Kevés olyan történelmi kérdés van, amelyről annyira
nehéz lefejteni a rárakott propagandarétegeket, mint például az 1919.
március 21-ei bolsevik hatalomátvétel, majd a rákövetkező "dicsőséges
133 nap". A kommünt egyrészt a Horthy-korszak használta kiemelten
saját antitéziseként, majd 1945 után a kommunista oldalról sajátította
ki a propaganda.
Előzmények - a kommunista hatalomátvétel
A hazánkban 1918 őszén elindult politikai bomlási
folyamat 1919 kora tavaszán érte el mélypontját. Az őszirózsás
forradalomnak köszönhetően a szabadkőművesek és az ún. polgári
radikálisok marionettfigurája, Károlyi Mihály került hatalomra. E
hatalom hazugságban fogant, miképpen abban is múlt ki.
1918. október 31-én ugyanis a vörös gróf a következő, valótlan
kijelentést tette: "Magyarországot csak én menthetem meg" - majd alig
több mint negyedévnyi országpusztítás és anarchiateremtés után e
mondatokkal távozott a hazai közéletből: "Átadom a hatalmat Magyarország
népei proletáriátusának".
Magyarországon ekkor, 1918. október 31-e óta ex-lex állapot volt, az
országnak nem volt sem működő parlamentje, sem felelős, törvényes
kormánya, az államformát ráadásul úgy változtatták meg teljesen
önkényesen Károlyiék ún. népköztársaságra (az első köztársaság), hogy
ebben a kérdésben sem parlamenti határozat nem született, sem ügydöntő
népszavazást, referendumot nem tartottak.
A kommunisták hatalomra kerülése – miképpen mindenütt másutt a világon –
azonban még a Károlyiénál is kétesebb körülmények között, a tőlük azóta
is megszokott közönséges politikai csalás által ment végbe: a
Gyűjtőfogházban tartózkodó kommunista vezetők megállapodtak a Landler
Jenő, Kunfi (Kunstätter) Zsigmond és Weltner Jakab által vezetett
baloldali szociáldemokratákkal egy kommunista hatalomátvételről.
Kun (Kohn) Béláék aztán a hírhedett polgári radikális újságíró, Kéri
(Krammer) Pál szövegezésében Károlyi nevében lemondási nyilatkozatot
hamisítanak (Kéri az előző év őszén Az Est című lap hasábjain uszított
Tisza István meggyilkolására). Károlyi végül utólag falazott a
kommunistáknak és 1919. március 21-én valóban távozott a hatalomból, így
látszatra gördülékenyen zajlott le az uralomváltás.
A "vörös grófot" e napon a pesti nép még láthatta, amint élete párjával,
Andrássy Katinka grófnővel a Duna-parti korzón sétált. Károlyi kabátja
gomblyukában nagy vörös szegfűt viselt, a felesége pedig frígiai
sapkaszerű vörös kalapot és vérvörös köpenyeggallért. Jó kedvűen,
nevetgélve andalogtak. A vörös grófné szerint Magyarországnak még soha
nem volt oka olyan boldogságra, mint azokban a vészterhes napokban.
Maga Károlyi a búcsúbeszédében a következő, épületes kijelentést tette:
"Nem kell feledni, ha egy-két egzisztencia vagy vagyon tönkre is megy,
ha az új rend kialakulásánál egyesekkel talán méltatlanság is történik,
ezt az ország érdekében el kell viselni. Öntsünk olajat az új kormányzat
kerekeire és kövessünk el mindent, hogy vállalkozása sikerüljön, mert ez
a magyar faj érdeke".
A Kommunisták Magyarországi Pártját (KMP) 1918 tavaszán orosz
hadifogságba esett bolsevikok hozták létre Kun (Kohn) Béla vezetésével
az Oroszországi Kommunista Párt Magyar Csoportja néven, s majd csak
hazatérve, 1918 novemberében vették fel a KMP nevet.
Maga a pártvezető, aki a későbbiekben 133 napig a vörös diktatúra első
embere lesz, meglehetősen tekintélyes köztörvényes múltat tudhatott maga
mögött: Kohn Béla a háború előtt Kolozsváron volt munkásbiztosító
takarékpénztári tisztviselő, ám innen azért kellett eltűnnie, mert
ellopta a biztosító betegsegélyező pénztárát.
A jeles építész, képzőművész és író, Koós Károly is megemlegette a
nevét, hiszen amikor nála járt, magához vette egyik
Móricz-illusztrációját. Maga Koós így emlékezik meg a pártvezérről:
"Okos, szorgalmas, de rettentően pökhendi zsidó fiú volt, osztálytársai
átlag minden héten kegyetlenül elverték, de nem használt".
Kohn a háború alatt folytatta, amit a "boldog békeidőkben" elkezdett:
bajtársa ellen elkövetett lopás miatt elítélték, majd hazaárulást
elkövetve átszökött az oroszokhoz, ott pedig bolsevik szolgálatba állt.
(1875-1955)
(1886-1938)
1919. március 21-én a szociáldemokrata és a
kommunista párt egyesült, s hivatalosan immár Magyarországi Szocialista
Pártnak, azaz – nomen est omen – MSZP-nek nevezték a marxista-leninista
politikai formációt.
A kormányzat neve Forradalmi Kormányzótanács lett: tagjai, az elnök,
Garbai Sándor kivételével valamennyien zsidók voltak. Miképpen az is,
hogy a hazai zsidóság már 1918 őszétől, a Károlyi-érában is csaknem
kizárólagos vezető szerepet játszott a polgári radikálisoknak és a
szociáldemokratáknak köszönhetően a magyarországi politikai életben.
Károlyi hírhedett belgrádi útjával kapcsolatban Erdős (Ehrental) Regina
költőnő az alábbi balladát írta: "Elméne Belgrádba jó Károlyi Mihály bús
Károlyi Mihály nagy Károlyi Mihály".
Mindezt a kiváló közíró-publicista, Marschalkó Lajos a következőképpen
folytatja 1918 árulóiról írott könyvében:
Elméne és magával vivé mint az ezeréves Magyarország képviselőit, Csernyák Imre lefokozott századost, Hatvany-Deutsch Lajost, Jászi (Jakubovics) Oszkárt, a munkás- és katonatanácsok izraelitáit. Elméne, s a gyülekezet láttára joggal hihette Franchet d’Esperey tábornok (az antant balkáni erőinek főparancsnoka), hogy nem az ezeréves Magyarország képviseletét, nem a keresztény Szent István-i birodalom követeit fogadja, hanem a hitközség elöljáróságát
Mivel a KMP (MSZP) vezetésében is a zsidóság abszolút túlsúlya
érvényesült, az 1918 őszén elkezdődött folyamat 1919. március 21-e után
folytatódott. Néhány ismertebb személy a népbiztosok névsorából:
Kun(Kohn) Béla, Pogány (Schwartz) József, Szamuely (Samuel) Tibor,
Rákosi (Rosenfeld) Mátyás, Lukács (Löwinger) György, Ágoston
(Augenstein) Péter stb.
A korabeli pesti humor szerint Garbai csupán azért került be a
grémiumba, hogy legyen, aki sábeszkor aláírja a halálos ítéletet (mivel
ezen a napon munkavégzési tilalom van a zsidóknál, ezzel arra utaltak,
hogy a bolsevik népbiztosok egyetlen tevékenysége a gyilkosságok
elkövetése volt).
A bolsevik terrorállam legfőbb jellemzője a normális politikai, jogi és
gazdasági viszonyok megszüntetése, s az ennek nyomában fellépő anarchia
volt. A magyarság kétségkívül a féktelen terror miatt szenvedett a
leginkább eme dicstelen 133 nap alatt. Ennek fő letéteményesei a Vörös
Őrség, illetve a Szamuely vezette karhatalom, és a Cserny-különítmény,
közkeletű nevükön a Lenin-fiúk voltak.
Szamuely fogalmazta meg a bolsevik rezsim politikai hitvallását e
kinyilatkoztatásban:
A terror a mi kormányzatunk legfőbb fegyvere". Máskülönben tőle jegyezték fel a vérengzések időszakában ezt a mondatot is: "Meg akarom mosni a kezemet, mert hullaszagú
A vörös terroristák – akárcsak oroszországi elvtársaik – elsősorban a
hagyományos életformát és a helyi kis közösségeket őrző, vallásos
parasztságnak üzentek hadat, de a kispolgárság és az úri középosztály
tagjai is rettegésben töltötték mindennapjaikat.
133 nap
A Tanácsköztársaság ideje alatt (1919) erőszakos jellegükben az oroszországi eseményekhez hasonló atrocitások történtek. Ezek nem maradtak ideológiai megalapozás nélkül, amit főképp Szamuely Tibor és Lukács György népbiztosok végeztek, és ők voltak a Kormányzótanácsban a terrorisztikus eszközök bevetésének legkitartóbb támogatói. A kormányzótanács megosztott volt az új rend vélt vagy valós ellenségeivel szemben alkalmazott szervezett erőszak tekintetében. A szociáldemokrata politikusok nagy része ilyen intézkedéseket nem támogatott, a kommunisták azonban igen.
(1890-1919)
(1885-1971)
(1892-1919)
Szamuely és a vele egy véleményen lévők politikai
háttértámogatásával Cserny József vezetésével 200 fős különítményt
állítottak fel "Lenin-fiúk" néven. Hírhedt páncélvonatukon járták az
országot és mindenütt felléptek, ahol a tanácsrendszert veszélyeztető
megmozdulásokat sejtettek. Ezen kívül, főleg Budapesten több kommandót
állítottak fel, ezek eszközeikben szintén nem válogattak: Teréz körúti
főhadiszállásukról rendszeresen jártak "rekvirálni" a kiszemelt
lakásokból, preventív célból túszokat szedtek a polgári lakosság
köréből; vélt ellenségeiket elfogták és megkínozták.
A vidéki lakosságot különösen érzékenyen érintette a proletárdiktatúra
harcos egyházellenessége. A Budapestről érkező agitátorok nemegyszer
provokatívan léptek fel, nemcsak kilátásba helyezték, hogy a
templomokból mozikat csinálnak, valamint hogy a nőket
"kollektivizálják", hanem tettlegesen is bántalmazták, kézigránáttal
felfegyverzett különítményeik szétkergették a miséző gyülekezetet. A
vörösterror halálos áldozatainak számát 300-600 közé teszik különféle
források, dr. Váry Albert 1922-ben kiadott A vörös uralom áldozata
Magyarországon (lásd lejjebb) című könyve 590 halálos áldozatot
dokumentál.
A Lenin-fiúk és más vörös-osztagok tevékenysége miatt a regnáló Kormány is megosztott volt. Végül a szociáldemokrata többség hatására a Kormányzótanács elítélte a bűncselekményekben résztvevőket és "gyilkosságoknak" minősítése az osztagok működését, majd rövidesen a lefegyverzésük mellett döntött, kiemelve:
A törvények és rendeletek ellenére végrehajtott ítéletek és elsősorban azok a minősíthetetlen gyilkosságok, amelyeket egyesek, vagy a kormánytól nem engedélyezett, sem a hadsereghez, sem a Vörös őrséghez nem tartozó szabadcsapatok vagy önkényeskedők követtek el: bűnös cselekmények voltak elsősorban a forradalom törvényei ellen, ezek a forradalom tisztaságát mocskolták be, ezekért a forradalom és forradalmárok felelősséget nem vállalnak
Lenin-fiúk
A Lenin-fiúk nevű kommunista terrorcsoport egy
spontán módon szerveződött, többnyire zsidókból álló bűnbanda volt,
amely 1919-ben - több más csoporttal együtt - közel 600 ember halálért
volt felelős.
E csoportot később alárendelték a Korvin Ottó vezette Belügyi
Népbiztosság Politikai Nyomozó Osztályának. Szamuely Tibor támogatásával
és a budapesti Teréz körúti Batthyány-palotában székelő Cserny József
vezetésével 200 fős halálosztó különítményt állítottak fel. A
kegyetlenségükről hírhedt csoport tagjainak a felszerelése bőrnadrág,
bőrkabát, bőr lábszárvédő, tányérsapka, karabély, Steyer-pisztoly,
szurony és kézigránát volt.
Szamuely Tibor a halálvonatának nemzetközi legénységét részint közülük,
részint a Mozdony utcai tanítóképzőben és a Trefort utcai gimnáziumban
tanyát vert csoportokból válogatta össze. Ennek összetétele változott,
volt azonban 34 állandó tagja, akiket azonosítottak. Ezek betűrendben a
következők:
- Babulka Engelbert
- Berényi László
- Braun Mór
- Dékány István
- Gábor Antal
- Gáspár József
- Gerlei Géza
- Hefter Mihály
- Huber Béla
- Jónás Gyula
- Kerekes (Kohn) Árpád
- Jablonszki Maxim
- Kámán József
- Knechtl Gyula
- Kovács Gyula
- Kövér Lajos
- Köves János
- Krajcsovics József
- Leviritz Antal
- London Béla
- Lőbl Mór
- Lőwinger Béla
- Lukács László
- Major József
- Mann József
- Max Miksa
- Oswald József
- Pálinkás István
- Pap Géza
- Schön Gábor
- Sturcz Károly
- Szabó József
- Szamuely László
- Uraszov Vladimir
Abban az esetben, mikor Szamuely tömeges megtorlásra
indult (pl. Csornára, Kalocsára, Kapuvárra és Szolnokra), elkísérte még:
Bartalos István, Bonyháti Tibor, Csomor Gábor, Csoba Péter, Dögei Imre,
Groó Géza, Holtzmann Lipót, Kakas József, Kuszkó József, Löscher Márton,
Miákovics Ferenc, Pergovátz Károly, Pervanger Mihály, Pintér ?, Simits
?, Steier Aladár, Steiger János, Verszk Vilmos.
Ügyészek megállapították, hogy 92 bizonyított gyilkosság társ-tettesei
voltak a "különvonaton" lakó Lenin-fiúk.
Rémtetteik
Kortársi visszaemlékezésekből és a jogrend
helyreállítása után megindított büntetőeljárások iratanyagából
horrorisztikus kép bontakozik ki 1919 nyarának Magyarországáról. Például
1919. június 7-én, Sopronkövesden garázdálkodtak Szamuely hóhérlegényei.
Itt Schmidt Mátyás vasúti pénztárost ítélte a vezér kihallgatás nélkül
halálra. Az álla alá egy rudazókötelet csavartak, majd egy körtefára
felakasztották. Minthogy lélegezni néha-néha tudott, délelőtt fél
kilenctől tizenegy óráig kínozták, míg végre meghalt.
Előzőleg a fiát kényszerítették rá, hogy akassza fel az édesapját, de az
erre nem volt hajlandó, sőt felajánlotta, hogy inkább meghal az apja
helyett. Erre összeszurkálták a fiút, aki fájdalmában elájult. Miután
fellocsolták és végig kellett néznie édesapja szenvedését, végül a
szemben lévő fára őt is felakasztották. Ezt viszont az apjának kellett
végiggyötrődnie.
Ezalatt a fenevadak nyugodtan tízóraiztak. Sőt, így válaszoltak a
fiúnak, amikor az apja életéért könyörgött: "Felakasztjuk mi az Úristent
is!".
1919. június végén a Duna-Tisza köze lakosságát tartotta rettegésben a –
sok elvtársához hasonlóan – köztörvényes bűnöző Szamuely.
Kunszentmiklóson például egyik embere, egy bizonyos Kerekes (Kohn) az
állomáson hangosan vitatkozott a kiszabadított rablógyilkossal, Nick
Gusztávval arról, hogy öt perc alatt két vagy három embert lehet-e
akasztani.
Dunapatajon fegyveres harcra került sor: Szamuely ágyúval lövette a
szerszámokkal, kaszákkal felfegyverzett parasztokat, akik mégsem adták
meg magukat. Százak estek el eközben, majd a község elfoglalása után
hatvan embert, öreget, férfit, fiút, kihallgatás nélkül akasztatott és
lövetett agyon. Maga igazította nem egy áldozatának a nyakára a kötelet,
majd a jól végzett munka örömére lakkcipőjében lépegetett a hullákon.
"Mikor a község másik végére érkeztem, jött egy bőrkabátos és azt
kiabálta, hogy Fehér ezredes úr parancsára nem szabad foglyot ejteni,
hanem lehet gyilkolni mindenkit. Erre az én embereim is egészen
megbolondultak, és csak nagy nehezen sikerült az embereket rábeszélnem,
hogy a foglyokat leölni nem szabad" - mondta később Kutassy János, a 40.
vörös ezred egyik zászlóaljparancsnoka.
A község határában szerteszéjjel feküdtek a sebesültek. Tóth Péter, az
ezred orvosnövendéke egyiküket látta el, amikor Szamuely autója megállt
mellettük és utasította az egyik fegyveresét, hogy lője agyon a súlyosan
sebesült férfit. Dr. Tél Ferenc, az ezred orvosfőnöke az emberiességre
és a Vöröskeresztre hivatkozva tiltakozott, de Szamuely rá sem
hederített. Csupán akkor engedett, amikor Tóth azt kezdte el feszegetni,
hogy a saját sebesültjeiket is felizgatná a látvány. De ekkor is csak
legyintett egyet és visszakiáltott: "temessétek élve a holttestek közé".
Az orvosok a parancsot megtagadták és feltették a hartai sebesült
ellátóhelyre induló kocsira a has- és könyöklövést kapott férfit. Csak
később tudták meg, hogy az ott visszamaradt vörös katonák leráncigálták,
előbb össze-vissza verték, majd agyonlőtték.
Tömeges kivégzéseknél a Lenin-fiúk, mint a vadállatok
estek neki a szerencsétlen áldozatoknak, s elkezdték őket puskatussal,
kézigránáttal ütni és rohamkésekkel szurkálni. Az emberek testéből
ömlött a vér. Nagyon sokaknak eltörték a karját, a derekát, aztán egy fa
alatt székre állítva őket, nyakukba akasztották a kötelet és
megparancsolták nekik, hogy maguk rúgják ki maguk alól a széket. Ha a
szerencsétlen mártír rettenetes félelmében ezt nem tudta megtenni, a
vörös fenevadak addig szurkálták késekkel, amíg élet volt benne, illetve
ki nem rúgta végül lábai alól a széket.
Kedvelt kínzási mód volt az is, hogy az áldozat egyik szemét kiszúrták,
s úgy kellett pokoli kínok között végignéznie társai kivégzését. Gyakran
kitépték az áldozat nyelvét, de arra is találunk példát, hogy a kínlódó
embernek felmetszették a hasát és kihúzták a beleit.
Április 20-án a 19 éves Dobsa Miklós huszárzászlóst gyűjtik be a
Dunakorzóról, aki előző nap elveszítette az igazolványát. Mint Gratz
Gusztáv A forradalmak kora című művében írja: Dobsa "a vallatás közben
mosolyogni mert", ezért "Cserny átadta a fiatalembert Groó Géza és
Nyakas János terroristáknak, akik levitték a pincébe, összevissza
verték, eltörték az állkapcsát és felsőkarját, majd agyonlőtték,
kifosztották és holttestét a Dunába dobták".
Két nap múlva Stenczel János ügyvédet, Nikolényi Dezső rendőrfogalmazót
és hat társukat tartóztatják le, mert ellenforradalmi szervezetet
akartak létrehozni. A forradalmi törvényszék minden vádlottat halálra
ítél, de hatnak megkegyelmeznek. Stenczelt és Nikolényit a Markó utcai
főreáliskola udvarán még aznap éjjel agyonlövik, amiről rövid híradást
tesznek közzé. Egy szó sem jelenik meg viszont idősebb és ifjabb Hollán
Sándor volt államtitkárok meggyilkolásáról, akiket másokkal egyetemben
eredetileg túszoknak szemelnek ki a Lenin-fiúk megbízói. A Lánchíd Buda
felé eső hídfőjénél a terrorlegények hátulról lelövik a két Hollánt, és
a Dunába dobják őket április 23-án éjjel.
Április 22-én a vidéki mozgalmak elfojtására, a front mögötti
bizottságok parancsnokává aznap kinevezett Szamuely Tibor halálvonatával
Püspökladányba utazik, ahol elfogják és a temetőben agyonlövik Pongrácz
Aladár csendőrszázadost és három altiszt bajtársát, amiért
Berettyóújfaluban lefegyverezték a vörösőröket. Hajdúszoboszlón azt
bosszulják meg, hogy miután a direktórium elmenekül a románok elől, a
városvezetés ismét átvette az ügyek intézését. Fekete László
polgármestert, Körner Béla takarékpénztári igazgatót és Tokay József
rendőrségi fogalmazót minden további nélkül felakasztják.
Szentkirályon elégedetlenség tör ki, a fellépő vörösőrök többeket
megkínoznak, két földművest és egy ügyvédet agyonlőnek. Nyíregyházán
Kovács István főhadnagyot "rémhírek terjesztése miatt" állítja a
forradalmi törvényszék elé április 22-én Pogány József népbiztos és
Szamuely László, a népbiztos öccse. A tisztet halálra ítélik és
agyonlövik.
Böhm Vilmos hadügyi népbiztos Az Est április 22-i tudósítása szerint a
budapesti kerületi forradalmi munkás- és katonatanácsok ülésén úgy
fogalmaz:
Aki ma figyelmetlenséget követ el, akár hadseregben, akár a munkásmozgalomban, az ellenforradalmár, és úgy fogunk vele elbánni, mint az ellenforradalmárokkal kell". Ezt viszi tovább Szamuely Tibor: "Ma csak két embert ismerhetünk: proletárt és burzsoát. Vagy proletár, és harcolni akar a proletarizmus felszabadításáért, vagy semlegesnek tartja magát, és akkor én ellenségemnek tekintem. Aki ellenünk van, azon keresztültiprunk, legyen az bárki
Pogány József szélsőséges internacionalista módon kijelenti: "Az ülésnek
nagy demonstrációnak kell lenni, üzenetnek, elsősorban a demarkációs
vonalon túl lévő proletártestvéreinknek, hogy tartsatok ki, üzenetnek az
itthoni magyar burzsoáziához, hogy a mai naptól kezdve túsznak
tekintjük".
Ekkor kezdődnek a rendszeres túszejtések. Wekerle Sándort, akit
háromszor is miniszterelnökké választottak, már március végén
internálják, majd egyre több egyházi méltóságot, volt kormánytagot,
magas rangú katonatisztet, arisztokratát, bankvezetőt tartóztatnak le.
A kávéházakat bezárják 20-án, s a magántelefon-beszélgetéseket is
megtiltja Landler Jenő és Vágó Béla népbiztosok rendelete. Pár nap múlva
Jancsik Ferenc, a Vörös Őrség budapesti parancsnoka úgy módosít: "Az
összes kávéházak 1919. évi április 24-től kezdve további intézkedésig
reggel hat órától délelőtt kilenc óráig és délután hat órától este
kilenc óráig nyitva tartandók".
22-én másik rendeletet ad ki:
1. Az utcán minden csoportosulás tilos. Minden csoportosulás résztvevőit
a vörös őrök kötelesek azonnal letartóztatni a forradalmi törvényszék
elé való állítás céljából.
2. Éjjel 11 órától az utcán tartózkodni senkinek sem szabad.
3. […]
4. A tánciskolákat ezennel további intézkedésig beszüntetem.
5. A magánházakban a legszorosabb értelemben vett családi keretet
meghaladó, bármilyen ürügy alatt tartandó összejövetel a legszigorúbban
tilos.
6. A magánházakban minden világítás 11 órán túl tilos.
Egy következő újsághír: "A magán ajánlott levelek forgalma további
intézkedésig szünetel. A közönséges magánleveleket a postahivatalok csak
nyitott állapotban fogadhatják el".
A Szamuely-terrorkommandóban – akárcsak a pártvezetésben és a Forradalmi
Kormányzótanácsban – jórészt a hazai zsidóság képviselőit találjuk,
egyebek között Korvin (Klein) Ottót, Morgenstern Árpádot, Bienenstock
Ármint, Feldmár Marcellt, Keller Józsefet, s más kevésbé közismert
mészárossegédet.
A magyar történelem során 1919-ben valósult meg először az, hogy egy
erőszakos úton, magát a társadalmi többség képviselőjének önkényesen
kinyilvánító, magyar nemzeti identitással nem rendelkező,
kozmopolita-internacionalista csoport az összes írott és íratlan törvény
és jogszokás semmibe vételével, a terror állami szintre emelésével,
idegen hatalom érdekében, a nemzeti érdek elárulásával bitorolta a
hatalmat.
Minthogy idegen, szovjet-orosz mintára szervezték meg, s Moszkvát képviselte Budapesten, onnan pénzelték (őket pedig New York-ból a Schiff, a Khun, Loeb & Co., a Guggenheim stb. bankházak), hiszen hazai földön semmiféle politikai-ideológiai gyökerei és társadalmi háttérbázisa nem volt a vörös terroristáknak, bár világmegváltó és általános népboldogító eszméik hirdetésével átmenetileg jó szándékú, tisztességes embereket is meg tudtak vezetni (erre példa Babits Mihály, Tóth Árpád, Móricz Zsigmond, Kodály Zoltán és más szellemi nagyságok esete, igaz, ők rövid idő alatt felismerték, hogy közönséges és demagóg politikai szélhámosokkal van dolguk).
Szamuely Tibor szervezte meg a Hősök tere átszabását, a város vörös rongyokba öltöztetését. Az antiklerikális újságíróból lett népbiztos és alkalmi terrorvezér amolyan csúcsmenedzser volt a Kommün alatt. A millenáris emlékműről ledöntötték a királyszobrokat, a honfoglaló vezéreket vörös drapériával fedték el, helyettük egy nyolcméteres Marxot emeltek két munkásalakkal. E szobrokat ugyanaz a Zala György készítette, mint Árpádékat.
Bukásuk
A Lenin-fiúk nevű
terrorosztagot már a megalakulásuk pillanatában
fel akarták oszlatni. 1919. május 19-én Gödöllőn
a Cserny-csoportot lefegyverezték. Mindehhez a
hadsereg-főparancsnokság két zászlóaljat és egy
tüzérséget vonultatott fel.
Lerakott fegyvereik a következők voltak: hét 140
milliméteres, hat 90 milliméteres aknavető,
három 75 milliméteres páncélágyú, hét gyalogsági
ágyú, hét gépfegyver, 64 láda bomba, 130 láda
kézigránát, 41 rekesz gépfegyver lőszer, 115
láda lőszer gyalogsági ágyúhoz, 807 láda lőszer
az aknavetőkhöz. Ezen kívül nyolc személyautóval
és hat teherautóval is rendelkeztek.
A csoport tagjainak nagy részét kivezényelték a
frontra. 25 fő továbbra is a Szovjetházat őrizte
és 43 embert Cserny parancsnoksága alatt Korvin
Ottó alá, a Politikai Nyomozó Osztályhoz
osztottak be, ahol megalították a
Cserny-csoportot. Ezek gyakran együttműködtek a
Szamuely vezette Lenin-fiúkkal, a Frontmögötti
Bizottság embereivel. Szamuely hírhedt
páncélvonatán sokszor teljesítettek szolgálatot
a Cserny-csapathoz tartozó terrorlegények, akik
így részt vettek az összes jelentősebb
ellenforradalmi lázadás felszámolásában.
1919. június 24-én lázadás tört ki a vörösterror
ellen, amelyet Lemberkovics Jenő százados
vezetett, a Ludovika Akadémia növendékeinek
részvételével és a dunai flottilla egy részének
a támogatásával. A százados mellett Zemplén
Szilárd korvettkapitány, Zákány Gyula katonapap,
a Ludovika Akadémiáról Bartha László és Schranz
Ödön alezredesek, illetve Hőnig Vilmos tüzér
őrnagy voltak még a monitorlázadás főszereplői.
Az események során 254 kadét elfoglalta a
Ludovikát, Szikora főhadnagy irányítása mellett
egy osztaguk pedig megszállta a
József-telefonközpontot. Ezt követően a Pozsony
monitor és két másik hadihajó Óbudáról elindult
Zemplén Szilárd korvettkapitány parancsnoksága
alatt Budapest belvárosa felé.
A tiszti akadémia és a monitorok megmozdulása
elbukott. A vörös terror ellen felkelő katonai
csoport 1919. június 25-én, hajnali 2 óra körül
megadta magát. Az eseményeket követően a
Cserny-csoportot újjászervezték, visszakapták a
Batthyány-palota épületét is.
A Tanácsköztársaság hadseregét 1919. augusztus
elsején leverték. A kapituláció után, a
kommunista vezetőség elmenekült, de Cserny és a
Lenin-fiúk sok tagja Magyarországon maradt és
tovább harcolt.
A vörös despotizmus tobzódásának – becslések
szerint – több ezer halálos áldozata volt, ebből
a normális jogrend és törvényes állapotok helyre
állítása után 590-et sikerült kétséget kizáróan
bizonyítani, illetve ezen ügyekben ítéletet
hozni. Amikor elérkezett kommunistáink számára a
vég (sajnálatos módon e kommünt a román hadsereg
bevonulása döntötte meg), elvtársaink még
idejében kereket oldottak.
Ekkor mások magántulajdonát olyannyira ördögtől
valónak tartó bolsevikok rengeteg értéket
igyekeztek kicsempészni az országból.
Kosztolányi Édes Anna című regényében így
örökíti meg a diktátor menekülését:
A kollektív tudatba beleivódott kép a repülőgépen menekülő Kun Béláról inkább a Horthy-féle propaganda gúnyrajza. Egyébként pedig a proletárdiktatúra vezetői valójában nem elrepültek, hanem a népbiztos vonaton mentek elKun Béla repülőgépen menekült az országból. Délután – úgy öt óra felé – a Hungária-szállóban székelő szovjetház körül fölrebbent egy repülőgép, átrepült a Dunán, a Várhegyen, s merész kanyarodással a Vérmező felé tartott. A gépet maga a népbiztos vezette. Alacsonyan szállt, alig húsz méter magasságban, úgy hogy arcát is látni lehetett. Sápadt volt, borotválatlan, mint rendesen. Vigyorgott az alant álló polgárokra, s vásott kajánsággal csúfondárosan még búcsút is intett egyeseknek. Zserbókat vitt, melyekkel teletömte puffadozó zsebeit, aztán ékszereket, grófnék, bárónék kegyes, jótékony hölgyek drágaköveit, templomi kelyheket, sok más egyéb kincseket. Karjairól vastag aranyláncok lógtak
A menekülő népbiztosoknál csaknem 50 ezer koronát és 10 ezer korona értéken felüli ékszereket találtak, illetve az Osztrák-Magyar Bank budapesti főintézetéből 25 millió koronát próbáltak ellopni.
Az 1919-es szörnyűséges horroruralom legtömörebb és lényegre törő jellemzését Palatinus József adta a szabadkőművesség bűneiről 1937-ben megjelentetett kiváló művében ekképpen:
Alig 17 éve múlt annak, hogy a budapesti gyűjtőfogházból kiszabadult szovjet csőcselék a szabadkőműves-radikális zsidóság vak eszközéül feltolt szerencsétlen gróf Károlyi Mihály és internacionalista desperádói által tervszerűen és céltudatosan előkészített őszirózsás forradalma talajából fakadt posványon kifeszítették a vörös téboly kalózhajóinak vitorláit, és 133 napon át Lombroso legtipikusabb gonosztevőit csimborasszói magasságban felülmúló bestialitással rabolva, gyilkolva, az osztálydespotizmusnak olyan hallatlan és gyalázatos terroruralmát oktrojálják szerencsétlen hazánkra, mely örök szégyenfoltja marad a magyar históriának. (…) 133 napig tobzódott ebben a szerencsétlenül meggyötört országban a vörös téboly, amely mérhetetlen vér és vagyonáldozatot követelt. A legkétesebb egzisztenciák, írógépjavító vigécek, tyúkprókátorok, álhírlapírók, soha tengert nem látó tengerészek, bőrkabátos és állig felfegyverzett bócherzsidók, a legkétesebb egzisztenciákból máról holnapra Napóleonná avanzsált hadvezérek, véreskezű terrorcsapatok tartották megszállva az országot, vérfagyasztó rémületet keltve mindenütt, ahol megjelentek. Az egyiptomi sáskajárás nem tarolta le annak idején annyira a Nílus-medencét, mint az ötcsillagos szovjet-banda siserehada, melynek végcélja volt Magyarországon lerakni az új Judea államának fundamentumát
Bár a román csapatok csak augusztus elejére végeztek a
proletárdiktatúrával, a szélesebb támogatást már jóval hamarabb, alig egy-két
hónap után elvesztette az élcsapat. A pénz elértéktelenedése, a külpolitikai
összeomlás, az utópiák gyors kudarca és persze a terror miatt is, majd az
értelmiség nagyja is gyorsan elfordult.
Az ő kezdeti támogatásuk az egyik legérdekesebb része a Tanácsköztársaság
történetének, ugyanis egyáltalán nem csak a határozottan baloldaliak álltak be a
táborba.
A proletárdiktatúra irodalmi társaságának a félhalott Ady mellett Babits és
Móricz Zsigmond voltak a vezetői. Móriczot a bukás után bilincsben viszik el a
csendőrök, aki ezután írja meg a Légy jó mindhaláligot – a Nyilas Misit abuzáló
rosszfiúk a Móriczot bántó ellenforradalomnak feleltethetők meg.
Babits pedig így írt utólag:
"Azt mondjátok, rossz politikus voltam: nem láttam előre, hogy a forradalom
vérbe és szennybe fúl. De ők – akik a háborút dalolták – előre látták-e a
vereséget? Nem ígértek-e győzelmet végletekig? És ha én bűnös voltam: az ő bűnük
volt atyja az enyémnek. (...) Mi jogon vontok kérdőre ti engem? A ti nyájatok
talán kevesebb termést pusztított el?"
Büntetőperük és kivégzésük
A Tanácsköztársaság hadseregét 1919. augusztus elsején
leverték. A kapituláció után, a kommunista vezetőség elmenekülhetett, Korvin
Ottó és a Lenin-fiúk Magyarországon maradtak. Bűnperük főtárgyalása 1919.
november 25-én kezdődött. November 26-án fogadó-apja kérésére a budapesti
törvényszék végítéletet hozott és Schön Gábort megfosztották a nevétől, innentől
kezdve Goldberger Gáborként szerepelt. Cserny Józsefet, a Lenin-fiúk
bandavezérét és tizenhárom társát halálra ítélték és kivégezték. Szamuely Tibor
a magyar-osztrák határon máig tisztázatlan körülmények között halt meg (vagy
öngyilkos lett, vagy a határőrök lőtték le).
1919. december 18-án a Margit körút 85. szám alatti fogházban 14 személyt
végeztek ki.
A magyar Kúria a tizennégy halálraítélt terrorista kegyelmi kérvényét
egytől-egyig elutasította, s szabad folyást engedett az igazságszolgáltatásnak.
A államügyészség rendelkezése folytán a halálos ítéleteket csütörtök reggel 8
órától 12 óráig hajtották végre a Margit körúti katonai fogház udvarán.
Dr. Felföldy Elemér államügyész december 17-én délután
hirdette ki a Kúria kegyelmi tanácsának határozatát, majd mind a tizennégy
halálraítéltet a siralomházzá átalakított fogházban helyezte el. A
halálraítéltek mindegyike külön-külön cellát kapott és az államügyész
intézkedésére minden elítélthez egy-egy lelkészt hívtak. Megjelent öt római
katolikus pap, öt református és egy evangélikus lelkész, valamint három rabbi. A
halálraítélteket délután rokonságuk kereste fel. Mindegyiknek bőségesen hoztak
be ételt, italt, szivart és cigarettát. Az ügyészség úgy rendelkezett, hogy a
halálraítéltek mindent fogyaszthatnak, szeszesitalt azonban csak minimálisan
kaptak. Egyiknek sem volt egész délután semmi különösebb kívánsága.
Cserny József késő délután azt kívánta, engedjék meg neki, hogy
végrendelkezhessen. Körülbelül 8000 korona készpénzről és néhány darab
értékesebb ékszerről végrendelkezett. Az ékszerekről azt állította, hogy ezeket
lovag Beernétől kapta ajándékul. A végrendeletet Felföldy államügyész zárt
borítékban letétbe helyezte. A többi elítélt arra kérte az ügyészt, hogy
leveleket írhassanak, kérésüket teljesítették.
Küvér Lajos ápoló az esti órákban azzal a meglepő kívánsággal fordult az
államügyészhez, valamint Czövek Sándor rendőrtanácsoshoz, hogy engedjék meg és
eszközöljék ki számára, hogy menyasszonyával, a nála négy évvel idősebb Nagy
Ágnessel – akivel egyébként már évek óta vadházasságban élt – házasságot
köthessen. Kívánsága teljesült. Nyomban intézkedtek és körülbelül este 8 órakor
megjelent a Margit körúti fogházban Rajtháty Ferenc fővárosi főjegyző, aki
magával hozta az állami anyakönyvet is. A főjegyző úgy tekintette a
házasságkötést, mintha az halálos ágyon kötött házasság lett volna, ezért minden
diszpenzáció mellőzésével összeadta a házasulandókat. A törvényes formát azzal
egészítette ki, hogy mind a menyasszonyt, mind a vőlegényt megeskette, hogy
köztük, legjobb tudomásuk szerint, semmiféle házassági akadály nincs. A
formaságok elintézése után a főjegyző bevezette a házasságkötést az anyakönyvbe.
Tanúként Szőts István százados és Richter Rezső, a Margit körúti fogház gondnoka
szerepeltek. Amikor a törvény rendelkezése szerint a főjegyző figyelmeztette a
házasfeleket, hogy a polgári házasságkötéssel vallási kötelezettségüknek még
eleget nem tettek, lelkészt kértek. Vénn Jakab páter ezután az egyház
szertartása szerint is összeadta a házaspárt.
Az elítéltek egész éjszaka ébren voltak, csak hajnal felé szenderedett el
egyik-másik az izgalomtól néhány percre, de gyorsan felriadtak. Korán reggel
valamennyien talpon voltak. A lelkészek a késő esti órákig együtt voltak az
elítéltekkel és kora reggel már újra felkeresték őket. Cserny Józsefhez Haypál
Benő budai református lelkész ment.
Reggel 7 óra tájban érkeztek meg a hivatalos személyek a Margit körúti
fogházhoz, majd nagy csoportokban özönlöttek a fogház felé azok, akik az
államügyészségtől a kivégzéshez jegyet kaptak. Kint az utcán csendőr- és
rendőrkülönítmények tartották fenn a rendet, mindenkit csak a legszigorúbb
igazoltatás után bocsátottak be a fogház udvarára. A külső és belső rend
felügyeletét Czövek Sándor rendőrtanácsos biztosította. A fogház bejáratánál a
lépcsőzeten és a kivégzés színhelyén nagyobb rendőrkülönítmény állott fel,
amelynek Szőts István százados volt a parancsnoka.
A fogház U-alakú udvarának jobbszárnyán álltak a bitófák. Közvetlenül a fal
mellett állt mind az öt, egyik a másiktól pontosan két méternyi távolságra.
Egyik bitófát a másiktól vastag vászonfal választotta el, hogy az elítéltek ne
láthassák egymást. Reggel 7 órakor kordont vont a csendőrkülönítmény a fogház
udvarára, háromnegyed nyolckor érkeztek a bíróság tagjai: dr. Keresztessy Gyula,
dr. Gebhardt Károly, dr. Nagy Béla büntetőtörvényszéki bírák, dr. Szücs Ferenc
jegyző és dr. Felföldy Elemér államügyész.
Néhány perccel nyolc óra előtt dr. Felföldy államügyész elrendelte
Goldberger-Schön Gábor elővezetését. Mellette egy rabbi imádkozott jobbján és
balján, valamint előtte és háta mögött fegyveres csendőrök álltak. Dr.
Keresztessy Gyula büntetőtörvényszéki bíró felolvasta az elítélt előtt a
büntetőtörvényszék halálos ítéletének rá vonatkozó részét és utána a Kúriának a
kegyelmi kérvény felett hozott elutasító határozatát. Ezután Bali Mihály, Gold
Károly és Hermann Ádám végrehajtották a halálos ítéletet. Minich Károly dr. és
Kenyeres Balázs dr. törvényszéki orvosok megvizsgálták a holttestet és
megállapították a halál bekövetkeztét.
Ezután Goldberger-Schön bitófáját egy szürke spanyolfallal elkerítették oly
módon, hogy az utána következő elítélt ne láthassa. Goldberger Gábor után
Mészáros Sándor majd Groó Géza, azután Steiger János, végül pedig Küvér Lajos
következett. Ezzel kilenc óra után bevégződött az akasztás első sorozata.
Tíz órakor dr. Felföldy államügyész kiadta az utasítást, hogy vezessék elő Max
Miksa elítéltet. Utána Kakas Ferenc következett, aki egészen megtört. Az ítélet
kihirdetése után megcsókolta a feszületet. Vele is hamarosan végeztek, ezt
követően Neumauer-Nagy Gézát, majd Löscher Mártont hozták. A turnust Löbl Mór
zárta be.
A harmadik csoportot fogadta a legnagyobb érdeklődés. Ebben voltak ugyanis
Cserny mellett a legkegyetlenebbek: Bonyháti, a finesz, Papp János, Cserny
helyettese és Csomor Gábor, aki szörnyű bestialitással küldte másvilágra a kezei
közé került áldozatokat. Csernyék kivégzését megelőzően, 12 óra tájban megjelent
a közönség között Heinrich Ferenc kereskedelmi miniszter és Beniczky Ödön
belügyminiszter. Ott volt még Ferry altábornagy főhadnagy fia, Bencze Sándor
csendőrtábornok és a hivatalos világ számos előkelősége.
Bonyháti Tibort vezették elő először az államügyész rendeletére, utána Csomor
Gábor, majd Papp Sándor következett és legutoljára maradt Cserny József, a
terroristák vezére. Az ügyész rendeletére levették Csernyről azt a
huszárdolmányt, amelyben az egész főtárgyalást végigülte. A terroristavezér
némán és mozdulatlanul állott a bíróság előtt, mialatt az ítéletet felolvasták.
Annak végrehajtása utána törvényszéki orvostanárok léptek a bíróság elé és két
percnyi vizsgálat után jelentették, hogy a halál beállott. A hullák egy félóráig
függtek a bitófákon. Mind a tizennégy kivégzettet még aznap délután az orvostani
intézetbe szállították, ahol felboncolták őket.
A Lenin-fiúk másik, Magyarországon maradt csoportjának vezetőit 1919. december
20-án ítélte halálra a budapesti büntetőtörvényszék. Több halálraítélt is a
Kúriához fordult kegyelemért, azonban december 28-án, délben, az ítélőtanács
jóvá hagyta az elutasító végzését, miszerint a Kúria nem ad kegyelmet egyik
halálra ítélteknek sem. Az ítéletet végrehajtották december 29-én reggel.
Másnap, december 30-án a Budapesti Hírlap a következőket írta a kivégzésről:
Fél nyolckor bocsátották be a közönséget a kivégzés színhelyére. Az első öt elítélttel: Horváth Károly, Dögei Imre, Gombos Ferenc, Korvin Ottó, László Jenő dr. kilenc órára végzett a végrehajtó: Bali Mihály és segédei. Azután kiürítették az udvart és a második csoporthoz új belépőjegyekkel érkezett más közönség érkezett, amely szintén megtöltötte az udvart. Most Dinnyés József, majd Szamuely hóhérai: Sturz Károly, Kovács Lajos és Kohn Kerekes Árpád következtek. Egyenként hozták az elítélteket s valamennyivel gyorsan végzett a hóhér. A holttestek félórán át maradtak a bitófán, azután közös hullaterembe vitték őket, ahol 2 óráig maradtak. Délután a törvényszéki orvostani intézetbe vitték a holttesteket
- Budapesti Hírlap, 1919. december 30.
1919 utóéletét tekintve fontos hangsúlyoznunk, hogy a megtorlás és a
felelősségre vonás nem maradt el. Az önkéntes alapon szerveződött gárdák,
szabadcsapatok, Prónay Pál, Héjjas Iván, Ostenburg-Moravek Gyula, Kozma Miklós
és társaik vezetésével kíméletlenül megtorolták a vörös terrorbandák által
elkövetett égbekiáltó gaztetteket.
A Rongyos Gárdát létrehozó Prónay egyebek között Enyingen teremtett rendet, ahol
saját feljegyzése szerint "volt munka elég. A kocsma udvarán az első fél órában
egy fára máris öt kommunista lett felakasztva". Mindez azonban egy másik
bejegyzés lapjára tartozik.
A terroristák vezetői
A Tanácsköztársaság alatt megszűnt a jogállamiság, az
önkényes kivégzések mindennaposakká váltak. Nem volt tételes, egységes
büntetőjogi joganyag – a forradalmi törvényszékek minden olyan ügyben
eljártak, amelyet a Forradalmi Kormányzótanács rendeletileg a
hatáskörükbe utalt. A halálbüntetés az "osztályharc" mindennapi
eszközévé lett.
Az "igazságszolgáltatás" ad hoc jellegű, elrettentő megtorlássá vált az
"osztályellenséggel" és mindenki mással szemben, akit az új rezsim urai
veszélyesnek tartottak a tanácsrendszerre. Az egész rendszer
abszurditását a hivatkozott 4. számú rendelet 4. §-a szemlélteti a
legjobban: "A forradalmi törvényszék hatáskörébe tartozó ügyekben sem
alakszerű nyomozó eljárásnak, sem vádiratbenyújtásnak nincs helye. Az
egész eljárás elejétől végig az együttülő forradalmi törvényszék előtt,
és ha csak lehet, félbeszakítás nélkül folyik le. A terheltet elfogása
után azonnal a forradalmi törvényszék elé kell állítani".
Több mint egy évszázados szünet után ismét bevezették a halálos ítéletek
nyilvános végrehajtását. A "proletárdiktatúra" túlkapásainak vezéralakja
Szamuely Tibor népbiztos volt, aki a volt haditengerész Cserny József
parancsnoksága alatt álló Vörös Őrség martalócaival járta az országot és
"ítélkezett". A szervezet tagjait a szovjet bolsevikokat utánzó fekete
bőrruhás viseletükről csak Lenin-fiúkként emlegették. A dunapataji
"kuláklázadás" megtorlásaként Kalocsán, a Fő utcát szegélyező fákra
akasztották a találomra kiválasztott módos gazdákat, a jegyzőt és néhány
egyéb "burzsoá elemet", köztük diákokat is.
Szolnokon Szamuely például azért ítélte halálra és akaszttatta fel
nyilvánosan a 16 éves Mellinger Edét, mert a fiú ártatlan édesapjának
kivégzése miatt azt kiáltotta Szamuelynek: "Maga nem bíró, hanem
vadállat!".
A proletárdiktatúra büntetőpolitikájának lényegét Szamuely április 20-án
Győrben elmondott beszéde jellemezte a legjobban: "A vértől nem kell
félni. A vér - acél: erősíti a szívet, erősíti a proletár öklöt.
Hatalmassá fog tenni bennünket a vér. A vér lesz az, mely az igazi
kommünvilághoz elvezet minket. Ki fogjuk irtani, ha kell, az egész
burzsoáziát!".
Korvin (Klein) Ottó
Jómódú, felvilágosult zsidó családban született. Édesanyja Eisenstädt Berta, édesapja Klein Zsigmond üzletvezető volt. Két gyermekük született: Klein József (később Kelen József) és Ottó. 1906-tól Budapesten éltek, ahol Ottó a Galilei Kör tagja lett. Költőnek készült, s egy szerkesztő tanácsára felvette a Korvin nevet. A Tanácsköztársaság kikiáltását követően először a Szocialista Termelés Népbiztosságon a kereskedelmi osztály vezetője lett, s rendeletet adott ki az üzletek szocializálásáról (értsd: államosítás, elkobzás). Később a Belügyi Népbiztosság Politikai Osztályának vezetői tisztségében váltotta fel dr. Wagas(z)t Józsefet. Társa Sallai Imre, helyettesei Stein Ferenc, Guzi János és Benyovszky Károly voltak. A Budapesti Forradalmi Törvényszék Korvin és László Jenő utasítására ítélt halálra számos embert, ellenforradalmi magatartás vétsége miatt. Korvin szervezte meg továbbá a tanácsállam védelmi apparátusát is. 1919. májusának közepén, miután lefegyverezték a Cserny-csoportot, 43 embert Cserny parancsnoksága alatt beosztottak Korvin alá politikai nyomozó osztályon. A Tanácsok Országos Gyűlésén (június 23-án) beválasztották a Szövetséges Központi Intéző Bizottság tagjai közé, mely másnap, június 24-én újra megválasztotta a népbiztosokat. A Tanácsköztársaság bukása után, augusztus másodikán, míg a népbiztosok a Kelenföldről induló vonattal hagyták el az országot, ő a Politikai Nyomozó Osztályon Sallaival, és Stein Ferenccel az osztály iratainak megsemmisítésén munkálkodott. Ezután az illegális KMP megszervezésén dolgozott, Lukács Györggyel együtt. Illegális lakása a Naphegy utca 21-ben volt, s hamis útlevelet is kapott, melyen a Kornis Béla álnév szerepelt. Ám ez sem segített, csakhamar rendőrkézre került. Korvin Ottó pere 1919. december 3-án kezdődött, a 4039/1919 számú M.E. rendelettel szabályozott, gyorsított bűnvádi eljárás alapján, Surgoth Gyula bíró tanácsa előtt. Bár a korabeli büntetőtörvénykönyv alapján csak a király ellen elkövetett merényletet büntethették halállal, a Friedrich-kormány rendelete ezt felülírta, s ez alapján hozták meg 1919. december 19-én a halálos ítéletet Korvinnak és nyolc társának. December 21-én született meg gyermeke, feleségétől Sipos Erzsébettől, Mária, aki a Horthy-korszakban az illegális kommunista pártot szervezte. A halálos ítéletet Korvinon 1919. december 29-én reggel hajtották végre.Cserny József
Cserny József római katolikus asztalos és Tuniák Paula, komáromi születésű református napszámosnő gyermeke. 1892. december 13-án keresztelték a budapesti Kálvin téri református templomban. 1918-ban Szovjet-Oroszországba szökött, ahol belépett a magyar kommunisták csoportjába. Egy agitátorképző iskola hallgatója lett. 1918 novemberében – a magyar őszirózsás forradalom hírére – az oroszországi magyar kommunisták megalapították a Kommunisták Magyarországi Pártját. 1918 decemberében már Magyarországon volt, és belépett a Nemzetőrség tengerész-különítményébe. Zömmel matrózokból alakult 1919 elején a KMP védelmére szervezett Cserny-csoport. Feladatuk a Visegrádi utcai párthelyiség őrzése volt. Később rájuk bízták a Szovjetház (az egykori Hungária-szálló) őrzését is. A Cserny-csoport a kommunista ideológiával egyetértő, ám öntörvényű forradalmárok csapata volt. A proletárdiktatúrát lelkesen elfogadták, magukat a Forradalmi Kormányzótanács terrorcsapatának nevezték, utasításokat csak a KMP-től fogadtak el – ha éppen egyetértettek ezekkel az utasításokkal. Tucatnyi emberrel végeztek, köztük id. Hollán Sándort és ifjabb Hollán Sándort is ők gyilkolták meg. A proletárdiktatúra kikiáltásakor már mintegy kétszáz ember állt az akkor 27 éves Cserny József parancsnoksága alatt. Főhadiszállásuk a Batthyány-palota (a diktatúra alatt Kun-Vágó Laktanya) volt. Cserny a Budapesti Forradalmi Törvényszék egyes tárgyalásait is vezette. 1919. június 22-én egy fél század vöröskatona élén rátámadt a krisztinavárosi templom körül úrnapi körmenetet járó hívekre, és több lövést adott le rájuk; dr. Dénes Artúr ügyvéd a támadásban életét vesztette. Csernyt a Budapesti Királyi Büntetőtörvényszéki Fogház iratainak tanúsága szerint 1919. augusztus 4-én a vörösőrség tartóztatta le Körmenden. 1919. augusztus 29-én szállították a letartóztatási intézetből a Margit körúti fogházba. Cserny a kihallgatások alatt a verések hatására megtört, bizonyos engedményekért cserébe hajlandó volt együttműködni vallatóival, azonosítani társait. Csernyre a Budapesti Királyi Büntető Törvényszéknek a gyorsított eljárás szabályai szerint ítélkező ötös tanácsa 1919. december 12-én kelt B.8931/919b számú jogerős ítéletével hét rendbeli gyilkosság bűntette és egy rendbeli orgazdaság miatt mondta ki rá a halálos ítéletet. A kivégzés előtti napon Cserny végrendelkezett és az őt annak idején megkeresztelő Haypál Benő budai református lelkésszel is időt töltött. Másnap, 1919. december 18-án akasztották fel a Margit körúti fogház udvarán. Az aznapi kivégzettek közül Cserny ítéletét hajtották végre utolsónak.Szamuely Tibor
1890. december 27-én született Nyíregyházán, a zsidó származású Szamueli Lajos (bűdszentmihályi születésű) terménykereskedő és a nyíregyházi születésű Farkas Cecilia gyermekeként. A Tanácsköztársaság kikiáltása után számos pozíciót töltött be. Megbízták a hadügyi népbiztoshelyettes, a közoktatásügyi népbiztos tisztségek ellátásával, valamint ő volt a lakásbizottság vezetője és a rokkantügyek intézője is. Április 20-án kinevezték a budapesti hadseregcsoport politikai megbízottjának. A Tanácsköztársaság fegyveres harcai során részt vett Szolnok 1919. május 3-i visszafoglalásában. Még ebben a hónapban Moszkvába repült, ahol Leninnel tárgyalt. Innen május 31-én tért vissza Lenin üzenetével és útmutatásával. Szamuely és a vele egy véleményen lévők terrorkülönítményt állítottak fel, akik „Lenin-fiúk”-nak nevezték magukat. Ez a terrorcsoport gyakran együttműködött a Cserny József vezette terrorbrigáddal, a Vörös Őrséggel. Hírhedt páncélvonatukon járták az országot, és mindenütt felléptek, ahol a tanácsrendszert veszélyeztető megmozdulásokat sejtettek. A vörösterror halálos áldozatainak számát 300-600 közé teszik különféle források, dr. Váry Albert 1922-ben kiadott, A vörös uralom áldozatai Magyarországon c. könyve 590 halálos áldozatot dokumentál. A proletárdiktatúra bukása után, 1919. augusztus 2-án (egy embercsempész segítségével) Savanyúkútnál átlépte az osztrák határt. A hivatalos hírközlések szerint egy osztrák járőr Lichtenwörtben megállította és ruházata átvizsgálásának elrendelése után a nála lévő pisztollyal mellbe lőtte magát. Hiába szállították a bécsújhelyi kórházba, az orvosok már nem tudták az életét megmenteni.A Tanácsköztársaság rémuralma 133 nap elteltével összeomlott, de rövid működése előrevetítette, milyen is az, ha az állami önkény korlátlanul érvényesítheti a büntetőhatalmát. A bukása után tobzódó és csak fokozatosan felszámolt különítményes terror önkényének az 1921-ben kezdődő bethleni konszolidáció vetett véget.
A nagy túlerőben lévő román csapatok ellen már nem volt esélyük és morálisan is szétzüllött a magyar Vörös Hadsereg, miután a Clemenceau-ultimátumot bevevő Kun Béla a Felvidékről visszavonta a győztes sereget. Pedig addig a nemzeti érdek miatt sokan álltak a proletárdiktatúra mellé olyanok is, akiknek ideológiailag nem sok közük volt hozzájuk.
Wass Albert máig érvényes szavai:
A bolsevik olyan ember, aki elégedetlen, irigy és tele van gyűlölködéssel. Mindenkit gyűlöl, aki nem úgy gondolkodik, mint ő… Aki csak rest, és ezért elégedetlen. Aki tehetségtelen, és ezért irigy… Aki nem akar egyebet, mint munka nélkül hozzájutni valamihez, osztozkodni a másén. És gyilkosságokkal csinál helyet magának a világban. Mindegy, hogy minek nevezi magát. Mindegy, hogy milyen jelszó nevében fosztogat, és milyen zászló alatt vonul fel az utcákon. Végeredményben egy és ugyanaz. Homo bestialis. Állatember
Nem csoda hát, ha a bolsevikok leszármazottai a mai napig gyűlölik.
Könyv: A vörös uralom áldozatai Magyarországon
Emberek hamar felejtenek. — Pedig a mi velünk a
proletárdiktatúra alatt történt, nem könnyű elfelejteni. Azt a
szégyenfoltot, hogy ebben az országban a közhatalmat 133 napon át néhány
sehonnai bitorolta, a magyar történelemből kitörölni nem lehet.
Ezeréves alkotmányunk és nemzeti önérzetünk gyalázata ez, melyre
lehetetlen szégyenkezés nélkül gondolnunk. Nagyon mélyre kellett
sülyednünk, hogy ez velünk megeshetett.
Hivatalos jelentések és bírói ítéletek alapján összeállítottam azok
névsorát, kik e véres uralomnak áldozatul estek. Ezen összeállítás
szerint a négy és félhónapos rémuralom alatt 590 egyént gyilkoltak le
nagyobb részt teljesen ártatlanul. Egymaga Szamuelly Tibor száznál több
ártatlan polgárt gyilkoltatott le.
Ez a szám és névsor azonban nem teljes. Hiányzanak az adatok azokról a
területekről, a melyek időközben elszakittattak. Nincsenek benne azok
sem, akik kétségbeesésükben öngyilkosok lettek vagy a szenvedett
bántalmazás és fogvatartás folytán utóbb elhaltak. Végre nem volt
megállapítható azoknak a szerencsétleneknek száma sem kiket egyes vörös
parancsnokok a harctéren a vörös hadsereg kebelében kivégeztettek vagy
akiket ellenforradalmi harcokban, ellenforradalmárok öltek meg.
Valószínűleg ezeknek száma is kitesz még pár százat.
Az egyes eseteknél előadott tényállás hivatalos jelentésekből és birói
ítéletekből van véve. Rövid, száraz adatok, melyek legtöbbjét azonban
lehetetlen megindulás nélkül olvasnunk. Hosszú sorozata ártatlan
vértanuknak, halálos vergődése a felbomlott államhatalom által
védtelenül magára hagyott polgároknak. Hazafias föllángolások,
halálmegvető, bátor megnyilatkozások, melyek büszkeséggel tölthetnek el
bennünket. A gyilkosok uralma mégsem volt teljesen zavartalan.
Csatoltam a népbiztosok teljes névsorát is. Lássuk együtt, kik
parancsoltak négy és fél hónapon át az ezeréves történelmi
Magyarországnak s kik a felelősek azért, hogy az emberek százait
legyilkolták, ezreit börtönbe vetették s százezreit kirabolták.
Aki ezt az időt átszenvedte, természetesnek találja, hogy a megtorlás
nem maradhatott el. Végre is büntetlenül gyilkolni és rabolni talán még
sem lehet! Parisban 1871-ben a kommün kéthónapos uralma után 17.000
embert lőttek agyon, ötvenezret tartóztattak le. Ebből az ötvenezer
emberből 14.000 embert ítéltek el, kétezret fölmentettek s
harmincnégyezret bizonyítékok hijján ideiglenesen szabadon bocsátottak.
A megtorlás elől 100.000 ember szökött külföldre. Nálunk, bár a bűnvádi
eljárás mintegy 70.000 ember ellen indult meg s körülbelül 15.000 ember
került előzetes letartóztatásba, bíróságaink mindössze 6000 embert
ítéltek el, 2500-at fölmentettek, a többi ellen pedig, részben kegyelem
folytán is, a bűnvádi eljárás megszűnt. Ha még hozzátesszük, hogy a 6000
elítéltből mintegy 2000 ember kegyelmet kapott s háromszáznál többet az
oroszoknak kellett kiadnunk, s hogy a bírói ítéletek alapján kivégzettek
száma alig haladja meg az ötvenet és ma már csak 400 kommunista elítélt
ül letartóztatási intézeteinkben, megállapíthatjuk, hogy a bűnvádi
üldözés az átélt borzalmakkal szemben mértéket tartott.
Bíróságaink a tömegbűncselekményekre tekintettel a gyorsított bűnvádi
eljárás szabályai szerint ugyan, de öt tagból álló tanácsokban és a
büntetőtörvénykönyv alapján ítélkeztek.
A kommunista bűnügyek beható ismerete kapcsán nem hallgathatok el
egy-két megjegyzést. Októberi fölfor,dulás nélkül nálunk nem lehetett
volna kommunista uralom. A proletárdiktatúra föltételeit az 1918.
október 31-iki fölfordulás teremtette meg. Iszonyú felelősség terheli
azokat, kik a magyar katona kezéből a fegyvert kiverték. A ki a rendet
fölborítja, számolni tartozik azzal, hogy a megindult áradatot
föltartóztatni
nem bírja.
Másrészt kétségtelen, hogy a vörös uralom abban a formában, a hogy
nálunk dühöngött, erőszakra és gyűlöletre nevelt munkás tömegek nélkül
nem lett volna megvalósítható. Pár száz kommunista a szervezett munkások
százezreit nem terrorizálhatta. A munkás vezéreknek tehát szakítaniuk
kell az osztályharc, osztálygyülölet, erőszak és forradalom
jelszavaival.
Egy tanulságot a hatalom birtokosai is levonhatnak a történtekből: Több
erélyt a hatalom gyakorlásában, több ellenállást a hatalom
megtartásában, több megértést a munkáskérdésekkel szemben. Ezt a
nemzetet csak eréllyel és szeretettel lehet kormányozni.
Budapest, 1922. december hó 1-én.
Dr. Váry Albert
A képre kattintva elolvasható (PDF)