BudapestCity.org | Lipótvárosi zsinagóga

Lipótvárosi zsidó templom

Írta: Cseh Viktor 2021. november

A Lipótvárosi zsinagóga egy tervbe vett monumentális budapesti zsinagóga, amely a XX. század elején épült volna, és 3800 fős befogadóképességgel hű tükre lett volna a gyarapodó és gazdagodó budapesti zsidóságnak. Az épület végül anyagi nehézségek miatt nem készült el, történetéről csak korabeli tervrajzok és újságcikkek mesélnek.

Lipótváros a Kiegyezés után csakhamar kereskedelmi központtá alakult, ahol hajóhíd és rakpiac is működött, valamint számos raktárat és üzletet is nyitottak a módosabb kereskedők. Az emancipáció következtében Magyarország zsidósága nagyfokú szabadságot kapott a 19. század második felében, száma jelentős mértékben gyarapodni kezdett, és Budapest kulturális életében is egyre nagyobb szerepet töltött be. Habár a század folyamán több zsinagóga épült Budapest területén – beleértve a nagyméretű Dohány utcai zsinagógát is –, de ezek már nem tudták ellátni a budapesti zsidóság hitéletéhez szükséges funkciókat, ráadásul egyáltalán nem voltak kiemelt helyen, többségüket más épületek fogták szorosan közre.

1891-ben tizenkétezer fő a negyed zsidó lakossága, ami a VI. és VII. kerületek hatvankétezres zsidó populációja mellett eltörpül ugyan, de Lipótváros esetében ez tulajdonképpen kiteszi a helyi nagypolgárságot.

Első pályázat

1893-ban a zsidó lakosság és a hitközség kérvényezte a hatóságokat, hogy egy meglévő telken imahelyet építhessenek: "A hitközség, midőn istentiszteleti intézményei terén egy általánosan érzett hézagot óhajt pótolni, arra kell, hogy tekintettel legyen, hogy az általa megalkotandó templom a mellett, hogy egyrészt terjedelménél fogva a zsidó hívek minél nagyobb számát legyen képes tartósan befogadni, másrészt a fő és székvárosnak méltó díszére szolgáló monumentális épület legyen".

Az építendő templom helyszínéül a Főváros a Szalay utca, Szemere utca, Markó utca és Koháry (ma Nagy Ignác utca) utcák által körülvett telket jelölte ki és adta oda ingyenesen a hitközség részére. 1898. február 20-án meg is jelent a felhívás a pályázatok elkészítésére, azzal a kikötéssel, hogy:

- az épületnek szabadon kell állnia
- 3600 fő befogadására alkalmasnak kell lennie (a Dohány utcai zsinagógában 1492 férfi és 1472 női (2964) ülőhely van)
- elkészítésének költsége maximálisan egymillió osztrák–magyar forint lehet.

Emellett a frigyszekrény felé orgonát terveztek és külön karzatot egy 80 tagú énekkarnak, melynek egyébként 50–60 nm-es karpróbai termet is terveztettek. Az esküvők számára a templom két oldalára kocsifeljárós fogadótermeket rendeltek, a gondnoknak pedig háromszobás lakást. Az egész épületbe központi fűtést, villanyvilágítással. A felhívás tartalmazta, hogy a bírálók között, a megnevezett hitközségi tagokon kívül a kor három jelentős építésze: Hauszmann Alajos (1847–1926), Schulek Frigyes (1841–1919) és Steindl Imre (1839–1902) foglal helyet. A jeligés terveket folyó év november 15-ig lehetett eljuttatni a hitközségi titkárságra.

A felhívásra végül 23 pályázat érkezett be, amelyeket kevesebb mint egy hónap alatt bírálta el a Kohner Zsigmond hitközségi elnök vezette testület, s amelyben korabeli neves építészek is helyet foglaltak.

Az első helyezést Foerk Ernő és Schömer Ferenc terve nyerte el. Az épület valószínűleg a világ legnagyobb zsinagógája lett volna, hiszen a New Yorkban lévő, és még a Dohány utcai zsinagógánál is nagyobb Emánu-Él zsinagóga is „mindössze” 2500 ember számára biztosít ülőhelyet, magassága pedig 103 láb (31 méter), míg a Foerk-féle terv 3800 fős befogadóképességgel, és 70 méteres magassággal számolt (az igaz, hogy még így is alacsonyabb lett volna a közeli 96 méter magas Szent István-bazilikanál és az ugyancsak 96 méter magas Országháznál – ugyanakkor alig lett volna alacsonyabb, mint a Rózsák téri templom (76 méter) vagy a Mátyás-templom (78 méter), és magasabb lett volna a 67 méter magas Bakáts téri templomnál).

Komoly problémát jelentett azonban, hogy a tervek jócskán felülmúlták az építési költségekkel kapcsolatban megszabottakat (pl. a győztes pályamű kupolája maga is hatmillió forintra volt tervezve). Foerk és Schömer ezt követően újabb terveket adott be, de ezek esetében sem sikerült a megfelelő szintre leszorítani a költségeket. Hosszas tervezgetések után, 1907-ben a hitközség dr. Weinmann Fülöp (1839–1911) udvari tanácsos, új hitközségi elnök javaslatára elvetette a további terveket, a telket pedig egy másik, a Dohány utcai zsinagóga mellett fekvő telekre cserélte.

A legtöbben pozitívan fogadták a terveket, ám voltak a pályázatnak erős bírálói is, melyek közül a legnagyobb feltűnést a Pester Lloyd egy cikke keltette, mely az egész tendert eredménytelennek minősítette. Kifogásolták többek között a tervek tájolását; centrális elrendezését ahelyett, hogy a Salamoni templom téglalapos elrendezését valósították volna meg; a kupolák alkalmazását; a gót stílus használatát, melyben egyenesen a középkori zsidóüldözéseket vélték felfedezni. Végső soron pedig a terveket a zsidó vallás megcsúfolásának kiáltották ki.

A kritikákra Komor Marcell (1868–1944) építész válaszolt az Egyenlőségben. Megnyugtatásul közölte, hogy a tervek igenis kelet-délkelet irányúak, viszont a telek méretei nem teszik szerencséssé a hosszanti elrendezést, ugyanakkor a centrális elrendezéssel semmi gond sincs, majd Edwin Oppler (1831–1880) zsidó építész szavait idézte: "Már az a körülmény is, hogy a zsidó templom alaprajzában kerülni kell a kereszt-alakot, rávezet a centrális alaprajz elrendezésére, de centrális legyen az alaprajz azért is, hogy a hívők valamennyien lehető legközelebb legyenek a szentélyhez és a szószékhez. Minthogy pedig a női karzatok részben homályossá teszik a belső tért, ezt felülről is meg kell világítani és a felülvilágításnak esztétikai és praktikus szempontból ideális megoldása a kupola”.

De volt egy másik probléma is a tervekkel: egyik pályázó sem tudta azonban egymillió forint alá szorítani a tervezett költséget (a győztes pályaműnek csupán kupolája 6 millió forintba kóstált volna), ami egy "a fő és székvárosnak méltó díszére szolgáló" monumentális épület esetén annyira nem meglepő: az ekkor már javában épülő Országház például alapból 9 millió forinttal rajtolt, összesen pedig 19 millió forintba került.

Ezután hiába próbálkoztak további pályázati kiírással, új zsűrivel, hiába készített kupola nélküli olcsóbb tervet Foerk Ernő, egymillió alá csak nem sikerült mennie, így aztán 1907-ben, 17 év huzavona után végül rájöttek, hogy "nagy szükséglet egy nagy templomra a Lipótvárosban fenn nem forog", majd a telket a Dohány utcai zsinagógával szomszédos telkekre cserélték, elfelejtve a lipótvárosi zsinagóga ügyét.

Persze azért nem lehet csak úgy továbblépni egy olyan ügyön, amelyben a terveket végeredményben elfogadták, hiszen erre a Főváros, a zsűri és a Hitközség is rábólintott, a zsinagóga akár meg is épülhetett volna. Az építkezés sorsa voltaképp az anyagiak előteremtésén múlott.

Egy kivételtől eltekintve az összes pályázó centrális elrendezésű, kupolás templomot álmodott a négyzet alapú telekre, így a győztes Foerk-Schömer páros is: talán nem véletlenül, övék volt a legnagyobb épület, amely ijesztő, egy 70 méter magas templom tervei voltak, amely magasságon csak az Országház és a Szent István-bazilika 96 métere tenne túl. Az egyébként a Steindl Imre irodájának is dolgozó szerzőpáros munkája mind főhomlokzati kapujában, mind kupolájának dobján idézi az Országház motívumait, ami ugyan jól nézett ki, viszont teljesen felesleges, mert a kupola olyan brutális megjelenésű volt, hogy az épület egyensúlya teljesen felborult, s már-már nevetségessé is vált. Nem csak a kupola volt túl nagy, de hozzá mérten minden más kicsi.

Második pályázat, 1899.

Még 1899 második felében egy szűkebb pályázatot hirdettek a korábbi legjobb hatnak, akik összesen nyolc tervet adtak be. Viszont a decemberi zsűrizés után a továbbiakban sem ajánlották megvalósításra egyik tervet sem, melynek oka minden bizonnyal az anyagi keretek átlépése volt.

A következő években a sajtó szinte teljesen néma maradt a lipótvárosi zsinagóga ügyében, és a hitközségben is csak amolyan tessék-lássék munkálatok folytak, az egyre látványosabb csak a halogatás volt. A fővárostól kapott határidőt először sikerült 1903 tavaszáról 1906-ra áttolni. Közben – ismeretlen mélységű – tárgyalások folytak Bálint és Jámbor építészpárossal és Baumhorn Lipóttal (1860–1932), aki anno szintén a második fordulóba jutott. A hitközség a tervezések végső fázisára hivatkozva másodszorra is határidő-módosítást kért és kapott 1908. március 7-ig.

A "megazsinagóga” álma Kohner Zsigmond (1840–1908) halálával végleg kezdett szertefoszlani, melynek valós miértjét a társadalmi átrendeződésben találhatjuk. Egyrészt az ötlet óta eltelt tizenpár év alatt egyre kevesebb lipótvárosi volt érintett egy "megazsinagóga” felépítésében, amiben nem is annyira az elköltözések, mint inkább a túlzott asszimilációval járó vallástalanság játszott szerepet. Másik oldalról egyre terjedt a hitközségben az a vélekedés, hogy egy (újabb) központi zsinagóga helyett a "perifériákon” élők – értsd: nem kifejezetten a belvárosi zsidók – szorulnak imahelyekre. Azaz egy óriási helyett több kicsi kellene. Utóbbi álláspont eredményezte 1908-ban a Aréna úti zsinagóga, 1910-ben a Cserkész utcai (kőbányai) zsinagóga, 1922-ben a Nagyfuvaros utcai, 1923-ban a Páva utcai és 1927-ben a Hegedűs Gyula (akkor: Csáky) utcai zsinagógákat.

A lipótvárosi "megazsinagógát” végleg dr. Weinmann Fülöp (1839–1911) udvari tanácsos, a hitközség új elnöke vetette el, és a korábbi tervek helyett 1907 őszén azt a gondolatot vetette el a vezetőség soraiban, majd aztán a főváros nagyjai között, hogy az azóta még értékesebb lipótvárosi telket cseréljék három kisebbre: egyre a Balaton utcában, egy másikra a Ferencvárosban a Ráday utca környékén, hogy egy-egy kerületi zsinagógát építhessenek, illetve egy harmadikra a Dohány utcai zsinagóga mellett felszabadult üres telekre, hogy azt parkká alakíthassák át: "Így a Dohány utcai főtemplom méltó keretet nyer, nem lesz kitéve annak az eshetőségnek, hogy oda komédiákat lehessen engedélyezni, avagy hogy valami négyemeletes bérház szennyes világítóudvarai bámuljanak rája. A pesti hitközség ez esetben a Dohány utcai templom oldalsó részét szép faszáddal láttatná el [ne felejtsük el, hogy ekkor már tíz éve a zsinagóga bal oldali toronyrészénél az épület vakolatlan tűzfala éktelenkedett – Cs. V.] s általában megtenne mindent, hogy a templom külső képe megfelelő módon érvényesüljön".

A telekcsere hivatalosan 1909. november 3-án zárult le, miután a Főváros megegyezett a hitközséggel, hogy megkapják a Dohány utcai zsinagóga melletti telket, de nyilvános park helyett – hogy ott nehogy "éjszakai kétes elemek férő és búvóhelye legyen” – inkább a hitközség építse be azt. A valós tereprendezés csak 1931-ben fejeződött be, amikor felépítették a Hősök Templomát, a zsidó múzeumot magába foglaló zsinagógai épületszárnyat és felújították a mögötte álló leányiskolát. A két másik telek igénylésétől a Hitközség végül elállt.

Lipótvárosi zsidó templom

Első pályázat

Második pályázat, 1899.

Ajánlott cikkek