Az előszobás-két szobás parasztházban, helyben gyűjtött mindennapos használati tárgyak, munkaeszközök, bútorok, hétköznapi és ünnepi ruhák a XIX-XX. században élt bátyai emberek mindennapi életét tárják elénk.

AJÁNLÓ

A ház előtti területen a földművelés (szántás, aratás) eszközeit állítják ki. A modern kori parasztház mellett műhelyt (lószerszámokkal), vele szemben egy búbos kemencét és a Paprikamúzeumot láthatjuk.

A házba betérve az eredeti bútorokkal, eszközökkel berendezett konyhába lépünk. Innen fűtötték a szomszéd szobát, itt zajlottak az étkezések. Telente kétszer, kései reggeli és korai vacsora, nyaranta háromszor. Nem volt szokás pontosan délben étkezni, csak az uraknál. Évszaktól függetlenül vasárnap mindig háromszor étkeztek.

Az előszoba, amely a konyha és a mosdóhely is egyben (kép: Varga Máté)

Konyha: A parasztház bejárata általában a konyhába nyílt, vagy egy kis előszobába. Itt egy szekrény és egy asztal állt, esetleg a mosópad. Ez egy natúr- vagy mázolt fa állvány volt, ezen tartották a mosáshoz, mosdáshoz és mosogatáshoz használt dézsát, alatta a vödröket, felmosórongyokat, tisztítószereket. A polgári lakások kis részéhez tartozott ugyan fürdőszoba, de a parasztházak többségében az előszobában végezték el a tisztálkodást. Ezt dézsával vagy lavórral oldották meg. Az újonnan épült munkáslakások felében volt már villanyvilágítás, a főzést azonban hagyományos sparhelttel oldották meg, s fűtőberendezésként is ezt, vagy kemencét vettek igénybe.

 
Az előszobában, a bejárati ajtó mellett van a mosakodó lavór és a sparhelt (kép: Varga Máté)
Tulajdonképpen az előszobában mostak, mosakodtak, főztek és étkeztek.

Mosás: Mosásnál a fehér és színes ruhaneműt külön kezelték, színek szerint. A szennyest összegyűjtötték, majd mikor a tiszta ruhák fogyásával a mosást már nem lehetett tovább halogatni, előszedték a hatalmas, fából készült mosóteknőt, befűtöttek a kemencébe, néhány órán keresztül vizet forraltak, teletöltötték vele a teknőt, és beáztatták a ruhát. Mosószerként leggyakrabban hamuzsírt, lúgot, szalmiákot, szappangyökeret, illetve ekkoriban már inkább háziszappant használtak. Megjelentek már a mosószerek (Persil), de ezt legfeljebb a középosztály engedhette meg magának. A mosószert vagy szappant a vízben feloldották, illetve a nagyon mocskos részeket jól bekenték, ezután az egészet egy éjszakára ázni hagyták.

A nagyon mocskos zoknikat, valamint a fertőtlenítendő holmit (betegek ágyneműjét, pelenkát, no és a textilzsebkendőt) kifőzték. A városi- és parasztházak egy részében külön helyiség, ún. mosókonyha is épült e célra, külön kemencével, és a kemence fölött beépített üsttel a vízforraláshoz. Ritka kitartás és fizikai erő kellett a ruha fehérségének eléréséhez, s ha valaki igazi fehérre tudott tisztítani egy inget, annak az asszonynak komoly tekintélye lett a környéken. A tiszta ruhát (főleg a díszruhát) szokás volt zselatinnal vagy burgonyakeményítővel keményíteni, hogy utána úgy álljon, mint a bádog.

Fürdés: Hiába a legjobb kölnivíz, ha alóla áporodott testszag terjeng. A dezodorálás még csak valahol a tudat határán jelentkezett. Fürdőszoba hiányában a tisztálkodás természetesen igen fáradságos dolog volt. Valahol, a konyhában pl. be kellett állítani a fürdődézsát, vizet hordani, vizet melegíteni: alig két óra nehéz fizikai munka után előállt a fürdővíz, amit fürdés után - lefolyó híján - megint csak vödörrel kellett valahova kihordani. Mivel ugyanezek a nehézségek a mosás esetén is fennálltak, nyilván a hordott ruházat (elsősorban a felsőruhák) sem voltak tökéletesen friss állapotban. Ha ráadásul az illető személy szerette a fokhagymát is, egészen áporodott, szédítő testszagot bírt kialakítani.

A jobb köröknél, ahol volt fürdőszoba, a helyzet természetesen minőségileg másképp festett. A középosztály köreiben, akkor is, ha a fürdés hetente volt szokásban, minden nap legalább a felsőtestüket megmosták. Sokan azonban már mindennap fürödtek, vagy zuhanyoztak. Mosdáshoz szegényebbek közönséges mosószappant, gazdagabbak már pipereszappant, sőt, fürdősókat használtak. Természetesen a legtisztább ember is izzad. Ezt a problémát az "izzadtság-lapocskákkal" próbálták megoldani. Ez egy hónaljba szabott, itatóspapír-szerű anyag volt, mely felszívta az izzadtságot, ezáltal elnyelte a szag egy részét, és ami legalább ilyen fontos volt, megakadályozta, hogy a ruhán folt keletkezzék.

Szobák: A lakószobában élték a mindennapjukat, több generáció együtt. Itt tartották a fehérneműt tulipános ládában. A tisztaszoba a vetett ággyal, a tulipános ládával és a vasárnapi viselettel az ünnepnapok hangulatát idézi. Csak vendég fogadásakor, ünnepnapon használták, hosszabban csak az anya az újszülöttjével lakott ott, illetve az elhunyt felravatalozása is itt történt. Ide gyűjtötték a leánygyermek hozományát, innen indult az esküvői menet.

Ruhásszekrény ruhákkal (kép: Varga Máté)

A tisztaszoba érintetlen maradt hatalmas ágyával és égig érő párna-rakásával (ennek molytalanítása külön gondot jelentett). A lakószobába több ágy került, elsősorban a nőknek és a gyerekeknek (a férfiak nyáron a szérűskertben vagy a tornácon aludtak, télen az istállóban). Hideg időben a naposcsibét és egyéb fiókákat is a szobában tartották.

Az ágyak mellett faragott asztal és székek, a ruháknak láda, falitükör, bölcső, plusz egy mennyezetről lógó petróleumlámpa: ez volt a hagyományos bútorzata egy paraszt-szobának. A falon szentképek, esetleg díszes tányérok, családi fényképek, Kossuth-kép. A XX. század első felében jelent meg a paraszti háztartások fontos bútoraként a ládát felváltó kétajtós ruhásszekrény, a sifon, a gazdagoknál pedig a városban megismert éjjeliszekrény, kanapé, nád- illetve hintaszék.

A tisztaszoba egy részlete íróasztallal és családi képekkel
(vele átellenben áll a vetett ágy) (kép: Varga Máté)

AJÁNLÓ

Hétköznapi ruházat egyszerű volt; férfiaknak ing, gatya, esetleg bocskor, de többnyire mezítláb jártak, nyáron kalapot hordtak, kivéve akik gyászoltak. Télen suba és kucsma (sapura) egészítette ki. Az öltözködés alapján könnyen megállapítható volt viselőjének kora, családi állapota, gazdasági helyzete.

Nők ruházata több darabból állt, sötét színű ruhákat hordtak, legfeljebb vasárnap viseltek színesebb darabokat. Alsó ruházat ingváll(cupic); alsó szoknya (krila), fehér, durva vászonból, alján hímzés, hozzá hétköznapokon kékfestő anyagból szoknya és kötő(ketecka). Ünnepnap alsó szoknya fölé farpárnát kötöttek, arra jött 3-4 finom vászon rokja, harang, később kemence formát adva. Asszonyok kendőt hordtak, menyecskék a 20. század elején kápát - gyöngyöset és plüss virágosat egyaránt.

Téli felső ruházat a testálló volt. Háromféle nagykendő volt használatban, lányoké színes, rojtos selyemkendő; téli viselet a beliner, mely a válllat és fejet védte; hétköznapi viselet a veliki guber, vastag vászonból, vállat borították be vele.

Az 1930-as években a hagyományos viseletet leghamarabb a leggazdagabb, majd a legszegényebb rétegek hagyták el. A leggazdagabbak azért, mert rendszeresen jártak a városba, gyerekeiket ott iskoláztatták, és volt pénzük a divat bizonyos követésére. A legszegényebbek pedig azért, mert cselédként, vagy időszakos munkásként kénytelenek voltak használt, uraktól levetett ruhákat hordani, és nem válogathattak a fazonban.

A hagyományos viseletet a középparaszti réteg tartotta a legtovább, az is elsősorban az ünnepeken, és a forgalmas utaktól, csomópontoktól távol eső vidékeken. A háziipar visszaszorulása általános jelenség volt: a textilnemű alapanyagát már szinte kivétel nélkül boltban vették, otthon csak rongyszőnyeget készítettek, illetve az ünnepi viselet hímzését. Szokás volt a vásznat végszámra venni, amelyből aztán a fehér- illetve ágyneműt otthon varrták meg. Ekkoriban kezdett elterjedni a lábbal hajtható (Singer) varrógép.

Használati tárgyaikhoz még komolyan ragaszkodtak: a fogyasztói társadalom ekkoriban még egyáltalán nem jelent meg a falvakban. Saját készítésű bútoraikat, ruháikat, illetve fazekasnál vett cserép-edényeiket, illetve bármely használati tárgyukat hosszú évtizedekig használták, és ha eredeti funkciójából kikopott, akkor is találtak neki újat. Tipikus kép volt a falusi tornácokon, a kilyukadt lábosban vagy kicsorbult köcsögben virító muskátli.

AJÁNLÓ