Annak oka, hogy Magyarország előkelő helyen szerepel gyógyfürdőzés terén, a Kárpát-medence geológiai adottságaiban keresendő: a földkéreg mintegy 10 kilométerrel vékonyabb a világátlagnál, ezért a forró magma közelebb van a felszínhez. A geotermikus grádiens - vagyis az a mutató, amely azt jelzi, hogy a Föld középpontja felé haladva hány méterenként növekszik a hőmérséklet egy Celsius fokkal - Európában átlagosan 33 méter, míg Magyarországon átlagosan 20, sőt vannak helyek, ahol csak 15 méter. Ebből adódóan sokkal kisebb mélységből lehet hévizet nyerni, mint a kontinens más pontjain. További szerencsés adottság, hogy az ország ezekből a vizekből bőséges mennyiséggel rendelkezik. Jelenleg több mint 300 ezer köbméter termálvíz kerül felszínre naponta.

AJÁNLÓ

A Sáros fürdőt Buda városa 1809-ben - nem tudni mi okból - nyilvános árlejtésen eladta Sagits Istvánnak, tehát ez a fürdő ismét magánkézbe került. A Rudas fürdőnek a XIX. század elején áldozatkész és ügyes bérlői egyre több és célszerűbb átalakításokat végeztek a fürdő épületén és belső berendezésén. De a fürdőélet ugyanaz maradt még néhány évtizedig, legalábbis Pirch kapitány 1831-ben a Rudas fürdő közös medencéjéről azt írta, hogy "olyan utálatos látványt nyújtott, hogy sietve hagyta el azt, mihelyt megtekintette".

Moltke Helmuth gróf 1835-ben szintén megfordult a Rudasban. Megtekintette a közös medencét, "amelyben férfiak, asszonyok, leányok és gyerekek fürdenek, valamennyien együtt" és a tapasztaltak alapján magának külön fürdőt nyittatott, amellyel nagyon meg volt elégedve, mert megírta, hogy "sohasem fürödtem kényelmesebben".

A budai fürdőknek addig is kétségtelenül tapasztalt gyógyító hatását csak a XIX. század elején kezdték tudományosan is vizsgálni. Geológusok és az orvosok egyaránt vizsgálgatni kezdték a budai hévforrások eredetét és gyógyító hatását. Erről a kérdésről egyébként később sokkal részletesebben is meg fogunk emlékezni.

A XIX. század már az elejétől kezdve igen nagy haladást hozott a természettudományok és az orvostudományok terén. Ennek a haladásnak a visszahatása lassan-lassan igen előnyösen megmutatkozott a budai, sőt a pesti fürdők életében is. Azonban a fürdők tulajdonosai sokáig elzárkóztak a céltudatos propaganda elől és a fürdőknek inkább szórakoztató és tisztálkodási jellegét hangsúlyozták ki, mint a gyógyító hatásokat. De már a XIX. század elején akadtak komoly szakírók, akik emiatt erősen korholták a hanyag fürdőtulajdonosokat.

Schams Ferenc (1780-1839)
gyógyszerész, szőlész

(Miután Pestre költözött, a Mayerffy Ferenc által e célra átengedett 5 holdnyi területen a budai Sashegy alján berendezte Magyarország első szőlőiskoláját. A korabeli Pestet és Budát ismertető munkái a főváros történetének értékes forrásai)

Schams Ferenc 1821-ben megírta "Vollständige Beschreibung der Königlichen freystadt Pest in Ungarn" című munkáját, 1822-ben pedig "Vollständige Beschreibung der königl. freyen Haupt Stadt Ofen in Ungarn" című munkáit. Ezek a monográfiák alapos és érdekes leírást adnak a több mint 100 év előtti Pest és Buda életéről.

Schams Ferenc, Vollständige Beschreibung der
Königlichen freystadt Pest in Ungarn (1821)

Schams Ferenc, Vollständige Beschreibung der königl.
freyen Haupt Stadt Ofen in Ungarn (1822)

Schams Ferenc Budáról írott kiváló monográfiájában általánosságban is foglalkozik a fürdőkkel. Kifogásolja, hogy a budai fürdőkről még mindig hiányzik a közönség számára német nyelvű leírás, amelyből az idegen is értesülhetne a hévforrások gyógyító erejéről. Könyvében többek között ezeket írja:

"Mit Sehnsucht erwartet Ofen ein so wünschenswertes Unternehmen, um so mehr, als der ungeheuere Umfang, den das Gebiet der Chemie seit wenigen Jahren, erreicht hat, und den diesem die Welt umfassende Wissenschaft, jetzt nicht selten in einem Jahre mehr erweitert, als ehevor in ganzen Decennien, - uns in die glückliche Lage setzt, über den innern Gehalt, wie über die Wirkung der sämmtlichen Ofner Bäder, die von der Trinkquelle des Kaiser-Bades merklich verschieden sind, bestimmter urtheilen zu können".

Schams tehát ugyanakkor, amikor a budai fürdők pontos leírását adja, már 1822-ben előre lefektette a modern fürdőpropaganda szükségességét és módját. De ezt nem száraz tudományos stílusban teszi, hanem érdekes keretben, mert hiszen a fent közölt komoly sorait megelőzi pl. azzal az összefoglaló leírással is, amelyeket a hévizekben élő halakról olvasott és tapasztalt:

"Mehrere alte Geschichtsschreiber machen Erwähnung von einer Gattung lebender Fische in den Ofner warmen Quellen, die darin sich vermehrten, in der Verwechslung mit kalten Donauwasser aber augenblicklich dahinstarben. Diese seltene Naturerscheinung hatte in frühern Zeiten, wie auch jetzt, seine Richtigkeit; nur in der Meynung des Aufenthaltes waren sie verschieden : indem Busbecquius diese Fische im Blocksbade, Istvdriffy im Neu- oder Raitzenbade, und Windisch sie im Kaiserbade gesehen haben will. Die Anzeige des Letztern hat sich bis auf die jetzige Zeit bewährt; denn man findet heut zu Tage noch Fische im warmen Wasserlaufe, unter den Mühlrädern der Kaisermühle, die, noch vor dem letzten Bau des grossen Behälters, nächst der Fahrstrasse, zu sehen waren, bey Gelegenheit der Entleerung in den Urquellen verschwanden, während der neuen Anschwellung nach einigen Wochen wieder zum Vorschein kamen, nun aber sich bloss in dem Rinnsale der Mühlräder aufhalten. Wegen ihrer ausserordentlich schnellen Bewegung konnte ich nicht beurtheilen, zu welcher Gattung Fische sie gehören ; meines Erachtens zähle ich sie zur Klasse der Karpfen".

Schams Pest városának leírásában megírja, hogy a Palatinus-sziget északi csúcsán alacsony vízállásnál, illetőleg száraz nyáron, vagy tartósan hideg télen a Duna közepén egy épületmaradványt lehet látni, amelyből bugyborékolva száll fel egy melegforrás. Hogy ezt a forrást a történeti időkben használták, bizonyítja annak az emberi kéz által történt befoglalása, amelyet az idő vasfoga sokkal kevésbé pusztított, mint az emberek romboló keze, mert az éjjeli órákban ennek a fürdőnek a mélyébe vezető lépcső fokait, amelynek eredetéről mi semmit sem tudunk, kirángatták és elvitték onnan.

A Fürdősziget helye Óbudának 1767-es térképén, amelyet Kneidinger András készített
(a Duna medrében világosan látszik még a "Ferdő Insula" felirással jelzett kis Fürdősziget)

Ez az a Fürdősziget - Bad-Insel, Baad-Häufel-Insel néven is ismeretes - amelyről eddig többször megemlékeztem. Salamon a "Budapest Története" című munkájában részletesen is ír erről a fürdővárosi szempontból páratlan érdekességű szigetről megírva azt, hogy 1874-ben már nem létezett. A Duna szabályozásakor ugyanis elkotorták. Foglalkozott a fürdősziget kérdésével dr. Ányos Lajos m. kir. főlevéltáros is, aki idevonatkozó kutatásait megkezdte, de azoknak eredménye, sajnos, nem került nyilvánosságra. Pedig nem lehetetlen, hogy a Fürdősziget forrásainak s különösen a sziget történetének felkutatása nemcsak új megvilágításba helyezi Budapest fürdőváros kialakulásának történetét, hanem esetleg új balneológiai értékeket is tárhat fel.

Több régi történetíró tesz említést a budai melegforrásokban élő halaknak egy fajtájáról, melyek ott szaporodnak, de a hideg Duna vizében azonnal elpusztulnak. Ez a ritka természeti jelenség ép oly igaz volt a múltban, mint mostanság, csak tartózkodási helyüket illetőleg térnek el a vélemények egymástól, amennyiben Busbecquius ezeket a halakat állítólag a Sáros fürdőben, Istvánffy az Új- vagy Rácz fürdűben és Windisch a Császár fürdőben látta. A legutóbbinak a tudósítása ma is helytálló. A Császármalom kerekei alatt élnek halak a meleg víz folyásában, melyek az Országút (ma a Margit körút vonala) közelében lévő nagy tartályok építése előtt még láthatók voltak, amint leürítéskor az ősforrásban eltűntek és pár hét múlva az új duzzasztáskor ismét előkerültek, de most csupán a malomkerék csurgójánál tartózkodnak. Rendkívül gyors mozgásuk miatt nem tudtam megítélni, hogy a halak mely fajtájához tartoznak, de nézetem szerint a pontyok osztályába sorolhatók.

A Császármalom és a Császár fürdő Rohbock Lajos metszetén (1860)
(helyén napjainkban a Lukács fürdő található, mely csupán 1884-ben épült meg)

Pest városából Schams csak egy fürdőt ír le: dr. Rumbachnak a vasfürdőjét. Részletesen leírja a fürdőt és megjegyzi, hogy erős szénsavgáz-tartalma van, amely egy rész vasat old fel. A fürdőt reumatizmus, hemorroid-panaszok és idegbetegség esetén használták, és egy órára 1 forintba került, tehát igen drága volt, hiszen a budai hévízfürdőkben egy órai fürdés a közös medencében mindössze 2 krajcárba került.

Dr. Rumbach Sebestyénről és annak fürdőjéről dr. Gárdonyi Albert, Budapest székesfőváros főlevéltárosa "Pest város első gyógyfürdője" cím alatt rövid megemlékezést közölt az azóta sajnálatosan megszűnt História című gyűjteményes kiadványnak "Pest-budai Emléklapok" sorozatában. Ezt a rövid megemlékezést az alábbiakban közlöm:

"Schams 1821-ben kiadott "Beschreibung der Freystadt Pest" című művében nagy elismeréssel emlékezett meg dr. Rumbach Sebestyén pesti vasas fürdőjéről (Eisenbad), amely szerinte Pest városa első és egyetlen gyógyfürdője volt. A fürdőt Rumbach Sebestyén 1806-ban alapította, a kevéssel előbb életre hívott Városliget és a tüzérségi szertár közötti területen, s a maga idejében élénk keresletnek örvendett. A tüzérségi szertár emlékét legalább a Lőportár-dűlő elnevezés őrizte meg számunkra, Rumbach Sebestyén vasas fürdőjének azonban még a nyoma is elveszett, mert a későbbi Podmaniczky utcát éppen a fürdő területén át vezették. Pedig díszes fürdőépület lehetett, mert Schams szerint 18 fürdőszobán kívül lakószobákkal és vendéglővel is fel volt szerelve, hogy a fürdőzők igényeinek minden tekintetben megfelelhessen".

A Császármalom korabeli térkép papírszéli képeként

Rumbach Sebestyén vesztfáliai eredetű családból származott, amely a XVIII. század közepén telepedett meg Magyarországon. Atyja, Rumbach Mátyás előbb katonai, majd bányaigazgatósági sebész (chirurgus) volt, s a bányaigazgatóságnál eltöltött 11 esztendei szolgálat után Nagybányán halt meg 1775-ben. Nagybányán született Rumbach Sebestyén is, 1764-ben, ki orvosi tanulmányait a budai és bécsi egyetemeken végezte s Bécsben avatták orvosdoktorrá 1788-ban. Felavatása után Pesten a Terézvárosban telepedett meg, ahol tiszteletreméltó emberbaráti tevékenységet fejtett ki, amennyiben nem csupán szegény beteg embertársait gyógykezelte ingyen, hanem a budai és pesti katonai kórházakban is ingyen teljesített orvosi szolgálatokat, amivel az uralkodó elismerését is kiérdemelte. 1798-ban magyar nemességért folyamodott s folyamodványát Végh Péter országbírón és felsőbükki Nagy József személynökön kívül a pestvárosi tanács is a legmelegebben ajánlotta. 1805. május 24-én megkapta a magyar nemességet, de ezentúl is szolgálatkész támogatója maradt beteg polgártársainak, kiknek bizalmából még 1798-ban Pest városa tisztiorvosa lett. Minthogy leányai Bécsbe mentek férjhez, feleségének 1835-ben bekövetkezett halála után maga is Bécsbe költözött s itt halt meg 1844-ben, 83 esztendős korában.

A fürdő telkét Rumbach Sebestyén 1800-ban szerezte Pest városától, mikor a város a Városliget melletti homokos területet telkekre felosztva árverésen eladta, azon kikötéssel, hogy a telektulajdonosok e sivár területet művelés alá vegyék. Rumbach Sebestyén 4 telket vásárolt meg, összesen 8313 négyszögöl terjedelemben s azokon az árverési feltételeknek megfelelően, szőlőt kezdett ültetni. Kútásás közben vasas forrásra bukkant, melynek gyógyhatásaitól indíttatva, fürdőház és szálló építésére határozta el magát, ami viszont az árverési feltételek szerint nem volt megengedve. Eleinte zavartalanul ment minden, mikor azonban 1806. június 28-án vendéglőtartási jogért folyamodott, a pestvárosi tanács betiltotta az építkezés folytatását azon indokolással, hogy a fürdőtartási jog kizárólag a várost illeti.

Ez a betiltás annyira sértette Rumbach Sebestyént, hogy 1806. december 1-én tisztiorvosi állásáról is lemondott, jóllehet a helytartótanács 1806. szeptember 9-én kelt leiratával megengedte, hogy a megkezdett építkezést befejezhesse. A pestvárosi tanács azon álláspontjával szemben, hogy a fürdőtartási jog az 1703. évi királyi kiváltságlevél alapján kizárólag a várost illeti meg, s ennek megfelelően Rumbach Sebestyén telkét és fürdőjét joga van megváltani, a magyar kamara 1807. május 13-i leiratában arra mutatott rá, hogy Buda városát is ugyanazon kiváltság illeti meg, s mégis vannak magánfürdői, melyek tulajdonosai csupán díjak (taxa) fizetésére köteleztettek a várossal szemben. Ugyanezen elv alkalmazását rendelte el tehát Rumbach Sebestyén esetében is, azon külön indokolással, hogy városi kezelésben úgysem hozna a fürdő semmi jövedelmet. Ennek megfelelően a pestvárosi tanács évi 100 forintban állapította meg a fizetendő díjat, amibe Rumbach Sebestyén bele is nyugodott.

Ugyanezen Rumbach Sebestyén tulajdona volt 1806. május 21-től 1833. március 14-ig a mai Károly körút (akkor Országút) 9. szám alatti Pauer-ház (ma Hadik-Barkóczy-palota), melynek hátsó része a Rumbach utcára nyílott.

A Hadik-Barkóczy-palota

Ezt az addig névtelen utcát Rumbach Sebestyénről nevezték el, s a Halácsy Sándor által készített és 1875. szeptember 28-án tanácsilag hitelesített felmérési üvegszelvényen még mindig Rumbach utca volt a neve. Minthogy Rumbach Sebestyén nem csupán emberbaráti tevékenységével szerzett polgártársai körében érdemeket, hanem az előadottak szerint Pest városa első gyógyfürdőjét is ő alapította, az igazságnak is megfelelő lenne, de egy érdemes pesti polgár emlékét is méltóképen hirdetné az utókor előtt, ha ez az utca visszakapná eredeti Rumbach utca, vagy helyesebben Rumbach Sebestyén utca elnevezését.

Patacsich József 1831-ben kinyomatta "Szabad királyi Pest városnak leírása" című munkáját, amelyet a Nemes Tanácsnak alázatos tisztelettel ajánlott. Ez a kedves kis leírás az 1831-iki állapotokkal foglalkozik magyar nyelven, csak kár, hogy olyan zsinórmértéket használt, hogy nem ereszkedvén olyas tárgyak leírásába, amelyeket az emberek mindenkor szemlélhetnek, leginkább azokat teszi nyilvánosakká, amelyek a közönség előtt nem egészen ismeretesek. Szabad királyi Pest városnak nemes tanácsa szíves jóindulattal fogadta a munkát és a beadott példányt a tanács könyvtárában eltétetni rendelte.

Patacsichnak ebben a könyvében bennünket a pesti oldalon levő fürdők szempontjából két adat érdekel, még pedig "A város erdeje", vagyis a Városliget, ahova később az artézi fürdő került és a "Ferdők". Ezekről a következőket írja le:

"A Király utza végén kezdődik egy fákkal kiültetett ut (allee), melynek oldalain egyes embereknek diszes kertjei vannak. Ezen ut az ugy nevezett 308 négyszögöl hold nagyságú Város erdejébe vezet, melly Nebien Heinrich Planuma szerént ültettetett. Nevezetes benne azon vas drótból készült híd, melly az Szigetre vezet, készítette Fritz Antal Bécsi Szitás mester 1826-ik esztendőben; � került 2240 for. pengő pénzbe. Találtattak ezen Város kertjében az közönség számára külömbféle mulató Intézetek, u. m. tánz hely, hinták, kerengő játék, csúszó ut, stb".

A pesti "ferdők" felsorolása Patachich munkájában a következő:

"Duna Ferdő Pfeffer házában, ez mind az külső tekintetére, mind a belső alkotására nézve első helyet érdemel (e fürdő kapta később a Diána fürdő nevet). Rombach Vas Ferdője az Város Erdejének bal oldalán állíttatott fel 1806-ik esztendőben, és leginkább az szabad levegőt, és zöldséget kedvellők által látogattatik. Gamperl Vas Ferdője, ezen ferdő vagyon az Therézia Városban az nyári utzában 215-ik szám alatt, az ferdésre szolgáló víz az Pesti Orvosi Kar által hivatalosan megvizsgáltattván, erősttőnek találtatott, mellyet sok betegeskedők már haszonnal tapasztalták. Az épület belső alkotása díszes, a' szolgálat pedig pontos, és helyes. Meszetits Ferdője az Szerecsen utzában, ezen Ferdőben leginkább Sidók járnak. B. Orczy Házában az Király utzában az idén építődtek Ferdők, mellyekbe az víz egy most készítendő Arteziai kútból fog eredni. Természeti Duna Ferdők 1829-íkben állítattak fel, mellyeket csak az leghevesebb nyári napokban látogatják meg az egészséges emberek".

Patacsich munkája még az 1838-as nagy árvíz előtt készült és az akkori állapotokat mutatja be. Ellenben van 1844-ből Feldmannak egy német nyelvű útmutatója, amely Leipzigben és Pesten jelent meg a Verlags Magazin kiadásában "Pesth und Ofen, neuester und vollständiger Wegweiser durch beide Städte und ihre Umgebungen" címen.

Ebben megírja Feldmann, hogy Pest klímája nem túlságosan egészséges ugyan és különösen panaszkodik a pesti porról, amelyet azonban a csodálatos mértékben fejlődő aszfaltozás állandóan csökkent. De megemlíti azt, hogy Pest klímája, a külföldön hallható mindennemű előítélettel szemben az egészségesebbek közé tartozik, amelyet mutat a halálozás kis arányszáma is. Pest klímáját nagyon befolyásolja a Duna, valamint a budai hegyek. Buda klímájára vonatkozóan viszont megemlíti, hogy egészségesebb a levegője, mint a homoksteppén épült Pesté, noha Budán olyan viharok is dúlnak, amelyek Pestet már nem érintik. Megemlíti összehasonlításánál azt is, hogy Buda halálozási arányszáma, Pesttel szemben csak 1:32.

Mint érdekességet említi meg azokat a meleg és kéntartalmú forrásokat, amelyek a Duna medrében a Palatínus sziget és a Városi sziget között keletkeznek. Ezeket már a rómaiak is ismerték és fürdés céljára használták. Épen azért következteti Feldmann, hogy az a keskeny Dunarész, amely a két szigetet elválasztja egymástól, csak a későbbi idők folyamán mesterségesen keletkezett. Feldmann beszél Buda 5 városrészéről is és megemlíti, hogy a középületek mindössze templomokra és melegfürdőkre szorítkoznak, amelyekről külön is beszél. Bár nem tartozik szorosan a tárgyunk körébe, azonban meg kell említenem Feldmann könyvének azt az érdemét, hogy Pest és Buda szellemi életéről, különösen sajtójáról is igen részletesen emlékezik meg.

Ami pedig a fürdőket illeti, a következő leírást kapjuk tőle:

"A legegyszerűbb és a legtermészetesebb fürdőket a Duna nyújtja és Pestnek ebből három is jut, még pedig egy van a híd fölötti részen, kettő pedig a híd alatt. Ezek a fürdőépületek tutajokon nyugszanak, melyeket vasmacskával, láncokkal erősítenek meg úgy, hogy a legmagasabb vízállás legerősebb hullámverésének is ellent tudnak állani. Ezek a folyamfürdők egy idő óta annyira divatba jöttek, hogy az eddig egyetlen fürdő helyett Pesten már hármat és Budán egyet építettek.

Ide kell számítanunk az úszóiskolákat is, amelyek közül Pesten 2 van. Egy katonai és egy polgári úszóiskola. Az első, amint nevéből is következik, katonai felügyelet és vezetés alatt áll, egy őrnagy a fővezetője és az intézet igazgatását 2 hadnagy látja el. A polgári úszóiskola Kammermayer Antal császári ügyvédnek a tulajdona, ki arra törekszik, hogy az úszó időszakot olyan kellemessé tegye, amennyire csak lehet, a Dunán való kirándulásokkal a Margitszigettől az iskoláig, vagy pedig nagyobb túrákkal: a híd alatt épült iskolától kezdve le, egészen a sóhivatalig. Ugyanebből a célból Kammermayer úr úgynevezett produkciókat is szokott rendezni, amelyhez vendégeket hív meg és a közönséget csak belépődíj mellett engedi oda. Ezek a produkciók nagyon mulattatók és az emberbarát tulajdonos a bevételeket jótékony célú intézeteknek adományozza.

A pesti Duna-parti uszoda az 1830-as években

Megtekintésre méltó még az a biztonsági készülék, amelyet a Lánchíd építője, Clark úr konstruált. Ez egy hatalmas és az egész úszóiskolát magába foglaló kosár, amelyet egy gépezet a víz alá nyom és amit 2 percen belül a magasba is tud emelni. Minden oldalról teljesen zárt úgy, hogy a szerencsétlenség ki van zárva és a gyenge kezdőket a teljes biztonságérzet bátorítja.

A Dianna fürdő. Ez a kétemeletes épület, amely a Tőzsdeépület közelében a Dunaparton épült, a földszinten 18 fürdőszobával van ellátva és ezek a fürdőszobák négyszögű oszlop folyosókon vannak elhelyezve. A fürdőkhöz a vizet egy emelőkészülék (Druckwerk) emeli át, ott felmelegítik és 2 csövön, hideg és melegcsövön vezetik minden egyes fürdőszobába. Ezt a fürdőt nagyon látogatják és bizonyára még nagyobb volna a látogatottsága, hogyha az árak nem volnának olyan lehetetlenül magasan megállapítva.

Az orosz gőzfürdő az előbbitől kb. 100 lépés távolságban fekszik az Alstergasseban, a kis Nákó-féle házban. Ez a fürdő 4 év óta áll fenn és Scheibel úrnak magánvállalkozása. Ez a fürdő, eltekintve egészségügyi fontosságától és attól, hogy számos és sokoldalú reuinatikus fájdalmak esetén teljesen gyógyító erejű, megérdemli, hogy az emberiségnek nem reumatikus része is látogassa és megtekintse. Mind a két gőzterem, az egyik az urak, a másik a hölgyek részére, a forró éghajlat minden kellemességével el van látva. A gőzteremből, - amelynek közepén lépcsőn haladhat fel az ember, egyreforróbb hőmérsékletű helyiségbe, kis kabinettek nyílnak a vetkőzés és öltözés céljára. A rendes fürdőórdkban az intézet orvosa mindig kéznél van.

Pestnek 2 ásványvizes fürdője is van, még pedig vastartalmú források mellett. Ezek közül az első és a kitűnőbb a Rumbach-fürdő.

AJÁNLÓ

1804-ben dr. Rumbach felfedezte a vastartalmú forrást és a később felépített fürdőépület a felfedezőnek nevét viseli. A fürdőépület, amely a Városliget és a tűzőrségi raktár közötti területen fekszik, nagyon barátságos és kertektől övezve, 20 tiszta fürdőhelyiséggel bír. A fürdőházba bevezetett és ugyancsak vastartalmú kút 10 öl mély és a fürdők számára nagymennyiségű vizet szolgáltat. Frissen merítve világosan (átlátszó), kissé sárgásba játszó színű és az íze kissé összehúzó, de nem kellemetlen, azonban a levegőn zavaros lesz és sárga üledéket ad. A fürdőt csak kevesen látogatják, valószínűleg a távolság miatt. Hosszabb tartózkodásra a lakások nincsenek elég kényelmesen berendezve.

A Gamperl vasfürdő a Terézvárosban, a Nyár utca 215. alatt fekszik. A forrást egy kútnak az ásása közben 1827-ben fedezték fel és a vize hasonlít a Rumbach fürdőéhez. 1838-ban az árvíz majdnem teljesen lerombolta a fürdőépületet, amelyet azonban később csakhamar sokkal szebben újra felépítettek és mai állapotában minden olcsó követelménynek megfelel. Az udvari helyiségnek jobb felől majdnem a felét foglalja el a tulajdonképpeni fürdő, balról pedig a fürdő kihasználója és a fürdőszolga-személyzet lakása van, a fennmaradó részt kertészeti berendezésre és a fürdővendégek kényelmét szolgáló pavilonokra használták fel".

A XIX. századbeli pesti fürdők közül meg kell külön említenünk azokat, amelyeknek már csak az emléke él, vagy az is elmosódott, elsodorta a városfejlődés.

Rumbach Sebestyén tiszti orvos vasfürdőjéről már tudunk. Ez a vasfürdő a mai Podmaniczky utca és a Munkácsy utca sarkán állott. Az egykorú írók is megemlítik a fürdő hátrányai között azt a körülményt, hogy távol fekszik a várostól és oda kimenni annyit jelent, mint kirándulni. A fürdő építésére indító okot a vastartalmú forrásvíz szolgáltatott.

A másik híres pesti fürdő volt a Diana fürdő. Ennek nem volt gyógyító jellege, azonban népszerűsége nagy volt.

Dr. Rokken Ferenc érdekes adatokat közöl a Diana fürdőről is "A Ferenc József tér" címen a székesfőváros kiadásában megjelenő várostörténeti monográfiák között a "Tanulmányok Budapest székesfőváros múltjából" című sorozat II. kötetében.

Az egykori Diana fürdő helyén ma már a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank büszke székháza áll. A mellette levő utcát 1925-ben nevezték el gróf Tisza István utcának, addig az ideig, több mint egy évszázadon át, Fürdő utcának hívták, épen a Diana fürdőre való tekintettel, mert a fürdőépület ablakai erre a lipótvárosi utcára néztek.

A Diana fürdő (balra) és a Lloyd-palota a mai Széchenyi téren

A Diana fürdő helyén azelőtt a k. k. Salzamt, a cs. kir. Sóhivatal állott, amelynek lebontása után a Verschönerungskomission a királyi Szépítő Bizottmány az üres telkeket árverésen rendelte eladatni. Az árverések évekig tartottak. Akkoriban a mai Ferenc József tér még egyáltalában nem volt kiépülve, hiszen még a Lánchíd sem állt, s a terület a dunai hajóforgalom kirakása miatt hivatalosan is a Kirakodó tér nevet viselte. De már magja volt a később oly rohamosan kiépülő Lipótvárosnak ez a hajókikötő.

Az 1833-ban megjelent Wegweiser, amelyről már föntebb is szóltam, bábeli zűrzavarhoz hasonlítja a Kirakodó tér életét.

Mindenesetre az itt állandó nagy forgalom megnövelte a telkek értékét is, s így amikor az egykori sóhivatal lebontása után Pest városa a telkeket árvereztette, sokan siettek pénzüket ezekbe a telkekbe befektetni. Így 1821-ben Pfeffer Ignác és neje is vásárolt körülbelül 356 négyszögölnyi telket összesen 32.025 bécsi forintért, illetve négyszögölenként 90 forint egységárért. Egy év múlva engedélyt kért a Szépítő Bizottmánytól kétemeletes lakóház és fürdő építésére. A számítás helyes volt, s a tér nagy forgalmára való tekintettel a tulajdonos nem is csalatkozott. Az 1822. évi március 28-án beadott építési engedély iránti kérvényt hamarosan elintézték: a Szépítő Bizottmány, Pest városa tanácsával egyetértésben már 30 nap múlva, 1822 április 28-án értesítette Pfeffert, hogy megkezdheti az építkezést.

A Diana fürdő épülete

A lakóház és a fürdő Hild József tervei szerint épült. A fürdőrész a Fürdő utcára nézett, de a bejárás a Kirakodó tér felőli fronton nyílott. Az eredeti tervek szerint 18 fürdőszoba készült, a fürdő nagy csarnoka pedig még előadások és hangversenyek rendezésére is alkalmas volt.

A fürdőhöz szükséges vizet a tulajdonos a Dunából vette, még pedig az akkori technikai viszonyok között elmésnek mondható vízemelő készülék segítségével, amelyet 1823. tavaszán épített meg, s még ugyanabban az évben meg is nyithatta a fürdőt. A Pfeffer-féle kádfürdő első neve egyszerűen Dunafürdő volt.

Erről a fürdőről már Kazinczy Ferenc is megemlékezett "Pestre" című töredékesen közölt útleírásában a következőképen: "A Börsével átellenben egy új négyszeg déli végén, homlokkal Budának, áll a Dunaferdőnek nevezett ház. Kocsisom szinte kényszeríte, hogy itt szálljak ki s nézzem körül magamat az udvarban. Csudámat fogom ott látni! - úgymond. A ház fenekében, átellenben a kapuval, a Dunával és Budával, két temérdek oszlop tart egy háromszegű frontot, melly alatt eggy nyáriszoba nyilik, előfal nélkül, azok szolgálatjára, kik itt terednek s eggyütt akarnak mulatozni. A szűk udvar közepében egy teknő szökteti fel vizét, s a teknőt virágtáblák veszik körül. A ház Gyönyör lakjai".

A Diana-fürdő folyosója (egykorú rajz)

Az 1833-ban megjelent útleírások még Dunafürdőnek nevezik, a későbbiek már Diana fürdőnek. Rokkeri az elnevezés megváltoztatását több feltevéssel magyarázza: a fürdő oszlopcsarnokában Diana istennő szobra állhatott s innen nevezte el a pesti közönség az újabb néven.

Az 1838. évi árvíz a fürdőépületben nem végzett nagy rombolást, úgyhogy a víz eltakarodása után ismét azonnal megkezdte az üzemét. A szabadságharc idején, 1849. májusában azonban az osztrák ágyuk bombái, amelyeket a budai várból lövetett Pestre Hentzi tábornok (lásd: Budavár bevétele, 1849.), megrongálták és felgyújtották a Diana fürdőt is: leégett a tetőzet, a két emelet lakószobái megrongálódtak. Az építőanyag hiánya miatt a végleges kijavításra csak 1850. április 1-én kérhette Pfeffer a hatósági építési engedélyt. A Szépítő Bizottmány ezt az újabb építési engedélyt 15 nap alatt adta ki úgy, hogy még ugyanabban az évben az átalakítási munkálatok is befejeződhettek. A fürdő első tulajdonosa 1850-ben meghalt, s a Diana fürdőt fia, ifj. Pfeffer Ignác örökölte.

Új korszakot jelenthetett ez az időszak a fürdő életében már csak azért is, mert hiszen 1849-ben megnyílt a Lánchíd, mint Pestnek és Budának akkor még egyetlen állandó jellegű összekötő hídja, s így a pest-budai átmenő forgalom is erre a hídra, illetve a Kirakodó térre zsúfolódott össze.

Ifj. Pfeffer Ignác csakhamar átlátta, hogy a XIX. század közepén már alig elégítheti ki a rohamosan fejlődő nagyváros közönségének igényeit egyszerű hideg-meleg kádfürdőkkel, amelybe a vizet még mindig a Dunából szivattyúzták és a fürdőépületben melegítették föl. Éppen azért 1854. június hó 26-án a pestvárosi tanácstól engedélyt kért gőzfürdő nyitására.

Erre a vezetőmotívumot minden bizonnyal Scheibel Józsefnek már 1844. óta a mai Kazinczy utcában (akkoriban a terézvárosi Kiskereszt utcának nevezték) virágzó orosz gőzfürdője szolgáltatta. A közönség körében ez az új fürdőzési mód csakhamar nagyon népszerű lett. A Szarka utcában, a Belvárosban 1840. körül szintén létesült Orosz fürdő, amely ugyancsak gőzfürdő volt s "idejárt az arszlánvilág fürdeni, pokrócok halmai között izzadni és magát gyenge nyírfa gallyakkal korbácsoltatni", - ahogyan a Pesti Hírlap 1841. évi évfolyamában olvashatjuk.

Az oroszországiakhoz hasonló rendszerű gőzfürdő kultusza alig valamivel később került át hazánkba, mint az ugyancsak Oroszország ajándékának elkönyvelt - ázsiai kolerajárvány. Massort őrnagy az 1800-1802-ben közzétett oroszországi titkos emlékirataiban írja le az orosz fürdőket és lehet, hogy az ehhez hasonló leírások propagálták nálunk is a gőzfürdőket.

Scheibel József azonban tekintélyes fürdőtulajdonos lehetett, mert az ő gőzfürdőjét a helytartótanács 1853. január 1-én kelt leiratában védelembe vette és kijelentette, hogy Pest városa területén újabb gőzfürdőre mindaddig nem szabad engedélyt kiadni, amíg azt a lakosság szaporodása, vagy egyéb közegészségi okok nem indokolják.

Scheibel úr tehát nagy áldozatokat hozott a gőzfürdővel a nagy összegű befektetésekkel, azonkívül például az 1854. év első nyolc hónapjában 62 városi szegénybeteg részére összesen 579 darab ingyenes gőzfürdőjegyet adott ki, így jótékonykodott is. Mindezek az okok elegendőknek látszottak arra, hogy Pest város tanácsa dr. Tormay Károly városi főorvosnak a javaslatára a Pfeffer-féle Diana fürdőben gőzfürdő nyitására vonatkozó engedélykérést elutasítsa.

Pfeffer azonban az 1854. augusztus 8-án megtartott tanácsülésben elutasított kérelmet fellebbezés alakjában a helytartóságnál is megismételte, de itt ugyancsak elutasították. Egy év múlva azonban a minisztérium mégis megadta az engedélyt, s így a Diana fürdő ettől az évtől kezdve már mint gőzfürdő működött, elektromágnes és más egészségügyi felszereléssel.

A Diana fürdőről egy 1855-ben megjelent négynyelvű idegenvezető könyv ezt írja: "Szemközt a kereskedelmi épülettel, a Pfeffer-féle Diana fürdő áll, mely igen díszes kádfürdőiről ismeretes; ugyanitt minden comforttal ellátott orosz gőzfürdő is létezik. Az első emeleten pedig a Pesti Műegylet állandó műtárlatot tart, melynek megtekintését különösen ajánljuk".

A fürdőt, látogatottsága miatt 1864-ben bővíteni kellett, azon kívül 1868-ban Pfeffer Ignác két saját találmányú újítással is növelte a fürdő hírnevét, s a fürdő még sokáig meg is őrizte azt.

Kahn Józsefnek 1891-ben megjelent angol nyelvű idegenvezető könyvében több kép örökíti meg a Diana fürdőt, amely azonban ekkor már hanyatlani kezdett. A Pesti Magyar Kereskedelmi Bank megvásárolta az ingatlant a Pfeffer családtól, s az 1900-as évek elején megszűnt a közel százéves fennállás után ez a híres pesti fürdő. Amikor pedig a Fürdő utca nevét is megváltoztatták, akkorra minden látható nyoma is elenyészett.

Kádfürdő a Diana fürdőben

Palugyay Imrének 1852-ben megjelent pesti leírása a bal parton levő fürdőket 4 csoportra osztja:

a) diaethetikai használatú úgynevezett egyszerű, vagy
b) ásványfürdők,
c) mesterségesen készített, vagy
d) gőzfürdők.

Az egyszerű fürdők közül Palugyay a Duna folyamban levő fürdőket említi és ezekről a következőket írja:

"Az egészen szegény néposztályok számára vannak a Duna folyamban Pest városának mind felső, mind alsó részében a nyáron át helyek elkülönítve, hol életveszély nélkül lehet megfürödhetni. A vagyonosabbak számára pedig fennáll 4 uszoda, két nagyszerű fürdőintézet igen célszerűen, s minden kényelemnek megfelelőleg elkészítve. Három uszoda a férfinem számára a Duna felső részén a főúttól felfelé van felállítva, alól a görög templom ellenében pedig egy kizárólagosan a nőnem számára: ez utóbbi közelében van egyszersmind a két Duna fürdő is. Ezek, valamint az uszodák is nagy és vastag gerendákból összeállított talpokon, mellyek láncok, s kötelek által egybekapcsolva a vízben vasmacskák által tartatnak; e felületen fekszik azután az épület, mellyben társasági vagy épen magános fürdők a szükséges öltözködési kamarákkal együtt találhatók. Magánfürdők fakosarakból állanak, mellyek talpazata erős, oldalai pedig farostályt képeznek, mellyeken a víz szabadon ki, s befolyhat. E fürdők az orvosok által gyakran különbbféle betegségek, vagy ezek előjelei alkalmával orvosságul ajánltatnak, s nem ritkán jósikerrel".

A másik pesti fürdő a Palugyay-féle leírásban a Diana fürdő. Erről a következőképen emlékszik meg:

"A Diana fürdő egy két emeletes épületben, a felső Dunasoron, a Börzeépület közelében, földszint 18 fürdőszobát számlál, mellyek egy ernyőzet alatti négyszögben feküsznek. A kádak rézből, néhány fából van készítve, a szobák tágasak s kellő világossággal ellátvák, nem különben a kényelemre előkészítettek úgy, hogy méltán az ország legszebb s tisztább fürdői egyikének tartható. E fürdőházban egyszersmind 2 nagy galvano-electrikai legújabb mód szerint készített gép van két törekvő fiatal orvos által felállítva, s mellyekből galvano-electrikai folyam valamennyi fürdőszobákon keresztül vezettetik, s nem ritkán bizonyos betegségekben jó sikerrel használtatik".

Palugyay e fürdőn kívül test mosásra felsorolja még a terézvárosi Könyök utcában és az Orczy-féle házban jól felszerelt 2 egyszerű fürdőt.

Az ásványos fürdők között megemlíti Palugyay a Rumbach fürdőt, amelyről a következőket mondja:

"A Rombach-féle (helyesen Rumbach) a városligetben, hol egy igen jól felszerelt fürdőház és szobák, vendéglő és szép kert találtatik fürdővendégek számára. Felállíttatott 1806-ban. A fürdő víz hév mérséklete +10 R, vas részeket tartó, s feloszlatlan állapotban nagy mennyiségű szénsav, sósav és mészagyagot foglal magában. A kútból frissen merítve tiszta, kissé sárgába játszó, íze nem épen kellemetlen, de a nyelvet összehúzni szokta; a levegőn zavaros lesz, és sárgás salakot vet, épen így festi az edényt s fehér ruhát is".

Azonkívül leírja Palugyay a Nyár utcai Gamperl-féle vasfürdőt:

"A Gamperl-féle vasfürdő Teréz-városi Nyár utcában 1826-ban felállítva. Vize +10 R hévségű, a kútból merítve tiszta és szagnélküli, enyhítő, de egyszersmind a nyelvet összehúzó ízű, nyilt edényben zavaros lesz és sárgás tenta ízű alyat képez ; főzve szinte sárgás port hagy az edény fenekére hullani, egy 32 latnyi, vagy 1 fontnyi vizében vagyon kavicsföldből egy granum a/64, timsó földből Vi2Ť. szén, savanyós vasagból tt/81, szénsavú mészföldből w szénsavú keseragból 13/M, kénsavanyos mészföldből 50/60, kénysavú keseragból s/5, szénsavú széksóból 0-32 összesen a kemény részeknek tehát tesz 7Se/iss: ezenkívül találtatnak még benne nyomai a vil-éleg sav és közlegecsnek. A szabad légre kitéve pedig a szénsavból 2.828 bécsi kubik hüvelyknyi mennyiség. Az egész intézet, valamint annak kertje is a fürdővendégek kényelmének megfelelőleg célszerűen van elkészítve. A kút feneke, honnan a vasrészű víz buzog, felszínén fekete földből áll, mélyebben pedig agyagból, futó homokkal keverve; e telep alatt is még tura nyomai mutatkoznak. Az ezen kút mélyéből kiásott föld fekete agyag és homokrészekböl áll és felmelegítve földi gyanta szagot terjeszt".

Palugyay azt is megemlíti, hogy a Gamperl-féle vasfürdő földjének a mélyéből kiásott fának színe fekete, és földszurok szaga van.

Hasonló fürdőnek említi meg Palugyay a Király utcában a Zarándokhoz címzett vasfürdőt és az ehhez közel fekvő Hárs fürdőt a Hársfa utcában. Csak annyit mond ezekről, hogy mindkettő célszerűen van elkészítve, kerttel.

Külön említi még, mint a kilencedik pesti fürdőt, az egyik gőzfürdőt, még pedig a következő szavakkal:

"Különösen említést érdemel itt még a Scheibel J. gőzfürdője a Terézvárosi Kis-kereszt utcában, hol mind urak, mind a nőnem számára általános, úgy külön fürdőszobák is találtatnak, mellyek célszerű és díszes készületre nézve mi kívánni valót sem hagynak hátra, valamint az orvosok igényei, úgy a két testvérvárosi közönség szükségeinek tökéletesen megfelelnek. A jótevő birtokos havonként 40-50 szabadjegyet szokott a városi főorvosnak, a szegények közötti kiosztás végett átadni. Itt szinte mint a Duna-fürdőben1) galvano-electricai gépek vannak felállítva úgy, hogy orvosi javaslat folytán ott egy szakértő orvos által a fürdőben alkalmaztathatnak".

Palugyay megemlíti, hogy egészségrendészeti szempontból mindezek a fürdőintézetek a pesti városi főorvos felügyelete alatt állnak.

Úszó fürdőlétesítmény a Dunán

A pesti Dunafürdőkkel kapcsolatosan Kelényí Béla Ottó, a Székesfővárosi Könyvtár főkönyvtárosának kisebb cikke jelent meg "A pesti Dunafürdők történetéhez" címmel, az azóta megszűnt História gyűjteményes kiadványnak Pest-budai Emléklapok sorozatában. Az összefoglaló a következőképen szól:

"A pesti Dunafürdők múltjára vonatkozó ismereteink eddig csak a múlt század tízes éveinek végéig nyúlnak vissza. Levéltári és nyomtatott emlékek hiányában e kérdés megismerését csak nagyon kis mértékben vihetjük előre, de az alábbiakból kétségtelen, hogy Pesten már legalább a XVIII. század nyolcvanas éveiben is volt nyilvános Dunafürdő".

A Pesten hetenként háromszor megjelenő "Der neue Kurier aus Ungarn von Kriegs-Und Staatssachen" 1789. július 18-tól több ízben közöl hirdetést, amely szerint a piaristák épülete mögötti Duna-parton álló fürdő ismét a közönség rendelkezésére áll. A hirdetés szövege utal elsősorban arra, hogy a Dunafürdő haszna a közönség előtt közismert; a magát meg nem nevező idei új bérlő ez alkalommal csupán arra a bejelentésre szorítkozik, hogy a fürdő, miként az az előző évben, az idén is megnyílt és a régi árak továbbra is érvényben maradnak.

E hirdetésből sajnos, nem tűnik ki a fürdő tulajdonosa és a bérlő személye, azonban minden valószínűség szerint a bérlet nem a fürdőre, hanem a Duna-partra vonatkozott, amelyet a város engedett át a fürdőtulajdonosnak. Mayer György 1829-ben ugyanott felállított fürdőjéért évi 20 forintot fizetett partbérlet címén. Noha a barokk- és rokokó-kor városi polgárságának nem volt szokása a nyilvános fürdőzés, e hirdetésből megállapítható, hogy mégsem volt egészen elszigetelt jelenség.

Ami a XIX. századi első pesti Dunafürdőket illeti, ezeknek történetét Várnai Sándor és Siklóssy László dolgozták fel. Bár nem valószínű, hogy az említett 1789. év után közel harminc évig teljesen szünetelt volna a Dunafürdő intézménye, mégis az utána következő első adatunk az 1817. évre utal, amikor Budán a katonai parancsnokság bécsi mintára katonai uszodát létesített. Később ezt Pestre helyezték át és mivel a polgárság részéről is tömeges volt az uszoda iránti érdeklődés, a parancsnokság a hajóhídnál új, tisztán polgári uszodát is állított fel, egyelőre szerény keretek között, csupán négy kabinnal. Itt azután 10 krajcárért mindenki megfürödhetett, a katonaság pedig a városnak a partbérlet címén évi egy aranyat fizetett.

A nagy meleg idején túlzsúfolt uszodán 1829-ben Mayer György tehetős hajómester segített, akinek kérelmére a pesti tanács megengedte, hogy a piaristák rendháza előtti parton fürdőt állítson föl. Ez az első Mayer-fürdő a későbbi Lánchíd-építkezés felett, a Szalai-házzal szemben állott. A fürdő árai elég szerények voltak; egy külön fürdő személyenként 8 krajcárt, két személy részére 12 krajcárt, családi fürdőért pedig - elkülönített medencében - egy személy 24 krajcárt, 6 személy 1 forint 20 krajcárt fizetett. Bérlet személyenként egy hónapra 2 forint 30 krajcár volt.

A katonai fürdő és a polgári fürdő közötti versengés arra késztette a leleményes Mayert, hogy intézményét polgári úszóiskolává fejlessze. Ezért 1834-ben a pesti előkelőségek aláírásával ellátott memorandummal fordult a tanácshoz, amelyben a horgonyzó állomás helyére, a volt Hacker-féle ácstelep, ekkor már Varga-ház előtt felállítandó polgári úszóiskola engedélyezését kérte. Ez az első modern értelemben vett uszoda gyalult gerendákon épült és láncokkal, horgonyokkal, cölöpökhöz erősített kötelekkel volt védve a víz sodra ellen. A víztükör két oldalát erős hálók fogták körül; zárt kabinok voltak benne egy vagy több személyre s reggeltől estig a fürdőben egyenruhás biztos, a bejáratnál pedig darabont őrködött a rend felett.

Az Erzsébet fürdő szalon fürdője

Hogy Pestnek már több uszodára is szüksége volt, mutatja az a körülmény, hogy 1839-ben a katonai uszodában a tanulásra jelentkezők száma 700 polgári személyre szaporodott.

Mayernek a katonai uszodán kívül csakhamar akadt polgári versenytársa is Ullmann Frigyes személyében, aki közvetlenül a Mayer-féle uszoda alatt rendezkedett be. Ullmann már 1840-ben eladta uszodáját Kammermayer Antalnak, aki azt Polák Lipót és fia társaságában 4120 forintért vette meg. Ugyanekkor kelt életre egy másik vállalkozás is: a Depini-testvérek dunafürdője, amely a görög templom közelében, a Staffenberger-házzal szemközt nyílt meg és úszómedencén kívül 12 külön fürdővel és 2 nagy társasfürdővel rendelkezett.

Pesten ekkor már valósággal tódultak az uszodákba az emberek, és a fennmaradt képek és leírások tanúsága szerint a modern úszósportnak is hódoltak.

1854-ben, amikor a Pfeffer-féle gőzfürdő nyitásáért folyamodtak, megjelent a városi főorvosnak egy munkája: "Medicinische Topographie der Stadt Pest, mit besonderer Beziehung auf die meteorologisch sanitätischen Verhältnisse des Jahres 1853".

A könyv - ezt érdekességképen jegyzem meg - a pestvárosi szegényház kiadásában jelent meg.

Dr. Tormay tehát az 1853. évi helyzetnek megfelelően ismerteti Pest város fürdőit. A hat Dunauszodán kívül szól a következő fürdőkről is :

"A Duna vize, hidegen és felmelegítve, mint fürdőmédium (Bade-Medium) használatos a Lipótvárosnak nevezett külvárosban levő Diana fürdőben, az év minden szakában, a testi tisztálkodásra, 27 szobában, 38 kádban; ugyanakkor vannak galvans-elektromos készülékek is, amelyek lehetővé teszik, hogy a fürdő egyúttal gyógyítási célokra is felhasználható legyen, egy tapasztalt orvos kizárólagos vezetése mellett. Ez a fürdőintézet a legnagyobb fényűzéssel van berendezve és állandóan tisztán tartva, a legnagyobb körültekintéssel gondozva, erősen látogatva úgy, hogy az előző évben több mint 3000 kádfürdőt vettek igénybe és nagyon sokat kellett a házakba is elküldeni".

Megemlíti még dr. Tormay a Diana fürdő dicséretében:

"Dietetikai használat céljára több hasonló intézetünk is van, azonban kívánatos volna, hogy ezek az intézetek tisztaság tekintetében a Diana fürdőtől vegyenek példát".

Dr. Tormay ezután felsorolja az ásvány vízfürdőket:

"Ásványvízfürdőink száma a Teréz-külvárosban 4, amelyek mind vastartalmúak és ezek közül a legnagyobb az úgynevezett Rumbach fürdő, amely a Városligettel szomszédos kertben fekszik és 1804. óta áll fenn, ezen idő szerint 18 fülkében 18 káddal és az elmúlt évben 2000-nél több fürdőző vette igénybe. A Gamperl-féle vasfürdő, a Nyár utcában 1817. óta áll fenn, ott 12 szobában 15 káddal, az elmúlt évben sok fürdőző fordult meg. A Zarándokhoz címzett Feil-féle vasfürdő a Király utcában, ahol az elmúlt évben 10 szobában és 16 kádban több mint 3000 fürdőt használtak. A Kernstok-féle vasfürdő a Hársfa-utcában, ahol a 15 szobában elhelyezett kádakban az elmúlt évben 1800 fürdőt vettek".

Az ásványvíznek Palugyay által közölt vegyi analízisét is megtaláljuk Tormaynál, de természetesen az elemek németnyelvű közlésével.

Megemlíti Tormay dr. azt is, hogy ezeket az ásványvízfürdőket legnagyobbrészt az évnek 3 nyári hónapjában használják, a téli hónapokban egyáltalában nem. Ellenben annál inkább látogatják a téli időkben a teréz-külvárosi Kiskereszt utca 29. számú házban levő és Magyarországon a legelsőnek felállított Scheibel József-féle gőzfürdőt.

"Ez az intézet - írja Tormay - évről-évre a nap első óráitól, reggel 7-től 2 óráig nyitva van a közönség számára, azonban, miként említettük, a melegebb időszakban kevesebb fürdővendég veszi igénybe és nagy sikerrel használják éppúgy diétetikai, mint gyógyítási célokra".

A Pfeffer-féle gőzfürdőnyitási engedéllyel kapcsolatosan már megemlítettük Scheibel József jótékonykodását. Tormay dr. könyvéből ennek a jótékonykodásnak a mértékére vonatkozólag is kapunk adatokat.

"Külön megemlítést érdemel a tulajdonosnak jótékonykodása, amely az intézet fennállása óta évenkint több mint 1000 fürdőjegyet oszt ki a szegény betegek között a városi tiszti orvosi hivatal útján és a tiszti orvosi jegyzőkönyv szerint ezekkel az ingyenjegyekkel 58 beteg, - akik már minden más gyógyító eszközzel kísérleteztek, - itt teljes gyógyulást, igen sokan pedig legalább meggyökeresedett szenvedéseikben (eingewurzelten Leiden) enyhülést találtak".

Az 1885. évi Országos Általános Kiállítás katalógusának fürdőfelsorolásában két malátafürdő is szerepel. Ezt csupán mint érdekességet említem meg.

Harminc évvel később, 1888-ban Szalai Mihály és Kahn József szerkesztésében megjelent egy új budapesti "helyi és kereskedelmi vezető" Die ungarische Metropole címen, amelyben a budapesti fürdőkről szóló cikket Heinrich János, a Rác fürdő tulajdonosa írta. A budai fürdőkről szóló részt nem idézem az érdekesen és nagy optimizmussal megírt cikkből, csak a pesti fürdőkre vonatkozó adatokat ismertetem.

Megírja, hogy a Diana fürdőt a társaság elitje látogatja, kő-, réz- és fakádakban szolgáltatják ki a fürdőket. Egy-egy fürdő ára 1 forint 30 krajcár. A gőzfürdő, amelyről fentebb szóltam - ebben az évben már teljesen újjáalakítva, két nagy márványmedencét foglalt magában, langyos és hideg vízzel. Ez a fürdő a főváros legszebb fürdőihez számítható - írja Heinrich.

Az Üllői úton, a kaszárnyával szemben (a Mária Terézia laktanyával szemben volt Gschwindt-féle telken) állott a Gschwindt-fürdő amely ugyancsak a legmodernebb kényelmi berendezésekkel bírt. A fürdőkabinok száma 1888-ban 25 volt, az I. osztályú fürdőkben márványkád volt, a II. osztályúakban réz-, cin- és fakádak. Ugyanott maláta- és ásványfürdőt is lehetett venni. Azonkívül különlegessége volt a Gschwindt-féle fürdőnek az u. n. elektromos fürdő amelyet ebben az időben dr. Schreiber orvos vezetett.

A Nyár utcai vasfürdő tulajdonosa ebben az időben Müller Károly volt. A fürdőárak: I. osztályú fürdő 60 krajcár, II. osztályú fürdő 40 krajcár.

A Körúti fürdő medencéi

A Dunafürdők közül Heinrich megemlíti a pesti oldalon a Hungária szálló mellett levő Depiny-féle Dunafürdőt, a Rudolf-rakpart fölött a Bodnár-féle úszóiskolát, továbbá a Káldor-féle és a Scholz-féle úszóiskolákat. A budai oldalon a lóvasúti állomás közelében állott a Péczely-féle úszóiskola.

A Kahn-féle angol nyelvű budapesti Bádecker 1891-ben megemlíti még a Körúti-fürdőt az Erzsébet-körút 51. szám alatt, amelyet épen akkoriban építettek; fényűző gőzfürdőjét és villamos fürdőjét, továbbá hidegvíz-kúrára alkalmas berendezését említi föl. Ennek a fürdőnek a tulajdonosa 1896-ban Freund Vilmos építész volt, ahogyan az 1896-ban megjelent Budapest műszaki útmutatója című munkában olvashatjuk. Gőz-, zuhany-, kád- és pneumatikus fürdőberendezése volt.

Elszaporodtak a hidegvíz gyógyintézetek is. A millennium évében a legnevezetesebbek voltak: a városligeti fasorban a Roth- és Glück-féle szanatóriumok, a Városmajorban és a Svábhegyen a Vaskóvics-féle, a Városligetben pedig a Fischof-féle.

A fürdők történeti ismertetését ezzel befejezem. A mai korban már nem találhatjuk meg a pesti oldalon valamikor virágzó, népszerű fürdőket, legfeljebb régi jelentőségüknek csak egy kis töredékében. A közlekedés javulásával ugyanis a súlypont mindjobban átterelődött a már könnyen megközelíthető budai fürdőkre. A pesti fürdők legnagyobb részét halálra ítélte ez a változás, de több fürdő amúgy is a városrendezésnek útjában állott és a bontó csákányok ezeknek a halálraítélt intézeteknek a falaiba is belevágtak.

Tovább: A székesfőváros fürdőpolitikája a századfordulóig

AJÁNLÓ