Weinberger József néven született. Zsidó származású magyar építész, a magyarországi szecessziós építészet kiemelkedő alakja, testvérével, Lászlóval számos jelentős épület tervezője. Testvérei Vágó Béla színész, rendező és Vágó Géza színész, színműíró. Fia Pierre Vago építész.

AJÁNLÓ

Kilencgyermekes család utolsó előtti fiaként látta meg a napvilágot, Nagyváradon. Szülei asszimilálódott zsidó polgárok voltak. Édesapjának, Mihálynak, aki eredeti Weinberger családnevét Vágóra magyarosította, építési vállalkozása nem volt sikeres, így a család később Budapestre költözött. József csak azután követte őket, hogy 15 évesen szülővárosában befejezte az alsó középiskolát. Már fiatalon elhatározta, hogy építész lesz, két évvel idősebb bátyja, László nyomdokaiba lépve.

A Budapesti József Műegyetem építészkarának hallgatójaként az egyetem által elvárt historizáló stílusban tervezett, gyakorlatot azonban a szecesszió hazai mestere, Lechner Ödön irodájában szerzett. Hosszabb időt töltött Olaszországban, majd még diplomamunkájának leadása előtt, 1900 elején Párizsban dolgozott három hónapot a világkiállítás magyar pavilonjának építésvezetőjeként (a tervezés Bálint Zoltán és Jámbor Lajos munkája volt). Valószínűleg ekkor ismerkedhetett meg a kortárs francia építészettel. A diplomázás után testvérét követve Alpár Ignác ("Lechner legnagyobb riválisa”) irodájában helyezkedett el, és két évig ott dolgozott. Részt vett az iroda több historizáló nagy műve, így a Szabadság téri Tőzsdepalota vagy az Osztrák-Magyar Bank (ma Magyar Nemzeti Bank) székházának, valamint a Vajdahunyad-vára állandó formára történő átépítésének tervezésében. Eközben önállóan is sikereket ért el: 1901-ben Gerey Ernővel közös munkája, egy színház terve ezüstérmet kapott a Magyar Mérnök- és Építész-Egylet évi nagypályázatán, a következő évben pedig aranyérmet nyert el önálló munkájával, egy (francia hatást mutató) pályaudvar tervével.

1902-ben, miután főnöke heves szakmai vitába keveredett a Vágó által különösen tisztelt Lechner Ödönnel, otthagyta Alpárt, és közös irodát nyitott testvérével, Lászlóval. Ez 1911-ig állt fenn, és mivel minden ekkor született tervet közösen írtak alá, nem tudni pontosan, melyikőjük milyen szerepet töltött be.

Legtöbb közös munkájuk budapesti bérház, ilyen a legelső is, az erzsébetvárosi Síp utca 16. szám alatti, 1902-ből. Míg nagy pályázati terveik (például: az Aradi Vértanúk Emlékmúzeuma, 1901–1902; a szabadkai városháza, 1905; a budapesti Rudas és Sáros fürdő, 1905) kifejezetten Lechner hatását mutatják, addig megépült házaikon egyre inkább eltávolodnak a magyaros szecessziótól, az Otto Wagner által képviselt geometrizáló irányba. Ezt mutatják a Visegrádi utcai (1903), valamint az 1905–1906-ban felépült Mester utcai, Boráros téri házak, és a szintén ekkor elkészült Gutenberg-otthon. A két építész hatását egyébként ők maguk is elismerték és számon tartották.

Ez a két Vágó első, nagy visszhangot keltett közös műve, amelyen a Magyarországi Könyvnyomdászok és Betűöntők Segélyező Egylete által kiírt pályázat első díját elnyerve kezdtek dolgozni, 1905-ben. Az 1907-re elkészült, impozáns, tágas és visszafogottan díszített épületben 38 bérlakást helyeztek el, valamint az építtető egylet helyiségeit, egy kávézót és egy színháztermet. Ideköltözött maga Vágó is, feleségével, Lénárt Gitta énekesnővel, akivel 1909. május 5-én Budapesten, a Józsefvárosban házasodtak össze. Egészen 1919-es emigrációjukig laktak a házban, itt született fiuk, Péter is. Az ötödik emeleti lakásból csigalépcső vezetett fel a legfelső szintre, a Vágó-építésziroda műtermébe. A Vágó fivérek közül még hárman választották lakóhelyéül a házat, köztük László.

A Gutenberg-otthon tervezése közben József egy másik nagyléptékű munkán is dolgozott. 1904-ben ugyanis, testvérével közös cégét megtartva, belépett Quittner Zsigmond irodájába. Bár a terveket minden alkalommal az irodatulajdonos szignálta, a művészettörténet cáfolhatatlannak tartja, hogy Vágó vezető szerepet vállalt az 1907-re felépült budapesti Gresham-palota tervezésében – annál is inkább, mivel annak számos részletformája megjelenik Vágó saját munkáin is.

A Vágó-testvérpárnak 1906-ban készül el első középületük, az Erzsébet téri Nemzeti Szalon. Ez nagy sajtóvisszhangot kavar, ugyanis Hauszmann Alajos historizáló kioszkját építik át a legmodernebb formákkal kiállítóhellyé, a bécsi Sezession méltó budapesti párjává. A belsőben a kor fontos művészei: Nagy Sándor, Körösfői-Kriesch Aladár és Róth Miksa kapnak szerepet, akik az építészek visszatérő alkotótársaivá válnak. 1908-ra készül el egy újabb középület, a formajegyeiben a Nemzeti Szalonhoz hasonló Városligeti Színkör. Mivel itt befektetett pénzüket Vágóék öt év alatt sem kapják vissza, 1913-ban saját működtetésbe veszik a színházat.

Utolsó jelentős közös munkájuk a Dohány utcában elkészült Árkád Bazár, azaz Késmárky és Illés Játékáruháza és bérháza. A sarokház nyilvánvalóan a bécsi szecessziós építészet legfrissebb eredményeinek ismeretében készült, és mint ilyen, a korszak legfontosabb hazai alkotásai közé tartozik. Jellegzetes, a pécsi Zsolnay porcelángyárban készült homlokzati díszítése részben a mai napig megmaradt.

József és László 1911-től önállóan dolgoztak tovább, de a jó személyes (és olykor szakmai) kapcsolat megmaradt közöttük. Utolsó nagy közös sikerük az 1911-es római nemzetközi építészeti kiállításon közösen elnyert aranyérem.

Az 1910-es évek első felében Vágó hajdani mestere, Lechner Ödön munkatársaként dolgozott egészen annak 1914-es haláláig. Vélhetően szerepet vállalt Lechner pozsonyi munkáinak tervezésében, az Irányi utcai Vermes-ház, valamint a Vajda Péter utcai iskola terveinek elkészítésében, és egészen biztosan közösen dolgoztak a kőbányai Szent László Gimnázium tervein. Vágó nem csupán munkatársként segítette az idős, erre az időszakra a nagy megbízásokból méltatlanul kizárt mestert: lakást szerzett neki a Gutenberg-otthonban, 1911-ben találkozót szervezett Lechner és Otto Wagner között, mestere halála után pedig annak kávéházi adósságait is kifizette.

Az ebben az időszakban készült, de nem Lechnerrel közös munkái a kortárs bécsi építészet hatását tükrözik. Legfontosabb, máig álló házai közül kiemelkedik a Schiffer Miksa építési vállalkozó számára tervezett budapesti villa, amelyet Vágó a kor haladó képzőművészeivel együttműködve, afféle „Gesamtkunstwerk” módjára valósított meg 1910-12 között. Hasonló jelentőségű, egyben a hazai villaépítészetben is kiemelkedő jelentőségű mű volt a Schiffer partnere, Grünwald Mór számára tervezett budai villa, amely a második világháborúban megsemmisült. Ugyancsak kiemelkedő jelentőségű munkája a Lipótvárosi Kaszinó nyári helyisége, amelynek Vágó által tervezett enteriőrjei nemcsak a hazai, de a nemzetközi sajtóban is igen pozitív visszhangot kaptak.

1918-ban a kommunista forradalmat követően Vágót a Nemzeti Lakáshivatal vezetőjének nevezték meg, majd az 1919-es Tanácsköztársaság létrejöttét követően az Építészeti Direktórium vezetője lesz. E minőségében a lakáshiány megoldását tekinti legfontosabb feladatának, és a rendelkezésre álló rövid idő alatt nagyszabású építkezéseket készít elő. Hivataláról még a kommün bukása előtt lemondott; szerepvállalása azonban Vágó számára ezt követően ellehetetlenítette a magyarországi munkavégzést: soha többet nem vették fel a magyar kamarába. 1919-ben családjával együtt Olaszországba emigrál.

Rómában telepednek le, ahol az építész Giuseppe Vago néven próbál új életet kezdeni. Eleinte más irodáknak dolgozik névtelen asszisztensként; a családot felesége énekesnői bevételei tartják el. Emellett Vágó önszorgalomból készít nagyléptékű terveket (például kertvárost Rómába), és több nemzetközi pályázaton is indul – többnyire sikertelenül. A római évekből egyetlen megvalósult munkája az Hôtel de la ville szálloda, amely egy régi palota átépítésével és bővítésével keletkezett.

1926-ban a szinte teljesen elszegényedett Vágó visszaköltözik Budapestre, hogy testvére irodájának segítségével indulni tudjon a Népszövetség székházára kiírt pályázaton. Ez a család szétszakadásához vezet: felesége Rómában marad, fia pedig Párizsban tanul tovább (a házaspár később elválik, Vágó Magyarországon újranősül). Vágó négy hónapot tölt a tervek elkészítésével, de munkája végre eredményes lesz: nyolc másik építésszel együtt tervét első díjjal ismerik el. A pályázati sikert azonban nem követi valódi eredmény: a következő években Vágó idejének és energiájának jelentős részét a Budapest–Párizs–Genf közötti ingázás, a szintén első díjas Le Corbusier által indított, a rágalmakat sem nélkülöző médiahadjárat, valami a többi tervezőtárssal való hadakozás emészti fel. A megvalósult épületen a nagyterem, valamint a könyvtár kialakítása köthető hozzá, a végleges, neoklasszicista homlokzat azonban teljesen az ízlése ellen való: ő a modern hangvételt pártolta volna.

Visszaköltözését követően a kamara többszöri kérése és a nemzetközi siker ellenére sem veszi vissza soraiba, így csak elvétve tervezhet. A telefonkönyvben úgy szerepel: „Vágó József magánzó, a Népszövetség genfi palotájának tervezője”.[10] Ekkoriban épület házai közül a legfontosabb az 1934-ben modern stílusban épített Városmajor utcai lakóház dr. Basch Lóránt számára. Emellett könyveket ír: 1930-ban jelenik meg Városokon keresztül című munkája. 1934-től foglalkoztatja Budapest városrendezése, eleinte a Tabánra szorítkozva, majd a város teljes területére; e munkáját Budapest művészi újjáépítése című könyvében összegzi. Bár a rendkívül alapos és átgondolt terveket 1936-ban a Nemzeti Szalonban és az 1937-es párizsi világkiállításon is bemutatja, itthon mégsem kap megbízást. Végső elkeseredésében újra az emigráció mellett dönt. Utolsó éveit súlyos betegségtől gyötörve a franciaországi Salies-de-Béarn kisvárosában tölti, ahol a Jövő városa című, átfogó építészeti-urbanisztikai koncepción dolgozik.

AJÁNLÓ

Gutemberg tér 3 (Gutemberg Otthon)

Szent László Gimnázium

Honvéd utca 4. (Neuschlosz-bérház)

Visegrádi utca 17.

Boráros tér 3.

Mester utca 3.

Dohány utca 24.

Népszínház utca 25.

Vörösmarty utca 4.

Városmajor utca 45.

AJÁNLÓ