1903 januárjában és februárjában is igazított még a terveken, majd a módosított terveket a szerzők 1903 februárjában nyújtották be ismét a bizottságnak. Ezt a bizottság május folyamán elfogadta.

A terveken a részletmegoldások és a szoborművek tekintetében figyelhetők meg módosulások. Ugyanakkor az architektúra is egyszerűsödött, a tagoltság mérséklődött.

A historizmus síremlékművészete felhasználta a korábbi korszakok szokásos síremlékformáit, így Gerster is különböző síremlékformákat használt (mauzóleum, szarkofág, baldachin stb.), és ezeket sokszor össze is kapcsolta, ahogy a Kossuth-mauzóleum esetében is. Ezen kívül a Kossuth-mauzóleum tervezésekor Gersternek a közép-európai, elsősorban német területek monumentális méretű császár-emlékei szolgáltak példaként.

A mauzóleum építését 1903. szeptemberének végén kezdték el a temető III. számú kapujával szemben, a 22. és a 23. parcella találkozásánál. A mauzóleumot ugyan Gerster Kálmán tervezte, de több jeles építész és művész munkája is fellelhető a terveken: a szobrok alkotója Stróbl Alajos volt, s az egyes részleteket Jungfer Gyula, Kauser József, Kölber Dezső vagy Róth Miksa készítette el.

1906. nyarán egy nyári viharban a mauzóleum villámcsapás következtében súlyosan megrongálódott (bár erre vonatkozóan bővebb információt még nem találtunk - a szerk.).

Munkálatok 1907. március elején

1909. november végén Gerster és Stróbl a munkálatok befejező fázisát felügyelik

1909. november 25-én reggel nyitották fel Kossuth sírját. Ekkor lehetett utoljára látni Kossuthot. A hivatalos jegyzőkönyv sorain is átüt a pillanat drámaisága.

Megjelentek konstatálják ez alkalommal, hogy Kossuth Lajos tölgyfakoporsója teljesen megfelel az említett jegyzőkönyvben körülírt koporsónak. A koporsón talált s a család által elhelyezett, de az idő viszontagsága folytán elmállott érckoszorú s a 48-as honvédbizottságnak s a lengyel egylet által letett, azonban teljesen elkorhadt koszorúmaradványok eltávolítása után láthatóvá vált a koporsófedél széles fekete keresztje, továbbá a fedél láboldalán Kossuth nevét viselő réztábla, valamint a jegyzőkön említett sárgarézfogók, melyek közül kettő a borítékkoporsó korhadása folytán levált. A mérték szerint is azonos koporsó bal oldalfala és feneke korhadtnak találtatván, a tölgyfaboríték eltávolítása után Kossuth Lajos földi maradványait tartalmazó bádogkoporsó a sírboltból kiemeltetett. A bádogkoporsó fedele leólmozva nem lévén, annak felemelése után a koporsó egész hosszát és szélességét borító üvegfedél alatt láthatóvá lett Kossuth Lajosnak a bebalzsamozás folytán jól megőrzött holtteteme

- jegyzőkönyv

Kossuth holttestét az érckoporsóban csaknem egészen épnek találták. Csak az arcszíne vált ólmossá. Kezében még ott volt az az ép kis kaméliacsokor, amelyet 1894-ben Tolnában helyeztek oda. Délután pedig télies hidegben megtörtént a holttestek átszállítása, a mauzóleum felavatása – sok-sok szónoklattal. Ezúttal azonban ott volt az ünneplők között a kormány is: megint csak Wekerle Sándor mint miniszterelnök és a miniszterek sorában a kormányzó fia, Kossuth Ferenc is.

AJÁNLÓ

De ha beszédből kell idéznünk, talán leghelyesebb, ha annak a különben túlontúl kegyeletes beszédnek egy részét idézzük, amelyet még 1894-ben a torinói valdens templomban mondott egy francia pap, Apin. Rátalált egy olyan gondolatra, amely sajnálatosan hiányzott a többiek beszédéből.

„Nagy dolog az: eszmében hinni, megvalósítására törekedni, dolgozni, szenvedni érte. Egységet és nagyságot ad az embernek. Akit most siratunk, az utolsók utolsója egy oly hősi kornak, mely hitt az eszmékben. Azt a generációt nem tanították arra, hogy minden siker igazolt és jogos, s hogy az erőszak elnyomja a jogot. Ők szembeszálltak a hatalommal, mondván, hogy nem te vagy a jog, a te uralmad nem tarthat soká! Ők még hittek a szabadságban, hazában, jogban, igazságban, mint annak lennie kellene. Ideálokban hittek, és azoknak éltek”.

A mauzóleum máig Magyarország legnagyobb méretű funerális építménye.

AJÁNLÓ