Ajánlott játszóterek és élményparkok Budapesten

Gyerekkorunk egyik legfontosabb helyszíne a játszótér: nemcsak a szocializáció és az ügyességi képességek fejlesztése miatt, de első éveink legizgalmasabb kalandjait is élhettük át, ahol lehettünk indiánoktól kezdve az asztronautáig bármik. Akik a kétezres évek előtt nőttek fel, emlékezhetnek még a mai szemmel már enyhén életveszélyesnek tűnő rakéta-, és gömbmászókák, csattanós libikókák és a bőrt leégető hatalmas műanyag csúszdák világára. A Fortepanra felkerült legújabb több ezer kép között akadtunk rá a FŐKERT csodálatos gyűjteményére, amelyik a 60-as évektől a rendszerváltásig mutatja be fotókon keresztül ezt a színes világot. Íme egy válogatás a kedvenceinkből.

AJÁNLÓ

A mai napig nagy szenzáció, ha egy különlegesebb játszótér épül Budapesten, pedig ma már válogathatunk mindenféle tematikus, mesehősös, közösségi tervezéses, öko–, vizes és integrált park között, 2008 óta pedig nagyon szigorú EU-s szabályozásnak kell elvileg megfelelnie az összesnek.

A fővárosban számtalan alternatíva kínálkozik a szabadidő kültéri eltöltésére az ápolt zöldfelületektől kezdve, a szórakoztató és játékos kikapcsolódási lehetőségeken át a szabadtéri sportokig.

A "Budapest 2019 - Európa Sportfővárosa" programsorozat keretében – amelynek kiemelt célja, hogy minden eddiginél nagyobb hangsúlyt kapjon a szabadtéri sport és rekreáció a városlakók életében – új családi szabadidőparkkal gazdagodott a főváros 2019-ben. A parkok tervezése során minden esetben kiemelt hangsúlyt kapott, hogy azok minél több korosztály számára legyenek alkalmasak a szabadidő aktív eltöltésére: helyet kaptak kültéri edzőeszközök és sportpályák, futókörök, játszóeszközök, valamint pihenő és közösségi terek egyaránt. Ezeket egészítik ki a látogatók kényelmét szolgáló közvilágítási és információs rendszerek, modern utcabútorok, ivókutak, továbbá okos oszlopok, amelyek WIFI-vel, UV sugárzásmérővel és fényforrással felszereltek.

A régi időkben nem volt természetes a játszótér. A falvakban, városokban a gyerekek a közeli dombokon, réten, utcákon és parkokban töltötték a szabadidejüket, vagy esetleg két épület közötti foghíjtelken, amit előszeretettel sajátítottak ki az építkezés megkezdéséig (lásd a Pál utcai fiúk történetét). Akkoriban a fogócskázás, kerékpörgetés, bújócskázás volt a fő elfoglaltság, s még hírből sem ismerték a hintát, csúszdát vagy libikókát. Az eslő - angol mintájú - játszótér 1912-ben nyílt meg Budapesten.

AJÁNLÓ

Gyermekek a parkban

"Ebben a városban senki sem törődik a gyerekekkel. Itt a gyereknek tilos minden; tilos a játék, tilos a szaladgálás s még a lélegzés is tilos, mert a főváros bölcsessége játszóteret sem juttat a sápadt, gyönge pesti gyereknek"

A városegyesítést követően megfogalmazódott zöldterület-fejlesztési törekvések figyelmen kívül hagyták a közönség egyik fontos része, a gyermekek érdekeit. Bár a már meglévő, nagyobb zöldterületeken a korábbiakban lehetőség nyílt a szabad játékra, pl. a Városliget tisztásain illetve a Városmajorban, a lakosság számának gyarapodásával és a városi terület beépítésével, a városlakók egyre fokozottabb „kifelé élésével” nem tudott lépést tartani az új parkok kialakítása illetve a már meglévők bővítése. Mivel a városi vezetés a zöldterületekben elsősorban díszkertet és a felnőttek szórakozását biztosító mulatókertet látott, óhatatlanul sérült a nagy szabad térségeket és a kötetlen játékot igénylő gyermekek érdeke.

"(...) A nagyvárosok lakói, de kivált a gyermeksereg, soha sem élvezhetik egészen a tavasz bájait. A nagy, végtelen mezők helyett kénytelenek megelégedni pl. Budapesten néhány közkerttel, ahol még futkározhatnak is egy kicsit, de az őr mindig a sarkukban van s mindenért szót tesz. Künn a Városliget útjain pedig már nem is igen illik szaladgálni, mert oda leginkább a felnőttek járnak. Itt csak sétálgatni s a padokon üldögélni szokás. Mikor aztán már eleget nézték a tavon úszkáló hattyúkat, kigyönyörködték magukat az üvegházból került virágokban, - melyekből azonban leszakítani egyet sem szabad – akkor megint felülnek a villamosra és szépen hazamennek (...)"

Magánkezdeményezések születtek a korszakban. Így József főherceg, az 1870-es években a Margitsziget fejlesztésének egyik eredeti vonásaként, minden bizonnyal saját kiskorú gyermekeire is gondolva, a gyerekek
igényeire is figyelmet fordított. A tervezett játszókert szinte teljesen egyedülálló kezdeményezésnek volt tekinthető a
korabeli budapesti parkokban:

"József főherceg újabban elrendelte, hogy a nagy fogadó közelében egy nagy árnyas helyet gyermekkertté alakíttasson át a jószágigazgatóság, hol a zsenge fiatalság szabadon mozoghasson s tölthesse kedvét. A kert tornászati készülékkel is el lesz látva".

A Margitsziget, majd az Üllői úti Népliget illetve a Városmajor elhelyezkedésénél és közönségének jellegénél fogva a főváros felnövekvő nemzedékének csak egy része számára biztosíthatta a játék örömét. A probléma megoldására (játszóterek és további parkok illetve a meglevők egy részének biztosítása a gyermekek számára) az 1890-es években hivatalos szinten is kísérlet született. Erről tanúskodik gróf Csáky Albin, vallás- és közoktatásügyi miniszter leirata Budapest fő- és székváros közönségéhez:

"A külföldön tett tapasztalatok és a hivatott szakkörök véleménye szerint a mozgással járó játék azon eszköz, mely alkalmas arra, hogy az ifjúság lankadtságát eltűntesse, testét és lelkét felfrissítse, a gyermekkoron túl is megőrizze az ifjúságnál annyira kívánatos és szükséges elfogulatlanságot és vidámságot és távol tartsa a káros korai érettséget. Elődeink jól ismerték a játék nagy jelentőségét. Korábbi nemzedékeknek örömét és szórakozását képezte. De a megváltozott életviszonyok a családi életet sem hagyták érintetlenül, nagyobb városokban pedig csaknem lehetetlenné tették az ifjúságra nézve, hogy ezen leginkább hozzá illő élvezetnek hódoljon. Ennek folytán mindinkább kivész a játékhoz való hajlam és az ifjúság meg van fosztva egy igen becses nevelési eszköztől. Ily körülmények között az iskolának és a társadalomnak vált kötelességévé a mozgással járó játékot ápolni, gyakorlását lehetővé tenni s előmozdítani. Főkép a nagyobb városok kedvezőtlenebb egészségügyi viszonyai között élő ifjúságnak van legégetőbben szüksége arra, hogy a szabadban való játszás által visszanyerje a szűk lakásokban eltünedező testi ruganyosságot és frissességet".

Az egészségügyi és egyben társadalmi probléma orvoslása érdekében a miniszter játszóhelyek létesítését javasolta:

"Az ily tér a tanulók számához mért terjedelemmel, tiszta levegőjű környezetben, szelek ellen védett helyen lehetőleg pázsittal borítva és fákkal árnyékolva legyen. Ne feküdjék félóránál távolabb a gyermekek lakásától".

Emellett szükségesnek látta kellő módon való felhasználásukról gondoskodni, a gyermekeket játékra tanítani, és rájuk felügyelni. Budapest közgyűléséhez intézett felkérését így zárta:

"A tőke, melyet a közönség a játszó helyekbe fektet, gazdagon meg fogja hozni kamatait az ifjúságnak erősebbé, egészségesebbé és erkölcsösebbé tételében".

A főváros elsősorban az iskolai játszóterek kiépítésével igyekezett javítani a helyzeten, amelyeket azonban, hely hiányában, a külső városrészekben kellett elhelyezni. Az 1910-es években játékdélutánokat is szerveztek a chicagói példa nyomán, ahol ezáltal 10 év alatt 65%-kal esett vissza a gyermekbűnözés. Ez a budapesti kezdeményezés azonban csupán a jéghegy csúcsa volt, nem biztosíthatott általános megoldást. A századforduló sajtója gyakran taglalta a játszóhelyek hiányát és a gyermekek sorsukra hagyatottságát:

"A székesfőváros iskoláinak nincsenek játszóterei: azok az egyes sportegyesületek pályáin zselléreskednek. A munkás és iparos ifjúság testi nevelése is csak hasonló kegyelemkenyéren tengődik".

"(...) a mi székvárosunk gyermekeinek vagy semmi játszóhelyük nincsen, vagy a bűzös-poros fülledt utca szolgál nekik azzal s hogy a fülledt, rekedt, bűzös levegőjű utcán nem akad óvószerre a fülledt, rekedt levegőjű, dohos lakás mérgező hatása ellen".

"A főváros hatósága benn a város területén mindent eltilt a gyerekeknek és külön helyről sem gondoskodik, ahol játszhatnának (...)".

Berlini és londoni példákat felvonultatva, megoldásként több, elsősorban a már meglévő parkok jobb, célszerűbb kihasználását is felvető javaslat illetve kísérlet született. Az 1890-es években felvetődött a főhercegi családnak jelentős anyagi terhet jelentő Margitsziget eladásának gondolata. Benedek Elek számos javaslatot felvető írásában úgy vélte, hogy megvásárlásával a főváros végre játszóhelyet biztosíthatna a gyermekeknek, hiszen a Múzeum-kertben, az Erzsébet-téren valamint a József téren sem játékra, sem a kimerítő sétát követő megpihenésre nem nyílik lehetőség a túlzsúfoltság miatt. A kispénzű, sokgyermekes családok számára pedig csak a Svábhegy és a Zugliget kínálkozik kirándulóhelyként, azonban nagycsaládok esetében ez is túl drága, az odajutás is nehézkes. Bár a Margitszigetet a főváros több, mint egy évtized múlva mégis megvásárolta, ily módon való hasznosításának javaslata nem talált követőkre: az 1919-es rövid intermezzót kivéve a sziget megőrizte elitjellegét.

A már meglévő zöldterületek célszerűbb, a gyermekek szempontjából is kedvezőbb kihasználása többször is felmerült. Gyakran előfordult azonban, hogy a városi vezetés részéről elutasító válasz született az azt célzó megkeresésekre, hogy gyermekek is könnyebben használhassák a sétatereket. 1885-ben a Széchenyi sétatér közelében óvodát („egyesületi gyermekkertet”) működtető Fröbel Nőegylet azzal a kéréssel folyamodott a városi tanácshoz, hogy a Széchenyi tér rácsozatán a Széchenyi tér 2. sz. házzal szemben egy bejáró kaput nyisson. A kérést a következőképpen indokolták:

"Gyermekkertünket látogató kisdedekre nézve egészségi szempontból kívánatos volna, hogy minél többszer, minél több időt töltsenek a nevezett sétatéren; minthogy azonban a sétatérre való átjárás nehézségekkel, sőt veszéllyel jár – mert a legközelebbi kapu is távol esik a kis gyermekekre nézve – eddig a gyermekkertésznők a nagy felelőséggel járó kis utazást nem vették mindannyiszor igénybe, mint ahányszor az idő és a gyermekek egészségi jóléte megkívánta volna".

A főváros azzal az indoklással utasította el a kérést, hogy fedezet hiányában nem valósulhat meg a kérvényezett újabb bejárat. Az üde, egészséges levegőjű budai oldallal szemben Pesten jobbára továbbra is a Városliget kínálkozott az egyetlen nagyobb játszóhelyként a gyermekek számára. Minden oldalról való beépítése, az újpesti gyárak által gyakran megrontott levegője és a látogatók nagy száma miatt szűknek bizonyult a Liget:

"A főváros eltiltotta a belső területtől a gyerekeket, de – kikergeti őket a külső területekről is. Kikergeti őket a Városligetből is, ebből a hatalmas parkból, amelyet – úgy látszik – egyenesen arra akar berendezni, hogy öreg uraknak legyen délelőtti, meg a délutáni pihenőhelyük".

A Liget azon részén, ahol lehetőség nyílhatott a szabad játékra, a hiányos felügyelet okozott gondot.

"A mi Városligetünkben úgyszólván csak egy hely van, ahol játszhatnak a gyerekek, t.i. a tó és az Iparcsarnok közötti részen. De oda a kaszakapakerülő kamaszok és piszkos csirkefogók hada is betolakszik. A jobb nevelésű gyermek az aljas beszédeik és durvaságuk miatt onnét kénytelen menekülni".

Nem csupán a park hiányos felügyelete, hanem az őrök durvasága is sok panaszra adott okot:

"De a liget őrei sem különb emberek. Durvák. Gyakran még a bothoz is folyamodnak. Megesik, hogy a menekülő gyermek után még botot is dobnak".

"Minden szülő, aki a Városligetbe viszi ki a levegőre a gyerekeit, nem győz eleget panaszkodni a városligeti őrök durvasága miatt. A városligeti őrök egyenesen üldözik a gyerekeket; azt akarják, hogy a gyerekek menjenek ki a parkból; ki a puszta, homokos területekre, messze a járt utakon túl. Számtalan panasz érkezett a legutóbbi időben a városligeti őrök ellen, hogy a gyerekek játékszereit széjjelvagdossák, ha azok véletlenül beesnek a pázsitra".

Feltételezhető, hogy a sétahelyekről kiszoruló gyermekek szüleinek sokasodó panaszai és a sajtóban megjelent cikkek is hozzájárultak ahhoz, hogy a Mátyás téren, majd a Liszt Ferenc téren játszótér létesülhetett, ott azonban éppen a zsúfoltság okozott problémát. 1912-ből egy másik sikeres kezdeményezésről is tudósítanak a lapok.

A Ligetből fokozatosan kiszoruló gyermekek számára biztosítottak játszóhelyet az Állatkert zárt területén. A jól felszerelt játéktér különös megnyitásáról (amelyben a gyerekközönség korábban szerzett rossz tapasztalatai is minden bizonnyal szerepet játszottak) így számolt be a Vasárnapi Újság:

"A karszalagos őr már itt nem a mumus-arkangyal szerepében grasszál, hanem inkább ő biztatja, vezeti, tanítja a gyerekpublikumot".

Játszóterek régen

A játszóterek kialakulása egészen újkori jelenség, a 19. század végén a nagyvárosok robbanásszerű fejlődésével és az iparosodás egyre nagyobb mértékével együtt jelent meg az igény, hogy kialakítsanak a legkisebbek számára olyan biztonságos területeket, ahol fejleszthetik a képességeiket, és egészséges környezetben is vannak, nem az utcán vagy a sötét udvarokban töltik az idejüket.

Az ügy egyik első szorgalmazója egy lipcsei doktor volt, G.M Scheiber, de világszerte sok követője akadt. Az egyik első budapesti, mindenki számára ingyenes játszótér az állatkert mellett nyitott meg, a korabeli tudósítások szerint nem egy olyan szegényebb sorsú gyerek akadt, aki az első napokban azt se tudta, hogyan kell a hintát használni, mert még nem látott olyat. Az egykor a “gyerekek Eldorádójaként” emlegetett park helyén áll ma a Holnemvolt Vár.

1955, Károlyi-kert (kép: Fortepan.hu)

Sokat megtudhatunk a korabeli általános viszonyokról, ha csak belegondolunk, hogy az egyik legnépszerűbb ifjúsági regényben, A Pál utcai fiúkban hol játszanak a gyerekek: a Füvészkertben vagy a grundon, ami még egy éppen üresen álló telek, vagyis ahol éppen helyet találnak, de semmiképpen nem előre kialakított játszótereken.

Budapesten először a városért amúgy is rengeteget tevő, főleg lakásépítési programjáról nevezetes Bárczy István polgármestersége alatt (1906-1918) foglalkoztak komolyabban a játszóterek kialakításával, és különítettek el rá egy jelentősebb összeget a költségvetési keretből. A tervezett tizenhárom játszótér közül azonban akkor csak három épült meg (Marczibányi téri (II. kerület), a Soroksári úti (IX. kerület) és a Simor (ma Vajda Péter) utcai (ma VIII. kerület), az első világháború kitörése miatt.

1972, Klauzál tér (kép: Fortepan.hu)

A mai értelemben vett modern játszóterek az 1920-as évek végén kezdtek el felépülni, az építkezések elő virágkora 1928–1933 között volt. Ekkor már csúszdákkal, homokozókkal, különböző hintákkal, mászókákkal, ivókúttal, öltözővel és nem egy esetben zuhannyal is ellátott parkok épültek, többek között a Gellért téren, a mai II. János Pál pápa téren, a Városligetben vagy az Almássy és Klauzál téren is.

Az a korszak azonban, amiről a legtöbb embernek már van személyes emléke is, a második világháború után kezdődött. Az acél gömbmászókák vagy éppen teve formájú hullámmászókák, betonpadkás homokozók, illetve a görgős, majd a könyökről és térdről a bőrt leégető, de az előbbieknél sokkal hosszabb és hatalmasabb színes műanyag csúszdák ekkor lepték el a várost. Az 1960-as években az Építésügyi Minisztérium egy külön bizottságot hozott létre, akik megtervezték a Városmajorban, a Köztársaság téren és a Diószegi utcában az úgynevezett „kísérleti játszótereket”.

1972, Városmajor (kép: Fortepan.hu)

A lakótelepek építésénél is kiemelt szempont volt a közösségi terek megteremtése, itt is sok esetben színvonalas játszóterek épültek, amelyek aztán sajnos a későbbi hanyagság miatt inkább rémisztő helyek lettek.

1968, József Attila lakótelep (kép: Fortepan.hu)

A beton és acél uralma után jelentek meg a talán kevésbé balesetveszélyes fából épült játékok: palánkvárak, lovacskák, kisvonatok, kötélhágcsós mászókák.

1980-as évek

1981, Hajógyári-sziget (kép: Fortepan.hu)

Gyerekként nem foglalkoztunk a miértekkel, de például érdekes, hogy hogyan kerültek a rakétamászókák is ezekre a terekre: nem csak a volt szocialista blokk országaiban találunk űrutazásos tematikát a játszótereken, ezek Amerikában is legalább ilyen népszerűek voltak: az ekkor tomboló hidegháború alatti űrverseny propagandája alól a legfiatalabbak sem vonhatták ki magukat.

Klasszikus rakéta és csúszda a szocializmus idejéből

A mai játszóterekre vonatkozó szabályok 1999-ben léptek érvénybe, a szórt kavicsot felváltó gumiborítás és a műanyag vagy fa ügyességi pályák és mini kalandparkok megjelenése is ekkortól datálható. De azért a mai napig még itt-ott belefuthatunk a régi, szinte elpuszíthatatlan anyagokból készült játszóterekbe is, amire ugyan a saját gyerekeinket nem szívesen engednénk már fel, de talán a mindent megszépítő nosztalgia miatt ma is megdobban a szívünk egy cicamászóka láttán.