A századfordulóra ért el Budapest - különösen a pesti városrészek fejlődése - olyan mértéket, hogy a változatlan, elmaradott Rácváros feltűnően kirítt társai, más fővárosi negyedek közül. Érthető, ha az 1873-ban átadott és bérpalotákkal szegett Körút, a viszonylag forgalmas Belváros világa, Juhász Gyula bús Babilona erős kontrasztként hatott a falusiasan gubbasztó Tabánhoz, különösen a Gellért-hegyre és a Nap-hegyre kapaszkodó felső részeihez képest.

AJÁNLÓ

Kárpáti Aurél szemével így fest ez az ellentét - most Buda felől nézve:

"Alig öt percnyire innen csillog a Duna s benne a pesti oldal szelíd ívben hajló lámpasora: azon túl a legrafináltabb élet folyik. Ott börzespekulációkkal, esztétikával, dekadens szerelmekkel, a pénz lázával törődnek az emberek, Rabindranath Tagoreról és Ady Endréről beszélnek, Strauss Richardot hallgatják és az albániai táviratokat olvassák; írók, uzsorások, grófok, stréberek, jóllakottak és éhesek, milliomosok és szocialisták, összevegyülve népséggel és katonasággal, zavaros, nyughatatlan káoszban gomolyognak, tülekednek és hullámzanak, itt pedig a Kék ördögben gitár mellett énekli valaki Csokonai ábrándos dalát Tihanynak riadó leányáról s az üvegburás kerti gyertyatartók körül mosolygó kövér polgárok József császárról mondanak csintalan anekdotákat, békésen csendít­vén össze poharaikat".

A tabáni kiskocsmák a sokfelé elbújt, akácos kertű többnyire egyszerű borozók voltak, amelyeknek különös, meghitt és varázslatos hangulata messze földről ide vonzotta a költőket, teátristákat, írókat, festőket. A Tabán messze földön ismert korcsmái, vendéglői a Három 7-es, az Avar, az Albecker, amelynek árnyas fái alatt gyakran üldögélt a város szerte Mesterként titulált Újházi Ede, a Nemzeti Színház legendás színművésze is. Aztán itt működött a Kis balta, a Rudas, a Major vendéglő, az operettben is megénekelt Régi nyár, valamint a Bagyik vendéglő voltak. Mind közül talán a legnevezetesebb volt a Mély pince.

Az egykori Görög utcában helyezkedett el, a nagy valószínűséggel a török hódoltság korában épült alacsony épület, amely két emelet mélységben ereszkedett le a föld alá, óriási fekete tárnává öblösödve. Bolthajtásainak keresztbeépített tégláit nem egyszer csodálták meg építészek, akkoriban. A Mély pince vastag falában befalazott ajtók és ablakok sejtették, hogy valaha itt is kijárata lehetett azoknak a végtelen katakombáknak, melyek a régi legendák szerint az egész Tabánt, sőt állítólag a Gellért-hegy alját is keresztül hálózták, le egészen a Vízivárosig.

Korcsma legutolsó - és hosszúideig való - tulajdonosa volt Krausz Poldi bácsi, akinek alakja számos Krúdy műben is feltűnik, úgy is mint a kikapós és nevezetes Szépvadászné kedvenc korcsmárosa. A Mély pince volt az irodalmárok kedvenc helye, Poldi bácsinál mindig jutott asztala Krúdy Gyulának épp úgy, mint Bródy Sándornak, aki gyakorta rándult el a Rudas Fürdő után egy jó pohár borra.

De politikusok is törzsvendégnek számítottak. Gromon Dezső képviselő úr mellett báró Fejérváry Géza és baráti köre is gyakori vendég volt itt. Mondják számos fontos politikai elhatározás született meg a Mélypince korhadt asztalainál. Állandó vendégnek számított az agg Kálnay László hírlapíró is, aki a Budapesti Hírlapnak Poldi bácsitól küldette el gyakorta a megírt tudósítást. "Akkor legjobb a kocsmába menni, amikor az ebéd íze még az embernek a szájában van" - jegyezte fel Krúdy Kálnay László egyik gyakorta emlegetett mondását. Ma már nem morajlik semerre sem az egykori vigalmak és szomorúságok halk kiszűrődő zajai. A Mélypincét is elsodorta a nagy tabáni átalakulás bontókalapácsa.

A Fehér Sas tér 1910 körül

A Fehér sas tér érdekessége volt, hogy a közepén állt egy kőoszlop, amelyet állítólag már Mária Terézia korában emeltek, bár az oszlopra az 1853-as évszám volt vésve. A legenda szerint ez az oszlop egykor pellengérnek készült, s itt büntették meg a nagyszájú kofákat.

Vendéglő a mély pincéhez

Legendás épület volt a Fehérsas utca sarkán álló egyszerű pincés ház, amelyben egykor a Tabán egyik leghíresebb vendéglője állt: a Mélypince. Sok legenda fűződik hozzá, például az is, hogy a vendéglőt állítólag 1549-ben alapították, amikor még bordélyházként működött. A kisvendéglőnek a legnagyobb hírneve igazából az I. világháború után kezdődött, amikor egy bizonyos Krausz Lipót vette bérbe, akit csak Poldi bácsi néven emlegettek. A nevéből adódik, hogy a ház pincével rendelkezett, azt viszont nem tudni biztosan, hogy hány szinten. Poldi bácsi szerint 3 pinceszint volt: a legalsóból alagút vezetett a Várba, a középsőben befalazott kazamata volt, a legfelsőben pedig a bort tartották. De elvileg csak két szintje volt: az alsó jégveremként, a felső borospinceként funkcionált.

Az egykori Kőműves lépcső

AJÁNLÓ

Itt folyt nyitott mederben az Ördögárok, gyakori áradások nehezítették az itt élők sorsát. Különleges, törökös, szerbes hangulata a bohémeket, művészeket elbűvölte, de a bűzös, szemetes városrész a fejlődő fővárosban sok városatyát ingerelt, lebontásának gondolata többször felmerült.

A Tabán hanyatlásával együtt járt, hogy egyre igénytelenebb lakosság keresett itt szállást, illetve, hogy eredeti lakói mind jobban lecsúsztak. Rétegződött a szegénység: a legmagasabban megtelepültek éltek a legnyomorúságosabban, minden közmű és csatornázás híján.

Játszadozó gyerekek

1878-ban kiszélesítették és befedték az Ördög-árkot, így a szennyvíz már legalább nem a nyílt színen folyt. Végül 1933-ra érett meg a városrész lebontásának terve. Ebben szerepet játszott az Erzsébet híd és a budai körút megépítése, de a városrész szegénysége, nyomornegyed jellege is.

A Margit híd megépítése (1876) után vetődött fel a Budai körút kétségkívül ésszerű eszméje. Ennek azonban főként a Nap-hegy és a Vár közötti házak állták útját. A kisajátítások sok tárgyalást és tervezést követve csak 1910-ben indultak meg, ám a nagyszabású munkálatok véghezvitelét, mint annyi mást, megakadályozta a világháború. A hidak most is, mint egykor, sorsdöntő módon szóltak bele a táj életébe. A Ferenc József híd építése kapcsán tűnt el például a hídfő útjában álló, rozzant Sáros fürdő (1896), s ez indukálta a nagyvárosias Gellért fürdő megépítését.

A mai Gellért rakpart kiépítése, a hegy aljának csinosítása a már korábban eltüntetett Kelenföldi sornak nevezett "rovott múltú" házsor helyén ugyancsak a két híd folyó, illetve várható építésének volt a következménye. Amikor pedig elkészült az Eskü téri híd (Erzsébet híd), akkor elodázhatatlanná vált a szemközti hegyoldal rendezése, a mállékony sziklák megerősítése.

A Szent Gellért-szobrot például - amelynek felállítását összekapcsolták a hegyoldal egyéb munkálataival - Ferenc József ajándékozta "a magyar múlt dicsőítésére a magyar nemzetnek" (kilenc másik szoborral együtt).

A Monarchia egyik fővárosához illő városképformálás, díszlépcsők és falak, sétányok és parkok, a Duna mentén épült bérházak, a hidak drága és előkelő eklektikája kétségkívül elütött a háttérben szendergő falusias negyed jellegétől. Környezete kinőtte a Tabánt, le kellett vetkőznie. Talán ennek a felismerésnek is része van abban, hogy számos nagyszabású Tabán-terv ellenére - Budai körút toronyházakkal, gyógyszálló-negyed -, a parkosítás elképzelése győzött.

Ezzel a lépéssel viszont mindörökre eltűntették Buda történelmének középkori emlékeit...

 

A terület felvásárlása

A közgyűlés elhatározta, hogy a Gellérthegy s a Naphegy egy részének viskóit, ha alkalom kínálkozik rá, lassanként felvásárolja. A vétellel egy bizottságot bízott meg, amelynek elnöke az első kerület elöljárója volt. Ez a bizottság 1890-ig folytatta az alkalomszerű vásárlásokat. Ekkor a tanács elhatározta, hogy a Gellérthegy övezetébe eső viskókat - csak ezekről volt addig szó, nem az egész Tabánról - a kisajátítási albizottság által fogja vásároltatni.

S hogy a tulajdonosokat kényszerhelyzetbe hozza kimondta, hogy az utcákat nem kövezteti, nem seperteti s azon a vidéken egyáltalán nem végez semmiféle közmunkát. E határozat következtében az utcákat felvette a gyom, s a mind gyérebben álló viskók között az élet kezdett kihalni.

Az apró viskók és házhelyek mind sűrűbben mentek át a főváros tulajdonába - 1907-ben már 373 ingatlan volt a gellérthegyi övezetből a fővárosé. Maradt még 82 "megszerzetlen telek". A főváros ezek tulajdonosai ellen pert indított, s a telkek azóta részben egyezségileg, részben ítélet útján a főváros tulajdonába mentek át. A gellérthegyi övezetben tehát van a fővárosnak 455 ingatlana, a közmunkák tanácsának 9, összesen 469. E kisajátított telkekben a fővárosnak körülbelül hat millió koronája fekszik tőkében és kamatokban.

1909-ben merült fel először az egész Tabán szabályozásának a kérdése. Arról volt szó a Közmunkák Tanácsának egyik nevezetes ülésén, hogy a budai körutat az Attila körút vagy az Árok utca kiszélesítésével egészítsék-e ki? Nagy vita fejlődött e kérdés körül. Ekkor szólásra jelentkezett Bárczy István polgármester, aki kijelentette, hogy nagyon meddő az a kérdés, hogy melyik utcát szélesítsék ki: itt nem utcákat kell szélesíteni, hanem le kell rombolni az egész városrészt, s újat kell építeni a helyébe.

A képviselők csak mosolyogtak rá. Azt mondták, nagyon szép terv, csak mondja meg, hogy hol van rá pénz. Mert a Közmunkák Tanácsának - ezt eleve is hangsúlyozták - nincs. Bárczy polgármester azt felelte, hogyha a kormány ad kétmillió előleget az Attila körút és az Árok utca közötti rész rendezésére, a Főváros kész a Tabán lerombolásának és felépítésének összes költségeit fedezni.

Kimutatta, hogy más ész-szerű megoldás a fővárosra nézve el sem képzelhető. Mert ha csak az Árok utcát és Attila körutat, s az ezek közé eső részt modernizálják, akkor a város által már megvásárolt 464 telek tökéletesen el lesz vágva a kisajátított telkek s az Árok utca közé eső rendezetlen területtel. Hiába épít akkor a város a gellérthegyi övezetbe eső 464 telekre új városrészt, ha azt nem tudja az Árok utca és Attila körút szabályozott és modernizált részével szerves kapcsolatba hozni.

A már kisajátított gellérthegyi övezet 464 telke, s az Árok utca között körülbelül 200 apró viskó van. Ha ezt a területsávot - amely a telkek alaktalanságánál fogva semmiképp sem szabályozható - úgy hagyják amint van, akkor ezzel megakadályozzák a már megvett terület szabályozását és kellő értékesítését. Ki vett volna telket ilyen zegzugos utcák szomszédságában?

De máskülönben is, ennek a területsávnak a viskóit is okvetlenül ki kellene az idők folyamán sajátítani, mert azokra az alaktalan telkekre lehetetlenség építési engedélyt adni. Végül maga a közvélemény sem tűrte volna, hogy az Atilla körút fényes palotáinak szomszédságában ilyen kunyhók álljanak.

Rendezési terv 1910-ből

A rendezési terv részlete az Erzsébet hídtól északra

A Közmunkák Tanácsa és Wekerle akkori miniszterelnök belátták Bárczy okoskodásának helyességét. Belátták, hogy itt nem luxus-városrendezésről van szó, hanem arról, hogy egy elhanyagolt, szégyenletesen csúnya városrészt a kényszerhelyzetnek megfelelően a leggazdaságosabban szabályozzanak. Mert ha az egész Tabánt egységesen rendezik, a telkeket a legelőnyösebben alakíthatják és olyan útvonalakat csinálhatnak, amelyek az egész terület összes telkeire a legelőnyösebbek. Az egyik rész modern kiépítése azonnal érezteti érték- megfelelő hatását a többi telekre.

"A tervrajz fényesen igazolja, hogy a Tabán egyike lesz Budapest legszebb és legmodernebb városrészeinek. Vargha László, a főváros egyik legkiválóbb mérnöke maradandó emléket csinált magának e zseniális szabályozási tervvel. Számításai szerint a szabályozás maximális deficzitje hat millió lesz. De könnyen meglehet, hogy egy krajczárjába sem fog kerülni a fővárosnak. Minden a telkek értékesítésétől függ. Nem kevesebb mint 40.000 négyszögöl telek kerül eladásra. A jövő évben már megkezdik a Tabán lerombolását. Egy kis vidéki városka fog elpusztulni a föld színéről, 718 apró muskátlis viskó, hogy helyet adjon széles avenuekuek, tereknek, parkoknak, lankás hegyi utaknak s mesebeli villáknak és kerteknek"

 

A Tabán bontása

"Amikor komoly veszély kezdte fenyegetni ezt az ösztönösen festőivé alakult városrészt, fes­tőink és költőink rávetették magukat erre a témára - írja -, amely nem volt ismeretlen nagya­páink és dédapáink korában sem, csakhogy ők Ponson du Terrail témákat találtak a Tabánban, a prostitúció és bűnözés fészkében. A Gellérthegy felé húzódó rész a borzalom és betegség tanyája volt" - írja Siklóssy László 1930-ban.

A házak, viskók állapota romlani kezdett, járványok, fertőzések ütötték fel a fejüket. Fél évszázadnyi tervezgetés után végül 1933-ban nekiláttak a városrész bontásának. A bontás hírére felhördült a főváros lakossága és a gyakorta itt tanyázó művészvilág. Nem értették, hogy miért kell ezt a romantikus, vidékies, helyenként mediterrán hangulatú macskaköves utcákkal, sikátorokkal tarkított városrészt lebontani. A bontás hírére festők jöttek ide és próbálták még az utolsó pillanatban megörökíteni a városrész hangulatát. A bontás után csak a Duna-parti házsor, néhány műemlék ház és két templom maradt épen.

A múlton való borongás­hoz legvégül az elmúlás, sőt a kimúlás édesbús hangulata társul:

"Ám egyszer véget ér a nóta,
A végzet mindent elsodor;
S ki itt állsz századévek óta,
Maholnap rád kerül a sor.
A csákány döng, a balta koppan,
Kimúlsz egy zordon éjszakán –
De színes képen, víg dalokban
Örökkön élsz majd, vén Tabán" - írta Bodrogh Pál.

A végső bontási periódus 1932-35 között volt. Ekkor egy keskeny Duna-parti rezervátum kivételével folyamatosan tüntették el az épületeket. Ebben az időben, 1933-34-ben fényképezett egy ismeretlen amatőr fotós, hogy az utolsó pilla­natban rögzítse üveglemezein, ami még látható a pusztuló városnegyedből. Úgy tetszik, nem fotóművészi, hanem dokumentáló elszántság vezette, talán elsősorban a régi építészeti formák iránti érdeklődés. A kétszáznál több felvétel azt a törekvést tükrözi, hogy lehetőleg minden házról maradjon kép.

A szakirodalom a városnegyed lebontását 1933-ra befejezettnek tudja, addig a precízen datált és feliratozott képek tanúsága szerint ez évben, de még 1934 elején is számosan laktak a megroskadt házakban, s működtek üzletek, vendéglők. Az élet nem egycsapásra, hanem fokozatosan távozott a Tabánból.

Az egyik elképzelés a Gellért-hegyi emlékműről és a jövőbeni Tabánról

A fővárosnak többféle ötlete is volt a terület hasznosítására: felmerült, hogy egy modern fürdőcentrumot lehetne itt létrehozni, esetleg egy kertvárosias jellegű villasort a módosabbaknak. Végül 1935-37-ben ideiglenes jelleggel parkosították a terültet, majd pályázatot írtak ki a gyógyfürdők mellé építendő szállodákra.

Vágó József terve a tabáni negyedről

Vágó József 1933-ban maga is részt vett a Tabán rendezésére kiírt pályázaton. Kamarai tagság hiányában nem indulhatott hivatalosan, de bízott abban, hogy a javaslatait így is figyelembe fogják venni komoly szakmai tekintélye miatt. Terve tényleg nagy sikert aratott a pályázati anyagokból 1934 januárjában rendezett kiállításon. Ennek ellenére még tovább dolgozott a tökéletesítésén, majd a következő négy évben az egész főváros rendezési tervét kidolgozta.

"Mintegy kapuja az egész jobbparti városrésznek. Az Erzsébet-hídon át itt kapcsolódik legintenzívebben a két városrész élete" – foglalta össze a Tabán városszerkezeti jelentőségét.

Vágó József Attila körút-terve a Tabánban

Vágó ugyanilyen fontosnak tartotta a városrészt esztétikai szempontból is: "A környező Gellérthegy, Naphegy, a Várhegy az impozáns Királyi-palotával, valamint a Duna közelsége e kis völgykatlant Budapest különleges és semmilyen más világvárosban föl nem található természeti szépségeinek gyűjtőpontjává emelik".

Ez az egyedi fekvés volt az oka annak is, hogy a főváros már az I. világháború előtt elhatározta az eredeti földszintes, egyemeletes beépítés lebontását, ami aztán a harmincas évek elejére, közepére meg is történt, majd ideiglenesen parkosították a területet.

Vágó József tervei szerint körülbelül a Dózsa György tértől a Dunáig – a Krisztina körút és az Attila út mai kettőse helyett – az Attila körút jött volna létre, amely a pesti körutakhoz hasonlóan egy egységet alkotott volna a Margit és a Krisztina körutakkal. Az Attila körút, amelynek Vár felőli oldalára hipermodern, teraszosan lépcsőző homlokzatú épületeket álmodott meg, a Gellért-hegyhez közeli részre pedig családi ház jellegű teraszházak sorozatát, az Erzsébet híd budai hídfőjénél – a Hegyalja úttal együtt – monumentális indítást kapott volna. Ehhez Vágó egyéb kiigazításokat is tett volna:

"A hídfő túlságosan nekifut a hegynek. Ezért az alsó rakpart parkírozott területének egy része a hídfő nívójára feltöltendő, hogy itt a forgalom lebonyolítására több hely legyen és különösen, hogy a Tabán területéhez közvetlenebb legyen a kapcsolat".

Dr. Gárdonyi Albert, a Főváros főlevéltárosa így ír a Tabánról az "Ötven esztendő Budapest történetéből" című művében:

"Míg a főváros pesti oldalának szépítése az állam hathatós támogatásával nagymértékben haladt, addig a budai oldal a várhegy kivételével nem részesült a megérdemelt figyelemben. Pedig a budai városrészek közül különösen a Tabán szorult volna rá a gondozásra, mert az Eskü-téri híd felépítésével közel jutott a főváros szívéhez, s apró házaival és görbe utcáival erős ellentétben állott a gyönyörűen ki épített Pesttel. Minthogy arra nem lehetett számítani, hogy a tabáni háztulajdonosok a saját erejükből fogják a városrész újjáépítését megindíthatni, a közgyűlés vette gondjaiba a kérdést, s 1907 július 5-én elhatározta, hogy az Árok-utca vonalán új körutat létesít, a munkát azonban a kormány által a budai körút kiépítésére rendelkezésre bocsátott előlegből kívánja végrehajtani.

A tárgyalások folyamán merült fel azon terv, hogy a Naphegy és Gellérthegy között elterülő egész városrészt szabályozni kellene. A terv rokonszenves fogadtatásra talált, s az. 1909 julius 6-i közgyűlés magára vállalta annak végrehajtását. Tekintettel azonban a nagy költségekre, a közgyűlés azt kívánta, hogy az 1908. évi XLV1II. törvénycikkel az Attila-körút rendelkezésére kijelölt két millió koronán kívül további három millió korona államsegély bocsátassék rendelkezésére. Ámbár a kormány a kívánságok teljesítését megtagadta, a kisajátítási eljárás megindult s az 1910 december 23-iki közgyűlés nem csupán az ehhez szükséges 2,612.000 koronát szavazta meg, hanem további kisajátításokra is felhatalmazást adott a tanácsnak. A kisajátítások valósággal tovább folytak, a régi rozoga házak lassankint eltűntek, a Tabán újjáépítése azonban mindeddig elmaradt, mert a világháború folyamán az építkezési tevékenység teljesen megakadt".

Bontás alatt a Tabán

A Középkor és az Újkor találkozása

A Tabán az 1930-as évek végén, a nagy városrész-bontás után (helyén ma erdő van)

Csakhogy közbejött a második világháború, ami jelentős károkat okozott a meghagyott épületekben. Ezeket a romokat aztán 1945 után elbontották – többek között a Rác-templomot is. A fürdőcentrum terve végleg lekerült a napirendről, és a korábban kialakított parkot tekintették végleges megoldásnak.

A Tabán 1941-ben

A Tabán 1942 telén

A Tabán 1943 nyarán

Háborús pusztítás 1945-ben

A Rác fürdő és a templom 1945-ben

1966-ban az Eszperantó Kongresszus alkalmával helyezték el az Eszperantó Emlékművet és kutat, Kőfalvi Gyula és Pfannl Egon munkáit, a parkot is ekkor nevezték el Eszperantó parknak. Itt áll Ludwig Zamenhofnak, az eszperantó mozgalom megteremtőjének szobra, melyet közadakozásból állítottak az 1966. évi budapesti világkongresszus emlékére 1986-ban. (Gyenes Tamás – újraöntve, 1996, Sarkadi Mária).

Az egyesítés hatására indult el Óbuda valódi polgárosodása is, társadalmi és településképi értelemben egyaránt. Ez az időszak Krúdy kora, a romantikus kerthelyiségek méltán váltak a Tabán lebontása után a főváros kedvelt szórakozóhelyeivé.

A Monarchia legszebb szerb ortodox templomát, a tabáni Szent Demeter templomot a II. világháborúban találat érte, tetőzete beszakadt. 1949-ben az egyébként viszonylag épségben maradt épületet Sztálin 70-ik születésnapjára lebontották. Mára csak a török kori kupolacsarnokot is őrző Rudas és Rác fürdő, az Arany Szarvas-ház, a tabáni Alexandriai Szent Katalin-plébániatemplom, mellette, az Apród utcában a Virág Benedek-ház és a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum épülete, a Döbrentei utcában három, az Attila úton és a Czakó utcában egy-egy műemlék ház maradt ránk az egykori, legendásan romantikus hangulatú Tabánból.

Jelentős része zöldterület. A területet északról lezáró, Duna-parti Ybl Miklós teret híres építészünk, Ybl Miklós alakította ki a XIX. század végén. A meglevő tárgyi, írásos és képi emlékeket a Tabáni Helytörténeti Gyűjtemény és Dokumentációs Központ gyűjti, őrzi és mutatja be.

AJÁNLÓ