Szerb származású építészmérnök.
Dvořák József és Rathberger Anna fiaként született.
Ikertestvére Dvorák Hubert mérnök, mozdonyszerkesztő. A Pécsi Magyar
Királyi Állami Főreáltanodában folytatott tanulmányai után Bécsben járt
műszaki egyetemre, ahol építész diplomát szerzett. Tanulmányai után
Budapesten telepedett le. Czigler
Győző irodájában kezdett tevékenykedni, akivel egészen a mester
1905-ben bekövetkezett haláláig, összesen 21 évig együtt dolgozott. A
legtöbb, Cziglernek tulajdonított épület tervezésében részt vett.
Már mestere mellett is részt vett különféle építészeti pályázatokon, így
például 1893-ban ő nyerte a Magyar Mérnök- és Építész Egylet által, gróf
Teleki Géza kérésére kiírt lelencház pályázatot, ahol az első díjas
tervén kívül még egy pályaművét is megvásárolták.
1888-tól Czigler tanársegédje volt a
Magyar
Királyi József Műegyetemen, az ókori építészeti tanszéken. 1900-ban
honosíttatta az oklevelét, és már ebben az évben adjunktussá lépett elő.
A mester utolsó munkáinál, így például a műegyetem chemiai épületének
tervezésénél nagyon fontos szerepet kapott, hiszen az ekkor már
betegeskedő Czigler egy közjegyzőileg hitelesített meghatalmazásban
állandó helyettesének nevezte ki. Főnöke halála után átvette a Múzeum
körút 37. szám alatt működő, egykori Czigler iroda irányítását, továbbá
fél évig az ókori építéstan oktatást a műegyetemen. Czigler utódja,
Nagy Virgil mellett is rövid
ideig megtartotta adjunktusi tisztjét, azonban 1908-ban abbahagyta a
munkát az egyetemen, és teljes erejét a tervezésnek szentelte.
Átvéve az iroda vezetését, első önálló éveiben az egykori főnöke által
elkezdett épületek befejezésével foglalkozott, melyek közül a
legfontosabb a
Széchenyi Gyógyfürdő volt, amelynek végső terveit Dvořák
Gerster Kálmánnal közösen
készítette el.
Tagja volt – többek között – a Steindl-féle céhnek és az Országos Magyar
Iparművészeti Társulatnak.
58 éves korában, nőtlenül hunyt el, gyomorfekély következtében. A
Kerepesi úti temetőben (Fiumei
Úti Sírkert) helyezték örök nyugalomra.
Saxlehner-villa
Sztehlo-villa