Budavára visszafoglalása után a fürdők voltak a város egyetlen nevezetességei. Érthető, hogy tulajdonosaik azon voltak, hogy hamarosan üzembe állíthassák őket. Ez aránylag csekély munkába került, mivel az épületek meglehetősen jó állapotban maradtak vissza.
A Sáros fürdőt Buda városa 1809-ben - nem tudni mi okból - nyilvános árlejtésen eladta Sagits Istvánnak, tehát ez a fürdő ismét magánkézbe került. A Rudas fürdőnek a XIX. század elején áldozatkész és ügyes bérlői egyre több és célszerűbb átalakításokat végeztek a fürdő épületén és belső berendezésén.
A Nádorszigeti fürdő felépítése; a Rudas fürdő kijavítása, illetve újra való felépítésének terve; a lebontott Sáros fürdő kihasználatlanul álló gyógyforrásainak a székesfőváros tulajdonába való megszerzése.
A Rudas és Sáros fürdők építési programja tárgyában kiírandó pályázat ügyében a székesfővárosi mérnöki hivatal 1903. évi szeptember hó 4.-én mutatta be előterjesztését, amelyet dr. Harrer Ferenc, aki akkor fogalmazó volt, ismertetett.
Bizonyos, hogy egyelőre még mindkét fürdőt kisszabású építkezéssel kívánták a pályázók felépíteni, amit az építési program és a tájékozásul közölt költségösszegek szűk keretei is indokoltak.
Budapest székesfőváros tanácsa a Sáros-fürdő felépítésénél a kivitel alapjául szolgálandó terv beszerzése céljából az 1905. évi július hó 6-án kelt határozattal szűkebb körű kiviteli tervpályázatot rendelt el.