A Szent István-bazilika vagy Lipótvárosi plébániatemplom római katolikus templom, Magyarország egyik legjelentősebb egyházi épülete, Budapest egyik legnagyobb idegenforgalmi nevezetessége. A Szent István-kultusz fő helyszíne, névadója a magyar államalapító király, I. (Szent) István, akinek épségben maradt jobb kezét, a Szent Jobbot ereklyeként itt őrzik.
A templom stílusa neoreneszánsz. Méretei impozánsak:
hossza 86 méter, legnagyobb szélessége 55 méter, a beépített terület
összesen 4147 négyzetméter, a kupola magassága 96 méter (megegyezik az
Országház kupolájának magasságával). Jobb oldali tornyában található az
ország legnagyobb harangja, súlya 9 tonna.
A két toronnyal közrezárt, nyugatra néző főhomlokzaton korinthoszi
oszlopfős pilaszterek tartják a timpanont, amelyben Fessler Leó
szoborcsoportja látható, A magyar szentek és Szent Lipót hódolata a
Madonna és a kis Jézus előtt címmel. A timpanon alatti párkányon
olvasható a Szentírásból vett krisztusi mondat: Ego sum via, veritas et
vita (’Én vagyok az út, az igazság, az élet’). A toronyfülkék és a
kupola külső szobrai Fessler Leó, Brestyánszky Béla és Mayer Ede
alkotásai. A torony falfülkéiben Szent Ambrus, Szent Ágoston, Szent
Gergely és Szent Jeromos, míg a kupolatamburon a négy evangélista szobra
látható. A keleti oldalon, a sekrestye- és a Szent Jobb-kápolna
félkörívét koronázó mellvéden a tizenkét apostol, fölöttük pedig
Krisztus alakja látható.
A Szent István-bazilika toronysisakjai
Pest város sokáig jelentéktelen, ritkán lakott,
poros-sáros utcákkal szelt település volt. A törökök 1686-os kiűzése
után is csak lassan indult meg a fejlődés, így évtizedekig alig volt
nagyobb, mint a mai Belváros területe. Városfala tulajdonképpen a mai
Kiskörút vonalán haladt, amelyen három kapun át lehetett átjutni: a Váci
kapun (mai Bajcsy-Zsilinszky út), a Hatvani kapun (mai Astoria) és a
Kecskeméti kapun (mai Kálvin tér). Budára hajóhídon át vezetett az út,
melyet télen a jégzajlások miatt el kellett bontani, s csak a víz
befagyása és a jég megvastagodása után lehetett ismét átkelni a
túlpartra.
A város területének növekedése az 1700-as évek első harmadában indult
meg, amikor a város lakosai szántás alá fogták a falakon kívüli
földeket. Ekkor még nem létezett városrendezési elképzelés, így mindenki
ott vetett ahol akart, illetve ahol földet kapott.
I. Lipót kiváltságlevele 1703-ban nyilvánítja Pestet és Budát szabad
királyi várossá. Pest lakossága már a XVIII. század elején
lendületesebben növekszik Budáénál: amíg Buda lakossága csak
megduplázódott, addig Pest lakosságának száma közel ötszörösére nőtt
ötven év alatt. E növekedés maga után vonta a területi igényeket is, ami
városfejlesztési és rendezési koncepció hiányában lényegében spontán
növekedés volt.
Királyi adományok útján Grassalkovich Antal jogász lesz a legnagyobb
pestkörnyéki földbirtokos, s hogy Pest városa a főként vele folytatott
alku eredményeként jut viszonylag nagy földterülethez, elsősorban a
keleti-délkeleti oldalon a korábbi pesti városhatárig.
Az 1760-as évek végétől azonban már olyan jelentős vásárokat tartottak
Pest városfalain belül, hogy az utcákon szó szerint nem fértek el az
árusok. Idővel a házak már a fal mindkét oldalán - szorosan a falhoz
tapadva - épülnek, így 1789-ben a Váci kapu bontásával elkezdődik a
városfal módszeres eltüntetése.
A városfalon kívül először a földművelők telepedtek meg. Északon, az
Újváros még nem tartozott Pest lakott részéhez, hanem sivár, homokos
terület volt, amelyet gyakran öntött el a Duna. II. József itt kezdi meg
1786-ban Hild János vezetésével a híres
Újépület építését.
A környék fejlődésére élénkítően hatott az 1787-ben létesült hajóhíd,
amely Pestet és Budát kötötte össze. Újváros első rendezési tervét
Schilson János készítette 1789-ben, majd 1790-ben, II. Lipót
koronázásakor a városrészt Lipótvárosra keresztelik.
1796-tól az új nádor, József főherceg kidolgozza Pest és Buda
megújítására vonatkozó terveit, s elhatározza az északi Lipótváros
rendezését. Ebben van segítségére Schilson János építész, akinek tervei
az akkoriban már épülőfélben lévő Újépület és a városfal közötti
területet mértani rendszer szerint osztja fel. Kialakította a mai
Erzsébet tér és a Szent István tér helyét és a környék sakktáblaszerű
úthálózatát. Hild János - aki korábban részt vett az Újépület építésében
- 1805-ben tervet készít a városfaltól a mai Markó utcáig terjedő rész
rendezésére.
A nádor 1808-ban létrehozta a
Szépítő Bizottmányt, amely a klasszicista
építészeti stílus felvirágoztatását, a város egységes stílusú
épületekkel való gazdagítását segítette. E szellemben épült a
Nemzeti
Múzeum és a Német Színház is.
A városrendezési terv már számolt egy nagy templom felépítésével, tehát
a mai Szent István bazilika helyét, a Lipót teret a város nem
parcellázta, hanem az elkövetkezendő fél évszázadban különböző célokra
bérbe adta.
Pest 1764-ben (Waczpaur Lénárd térképe, részlet)
Waczpaur Lénárd 1764-ben készített térképén a
bástyákkal körülvett Pest látható, amelyen már világosan kivehető a
Belváros központja, a Városház tér, de a városból kivezető utak (a Váci
út, a Kerepesi út, a Baross utca és az Üllői út), valamint a
külterületek vízrajza, sőt a mezőgazdaság jellege és a majorok, szőlők
elhelyezkedése is.
Korábban, 1795-ig a
Hetz Színház működött a területen. Az 1787 és 1796
között üzemelő, kétezer férőhelyes "amfiteátrum” működtetője Tuschl
Sebestyén kávéház-tulajdonos volt. Oroszlánok, medvék, farkasok,
szarvasok, ökrök és bikák szerepeltek rendszeresen az előadásokon,
amelyekkel a heccmester vagy a rájuk uszított vérebfalka küzdött meg.
1796-ban a városi tanács a tűzveszélyességre hivatkozva az épületet
lebontatta.
1799-ben egy gazdag pesti polgár mérlegházzá alakíttatta át a színház
épületét, majd később az egész teret használatba vette: raktárakat,
kovács- és kádárműhelyt, kocsiszínt építtetett, még pálinkát is főzött.
Épületei egészen 1846-ig itt álltak, és évekig akadályozták a templom
építését, amit a város vezetése valamiért eltűrt.
Az akkoriban kialakult új városrész, a Lipótváros egyik gazdag polgára,
Zitterbarth János hamarosan kis, ideiglenes templomot építtetett ide. E
templom kisméretű, egyszerű, művészi érték nélküli, valóban ideiglenes
jellegű épület volt. Korabeli vélemény szerint "falusias külsejű,
idomtalan, mansardos födelű" épület volt, amely "puszta létével örökös
figyelmeztetés arra, hogy mielőbb el kell távolítani".
Ugyanakkor az 1817-ben, mintegy ezer hívővel megalakult lipótvárosi
plébánia tagjai már 1805-ben elkezdték a gyűjtést egy komolyabb, nagyobb
templom építésére. 1821-ben nagy mozgalom indult az ügy érdekében, s a
tanács Fellner Benedek pestvárosi polgármester és Steinbach Ferenc
városbíró aláírásával bocsátott ki gyűjtőíveket. Terveket is
készítettek, de azok nem valósultak meg, s jó ideig feledésbe is
merültek. Ezek csak a XX. század végén kerültek elő a levéltárak
mélyéről.
A gyűjtés kezdetben a legszebb eredményt ígérte úgy, hogy a következő
évben már a terv megvalósítására kezdtek gondolni. A városi tanács
1822-ben Schwartz József rajztanítót is fölszólította a templom tervének
elkészítésére. Schwartz a tanácshoz intézett beadványában mentegetődzik:
"minthogy nem vagyok gyakorló építőmester, hanem csak elemi rajztanító,
távolról sem hiszem, hogy tökéletes, vagy egészen kielégítő munkát
készíthetek".
Közel húsz év múltán a kis templom teteje igencsak rossz állapotba
került, falai elhajlottak, amelyek miatt az épületet 1848-ban be kellett
zárni. A Heinrich Hentzi tábornok bombáinak következtében fellépett
tűzvészben a tető ugyan leégett, de a falainak romjai még 1867-ig állva
maradtak.
A Zitterbarth János-féle templom rajza (Carl Vaquez rajza)
és a tér egy 1844-es ábrázolása (feltehetően Blaschnek Sámuel térképe)
A korszak egyházi építkezéseire jellemző volt, hogy a
reprezentatív templomokat kolostorral, iskolával, papneveldével és
egyházi lakásokkal együtt tervezték és építették meg. E koncepcióval
indult a lipótvárosi új templom tervezése is. Az épületet két emeletes
épületszárnyakkal körülvett udvarban helyezték volna el.
A fennmaradt tervek - melyeket Shwartz József rajztanár (1821-22-ben),
Dútrich József (1821-22 körül), Brein Ignác (1821 után), Kasselik Fidél
vagy fia, Ferenc (1829 előtt) készítettek - stílusukat tekintve átmeneti
jellegűek, tükrözik a későbarokk, a tiszta, monumentális klasszicizmus,
valamint a francia forradalmi építészet hatásait.
Schwartz József terve, 1822.
Az alaprajz mind a négy terven centrális, az egyik egyenesen kör
alaprajzú volt, mindegyiket kupola és négy torony kísérte. A tornyok
többnyire a templom sarkain álltak volna, de volt olyan terv is, amely a
kolostorépületet hangsúlyozta a tornyokkal. Magyarországon a jelentős
épületek építészeti hangsúlyát a korai középkortól hagyományosan a
tornyok adták meg, akár világiak (kastély, városkapu, városháza), akár
egyháziak voltak.
A kupola - mely korábban a koraközépkori bizánci templomok
jellegzetessége volt - a nyugat-európai építészetben szinte teljesen
eltűnt. Csupán az olasz reneszánsz fedezte fel újra, majd azt vette át a
barokk és a klasszicista építészet.
A torony és a kupola együttes használata a XIX. század első felében a
magyar építészetben egy sajátos épületformát alakított ki. Az első terv,
amely a külsőben is megjelenítette volna a belső tér központjában álló
kupolát, Péchy Mihályé volt a debreceni Nagytemplomhoz (1805-08).
A kupolának nem akadt kivitelezője, de a Nagytemplom két tornyával,
kupola nélkül is a város szimbólumává tudott válni. Ebben a szellemben
formálódtak a lipótvárosi bazilika első tervei, a klasszicizmus
legjelentősebb magyar templomai, de ugyanennek a víziónak a
megtestesülése az
Országház épülete is.
Pest város tanácsa 1845 elején kérte fel Hild Józsefet a lipótvárosi
templom terveinek elkészítésére. Őszre az alaprajz és a homlokzati terv
már a rendelkezésre állt.
Ezen az első terven az alaprajz szabályos, zárt négyszögbe foglalt
kilencosztatú, azaz az egyenlő szárú görögkeresztet formáló
épületszárnyainak metszéséből kialakuló öt, s a sarkokban csatlakozó
további négy teret képez. Ehhez kelet felé kettős félköríves bővítmény
járul. A belső félköríves bővítmény a templom központi teréhez
kapcsolódik, itt van a szentély. A szentély mögött, a két keleti
toronytestet összekötő külső félkörívvel határolt térben található a
sekrestye.
Hild József 1845-ös terve
A templom építésének költségvetése 1846 március elejére készül el.
Ekkorra kiderült, hogy az 1805-ben elkezdett, és időről-időre újra
nekilátott gyűjtésből összeszedett pénz a szükséges kiadásoknak még az
egyharmadát sem fedezi.
Már 1845-ben hozzákezdenek az építési anyagok beszerzéséhez, de az
építkezés mégsem kezdődhet, mert a templom helyén álló épületeket csak
1848-han bontják le. Ekkor azonban minden építkezést félbehagynak a
forradalom és a szabadságharc miatt.
1851-ben kerül újra napirendre a bazilika ügye. Hild
Józsefet a tanács kéri, hogy az anyagi kiadások csökkentése érdekében készítsen új
terveket. A mester két új tervvel áll elő: az egyik méretében és
szerkezetében jóval igénytelenebb az 1845-ös tervnél, míg a másik
megtartja az eredeti méreteket és arányokat, viszont több szakaszban is
felépíthető. Elképzelése szerint az alapfalak mindig emlékeztetni fogják
az utókort a templom csonkasága miatt annak befejezésére.
Az alapozáskor - 1851 augusztusában - még nem tudják eldönteni, hogy
melyik tervváltozatot valósítsák meg. Az építkezés gyorsítására mind
Pest városa, mind az esztergomi érsek anyagi támogatást ígért. Az
alapkövet 1851. október 4-én helyezik el.
A számítások szerint (1852-ben úgy gondolták) a templom építésének
a befejezésére 8 évre lesz szükség. Ez évben a négy fő tartópillér
alapjait helyezték el, majd a rákövetkezendő évben a kerítőfalakét. Még
a teljes alapozást sem sikerült elkészíteni, mikor a templomépítési alap
teljesen kimerült. Az építkezés így leállt.
1855-ben a munkálatok újrakezdődtek: egyre sürgetőbbé vált, hogy az új
templomnak legalább egy részét használhatóvá tegyék, ezért úgy
határoztak, hogy a sekrestyét alkalmassá teszik istentiszteletek
céljára. A délkeleti toronyaljban rendezték be az ideiglenes sekrestyét,
az északkeleti toronyaljon keresztül jutottak be a hívők a templomba. A
prímás nyomatékos kérésére a keleti falakat és tornyokat egészen a
főpárkány magasságáig emelték, hogy az ideiglenes templom az Országút
felől "templomszerű benyomást keltsen". 1858-ban befedték, majd 1861.
február 10-én felszentelték az ideiglenes templomot, amely néhány száz
embert tudott befogadni. A tornyokban megszólaltak a harangok.
A tudósítások eközben arról szóltak, hogy a templomépítés pénze ismét
elfogyott, s az adósság elérte a tízezer forintot. Az 1862-es
jegyzőkönyv szerint a kőművesek, kőfaragók és szobrászok panaszt emeltek
a ki nem fizetett bérük miatt, s a munkákat ilyen körülmények között nem
tudják folytatni.
Két évre rá százezer forint értékű, tíz éves futamidejű kölcsönkötvényt
bocsátanak ki a templom építési költségeinek a fedezésére, amit a
vallásalap évi negyvenezer forintos támogatásából akarnak törleszteni.
Ugyan a király 1858-ban engedélyezte az elképzelést, de a pénz
minduntalan késett.
Hild József az építkezés 16 éve alatt több tervváltozatot dolgozott ki,
amelyek célja a templom magasságának fokozatos növelése volt. Leginkább
a gyors ütemben fejlődő Lipótváros házainak egyre nagyobb magassága
indokolhatta eme döntésében.
Hild József terve alapján készült gipsz-modell
A régi és az új tervek rajzain nem a templombelső, hanem a kupolabelső
magassága nő. Ez utóbbi egyre több elemből áll, s az elemek is egyre
magasabbra nyúlnak, a kupolaboltozat elliptikus formát vesz fel, és
erőteljesen távolodik egymástól a külső és a belső kupola. A tervek
láttán azt érzékeljük, hogy a kezdeti kiegyensúlyozott arányok
elvesznek, bizonytalanná válnak a későbbiekben. Megjelennek olyan
vonások is, amelyek a tiszta, érett klasszicizmus biztonságos világának
határát átlépve már a romantika, sőt az éppen érlelődő historizmus felé
mutatnak.
Az a két évtized, amely Hild 1845-ös első és 1864-es utolsó terve között
eltelt, éppen a klasszicizmus elfáradásának, leértékelődésének, s az új
ízlés formálódásának időszaka volt.
A Lánchíd 1864-ben (háttérben épül a Bazilika tornya)
1863-tól 1865-ig a kupola alépítménye, azaz a négy főpillér, a
szentélypillérek, az ezeket összekötő hevederívek, valamint a csegelyek
és a kupoladob alsó része is elkészült, továbbá teljes magasságára
emelték az észak-nyugati tornyot. 1866-ban a kupoladobot 46 méter
magasságig emelték, 1867 első két hónapjában még további 4 métert
építettek, s már csak a kupoladob előre kifaragott kő koszorúpárkányát
kellett a helyére emelni ahhoz, hogy hozzá lehessen kezdeni a
kupolaboltozat építéséhez. Mielőtt nekiláttak volna az utolsó fázisnak,
Hild József 1867. március 6-án meghalt.
Hild József halála után néhány héttel Ybl Miklóst
bízták meg a templom építésének folytatásával. Ő kikérdezte az
építőmestereket és a rajzolókat az építkezés eddigi történéseiről,
folyamatiról, majd úgy döntött, hogy 1867-ben még nem kezd hozzá a kész
kupolaboltozat építéséhez, csak a már kész koszorúpárkányt rakja a
helyére.
Ez év novemberében Ybl repedéseket észlelt a kupola tartópillérein,
amelyet a Magyar Mérnök és Építész Egyletben szóvá is tett. Megtudta,
hogy a pilléreket téglából és újlaki kőből vegyesen rakták és, hogy
1865-ben már mutatkoztak repedések a falakban, de nem tartották
veszélyesnek azokat.
Ybl decemberben készített egy jelentést, amelyet bemutatott a városi
tanácsnak. Az általuk kiküldött bizottság megvizsgálta a repedéseket de
nem tartotta indokoltnak az építészmester aggodalmait. Ybl ellenben úgy
gondolta, hogy a felemelt és megnyújtott kupola szerkezetét meg kell
erősíteni, mert a tartószerkezet, a pillérek és az alapozás teherbírása
csak a korábbi kupola hordozásához lett volna elegendő.
1867. decemberétől cikkek sorozata jelent meg a kupola szilárdsága
mellett vagy ellen, s összeült egy bizottság, amely a "veszedelmek"
leleplezését hivatott kideríteni.
1868. januárjában Ybl megpróbált cselekedni, mert véleménye szerint nem
lehet tovább halasztani a pillérek megerősítését. Fontolóra vette egy
állvány felépítését, majd gondos számításokat készített. Mikor azonban
cselekedni kezdett, a kupola január 22-én beomlott.
"A lipótvárosi bazilika kupolája f. hó 22-kén délután összeomlott. Az
Összeomlásnak fő oka valószinüleg azon pilléreknek gyengesége volt,
melyeken az egész kupola terhe nyugodott, és melyek csiak kívülről
épittettek szilárd anyagból, belsejök mindenféle lim-lommal tömetett
tele. Már deczember hóban mutatkoztak repedések, de a megvizsgálására
kiküldött bizottmány oda nyilatkozott, hogy ezek az épitményt nem
veszélyeztetik. Január 7-kén azonban már igen veszélyes repedések
mutatkoztak - elháritására azonban semmi lépések sem tétettek. Igy előre
volt várható e szerencsétlenség, melyet az e napokban uralkodott nagy
szelek végre meg is hoztak. Emberélet nem esett áldozatul" - írja a
Vasárnapi újság 26-án.
Ybl szerint a beomlás oka a felhasznált anyagok rossz minősége, a
falazás módja és a hibás szerkezet volt. A szakmai magyarázatok mellett
felveti kételyeit is a kollégáinak: "Bevallom őszintén, hogy a fennforgó
eset, mely hazánk egyik kiváló monumentális építményét oly súlyosan
érte, fájdalmas érzelmeket idézett elő bennem, fájlalom pedig azt
leginkább, hogy daczára minden törekvés és buzgalomnak, nem lehettem oly
szerencsés: a katasztrófát gátolni. Úgy hiszem, hogy a hibák, melyek a
katasztrófát magok után vonták, boldogult Hild építész előtt sem voltak
oly mérvben ismeretesek, hogy azokból ily szomorú következményeket
következtethetett volna, azt annál inkább hiszem, mert nem sejthetem
azt, hogy nem nyilatkozott volna e fölött, midőn egy jobb létre
szenderült".
A beomlott kupola romjai
Eötvös József kultuszminiszter szigorú vizsgálatot rendelt el és addig
nem engedélyezte a munkálatok folytatását, amíg a katasztrófa okait fel
nem tárják. A vizsgálóbizottság tagjai az akkor még fiatal műszaki
tudományág képviselőiből, a Vallás- és Közoktatásügyi, valamint a
Közmunka és Közlekedési tárca szakértőiből állt. De hiába keresték a
katasztrófa felelőseit, a jelentés sohasem készült el.
"A lipótvárosi templom leomlása okainak megvizsgálására kiküldött
bizottság ugy találta, hogy addig nem lehet határozott véleményt alkotni
e tárgyban, mig az omladék elhordva nem lesz, hogy a fennálló falakat is
vizsgálat alá lehessen venni. Az oktatásügyi miniszter képviselője
kijelentette, hogy az Ö Felsége által a templom befejezésére
utalványozott 300,000 frtról most szó sem lehet, hanem a 40,000 frt
évjárulékot továbbra is kiadandja s az omladvány elhordása költségéhez
is járuland" - tudósít a Vasárnapi újság február 9-én.
Többek között Kherndl Antal grafostatikust hívták szakértőnek, aki
vizsgálatairól a Magyar Mérnök és Építész Egylet közlönyének 1868. évi
4. számában közölt értekezést, amelyben megállapította, hogy nem a
pillérek rossz anyaga volt a katasztrófa legfőbb oka, hanem az Ybl által
is jelzett hibás tervezés:
"...a fennforgó esetben azt találadjuk: hogy az említett erők
középeredője az oszlop talpán kívül esik. (…) e szerint a lipótvárosi
főtemplom kupolájának leomlása annak volt következése: hogy a főpillér a
rajta nyugvó boltozatok által eldöntetett".
A katasztrófa után Ybl a Magyar Mérnök és Építész Egylet közgyűlésén
megemlítette, hogy 1867-ben, amikor az épületet átvette, a saját
szemléje mindet rendben talált, igaz, a főpillérek belsejéről olyan
információt kapott, miszerint "a főpillérek újlaki kőből és táglából
készült vegyes falból állnak, és téglafallal burkolva vannak, - de ezen
munka oly pontosággal és figyelemmel eszközöltetett, hogy a legkisebb
hézag is betöltetett, és a különnemű anyag a legpontosabban volt
összeillesztve".
Ybl csakúgy mint Hild, folyamatosan tökéletesítette terveit. Már a
kupola beomlása előtt készített olyan terveket, amelyek a Hild-féle
kupola látványhatását fokozzák. A baleset után azonban újratervezte a
tartószerkezetet, vagyis az alapozást, a pilléreket és a hevedereket.
Hamarosan nekiláttak a romok eltakarításához; a törmeléket különböző
építkezések alapozásához, vagy terek talajának feltöltésére használták.
Ybl Miklós terve
1868-tól 1874-ig kisebb munkálatokat folytattak a templomon, hogy úgy
tűnjön, az építkezést nem hagyták abba. Felépültek a saroktornyok,
melyek közül a két keleti - mivel azok nem illeszkedtek Ybl terveibe -
lebontásra kerültek. 1870-ben bazársort építettek a templom köré,
amellyel egyrészt elfedni kívánták az építési területet, másrészt a
boltok bérleti díjából gyarapították az építési alapot.
A Vasárnapi Újság emígy emlékezik vissza 1974-ben: "Hetekig
néptömegek mentek a romlás csudájára; a kitisztítás munkája azonban
ernyedetlenül folyt. Eg y évig tartott ez ; az anyagokat (akkor levén az
építési anyagnak legjobb ára) meglehetősen hasznosították; követ,
téglát, fát, mind jó áron el lehetett adni. 1869-ben befejeztetvén a
romok eltávolítása, az építkezés gyorsabb és czélszerübb
folytathatásáról kellé gondoskodni. Az egész templom körül boltokat -
bazárt - építettek, melyek a kereskedés ama legélénkebb forgalma pontján
gazdag jövedelmet ígértek, természetesen a templomépité8Í alap javára. E
boltok évi bére 28 ezer forintra volt előirányozva; s bár mindnyája
nincs kiadva, tényleg csakugyan 24 ezer frtot jövedel eznek évenként.
Ehhez a város ad évenként 10 ezer frtot; s az adományokból is jő be
valami; úgyhogy e három tétel évenként 40 ezer frtot biztosit az
épitésnek ; a mihez a kormány - az államköltségvetésből, illetőleg a
kath. egyházi alapból, - szintén 40 ezerét ad ; ugy hogy most minden
évben 80 ezer frt fordittatik az építésre".
A Bazilika kupola nélkül, bazársorral az oldalában 1870-ben
A tér felöli oldal
Pest látványa Budáról 1870 körül (háttérben a Bazilika saroktornyai)
A Bazilika saroktornyai 1873-ban
A Vígadó és a Bazilika 1873-ban
Az 1874-es új városfejlesztési koncepció alapján - amely máig
meghatározza Budapest arculatát - a templom sem maradhatott
érintetlenül. Amikor a
Sugárút terve megszületett, a bazilika már húsz
éve épülőfélben volt. A templom, amely ekkor romokban hevert, a
városfejlesztés útjában állt: részben általa nem lehetett összekötni a
Sugárutat a Lánchíddal. Másrészt úgy tűnt, hogy a templom nem válik a
város jelképévé sem. Ezt a szerepet az Országház vette el tőle, melyet
1885-ben kezdtek el építeni a Duna partján.
1874-ben - Ybl új terve alapján - elkezdődhetett a templom
újjáépítésének előkészítése. A Sugárút megjelenése megváltoztatta a
templom mögött húzódó egykori városszéli országút (ma Bajcsy-Zsilinszky
út) szerepét, amely komoly rangot és forgalmat kapott.
Ybl Miklós terve, amit később módosított (Vasárnapi Újság, 1974. november 15.)
"A kormány megbízásából Ybl a még hátra levő építkezésekre nézve tervet
készített; s e terv az, melynek meglepő külalakjáról mai rajzunk kivan némi
fogalmat adni olvasóinknak. Sietünk azonban megmondani, hogy e terv, melynek
kivitele harmadfél milliót igényelne, jelen alakjában nem fogadtatott el. Az
ország pénzügyi helyzete ily költséges épitkezést, még isten dicsőségére sem
enged meg. Sokkal szerényebb, de alapjában s alakjára nézve is ugyanennek
megfelelő terv készítése rendeltetett el, melynek kivitele csak 1 millió körül
legyen; de melyről azért a jelen rajz megközelítő fogalmat adhat"
Az új kultuszminiszter, Trefort Ágoston azt javasolta, hogy a főbejáratot helyezzék át a keleti (Bajcsy-Zsilinszky út felöli) oldalra, Ybl azonban oda egy új külső bővítményt, exedrát* iktat. Az így kialakított loggiára a szentélyből a sekrestye terén át lehetett volna kijutni, és nagy ünnepek alkalmával a szabadban álló hívek számára lehetett volna misét celebrálni.
* Exedra = (görög szó), eredetileg görög gimnáziumok oszlopcsarnokainak félkörű kibővítése, melyben a filozófusok hallgatóiknak előadást tartottak; római házakban társalgó szoba, a falak hosszában ülésekkel, a középkori egyházi építészet néha az apszist hívja így, vagy a templomnak valamely melléképületét érti alatta. |
Az új tervet a minisztérium eljuttatta Bécsbe, ahol elbírálást kértek két neves építésztől, Theofíl Hansentől és Friedrich Schmidt-től. A két építész megjegyzései döntően befolyásolták a templom további megformálását. Ybl kissé megkönnyebbült, mert általuk megszabadult a Hild-féle koncepció terheitől, amelyben a téglatest szerű forma tagolatlanná és súlyossá tette a templom tömegét, s a test csak a kupola ellenpontjaként jelenik meg.
A belső tér (és a kettős kupola) metszete
A két bécsi építész, Hansen és Schmidt felhívták Ybl
figyelmét arra, ha szakít Hild zárt tömegkezelésével, visszaállítja a
két egymást metsző szárny bazilikális kiemelését, a belső arányokat
tükröző tömegekkel szabadabbá, mozgalmasabbá, összetettségében
kifejezőbbé teheti a templomot. A kor szédületes lendülettel alkotó
társadalma és az új európai szellemiség a reneszánszban keresi és
találja meg a számára egyenlő értékű, a lényeget pontosan tükröző
formákat. Yblnek kész megoldásai vannak bizonyos problémák leküzdésére.
Néhány hét alatt új vázlatokat készít, melyek már tartalmazzák a
végleges megoldásokat. Ekkor alakul ki a főbejárati csarnok diadalíves
főkapuja, valamint a sekrestye félköríves külső homlokzati kollonádja.
Az új templom építése csak 1874-ben indul meg ismét. 1879-ben a kupola
hevedereit építik meg, s az 1880-tól 86-ig tartó időszakban is csak a
külső homlokzat végleges formázásával vannak elfoglalva. Az éveken át
formálódó nyugati tornyokon ma is látható a stílusváltás nyoma. A
homlokzatok monumentális szobrait Fessler Leó mintázta. A szobrász
mintái alapján a horganyöntvények a Schlick-gyárban készültek.
A Lánchíd és a Bazilika látványa 1884-ben
Az építkezés lassan haladt a mindvégig visszatérő pénzhiány miatt. Újra
nagy erőfeszítéseket kellett tenni, hogy a kupoladob és boltozat
felépítéséhez szükséges nagyobb összeget elő tudják teremteni. Úgy tűnt,
ehhez kapóra jönnek az
Ezredéves Kiállítás ekkor már gőzerővel folyó
előkészületei, s felvetődött, hogy a bazilika az ünnepségek során
kitűntetett szerepet játszhatna. Ekkor azonban még nem lehetett tudni,
mikor kerül erre sor, a történettudósok hosszasan vitatkoztak arról,
melyik évben is volt pontosan a honfoglalás. Ybl-től azt kérték, számolja
ki, amennyiben 1893-ra kellene elkészülnie a templomnak, évente mennyi
pénzt igényelne az építkezés. Rögtön kiderült, hogy a szükséges összeg
olyan nagy, hogy azt semmilyen forrásból nem tudják fedezni, ezért
inkább lemondtak arról, hogy a bazilikát befejezzék a Millenniumra.
Ybl egyre nyugtalanabb a kupolaépítés ügye miatt. Felháborodott hangú
leveléből kiderül, hogy mennyi bosszúsága származik az építkezés
akadozása miatt, pedig ő mindig odaadó örömmel törekedett arra, hogy a
város méltó díszére találjon művében. Fél, hogy az építkezés még akár
hosszú évtizedekig is elhúzódhat, s az állagmegóvásnak komoly költségei
lehetnek. Valamint felhívja rá a figyelmet, hogy a templom építése során
keletkezett gúnyt már nem kéne tovább fokozni, hanem mielőbb vissza kell
adni azt a tekintélyt, amely korábban elveszett.
A kupola építése 1888 körül (kép: Téry Ödön)
1887-ben és 1888-ban a kupoladob falazatával haladtak egyre magasabbra, 1889-ben elkészült a külső kupola teljes falazata, áprilisban megrendelték a Schlick-gyártól a kupolahéj vasszerkezetét és október 15-én már elhelyezték a lanterna tetején a keresztet. A belső kupolaboltozat falazását csak a következő évben fejezték be.
A kupola építésének állványzata 1889-ben
Pest panorámája 1889-ben
A Bazilika adománygyűjtő ívén szereplő rajz
Ybl Miklós 1891. január 22-én, épp a kupola beomlásának szomorú évfordulóján halt meg. Szerencsére egy teljes művet hagyott hátra, hiszen a külső ekkor már készen állt, a templom belsejében már véglegesek voltak a tér arányai, sok helyen látszott a díszvakolat. Ugyan még hiányzott az ikongráfia, vagyis a templom mondanivalójának, jelentésének a szimbolikus megfogalmazása, de azért halványan sejteni lehetett, hogy mi lehetett Ybl szándéka.
Az Ybl-féle "olcsóbb" terv
Az új építész, Kauser József már 1891-ben, közvetlenül Ybl halála után hathetes itáliai tanulmányútra megy, hogy ismét magába szívja azt a szépséget, amelyet az olasz építészet áraszt magából, s amelyet felhasználni szándékozik a bazilika építése alatt. Az utazás végeztével fél évet kap rá, hogy kidolgozza elképzeléseit és egy keresztmetszeti modellen mutassa be a falak végső színvázlatát. A modell mindvégig az építési irodában áll, hogy annak végső megjelenése mintául szolgálhasson a műmárványozó és aranyozó szakemberek számára.
A templom hátsó homlokzata 1893-ban
Mielőtt azonban nekikezdtek volna a belső tér díszítéséhez, egy
bizottság újra megvizsgálta az elképzeléseket. Az egy évig tartó első
vita tárgya az volt, hogy a figurális képek freskó- vagy
mozaiktechnikával készüljenek e. A kérdés 1894-re dőlt el a mozaikok
javára, mivel a velencei Salviati cég mozaikokra vonatkozó árajánlata
alig volt magasabb, mint az az összeg, amit Lotz Károly kért volna a
freskókért.
A milleniumi ünnepségek eufórikus hangulata aztán bátorságot adott egy
merész kívánság megfogalmazásához, hogy a templomot ne Szent Lipótnak, a
Habsburg-ház védőszentjének, hanem Szent Istvánnak, a magyar állam és
egyház alapítójának tiszteletére szenteljék fel. A javaslatra sokáig
késik a válasz. Mivel 1898-tól megszűnik az Állam és az Egyház anyagi
támogatása, így a munkálatok befejezését a Fővárosnak kel állnia.
Sokáig nem tudták eldönteni, hogy milyen ábrázolás kerüljön a főoltárra.
Korábban ugyanis nyilvánvaló volt, hogy nem járhatnak el az 1564-es
tridenti zsinat rendelkezése értelmében, miszerint a főoltáron a templom
védőszentjének ábrázolása kívánatos, hiszen a XVIII. századi védőszent,
Szent Lipót a főoltáron már elfogadhatatlan lett volna. Ezért semleges
motívumot akartak alkalmazni (Mária a gyermekkel). Két év kellett ahhoz,
hogy létrejöjjön a szimbolikus koncepció: a bazilika központi terében a
mozaikokon az általános keresztény mitológia alakjai és jelenetei az égi
hatalomra, a magyar szentek szobrai a megtestesült földi hatalomra
utalnak.
1894-95-ben az
Országház a reformok mellett dönt, megszületnek a
történelmi jelentőségű törvények. A Szent István bazilika ikonográfiái e
felkavaró viták légkörében születtek.
A munkálatok felgyorsításának érdekében Kauser olyan
művészt keres, akivel Lotz művészete harmonizál. Székely Bertalant és
Than Mórt alkalmatlannak ítéli, s végül a keresést is feladja. A
különböző helyek mozaikjaiban Lotz kompozícióit valósítja meg.
Benczúr Gyula festménye - amelyben Szent István felajánlja a koronát, s ezzel az
országot Szűz Máriának, a magyarok Védasszonyának - jelenleg a kereszthajó déli
oltárát díszíti
Stetka Gyula festménye, amely a keresztre feszítést ábrázolja, a kereszthajó
északi oltárába kerül
István király szobrát Stróbl Alajos 1903-ra készítette el. Feszty Árpád
Szent József triptichonjával sem a megrendelő, sem maga a művész nem
volt elégedett. Éveken át jelezte szándékát, hogy átfesti vagy újrafesti
a képet, de erre valószínűleg mégsem került sor.
A Szent István-bazilikát, többszöri halasztás után, 1905 novemberében
szentelték fel. A rendezőbizottság sokáig reménykedett abban, hogy a
király megtiszteli jelenlétével a nagy ünnepet, Ferenc József azonban
csak egy évvel később, a számára rendezett zárókőletétel ceremóniáján
vett részt. A felszentelési szertartás november 9-én, 11-én és 15-én
zajlott. Az első ünnepélyes misét Várossy Gyula kalocsai érsek
celebrálta Erzsébet napján, november 19-én. Ez az igazi beiktatás,
amikor az arisztokrácia, az ország és a város vezetői, valamint a
nagyközönség is ünnepelt.
Lassacskán a társadalom is birtokba vette a templom előtti teret,
amelyet először Lipót térnek, majd 1909-től Szent István térnek
neveznek.
Az első fontosabb esemény a tér történetében Rákóczi Ferenc és családja
hamvainak 1906-os hazahozatala volt. A koporsókat vonaton szállították a
Keleti pályaudvarig, ahonnan egy erre a célra felállított diadalkapun
áthaladva, díszes menet kísérte azt a bazilikáig. Az istentisztelet után
a közönség a ravatalhoz járulhatott, majd a tömeg visszament a
pályaudvarra, ahonnan Kassára és Késmárkra szállították a földi
maradványokat.
A második fontos esemény a zárókő elhelyezése volt, amin részt vett a
király és a főhercegi család, valamint a teljes magyar kormány. A
zárókőokmányt mindannyian kézjegyükkel látták el.
A Bazilika 1896-ban...
...és 1905-ben.
1904-ben - hosszú előkészületek
után - sikerült a templomot szegélyező bazársort kisajátítani és
elbontani. Ezzel megoldódott a tér kiszélesítésének több éves
problémája.
Kováts Kálmán plébános kezdeményezésére 1909-ben hivatalossá válik a
népnyelvben és az egyházi iratokban is régóta használt bazilika
elnevezés a Szent Lipót templom helyett. A változást hosszú viták sora
követte - vagyis, hogy a templom miért nem lehet bazilika -, de végül a
plébános érvelésére, miszerint a római Szent Péter-templomot is
bazilikának nevezik, a város engedett. A templom elrendezésében,
építészeti szerkezetében ugyan nem bazilika, de a Szentszék 1931-ben
"basilica minor" rangra emelte.
Az
1938-as Eucharisztikus Világkongresszus
előkészületei miatt a bazilika homlokzatát 1936-ban felújították.
1943-tól a kriptát raktározási célra használták: a város ezt a
biztonságosnak ítélt területet jelölte ki arra, hogy a legfontosabb
levéltári és törvényhatósági dokumentumokat a városházáról ide
menekítse (az iratokat ezután közel negyven éven át itt tárolták, s a
Levéltár csak 1988-ban költözött ki innen). A háború komoly károkat nem
okozott, de a helyreállítás így is komoly összeget emésztett fel.
1947. június 20-án a kupolahéj javítása közben kigyulladt a kupola deszkázata.
Épp a kupola rézlemezeit forrasztották össze a bádogosok, amikor az
északkeleti oldalon elhelyezett egyik forrasztókályhából egy parázs
pattant ki. A nyári melegben az acélmerevítők közötti, kiszáradt falapok
könnyen lángra kaptak, a tűz pedig gyorsan továbbterjedt. A munkások
azonnal értesítették a tűzoltókat, akik tíz perc alatt a helyszínre
értek. A vízzel oltást viszont csak annyiban alkalmazták, hogy a tűz ne
terjedjen a kupolán kívülre is, magát a kupolát nem locsolták, hiszen a
víz a belső héjra zúdult volna, ami elpusztította volna a
felbecsülhetetlen értékű freskókat. A szakszerű beavatkozást egyébként Szilvay Kornél, Budapest tűzoltóparancsnoka vezette. A jelentés szerint
a tűz hetvenöt perc alatt így is kialudt. A tűzről és az oltásról a
korabeli filmhíradó is beszámolt.
A lángoló kupola
A lángoló tetőzet és tűzoltók a téren
A tető oltása és bámészkodó tömeg a Bazilika előtt (a környező épületek még a
háborús sérüléseiket mutatják)
A leégett kupola
A helyreállítást azonnal meg tudták kezdeni. A
kormány egymillió forintos gyorssegélyt nyújtott a reprezentatív
munkához, az újjáépítés mérnöki feladatait Csonka Pálra, az építészi
tervezést pedig Kismarty-Lechner Jenőre bízták.
Csonka a vasszerkezet meggörbült részeit kiegyenesítette, a meglágyult
elemeket pedig kivágta és újakkal pótolta. Kismarty-Lechnernek nehezebb
dolga volt: egyrészt betegsége miatt már alig látott, ezért szintén Jenő
nevű fiával közösen dolgoztak, de a munkában részt vett a fiatal
Zalaváry Lajos is, aki ekkor még építészmérnöki tanulmányait folytatta.
Nagyobb problémát jelentett, hogy nem maradtak fenn a kupola eredeti
tervei, ezért fotók alapján voltak kénytelenek elkészíteni a szükséges
rajzokat. A későbbi tűzesetek megakadályozása végett az új vörösréz
burkolatot nem fahéjazatra, hanem közvetlenül a fémvázra erősítették. A
helyreállítás azonban elhúzódott, a gyorssegély ugyanis már 1948
tavaszára elfogyott, de ekkor a kupola csúcsa és a lanterna még
fedetlenül állt. Végül 1949-re fejeződött be a munka.
1951-ben a templom történetében beteljesülésnek is felfogható mozzanat
következik be: fordulatokban bővelkedő ezer éves vándorlás után itt
helyezik el a Szent Jobbot, István király jobb kézfejét. A bemutatás
céljára 1971-ben a szentélyt körülfogó egykori Szent Lipót-kápolnát,
illetve a sekrestyét átalakítják, az íves alaprajzú teret kettéosztják,
s az északi részt ettől kezdve Szent Jobb-kápolnának nevezik.
A Szent István-templom teljes felújítására még hosszú évtizedekig várni
kell. 1983-ban egy viharos szél lesodorja az utcára a kupola
lemezburkolatát, amely világossá teszi, hogy a felújítás tovább nem
halasztható.
A Szent István-bazilika felújítása 1983-ban kezdődött a nagykupola
lemezfedésének cseréjével, amely 1985-re fejeződött be. Az ezt követő
években kisebb felújítások zajlottak. A tervszerű, folyamatos munka
közel tíz év múlva, 1995-ben kezdődött meg. Ennek során a felújításokat
egy-egy épületrészre összpontosították. Befejezték a nagytornyot, a fő-
és kereszthajó rézfedését, illetve a főhomlokzati felvonók szerelését.
Irodákat, műhelyeket létesítettek a keleti oldalon, és kialakították az
északi torony melletti helyiségeket.
A kulturális tárca finanszirizásában 1999 és 2000 között 1,89 milliárd
forint értékben megtörtént a főpárkány fölött a teljes külső felújítása
(keleti kistornyok, kupoladob) és a nyugati főhomlokzat helyreállítása,
továbbá restaurálták a nagykupola belső felületének mozaik díszítését
is. Ezenkívül átépítették a nyugati tornyok helyiségeit, a tetőtereket,
a felvonókat, valamint a kazánházat.
A műemlék orgona restaurálását 2001-ben kezdték, a 40 millió forintos
munka ez évben fejeződik be.
A beruházás utolsó szakasza 2002 júniusában kezdődött. Ugyanabban az
évben került sor a főbejárati portikusz felújítására, a két oldal- és a
szentélyhomlokzat főpárkány alatti felújítására, továbbá a
templombelsőben a teljes északi hajó és a főoltár szentélyapszisz
restaurálása, az ott található művészeti alkotásokkal együtt. 2003-ban
készült el a homlokzati lábazatokon túl a déli hajó tere és a főoltár
restaurálása, valamint a kőpadozat felújítása és az altemplom terének
helyreállítása. Megújult a főpárkány alatti templom belső teljes falának
és padozatának kőburkolata, illetve műmárvány felülete, és Pólyák János
iparművésznek köszönhetően helyére kerültek azok az ólomüveg ablakok az
oldalhajókon, amelyeket eredetileg Róth Miksa álmodott meg. A színes új
ablakok többek között Szent Andrást, Szent Henriket, Szent Katalint és
Szent Lipótot ábrázolják.
Elkészült az oldalhajókat lezáró négy kiskupola belsőfelületeinek
restaurálása és megújultak az oltárok, a falikarok, a szobrok, a
festmények, a szószék és a gyóntatok is. Mindezek mellett a bazilika új
díszkivilágítást, hangosítóberendezést, vagyon- és tűzvédelmi rendszert,
telefon- központot és informatikai rendszert is kapott.
A teljes rekonstrukciós program keretében az átépítéssel megujúlt Szent
István tér burkolatával összhangban megtörtént a templom közvetlen
környezetének műemléki rekontrukciója is, így megújultak a
mellvédkorlátok, a világító kandeláberek, lépcsők és rámpák, valamint
díszburkolat övezi a templomot. A Szent István-bazilika teljes
felújítása közel 4.5 milliárd forintba került.
2006. december 9-én nagy állami szertartással, a nemzet halottjaként itt
temették el az Aranycsapat legendás focistáját, Puskás Ferencet. Erre a
napra a kormány nemzeti gyásznapot rendelt el, és a temetést több tévé
és rádió is közvetítette.
Képek