Magyar építész. Legtöbb alkotását Frey Lajossal közösen tervezte, de tervezett Feszl Frigyessel és Kauser Lipóttal is. Önálló alkotása a szegedi Fekete-ház és a hajdúböszörményi református templom átépítése.
Kassai építész volt, építészeti tanulmányokat a bécsi
képzőművészeti akadémián folytatott. Az 1840-es évek elejétől Pesten
élt. Dolgozott együtt Feszl
Frigyessel, Kauser Lipóttal,
de 1856 után legtöbbször Frey Lajossal.
1862-ben Henszlmann Imre műtörténésszel ásatásokat vezetett az egri vár
egykori székesegyházának helyén.
Gerster teljességgel önálló alkotása a szegedi Fekete-ház, amely nevét
korábbi sötétszürke színéről kapta. A gyönyörű belvárosi palotát Meyer
Ferdinánd vaskereskedő építtette a maga számára. Gerster Károly tervezte
a kor divatja szerint az angol gótika szellemében. Vakmérműves oromfala
északnémet előképeket követ. Igen figyelemreméltó tudoríves kapuja,
keresztbordás kapualja és zárt sarokerkélye, amely a budai
Mátyás-templom nagyobbik tornyának egyik emeletét idézi. A főbejárat
fölötti szalagdísz az építkezés dátumát örökíti meg.
Sas utca 3. (Fröchlich-ház)
Váci utca 57. (Blassovits-hát)
Vízivárosi kapucinus templom (külsejének átalakítása romantikus stílusúvá Feszl
Frigyessel, Kauser Lipóttal)
Budai Népszínház