Általános információk

Budapest a 2011-es adatok alapján a világ 25. leglátogatottabb városa: a 4 376 900 turistájával, európai viszonylatban sorrendben, London, Isztambul, Párizs, Róma és Barcelona után a hatodik helyet foglalja el. A fővárosi szállodák ugyan ebben az évben 81,4 százalékos elégedettségi mutatóval, a világ 100 legjobb hírnévnek örvendő szállodái közül az élmezőnyben, a 10. helyen szerepelnek. Ezzel második helyet foglalják el az európai szállodák közül, az elégedettségi visszajelzések alapján csupán a listavezető németországi Drezda szállodái előzik meg.

A TripAdvisor utazási iroda a világ legjobb 25 szállodája közé sorolta a fővárosi Gresham-palotát. Kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött idő tekintetében 7,3 millió vendégéjszakával (2012) messze Magyarország legnépszerűbb települése; legnagyobb küldőpiacai Németország (619 ezer), az Egyesült Királyság (528 ezer) és Olaszország (520 ezer).[81] Budapesten 837 különböző műemlék található, amelyek a legtöbb európai művészeti stílust képviselik. Kiemelkedőek a klasszicista és az egyedien magyaros szecessziós épületek. A budai Vár és a Duna-part 1987 óta, az Andrássy út és történelmi környezete, valamint a Millenniumi Földalatti Vasút és a Hősök tere 2002 óta a világörökség része.

Turisztikai szempontból is jelentős látnivalók Budapest legrégibb hídjai, a Széchenyi lánchíd, a Margit híd és a Szabadság híd, valamint az Erzsébet híd, amely modern kialakítása ellenére a városkép meghatározó elemévé vált. A turisták kedvelt célpontjai a legnagyobb közparkok, Pesten a Városliget és a Népliget, Pest és Buda között pedig a Duna két parkosított szigete, a Margit-sziget és az Óbudai-sziget.

Mivel a főváros világhírű gyógyfürdőváros, Budapest gyógyfürdői a gyógyturizmus kedvelt célpontjai. A különleges összetételű gyógyvizet tíz gyógyfürdő hasznosítja, amelyek többsége egyben műemlék és turisztikai látványosság is. A város legfelkapottabb és leghíresebb bevásárlóutcája a Váci utca, ahol a legtöbb világmárka képviselteti magát. Ezenkívül egyre divatosabb bevásárlóutca az Andrássy útnak a Belvárostól az Oktogonig futó része. A vásárcsarnokok közül a Központi Vásárcsarnok a legnépszerűbb a külföldi turisták körében. Vásárcsarnokok találhatók még a Rákóczi téren, a Batthyány téren, a Klauzál téren, a Hunyadi téren és a Hold utcában. Népszerű turistalátványosság még a Gellért-hegy a Citadellával, a Szabadság-szoborral és a Szent Gellért-szoborral.

A 2000-es évek elejétől kezdődően a város életében meghatározó szerepet töltenek be az úgynevezett romkocsmák, amilyen például a Szimpla romkocsma, a Fogasház, a Dürer kert, az Ankert, az Instant vagy épp a Kertem, amelyek alternatív működési módjukkal, egyedi stílusukkal, és a külföldieket igencsak vonzó hangulatukkal a leglátogatottabb helyekké váltak – sokszínű szórakozási és kulturális lehetőségekkel bírnak (a legtöbb ilyen jellegű vendéglátóhely a VII. kerület belső részén, a Zsidónegyedben található). A Budapestre látogató turistákat Budapesti Turisztikai Desztináció Managament Nonprofit Kft. infópontjaiban ingyenes térképekkel, illetve információkkal látják el a látnivalókról. A városba látogató turisták igénybe vehetik a 24 vagy 72 órás Budapest kártyát, ami az érvényességi ideje alatt ingyenes utazást biztosít a BKV járművein, illetve több étteremben, múzeumban, illetve egyéb turisztikailag fontos helyen kedvezményes vásárlást tesz lehetővé.

Gyógyfürdők

Budapest a világ kevés olyan fővárosának egyike, ahol hőforrások találhatóak. A különleges összetételű gyógyvizet hivatalosan 8 gyógyfürdő hasznosítja. A gyógyfürdők többsége egyben műemlék és turisztikai látnivaló is.

Pannónia aquincumi és a II. római légió táborhelyén fürdőépületeket, vízvezetékeket, csatornahálózatot, magán- és nyilvános fürdőket tártak fel. A budai fürdők első virágkorának tekinthető ez az időszak. Eddig összesen 18 fürdőt azonosítottak, melyek közfürdők, katonai fürdők, ill. magánfürdők voltak. Aquincum polgárvárosi nagy gőz- és kis közfürdője, valamint a Táborváros vízvezetékei a mai Római Strandfürdő területén lévő forrásokból nyerték vizüket. A római fürdők jellegzetes elemeit sikerült azonosítani az aquincumi feltárások során, melyek a következők: apodyterium (fűtött öltöző), tepidarium (meleg vizes fürdő), caldarium (forró levegőjű és forró vizes fürdő), frigidarium (hideg vizes merülő medence). A Római Birodalom bukásával az aquincumi fürdők a római épületekkel együtt feledésbe merültek.

A honfoglalást követően, az első igazán jelentős emlék 1178-ból való, amikor már a mai Óbuda-Újlak (a mai Lukács- és Császár-fürdő) területén létezett a Felhévíz nevű település. Itt végezte betegápoló tevékenységét a Szent János-rend, akik a Gellért-hegy lábánál kórházat és fürdőt alapítottak. Kórházukat Árpád-házi Szent Erzsébetnek, II. Endre leányának tiszteletére nevezték el Szent Erzsébet ispotálynak. Ez a mai Gellért fürdő helyén volt. Zsigmond király idején a fürdőkultúra ismételt virágzásnak indult, amikor Buda királyi székhellyé vált. A német nyelvű Budai törvénykönyvben (Ofner Stadtrecht) külön fejezetet szenteltek a fürdőknek, a szabályozás részleteiről azonban nem maradt fent forrás. Mátyás korában már „királyi fürdőknek” hívták a fürdőházakat, mivel maga a király is rendszeresen látogatta őket. Bizonyítja ezt a várból a Rác fürdőhöz vezető fedett folyosó is. Galeotto Marzio beszámolója szerint a Mátyás udvarába messziről érkező vendégeket gőzfürdőbe hívták meg. 1536-ban Oláh Miklós esztergomi érsek beszámol arról, hogy a budai Felhévíz gödreiben felgyűlő meleg vízben a parasztok és szőlősgazdák rendszeresen fürdőt vettek. Ez a szokás a mai Lukács fürdő környékén évszázadokig fennmaradt, egészen a XIX. századig. A fürdőkultúra a középkor második felében egész Európában hanyatlásnak indult, ugyanis a pestis járványok után elterjedt az a felfogás, hogy a betegséget a víz is közvetíti, ezért sorra bezárták a fürdőket.

Budapest fürdőinek következő virágkora a török hódoltság 150 éves korszakához köthető. A gyógyvízforrásokra épített, merőben más és sajátos stílus a közösségi fürdőkultúrát testesítette meg. A Duna jobb oldalán több fürdőt létesítettek a törökök, ezek közül négy kiépített hévíz, kettő gőzfürdő, egy hammám, egy pedig a pasa fürdője volt. A korabeli leírások alapján 7-9 fürdő működött Budán a török hódoltság időszakában. A törökök kétféle fürdőt különböztettek meg, a gőzfürdőt (ez minden esetben épített, fűthető létesítmény), valamint a termálfürdőt. Az épített fürdőt hammámnak hívták, ezek művészi kivitelezésű és díszítésű fürdők voltak, melyeket vallási okokból a források fölé építették, ugyanis az iszlám vallás szerint a testi tisztálkodásra csak a folyóvíz alkalmas, az állóvíz nem. A kaplidzsa, ilidzsa vagy germáb elnevezésű fürdők jelölhettek természetesen feltörő hévizet, elkerített, de nyitott fürdőhelyet, de akár klasszikus épített törökfürdőt is.

Ebből az időből maradt ránk a Rudas-fürdő (egykori török nevén a „Zöldoszlopos”) és a Király gyógyfürdő törökfürdője, illetve a Rác-fürdő kupolás medencéi, valamint a korszak legjelentősebb törökfürdője, a feltehetően Szokoli Musztafa által épített Veli bég fürdő, mely ma az Irgalmasok Veli bej fürdője néven működik.

Egy angol utazó a következőképpen számol be a török által emelt budai fürdőkről (1669-70): "Fürdők is akadnak szép számmal, több alkalommal meg is fürödtem bennük. Legszebbnek Veli bej fürdőjét találtam, amely szép külsejét nagy részben Szolimának köszönheti. Mind a négy sarkán kupola, közepén pedig egy lenyűgöző szép ötödik, melyet tizenkét magas oszlop tart. (…) A városon kívül, a Konstantinápolyba vezető út kapuja előtt láttam egy kutat, melynek vize forró, a fenekén mégis halak úszkáltak. Az ember az hihette volna, hogy ezeket főtt állapotban lehet csak kihalászni”.

A török uralom végével a fürdők dicsfénye megfakult, állapotuk romlásnak indult. A 18. század elején születtek az első olyan tanulmányok, melyek a budai hévforrások és azok egészségre gyakorolt hatását fejtegették. 1721-ben jelenik meg a hazai balneológia jelentős műve, Stockert Lőrinc Thermographia Budensis című műve, mely nemcsak tudományos munka, hanem a budai fürdőket népszerűsítő kiadvány is volt. Mária Terézia 1762-es rendelete alapján került sor az ásványvizek, "a kincstár terhére végzendő analizálására és jegyzékbe foglalására".

A budai fürdők harmadik nagy korszaka a felvilágosodás korában kezdődött. Fürdők a XIX. század első felében is működtek Budán, ekkoriban elsősorban tisztálkodási és szórakozási szempontból értékelték ezeket az intézményeket, de tisztában voltak a fürdők gyógyhatásával is. A budapesti fürdőkultúrában ebben az időszakban a tisztálkodási szolgáltatások nem vállnak el a gyógyfürdő kultúrától, az egyes intézmények a tisztasági fürdők mellett testápolást, orvosi szolgáltatásokat (pl. köpölyözés) is kínáltak. Ebben az időszakban a gőzfürdőket "orosz gőzfürdőnek" nevezik, ugyanis az orosz népi fürdőzés elemeit vették át a budapesti fürdők. A nők és férfiak együtt használták a gőzfürdőt, nyírfavesszővel csapkodták egymást, majd testüket hideg vízben hirtelen lehűtötték.

1810-ben Vlagyimir Bronyevszkij orosz tengerésztiszt a következőket írja a budai fürdőkről: "A budai forró ásványvizes fürdőknek különleges gyógyhatást tulajdonítanak. (…) A keleti ízléssel berendezett fürdők egyedüli emlékei a török uralomnak, mostanában azonban nem működnek. Helyettük hosszú tetszetős faépület szolgál a fürdőnek, sok apró kabinnal. (…) A fürdőtermeket rendesen karbantartják, a medencék vize tiszta, és külön csapon át az ásványvízforrásból és a Dunából táplálkozik. (…) A kormányzat a fürdőt bérbe adta azzal a kikötéssel, hogy minden fürdőzőtől óránként egy forintot (hatvan kopek) kap a fürdő használatáért. A fürdő olyannyira divatos, hogy reggelenként ide siet a legjobb társaság”.

A kortársak véleménye megoszlott a fürdőkről: Vlagyimir Bronyevszkijvel szemben két évtizeddel később, Pirch kapitány azt írta a Rudas fürdő közös medencéjéről, hogy az "utálatos látványt nyújtott”. Helmuth Moltke porosz katonatiszt miután megtekintette a Rudas közös medencéjét 1835-ben, külön fürdőt nyittatott, amit rendkívül kényelmesnek talált. Franz Schmas 1822-ben írt német nyelvű monográfiájában a budai fürdők pontos leírását adja (Blocksbad: a németek a Gellérthegyet Blocksbergnek hívták, ez a fürdő a mai Gellért helyén álló Sáros Fürdő, Neu-oder Raitzenbad: Rácfürdő, Kaiserbad: Császárfürdő). Schams Pesten egyetlen fürdőt említ, a korabeli viszonyokhoz képest drágának számító dr. Rumbach-féle vasfürdőt (németül Eisenbad). Patacsich József 1831-es "Szabad királyi Pest városának leírása” című művében további fürdőket is említ: Duna Fürdő (a későbbi Diána fürdő), az említett Rumbach-féle fürdő, valamint egy terézvárosi és egy városligeti fürdőt is. 1812-ben, Kitaibel Pál javaslatára kezdték összegyűjteni a hévforrások gyógyerejéről szóló adatokat, melyből Magyarország első hidrográfiája is elkészült. Az orvostudományok, a balneológia, és a mélykúti fúrási technika vívmányai új lökést adtak a fejlődéshez. Ismertté vált Magyarországon az északi fürdőkultúra is, amely főleg hőhatásokon alapult - ilyen volt a szauna, a hőlég- és gőzkamrák, a hidegvizes medencék.

A budapesti fürdőkultúra újabb fellendülése a XIX. század második felére tehető. Ez Than Károly kémiatanár elméleti munkásságának, Zsigmondy Vilmos artézi kútfúrásainak, Chyzer Kornél és Boleman István balneológiai munkásságának köszönhető.

1867-ben a technikai haladásnak volt köszönhető a Zsigmondy Vilmos által fúrt I. margitszigeti kút, amely Budapest első melegvízű artézi kútja lett. Ezt követte a Városligetben, a mai Hősök tere alatt található I. számú kút kifúrása, melynek munkálatait 1868-ban kezdték és 1878-ban fejezték be.

Számos fürdő megújult és újjáépült, így a Császár- majd később a Lukács-fürdő is. Megépült a margitszigeti Szent Margit Gyógyfürdő, elkészült a Rudas-fürdő uszodája.

1891-ben megalakult az Országos Balneológiai Egyesület, melynek tagjai között számos neves szakember volt. Céljak között szerepelt, hogy széles körben megismertessék és népszerűsítsék a hazai fürdőket és vizeket, hogy gyarapítsák a balneológiai- és orvostudományi ismereteket. 1922-ben megalakult a Budapest Fürdőváros Egyesület, 1928-ban a főváros elhatározza, hogy a Rudas, Széchenyi és Gellért fürdők üzemeletetését egységesíti. Egy évvel később a Rudas és a Gellért valóban közös fővárosi igazgatás alá került. 1934-ben megvásárolta Budapest az akkori Szent Imre (későbbi Rác) fürdőt. 1934-ben alakították meg a Budapesti Központi Gyógy- és Üdülőhelyi Bizottságot.

1930-ban Budapest megkapta a "Fürdőváros” címet, majd ezt követően 1937-ben (a Budapest Fürdőváros Egyesület kezdeményezésével) került sor az első Nemzetközi Fürdőváros Kongresszus megrendezésére, melyre 30 országból 342 külföldi vendég érkezett.

1949-ben megalakult a Fővárosi Gyógyfürdők és Gyógyforrások Községi Vállalata, amelynek kezelésbe kerültek az államosított magánfürdők. A vállalat 1957-től Fővárosi Fürdőigazgatóság néven folytatja tevékenységét, amely magába foglalja a főváros tulajdonában lévő fürdők és gyógyfürdők üzemeltetését, a források fenntartását és hasznosítását.

A budapesti fürdők és gyógyfürdők forgalma 1988-ban közel 7,9 millió volt, 1990-re visszaesett 6,8 millióra.

A rendszerváltozás után számos budapesti gyógyfürdő rekonstrukciója megkezdődött: 1997-ben indult meg a Széchenyi Gyógyfürdő rekonstrukciója, 1999-ben több szakaszban megkezdődött a Lukács fürdő felújítása, 2007-től a Gellért műemléki felújítása zajlott. A felújítási munkálatok keretében az európai uniós normáknak megfelelően a budapesti fürdők és gyógyfürdők úszómedencéit szűrő-forgató berendezésekkel látták el.

Budapest fürdői

Gyógyvízforrások

A budapesti termál- és gyógyvizek területei elhelyezkedésük, vízadó rétegük, a vízben oldott ásványi anyagok mennyiség és a víz hőmérséklete alapján a következőképpen csoportosíthatók:

Budapest északi csoport: egyszerű langyos karsztvíz. Pünkösd fürdő, Római-fürdő, Csillaghegy kútjai és forrásai, a korábbi Tungsram strand kútja, az óbudai Árpád-forrás. E források hőmérséklete jellemzően 22-24 °C.

Margit-sziget északi csoport: termális karsztvíz. A Dagály strand, az ELMŰ sporttelep uszodájának kútjai, a Paskál-kút.

József-hegyi csoport (változatos hőmérsékletű és összetételű): a József-hegy lábánál lévő források (pl. a Lukács fürdőt, Királyt és a Veli bej fürdőt ellátó kutak), a József hegy és Duna partja között fúrt kutak. Hőmérsékletük elérheti a 63 °C-ot is.

Mélykarasztcsoport: termális mélykarsztvíz. Mesterségesen fúrt kutak, Margit-sziget I, a Széchenyi fürdőt ellátó I. és II. városligeti kutak.

Gellért-hegy és budapesti déli csoport: termális karsztvíz. Számos fürdő forrásai és kútjai innen kapják vizüket. A Gellért, Rudas és Rác fürdőt ellátó forrásokat összefoglalóan alhévízi forrásoknak is nevezik, hőfokuk 46-49 °C. Ide tartozik még a csepeli és pestszenterzsébeti termálkút, a Közraktár utcai kút, a már kimerült Tétényi úti Szent Imre Kórház kútja, a korábbi Vízügyi Kutatóintézet kútja, Apenta telepi kút, Erzsébet téri megfigyelő kút

Pestszenterzsébeti gyógyvíz: más kategóriába nem sorolható, sós-jódos jellegű.

AJÁNLÓ