Ezredéves Országos Kiállítás, 1896.

A Vasárnapi Újság írja: A kiállítási munkálatokat Baross Gábor kereskedelemügyi miniszter indította meg 1891 derekán. Az első kiállítási törvényt (1892) ő készítette, ő nyújtotta be a képviselőházban, s ő kezdte megvalósítani. De csak kezdte. Tragikus halálával a kiállítás ügye is új kezekbe jutott.

Lukács Béla kereskedelmi miniszter hivatali idejének több mint két esztendeje alatt nagy szeretettel szentelte magát a kiállítás előkészületeinek és az alapvető, a szervező munkálatokat is ő vezette. De utóbb a múlt év elején beállott kormányválság Dániel Ernő kereskedelmi minisztert állította, mint elnököt, a kiállítás országos bizottságának élére, aki maga mellé Vörös Lászlót választotta államtitkárul, s így az országos bizottság alelnökévé is. Az új miniszter mindenek előtt az elvállalt tárca összes sokoldalú ressortjaiban tájékoztatta magát s azután vette elő a kiállítás ügyét.

Dániel Ernő
kereskedelemügyi miniszter

Kiváló figyelemmel kísérte az eddigi fejleményeket és csakhamar erős kézzel ragadta magához a vezetést. Eleinte hetenként kétszer-háromszor, utóbb majdnem naponként fogadta a referálókat, fölváltva hívta össze az intéző bizottságokat, ezek ülésein elnökölt. Intézkedéseiben nem kicsinyeskedett, nagyszabásúnak, teljes sikerűnek képzelte és rendezte a kiállítást, méltónak akarta látni az ezredéves ünnep fényéhez. Szigorúan őrködött ugyan az előirányzat keretének megtartása fölött, de helyes érzékkel mérlegelte az új eszméket s a kiállítás számos érdekes pontja egyenest neki köszönheti létrejövetelét.

És neki jutott az a ritka föladat, hogy az ezer év ünnepeinek megnyitó napján ő mutassa be a királynak és az ország vendégeinek az ezredéves kiállítást, mely ezredéves múltunk dicsősége mellett, hirdetni fogja gazdasági és kulturális téren való haladásunkat és mely e mellett dicsőségére válik annak a miniszternek is, akinek a rendezésből és létesítő munkálatokból az oroszlán rész jutott.

E munkából derekasan kivette a maga részét Vörös László államtitkár is, aki nemcsak a pénzügyi és adminisztratív ellenőrzés nagy munkájával volt állandóan elfoglalva, hanem az összes ügymenetben élénken részt vett, hogy mint a miniszter helyettese mindenfelől tájékozva legyen, s hogy a kiállítás gépezetét - a minisztert helyettesítve - mindenkor kellő szakszerűséggel igazgathassa. Ezt a hivatását az államtitkár nagy lelkiismeretességgel töltötte be s a megnyitási ünnep sikerének nagy része az ő érdemeit fogja öregbíteni.

Vörös László államtitkár

Az ezredéves kiállítás gépezete már kész volt, már működött akkor, mikor dr. Schmidt Józsefet az államtitkárrá kinevezett Graenzenstein Béla helyébe igazgatóvá kinevezték. Bizonyára nagyobb föladat ilyen minőségben egy átvett örökséget eligazgatni, mint egy új birtokot installálni és a művelés munkáját eleitől fogva kezdeni. Mertegy már működésben levő rendszer összes előnyeit, de összes hibáit is az ő felelősségével kellett fedezni. Schmidt rövid idő alatt megismerte a kiállítás összes dolgait s nagyon erélyes, nagyon gyors kézzel folytatta az ügyek vezetését. Bámulatos judiciuma mellett csakhamar megismerte az ügyek és emberek jó és rossz tulajdonságait. Ügyes tapintattal szervezte a munkabeosztást, egymásba illesztette a nagy gépezet kerekeit s a forgató korongot a legéberebb erélyességgel és vasfegyelemmel tartotta kezében. Hivatali teendők ellátásában ritka példát adott és ez év elejétől kezdve reggel 9-től este 8-ig volt hivatalban, este pedig hazavitte az aktákat és sokszor éjfél utánig is hivatalos ügyeket intézett. Az utolsó hónap lázas munkáját pedig csak úgy győzte, hogy gyakran hajnali három óra után hagyta el a kiállítási irodát; addig maga vezette a legfontosabb, legsürgősebb és gyakran legkényesebb ügyek intézését.

Csak ily ritka szervezettel és ily kitartó munkaképességgel tudta az elvállalt, nagy felelősséggel járó munkát végezni, melynek ezer szálai mind az ő agyában és kezében voltak összpontosítva. Munkabírását munkatársai nem győzték csodálni, mert, hogy valaki reggel 9-től éjfélig - a kétszeri evésre szánt összesen egy órai idő leszámításával - hónapokig friss erőben, a szellem és kedély teljes rugékonyságával legyen képes dolgozni, ezt eddig nálánál senki jobban nem tudta bebizonyítani.

Még azok is osztatlan elismeréssel be szélnek példátlan kitartásáról és czéltudatos tevékenységéről, akik hibájául akarják felróni a takarékossági elvnek mindenben szinte túlzásig vitt alkalmazását. És ebben is neki volt igaza, mert, hogy a kiállítási deficit réme ez alkalommal nem kísért, ez nagy részben az ő érdeme. Minden dicséretnél azonban ékesebben fogja az ő érdemeit hirdetni maga a kiállítás, melynek tehetsége legjavát szentelte.

Schmidt József 1848-ban született Előszálláson (Fehérmegyében), hol hasonnevű atyja a czisztercziek birtokán félszázadnál tovább kiváló gazdatiszt volt.

Schmidt József
miniszteri tanácsos

Tanulmányait a czisztereziták székesfehérvári főgimnáziumában végezte. A jogot a budapesti tudomány-egyetemen tanulta, hol 1872-ben doktori, 1873-ban pedig köz- és váltóügyvédi oklevelet nyert s mint ügyvéd a fővárosban telepedett meg. Hivatásszerű foglalkozása mellett nemzetgazdasági tanulmányokba mélyedt, mely téren szakirodalmunk néhány számottevő művet köszönhet tollának. Nevezetesen az Országos Magyar Gazdasági Egyesület 400 aranyos pályadiját "Jószágaink rendezése" czímű munkája nyerte el és ugyanitt, ismét 200 forint pályadíjjal koszorúzták meg egy másik művét: "A magyar gazda hitelé"-t. Mindkettő nyomtatásban is megjelent és közkézen forog.

E műveivel vonta magára a gróf Pálffy-család figyelmét, mely őt jószágigazgatóvá hívta meg Szomolányba. Három éven át (1885-1887) működött a gyakorlati gazdaság terén, mely minőségében három ipartelep (bútorgyár, vegyészeti gyár és több gazdasági szeszgyár) igazgatását is vezette. 1888-ban lépett államszolgálatba, mint a pénzügyminisztérium titkára s a regale-váltság nagy munkájában kiváló része volt. Sikeres működése elismeréséül 1890-ben ő Felsége osztálytanácsossá nevezte ki s Wekerle Sándor minisztersége alatt az elnöki osztály vezetését vette át. Kozma Ferencz miniszteri tanácsos őt szemelte ki utódjává s átkérte a földmivelési minisztériumba, hol vele együtt működött. 1892 óta miniszteri tanácsos, s Kozma halála után a II. főosztály (Lótenyésztés) főnöke lett. Ezen állásában érte 1895 február havában a kereskedelemügyi miniszter kitüntető bizalma, mellyel az ezredévi kiállítás igazgatójává hívta meg. E hivataloskodása alatt szemelték ki az időközben létesített szabadalmi hivatal elnökévé, mely állásra ki is nevezték. Ez új hivatalt azonban nyilván csak a kiállítás végén foglalja el.

Müller Béla a mostani kiállításnak már a legelső alapvető munkáiban részt vett, s az első műszaki terveket s költségvetést ő dolgozta ki.

Müller Béla tanácsos

Az eddigi kiállításokon szerzett becses gyakorlati tapasztalatai őt predesztinálták ennek a kiállításnak műszaki vezetőjévé. És e hivatásának rendkívüli kötelességtudással, ritka pontossággal és kiváló szakértelemmel felelt meg az első naptól egész máig. A ki tudja, hogy a kiállítás anyaga napról-napra nőtt, hogy tehát az eredeti és bővített, kiegészített és javított tervek időszakonként mily nagy változásokon mentek keresztül, az méltányolni fogja azt a munkát, melyet ő három és fél éven át végzett. Maga volt a megtestesült kötelesség. Szerencsés tapintattal válogatta maga mellé az embereket és szívós kitartással adott példát a szakadatlan munkában.

Minden gondolata, minden buzgalma a kiállításé volt ez idő alatt. Nagy áttekintéssel uralkodott tárgyak és emberek fölött, ízléssel és tapintattal vezette az építkezések esztétikai részét. Ezenkívül mint az igazgatóság tagja, részt vett az összes ügyek tárgyalásában és azt a rengeteg írásbeli munkát, mely ily alkalommal elkerülhetetlen, szintén gyorsan és hozzáértéssel győzte meg. Fontosabb életrajzi adatai a következők: 1845-ben született Budapesten. Reáliskolai tanulmányait a fővárosban, technikai és építészeti szaktanulmányait a budai kir. József-műegyetemen végezte kitűnő eredménnyel. 1868-ban tanulmányutat tett Németországban, Francziaországban és Olaszországban. Hazatérve Budapesten mint építész működött, s különösen 1872-től 1876-ig az akkori időben létesült sugárút-építővállalatnál fejtett ki nagy tevékenységet mint építész és építésvezető. Az 1873-iki bécsi világkiállítás berendezésének és installácziójának munkáiban szintén részt vett s a kiállítás egész szervezetét és berendezését tanulmányozta. 1879-1883-ig Szeged város rekonstrukcziójában volt nagy része, s ekkor Tisza Lajos kir. biztos biztatására államszolgálatba lépett. Szegeden szerzett érdemeit ő felsége is elismeréssel jutalmazta.

Alig fejezték be Szeged újjáalakítását, Müllert 1883 végén meghívták az 1885-iki kiállítás műszaki ügyeinek vezetésére. E minőségben kifejtett példás buzgalma és elért nagy sikere ismeretes. Ezek jutalmául orsz. középítési felügyelőnek nevezték ki. 1886-1887-ben a kereskedelmi minisztérium palotájának építkezéseit vezette. Időközben az európai nevezetesebb kiállításokat tanulmányozta. E téren elért eredményei és sikerei méltatásául bízta őt meg Baross Gábor az ezredéves kiállítás műszaki ügyeinek vezetésével.

Gelléri Mór, az országos iparegyesület aligazgatója, az ezredévi orsz. kiállítás főtitkára, 1854-ben született Apátfalván, Csongrád megyében.

Gelléri Mór főtitkár

Gimnáziumi tanulmányait Szarvason végezte s aztán Szegedre ment a kereskedelmi iskolába. A gyakorlati életben előbb a szegedi takarékpénztárnál, majd ugyancsak Szegeden az ált. biztosító társaság főügynökségónél működött mint gyakornok. 1872-ben Budapestre került az iparegyesület irodájába, hol csakhamar alaposan megismerkedett az iparügyekkel. Innen négy év múlva visszatért Szegedre s ott az iparos körnek titkára, az iparos ifjúsági egyesületnek előbb titkára, majd ügyvezető alelnöke lett s az 1876-iki országos kiállításnak is ő volt a titkára. Ettől kezdve irodalmi téren is sűrűn tanúsított szakavatottsága révén annyira magára vonta a figyelmet, hogy alig történt az országban iparügyi mozgalom vagy vidéki kiállítás, amelyre őt vagy titkárul vagy biráló bizottsági tagúi meg ne hittak volna.

1885-ben, a korábbi budapesti országos kiállítás ügyeiben is tevékeny részt vett közreműködésével. 1879 óta állandóan Budapesten telepedett meg, s itt előbb a Magyar Ipar- és Kereskedelmi Lapot, később a Magyar Iparosok Lapját szerkesztette. Mind irodalmi, mind társadalmi úton sokat fáradozott iparos osztályunk hazafias szellemű fejlesztésén. Kiválóan buzgólkodott az iparos ifjúsági egyesületek létesítésén és szervezésén, miközben mindig az volt a főtörekvése, hogy az iparos ifjúság művelődésének alkalmas táplálékot és helyes irányt adjon.

A hetvenes és nyolczvanas években többször utazgatott külföldön, hogy a különböző országos és nemzetközi kiállításokat tanulmányozza. 1887-től 1891-ig iparhatósági biztos volt. 1889 óta a magyar szabadkőművesi nagypáholy (!) főtitkára, 1894 óta az Otthon írói kör gazdája.

1893-ban a most megnyílt orsz. kiállítás főtitkárává neveztetett ki; ugyanakkor lett aligazgatójává az orsz. iparegyesületnek, melynek számos éven át titkára volt. Tagja az országos ipartanácsnak, az orsz. házi ipari bizottságnak és az orsz. iparoktatási tanácsnak. Szóval mindenütt ott van és működik, ahol az ipar ügyéről van szó.

Az irodalomban nemcsak mint szerkesztő, hanem mint szorgalmas czikkiró is széleskörűleg működik; napi és szaklapokban egyiránt találkozunk hol kisebb czikkeivel, hol nagyobb tanulmányaival; időnként több ismeretterjesztő dolgozata jelent meg a Vasárnapi Újságban is. Tanulmányai, jelentései, az ipar történetére, stb. vonatkozó kisebb-nagyobb dolgozatai külön kiadva is nagy számmal jelentek meg. Szakértelmével és kitartásával fáradhatatlan tevékenység párosul. Az ezredévi orsz. kiállítás előmunkálatainak intézésében kiváló részt vett s a sikerből szép rész illeti meg.

Kövesdy Béla kereskedelemügyi miniszteri számtanácsos, a kiállítási számvevőség főnöke, 1856-ban született Szarvason, Békésmegyében.

Kövesdy Béla számtanácsos

Tanulmányait Budán 1874-ben végezte. A magyar kir. pénzügyminisztériumban 1875-ben kezdte meg szolgálatát, mint számtiszt. E minőségében a szegedi 1879-iki árvíz alkalmából Szeged városába kiküldött Tisza Lajos királyi biztos mellé rendeltetett ki a számviteli teendők végzésére. Ott működött 1884 közepéig. Ebbeli szolgálatai elismeréséül Ő Felségétől az arany érdemkeresztet nyerte. Szeged újjáépítésének befejeztével a volt közmunka- és közlekedésügyi minisztériumba lépett át, hol 1890-ben előbb számvizsgálóvá, 1891-ben pedig számtanácsossá neveztetett ki. A kereskedelemügyi tárcza különféle ügyágazatai érdekében történt többrendbeli kiküldetései mellett, a volt szentesi kormánybiztos számadási ügyeinek lebonyolítása czéljából a szentesi kormánybiztosságnál is működött ; továbbá a magyar kereskedelmi múzeum és keleti kirendeltségeinek helyszíni ellenőrzését több éven át gyakorolván, bejárta Boszniát és Herczegovinát, Szerbiát, Bomániát, Bulgáriát és Törökországot. Tagja a kir. zálogházak közvetítő intézeteire felügyelő állandó miniszteri bizottságnak.

Lukács Béla volt kereskedelemügyi miniszter 1893-ban az ezredévi országos kiállítás számvevőségének vezetésével bízta meg s jelenleg is mint annak főnöke működik. A számvevői osztálynak vezetése egyike a kiállítási ágazatok legfontosabbjainak s ennek az osztálynak példás rendben tartása dicséri Kövesdy szakavatottságait és ritka erélyét.

Dr. Kovács Gyula, a kiállítási falu rendezője, 1856-ban született Monoron.

Dr. Kovács Gyula rendező

Tanulmányait Pécsett és a budapesti jogi egyetemen végezte, hol 1880-ban jogtudorrá avatták. Már egyetemi hallgató korában "A kereskedelmi mérlegről" irt tanulmányát az egyetemi tanács 1878-ban jutalommal díjazta és a "Nemzetgazdasági Szemle" is közölt tollából gazdasági czikkeket. 1880-ban a miskolczi kereskedelmi- és iparkamara titkára lett s ez állásban tíz éven át működött. Kerülete képviseletében részt vett az 1880. és 1882. évi kamarai enqueteken, az 1885-dik évi budapesti és 1882. évi trieszti kiállítás juryjében. Az "agio-ingadozásáról" irt tanulmányát a magyar tudományos akadémia a Dóra-díjjal jutalmazta; "Közgazdaság" czím alatt szerkesztett szakfolyóirata két évfolyamot ért. 1890-ben a kereskedelmi minisztérium szolgálatába lépett. 1891 derekán a kereskedelmi múzeum aligazgatójává neveztetett ki. E minőségében szervezte ezen intézet kirendeltségeit a megszállott tartományokban, Konstantinápolyban, Buscsukban. Az 1892-ben tartott philippopoli kiállításra őt küldte ki miniszteri biztosi minőségben a kereskedelmi miniszter a kiállítók képviseletére. Itt a bolgár fejedelem a Sándor-rend főtiszti keresztjével, a fejedelem édes anyja, Klementina herczegnő, érdekes gyűrűvel tüntette ki. 1893-ban hozzá kezdett az első magyar nagyszabású "kiviteli czimtár" szerkesztéséhez, mely nyolcz nyelven jelent meg. 1894-ben alembergi országos kiállításon képviselte biztosi minőségben a magyar iparosokat. Ugyan ez évben az antwerpeni nemzetközi kiállítás juryjének tagjává neveztetett ki és a kereskedelmi miniszter megbízásából a milanói kiállítást tanulmányozta.

Az ezredévi kiállítás előmunkálataiban is tevékeny részt vett. A már említett szakmunkáin kívül önálló művei: a miskolczi kereskedelmi kamara 1880-90. évi jelentései, "Borsodmegyeházi-ipara", a "Begale ügyről" czimű tanulmányok. 1891-ben a budapesti tudományegyetem jogi kara magántanárrá képesítette; a közgazdasági politikából tart az egyetemen előadásokat. Az ezredévi kiállításon a XX. (házi-ipari, néprajzi és műkedvelő) és az V. (kereskedelmi, pénz és hitelügyi) csoport, reklámi és vásárügyi alcsoportjainak előadója. Az 1894-ik esztendő száz napját úton töltötte, hogy az ország különböző vidékein fényképeket, rajzokat és személyes tapasztalatokat szerezzen a népviseletről, az építkezési modorról és szokásokról. Ebbeli buzgólkodásával kiválóan elősegítette a kiállítás falujának megalkotását és berendezését. Egyszersmind 1895 tavasza óta ő adja elő a tervbe vett nemzetközi és országos kongresszusok ügyeit is; az ünnepélyek csarnokában tartandó mintegy 35-40 előadás kitervezése, előkészítése, a néprajzi faluban tartani kívánt népünnepélyek megállapítása és majdan létrehozása szintén nagy részt az ő fáradozásainak köszönhető. Az ő eszméje volt a tömeges kirándulások szervezése, melyeknek megvalósításával is őt bízta meg a kiállítási igazgatóság. Ő végzi ezen kívül az adminisztráezió teendőinek nagy részét is. Ő intézte az egész áru-beszállítási ügyet, szervezte a felügyeletet. Főnöke a jegyszerelési és elárusítási osztályoknak.

Micseh Endre, miniszteri segédtitkár, az orsz. kiállítás igazgatóságának titkára.

Micseh Endre igazgatósági titkár

Kőporuban (Trencsénmegye) született 1858-ban; gimnáziumi tanulmányai befejezte után a budapesti egyetemen jogot hallgatott s már ez idő alatt is előbb az I. honvéd ker. parancsnokságnál, majd a kereskedelmi minisztérium irodáiban dolgozott. 1888-ban a kereskedelmi minisztériumba segédfogalmazóvá, 1891-ben pedig fogalmazóvá neveztetett ki, hol előbb a személyi ügyek előadója volt, majd 1894-ben az ipari osztályba osztatott be. Innét 1894-ben kirendeltetett a kiállítás igazgatósághoz, ahol kezdetben úgy az általános, mint műszaki adminisztratív teendőkben dolgozott. 1894. év végével miniszteri segédtitkárrá neveztetett ki. Az általános adminisztratív teendők mellett az oktatásügyi, a közlekedési, a fa- és bútoripari, továbbá az arany- és ezüst-díszműáruk, a vegyi és élelmezési csoportok ügyeit, nemkülönben az általános katalógus szerkesztési teendőit is vezeti.

Gróf Széchenyi Béla, a történelmi kiállítás rendező bizottságának elnöke, 1837-ben Budapesten született.

Széchenyi Béla elnök

Gyermekéveit fölváltva Budapesten és Czenken töltötte s házi nevelőktől nyerte oktatásait. Majd a berlini és a bonni egyetemen a jogi és állam-tudományokat hallgatta, de a mellett kiváló szeretettel foglalkozott a természettudományokkal is. Tanulmányai végeztével atyja Angliába küldte. Széchenyi István saját magán tapasztalta leginkább, hogy a tanulásnak, ismeretek szerzésének legsikeresebb módja a közvetlen szemlélet és tapasztalat, melyet az utazások nyújtanak s azért 1857-ben nagyobb útra küldte ki mindkét fiát, Bélát és Ödönt, kik azután beutazták gróf Zichy Jenő és gróf Károlyi Gyula társaságában Törökországot, Kis-Ázsiát, Krimiát, Görögországot, majd Európának minden részeit. Atyja halála után 1862-ben ismét nagyobb utat tett gr. Károlyi Gyulával Észak-Amerikában. Ez útjáról munkát is irt s ez volt első kísérlete az irodalom terén. 1867 és 70 között oroszlánvadászatokra három expedicziót tett Algírban. Algiri vadászatairól és élményeiről sokat irt a Vadász- és Versenylapban s e levelei vonzó, eleven előadásukkal nem mindennapi írói hivatottság tanújelei.

1872-ben elvesztvén nejét, gróf Erdődy Hannát, 1877-ig a világtól teljesen elvonulva élt Czenken, míg végre szükségét érezte, hogy kiragadja magát visszavonultságából s egy nagy elhatározásra szánja el magát. Megfogamzott benne a közép-ázsiai expediczió eszméje, melynek valósításához azonnal hozzá is látott. 1877 deczember 4-én indult útnak Triesztből s bejárta Indiát, Japánt, Jávát, Khina jó részét. Útitársai, különösen Lóczy Lajos egyetemi tanár közreműködésével nagybecsű adatokat gyűjtött e világrész oly tájairól, melyekről eddig közvetlen szemlélés útján nem irt európai ember. Huszonkét hónapig tartott gróf Széchenyi Béla tudományos expedicziója, melyről egy nagy művet adott ki számos képpel és térképekkel. A mi nyilvános pályáját illeti, följegyezzük, hogy két ízben volt országgyűlési képviselő, 1861-ben Sopron megye nyéki és 1865-ben ugyanazon megye kismartoni kerületéből. Nézeteiben teljesen független s párthoz soha sem tartozott. Hivatalt nem vállalt, s midőn huszonkét éves korában főispánsággal kínálták meg, nem fogadta el. A jelenlegi történelmi kiállítás rendezésében mint a bizottság elnöke vett részt.

Szalay Imre, a történelmi kiállítás igazgatója, 1846-ban született.

Szalay Imre igazgató

Atyja, Szalay Ágoston, az ismert régiséggyűjtő mellett, már zsenge korában a történelmi emlékek felé fordult a figyelme. Gimnáziumi tanulmányait Győrött és Sopronban végezte, jogi tanulmányait a budapesti tudomány-egyetemen, 1868-ban a kir. táblánál joggyakornok lett. Egy év múlva, 1869-ben a vallás- és közoktatásügyi m. kir. minisztériumba lépett segédfogalmazói minőségben. Itt elemében találta magát s fokról-fokra emelkedve, miniszteri tanácsossá lett. Köz- és yáltóügyvédi diplomáját már mint állami tisztviselő 1869-70-ben szerezte meg. A kultuszminisztériumban Trefort Ágoston mellett 11 évig az elnöki osztályban - több évig mint annak vezetője - működött, 1883-ban a miniszter egy külön művészeti és emberbaráti osztályt állítván föl, ennek vezetését ő reá bízta. Ez időtől kezdve munkássága egész erejét a művészet és - hatáskörébe tartozván a Magyar Nemzeti Múzeum is - a tudományosság emelésére szentelte.

Tevékenyen közreműködött több közművelődési intézet létesítésében és fejlesztésében, minők a Strobl-féle szobrászati iskola és műterem, valamint a Lotz-féle festészeti iskola, az iparművészeti iskola, az iparművészeti múzeum, stb. Az állami ipariskolával kapcsolatos tekhnologiai iparmúzeum (lásd: Technológiai Iparmúzeum) létrejöttében szintén döntő szerepe volt. Az emberbaráti intézetek közül a vakok, siket-némák, a gyenge elméjűek és a hülyék különböző intézetei érdekében buzgón és sikeresen munkálkodott. Tevékeny részt vett 1887 óta mint miniszteri tanácsos a műemlékek országos és a budavári főegyház építési bizottságainak munkásságában is, valamint az orsz. képzőművészeti és iparművészeti társulatokban. A Nemzeti Múzeum fejlesztésére minden tőle telhetőt megtett. Nevezetesen az intézet tudományos működését laboratóriumok létesítésével mozdította elő, s a Múzeummal kapcsolatban szervezte az ornithologiai központot. A néprajzi osztály kibővítése és fejlesztése az ő hivataloskodása idejére esik, valamint a történelmi képcsarnok létesítése is.

Ilyen előzmények után vette át a Magyar Nemzeti Múzeum igazgatását, mely díszes állásra 1895-ben neveztetett ki. A legutóbbi kereskedelemügyi m. kir. miniszter, mint az 1896-iki ezredéves országos kiállítás elnöke, a történelmi főcsoport igazgatójává nevezte ki Szalayt, s e megbízatás folytán nagy tevékenységet fejtett ki a történelmi kiállítás rendezésében.

Alpár Ignácz a történelmi kiállítás épületcsoportjainak tervezője és építésze, a pálmakoszorú legszebb lombjaira érdemes.

Alpár Ignác építész

Az első percztől kezdve, amikor a megbízást megkapta, a legkomolyabb energiával indult neki a nagy föladat teljesítésének. Utazott, tanulmányozott Olaszországban és Magyarország minden történelmileg nevezetes zugaiban és éles szemmel, kiváló ízléssel és igazi műérzékkel szemelte ki a legnevezetesebb motívumokat; ezeket részben alkalmazta, részben földolgozta s oly egésszé olvasztotta, mely a magyar építés történetének hű föltüntetése, de e mellett oly eredeti művészi alkotás, melyet bátran irigyelhetnek tőlünk az eddigi nevezetes külföldi kiállítások is. Alpár e művészi föladatnak szentelte három éven át minden tehetségét és alkotó képességét. A hivatott műkritika a bel- és a külföldön egyaránt teljes dicsérettel szól Alpár alkotásáról s minden körben készséggel elismerik, hogy e műveivel Alpár hazánk legelső műépítői közé emelkedett.

1893-ban részt vett az ezredévi kiállítás történelmi főcsoportjára hirdetett pályázaton, melynek eredményeként a Széchenyi-szigeten ő építette a történelmi főcsoport geniális szerkesztésű épületeit. 1886-ban a Hercules-fürdői építkezésekért Ő Felsége kegyelméből a Ferencz József-rend lovagkeresztjével való kitüntetést nyerte. A munkálkodása közben nyerhetett rövid pihenőket mindig utazásokkal töltötte el. Két ízben utazott Keleten, bejárva Görögországot, Konstantinápolyt és Brusszát. Több ízben ellátogatott Németországba, s még gyakrabban Olaszországba.

Dr. Czobor Béla, a történelmi kiállítás egyik főrendezője és előadója, 1852-ben született Székesfehérvárott.

Dr. Czobor Béla főrendező

Iskoláit szülőhelyén és Győrött végezte. A theologiát a budapesti egyetemen hallgatta. 1875-ben szenteltetett pappá; négy hónapi káplánkodás után meghívást kapott a magyar nemzeti múzeum érem- és régiségosztályához, ahol 1876-tól 1886-igműködött. 1876-ban tette le a bölcsészet doktorátusát; 1877-ben egyetemi magántanárrá habilitálták a keresztény mű-archawlogiából és symbolikából. Azóta szakadatlanul előadja ezen tárgyat. Szakirodalmi munkásságának elismeréséül 1881-ben a magyar tud. akadémia lev. tagjává választotta.

Több tanulmányozó utazást tett. Bejárta Olaszországot, Franczia- és Németország jó részét, Belgiumot, Szerbiát és Bulgáriát. A hazai kiállítások rendezésénél eddig is mindig közreműködött. 1876-ban az árvízkárosultak javára Budapesten a Károlyi-palotában rendezett kiállításnál segédkezett legelőször; 1878-ban a székesfehérvári orsz. kiállítás régészeti csoportját rendezte. A nő-ipar-, könyv- és ötvösmű-kiállításokon, míg 1885-ben a budapesti orsz. kiállításon mindig fokozódott mértékben vett részt s az utóbbin a régészeti csoportot egymaga hordta együvé és rendezte. 1886-ban Ipolyi Arnold nagyváradi püspök meghívta egyházmegyéjébe s papneveldéje igazgatójává nevezte ki. Nagyváradon e püspök megbízásából nőipari kiállítást rendezett. Ipolyi halála után 1888-ban visszatért Budapestre s a műemlékek országos bizottsága előadójává neveztetett ki, dr. Henszlmann Imre utódjául. Az ezredévi orsz. kiállítás munkálataiban kezdet óta kiváló részt vesz, a történelmi főcsoport programját ő készítette s az egész főcsoportot ő szervezte Németh Imrével együtt. Az ő eszméje volt a történelmi kiállítás épületeinek a hazai építés történeti fejlődését feltüntető megoldása. Kül- és belföldön tett utakat a történelmi főcsoport anyagának egybegyűjtése czéljából. Az egyházi kincseket, melyek oly nwnynyiségben láthatók kiállításunkon, mint soha még, az ő kitartó szorgalma hordotta együvé. Különösen kiemelendő az esztergomi főegyház kincseinek megnyerése czéljából kifejtett fáradozása, melynek eredménye lőn, hogy Corvin Mátyás arany kálváriáját is átengedte a főkáptalan. Ez a páratlan műkincs még soha sem volt eddig kiállítva. Simor primás daczára annak, hogy legfelsőbb helyen is nyilvánult ez irányban érdeklődés, megtagadta annak idején (1873-ban) a bécsi világkiállítás rendezőinek. Czobor több királyi kitüntetés tulajdonosa és a székesfehérvári szentszék ülnöke. A történelmi főcsoport kalauzát ő írta.

Dr. Szendrei János, a történelmi kiállítás egyik előadója, 1857-ben született Miskolczon.

Dr. Szendrei János előadó

A jogi és bölcsészeti tanfolyamot a budapesti egyetemen végezte, hol az orvosi tudományokat is hallgatta. Előbb a magyar nemzeti múzeum régiségtáránál szolgált, honnan a honvédelmi minisztériumba nevezték ki, hol jelenleg titkár. A régészeti és történelmi irodalomnak húsz év óta buzgó művelője, számos ily tárgyú munka jelent meg tőle. Nagyobb művei: A képzőművészet remekei czímű négy kötetes műtörténeti munka és Miskolcz városmonográfiája. A magyar viseletről is adott ki egy érdekes munkát, s irt egy terjedelmes monográfiát a gyűrűkről, mely franczia nyelven Parisban jelent meg. Czikkeinek s tárczáinak száma, melyeket az Archaologiai Értesítő, Turul, Hadtörténelmi közlemények, Századok, Vasárnapi Újság, Nemzet és Pesti Napló hasábjain írt, százakra megy. A magyar fegyvertannal csaknem egyedül foglalkozván, midőn a magyar hadtörténelmi múzeum fölállítása szóba került, a közoktatásügyi kormány őt bízta meg az előtanulmányokkal. Ekkor Közép-Európa összes nagyobb fegyvermúzeumait áttanulmányozta. Főtitkárja az Országos régészeti és embertani társulatnak és a Műbarátok körének, hol most a Magyar műkincsek czímű nagyszabású kiadvány szerkesztésében Radisich mellett tevékeny részt vesz. Tagja a magyar tud. akadémia archseologiai és hadtudományi bizottságainak és a műemlékek országos bizottságának. Tevékeny részt vett az 1884-iki ötvös kiállítás rendezésében, melyről könyvet is adott ki. A kiállítás ügyeivel három év óta szakadatlanul foglalkozik, mely czélból a honvédelmi miniszter őt a kereskedelmi miniszter rendelkezésére bocsájtotta. Ez alatt anyaggyűjtés végett újra beutazta a külföldet és az egész országot. Azon közel hatezer hadtörténelmi emléket, melyet a történelmi főcsoport különböző palotáiban látunk, mind ő gyűjtötte egybe. Vámbéryvel két ízben járt Konstantinápolyban is, tanulmányozva és egybegyűjtve az ott levő magyar emlékeket. A történelmi kiállításról készülő nagy szakmunkában a hadtörténelmi részt szerkeszti.

A kiállítási előmunkálatok közben az egész országra kiterjedően vezette a régészeti ásatásokat, melyeknek czélja volt minél több honfoglalás-korabeli emlék felkutatása. Ennék alapján szerkesztette meg Pauler Gyulával együtt a honfoglalás térképet. Munkásságát több kitüntetéssel s rendjellel jutalmazták.

Fittler Kamill, a történelmi kiállítás egyik előadója, 1853-ban született Tatán.

Fittler Kamill előadó

Tanulmányait ugyanott, majd Budán és Bécsben, a műegyetemet Zürichben végezte, hol építészi oklevelet nyert. 1876-tól 1884-ig Parisban tartózkodott, hol a mellett, hogy az Ecole des Beaux-Artsba belépett és e nagyhírű intézetnek konkurzusain több ízben dicséretet nyert, előkelő építészek és díszítőművészek műtermeiben foglalkozott. 1884-ben Budapestre jött; 1888-ban az orsz. magyar iparművészeti múzeum őrévé neveztek ki. A magyar mérnök- és építészegylet több ízben titkárrá választotta, a vallás- és közoktatásügyi miniszter pedig 1895. év végén az új Iparművészeti Múzeum és iskola építkezésének vezetésével bízta meg, mint miniszteri biztost.

Az ezredévi kiállítás munkálataiban a történelmi, építészeti és a történelmi lakásberendezési csoportok előadója; e mellett azonban számos más csoport munkáiban is részt vett, így p. o. a hazai síremlékek és jellemzőbb építészeti részletek gipszmásolatait legnagyobbrészt ő gyűjtötte össze, s részt vett a kiállítási falu ház-típusainak Kikeresésében és megválasztásában is.

Radisich Jenő a történelmi kiállítás egyik előadója, 1856-ban született Buziáson, Ternes megyében. Iskolai tanulmányait Budapesten végezte a József műegyetemen, majd a jogi egyetemen. Fiatalabb éveiben sokat festett. A megboldogult Makart rajzai saquarelljei alapján azt a tanácsot adta szüleinek, hogy adják a művészi pályára. 1880-ban Trefort a vallás- és közoktatásügyi minisztériumba gyakornokká nevezte ki s az elnöki osztályba osztotta be. Mintegy másfél év múlva az orsz. magyar iparművészeti múzeumhoz rendelte ki, hogy a gyűjtemények leltárát készítse. E föladat végeztével 1882-ben külföldre küldte a miniszter múzeumi gyűjtemények és berendezések tanulmányozására, valamint összeköttetések létesítése czéljából. Ekkor hosszabb ideig tartózkodott Németországban, Dániában, Franczia-, Angol- és Spanyolországban.

Ez alkalommal rendezte a párisi Union Centralé des Árts Decorativ tárlatán a magyar orsz. iparművészéti múzeum által ott kiállított magyar emlékeket, amiért a franczia kormány háláját lerovandó, egy értékes sevresi porczellán gyűjteményt ajándékozott Iparművészeti Múzeumunknak, Badisichot pedig az Officié d'Académie jelvényeivel tüntette ki. Hazatérte óta egész tevékenységét az Iparművészeti Múzeumnak szentelte. 1884-ben ismét Parisba küldetett az Unio Centralé egy másik kiállítására, melyen múzeumunk magyar agyagmunkákkal vett részt. A franczia kormány ezúttal is egy nagyobb sevresi porczellán-sorozattal kedveskedett intézetünknek.

A kiállításon tett tapasztalatairól terjedelmes jelentéssel számolt be, melyet Trefort kinyomtatott s a törvényhozó testület tagjai között kiosztatott. 1888-ban kapta a franczia becsület-rendet. Sokszor járt Parisban az 1889. évi világtárlatra, az Exposition delaSomme czímű kiállításon, magyar középkori miseruhákat és hímzéseket vitt ismét és állított ki. Majd mikor a hírneves Spitzer-féle gyűjteményt elárverezték, a kormány őt bízta meg, hogy vásároljon ott tárgyakat a múzeum számára. 1884-ben tevékeny részt vett az ötvös-műkiállítás munkálataiban s az annak kapcsán megjelent Az ötvösség remekei czímű díszmunkájához írta a szöveget Pulszky Károly és Moliniez Emil közreműködésével. Irt czikkeket bel- és külföldi szaklapokba, s szerkesztőtársa volt az Iparművészeti Múzeum és iparművészeti társulat közlönyének, a Művésziparnak.

1887-ben az Iparművészeti Múzeum igazgatójává neveztetett ki. Három éve magántanárrá habilitáltatott a József-műegyetemen, hol a művészeti ipar történetéről tart előadásokat. Az iparművészeti társulat a Szabad Lyceum választmányában szintén helyt foglal, tagja a budavári székesegyház építő bizottságának, az országos ipar oktatásügyi tanácsnak. Szerkeszti a Műbarátok körének nagy díszkiadványát, a Magyar műkincseket. A kiállítás országos bizottságának s szűkebb körű végrehajtó-, illetőleg a rendező bizottságnak tagja, s a 6. csoportelőadója.

Radisich Jenő előadó

Az Országos Kiállítás Néprajzi faluja

Bár a kiállítás valamennyi pavilonja jellegzetesen eklektikus volt, az ország építészetét két együttesben mutatták be. A rangos építészetet, a stíluskorszakokat a Nagy-tó Széchényi szigetén, Alpár Ignác munkájaként a Történelmi főcsoport együttesében mutatták be, a romantika, gótika, reneszánsz (barokk) kor épületeinek a Kárpát-medence különböző helyeiről, összeválogatott részleteivel. Benne Ferenc József pihenő és fogadó helyiségein kívül történelmi kiállítás kapott helyt. Az együttest maradandó anyagokkal és szerkezetekkel megépítve 1906-ban a Mezőgazdasági Múzeum céljaira adták át - közismert neve Vajdahunyad-vár.

A kiállítási falu vagy néprajzi kiállítás volt a másik együttes, ahol - ma úgy mondjuk - a tájegységek népi építészetét mutatták be. Ilyen tekintetben az első skandináv skanzeneket azonnal követve, a kiállítás a világ első szabadtéri néprajzi múzeumai között szerepelt. A kiállítás eredeti vezetője szerint a néprajzi falu "elsősorban arra való, hogy megmutassa az ország lakosságát, hogyan építi házát, hogy rendezi be a háza táját, a lakását, hogyan öltözködik, milyenek a szokásai, hogyan él, tesz-vesz, jár-kél a házában meg a gazdaságában. S így hozza elénk minden fajtáját a magyarországi népeknek, vidékek és nemzetiségek szerint…"

A falu három elágazó útra volt szerkesztve. Az egyik volt a magyar utca, a másik a nemzetiségek utcája, s a köztük lévő utcára szerveződött a "mintaszerű" - értsd minden falunak javasolt - községháza, kórház, tornacsarnok és iskola, s a látogatókat kiszolgáló debreceni csárda. A főtéren állt egy kerített templom kalotaszegi mintára.

A falu házait az ország egész területéről másfél év alatt Jankó János gyűjtötte össze és javaslatot készített a telepítés tervére is. Mind a kiválasztásban, mind a felépítésben az egyes megyék döntő szerepet vállaltak. Ennek köszönhető, hogy a tájegységeket bemutató épületek nem feltétlenül jelenítették meg a néprajzilag hiteles, területre jellemző típusokat. A lokálpatrióta vezetők gyakran a legfejlettebb, leggazdagabb háztípust választották ki, a jellemzőbb, de szerényebb változatok helyett. Ettől eltekintve, a magyar népi építészet első és legteljesebb körképét nyújtotta a kiállítás. Annak idején kínosan ügyeltek például arra is, hogy a kiállítási anyag felét az ország lakói létszámának felét kitevő nemzetiségek házai képviseljék.

A házakban igyekeztek bemutatni a bútorozást, az elrendezést, a lakáshasználatot és a viseletet. Utóbbi két jellemzőt felöltöztetett és tevékenységet mímelő babákon mutatták be. A kiállítás ideje alatt többször rendeztek az illető megyékből felutazó lakosokkal a vidékre jellemző ünnepségeket, felvonulásokat. Volt lakodalmas menet, búcsú, disznótor, fonóba járás, kukoricafosztás, stb. A templom körüli vásáros bódékban pedig - igazi vásári élményként - a magyar háziipar termékeit kínálták hasonló tájegységi változatosságban, sőt az egyes tájak ízeivel is szolgáltak: pozsonyi mákos patkó, kassai sódar, liptói túró, debreceni kolbász, kolozsvári szalonna.

A házak szerkezeti hitelességén is volt kifogásolni való, mert a kiállítás jellegének megfelelően az épületeket rejtett favázas szerkezetekkel, leplező burkolatokkal készítették, a májustól októberig tartó ideiglenességnek megfelelően. Ezért a kiállítás bezárása után a berendezést a Néprajzi Múzeumba vitték, az épületeket pedig lebontották. Ezután közel 70 év telt el, míg végre újra létrejöhetett néprajzi falu, illetve Szabadtéri Múzeum hazánkban.
Forrás: arch.eport.bme.hu

Ős-Budavára

Az Ős-Budavára egy fából és gipszből épített mulatókomplexum volt az Állatkert által bérbe adott 70000 négyzetméter területen. Török időket imitáló épületek, ódon városrészletek, kastélyok váltogatták egymást. Az Ős-Budavára elnevezés arra utal, hogy ez a kiállítórész a Budai vár török időkben tapasztalható állapotát kívánta visszaadni. Felépítettek itt egy mecsetet is mely nemcsak díszlet volt, ugyanis a kiállítás területére több törököt szerződtettek és óránként felhangzott a müezzin éneke. A müezzin július 28-án halt meg, mert reumájára felírt külsőleg használandó gyógyszer nem használt, ezért az egész üveggel megitta. A halottat (Csusztalics Resid) a katonai temetőben helyezték örök nyugalomra Az Ős-Budavára adott otthont az élőképek csarnokának, ahol a (híres Kiliani-féle) képeket úgy mutattak be, hogy az egyes alakok mind élő személyek voltak. Itt is működött zenekar, méghozzá Serly Lajosé.

Sok vendéglátóhelyet fogott össze, pl. Parisienne Mulató, Berger Étterem. 1900 nyarán elárverezték, majd átalakították, és egymást váltották a tulajdonosok. Jelentősége és látogatottsága folyamatosan csökkent. 1907-ben végleg bezárt, 1910-ben tűzveszélyre hivatkozva lebontották. Helyét részben az Állatkert kapta vissza. Másik részén, az akkor a vasútig tartó Hermina úttól balra lévő sávból alakították ki a külső mutatványostelepet, a Vurstli újabb részét, mely 1950-től a Budapesti Vidám Parkhoz lett csatolva.

Képnézegető / 10 kép

Previous Next

Az Udvar programjai

A Vasárnapi Újság így számolt be az uralkodó és kíséretének érkezéséről: "A főváros már felöltötte a díszt. Zászlók lobognak mindenfelé. A házakon óráról-órára több az ékítés, az erkélyeket, párkányokat, drapériák vonják be; czimereket, transparenteket szegeznek ki, meszelnek, festenek. Nagy létrákon és emelvényeken dolgoznak a világítás előkészületein, fölvezetik a gázt és villámot az épületek tetejéig. Sürgés-forgás mindenfelé, nemcsak az utczán hanem az üzletekben is. A kiállításon megfeszített erővel dolgoznak egész éjjel is. A rossz idő miatt nagyon hátramaradtak, teljesen elkészülni a megnyitásra nem lehet. A tavaszi verőfény is megjött, s most már melegen tűz alá a nap a derült égről.

A királyi pár még az ünnepélyek kezdete előtt megérkezett. Ily nagy kísérettel az udvar még nem időzött a magyar fővárosban. Lehozták Bécsből az összes díszhintókat is, s az udvari istálló nagy részét, mely a Károly-kaszárnyában talált helyet. A király április 29-én kora reggel, 6 óra előtt jött meg. Bár hivatalos fogadtatás nem volt, mégis rendkívül sokan várták ő felségét a nyugati pályaudvarnál és az utczákon. A miniszterek is megjelentek díszmagyarba öltözve, valamint a polgármesterek, a kiállítás igazgatója. Az udvari vonat szokatlanul nagy volt, nyolcz személyes két poggyászkocsival. Ő felségét zajosan éljenezve köszöntötték. A király először báró Bánffy miniszterelnökkel, majd Kammermayer polgármesterrel beszélgetett. Dániel kereskedelmi miniszter fölkérésére ő felsége megtekintette a pályaudvaron fölállított új udvari vonatot is, s aztán a nagy sokaság éljenzése közt hajtatott föl Budára. Az utczán mindenütt nagy tömegek álltak már ekkor s lelkesen köszöntötték a királyt.

A királyné másnap, április 30-án reggel érkezett meg Miramaréból a déli vasút budai pályaudvarába; őt is ünnepélyesen fogadták. A király is kiment a pályaudvarba s a királyi pár nyílt kocsiban hajtatott föl a budai királyi palotába, az úton több ezerre menő közönség éljenzésétől kisérve.

József főherczeg április 29-én délután tekintette meg a kiállítás előkészületeit báró Vécsey József főudvarmester és Libits Adolf központi igazgató kíséretében. Legelőször saját díszes pavillonját nézte meg, aztán gróf Zichy Jenő kiállítását. Majd Darányi földmivelési miniszter és Bedö Albert államtitkár kalauzolása mellett folytatta útját. A történelmi csoportban pedig Alpár Ignácz, Szalay Imre múzeumi igazgató és Hermán Ottó szolgáltak fölvilágosításokkal. A főherczeg a gazdasági csoportnak legnagyobb kiállítója.

József Ágost főherczeg, ki 1894 ősze óta Brünnben lakott, állandóan hazajön Magyarországba. A főherczeg és neje Auguszta herczegnő az ünnepélyekre szintén Budapestre érkeztek s azonnal a kiállítás megtekintésére siettek. A főherczegi pár csaknem két teljes órát töltött a kiállítás területén, nagy érdeklődéssel tekintette meg a király remekül sikerült és már teljesen kész román stilű lakosztályát, József és Frigyes főherczegek és Koburg berezeg pavillonjait, Zichy Jenő gróf őshazabeli gyűjteményét, a történelmi főcsoport ritka becsű gyűjteményeit, stb".

Morelli Gusztáv metszetei a kiállítás reneszánsz palotáiról

Május 2.

Az ezredéves ünnep alkalmából az európai uralkodók és államfők: a német császár, az olasz király, az orosz cár, az angol királynő, a szász király, a dán király, a bajor régens-herceg, a spanyol régens-királyné, a svéd király, a hollandi régens királyné a svájci szövetség elnöke, stb. a legmelegebb hangú üdvözleteket intézték a királyhoz.

A május 2-iki ünnepélyeket a színházak díszelőadása fejezte be: az operaszínházban theatre páré volt, csakis meghívott előkelő közönséggel, a nagykövetekkel. A király és az uralkodó ház tagjai az operaszínházban jelentek meg, hol Erkel Ferenc Szent István operáját adták, melynek negyedik felvonásába történelmi jeleneteket ábrázoló élőképeket szőttek. A király és az udvar esti fél 8 óra után érkezett. A középen levő nagy udvari páholyhoz még a mellette levő páholyokat is hozzá vették, s itt helyezkedett el az uralkodó család egy része, közepén a király; második része az inkognito páholyban és József főherceg páholyában foglalt helyet. Az egész nézőtéren csupa egyenruha és díszmagyar s ragyogó női toilettek látszottak.

A második felvonás után az udvar visszavonult teához, de a harmadik felvonásra ismét megjelent, s egész végig ott maradt. A történelmi képeket nagy tetszéssel fogadta a közönség. Végül következett az apotheozis. A színpad közepén hatalmas géniusz tartotta az örök dicsőség sugárkoronáját a király és a királyné életnagyságú szobrai fölött. A szeretet, a hit és remény személyesítői állták körül a két szobrot, amelynek talapzatánál a magyar nemzet minden egyes rétegének egy-egy képviselője, vagyis az egész magyar nép állt, mindegyike az operaház egy-egy magánénekese által személyesítve. Egyszerre előlépnek mind és fölhangzik a himnusz: lsten áldd meg a magyart! E szónál fölemelkedett az egész díszes, előkelő közönség üléséből, a fényes földszinti közönség háttal fordult a színpadnak, a királyi páholy felé hajol. Fölállt maga a király és a királyi család valamennyi tagja és így állva hallgatták a nemzeti himnuszt.

Amint a himnusz véget ért, a közönség harsány éljenzéssel hódolt a királynak, aki szíves üdvözlettel köszönte meg a lelkes ovációt. Azután kilépett a páholyból, a lépcsőházban Nopcsa Elek kormánybiztosnak megelégedését fejezte ki és valósággal meg is köszönte a szép előadást.

A nemzeti színház díszelőadására Jókai drámáját, a Szigetvári vértanúkat választották, ez elébe pedig Rákosi Jenő írt Ezerév című alkalmi prológot, fényes jelenetekkel. Az Idők szelleme fölidézi a magyarok ősanyját, Emesét, aki vádolja az Időt, hogy az ő gyermekeinek, a magyaroknak, gyásznál és siralomnál egyebet nem juttatott. Az Idő bűvös pálcát nyújt át neki, mondván, hogy idézze fel hát a nemzet tragikus alakjait, akik idő előtt nagy véres és gyászos harcokban léptek le az élet színpadáról az örök enyészetbe. Emese hívására egymás után kilépnek a homályból: Szent Imre herceg, IV. Béla király, Hunyadi László, Dózsa György az izzó koronával a fején és II. Lajos, elmondván, rövid szép szavakban gyászos életük, küzdelmük és haláluk történetét. Most a szellem a pálcát megfordítja Emesével és dicsőséges apotheozis gyanánt sugárözönben megjelennek a költők, Nagy Lajos király diákja, Mátyás király diákja, Balassa Bálint, Bessenyei György és Vörösmarty Mihály, jelképezvén a nemzet nagyságát, diadalait s örömteljes, vidám napjait. Végül kibontakozik a fényárból a magyar cimer, amelyet kerubok koronáznak meg, ami Emesét végképen kibékíti és leborul előtte, mialatt a himnuszt énekli egy láthatatlan énekkar. Emesét Jászai Mari ábrázolta. A színkörökben is történelmi tablók, alkalmi díszelőadások voltak ez estén.

Május 3.

Már e hó 2-án is kivilágították a főváros azon részét, mely Budáról az operaszínházhoz vezet. Az általános kivilágítás május 3-ikán volt. Az egész város fényárban tündökölt. Egyes paloták, házak, a középületek gázzal, villamos fénnyel voltak világítva. A mécsesekkel és lampionokkal való világításra is nagy előkészületeket tettek, de a heves szélben azok nagy részét meg nem lehetett gyújtani. Az utcákat óriás tömegek lepték el, kivált a Duna-parton volt nagy a tolongás, honnan a Gellérthegyen rendezett tűzijátékot nézték, ami majd egy óra hosszat tartott.

A király, a főhercegek és főhercegnők 9 óra után végigkocsiztak a városon, mert gr. Festetich Tasziló estélyére mentek a múzeum mögötti Festetich-palotába. A király 10 órakor érkezett oda s háromnegyed órát töltött az estélyen.

Május 4.

Déli 1 órakor nyílt meg az új műcsarnok, a képzőművészetek kiállítása, mely magában foglalja a magyar festészet, szobrászat jelenét, de egyszersmind az elhunyt jeles művészek műveiből is igen sokat, valamint az utolsó tíz év nevezetesebb alkotásait. Körülbelül 1200 a kiállított művek száma 335 művésztől. Ezekből 700 festmény, 80 szobormű s 400 épületrajz és terv. Az impozáns kiállítás fényes tanúságtétele, hogy alig három évtized alatt mily gyorsan és magasra fejlődött a magyar képzőművészet. Az új műcsarnok minden helyisége tágas és felülről világított. A festmények kilenc nagy termet töltenek be.

A Király-pavilon a millenniumi versenypályán

A király a főhercegek kíséretében jelent meg. Ő felségét Wlassics közoktatásügyi miniszter fogadta üdvözlő beszéddel. A király válasza ez volt: "Örömmel jöttem a művészek ezen új hajlékának felavatásához, s őszintén kívánom, hogy az a szépen fejlődő magyar képzőművészetnek újabb lendületet adjon a további felvirágzásához".

Wlassics miniszter bemutatta ő felségének Szmrecsányi Miklós osztály-tanácsost, dr. Ambrozovits Dezső titkárt, Bihari Sándor festőművészt, Zala György szobrászt, Keleti Gusztáv igazgatót és Steindl Imre műegyetemi tanárt, akik ő felségét a kiállítás egyes részében kalauzolták.

A király Jókaival váltott ezután néhány szót. A király szemléje alatt több művészt bemutattak. Ő felsége egyes képeket sokáig nézett s mindenikre volt megjegyzése vagy dicsérete. Egy kisebb, vidám szobornál a király a művész után kérdezősködött, s erre bemutattak egy honvéd káplárt, Teltsch Edét, aki most tölti önkéntesi szolgálatát.

A műcsarnokból a király a főhercegekkel átment a Munkácsy-pavilonba, hogy megtekintse az Eccehomo festményt. A művész fogadta a bejáratnál a királyt, ki élénken tudakozódott, hogy mikor tér haza. A nagyhatású festmény előtt sokáig időzött a fejedelmi társaság.

Dániel Ernő kereskedelmi miniszter esti 6 órakor nagy ebédet adott a Park-klubban. Meg voltak híva a közös- és osztrák miniszterek, a diplomáciai testület, az országos méltóságok, a főváros polgármesterei, a képviselők, a tábornoki kar. A háziasszony tisztjét a miniszter neje szeretetreméltón teljesítő. Az ebéd alatt csak egy áldomás volt, melyet Dániel miniszter mondott a királyra.

Ezután gr. Apponyi Lajosnak Andrássy úti palotájában gyűlt össze az előkelő világ. A magyar udvarnagy estélyét a király és az uralkodó család tagjai is kitüntették megjelenésükkel. A király fél tízkor érkezett, derülten beszélgetett a vendégekkel és hölgyekkel, s háromnegyed óra múlva távozott. A főhercegek és hercegnők 11 óráig maradtak ott.

Május 5.

A Budapesten állomásozó helyőrség, honvédség és tüzérség, május 5-ikén kivonult a budai vérmezőre. A ritka látvány rengeteg közönséget gyűjtött. Összesen 17.000 katona fölött tartott szemlét ő felsége reggel 9 órakor. Az uralkodó család tagjai itt is megjelentek. A szemle és a katonaság elvonulása 10 óra utánig tartott.

Ezután a külföldi nagykövetek és követek testületileg megjelentek a budai királyi lakban ő felsége előtt, velük Locatelli a pápa külön képviselője. A diplomáciai képviselők, fejedelmeik, illetőleg az államfők és kormányaik nevében üdvözölték ő felségét, mint Magyarország királyát az ezredéves ünnep alkalmából. A diplomáciai kar képviselői, kiket ő felsége együttes kihallgatáson fogadott, sorban, egymás után teljesítették e feladatot. Nigra gróf, az olasz nagykövet, mint a diplomáciai kar doyenje, elsőnek tolmácsolta fejedelme és kormánya szerencsekívánatait Magyarország királyának. A király ő felsége igen szíves szavakban köszönte meg az üdvözlést: a külképviseletek főnökeinek megjelenésében magyar királyságának ezredéves ünnepén a külhatalmasságok rokonszenvének és barátságának kifejezését látja és a jó viszony bizonyítékát, amely köztük és a monarchia között fennáll. Az üdvözléseknek és ő felsége válaszának ép oly szíves, amily ünnepélyes jellege volt.

Este a királyi lak termei fénypompában úsztak. Az ország előkelősége gyűlt itt össze az elfogadó estélyre. Mindenfelé ragyogás, rendjelek, gyémántok, ékszerek, egyenruha, díszmagyar, suhogó selyem és bársony. A képviselők is igen nagy számmal jelentek meg. A fogatok esti 7 órától szakadatlanul robogtak a város minden részéből Budavárba.

Kilenc órakor tárultak föl a nagy terem szárnyas ajtai, s megjelent az udvar. A király karján vezette a királynét, ki most is feketébe volt öltözve, de magyar viselet szerint. Utánuk párosan a főhercegek és főhercegnők. A király az urakhoz fordult, a királyné a palotahölgyekhez, s cerclet tartottak.

A király sokáig társalgott, a királynénak pedig a fehér teremben gr. Andrássy Aladárné, a királyné főudvarmesternője bemutatta azokat a hölgyeket, kik a királynénak bemutatva még nem voltak. A királyi család aztán teára vonult vissza. A teához hivatalosak voltak a nagykövetek, ezek nejei és a palotahölgyek. A királyné a bemutatások után azonnal lakosztályába távozott. A király fél tizenegyig maradt a teánál. A dús buffet 10 órakor nyílt meg a vendégeknek. 11 órakor a fényes társaság szétoszlott.

Május 6.

Déli 12 órakor megjelent ő felsége a kiállításon gr. Paar hadsegéd kíséretében, s az előre megállapított sorrendben tíz pavilont tekintett meg. Frigyes főherceg, Koburg herceg mint kiállítók szintén megjelentek. Ő felsége Frigyes főherceg pavilonját nézte meg először, aztán az erdészeti pavilont, hol Koburg herceg vadászati kiállítása van, a vízépítési pavilont. A bosnyák pavilonban Kállay Béni közös pénzügyminiszter és báró Appel boszniai katonai parancsnok fogadták. A selyemtenyésztési, a meteorológiai, Torontál megyei és több kisebb pavilon következett. A mezőgazdasági kiállítás nagy csarnokában hosszabban időzött ő felsége, s itt Darányi miniszter volt oldala mellett. Itt is többeket megszólított a király.

Az erdészeti pavilon

Ő felsége gr. Karácsonyi Jenőt hosszabb beszélgetéssel tüntette ki. Karácsonyi gróf a kiállításon Torontál megyei uradalmait mutatta be hatalmas oltárszerű emelvényen, szemben a mezőgazdasági csarnok főbejáratával. Különféle gazdasági termények, takarmányminták, gyapjúminták s az uradalomban készült eszközök díszítik a gróf kiállítását. Legjobban magára vonja azonban a figyelmet az emelvény alján felhalmozott fehér zsákocskák sora, amelyek az utolsó postával teljesen fel vannak szerelve a szállításra. Ezekben a zsákokban a híres topolyai rizstelep terményei vannak, amelyekkel Karácsonyi Jenő gróf nagy érdemeket szerzett a magyar mezőgazdaság amaz ága körül. A topolyai rizstelepről van itt héjas, kalászos, lehántott, csiszolatlan, hántott és csiszolt különböző minőségű rizs; rizskorpa, rizsliszt, stb. A topolyai rizstelep néhány év múlva lesz száz esztendős.

Mária Terézia adományozta Arizi tábornoknak, akinek családja kihaltával a rizstelep igen szerencsétlen és sanyarú állapotba jutott úgy, hogy Dél-Magyarországban az egész rizstenyésztés már jóformán névben élt csak s teljesen pangásnak indult. Ekkor vette meg Karácsonyi Jenő gróf a telepet, ahol akkor egy földszintes vályogépületben csiszolták és hántolták a rizst, természetesen igen primitív módon. A gróf teljesen a magyar technika vívmányainak megfelelően szerelte föl a telepet. Hollandiából hozatott gépeket, háromemeletes rizshántoló malmot állított fel úgy, hogy a topolyai rizs ma már szerencsésen versenyez a külföldi rizsbehozatallal részint olcsóbbságánál fogva, részint azért, mert sokkal kellemesebb ízű minden más fajta rizsnél. A topolyai telep földje ugyanis csigatelevény őstermő talaj s nem az a kihasznált mocsaras föld, amiben főleg Olaszország rizsét termelik.

A 300 holdnál terjedelmesebb telepen a rizstenyésztést újabban haltenyésztéssel kapcsolták össze, amelynek szép eredményét élénken illusztrálja gróf Karácsonyi kiállítása a halászati kiállításban. Ő Felsége melegen érdeklődött a gróf gazdasága iránt s elismerését fejezte ki a grófnak buzgó fáradozásáért az elhanyagolt rizstermelés föllendítése körül. A király fél 5 tájban hagyta el a kiállítást.

Este a főváros új színházát, a Vígszínházát nézte meg, Gizella főhercegnő társaságában. Elő­ adták Kozma Andor Prologját. Viharos taps hangzott, mikor a prológ e szavait szavalták: S az ünnepen ragyog, mint a Nap a csillagok között, A legelső magyar ember, A bölcs, a nagy, nemes király!

A Prologot követte az Államtitkár című francia vígjáték, melynek első felvonása után távozott ő felsége. Az igazgatóság nevében Széll Kálmán mondott köszönetet ő felségének a látogatásért. A király így szólt: "Nagyon meg voltam elégedve. A színház igen szép és az előadás is jó".

Ezután még bemutattatta magának az igazgatóság tagjait, kezet szorított az urakkal és Gizella főhercegasszonnyal fogatába ült. A közönség a színház előtt csoportosan várta és éljenezte.

Május 7.

Délelőtt 9 órakor a királyné egész váratlanul megjelent a ki­ állításon Festetich Mária grófnő kíséretében. A történelmi csoporthoz ment egyenesen, hol dr. Czobor Béla fogadta, kinek a királyné megjegyezte, hogy a király ő felsége mondta neki, hogy ez a kiállítás legszebb része. Nyájasan kérte a felséges asszony Czobor Bélát, hogy legyen szíves végig kísérni a csarnokokon. Másfél órát töltött itt a királyné, hallgatva a magyarázatokat, melyek nagyon érdekelték.

Az ősfoglalkozások csarnokában Hermán Ottó vette át a kalauzolást. Megnézte Ő felsége a falut is, s bement a jászkun-szolnok megyei házba. Majd a bosnyák pavilonban időzött hosszabban. A királyné látogatása alatt a közönséget a csarnokoktól távol tartották. Tizenkét órakor távozott a királyné a kiállításból, s ekkor még Munkácsy Ecce homo képét tekintette meg az Andrássy út torkolatában. A művész, ki nem volt értesítve a királyné látogatásáról, nem volt jelen. Ő felsége 20 percig nézte Munkácsy festményét.

Az ezredéves orsz. kiállítás nagy vonzó erejét bizonyítja az a ritka érdeklődés, mellyel a királyi család tagjai s a legelőkelőbb külföldi vendégek is viseltettek iránta. A megnyitási ünnep magas vendégei amíg itt voltak, mindennap kisiettek a kiállítás egy-egy csarnokában felhalmozott kincsek megtekintésére. A főhercegnők is mindennap meglátogatták a kiállítást.

Az udvari ünnepélyek a május 5-iki nagy udvari estéllyel egyelőre véget értek. Az itt időzött főhercegek és főhercegnők május 6-ikán távoztak Budapestről, hogy későbbi alkalommal a kiállítás látogatására ismét visszatérjenek. A királyné még néhány napig itt marad, míg az, hogy a király e hó közepéig tartózkodik itt, melyik nap fog elutazni Budapestről, az még nincs megállapítva.

A királyi család hálaadása a Mátyás-templomban május 3-án
(Jantyik Mátyás rajza)

• Történelem
• Kiállítás
• Városliget
• Parkok