Benedek Dezső (született Berger Dezső) építész, építési vállalkozó, fővárosi képviselő.
Berger Ferenc posztókereskedő és Meisels Rozália
fiaként született, izraelita családban. Nevét 1893-ban Benedekre
magyarosította. 1897. április 15-én Budapesten feleségül vette a váci
születésű okrogi Zhuber Ilona Anna Olgát, akivel élete végéig
házasságban éltek.
Műegyetemi tanulmányait megszakítások és szakváltások jellemezték. A
Magyar
Királyi József Műegyetemen az 1887 és 1890 között beiratkozott
mérnök szakos hallgató volt, az 1890-91. tanévben pedig kilépett
hallgatóként tüntették fel az egyetemi évkönyvben. Ennek ellenére az
1891-92. tanévben is beiratkozott hallgató volt mindkét félévben,
viszont a kilépési szándékot újból megjelölték. Az 1894-95. tanévben
újra a mérnöki karon tanult, de csak egy szemesztert. 1904-ben tűnt újra
fel a műegyetem évkönyvében a neve, ugyanis az 1904-1905-ös tanév
mindkét félévében aktív hallgató volt, immár az építész karon. Építészi
oklevelét végül 1905-ben szerezte meg.
Már diplomája megszerzése előtt, 1898-tól dolgozott építési
vállalkozóként. Az első, Benedek Dezső tervei szerint elkészült
épületeket az 1900-as évek elejéről ismerjük.
Elnöke volt az Erzsébetvárosi Polgári Kaszinónak. A politikában is
szerepet vállalt: Külső-Erzsébetváros képviselőjeként beválasztották a
törvényhatósági bizottságba. Az 1920-as évek elejétől a Vázsonyi
Vilmos-féle Nemzeti Demokrata Polgári Párt vezetőségének tagja lett.
63 éves korában hunyt el agyvérzésben. A
Farkasréti temetőben
helyezték örök nyugalomra, az unitárius egyház szertartása szerint.
Ágostai Evangélikus Egyház székháza
Építőbank székháza
Keleti Lajos bérháza
Schuler-villa
Magyar Tisztviselők Takarékpénztára Rt. bérháza