Horthy Miklós bevonulása Budapestre

1919. november 16.

Írta: Varga Máté 2019. augusztus

Horthy Miklós az Osztrák–Magyar Monarchia haditengerészetének tengerésztisztje, 1909–1914 között Ferenc József szárnysegédje, ellentengernagyként a flotta utolsó főparancsnoka volt. Az első világháború végén altengernagyi rangot kapott. Az 1919-es kommunista diktatúra összeomlása, majd a román megszállás után megszilárdította az államhatalmat, s a Trianon által megcsonkított Magyarországot elindította a fejlődés útján. Színrelépése, egy új korszak kezdetét jelezte, melynek szimbóluma éppen maga Horthy lett.

Az 1919-es kommunista diktatúra (ill. Tanácsköztársaság) idején csatlakozott a Szegeden működő ellenállási csoportokhoz, ahol Károlyi Gyula gróf ellenforradalmi kormányában hadügyminiszter lett. Mikor az antant nyomására a testületet leváltották, Horthy fővezéri kinevezést kapott. Ezzel a Gömbös Gyula által alakított, kommunista-ellenes Nemzeti Hadsereg parancsnoka lett. Miután a Kun Béla vezette kommunista kormány megbukott, Horthy bejelentette a Szövetséges Katonai Misszió előtt, hogy amint erre engedélyt kap rá, rendet tesz Magyarországon az új magyar haderő segítségével. Az antant miután engedélyezte, Horthy és serege a Dunántúlra vonult és főhadiszállást alakított ki Siófokon a Thanhoffer-villában. Halsey E. Yates alezredes, az Amerikai Egyesült Államok bukaresti katonai attaséja augusztus 24-i jelentése szerint Horthynak mintegy 8000 fős serege és 19 tábori ágyúja van ekkor. Horthy a Dunántúlon saját katonai igazgatást vezet be. Seregének sem Szegeden, sem a románok által megszállt Budapesten székelő Friedrich-kormány tekintetében nem akadt párja, hiszen a fővárosban szerveződő polgárőrség nem vehette fel a versenyt a Nemzeti Hadsereg reguláris alakulataival, melyek célja az ország védelme és a rend fenntartása mellett a további forradalmak megelőzése volt.

Magát a kormánytól fokozatosan függetlenítve, Nemzeti Hadseregének élén késő őszre Horthy a legfontosabb hatalmi tényező lett. Az állomány majdnem fele az egykori Monarchia fegyveres erejének tisztjeiből állt. Belőlük alakultak meg a 100-150 fős ún. tiszti századok. A legfontosabb ilyen különítmény Prónay Pál százados egysége volt, amely 1919. júniusában jött létre Szegeden.

Horthy már a bevonulása előtti időkben is járt Budapesten, ahol az antant katonai és külügyi megbízottaival tárgyalt, köztük a Magyarország területét megszállva tartó román haderő főparancsnokával, Mardarescu tábornokkal is. Az antant Budapestre küldte Sir George Russel Clerk angol diplomatát, hogy közvetítsen egy kompromisszum megkötése végett a szemben álló felek között.

Az ún. "fehérterrorról" (a vörös terror szinonimájaként) terjedő hírek miatt a Nemzeti Hadsereg várható érkezése sokakban félelmet keltett. Tudnunk kell, hogy mindmáig nem került elő olyan parancs vagy bármilyen közvetlen bizonyíték, amely igazolta volna, hogy Horthy a különítményesek rémtetteire utasítást adott volna.

Horthy helyesen ismerte fel, hogy a zűrzavaros helyzetben kizárólag egy összefogott fegyveres erő képviselhet reális hatalmat: George Russel Clerk brit diplomata végül vele állapodott meg arról, hogy a román kivonulás után (lásd: Román csapatok Budapesten) a Nemzeti Hadsereg vegye át az ellenőrzést Budapesten.

A katonai diktatúra felállításának tilalmát Horthyval elfogadtató Clerk-misszió eredménye-ként 1919. november 16-án, miután a román hadsereg gondos ellenőrzés mellett távozott a kifosztott Budapestről, Horthy a viseletéről „darutollasnak” nevezett haderő élén bevonult a fővárosba. Vonata kora reggel érkezett meg a Kelenföldi pályaudvarra, ahonnan fehér lován a Bartók Béla úton vonult végig a belváros felé.

Útja mentén mindenütt boldog izgalomban ünneplő tömeg kísérte az új magyar haderőt, s hangos ujjongásban törtek ki a vörös rémuralom alól felszabadult város polgárai, mikor a menet a Gellért térre ért. Amerre elhaladtak, mindenfelé virágokat szórtak az eljövendő kormányzó elé. Budapest főpolgármestere, Bódy Tivadar a téren köszöntötte Horthyt.

Bódy Tivadar főpolgármester köszönti Horthyt a Gellért Szálló előtt
(archív filmfelvétel részlete)

Horthy elhíresült válaszában felrótta neki, hogy a vörös diktatúrát támogatva szolgálta ki az akkori rendszert, egyúttal azonban megbocsátásáról biztosította hallgatóságát:

Horthy beszédet intéz a főpolgármester felé
(archív filmfelvétel részlete)

A menet áthaladva a Szabadság hídon a Kiskörúton folytatta útját
(archív filmfelvétel részlete)

A Gellért téri beszédet követően Horthy a Ferenc József hídon és a Kiskörúton át az Országház elé vonult - ahol lóháton maradva - fogadta a miniszterelnök, Friedrich István szónoklatát, majd válaszolt is neki. Válaszában szólt a nemzetmegtartónak tekintett vidék népéhez, a gazdatársadalomhoz is, amelyben hangsúlyozta, hogy a "falu népe, fajunk törzse, ős erényeink letéteményese, hozzád száll köszönetem és meleg üdvözletem a mai napon ebből a nagy, megtévelyedett városból! Ha a te fehér házacskáidból kisugárzó őserő megtölti a kőpaloták és munkásházak lakóinak szívét is, akkor Magyarország nagyobb és hatalmasabb lesz, mint valaha".

Közismert, hogy a háborúban visszacsatolt területek földjére szintén fehér lovon vonult be Horthy, aki kitűnő lovas volt, s ez a k.u.k. hadsereg tisztjétől magától értetődő volt. Egy olyan országban, ahol a lovagolni tudás és a lovakkal való, évezredes hagyományokra visszatekintő bánni tudás elvárt és méltányolt emberi tulajdonság, s amely fontos presztízsértékként élt a társadalmi közmegítélésben, általánosan elfogadottá tette Horthy megjelenését. Emellett pedig tükrözte, hogy a fehér győzött a vörös felett, s innentől kezdve rend és béke uralkodik az országban, valamint, hogy önerőből tette meg azt a néhány lépést Budapest utcáin, ahol a rendet ő maga és serege teremtheti meg. Megjegyzendő még az is, hogy a bevonuló hadsereg jelentős része lóháton közlekedett, s az a tény, hogy Horthy is lovon menetelt a sereg élén, nem csak hatalmát volt hivatott szimbolizálni, de a hadsereggel való teljes egyetértést is.

Már aznap este a Gellért Szállóban rendezte be a Nemzeti Hadsereg főhadiszállását, Prónay Pál törzskarával pedig a Britannia szállóba költözött. Horthy jelenléte komoly hatást gyakorolt a politikai folyamatokra, s befolyását arra használta fel, hogy egy antant által elismert kormány álljon az ország élén, másfelől pedig rendet teremtsen az új határok közé szoruló államban. A bevonulás egy olyan új éra eljövetelét hozta, amikor mindent az alapoktól kellett újra felépíteni a harmadára összezsugorított magyar földön.

Az ún. különítményesek ezután több hónapon keresztül kutattak azon személyek után, akik a kommunista diktatúra alatt önkényesen fosztottak ki vagy gyilkoltak meg budapesti lakosokat. A kutakodás sok esetben sikerrel járt, s több, mint száz embert ültettek a bírósági padra. A második világháborút követő kommunista utókor erre az időszakra úgy "emlékszik" vissza, mint tomboló "fehérterror", amely ártatlan civileket gyilkolt halomra, köztük leginkább zsidókat.

A Tanácsköztársaság bukása után Prónay Pál és különítményesei - a Szamuely Tibor vezette Lenin-fiúk által elkövetett gyilkosságok „megbosszulásának” ürügyén - számos atrocitást követtek el - írja a Wikipédia. Prónay Pál döntő szerepet játszott a nyugat-magyarországi felkelés kirobbantásában, amely felkelés során a magyar irreguláris alakulatok megakadályozták az osztrák rendőr és csendőralakulatok bevonulását a Magyarország által a trianoni döntés által kiürített Sopronba és az elcsatoltnak ítélt határterületre. Sopron városa tehát neki köszönhette, hogy Magyarország része maradt. Horthy ezért őt a Vitézi Rend tagjává tette, alezredesi rangra emelte, és az egész Prónay-különítményt 1. Szegedi Vadászzászlóalj néven beemelte a Magyar Királyi Honvédség reguláris egységei közé. (Prónayt a Szovjetunió Állambiztonsági Szerveinek Különleges Tanácsa 1946. június 10-én 20 év kényszermunkára ítélte, ami azt jelenti, hogy nem követhette el mindazon rémtetteket, amellyel napjaink liberális gondolkodói vádolják, hiszen akkor halálos ítéletet kapott volna Ennek bizonyítéka az is, hogy az Orosz Föderáció „A politikai üldözések áldozatainak rehabilitálásáról” szóló törvényének 3.§ b. pontja értelmében 2001. június 27-én rehabilitálta).

Héjjas Iván a Szegeden megalakult Nemzeti Hadsereg karhatalmi osztagparancsnoka volt a Duna-Tisza közén. 1921-ben Prónay Pállal együtt õ volt a nyugat-magyarországi felkelés egyik megszervezője és csapatvezére, a Bruck-Királyhida környékén működő ún. 1. hadsereg parancsnoka. 1938–1939-ben a kárpátaljai gerillaakciókat végrehajtó Rongyos Gárda egyik vezetője és osztagparancsnoka. 1944 végén a kommunista bosszú elől Németországba ment, majd Spanyolországban telepedett le. Magyarországon távollétében kötél általi halálra ítélték, de mivel nem tért haza, az ítéletet nem tudták végrehajtani.

Az "utókor" - több más katonával együtt - mindkettőjükre az antiszemita gyilkos jelzőt aggatták, holott csupán Szamuely terroristáinak valamint a Lenin-fiúk által elkövetett bestiális és szadista vérengzések megtorlásaképpen, a kommün időszakában helyi szinten vezető szerepet játszó kommunistákat, direktóriumi főkolomposokat, illetve csatlósaikat büntették meg, több száz esetben halálos ítéleteket is hoztak, illetve végrehajtattak a tiszti különítmény vezetői.

Magyarországon ekkor egy átmeneti, exlex állapot létezett, mivel a történelmi államkeretek széthullottak, a törvényhozó, végrehajtó és bírói hatalmi ágazatok nem működtek, s az 1918 előtti államapparátus már nem, az új - 1920 utáni - rezsim hatóságai pedig még nem működtek. Az ítéletek ezért konszolidált, alkotmányos viszonyok felől megközelítve aligha értelmezhetők. Ennélfogva az áldozatok között sajnálatos módon lehettek olyanok is, akik vétlenek voltak a Tanácsköztársaság időszakában elkövetett bűntettekben. Mindenesetre tény: a különítmények kommunistaellenes fellépése válasz volt a bolsevik szörnyállam vörös terroristái által elkövetett borzalmakra, s a kivégzettek túlnyomó többsége valamilyen gaztett elkövetője volt a vérgőzös, 1919-es kommün-érában.

1919. november 24-én megalakult a Huszár-kormány. Decemberében több száz tüntető megtámadta és szétrombolta a Népszava és Az Est újságok szerkesztőségeit illetve nyomdáját, amelyek szócsövei voltak a kommunista diktatúra vezetőinek. 1920. február 17-én Somogyi Bélát, a Népszava főszerkesztőjét és Bacsó Bélát, a lap munkatársát ölték meg ismeretlenek.

A Huszár-kormány 1920. januárjában delegációt küldött Párizsba, egyúttal pedig sikeresen levezényelte az első nemzetgyűlési választásokat.

Horthy 1920. végén maga adott utasítást arra, hogy szűntessék be az egyes esetekben tapasztalható visszaéléseket és tartóztassák le azokat, akik valóban ártatlan embereket hurcoltak meg. A Múlt és Jövő című folyóirat hasábjain a következőket nyilatkozta: „Ünnepélyesen kijelentem, hogy a zsidóüldözések ügyében, melyek felelőtlen elemeknek a bűnei, a legszigorúbb vizsgálatot indítottam, a bűnösöket, a tetteseket és uszítókat egyaránt, amennyiben a hadseregemhez tartoznak, haditörvényszék elé állítom, és őket a Magyar Nemzeti Hadsereg kötelékéből örökre kizárom, egyébként magától értetődőnek tartom, hogy mindenféle pogromot, felekezeti üldözést és egyéni akciót kérlelhetetlen szigorral kell elnyomni".

A király nélküli királyságot csaknem negyedszázadon át vezető egykori altengernagy, Horthy Miklós ezután akaratán kívül a XX. századi magyar történelem egyik legfontosabb politikusává vált.

Horthy Miklós megítélése

Írta: Petrin László 2019.

A rendszerváltás egyik adóssága az egykori kormányzó rendkívül bonyolult hazai és nemzetközi helyzetben betöltött történelmi szerepének és államférfiúi tevékenységének tárgyilagos megítélése. Hazánknak viharos történelme során hat kormányzója volt, közülük a legismertebbek Hunyadi János, Kossuth Lajos és Horthy Miklós. Hunyadi János és Kossuth Lajos nevét a hálás utókor osztatlan elismerése övezi. Horthy Miklóssal viszont már nem bánt ilyen kegyesen a nemzeti emlékezet.

Minél tovább odázzuk a honi közgondolkodásban a Horthyval kapcsolatos méltányos történeti emlékezet helyreállítását, annál inkább teret nyernek a torz szélsőjobboldali és a gyűlölettől fröcsögő balliberális vélemények és értékelések, szellemi vadhajtások. Sőt fennáll annak a veszélye, hogy a szélsőjobboldal teljesen kisajátítja magának Horthy személyét, emlékét, amellyel végképp ellehetetlenülne a kormányzó tevékenységének elfogulatlan bírálata.

Intő és egyben sürgető jel e tekintetben, hogy 2020. március 1-jén nagyszabású, fáklyás és fehér lovas felvonulást tartott Horthy Miklós kormányzóvá választásának századik évfordulója alkalmából – összemosva a nemzeti összefogással – a Horthy Miklós Társaság, a Mi Hazánk Mozgalom, a Trianon Társaság, a MIÉP, az FKgP, a délvidéki MPSZ, a Betyársereg és a Nemzeti Jogvédő Szolgálat.

A Szent Gellért térről induló, a rendőrség által jóváhagyott felvonulás a Parlamentnél ért véget, baloldali szervezetek ellentüntetést tartottak.

Az, hogy ez megtörtént és így történt meg, mi is hibásak vagyunk, nemzeti, polgári, keresztény oldal. Ugyanis még csak kísérletet sem tettünk az úgynevezett Horthy-korszak és Horthy Miklós személyének elfogulatlan és tárgyilagos megítélésére. A véleménynyilvánítás részünkről üresen hagyott terét elfoglalják a jelenlegi ügyeletes hazaáruló, Soros-kollaboráns és félművelt balliberális hordószónokok, akik árnyalt elemzésre képtelenek.

Jellemzően inkább érzelmi, semmint történettudományi alapokon nyugvó, egymást túllicitáló, sarkított „náci szövetséges” típusú értékítéletekkel mérgezik a hazai és nemzetközi közvéleményt, ami azért sem érthető, mert köztudott, hogy Nürnbergben a katonai törvényszék kizárólag tanúként hallgatta ki Horthyt, a győztes nagyhatalmak csak és kizárólag tanúként tartottak rá igényt. Egyedül Tito követelte, hogy a kormányzót háborús bűnösként vonják felelősségre, de Sztálin elhajtotta az erőszakoskodó elvtársat.

Horthy mai gyalázói szeretik agyonhallgatni szilárd jellemét, katonai és politikai felkészültségét, politikusi nagyságát.

„Horthy Miklós nem volt diktátor, nem volt nemzetvezető, hanem a szó pontos értelmében államfő volt” – mondta róla John Lukacs történész Állam, nemzet, nép című előadásában a Mindentudás Egyetemén 2005. október 24-én. Kevesek előtt ismert, hogy a Medián és Hankiss Elemér 2007-es felmérése során a hetedik legalkalmasabb államférfinak találtatott a magyar történelem alakjai közül.

Vitán felüli és történelmi tény, hogy Horthy Miklós akkor vállalta a hatalom átvételét, amikor Magyarország történelmének legmélyebb pontjára jutott. A hatalom azonban nem cél, hanem eszköz volt számára. Eszköz ahhoz, hogy a háborús vérveszteségektől legyöngült, majd az igazságtalan békediktátummal megcsonkított, a románok, a szerbek és a csehszlovákok, valamint a hazai bolsevikok által lepusztított és kirabolt országot talpra állítsa. Sokan nem is tudnak róla, még arra is volt figyelme és energiája, hogy az 1919–21-es lengyel–bolsevik háborúban a nyugati szövetségesektől magára hagyott Lengyelországot jelentős lőszer- és fegyver-segélyszállítmányokkal támogassa. Ennek is köszönhetően lengyel testvéreink diadalmaskodtak az ország újonnan megszerzett függetlenségét felszámolni akaró Szovjet-Oroszország felett. A Magyar Királyság segítségét a Varsóban 2011 márciusában felavatott emléktábla örökíti meg.

Csak a súlyosan elfogultak vonják kétségbe, hogy a Budapesten élő, vagy oda menekült, ott bujkáló jó negyedmillió zsidó származású magyar állampolgárnak a német haláltáborokba tervezett deportálását döntő mértékben Horthy kormányzónak az 1944. június 26-i koronatanácson kinyilvánított szava akadályozta meg - „a sors különös iróniájaként a pesti zsidóság megmenekülésében végül is Horthyé a döntő érdem”

Néhány, a háborút túlélt tehetős magyar zsidó bankember és iparmágnás rendszeres anyagi támogatása tette lehetővé Horthy és családja megélhetését a portugáliai emigrációban. Magyarként úgy érezték, hogy nem hagyhatják magára Magyarország vagyontalan egykori államfőjét.

A Lengyelországnak nyújtott magyar segítségre emlékeztető kétnyelvű tábla a csepeli városháza homlokzatán; e tábla másolata annak a lengyel emléktáblának, amelyet 2011. március 22-én avattak fel az Ismeretlen Katona sírjánál Varsóban. Szövege magyarul és lengyelül:
„Tisztelettel adózva a magyar nemzetnek, amely baráti segítséget nyújtott a bosevik agresszió által halálosan fenyegetett Lengyel Köztársaságnak. Sorsdöntő jelentőségű küzdelmeink időszakában, 1920. augusztus 12-én 22 millió lövedéket tartalmazó szállítmány érkezett Skierniewicébe Budapestről, a csepeli Weiss Manfréd Művektől. A Magyar Kiráyság 1919-1921 között közel 100 millió karabélytöltényt, nagy mennyiségű tüzérségi lőszert és katonai felszerelést küldött Lengyelországnak. A hálás lengyel nemzet. 2012. március”

Horthy felszámolta a vörösterror miatt bosszút álló tiszti különítményesek önbíráskodását, az úgynevezett fehérterrort, amelyet tévesen még ma is a nevéhez kötnek. Néhány év alatt nemzetközi viszonylatban is példaértékű közbiztonságot teremtett az ország egész területén. Horthy vezetésével hazánk az 1920-as évek második felétől megkezdte a felzárkózást a nyugati államokhoz, fellendült a mezőgazdaság, az ipar és a kereskedelem. A Trianon utáni stabilizációs program részeként 1926-ban a koronát a pengő váltotta föl, amely hamarosan Európa egyik legerősebb valutája lett. Az oktatást és az orvosi ellátást is mintaszerűen megszervezte az akkori magyar állam. Elvitathatatlan érdeme Horthynak tehát, hogy konszolidálta az ország helyzetét. Hazánkban többpártrendszer volt, az ellenzék ott ült a parlamentben, pártjai napilapokat jelentethettek meg és megfelelő infrastruktúrát tarthattak fenn.

Nyilván az fáj a mai balliberálisoknak, hogy Horthy a törvény szigorával lépett fel a felforgató, eszelős szélsőbalos irányzatokkal szemben, azonban ugyanezt tette a szélsőjobboldal vonatkozásában is. Viszont nem volt bosszúálló. Sőt! Példának okáért az életfogytiglani szabadságvesztésre ítélt Rákosi Mátyást és Vas Zoltánt Horthy engedte ki 1938-ban a Szovjetunióba.

Nem szabad elfeledkeznünk arról sem, hogy a felsorolt eredmények a trianoni békediktátum utáni katasztrofális körülmények és a világgazdasági válság ellenére születtek meg! Mint ahogyan az elmúlt tíz évben is az akkori világ-, illetve uniós válság ellenszelében, a balliberális kormányok által itt hagyott posztkommunista anarchiát legyűrve, valamint a hazai és a nemzetközi balliberális politika ellenakcióitól hátráltatva jöttek a polgári-nemzeti kormány ma már elvitathatatlan sikerei.

A magyarság akkor is és ma is bebizonyította, hogy a legnagyobb tragédiákból is képes kiverekedni magát, ha a csüggedést a hit és a tenni akarás váltja fel az emberekben. Ennek tükrében próbáljunk meg összehasonlítást tenni, hogy milyen „eredményeket” produkált Horn, Medgyessy, Gyurcsány vagy Bajnai bármely területen, hacsak nem a hajléktalanok és a munkanélküliek számának növelését, a mértéktelen mennyiségű külföldi kölcsönök felvételét és elherdálását, rablóprivatizációval az ország kifosztását, az adómértékek és rezsiköltségek egekig történő emelését vagy pedig a közbiztonság hanyatlását, valamint a szociális támogatások és nyugdíjak csökkentését „köszönhetjük” nekik.

Horthynak a második világháborúval és az azt közvetlenül megelőző évekkel kapcsolatos kormányzói tevékenységének elemzése nem az én tisztem. Viszont véleményem azért lehet róla: hazánk sorsának tragikus alakulása miatt nem kiáltható ki bűnbaknak. Azt tette, ami az adott esetben és lehetőségei birtokában még megtehető volt, mert bizonyítható, hogy enélkül rosszabb helyzetbe kerültünk volna. Mi sem bizonyítja jobban, a kimondott szónál is ékesebben tetteinek torzulásmentes megítélését, mint az, hogy John Flournoy Montgomery, az Egyesült Államok 1933 és 1941 közötti budapesti nagykövete 1949-ben alapítványt hozott létre a portugáliai emigrációban élő Horthy és családja anyagi támogatására. Az alapítvány támogatói között pedig nem véletlenül számos zsidó származású személyt is találunk. Horthy az 1956-os forradalom és szabadságharc vérbe fojtása miatt testileg és lelkileg összeomlott és 1957. február 9-én örökre lehunyta szemét.

Tartozunk emlékének azzal, hogy nem hallgatjuk agyon és nem tagadjuk le érdemeit, hogy a kellő tisztelet hangján emlékezünk rá. Most már nem szabad tovább halogatnunk történelmi szerepének és negyedszázados államférfiúi tevékenységének tárgyilagos megítélését.

Horthy Miklós bevonulása Budapestre

1919. november 16.

- Horthy Miklós

Horthy Miklós megítélése

Ajánlott cikkek

Hírdetés