Annak oka, hogy Magyarország előkelő helyen szerepel gyógyfürdőzés terén, a Kárpát-medence geológiai adottságaiban keresendő: a földkéreg mintegy 10 kilométerrel vékonyabb a világátlagnál, ezért a forró magma közelebb van a felszínhez. A geotermikus grádiens - vagyis az a mutató, amely azt jelzi, hogy a Föld középpontja felé haladva hány méterenként növekszik a hőmérséklet egy Celsius fokkal - Európában átlagosan 33 méter, míg Magyarországon átlagosan 20, sőt vannak helyek, ahol csak 15 méter. Ebből adódóan sokkal kisebb mélységből lehet hévizet nyerni, mint a kontinens más pontjain. További szerencsés adottság, hogy az ország ezekből a vizekből bőséges mennyiséggel rendelkezik. Jelenleg több mint 300 ezer köbméter termálvíz kerül felszínre naponta.

AJÁNLÓ

Az első propagandairások a hódoltság utáni budai fürdőkről

 

Siklóssy László a következőket írja a budai fürdőkről a visszafoglalás utáni időkből:

"Budavára visszafoglalása után a fürdők voltak a város egyetlen nevezetességei. Érthető, hogy tulajdonosaik azon voltak, hogy hamarosan üzembe állíthassák őket. Ez aránylag csekély munkába került, mivel az épületek meglehetősen jó állapotban maradtak vissza és ha az ostrom alatt szenvedtek is, a megmaradt részek, de még a törmelékek is, bőséges anyagot nyújtottak az építkezésre. A hőforrások csak oly jók voltak, mint azelőtt, de megváltozott a közönség, amely azokat használni akarta. Láttuk, hogy Buda a török időben is bizonyos mértékben fontos és gazdag város volt. A török hatóságoknak, sőt az egész lakosságnak is szemefénye volt a fürdőélet, amely szép, tiszta és hygienikus volt. Evvel szemben a visszafoglalt szegény, lerongyolódott Buda városának sokkal szegényebbek voltak az igényei. Nem kívánt tisztaságot, még kevésbé erkölcsöt fürdőiben".

Jól jellemezte a fürdőket Sesfini Domenico, aki 1707-ben járt Budán. Ő is a török fürdőket kereste, de nem találta. Félig gúnyosan, félig sajnálkozva kérdezi, hogy "hol vannak a frigidariumok, tepidariumok, caldariumok, az árnyékszékek, a dörzsölök, a szappanozók, a szandálok - hogy ne kelljen mezítláb járni a kőpadlón - a lepedősök, a fejbekötők, a szőnyeges nyugágyak? Ezek bizony mind eltűntek úgy, hogy igazi török fürdőt már csak Törökországban lehet találni. A budai fürdők keleti jellege már megszűnt, csupán sajátságos keleties karakterük maradt meg Kelet és Nyugat között".

Tulajdonképpen a budai fürdők történetét Budavár ostroma (lásd: Budavár ostroma, 1686.) után már egyenként is érdemes tárgyalni, mert hiszen minden egyes fürdőnek önálló, külön-külön története van.

Ebben a korban és az utána következő évtizedekben is érdekes típusa volt a fürdőéletnek a fürdős, aki Síklóssy szerint, "fürdetett, masszírozott (kent), gyógyított maga készítette kenőcsökkel és belső gyógyszerekkel, eret vágott, piócázott, sebeket kezelt, fogat húzott, tapaszt készített, tetűt irtott, borotvált, hajat nyírt, tyúkszemet vágott, szóval vállalkozott mindennemű hygienikus és tisztasági szolgálatra. Más városokban voltak olyan fürdősüzletek, amelyekben fürdőkád nem volt. Tehát a fürdős otthon is fürdetett. Ilyen azonban nálunk legfeljebb Pesten lehetett, mert Budán a fürdősök a közfürdőkben dolgoztak".

Fentebb említettem a sebész-borbély-fürdősmesterek sokoldalú tevékenységét. Ezek között legfontosabb volt az érvágás. Lehet, hogy az emberek jobban táplálkoztak és vérben bővebben voltak régebben, mint a mai vérszegény korban, "ám akár volt rá ok, akár nem, általános gyógyszer volt mindenre az érvágás".

Pest városában 1716-ban a polgárok között 7 fürdős szerepelt, ami arra mutat, hogy az ostrom után visszamaradt, vagy azóta felépült fürdőkben itt is megindult az élet.

Budán már 1703-ban megalakult a sebészcéh és a céhlevélből kitűnik, hogy a sebész és a borbély ugyanazon foglalkozást jelentette. A fürdősöknek azonban csak akkor engedték meg a borbélymesterség gyakorlását, ha azt 3 éven át tanulták.

Siklóssy László erről a korszakról érdekes kultúrtörténeti összehasonlítást közöl, amikor rámutat arra, hogy míg az úgynevezett művelt Európában még az előkelők sem fürödtek, addig nálunk a fürdőélet, ha nem is olyan nagy mértékű, mint a török hódoltság idején, mégis elég intenzív volt. A híres versaillesi kastélyban volt ugyan egy fürdőszoba, ezt azonban, mint feleslegeset befalazták és a XVIII. században csak véletlenül akadtak rá, de a fürdőkádat Pompadur asszony parkjában szökőkút-medencének használták fel.

A napkirály, XIV. Lajos, csak addig fürdött, míg szerelmes volt, később megelégedett azzal, hogy az arcát egy illatos kendővel törölje meg.

A XVIII. század vége felé is az előkelő életrendről szóló könyvek óva intenek a vízzel való mosakodástól és Liselotte orleansi hercegnő kijelentette egyik levelében, hogy "én soha sem fürödném, ezt a mulatságot soha életemben nem tudtam megérteni".

Angliában azonban már ekkor is sokkal jobb volt a helyzet éppúgy, mint Németországban is, ahol Hufeland (lásd: C. W. Hufeland) 1790-ben melegen ajánlotta a gyermekek gyakori fürdetését.

Christoph Wilhelm Hufeland (1762-1836)
Német orvos, aki elsőként ajánlotta a rendszeres fürdést, mint az egészség megőrzőjét.

A XVIII. század a maga változatos városfejlődési történetével a fürdőket meglehetősen háttérbe szorította. A fürdők inkább szórakozóhelyek és nem gyógyhelyek lettek, ennélfogva azt nem is annyira a betegek, mint a szórakozásra vágyó fiatalság és a polgárság kereste fel. Ebben az időben Budán is minden fürdő már a maga egyéni életét élte, egészen a szabadságharc utáni szomorú időkig.

A XVIII. század lázas tevékenysége a "poraiból megelevenedett" két város: Pest és Buda kiépítésével és kifejlesztésével múlott el. A letelepedett új polgárság a munka és a szorgalom polgársága volt. A fürdőket azonban ők is szívesen használták, de tulajdonképpeni fürdőéletről még nem igen beszélhetünk.

Buda város, közjövedelmeinek szaporítására, miként láttuk, a kincstártól megkapta a Rudas fürdőt (lásd: Rudas fürdő), 1718-ban pedig Wartenbergi Illmer Károly, I. Lipót császár háziorvosának a fia, eladta a Sáros fürdőt (lásd: Sáros fürdő), apai örökségét, szintén Buda városának. Így tehát a XVIII. században Buda városa két fürdőnek is a tulajdonosa volt. Ez azonban nem jelentett sokat, mert hiszen mindkét fürdőt bérlőknek adta ki, akik természetesen elsősorban üzleti szempontok szerint vezették a fürdőt, már pedig akkoriban az üzleti szempont a fürdőkben nem a hygiene vagy a gyógyulás, hanem inkább az olcsó tömegszórakozás helyeit látta.

A Rudas fürdő a török időkben

Buda várának 1686. évi visszafoglalása után sok utazó kereste fel az országot, de ebből a lázasan lüktető, de valójában eléggé sivár időszakból, a fürdőkről érdemleges leírást nem hagytak hátra.

Dietz János, a "nagy fejedelem" házi sebészének és királyi udvari borbélynak "Die getreue von ihm selbst gemachte Beschreibung Seines Lebens" című életleírása, amely a XVII. század második feléről szól és amelyet 1915-ben adtak közzé a berlini királyi könyvtárban őrzött kézirat nyomán, három budai fürdőt említ, s bővebben foglalkozik a Császár fürdővel.

Toll Jakab utrechti születésű orvosdoktor és tanár 1700-ban adta ki Amsterdamban úti leveleit, amelyben dicsérően szól a budai forrásokról és leírja a Rudas fürdő nyolcszögletes nagy medencéjét.

Ennek a korszaknak a többi munkái, mint legfőbb nevezetességet tüntetik fel a melegforrások vizében élő halakat, amelyek, ha hidegebb vízbe teszik át őket, elpusztulnak. De lényegesen újat egyáltalában nem közölnek sokat. Ügy látszik, mindegyik a török hódoltság korából származó forrásmunkák után indult.

Érdekes forrásmunka egy 1717-ből való angol nyelvű leírás (Being an historical and geographical account of the Kingdom of Hungary), amely Londonban jelent meg. Azonkívül Bonbardius Mihály munkája Bécsben, 1718-ból, "Topographía magni regni Hungáriáé" címen - ebben latin nyelven foglalkozik a budai forrásokkal és fürdőkkel, megemlítve, hogy ezektől származik Buda fővárosnak nem is mérsékelt dicsérete, illetve hírneve (Hinde laus non modica Budensi metropoli).

De még a fenti írók is csupán a török hódoltság korabeli viszonyokról írnak, épen így Breuninger Frigyes Vilmos is, akinek munkája Tübingenben 1719-ben jelent meg, német nyelven, "Fons Danubii primus et naturalis, oder Die Uhr-Quelle des Welt-berühmten Donau-Stroms" címen. Pontosan tudósít bennünket a budai hévforrásokkal és fürdőkkel kapcsolatban mindarról, amit a korábbi kútfők megemlítenek.

Meg kell azonban emlékeznünk dr. Stocker Lőrincről, aki latin nyelven alapos és az akkori idők orvostudományának megfelelő színvonalon álló, nagyobb szabású monográfiát írt "Thermographla Budensis, seu scrutinium physicomedicum aquarum mineralium Budae scaturientium, de earum origine, situ, antiquitate, numero, mineralibus, virtutibus & usu rnedico" címen, 1721-ben. Ebben a munkában a források gyógyító hatásáról is sokat olvashatunk, de természetesen az akkori orvosi fogalmaknak megfelelően.

Stocker Lőrinc orvosi disszertációként írta meg ezt a munkáját s annak 1729-ben megjelent második kiadásához írott előszavát dr. Budd Jusztin Budapest székesfőváros főlevéltárosa a következőkben volt szíves kérésemre magyarul ismertetni:

"Az előszóban Stocker a jeruzsálemi Bethsaida, azaz juhmosó vízmedencéről szól, mely onnan vette nevét, hogy földalatti csatornákon oda gyűjtötték össze a különböző helyeken a föld mélyéről előtörő vizeket. Ennek a vízmedencének 5 olyan oszlopos folyosója, vagy bolthajtásos szobája volt, ahová a betegek egészségi okokból mentek fürödni. Erről Cyprillus azt mondja: a medence körül öt oszlopos folyosó volt, ahová a szegény betegek mentek egészségük helyreállítása céljából és meggyógyultak a víz ereje által, amit az Istentől nyert s amelyet az angyal idézett elő mozgatás, vagy mások szerint megzavarás által.

Valóban, hasonló Bethsaida-nak mondható a királyi Buda, Magyarország fővárosa. Ehhez a boldog városhoz ugyanis földalatti vezetékeken gyógyvizek vezetnek, amelyek ugyan nem isteni beavatkozás folytán, vagy más természetfeletti okból azok, hanem a rájuk ható ásványok ereje által telíttetnek és az egészségi okból ide sereglő betegeknek vannak szánva (ajánlva), ahol összegyűjtve és rendelkezésre állva, az emberek hasznára fordíttatnak.

Ezek közül az elsők a Szent Gellért-hegy alatt vannak, másodszor a város hídja mellett, harmadszor a rác vizek, negyedszer a vízivárosban, ötödször az új és régi (ó) Buda között, az úgynevezett császárvizek; mindezeket a betegek számosan keresik fel gyógyulás okából s az idegenek előtt eddig kevésbé ismert erejük által nap-nap után meggyógyulnak. Boldog vagy tehát, Buda-Bethsaida, mert sok ezer betegnek az üdv szent korsója vagy és a betegségtől gyötörteknek kívánt menedékei".

Miután Stocker Lőrinc a királyi felségtől és a (Buda) szabad királyi várostól ennek főorvosává lett kirendelve, sokak kérésének engedve hozzáfogott ezen hévvizek gyógyhatásának tanulmányozásához. Indíttatva tehát e hőforrások ellen nap-nap után elkövetett bűnöktől, nemkülönben ezen ásványvizek értékétől, nem ok nélkül méltatlankodik, hogy az egészségnek ekkora kincse, mely a jóságos Isten akaratából, az emberek fáradsága nélkül, a nyomorult betegek üdvére, a földalatti természet gazdag öléből tör elő, az évek hosszú során át az értelmes emberek közömbössége és tunyasága folytán a tudatlanság határai között mintegy eltemetve rejtőzik. Azért határozta el a könyv megírását, hogy ezt a kincset a mély üregből felszínre hozza. Nem az volt a törekvése, hogy könyve az olvasók tetszését nyerje el, hanem az, hogy a dolgot magát megvilágítsa. Ezért ezekre és az igazságra fordítva figyelmét, az ékes szerkezetet elfelejtette. Amit pedig a forrásoknak, az édesvíznek és az ásványvizeknek eredetéről ebben az anyagkörben tárgyalt, ebben azokat utánozta, akik - mintegy a dolgok magja körül időzve - minden dolgot a maguk eredetére és okaira vezetnek vissza, hogy a gyökérből és a keletkezés módjából azoknak valósága és lényege annál világosabb legyen. Ha pedig egyik-másik dologban Octavianus szigorú ítéletére fog méltónak látszani, aki Marcus Antoniust esztelenséggel vádolta, mert olyanokat irt, amit senki sem értett, akkor ez inkább a dolgoknak tudandó be, mint neki. Lehetőleg mindig példákkal, bő magyarázatokkal, kísérletekkel és hasonlatokkal iparkodott mindenki számára érthetővé tenni a könyv anyagát és ezért kevésbé tudományos műszavakat használt. Például az ásványok keletkezéséről szóló fejezetben az ásványok és fémek igazi végső okául bizonyos gálicos folyadékot vett fel az addig használatos kénsavas-higanyos "lény" helyett.

Stocker Lőrinc: Thermographia Budensis (1721)

A budai fürdők gyógyító hatásáról egy 1733-ból való könyv is ír, amelynek címe: "Neu aus seinem Stein-Hauffen wiederum aufwachsendes Ofem".

A névtelen szerző, akinek művét Buda város tanácsa galánthai Eszterházy Imre hercegprímásnak ajánlja, majdnem a fél könyvben dr. Stocker Lőrinc latin nyelvű munkájának forrásképen való felhasználásával leírja a budai fürdők gyógyhatását. Ez a tudálékos magyarázat ma már talán értelmetlennek tűnik fel, akkor azonban - lehet, hogy épen misztikus homályossága miatt - nagy hatást érhetett el az olvasóknál.

A kis könyv 54-63. oldalán a következőket olvassuk: "Mi és miben áll a budai fürdők hatása?" Erre a kérdésre a szerző pontosan tizenhárom magyarázatot közöl feleletképen.

"Először is: a fürdők helyrehozzák és megelőzik a test egyes részeinek megbetegedését, különösen, ha azok kihűltek és vizenyősek, mivel a fürdők finom, hatóerőkben gazdag és átható alkatrészeket tartalmaznak, amelyek a hideget felmelegítik, a sűrű és nyálkás nedveket szétoszlatják és a kitágított pórusokon keresztül a testből kilökik. Ezért megvédenek gutaütéstől, bénulástól, huruttól, különböző, a szembe, tüdőbe és végtagokba jutható nedvektől, vízkórságtól, náthától, a hidegvíztől származó köszvénytől, egyszóval az egész vért megtisztítják és úgyszólván elfojtják a betegségek csiráját.

Másodszor: ezek a fürdők megszabadítják a testrészeket bágyadtságuktól és gyengeségüktől, ha ez a bágyadtság és gyengeség egy elkövetkező betegség előhírnöke : ekkor hatékony és balzsamos erőik segítenek. Ha viszont a bágyadtság és gyengeség egy kiállott betegség után maradt vissza, akkor a fürdők megszüntetik, enyhítik, csökkentik és eltávolítják annak az okát, akár valami természetellenes savtól, vagy erjedéstől származott.

Harmadszor: a fürdők elősegítik az organikus erők létrejöttét, bővülését és szaporodását, azokat tisztítják, könnyeddé és elevenné teszik, úgyhogy ezáltal az egész test erősödik, minthogy a testi erők a tiszta, erős és sok organikus erőtől és annak finomságától függnek. Amikor ezek az organikus erők a testben helyreállnak, egyúttal eltávolítják a tisztátalanságot és az egész testet erősítik. Ha azonban azok az emberek, akiknek a vére tisztátalan és arca duzzadt, a fürdő használatának kezdetén rosszul érzik magukat, azt a fürdő ásványi melegének a rovására kell írni, amely a ťpartes haete-rogeneaeŤ-t, vagyis az ellentétes részeket túlságos gyors mozgásba hozva, az organikus erőkre nyomást gyakorol, később azonban javul, amikor ezek a részek a maguk módján eltávoznak a testből.

Negyedszer: a fürdők az életerők mozdulatlanságát és lomhaságát mozgásba hozzák és felélénkítik, mert a vizükben lévő illó, hatóerőkben gazdag, savanyú, lúgos és izzadságűző alkatrészek áramlásukat az idegeken keresztül a tagokhoz hajtják vissza, ami által jó hatásuk van álomkórnál, bénulásoknál, merevedésnél, vagy érzéstelenedésnél, vagy ha esetleg az egész test, kivéve a fejet, gutaütésszerűleg van megtámadva.

Ötödször: ha viszont az organikus erők túlságosan könnyedek, akkor a fürdők megkötik őket, amit a vízben levő lúgos, kénes és fájdalomcsillapító erőnek kell tulajdonítani, úgyhogy ilyenkor görcs, végtagok merevedése és szorulás ellen nyújtanak segítséget, amely utóbbi a bélrostok összezilálásából ered.

Hatodszor: a budai fürdők a test csökkenő nedveit pótolják, ha azoknak a termelése a testben már nem folytatódik, vagy a tagokban megfelelő helyre való eljuttatásuk akadályozva van, amennyiben a fürdők kén, só, salétrom, savanyú és könnyed hatóerők, valamint timsó segítségével a szorulást egész biztosan megszüntetik, úgyhogy kimaradó mensesnél, vízkórságnál, vizeletzavarnál, váltakozó lázaknál, a belek mirigyeinek eltömődésénél és az altest más bántalmainál nagy segítséget nyújtanak.

Hetedszer: a túlságosan forró nedveket lehűtik, nemkülönben, ha a túlsók epe gyulladásba jön, a fürdők könnyebbülést okoznak enyhe ecet-, sav-, illetve salétrom-tartalmuk útján, úgyhogy mindenféle gyulladásnál, nyálkásodásnál, szokatlan égésnél, epénél, kólikánál és a legtöbb epebántalomnál segítenek, mert ezen a módon a rossz anyag a vizelet útján távozik.

Nyolcadszor: a budai fürdők a kihűlt nedveket felmelegítik, minthogy lúgos, egyaránt illó és megkötött alkatrészeik, vagy a levegő által fel nem bontható kénes és olajos tartalmuk segítségével szárítják és édesítik az erős savakat, a fölösleges és a vér keringését és mozgását akadályozó vizet izzadás és vizelet útján eltávolítják; tehát akkor segítenek, ha a test nedvei egyöntetűen megsűrűsödnek és szilárd tömeggé válnak. Azután epilepsziánál, méhfájásnál, vagy fulladásnál, a lép bántalmainál, a tagoknak skorbutos tépő fájdalmainálésvesebántalmaknál, bélgörcsnél, lábköszvénynél (podagra), szaggató köszvénynél, a gyomor savanyú tisztátalanságainál (gyomorsav-túltengés). székerőltetésnél, kínzó éhségnél, amikor a gyomorban mégsem marad meg semmi, romlott és ehetetlen dolgokra való nagy étvágynál, derékfájásnál, szorulásnál, heves vérgyulladásnál, stb. segítenek.

Kilencedszer: a budai fürdők a vastag, nyúlós, izzadmányszerű nedveket folyékonnyá teszik, feloldják és mozgásba hozzák. A fürdőknek ugyanis kellő mennyiségű savanyú, sós, kéntartalmú, illó és salétromos alkatrészük van, amelyek a hurutnak élénken ellene szegülnek, épen ezért akkor használnak, amikor a gyomor lassan emészt, a testet szelek puffasztják fel, vagy hasmenésnél. Gyógyítják továbbá az agy és az emlékezőtehetség eltompulását, amikor az előbbit túlsók nedv önti el, azután hűlést, köhögést, rekedtséget gyógyítanak, és segítenek akkor, ha a gyomor, vagy a tüdő nagyon el van nyálkásodva, valamint a szélkórság lábdaganatainál, asztmánál, szűkmellűségnél, az asszonyok terméketlenségénél és a méh meghűlésénél.

Tizedszer: ha ellentétes irányú mozgás által mindenfajta nedvet kitaszít magából a test, akkor a budai fürdők ezt a folyamatot megállítják és helyrehozzák. Minthogy állandósító és összehúzó hatású timsót és fájdalomcsillapító ként tartalmaznak, azért a kitágult véredények, a meglazult rostok, a nedvelválasztásra szolgáló részek és a felzavart organikus erők ismét rendbe jönnek, úgyhogy különböző vérömlések, aranyér, vérvizelés, túl gyakori havi vérzés, fehérfolyás, gyors és gyakori vizelés, gennyes húgycsőgyulladás, rossz szagú izzadás és kényszerű sírás esetében nyújtanak nagy segítséget.

Tizenegyedszer: a budai fürdők a test rostjait visszahelyezik természetes állapotukba. Ha a rostok először a vizenyős nedvek túl bő odafolyása miatt egymástól messze kerülnek, vagy az organikus erők hiánya folytán nagyon szorosan húzódnak egymáshoz, akkor az állandósító, erősítő, izzasztó, oldó és az elromlott táplálónedveket gyógyító anyagok segítenek, amelyeket a budai fürdőkben található timsó, kén, kátrány és meszes alkatrészek kitűnően nyújtanak. Ezért az izomrostok és szalagok meglazulásánál, érdaganatoknál, vagy az erek közönséges csomós, kék és puha kitágulásánál, a bőr és hús között jelentkező vizkórságnál, � amikor ugyanis az egész testen vagy annak egyes részein gennyes, bűzös daganat mutatkozik és nyomásra bemélyed, � valamint a végtagok meghűlésénél és fagyásánál, egy vagy több végtag megbénulásánál, az izomrostok megkeményedésénél és a tagokat megtámadó görcsnél segítenek.

Tizenkettedszer: a fürdők elősegítik a test külső részeinek és a bőrnek záródását. Javítják a test belső nedvének erejét, elősegítik az akadályozott és észre nem vehető kipárolgást, szétoszlatják az összegyülemlett nedveket, az elromlott táplálónedvet ismét helyrehozzák és ezért eredménnyel használhatók a bőr kiszáradásánál és eldurvulásánál, vérkelevényeknél, a nagy fájdalmat okozó éjjeli himlőnél, csalánkiütésnél, amikor sok kis vörös égő hólyag támad a testen, ekzemánál, bőrégésnél, vagy ťvad tűznélŤ, valamint a kemény, durva, a bőrön kifeszülő, viszketeg és gennyképző kiütéseknél.

Tizenharmadszor: a budai fürdők a test felületéhez tartozó részeket gyógyítják. Kiváltképpen, inert balzsamosak, valamint kén-, lúg-, só-, mész-és olajtartalmúak, ennélfogva gyógyító hatásúak a kelevényeknél és idült fekélyeknél. valamint friss sebeknél is".

Ha mármost ezek után a szerzőnek (értsd: Stockernek) szemére hánynák, hogy a fenti esetekben a budai fürdők használata ellenkező eredményekre vezet, mert majd így, majd pedig másképen hatnak, erre a szerző azt válaszolja (Thermographia, 15. fej. 23. §.), hogy "az orvostudományban egyáltalán nem szokatlan jelenség, hogy egy és ugyanazon eljárás ellenkező eredménnyel jár; aszerint tehát, hogy a fürdőket különböző időben, más módon, nem egyforma elővigyázatossággal használjuk, vagy a betegség okának, a testben levő romlott és ártalmas gennynek és a különböző testi adottságoknak körülményei szerint alkalmazzuk, szükségképen majd ilyen, majd pedig más hatást váltanak ki, amint például a kémiai eredetű acél-sáfrány, másként Crocus Mártis hol köt, hol pedig old, éppen úgy a mesterségesen preparált kén is, hol meghajt, hol hányást, hol izzadást okoz, vizeletet hajt, a vér forrongását lecsillapítja, a lehűlt vért ismét felmelegíti".

Az eredeti német szövegnek magyar nyelvre való átfordítása rendkívül nehéz volt, mert ennek a kornak megfelelő német szakszótárral nem rendelkezünk és az akkori orvosi fogalmak eltérnek a mai orvosi fogalmaktól. A fenti nehéz szövegfordítást dr. Bánrévy György, a Székesfővárosi Levéltár tisztviselője bocsátotta rendelkezésemre, akinek ezzel a munkával kapcsolatban a székesfőváros levéltárában végzett kutatásai még két érdekes adatra világítottak rá.

A budai tanácsi jegyzőkönyvnek 35. kötetének 49. folióján az 1733 február 6-án tartott tanácsülés jegyzőkönyve szerint a könyvet előállító budai nyomdász, Nottenstein János György 45 forintot kért. Hogy az összegeket tényleg megkapta, azt a budai számadáskönyvek 39. kötetének 75. fol. alatt a 1733. évből származó 341. kiadási tétele igazolja.

AJÁNLÓ

A fenti hosszú idézetből is látszik, hogy a szerző az akkori tudományos alapon írta meg munkáját és inkább csak zavarát palástolta, amikor a tudomány akkori álláspontjának megfelelően igyekezett elfogadható magyarázatot adni a kétségtelenül tapasztalt gyógyító hatásoknak.

Schmall Lajos, Adalékok Budapest székesfőváros történetéhez (1899)

Schmall Lajos "Adalékok Budapest székesfőváros történetéhez" című és adatokban rendkívül gazdag munkájában azt olvassuk, hogy Buda város polgármestere 1730-1737. között Dillmann János Sebestyén volt, akinek neve mellé megjegyzi, hogy "ismeretlen foglalkozású". Nincs kizárva tehát, hogy a fenti névtelenül megjelent munkát Dillmann kezdeményezte, még pedig az alábbi okokból.

A könyvecske Buda város érdekét kívánta szolgálni. Szükség is volt erre abban az időben, mert Buda város tanácsa csúnya panamaügy középpontjában állott. III. Károly király az adósságokba keveredett Buda városának 14.000 forint kölcsön felvételét engedélyezte, s az összegért kezességet is vállalt 1731-ben, tehát már Dillmann polgármestersége idejében. Úgy látszik, hogy Dillmann komolyan és nagyobb szabású fürdőpolitikával akarta a város ügyeit rendbe hozni. Azonban csakhamar kiderült, hogy a városnak nemcsak a régi adósságai maradtak meg, hanem azok új adósságokkal is szaporodtak, a 14.000 forint kölcsönpénz pedig teljesen elfogyott. Az összes előbbi visszaéléseket el lehetett simítani, de ezt - amelybe a király személyét is belevonták - már nem. Emiatt szigorú vizsgálat indult meg a régi és az akkori városi vezetőség ellen. A vizsgálat eredményét 1737. október 3-án ítélet alakjában királyi biztos hirdette ki a polgárság színe előtt.

Az ítélet szigorú volt: Dillmann Sebestyén polgármestert, Deppré bírót és a 10 tanácstagot a királyi biztos állásvesztéssel büntette, s az ítélet kihirdetése után a királyi biztos azonnal kiutasította őket a teremből, bezáratta az ajtókat és a kapukat, s a jelenlévő polgárság zárt kapuk mögött választotta meg az egészen új városvezetőséget.

Schmall fenntartással közli, hogy Buda városának birtokában volt egy festmény, amely a kiutasítási jelenetet ábrázolta és amely - mintegy intő például - még sokáig függött volna a tanácsterem falán a későbbiek okulására.

Bél Mátyás, Notitia Hungariae novae historico-geographica (1737)

Bél Mátyás 1737-ben megjelent "Notitia Hungáriáé novae historico-geographica" című munkája elég részletesen foglalkozik a budai fürdőkkel, amelyeket 4 csoportba oszt: polgári fürdők, a rácok fürdője, a kórházi fürdők és a császári hévforrások.

Keyssler János György pedig 1740-1741-ben jelentette meg Németországban, Csehországban és Magyarországban tett utazásainak leírását. Ő már öt fürdőről ír: Császár fürdő, az általános (nép)fürdő, a Rác fürdő, a Rudas fürdő (Brückenbad és nem Bruckbad) és a Sáros fürdő (Blocksbad). Még írja, hogy a Rác fürdőben együtt fürödnek a nagy medencében a férfiak és a nők. A férfiak csak egy kis előkötényt, az asszonyok egy kis előinget viselnek, "de sokan vannak a Rác fürdőben olyanok is, akik még ezt a Ceremóniát is fölöslegesnek tartják".

Keyssler munkája hollandul is megjelent 1755-ben Amsterdamban.

Egyébként ebből az időből több szerző is foglalkozik útleírásaiban Buda fürdőivel, így: Berckenmayer Hamburgban 1746-ban megjelent útleírásában, Salmon "The universal traveller" címen Londonban 1752-ben megjelent könyvében, Edmund Chishull "Travels in Turkey and back to England" címen 1747-ben megjelent munkájában, Pockocke Richardnak 1755-ben németül és 1773-ban franciául megjelent útleírásában bőven olvashatunk a budai fürdőkről, de sok újat számunkra ezek a könyvek nem jelentenek a régebbi eredeti forrásművek ismerete után.

A The Universal Traveller első lapja (1845)

Sokkal fontosabbak számunkra a komoly természettudományi kutatások alapján megjelent XVIII. századbeli munkák, így pl. Miller 1760-ban Budán latin nyelven megjelent "Epitomevicissitudinum de regia urbe Budensi" című munkája, amely a 119-123. oldalakon szól a budai forrásokról; Born Ignác 1774-ben Frankfurtban megjelent ásványtani műve "Briefe über mineralogische Gegenstände" címen, továbbá 1780-ban Párizsban franciául kiadott "Voyage minéralogique fait en Hongrie et en Transilvanle" című útleírása, Windisch Károly Gottlieb 1780-ban Pozsonyban megjelent földrajzi műve, stb.

A Voyage Minéralogique címlapja (1774)

Külön kell kiemelnünk Crantz munkáját 1778-ból, amely "Synopsis fontium Austriae provinciarumque subditarum" címen jelent meg Bécsben, továbbá Oesterreicher "Analyses aquarum Budensium praemissa methodo prof. Wintert" cím alatt 1781-ben saját kiadásában Óbudán kiadott munkáját, mert ez a két munka immár a komoly tudományos balneológiai munkák közé tartozik és ezekről későbben is megemlékezem.

Korabinsky János Mátyás 1786-ban Pozsonyban Magyarországról kiadott egy földrajzi-történelmi és termék-lexikont, amelyben Buda fürdőivel is foglalkozik, s a város elnevezését tárgyalja. Ez a lexikon egy kis polémiát idézett elő. Seipp Kristóf 1793-ban Frankfurtban kiadott egy útleírást, amelyben nem tartja kielégítőnek Korabinsky magyarázatait és adatait.

Meg kell említenünk külön is Dielheim útleírását, amely 1785-ben Frankfurtban jelent meg "Antiquarius des Donau-Stroms" címen, mert jóllehet, Keyssler adatait bőven használja, már több újat is mond a budai fürdőkről:

"Mindkét alsó városban ötféle meleg fürdő van, melyek régóta ismertek és mindenféle betegségek gyógyításában beváltan használatosak. A fürdőknek tulajdonképpen csak két ősforrásuk van, ezek közül az egyik, a bővizűbb a Szent József-hegyből ered és egy ciszternában tárolódik, melyből négy fürdőt látnak el vízzel: első a Császár fürdő, amely a római Maria Rotunda templom mintájára rotunda alakban épült és amelyet eredetileg Musztafa fürdőnek neveztek, mert Musztafa budai pasa új faragott kövekkel kijavíttatta, ólommal fedette be és üvegmunkával díszíttette ki. Második a Generál fürdő, melyet Sprenger fürdőnek is neveznek. A harmadik a Rácz fürdő, mely hasonlókép kerek és boltozatos és amelynek középső nagy csarnokában mindkét nembeliek közösen fürdenek. A negyedik a Rudas fürdő, amelyet máskép a zöld oszlopokhoz is hívnak.

A második forrás a Szt. Gellérthegy lábánál tör elő és vize a Sáros fürdőbe és egypár másikba folyik. Aki nem szeret társaságban fürödni, az az öt fürdő bármelyikében külön fürdőt is kaphat és ezek közül egyeseket nagyszerűen kijavítottak és majdnem teljesen újjá építettek. A fürdők hatása pezsdítő, erősítő és zsongító. Bénult és legyöngült testrészeknél, hüdéseknél, görcsöknél, csikarásoknál és hasonlóknál, valamint bőrbetegségeknél gyógyító hatású. Ezeknél a fürdőknél, még pedig nem messze a Császár fürdőtől, van egy ásványvízzel telt halastó, amelynek az a csodálatos tulajdonsága, hogy ha leengedjük vizét, a meleg forrás elapad, ha azonban csak félig is tele engedjük a tavat, akkor a forrás újból buzogni kezd".

Dielheim - a fentiek szerint - egyáltalában nem ismerte helyesen a budai források eredetét.

A másik említésre méltó útleírás Jenne Ferencé, aki "Reisen nach dem Archipelagus" címen 1790-ben Frankfurtban kiadott útleírásában ezeket írja a budai fürdőkről:

"Az alsóvárosban sűrűn látogatott gyógyfürdők vannak. A legelőkelőbbek a Császár, vagy az előkelő nemesek fürdője (Adelsbad) az Ország-úton, a Rácz vagy Új fürdő a Ráczvárosban és a Sáros fürdő ugyanott. Mindegyikben hasonló közös medence van, amelyben mindkét nembeliek közösen fürdenek. Egy személy egy órára másfél krajcárt fizet, külön fürdőért két vagy négy garast. A fürdők vize a város mellett fekvő pilisi hegyekből ered és ivás esetében purgáló hatású is".

A magyar szerzők azonban még meglehetősen elhanyagolják ebben az időben Buda leírását.

Gvadányi Józsefnek 1780. körül írt "Peleskei nótáriusá"-ban mindössze ezt a néhány sort olvashatjuk a budai fürdőkről:

"Néhány meleg fördők benne találtatnak, Minden sorsból valók ezekben mulatnak, Doktorok, Borbélyok, ezek körül laknak, Azért is betegek itt felgyógyulhatnak".

Egyébként azonban ebből a századból részletes leírásaink, tudósításaink hiányoznak. Az egyes fürdők külön történetében még csak akadunk néha bennünket érdeklő adatokra is, de teljes, összefüggő leírással az 1793. előtti időkből nem találkozunk. Ebben az évben járt Budán Townson Róbert, aki "Travels in Hungary" címen 1797-ben Londonban megjelent munkájában nem túlságosan hízelgő módon számol be a budai fürdők XVIII. századbeli életéről.

Robert Townson két budai fürdőben fordult meg, s leírása főleg alighanem a Rudas fürdőre vonatkozik Siklóssy szerint. "Itt van a nagy közös fürdő - írja -, a nép alsó osztálya számára és kényelmes különfürdők azok számára, akik meg tudják fizetni. A közös fürdőben láttam fiatalembereket és lányokat, öreg embereket és gyermekeket, némelyeket a természet adta módon, másokat egy fügefalevélszerű ruhadarabbal, amint pacskoltak, akárcsak a halak ivás idején. De a szemlélő legyen igazságos. Nem láttam egy nőt sem alsószoknya nélkül, bár a legtöbbön nem volt ing. Némelyik férfin volt nadrág, némelyiken nem volt, aszerint, amint ízlésük hozta ezt magával és aszerint, amint a természet által favorizáltan érezték magokat vagy sem. De ebben a fojtó, nedves gőzben nem is támad az embernek érzéki gondolata. További csillapítóul itt látható a fürdős, amint erősen dolgozik: piócázik és eret vág".

Ez a kép általános volt. A közös fürdő, a piócázó, köpülyöző, eret vágó fürdősök még nagyon sokáig hozzátartoztak a fürdők képéhez.

A pesti Duna-part és a Szent Gellért-hegy a XIX. század elején
(a hegytetőn látható az 1849-ben elpusztított Csillagda)

Dr. Ányos Lajos, az Országos Levéltár főlevéltárosa foglalkozik azzal a tervvel, hogy megírja a XVIII. század végén és a XIX. század elején a közös fürdéssel kapcsolatosan elburjánzott rossz szokásokat, amelyek ellen még az udvari kancellária is több rendelet kibocsátását tartotta szükségesnek, különösen az 1807. évben.

Folytatás: Fürdőélet Budán és Pesten a XIX. század elején

AJÁNLÓ