Magyarországi zsidó építész. Művei közül kiemelkednek az általa nagy számban tervezett, országszerte megépített zsinagógák. Épületein a késő eklektika és szecesszió stílusok formajegyei és törekvései egyszerre megfigyelhetőek. A nagy (kupolás) terek szecessziós jellegű megoldásában egyedülálló és szinte iskolát teremtő módon járt el. Tervezői munkássága nem kizárólag zsinagógák tervezésére terjedt ki: takarékpénztárai, iskolái, lakóépületei, palotái szintén kiemelkedő jelentőséggel bírnak.
1860-ban, Kisbéren született. Kora egybeesett a
magyar zsidóság emancipációjával, a magyar zsidó polgárság, a
Gründerzeit addig soha nem látott gazdasági boomjával (amely nemcsak
megrendelőjük, de finanszírozójuk is volt a zsidó imaházaknak), tágabb
értelemben a magyar zsidóság asszimilációjával, amely soha nem sejtett
lehetőséget teremtett az évszázados diszkrimináció és elnyomatás után.
E kor közhangulatát nagymértékben befolyásolta az 1882–83-as
tiszaeszlári vérvád és az azt övező antiszemitizmus, nemzetközi
vonatkozásban a Dreyfus-ügy, illetve annak negatív hatásaként a zsidóság
bizonyos köreiben Herzl Tivadar révén kibontakozó cionizmus. A kor
vallási vonatkozásban is megosztott: a magyar zsidóság két, illetve
három részre szakad. Ilyen politikai-, társadalmi-, vallási környezetben
szocializálódott Baumhorn Lipót, aki a bécsi Technische Hochschuléban
Kőnig, Ferstel és Weyr neves építész professzorok tanítványaként
folytatta tanulmányait.
Hazatérve építészként szembesülnie kellett a magyarországi építészeten
belüli két domináns irányzattal: a birodalmi megrendelésekre is számot
tartó, akadémikus jellegű historikus irányzattal, amelyet
Alpár Ignác neve fémjelzett, és
a nemzeti stílus megfogalmazásán fáradozó
Lechner Ödönnel és körével, a
kor és a századforduló legkiválóbb építészeivel,
Lajta Bélával,
Komor Marcell-lel,
Jakab Dezsővel, akik a magyar
szecesszió és a népművészet által ihletett nemzeti stílus kialakításán
fáradoztak.
Baumhorn 1883–1894 között a Pártos és Lechner tervezőirodában dolgozott,
amely időszak egész munkásságára meghatározó jelentőséggel bírt:
nagyvonalú, könnyed rajzkészség, finom és gazdag részletképzés.
1899-ig több olaszországi tanulmányúton bővítette ismereteit. 1888-ban
megnyerte az esztergomi zsinagógára kiírt tervpályázatot és a zsinagóga
kivitelezését, amely az első munkája volt. 1894-től önállóan dolgozott,
később vejével, Somogyi Györggyel. Részt vett a fővárosi iskolaépítési
program és több vidéki tanintézmény megvalósításában is (pl. a Gömb -
Csata utcai iskola, 1910).
Baumhorn Lipót e bonyolult, lüktető, nagy kihívásokkal teli korban mind
művészeti vonatkozásban, mind vállalkozói mivoltát tekintve jól
tájékozódott. Az 1867-es Kiegyezés után, a gazdasági fellendülés a zsidó
templomépítészetre is kihatott. Ebben jelentős szerepe volt neki, aki
nemcsak tervező művészként, de vállalkozóként is rendkívüli
képességekkel rendelkezett.
Egészen 1932-ben bekövetkezett haláláig folyamatosan alkotott. Utolsó
munkáit vejével készítette.
A 19 éves Schiller Blankát (1874-1958), a pályakezdés éveiben, 1893-ban
vette feleségül, és a család a századforduló idején a VII. kerületi
Király utca 43-45-ben lakott. Gyermekei: Margit (1894-1956) és Kornélia
(1900-1958).
Baumhorn Lipót a magyarországi zsinagógaépítészet
kétségtelenül legnagyobb egyénisége. Több évtizedes alkotói tevékenysége nagy
részét zsinagógák tervezése és építése tette ki. Ilyen lenyűgöző számú és magas
művészi színvonalú életművel talán csak a színházépítő Fellner és Helmer
rendelkezik.
Stílusára rendkívüli módon hatott a lechneri eklektikus komponálási mód,
amelyhez keleties, illetve reneszánsz, barokk, nem ritkán szecessziós
ornamentikát alkalmazott. Épületein szinte mindig megjelennek a Lechner és
követői által alkalmazott téglaívek, a homlokzaton végigfutó hangsúlyos
függőleges lizénák, amelyek túlemelkedve a főpárkányon a gótika égbetörő
hatására emlékeztetnek.
Maga a zsinagógaépítészet a kor építésze számára viszonylag új terrénum. Bár
olyan nagyszerű elődök szolgáltak modellül, mint a
Dohány utcai
zsinagógát építő bécsi Ludwig Förster, vagy
Rumbach utcai
zsinagógát építő fiatal Otto Wagner, ezek stílusa már nem felelt meg a
századvég modern szellemiségének. A neológ zsidóság monarchia-szerte egyéni
arculatú, individuális motívumokkal díszített, látványos zsinagógát akart,
orgonazenével és bimával. Baumhorn kitűnően ráérzett e sokféle igényt és
szándékot képviselő zsidó közösség ízlésére, elvárásaira.
Egy zsinagógaépítő számára – éljen bárhol és bármikor, valahol mindig a
Bibliából ismert Salamon temploma a főinspirátor, a modell, az irányadó, az
etalon. Baumhorn Lipót és kortársai számára is fontos volt, hogy Jeruzsálem
ókori építészetéről, a Salamon templomról valamiféle elképzelése legyen. Ennek
kialakításában nagy szerepet játszottak a XIX. századi közel-keleti ásatások,
Moses E. Lilien varázslatos lírai-biblikus képei, amelyek az építészeti
motívumok gazdag tárházát képviselték és analóg módon valószínűleg a legrégebbi
izraeli templomépítészet alapjául is szolgáltak.
Baumhornnak azok a legsikerültebb és legkorszerűbb alkotásai, ahol a díszítő
elemek kevésbé dominálnak, és a sajátos hatást az épület nagy tömegében
megjelenő tipikus keleti gyökerű formaelemek adják. A szecesszió határozott
konstruktív vonulatának tekinthető a ceglédi, újvidéki, losonci, gyöngyösi és a
budapesti,
Aréna úti zsinagóga. A szegedi, újvidéki, és a Páva utcai ezen felül
részletképzésének gazdagsága, rendkívüli finomsága, mégis egységes megformálása
révén emelhető ki. Mikor templomainak tervét precíz vallási kontextusba
illeszti, mesterét, Förstert követi, ahol minden részlet pontosan kidolgozott
ikonográfiai programnak van alávetve.
A fiumei zsinagógánál (1895) már markánsan jelentkeznek a baumhorni
templomépítészet formajegyei. Ez élete fő művének, a szegedi zsinagógának
mintegy előzményének tekinthető: az iszlám- mór és az itáliai reneszánsz
építészetet idéző gazdag rajzolat a Lechner-féle díszes diadalív, a
frigyszekrény fölötti kissé bizáncias, kissé indiai hangulatot árasztó kupola. A
temesvári zsinagóga (1899), a fiumeihez, a szegedihez és a szolnokihoz hasonlóan
két korábbi itáliai tanulmányútja hatását viselik. A szegedi zsinagóga – a
szakirodalom szerint is „a világ talán legszebb zsinagógája”.
„Fantasztikusan káprázatos, megannyi bonyolult részletétől megszédül a fej, és
elakad a lélegzet”
A már évtizedek óta tervezett zsinagógát Lőw Immánuel szegedi főrabbi
ösztönzésére, és aktív közreműködésével 1903-ban avatták fel. Építészettörténeti
előzményeként a firenzei reneszánsz dóm gazdag felületi díszítésű, mégis
tektonikus méltóságát, a pisai román-gót dóm szinte anyagtalan légiességű
plasztikáját említhetjük.
A metszet és az alaprajz Baumhorn jellegzetes szerkesztésmódját követi, amely a
monumentális műveinél követett, lényegében görögkereszt alaprajzi forma, négy
irányba egyformán nyújtott hajókkal, amelyek a saroktornyok közötti timpanonnal
lezárt oromfalakban végződnek. Négy oszlop tartja a karzatot és a kupolát. A
kupolaszerkezet klasszikus megoldású: a pilléreket hatalmas félkörös boltívek
kötik össze. A kupola kettős szerkezetű: kifelé az épület külső arányaihoz
igazodó magas építmény, körben bevilágító ablakokkal, amelyek a belső
ólomüvegezett kupolát átvilágítják. A belső kupolarész Baumhorn és Lőw
elképzeléseinek megfelelően festett. Témája a Tóra és a hit kérdéseinek
összefüggése, amelyet Lőwnek, a bibliai idők növényvilága legnagyobb tudósának
útmutatása alapján a Szentföld flóráját szimbolizáló növényornamentika keretez.
A tér hangulatát a nagy felületű, gótikus formájú, gazdag szimbolikájú
üvegfestéssel díszített ablakok ragyogó színhatása emeli. Berendezése pazar,
minden darabja hazai műiparos gondos munkáját dicséri. A gyertyatartókat a római
Titus diadalívének reliefje alapján mintázták. A frigyszekrény oldalsó fülkéi
Toledo középkori zsinagógáját idézik.
A következő, a szegedi zsinagógához hasonló monumentális alkotása a budapesti
lipótvárosi zsinagóga pályázatára benyújtott tervezete (1899) (A Lipótvárosi
zsinagóga egy tervbe vett monumentális budapesti zsinagóga, amely a XX. század
elején épült volna, és 3800 fős befogadóképességgel hű tükre lett volna a
gyarapodó és gazdagodó budapesti zsidóságnak. Az épület végül anyagi nehézségek
miatt nem készült el, történetéről csak korabeli tervrajzok és újságcikkek
mesélnek). A pályázat előzményei és visszhangja egyaránt ambivalens volt. A kor
építészeinek krémjét felvonultatott pályázókat általános fanyalgás fogadta. E
pályázatban csúcsosodott ki a kor vallásos és szekularizált zsidóságát feszítő
ellentmondások bonyolult viszonya. A hivatalos akadémizmus és a művészeti és
építészeti szempontból valóságos paradigmaváltásként értelmezhető szecesszió
küzdött itt egymással. Baumhorn Lipót III. díjas pályaműve a többivel együtt a
fiókban maradt.
Az
újpesti zsinagóga bővítése után 1908–1909-ben megépíti a
viszonylag kis mérete ellenére is monumentális hatást keltő budapesti Aréna úti
zsinagógát. Sajátos, nagyvonalú homlokzatformálásával egyrészt megőrzi a
Lechner-iskola jegyeit, de már letisztultabb formavilágával előrevetíti az
életmű későbbi karakterét.
A Budapesti Páva utcai zsinagógával (1923) Baumhorn különleges feladatra
vállalkozott: az udvarra néző monumentális épület úgy jött létre, hogy a
szabálytalan négyszög alaprajz átlója lett a templom igen finom, keleties
díszítésű főhomlokzata. Az iszlám építészet buharai, hívai medreszéire
emlékeztet a kerámiaberakás anyaga és mintája. A Tűzoltó utca felől a zsinagóga
zárt épületkomplexum benyomását kelti. Ezzel éles kontrasztban áll a gazdag
kiképzésű festett belső tér és az egyedi tervezésű tóraszekrény. A belső teret
díszítő virágmotívumok és héber feliratok átgondolt vallási koncepcióról
tanúskodnak.
A Csáky utcai zsinagóga (1925–1927)-es bővítése régi igényt pótolt, igaz, nem az
eredeti elképzeléseknek megfelelően. Az új- új zsidó negyed mintegy 40 000
környékbeli hívőjének a Lipótvárosi, szabad térben álló, reprezentatív zsinagóga
helyett – talán a megváltozott történelmi kor negatív tapasztalatainak hatására
is –, egy szintén Baumhorn tervezte, kevésbé látványos, zárt, a városi szövetbe
„belesimuló”, egy lakóház udvarába beépített zsinagógával kellett beérnie.
A gyöngyösi zsinagógát (1929–1931) már korszerű vasbeton szerkezet tartja. A
szokásos boltozatokat a vasbeton gerendákra állított modern kupolaszerkezet
váltotta fel: az összkép egy simább, összefogottabb tömegű, ugyanakkor
részleteiben változatlanul a középkori és a keleti elemeket alkalmazó gyönyörű
zsinagóga benyomását kelti.
Utolsó zsinagógáinak terveit és azok kivitelezését már vejével, Somogyi
Györggyel közösen készítette. A Bethlen téri zsinagóga (1931–32) bővítése és
átépítése is közös munkájuk eredménye. A Foch Antal által tervezett Izraelita
Siketnémák Országos Intézetéhez Baumhorn könnyedén illesztette a templomot,
amelynek belső tere a Csáky utcai zsinagóga térmegoldásait követi.
Az újpesti zsinagóga napjainkban
A Csata utcai iskola napjainkban
A Balzac utca 5-ös számú ház napjainkban