A Nemzeti Múzeum Néprajzi Osztálya 1872-ben jött létre, amely 1892-ben helyhiány miatt a Várkert Bazárba költözött. Ezután a gyűjtemény egy bérházba, a Városligetbe, végül az Iparcsarnokba került át, míg végül a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium 1923-ban pályázatot írt ki egy új, saját épület tervezésére.

AJÁNLÓ

A meghívott építészek a kor építészeinek krémjét jelentette, akik Györgyi Dénes, K. Császár Ferenc, Almási Balogh Lóránt, Lechner Jenő, Kotsis Iván, Kiss László, Medgyaszay István, Fritz Oszkár, Árkay Aladár, Hikisch Rezső, valamint Jánszky Béla – Toroczkay Wigand Ede voltak. Ám hiába tartoztak a legjobbak közé, végül nem volt könnyű dolguk, ugyanis a minisztérium egy magas házakkal körbevett lipótvárosi telket szemelt ki a számukra a Klotild (ma Stollár Béla), Honvéd, Balaton és Falk Miksa utcák között, amely nem kedvezett a reprezentatív megjelenésnek.

A bírálóbizottság 1923. szeptember 28-án tartotta meg a beérkezett pályaművek vizsgálatát, amelyek közül Kiss László, Kotsis Iván, Medgyaszay István és Lechner Jenő terveit egyenlő arányban díjazta, de kivitelre alkalmasnak egyik pályamunkát sem tartotta. Ezután a terveket közzétették a Magyar Mérnök és Építész-Egylet székházában, amely alapján a hazai sajtó is véleményezhette azokat. A legeredetibbnek Lechner Jenő munkáját tartották.

Lechner sikere abban rejlett, hogy más módszerekkel kívánta megvalósítani a magyar építészeti forma alá tartozó elképzeléseket. Az építész még az 1900-as évek első évtizedében került kapcsolatba a felvidéki pártázatos építészettel, minek során rájött, hogy a közel-keleti népek is előszeretettel használták ezen építészeti formát. Többekkel együtt ő maga is úgy gondolta, hogy a magyarság e turáni népek közül származik, ezért a terveiben egyre inkább előtérbe helyezte a "turáni stílust", amely a Néprajzi Múzeum tervein is kifejezésre jutott.

Lechner Jenő pályaműve (Kép: Budapesti Történeti Múzeum Kiscelli Múzeuma)

Lechner Jenő Warga Lászlóval közösen dolgozta ki a beadandó pályaművét, ahol egy téglalap alaprajzú épületet terveztek, amely két eltérő méretű belső udvart foglal magába. Központja a déli szárny jobboldali harmadában elhelyezkedő négyzet alaprajzú tömb, amelynek sarkaihoz egy-egy kör alapú lépcsőház csatlakozik.  Itt nyílik a főbejárat, ahonnan egy oszlopokkal tagolt aulába jutunk. A központi tömbből balra és jobbra is egy-egy szárny nyúlik, melyek sarkain félköríves kiszögellések – úgynevezett rizalitok – lépnek előre.

Az épület alaprajza (Kép: Magyar Építőművészet. 1924. 1-3. szám)

A belső térrel együtt az épület tömegrendszere is aszimmetrikus: a központi tömbjét egy szénabogyla formájú kupola koronázza, míg a sarkokon álló lépcsőházak lapos tetők alá kerültek. A főbejárat egy tornácos előcsarnokba került, amelynek nyílásai trapéz záródásúak, korlátjainak mellvédjét pedig körökből képzett rács töri át.

Az épületet a változatos pártázat teszi igazán egyedivé: mind a központi tömb, mind a csatlakozó traktusok sarkaira nagy méretű pártákat terveztek, az oldalakat pedig lépcsőzetes elrendezésű pártázat zárja. Ugyanilyen lépcsőzetes pártázatban végződik a központi tömb oromzata is. A csúcsíves formaképzés is igen erőteljesen jelenik meg: nagyon hegyes csúcsívben végződik a főbejárat és az ablakok többsége is. A csúcsív magasba törésére jól rímel a homlokzatok keskeny, függőleges szakaszokra tagolása és a csúcsos boglyakupola is.

A kritikusok szerint azért sikeredett jóra e terv, mert nemcsak igazodott a környező épületekhez, hanem a pártázatos megjelenése is festői hatást keltett. Emellett az épület megjelenése is beleillett abba a szellembe, amit a kiállított tárgyak hivatottak ábrázolni, a magyar néprajz mikéntjébe. A pályázatot elbíráló bizottság azonban megjegyezte, hogy a kupola tervezett felépítése nem felel meg a mi klimatikus viszonyainknak.

"Lechner Jenő és Warga László terve ha nem is teljesítményében, de legalább intenciójában megközelíti azt az elgondolást, amelyből egy néprajzi múzeum megkomponálható. [...] A pártás sarkok sokszori ismétlése, az egész középrizalit túl mozgalmassága jobban meseillusztrációra vagy színpadi díszletre emlékeztet, mint valóban kőből és vasból megépítendő épületre"

AJÁNLÓ

A bírálóbizottság jegyzőkönyve a többi díjazott pályamű értékeléséről is értekezett:

Kiss János terve
("Az épület architektúrája előkelő és ünnepies. A muzeális rendeltetést a klasszikus formanyelv felhasználásával kifejezi, a múzeum speciálisan magyar néprajzi vonatkozásait azonban nem tükrözi vissza")

Kotsis Iván terve
("Az épület architektúrája derült, modern felfogása, empiros ízlésű […]. Kifogás alá esik azonban a magas manzárdtetők alkalmazása, amely használati szempontból teljesen indokolatlan és költséges. A választott stílusban ezek a tetők azonban mellőzhetetlenek")

Medgyaszay István terve
("Az épület architektonikus kiképzésében tudatosan a legegyszerűbb eszközökkel él. Keresetlen, az alaprajz tömegformáinak felépítéséből szervesen fejlődő módon alakítja ki az architektúráját, nyugodt falsíkokkal. […] A választott architektúra egyszerűsége mellett is eredeti, egyéni és művészi hatású")

Az épület végül az anyagi források hiánya miatt nem valósulhatott meg, s a néprajzi gyűjtemény 1925-ben átköltözött a Városligetből a tisztviselőtelepi főgimnáziumba (Tündérpalota), ahol 1975-ig volt látható. Ekkor a Magyar Királyi Kúria egykori épületébe költöztették, amely az utolsó kényszermegoldás lett, hiszen 2022-ben átadták a Néprajzi Múzeum új és állandó épületét.

AJÁNLÓ