Újpest egyike az 1950-ben Budapesthez csatolt megyei városoknak, amely a XIX. század közepén jött létre egy Rákospalota határába tartozó és Pesttel határos területen. 1840-ben Rákospalotától elválva alakult önálló községgé, majd 1907-ben rendezett tanácsú várossá. Területe 1950-ig többször bővült Rákospalota rovására. 1950-ben, Nagy-Budapest létrejöttekor ismét kiigazították az Újpestből alakult IV. kerület és a Rákospalotát magába foglaló XV. kerület határát, Istvántelek területét az előbbihez átcsatolva.
Történelem előtti idők
Újpest és Káposztásmegyer a Duna bal partján
kialakult önálló földrajzi egység, a Pesti síkság része. A táj arculatát
a jégkorszakban az Ős-Duna építő és romboló munkája alakította ki, és a
későbbiekben a szél lösszel és homokkal hordta be a folyam által
kialakított kavicsteraszokat. Ezekben a kavicsteraszokban bukkant
mamutok és ős-orrszarvúak csontjaira Klima Lajos, amikor a század elején
ásatásokat folytatott a Megyeri Csárda mellett.
A területen viszonylag későn alakultak ki az első emberi települések. A
Duna és a beléje ömlő patakok ártereiből kiemelkedő homokdombokon a
Kr.e. III. évezred második felében jelentek meg az ún.
Ludanicei-kultúrába tartozó pásztornépek nagyobb csoportjai. Őket a
III. évezred végén, a rézkor utolsó szakaszában az ún.
báden-péceli kultúra népei követték, akik hamarosan a térség
egyeduralkodó etnikuma lettek (a péceli kultúra emberei a Duna, illetve
a Tisza mentén halászattal, a síkságokon és az áradmányos területeken
földműveléssel és járulékos állattartással foglalkoztak. A hegy és
dombvidékeken, nem ritkán pedig a hegyek csúcsain az állattartók
erődített falvakban éltek. Az állattartásban meghatározó volt a
szarvasmarhatartás).
A péceli kultúra összeomlása után közel fél
évezreden keresztül lakatlan volt a táj. A hosszú néptelenség után
először a korai bronzkor végén jelentek
meg az ún. vatyai kultúrához tartozó törzsek a
megyeri révnél, amely valószínűleg már akkor is
fontos átkelőhely volt. A népesség főleg a Dunához
lefutó patakok völgyeiben, a homokdombok oldalában telepedett meg. Sűrű
telepeiket a Budapest-Vác
vasútvonal mentén, valamint a Baross utca 90. szám
alatt, az egykori Károlyi-uradalom homokbányájában találták meg a régészek. Az ásatások során előkerült
nagyszámú szarvasmarha-csontból és kisebb számú juh- és lócsontból a
tudósok arra következtettek, hogy egy nagy állattartó nomád nép lakta ezt a helyet.
A bronzkor végén az újonnan érkezők nem ütköztek ellenállásba,
összekeveredtek az őslakossággal, és kölcsönösen átvették egymás
szokásait. Az újabb változásokat az ún. halomsíros kultúra népe
indította el. Ezek a harcias nomádok ÉNy-felől, a Duna mentén haladtak
előre, és elpusztították a helyi, őshonos civilizációkat. De az ő
uralmuk sem tartott sokáig, őket az ún. urnasíros kultúra harcosai űzték
ki lakóhelyükről a II. évezred elején.
A Kr.e. I. évezred eseményei közül a szkíták immár vaskori kulturájú
feltűnéséről van adatunk. A helyi vaskori-szkíta kevert népesség
csoportjait egy újabb nép, a kelták egészítették ki. A IV. századtól
túlsúlyba került kelták a La-Téne kultúrát terjesztették el.
A rómaiak idején
Közvetlenül a római hódítást megelőző időszakban a
mai Újpest területén a kelták egyik törzse, az eraviszkusz (eravisci)
élt. Nagyjából a Kr.e. I. század közepén a Kárpát-medencét több háború
rázta meg, amelyek a helyi kelta őslakosság, valamint
Boirebisztasz dák király birodalma között zajlottak le. E háborúk a
keltákat szinte teljesen megsemmisítették, de a dák birodalom is
jelentősen meggyengült. Ennek egyenes következménye volt az, hogy a
Kárpát-medencében hatalmi vákuum keletkezett. Természetesen ezt az űrt a
térség két új hatalma, a római birodalom és a szarmata-jazig törzsek
szövetsége nem nézhette tétlenül. Az általuk meghódított területek
között a váIasztóvonalat a Duna alkotta. Kezdetben a két hatalom között
viszonylag békés volt az együttélés, amit mi sem bizonyít jjobban, hogy
a Kr.u. I. század végéig
Aquincumban csak
egy kiegészítő segédcsapat táborozott.
Azonban a Kr.u. 80-ra ismét erőre kapott dákok felbujtották a
szarmatákat, hogy rohanják le a római Duna-melléket. Emiatt szükségessé
vált a Duna-vonal megerősítése, amit úgy hajtottak végre, hogy négy
légiót vezéreltek Pannóniába a Rajna mellől. Hamarosan kiépítették az
erődrendszert (a limest), amelynek egyik előretolt állása volt a Megyeri
Csárda helyén állt őrtorony, a burgus (ezt az épületet a Neogrády-féle
tanulmány tévesen nevezi castrumnak, azaz erődnek).
A háborúskodások elültével újra helyreálltak a kereskedelmi kapcsolatok
a rómaiak és a szarmaták között. Ennek legjobb bizonyítékai a szarmata
sírokból előkerülő római terra sigillata darabok, üvegáruk és pénzérmék.
Újpest területén a legnagyobb szarmata települést 1969-ben tárták fel a
Budapesti Történeti Múzeum munkatársai, a mai Babits Mihály Gimnázium
melletti kiserdőben. Ezt a lelőhelyet Neogrády László fedezte fel,
amikor is terepbejárásra vitte a Megyeri Úti Áttatanos Iskola
Helytörténeti Körét.
További római emlékek kerültek elő a Vízműkertből, ahol is többek között
egy Kr.u. 130-ból való pénzérmét találtak, amelyet Aurelianus császár
veretett.
Római kőemlékek későbbi épületekből is előkerültek, így az őrtorony
maradványait felhasználták a káposztásmegyeri, az alagi és a
rákospalotai középkori templom építéséhez. Valószínű, hogy a mai Váci út
ősét is a rómaiak építették, mivel erre közlekedtek
Contra-Aquincumból az Ipoly torkolata felé.
A szakadatlan háborúk és a hunok bevonulása miatt a rómaiak 433-ban
feladták Pannóniát, és így elvonult a burgus őrsége is.
Népvándorlások kora
A IV. század végén új, az addigiaknál veszélyesebb
szomszéd, a hunok nyugtalanították a provincia határterületeit, s a
birodalom többé már nem volt képes arra, hogy megvédje a határ menti
településeket. A következő évtizedek történetét a provincia fokozatos
feladása, s a római falak közé betelepedő barbár törzsek uralma
határozta meg.
Sajnos, az ötödik század elején kibontakozó hun birodalomnak Újpest
területéről eddig még semmilyen anyagát sem ismerjük, sőt vidékünk az
ezt követő századokban is látszólag lakatlan. Ennek ellenére biztosnak
vehetjük azt, hogy különböző germán törzsek itt is megfordultak.
568-ban jelentős fordulat állt be a pesti oldal történetében: az avar
honfoglalás, amelynek első hullámai azonnal érintették a Duna menti
átkelőhelyek környékét. Az avar uralom évszázadaiban azután a Duna
mindkét oldalán megnőtt a népsűrűség. A pesti oldalon a temetők egész
sora erre utal, különösen a 7. század végétől, az avarság második
hullámát követő időszakban. Az ún. griffes-indás övvereteket viselő
törzsek az újpesti térségben is megvetették a lábukat, amint ezt néhány
sírlelet igazolja (így például a káposztásmegyeri homokbányából
előkerült kengyelpár, amely ma a
Magyar
Nemzeti Múzeum gyűjteményében található).
A népvándorlások kora mozgalmas időszakát 856-ban a magyar honfoglalás
zárta le, amely újabb fejlődés nyitányát jelentette Újpest térségében.
Középkor
Az észak-pesti határ középkori településrendszerének első periódusa a
honfoglalás korában alakult ki. Az e területre vonatkozó konkrét
régészeti leletek hiányában ezt a folyamatot csak nagy általánosságban
vázolhatjuk. Újpest és közvetlen környéke a Szentendrei-sziget déli
csúcsánál a Dunába ömlő Szilas-patak mentén helyezkedik el, Rákospalota
közvetlen szomszédjaként. A megyeri rév két oldalán kialakult
települések, Békásmegyer és Káposztásmegyer területének korai története
a szűkebb térség történetétől elválaszthatatlan. A békásmegyeri
Duna-parton előkerült putrisort, kemencét és kerámialeleteket LászIó
Gyula avar és más népvándorlás kori edényekkel hasonlította össze:
megállapította, hogy a békásmegyeri edényégető kemence az avar birodalom
bukása után keletkezett és a 10. század közepéig működött. Feltehető,
hogy Budapest térségében több ilyen kemence is volt, erre mutat maga a
Pest név is.
A honfoglalás korának etnikai kérdéseit vizsgálva Kniezsa István
megállapításait fogadhatjuk el, amelyek szerint a Duna mindkét partján
egységes magyar népesség telepedett meg, és élt tovább a II, században
is. Ezt kimutatták a kor régészeti emlékei is. A temetők és
szórványleletek tanúsága szerint Pest megyében a Szentendre-Dunakeszi
vonaltól délre eső területen telepedhettek le a honfoglalók. A temetők
és a magányos sírok a Duna mentén valamint a Pest-szolnoki út vonalán
helyezkedtek el. A temetők - amennyire erre következtetni lehet -
álltalában nagycsaládi temetők, kis sírszámmal. Térségünkben a
legjelentősebb lelet az 1897-ben megtalált magányos női sír volt,
amelyet Rákospalotán ástak ki Bezerédy Adorján telkén.
A régészeti leletek a településtörténeti kérdésekre nem adnak választ. A
Szilas-patak torkolatánáI, az Újpesti vízmű területén helyezkedett el a
középkori Megyer falu, ezen a környéken volt a falu 4 öl széles és 6 öl
hosszú, régi, jól keletelt falusi egyháza is, amelynek a romjai a múlt
század végén még megvoltak, de az 1960-as években sorra kerülő
földmunkák folyamán teljesen megsemmisültek.
Megyer falutól néhány km-re, a mai Rákospalota-Újpest vasútállomás és a
palotai Sin utca területén körvonalazhatók a következő település
határai: 1892-ben Rákospalotán, a Sin utcai ún. Püspök-villa környékén
tereprendezés közben dúltak fel sírokat. Ez a temető az ásatások szerint
a legteljesebb középkori temető vidékünkön. Pósa Lajos feltárásai
szerint e sírok három, jól elkülöníthető rétegben feküdtek, és ezen
kívül megtalálták az elkülönítetten eltemetett előkelők sírjait is. A
falu neve máig rejtélyes, egyetlen korabeli fonásban sem szerepel Az is
lehet, hogy itt nem is volt falu, és ez a hely csak egy majorság volt,
avagy Palota falu afféle "temetődombjaként" funkcionált.
A régészeti lelőhelyek bemutatása során kitűnik, hogy a falvak sűrűn,
egymástól mindössze 1,5-3 km távolságra helyezkedtek el. Ez a jelenség
hazánk más vidékein is megfigyelhető, tehát ez a topográfiai
elhelyezkedés nem helyi sajátosság. A tájegységenkénti települések
azonos földrajzi adottságai meghatározzák a települések szerkezetét, a
gazdáIkodás módját, s ezek a tényezők az életmódra is hatással voltak.
Területünkön a falvak mocsaras patakvölgyek közti hosszúkás dombok patak
felé eső oldalán keletkeztek, így helyezkedtek el a temetők is. Sajnos
egyetlen esetben sem sikerült ezek pontos határát megállapítani. A
települések alkotórészeinek, a falunak, a temetőnek és a templomnak a
pontos azonosítására sem volt lehetőség.
A falvak kutatásának legnagyobb nehézsége a kora középkori települések
jellegzetességében rejlik. A falvakat alkotó házak, kemencék, gazdasági
épületek régészeti nyomai egyrészt a szántóföldi műveléssel, másrészt a
patakok mesterséges medrének kialakításával szinte teljesen
megsemmisítették. Így tehát csak nagy áItalánosságban ismerhetjük a
hajdan itt élt emberek mindennapjait.
Magyarországon az alföldi falvak lakói általában földbe ásott,
rendszerint egy helyiségből, majd a 12. századtól kezdve kétosztású, két
helyiségből álló házakban éltek. A házak jellegzetes tüzelőtere a ház
egyik sarkában megépített, vagy a ház földfaIába vájt kemence volt. A
házakat nyeregtető fedte, amelyet ágasfák tartottak. A felmenő falak
váza különböző méretű cölöpökből és ágakból kialakított karós szerkezet
volt, amelyet tapasztással borítottak. A házak között kemencék, a
házaknáI sokkal nagyobb alapterületű gazdasági épületek voltak. A házak
elrendeződése, a település összképe egyelőre nem rekonstruálható.
A falvakhoz tartozó templomokról többet tudunk. Újpest környékén a
legkorábbi épület az
alagi rotunda (körtemplom), amely a II. század végén épülhetett. A
régészeti adatok alapján feltételezhető, hogy a XIII. század közepére
majd mindegyik környékbeli településhez templom is tartozott. Budapest
területén lévő falusi templomaink építési idejét általában a XII. század
végére vagy a század fordulójára tehetjük.
A pesti oldalon különösen gyakran fordulnak elő a
nyújtott félköríves szentéIyzáródású templomok, melyek a későromán
építészet alkotásai. A templomok építésekor gyakran római köveket is
felhasználtak, amelyek általában a pesti oldal épületromjaiból
származtak.
A XIII. század második felében a tatár betörések következtében az
Árpád-kori falvak elpusztultak, az ásatások során a XIII. századi
rétegekben szinte mindenhol megtalálták az égett, koromfoltos rétegeket.
A pesti határ községeinek újratelepülését néhány helyen régészetileg is
megfigyelték, és ha ezeket az adatokat kiegészítjük más falvakra is
vonatkozó okleveles adattal, megállapíthatjuk, hogy még a XIII.
században megkezdődött a falvak újratelepülése. A Szilas-patak
torkolatánáI elhelyezkedett Megyer falu lakóira vonatkozó történeti
adatok egy része is ebben az időszakban keletkezett.
1276-ban zajlott le Margit hercegnőnek, IV. Béla király lányának a
szentté avatási pere, melynek során jegyzőkönyvet vettek fel azokról a
csodákról, amelyek a szent életű apáca sírjánál történtek. Ezek egyike a
következő:
Káposztásmegyerre való volt "az az asszonyi állat, kinek neve vala
Mária. Ez asszonyi állatnak az ő térdei megsugorodának. Férje, János
karjábann vitte le a Dunához, és három falubelijével együtt csónakon
átevezett vele a szigetre. Itt az asszony két hétig egy férjes
szesztrának (beginának) a házában lakott. A szesztrák vitték kétkerekű
taligán Margit sírjához, ahol meggyógyult".
Ekkoriban Megyer birtokosa Bertalan ispán, a királyi család közelében
tisztséget vállaló Fraknói család tagja volt. Birtoka a XIII. század
második felében Megyer falutól Hartyánföldig, a mai Sikátorpusztáig
terjedt. Miután az Árpád-korban a megyeri rév elvesztette 9IX-X..
századi kiemelkedő jelentőségét, Megyer ebben az időben ugyanolyan
jobbágyfalu volt, mint a pesti határ bármely más falva.
Palota XIV-XV. századi történetének okleveles adatai jól illusztrálják
azokat az eseményeket, amelyek az észak-pesti határ egészére jellemzőek.
A nyúlszigeti apácák Cinkota központú birtoka mellett Lóránd ispán volt
az, aki a XIV. században nagyobb, összefüggő birtoktest kialakítására
törekedett, amelynek Palota volt a központja. De mivel a XIV. század
elején megszilárdult az a jobbágytelekrendszer, amelyben a falusi
telkekhez megszabott határhasználati jog járult, egyre több
hatalmaskodás történt, és igen sok pereskedés kezdődött a határ egyes
területeinek használatáért. Így a nyúlszigeti apácák jobbágyai igen
gyakran ellentétbe kerültek a Palotát és néhány más falut birtokló
család jobbágyaival. Az ezeket az ellentéteket tárgyaló oklevelekből
nemcsak a vita tárgyát képező eseményeket rekonstruálhatjuk, hanem
betekintést nyerünk a paraszti lakosság összetételébe és életmódjába is.
Az adatok statisztikai elemzése során kitűnt, hogy a Buda és Pest körüli
falvak lakói között nagyon kevés volt az iparos.
Ugyanakkor a falvak életét vizsgálva az is kiderült, hogy a Duna bal
partján, Pest körül a gabonatermesztés csak másodlagos jelentőségű volt.
Ez megmagyarázható azzal, hogy a határ legnagyobb részét futóhomok
borította, s igen sok mocsaras terület is volt. A Pest-Cinkota vonaltól
északra eső területen viszonylag több szántóföld és kaszáló volt. Pest
környékét inkább a kertművelés jellemezte, de a Pesttől távolabbi
falvakban is jelentős mennyiségben termeltek konyhakerti növényeket.
1426-től Káposztásmegyer lett a falu neve, s ez maradt mind a mai napig.
A pesti határ pusztáin juhnyájakat és talán marhacsordákat is
legeltettek.
A pesti határ északi sarkában levő földek az egész középkor folyamán
világi birtokosok kezén voltak. Káposztásmegyert 1357-ben a Szécsényi
család szerezte meg. Az erről tudósító oklevél a szomszédos Palotával
közös határ megállapítását is bemutatja. A tatárjárás adatai szerint a
Szécsényiek birtoka mélyen benyúlt kelet felé, déli határán mocsaras
területekkel. Majd száz évig volt a család birtokában, de az 1430-as
években az uralkodó a birtok felét szécsényi Salgó Miklós hűtlensége
miatt a budai Stoss családnak adományozta. Ekkor a Megyertől
északkeletre lévő Alag az Alagi középnemesi családé volt.
A XV. század folyamán a pesti határban nagy változások történtek. A
század középétől a délpesti határba benyomult a nagybirtok, s a század
végére új birtokosok tűntek fel. A Pest-megyei Rozgonyi uradalom
megszerezte a Pesttől délre eső terület nagy részét, az északi határban
Káposztásmegyer egy-egy része is világi nagybirtokosok kezére került.
Káposztásmegyeren a XV. század végén a birtokosok között főúri családok,
az Ország, Losonci, Thuz család szerepelt. Mellettük középnemesek és
budai polgárok szereztek itt földeket, s végül a budai prépost is
rendelkezett egy birtokrésszel.
A falvak késő középkori életéről sajnos elég kevés adatunk van. A XVI.
század első felében a Pest környéki falvakra kettős teherként nehezedett
a Jagelló-kor elején kezdodő "feudális nyomás" egyre nagyobb mértékű
növekedése és az 1520-as évektől kezdődő török elleni háborús események
növekvő terhe.
Újpest és környéke a XVIII. század végén
Újpest a XVIII. század végén
Újpest születése
1831-ben gróf Károlyi István a megyeri pusztájából
nagyobb területet hasított ki szőlőültetés céljából és azt úgynevezett
"árendadíj" ellenében vállalkozók kezelésébe adta át. Ez azt jelentette,
hogy bárki telket bérelhetett szőlőültetés céljából, amely földre
házakat is építhettek. E vállalkozók egyike: Mildenberger Márton
1832-ben engedélyt kért és kapott arra, hogy az akkori pesti határkocsma
tőszomszédságában, a mai közúti villamos vasút végállomása mellett,
Ujpest területén az első házat megépíthesse. Csakhamar más települők is
követték őt, annyira, hogy 1840-ben Ujmegyeren már 28 házhelyen 24 ház
állott, 106 lakossal.
1840. április hó 5-én a gróf Károlyi uradalom intézője megalakulásra
hívta össze az Ujmegyer nevet viselő telep lakosait. Az akkor lefolyt
tárgyalásról felvett jegyzőkönyvnek az újpesti irattárban levő szövege
szó szerint a következő:
"A tekintetes Pest vármegyében bekebelezett, tekintetes Fóthy
uradalomban helyeztetett szabad újmegyeri gyarmaton tekintetes Burg
Károly uradalmi inspektor úr előülése alatt az összes gyarmati lakosok a
szerződési szabályok III-ik czikk első szakasza értelmében közgyűlést
tartván, tekintetes Hutiray Sándor uradalmi ügyész úr, mint az úri
jussok fenntartója jelenlétében tárgyalás alá vétettek:
1. Felolvastatott s kihirdettetett az alap-szerződési szabályok
szerkezete.
2. Melynek 1. czikk 3. szakaszára, a lakosok által azon észrevétel
tétetett, hogy azon pontban világosan nem foglaltatnék a bor- és
pálinkamérési jussok egyenként minden házzal bíró lakosnak az Uraság
általi átengedése, mely tettleg mindakkoráig általok szabadon
gyakoroltatott. Mely pont a III. czikk I-ső szakasz B. alatti szabály
szerint az Uraság által oly formán magyaráztatott, hogy a bor és pálinka
mérési juss szabad gyakorlata egyenként minden házzal bíró lakosnak
örökösen átengedtetett, minden ezen czím alatt tartozó külön adózási
teher nélkül.
3. Ugyan az I-ső czikk 7-ik szakasza felvilágositása kéretett az iránt:
ha vajjon valamely ház birtokosa, az ilyen közgyűlésre meg nem
jelenhetne, szavazatját megbizottja által kijelentheti-e? Község lakosai
óhajtása szerint oly formán határoztatott, hogy az ilyen közgyűlésen
való megjelenésre akadályozott, szavazatát akárki által is kijelentheti,
ha az arra nézve megbizottja tulajdon kezével aláírott bizonyság-levelet
előmutat, vagy ha azon megbízás az Uraság, vagy a Község bírája előtt
történt.
4. Minthogy a zsellérek, vagy egész házat bérlők, kik bérlet házban,
vagy a házrészben másod, s ezek ismét harmad zselléreket s így tovább
fogadnának, az ilyen másod és harmad és a többi zselléreket fogadó
zsellérek, vagy házbérlőkre nézve is kiterjesztetik, a II-ik czikk 2-ik
szakasz rendelete oly formán, hogy az ilyen másod és harmad zsellérek
bizonyítványait, a befogadó házbérlők vagy zsellérek, ugyanazon büntetés
alatt az uraságnak bemutatni tartoznak, mire nézve a házbirtokosok az
esetben, ha azon bűndíj azokon a vagyonhiány vagy rögtöni eltávozások
miatt meg nem vétethetnék, azokért felelni tartoznak.
5. A II. czikk 5. szakaszára, mi az adó pontos beszedését illeti, hogy
t. i. a pénztárnok az e szakaszban kitett határnapokban az uradalmi
pénztárba az egész adót egy összegben befizethesse, 472szükséges, hogy
az azon határnap előtt jóval beszedessék, azért leginkább, hogy a
fizetésben hátramaradtak ellen, ha szükség lenne, törvényes végrehajtás
is eszközöltethessék. Jónak tartják a gyarmati lakosok, hogy mind a
házzal bíró lakosok, mind pedig a zsellérek adóbeli tartozásukat Sz.
György és Szent Mihály hó 1-ső napján a pénztárnoknak befizessék.
6. III. czikk 1. szakasza C. alatti pont rendelete a folyó évre, midőn
még tudniillik a gyarmat csak kevéssé lenne mindekkoráig benépesítve,
határoztatott: hogy csak két tanácsbeli választassék, melynek egyike
pénztárnok, a másik pedig jegyzői hivatalt viseljen, továbbá hogy mind
ezeknek, mind pedig a Főbírónak hivataloskodások ideje csak f. év végéig
tartson, midőn ismét újak választatnak. Melyek után szavazati tübbséggel
Főbírónak választatott Lőwy Izsák. Jegyzőnek s egyszersmind tanácsnoknak
Holló József. Pénztárnoknak s tanácsnoknak Neuschloss Bernhard.
Meghiteltetésük folyó hó 12-re határoztatott.
7. Ezen szerződési szabályok berekesztő pontjára nézve: kijelentette
tekintetes elnök úr, hogy a méltóságos gróf Földesúr hazajöttével az
eredeti szerződési szabályok a fent tisztelt uraság által aláírva a
Községnek kiadatni fognak, az egyes házzal bíró lakosoknak pedig hason
nyomtatott példányai tekintetes Burg Károly uradalmi inspektor úr
aláírásával és uradalmi pecséttel megerősítve kiadattak.
8. Továbbá a gyarmat összeírása és a lakosság bizonyság leveleinek
megvizsgálása minden nehézség nélkül eszközöltetett.
9. A megválasztott bírák megfontolván azt, hogy a község a bírák
fizetésével még most tetemesen erőtleníttetnék, ez évre fizetés nélkül
szolgálatjokat ajánlották, mely dicséretes ajánlat a község lakosaitól
köszönettel fogadtatott. Kelt Uj-Megyeren, április 5-én 1840. Burg
Károly s. k. inspektor, Lőwy Izsák s. k. bíró, Holló József s. k. jegyző"
A kezdetben Újmegyer gyarmatnak nevezett
települést Lőwy Izsák - a majdani község első bírója - nevezte el
Új-Pestnek, aki 1835-ben két testvérével együtt bőrgyárat alapított
a településen.
Újpest tehát 1840-től önálló község lett. Az 1840-es évektől a pestiek
kirándulóhelye, gróf Széchenyi István kezdeményezésére hajóállomás is
épült itt. 1842-ben épült fel egyik első nemesi kúriája az ún. Szekrényessy-kúria, mely nevezetes volt a reformkorban falai között
megrendezett báljairól, társas összejöveteleiről, hol rendszeres
vendégnek számított Széchenyi István mellett Vörösmarty Mihály, Irinyi
József, Mátray Gábor stb. Szekrényessy József (1811-1877) Széchenyi
István belső munkatársaként sokat tett Újpest fejlődéséért. Az 1850-es
években Pest és Újpest között közlekedő társaskocsi járatokat indított,
az első kórház felállítása ügyében népgyűlést hívott össze, és
felkarolta a Széchenyi által dédelgetett újpesti kikötő ügyét, melyről
önálló kötetet is jelentetett meg.
Gróf Károlyi Sándor volt Újpest egyik legjelentősebb mecénása. Károlyi a
község minden lakosának felekezetre való tekintet nélkül teljes
jogegyenlőséget, vallásszabadságot és kereskedelmi státuszt biztosított.
Újpest alapítása után lakóinak száma ugrásszerűen nőni kezdett. Nem
egészen tíz év alatt a lakosság megháromszorozódott, és 1848-ra 638 fő
lett.
A szabadság szelleme, vagyis az 1848-as forradalom talpra állította a
fiatal községet is, s bár a lakosság legnagyobb része idegen nyelvű és
nemzetiségű volt, az 1848-iki szabadságmozgalomból mégis szívvel és
lélekkel kivették részüket és adakozásokkal, a magyar hadseregbe való
önkéntes belépéssel, valamint a hátramaradt családtagok támogatásával
rótták le hazájuk iránti kötelességüket. Az 1849. évi szomorú események
megakasztották a város fejlődését, úgy hogy 1850-ben még csak 47 ház és
673 lakosa volt az új községnek. A közigazgatási berendezkedés azonban
akadálytalanul folyt tovább.
A település fejlődésére jótékonyan hatott Pest közelsége, valamint
az is, hogy a földesúr lehetőséget biztosított zsidók beköltözésére is,
akiknek nem engedélyezték a Pesten történő letelepedést. Mivel a
Károlyiak a mezőgazdasági termelést a szomszédos káposztásmegyeri
birtokukra összpontosították, ezért Újpest egyre inkább ipari
településsé válhatott. A pesti belvárosi területekről egyre jobban
kiszoruló üzemek is találtak itt helyet maguknak, ami tovább növelte a
munkáslakosság számát.
A Györffy-féle érc és fémárugyár
Az ipartestület hitelszövetkezeti bútorcsarnoka
A 18 évig tartó abszolutizmus nyomasztó adóztatási
rendszere, valamint a rendezetlen magán- és közjogi viszonyok, bénítóan
hatottak ugyan az új község fejlődésére; de a lendület annál nagyobb
lett, midőn az 1867. évi szeptember hó 24-én megtartott közgyűlésen, az
alkotmányos élettel együtt, új elöljáróság vette kezébe Újpest sorsának
irányítását.
A XIX. század utolsó évtizedeiben Újpest rohamosan fejlődő nagyközség.
1866-ban megindult a lóvasút a pesti Széna tér (ma Kálvin) tér és Újpest
között. Ez még inkább hozzájárult ahhoz, hogy a település a Pesten
dolgozók lakótelepévé vált.
Ennek okán az agilis elöljáróság azonban a világ minden részéről ide
sereglett lakossággal szemben - különösen a rendfenntartás tekintetében
- nehezen boldogul, mert az minden hatósági intézkedésnek ellenszegül. A
hatóság folyton kellemetlenségekkel állott szemben, habár hivatásának
minden tekintetben megfelelni törekedett. Ezek a rendetlenkedők
rontották Újpest jó hírét, sőt 1874 március 7-én a lakosság nyílt
lázadásban tört ki a rendet teremteni akaró elöljáróság ellen, s
féktelenségükben a községházát felgyújtották, amely porig égett. A rend
fenntartása céljából végül éveken át katonaság tartózkodott a községben.
Közben Újpest területe folyton növekedett, lakosságának száma
szaporodott és hatalmas léptekkel haladt a fejlődés útján előre, úgy
hogy míg 1870-ben 6722, 1880-ban már 11.669 lélekből állott a község
lakossága. A fejlődés következtében mindjobban kezdte érezni a lakosság
a községi szervezet nehézségét és mindinkább megnyilvánult az óhaj arra
nézve, hogy Újpest a községi szervezet bilincsét levetve, várossá
alakulhasson át.
1881-től vasútállomása volt, amely Pest
és Vác között biztosította a gyors közlekedést. A hajóállomás szintén
nagy forgalmat bonyolított le.
1890-re a lakosság száma 23000 fölé nőtt, s 1910-ben már meghaladta az
55 000-et is. Eközben a község területe is állandóan növekedett, újabb
és újabb területeket csatolták át Rákospalotától.
Újpest községnek 1896. évig csak két műútja volt. Az egyik a
budapest-vác-kassai állami, a másik az újpest-vác-gödöllői
törvényhatósági út. 1896-tól kezdve Újpest útjainak rendezésére nagyobb
gondot kezdett fordítani. Ekkor a város utcái közül 44 már el van látva
beton-gyűjtőcsatornával. A gyűjtőcsatornák hossza 32.500 fm., építési
költsége pedig 768.728 korona. A város utcáinak közvilágítása ez idő
szerint légszesszel és olajjal történik, a légszeszvilágítási szerződést
1870-ben kötötték az általános osztrák-magyar légszesztársulattal, amely
szerződés Budapest székesfőváros szerződésével egyidejűleg 1910 december
hó 15-én jár le.
Az 1906. szeptember 19-én megtartott képviselőtestületi közgyűlésen a
község utolsó bírája előterjesztette azt az indítványát, hogy Újpest
rendezett tanácsú várossá alakíttassék át. Az átalakulási kérelmet 1173
adófizető polgár írta alá. A felsőbb hatósághoz felterjesztett kérvényre
a belügyminiszter határozata a következő volt:
"5381./1907. III. szám. Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye közönségének
Budapest. Ujpest nagyközség képviselőtestületének 1908. évi október 1-én
215. sz. a. hozott határozata, valamint a vármegye törvényhatósági
bizottságának 1906. november hó 27-én tartott rendes közgyűlésében
32003/1785.1906. sz. a. hozott véghatározata folytán Ujpest
nagyközségnek rendezett tanácsú várossá leendő átalakulását az 1886: évi
XXII. t.-cz. 150. és 151. §§-ai alapján ezennel megengedem. - A
bemutatott iratok tanúsága szerint ugyanis az átalakulást a községi
lakosok és birtokosok azon része kívánja, mely a községben fizetett
összes egyenes állami adónak felénél jóval nagyobb részét fizeti, s
egyúttal igazoltatott, hogy a község az ezen átalakulás folytán reá
nehezedő kötelezettségek pontos teljesítésére elégséges szellemi és
anyagi erővel rendelkezik, s ekként mindazon körülményeknek, a melyek a
rendezett tanácsú várossá átalakulása előfeltételéül az 1886: évi XXII.
t.-cz. 151. §-ban megállapítva vannak, a jelen esetben elég tétetett.
Minthogy továbbá az átalakulás iránti kérelem a községi
képviselőtestület és a vármegyei törvényhatósági bizottság
határozataival is támogattatik és ezek hozatala alkalmával sem
felebbezés, sem pedig ellenkérvény előterjesztve nem lett s így az
átalakulás az egész lakosság és birtokosság egyhangú óhajául
jelentkezik, mindezeknél fogva az átalakulás megengedését indokoltnak
találtam. A felterjesztett ügyiratokat oly felhívással küldöm meg a
vármegye közönségének, hogy a község rendezett tanácsú várossá való
átalakulásának tényleges keresztülvitele czéljából szükséges
intézkedéseket mielőbb tegye meg és az eredményről ide jelentést tegyen.
Budapest, 1907. évi május hó 29-én. Andrássy s. k."
E miniszteri rendelet következtében Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye
alispánja 17672/kig. 1907. szám alatt a következő rendeletet adta ki:
"A váczi járás Főszolgabírájának. A belügyminiszter úr f. é. 5381.
sz. a. kelt rendeletét, a mely szerint Ujpest nagyközségnek r. t.
várossá való átalakulását megengedi, a mellékleteivel együtt oly
felhívással küldöm meg, hogy azt Ujpest nagyközség képviselőtestületének
haladéktalanul összehívandó rendkívüli közgyűlésében hirdesse ki
(...)".
Az átalakulás oly gyorsan megvalósult, hogy már augusztus hó 12-én a 100
városi képviselőt is megválasztották, akik a 100 virilis
képviselőtársaikkal együtt ugyanazon hó 14-én Fazekas Ágoston alispán
elnöklete alatt megalakultak s az augusztus hó 19-én tartott első
tisztújítószéken a polgármestert és tisztviselőket is megválasztották.
Ezzel az aktussal az ország ez ideig legnagyobb községe a rendezett
tanácsú városok sorában is egy csapásra a legelső helyre került.
Az 1910-es
népszámlálás szerint az újpesti lakosság döntő többsége magyar
nemzetiségűnek vallotta magát, a németek aránya 5,7% volt. Vallása
szerint 65,9% volt római katolikus, 18,4% izraelita, 9,7% református és
4,5% evangélikus.
A város területén ez idő szerint mintegy 2500 különálló épület van,
amelyek túlnyomóan földszintesek. A földszintes épületek magassága 5-6
méter között váltakozik. Az egyes épületekben az 1908. év végi összeírás
szerint 1 szoba s konyhából álló lakás volt 8800, 2 szoba s konyhából
álló lakás 1500, 3 szoba s konyhából álló lakás 500, 4 szoba s konyhából
álló lakás 200, és több szoba s konyhából álló lakás 200, vagyis
összesen a lakások száma 11.200. Utcai bolthelyiség volt 950, műhely és
raktár pedig 755. Az építési kedv aránylag kedvezőtlen a fővárost
környező többi községgel szemben, úgyszintén kevés az emeletes épület
is, de a megvalósítás küszöbén álló vízvezeték e tekintetben lényeges
változást fog teremteni. Különben a várossá való átalakítás
következtében a hosszabb adómentességi kedvezmény máris fokozta az
építési kedvet.
1910-ben, több vállalattal történt hosszas tárgyalás után a "Phőbus"
villamos vállalattal kötötte meg a város a koncessziós szerződést a köz-
és magánvilágítás ellátására. E szerint a nevezett vállalat 1800 darab
50 gyertyafényű és 50 wattos Wolfram-lámpát bocsát teljesen ingyen és
díjtalanul a város utcáinak és tereinek közvilágítására. A koncesszióért
a város kap a vállalkozótól 200.000 koronát és ezenfelül a társaság a
városnak részesedés címén 50 éven át átlag 23.100 korona minimumot
biztosított a magánfogyasztásért befolyó összegből; 50 év múlva pedig a
vállalkozó az akkori technika vívmányainak, valamint a közszükségletnek
megfelelő új telepet épít a saját költségén és azt teljesen ingyen és
tehermentesen a város tulajdonába bocsátja. A szerződés szerint az első
5 évben ingyen szereli fel az összes magánfogyasztók részére a belső
vezetékeket. A világítást a magánfogyasztók részére 300 égési óráig 6
fillérért, a 300 világítási órán túl 3.9 fillérért, 500 világítási órán
túl 3 fillérért és 700 világítási órán túl pedig 2.5 fillérért adja a
vállalat. A motorikus áram alap-ára hektowatt óránként 1000 óra
használatig 2 fillér, 3000 óra használatáig 1.5 fillér, ezentúl pedig
1.2 fillér, a motorikus áram nappali használata esetén azonban az eddig
felsorolt árakból még 25% árkedvezményt kap a fogyasztó. Ilyen alapon
sikerült a legmodernebb világítást páratlan előnyös feltételek mellett a
város részére biztosítani.
Az 1890-es évektől Újpest egyre jelentősebb ipari településsé vált. A
XX. század elejétől a város erősen iparosodott, különösen a Váci út
mentén (Egyesült Izzólámpa- és Villamossági Rt., Wolfner bőrgyár,
cérnagyár stb.) A város 38 ipari vállalata, nagyüzemei mellett (Chinoin,
Egyesült Villamossági Rt., Bányagépgyártó Vállalat, stb.) jelentős
szerepet játszott a főváros vízellátásában is a belga tulajdonú Ister
Vízmű a Duna-parton. 1910-ben Újpest Magyarország városai közül ipari
termelés tekintetében a negyedik helyen állt.
Újpest város területén a személyforgalmat a Budapest vidéki közúti
villamos vasút, a Budapest-Újpest-Rákospalotai villamos vasút, a magyar
királyi államvasutak, a Dunagőzhajózási Társaság hajójáratai és a
budapest-esztergomi, valamint a budapest-vác-gödöllői helyi érdekű
vasutak bonyolítják le.
A kereskedelmi forgalmat kifogástalanul szolgálják, az eddig említett
közlekedési eszközökön kívül, még a helybeli postajáratok is, a melyek
egy kincstári főpostahivatal és négy szerződéses fiók-posta szolgálatára
állanak. A főposta az érkezett pénzt és csomagokat naponta kétszer négy
kocsin kézbesítteti, a levélpostát pedig 13 levélhordó naponként
háromszor hordja szét. A táviratokat két kerékpáros kézbesítő hordja
szét, a város különböző utczáin kifüggesztett 32 levélszekrényből a
leveleket részben kocsin, részben gyalog, naponta 11-szer szedik ki. Az
újpesti postaforgalom nagyságát bizonyíthatja az, hogy 1910 január 1-től
3-ig 1,600.000 darab postaszállítmányt kézbesítettek.
Ujpest távbeszélő állomásai a budapesti magyar királyi távbeszélő
hivatalba vannak közvetetlenül bekapcsolva, s annak a múlt évben 138
előfizetője volt. A postaszolgálat akadálytalan elláthatása céljából a
postakincstár 1910-ben nagyobb szabású postapalotát építtet,
telefonközponttal együtt.
A századforduló körüli években jelentős támogatottságú helyi párt
alakult a fővároshoz való csatlakozás érdekében, ez volt Nagy-Budapest
gondolatának egyik legelső megnyilvánulása. Ekkor azonban Budapest
vezetése még nem volt nyitott a kezdeményezésre, néhány évtizeddel
később pedig fordult a kocka és Újpest vezetői zárkóztak el az akkor már
a fővárostól kiinduló felvetés elől.
1907. augusztus 13-án Újpest
rendezett tanácsú várossá alakult kiválva a Váci járásból, ezzel a
korábbinál sokkal szélesebb önkormányzati jogokat nyert.
1929-ben a
rendezett tanácsú városok, így Újpest elnevezése megyei városra
változott.
A korszak legfontosabb hagyatékai közé tartozik a Nyár utcai kórház, és
a közelében álló Istvántelki úti idősek otthona.
Újpest területe a IV. kerületen belül